Hľadanie: Rogue Lawyer EN
zobraziť:
Az országépítő
Az államalapító Szent István király élettörténetét elbeszélő regény, Az országépítő Kós Károly leghíresebb és legnépszerűbb műve, amely 1934-es első megjelenése óta számtalan kiadást élt meg. A történet Géza fejedelem uralkodásának utolsó eseményeivel kezdődik: István apja pajzsra emelteti fiát, s ezzel kiváltja a magát a törzsi öröklési rend alapján jogos utódnak tekintő Koppány lázadását. István véres csatában legyőzi a somogyi nagyurat, de még ezután is "félkirály csak, félországgal", mivel uralma az ország bizonyos részei felett csak névleges. Hatalmát ráadásul nemcsak a magyar törzsfőkkel, hanem a német támadásokkal szemben is meg kell védenie.
A történelmi események ismertetésén túl Kós Károly beszámol az "országépítés" hétköznapjairól is: az építkezésekről, az aratásról, a törvénykezésről, az egyháznak juttatott adományokról vagy a családi ügyekről szóló passzusok emberközelből mutatják be az államalapítás hatalmas művét.
"Gellért pap a király elé járult:
- A munkát, melyet vállaltam, Uram és királyom, íme, megtettem. Henrik Úrfi kinőtt az én gyenge kezem alól, s eljött az ideje, hogy most megtanulja azt, amire én nem taníthatom meg, mert magam is tudatlan vagyok abban. Én megtanítottam engedelmeskedni, most meg kell tanulnia parancsolni. Megtanítottam, hogy aki kővel dobja meg, azt ő kenyérrel dobja vissza; most meg kell tanulnia, hogyha valaki egy ujjal is bántja, azt irgalom nélkül sújtsa le az ő ereje. [...] Tanítottam az én Henrik fiamat jámborságra, irgalmasságra, szerénységre és alázatra, most meg kell tanulja a büszkeséget, az irgalmatlanságot, az uralkodást."
Vypredané
11,88 €
12,50 €
Andrea Pirlo
Világklasszis. Elképesztően sikeres futballista. Minden pozitív jelzőt ezerszer elmondtak és leírtak már Andrea Pirlóval, a Juventus és az olasz válogatott középpályásával, a Milan - minden fontos trófeát többször is megnyert a piros-feketékkel - és az Inter korábbi játékosával kapcsolatban. Zseniális irányítójátéka mellett a pályán és azon kívül is fantasztikus logika jellemzi őt. A kreativitás és a pazar helyzetfelismerés egyaránt testet ölt benne, tökéletes összhangot teremtve fej és láb között.
A Gondolkodom, tehát játszom olvasása közben meggyőződhet arról, mennyire hatékony "gépezet" Andrea Pirlo. A Juventus játékmestere amellett, hogy tökéletesen kezeli a labdát, gondolkodásban mindig a többiek előtt jár és véleményét sem fél megosztani másokkal, minden köntörfalazás és mellébeszélés nélkül.
Ebben a könyvben néhány kényes téma is szóba kerül: Pirlo kíméletlenül pálcát tör a fogadási csalásokban érintett játékosok felett, drasztikus lépéseket sürget a stadionokban tapasztalható erőszakkal és a színes bőrű játékosokat érő rasszista megnyilvánulásokkal szemben. Nyíltan bírálja azokat a klubvezetőket, akik megpróbáltak ártani neki, és mesél azokról a külföldi sztárcsapatokról (Barcelona, Real Madrid, Chelsea), amelyek megpróbálták megszerezni őt, de nem jártak sikerrel. Pirlo jó néhány szórakoztató történetet is megoszt az olvasókkal az öltözőben zajló ugratásokról. A Milannál töltött évek során Rino Gattuso volt az első számú célpontja, de a középpályás visszavonulása
után új áldozatokat talált a Juventusban és a válogatottban is.
Andrea Pirlo Bresciában született 1979. május 19-én. Minden idők egyik legjobb labdarúgója. Megfordult a Brescia, a Reggina, az Internazionale, a Milan és a Juventus csapatában, hosszú évek óta alapembernek számít az olasz válogatottban, amellyel 2006-ban, Németországban világbajnokságot nyert. 2000-ben U21-es Európa-bajnok lett, a 2004-es athéni olimpián bronzérmet szerzett. Klubcsapataival minden fontos trófeát megnyert, a Bajnokok Ligája trófeáját kétszer is a magasba emelhette.
Hihetetlenül sikeres pályafutása során végig megmaradt annak a szerény, hallgatag embernek, aki karrierje elején volt.
A(z) Andrea Pirlo (Könyv) szerzője Andrea Pirlo, Alessandro Alciato.
Vypredané
10,15 €
10,68 €
A kezdő
Charles Bukowski (1920-1994) egy kicsit "kilóg" a huszadik század amerikai irodalmából. Versei alapján a beatköltők közé sorolták, de ő soha nem volt harcias. Önéletrajzi ihletésű regényeiben, amelyeknek főszereplője alteregója, Henry Chinaski, nagyrészt az amerikai társadalom lecsúszott figuráiról írt, nyersen, őszintén, húsba vágó humorral és bölcsességgel. Alkoholista, napról napra élő, kompromisszumokat nem ismerő életmódja miatt sokan rajongtak - és rajonganak - érte, de ő köszönte, nem kért ebből, sőt ha lehetett, kerülte a rajongóit (kivéve, ha azok nők voltak), az embereket és főleg az írókat. Charles Bukowskinak mára világszerte kultusza lett, beleértve Magyarországot is. És bár - első ránézésre - felháborító(nak tűnő) életmódja miatt sokan viszolyogtak - és viszolyognak - tőle, hogyan is ne lenne kultusza egy olyan embernek, akinek még a sírján is ez áll: "Don't try", azaz: ne próbáld, csináld.
"Próbáltam rábeszélni Jimmyt, hogy olyan helyre menjünk a parton, ahol nincs túl sok ember. Az ingem nélkül elég hülyén éreztem magam. Irigyeltem azokat, akik ott fürödtek, és semmi bajuk sem volt. Utáltam az összes rohadt köcsögöt, aki napozott, úszott, aludt, beszélgetett vagy labdázott. Utáltam a hátukat, az arcukat, a könyöküket, a szemüket, a köldöküket és a fürdőruhájukat.
A víz tele volt emberekkel. Miért is olyan jó ez a tengerpartozás? Senkinek sincs jobb dolga ennél?
- Gondolj bele, egy csomó nő megy a vízbe, és belepisálnak.
- Igen, te meg megiszod.
Tudtam, hogy én soha nem fogok tudni emberek között normálisan élni. Talán a legjobb lesz, ha szerzetesnek megyek. Majd úgy teszek, mintha hinnék Istenben, eléldegélek egy kis hálófülkében, orgonán játszom, és egyfolytában misebort vedelek. Hónapokig is a szobámban maradhatok meditálni, közben senkinek se kell a fejét néznem, és csak beküldik nekem a bort. A gond csak az volt, hogy a szerzetesruha tiszta gyapjú. Ami még rosszabb, mint a katonai kiképző egyenruha. Azt képtelen lennék hordani. Valami mást kell kitalálnom."
Vypredané
10,15 €
10,68 €
Hry IV.
Devátý svazek Spisů Františka Langera obsahuje devět různorodých dramatických textů - je proto rozdělen do tří částí. Do prvního oddílu byly zařazeny Langerovy rané hry Noc a Miliony, obsahem druhého dílu jsou kabaertní výstupy a hry-skeče sepsané družinou okolo Jaroslava Haška, jejichž je Langer spoluautorem (pevnost, Pružnost, Hora olivetská aneb Výprava Čechů v Jeruzalémě, Mona Lisa, Agadir, Větrný mlynář a jeho dcera), třetí oddíl zahrnuje dramatizaci Dickensova románu Kronika Pickwickova klubu.
Vypredané
8,22 €
8,65 €
Lacná kniha Hry IV. (-50%)
Devátý svazek Spisů Františka Langera obsahuje devět různorodých dramatických textů - je proto rozdělen do tří částí. Do prvního oddílu byly zařazeny Langerovy rané hry Noc a Miliony, obsahem druhého dílu jsou kabaertní výstupy a hry-skeče sepsané družinou okolo Jaroslava Haška, jejichž je Langer spoluautorem (pevnost, Pružnost, Hora olivetská aneb Výprava Čechů v Jeruzalémě, Mona Lisa, Agadir, Větrný mlynář a jeho dcera), třetí oddíl zahrnuje dramatizaci Dickensova románu Kronika Pickwickova klubu.
Vypredané
4,33 €
8,65 €
dostupné aj ako:
Ne Tirez Pas Sur L´Oiseau
Dans une petite ville d'Alabama, au moment de la Grande Dépression, Atticus Finch élve seul ses deux enfants, Jem et Scout. Homme intgre et rigoureux, cet avocat est commis d'office pour défendre un Noir accusé d'avoir violé une Blanche. Ce bref résumé peut expliquer pourquoi ce livre, publié en 1960 - au cur de la lutte pour les droits civiques -, connut un tel succs. Il ne suffit pas en revanche comprendre comment ce roman est devenu un livre culte aux Etats-Unis et dans bien d'autres pays. C'est que, tout en situant son sujet en Alabama une époque bien précise - les années 1930 -, Harper Lee a écrit un roman universel sur l'enfance confrontée aux préjugés, au mensonge, la bigoterie et au mal. Racontée par Scout avec beaucoup de drôlerie, cette histoire tient du conte, de la court story américaine et du roman initiatique. Couronné par le Prix Pulitzer en 1961, Ne tirez pas sur l'oiseau moqueur s'est vendu plus de 30 millions d'exemplaires dans le monde entier.
Vypredané
9,31 €
9,80 €
Hlavolam lásky
Čo, ak sa zapletiete s mužom, ktorý zmení Váš život?! Čo, ak muž, s ktorým žijete, nie je ten za koho sa vydáva, ale v skutočnosti niekto iný?! Čo, ak získate diár, ktorý je plný kompromitujúcich materiálov a navždy zmení život niekoho iného?! Lavína, ktorá príde sa nedá zastaviť... Terezu odnesie do vzdialených Arabských emirátov, aby rozlúskla najväčšiu hádanku svojho života. Z neočakávaného výletu za pravdou sa však stane boj o holý život! Podarí sa jej splniť misiu a odhaliť pravú tvár toho, ktorého miluje najviac? Naše pohľady sa preťali ako laser. Bola to stotina sekundy, ale dôležitejšia, akou je nezvratný čas na výhru v športe. Otočila som sa a kričala som. Bežala som za ním, ale už tam nebol. Bezmocnosť a zúfalstvo sa stupňovali. Bezhlavo som sa pohla a neregistrovala som nič. Auto. V mojej tesnej blízkosti. Delilo nás len niekoľko sekúnd ako v spomalenom zábere akčného amerického filmu. Otvorila som dlaň a s hrôzou v tvári som ho chcela zastaviť. Zreničky sa rozšírili...a nastala tma.
Vypredané
4,90 €
8,90 €
Lacná kniha Lekárnik z Auschwitzu (-70%)
Kniha Lekárnik z Auschwitzu prináša máloznámy príbeh Victora Capesia, rumunského obchodného zástupcu farmaceutickej spoločnosti Bayer, ktorý v roku 1943 ako 35-ročný vstúpil do SS a rýchlo sa stal hlavným lekárnikom v najväčšom tábore smrti. Tam vydával lieky, ktoré sa používali pri neľudských medicínskych experimentoch, spravoval zdroj jedovatého plynu, ktorým nacisti usmrtili milióny ľudí, a vykonával selekcie, pri ktorých rozhodoval o živote a smrti ľudí z prichádzajúcich židovských transportov. Okrem toho kradol cennosti, ktoré si so sebou priniesli väzni, a zubné zlato vytrhnuté z úst mŕtvych. V Lekárnikovi z Auschwitzu Patricia Posnerová opisuje, ako britské a americké vojská po vojne Capesia zatkli a prepustili, pričom sčasti vychádza z doteraz utajovaných dokumentov. Odhaľuje, do akej desivej hĺbky môže klesnúť obyčajný človek, ak ho nezadrží svedomie či zmysel pre morálku. Poskytuje aj fascinujúci pohľad na diabolský pakt medzi nacistami a veľkým biznisom. Odkrýva, ako I. G. Farben, najväčší nemecký priemyselný konglomerát a materská spoločnosť Bayeru, dodávala do Auschwitzu lieky, testovala ich na väzňoch a postavila koncentračný tábor, kde ľudia vykonávali otrockú prácu, až kým nezomreli.
Posnerová prichádza s dojímavou ságou, ktorá v čitateľoch pretrvá dlho po tom, čo obrátia -posledný list. Odohráva sa totiž na pozadí vojny, v ktorej chcel Hitler dobyť Európu, konečného riešenia aj mučivého úsilia povojnového Nemecka pustiť sa do konfrontácie so svojou temnou minulosťou.
Vypredané
3,87 €
12,90 €
dostupné aj ako:
České drama a český hrdina
Tyl – Hálek – Adámek – Vrchlický – Jirásek – Mrštíci – Preissová – Hilbert – Kvapil – Dyk – Mahen – Čapek – Medek – Langer – Topol ad.: Česká dramatika funguje v předkládané studii nejenom v přísném smyslu jistého uměleckého žánru, ale poukazuje současně k české historii chápané jako drama. Východiskem je tedy přesvědčení, že jistá suma dramatických textů představuje svéráznou (aktivní) projekci přemýšlení, které souvisí se skutečně se odvíjejícím (historickým) příběhem. Tato vlastnost má co dělat se symbolizační potencí uměleckých projevů jisté úrovně. V tom smyslu se i zde problematika hrdiny zkoumá ve vztahu postavy uměleckého díla a hrdiny ‘ve skutečnosti’. Základem zkoumání je interpretace dramat, která takové srovnání umožňují a která už tím prokazují svou platnost v kontextu české kultury.
Lacná kniha The Book of Mini: Inside the Big World of Tiny Things (-90%)
Embrace the not-so-small world of minis--and your own tiny book!
From teeny burritos and miniscule Chanel handbags to furniture no larger than a quarter, this mind-blowing collection of squeal-worthy miniatures features more than 250 of the tiniest creations from all over the world.
Kate UEnver, a lifelong collector of nearly 1,000 items, has curated unique and extraordinary miniatures on her Instagram account, @dailymini, since 2012. In The Book of Mini, she selects hundreds of pieces of artwork--many of which have never been seen before--and organizes them into sections on tiny food, diminutive wildlife, petite pottery, and more. Also included are interviews with collectors and artists exploring their methods, influences, and how they came to adore everything mini.
Featuring hundreds of photographs and a collectible miniature book, The Book of Mini is a must-have book for the tiny lover in your life.
Vypredané
2,30 €
22,95 €
dostupné aj ako:
Pattern Sourcebook Around Wor
This book is a magnificent and useful collection of World-style patterns. The carefully selected images are organized in 10 categories making this book a wonderful resource for crafters, artists and professional designers. The CD-ROM provides 250
patterns in both high definition JPEG format and PSD with a layer so you can freely create your own patterns by coloring and modifying the PSD files. This is highly inspirational and practical design tool for anyone.
Vypredané
15,73 €
16,56 €
The Chaos Born 2: The Scorched Earth
New York Times bestselling author Drew Karpyshyn has long thrilled readers with his kinetic, fast-paced storytelling style. Now he returns with The Scorched Earth, the second novel in his acclaimed series about four young people who will either save the world or bring about its destruction.
The Children of Fire-four mortals touched by the power of Chaos-each embody one aspect of a fallen and banished immortal champion: Keegan, the wizard; Scythe, the warrior; Cassandra, the prophet; Vaaler, the king. Grown to adulthood, the Children are in search of the ancient Talismans that can stop the return of Daemron the Slayer, ancient enemy of the Old Gods. But in acquiring Daemron's Ring, they unleashed a flood of Chaos magic on the land-leaving death, destruction, and a vengeful queen in their wake.
Now, beset on all sides by both mortal and supernatural enemies, they realize that their strength and faith will be tested as never before. And their greatest trial will be finding Daemron's Sword, the last of the ancient Talismans, before the entire mortal world is engulfed in the war and Chaos that will herald the return of the Slayer.
Vypredané
17,05 €
17,95 €
Lacná kniha Tu Rostro Manana II: Baile Y Sueno (-90%)
Los dos primeros volúmenes de la trilogía considerada como obra decisiva en la trayectoria de Javier Marías. Jacques Deza ?protagonista también de Todas las almas? viaja a Inglaterra, para poner distancia con su esposa, e inicia así una extrana etapa de su vida: es reclutado como agente de un servicio secreto heredero del MI6 que, con el final de la Guerra Fría, pareciera servir a poderes inclasificables. La capacidad especial de Deza como «intérprete de vidas» y su agudeza para ver en el rostro presente el rostro futuro ?y por tanto saber quién traicionará o quien será leal? lo llevan a una fascinante reflexión sobre el hombre y su tiempo; sobre el pasado, el presente y el futuro; sobre la traición, la cobardía y sobre lo que se dice y se calla.
Vypredané
1,34 €
13,40 €
dostupné aj ako:
Lacná kniha Libro de Suenos
Si en «El libro de los seres imaginarios» (BA 0022) Jorge Luis Borges puso su vasta cultura y asombrosa erudición al servicio de la elaboración de una especie de bestiario moderno, la recopilación de sue?os y pesadillas que da cuerpo a esta obra es producto de una recurrente inquietud -atestiguada a lo largo de su vida por numerosos relatos, ensayos y conferencias- por ese ámbito misterioso en el que el alma humana «es a la vez el teatro, los actores y el auditorio». «Este LIBRO DE SUE?OS que los lectores volverán a so?ar abarca sue?os de la noche -los que yo firmo, por ejemplo-, sue?os del día, que son un ejercicio voluntario de nuestra mente, y otros de raigambre perdida: digamos, el Sue?o anglosajón de la Cruz».
Vypredané
0,69 €
13,77 €
dostupné aj ako:
GUIA DE ESPANA USOS Y COSTUMBE
Esta guia ofrece al profesor de espanol la posibilidad de trabajar en clase el componente socio-cultural a la hora de interactuar en una lengua extranjera al ofrecer de una forma sencilla los usos y costumbres espanoles (celebraciones sociales y familiare
Vypredané
19,00 €
20,00 €
Junky (fr)
On devient drogué parce qu'on n'a pas de fortes motivations dans une autre direction. La came l'emporte par défaut. j'ai essayé par curiosité. Je me piquais comme ça, quand je touchais. Je me suis retrouvé accroché. La plupart des drogués qui j'ai parlé m'ont fait part d'une expérience semblable. Ils ne s'étaient pas mis employer des drogues pour une raison dont ils pussent se souvenir. Ils se piquaient comme ça, jusqu' ce qu'ils accrochent. On ne décide pas d'tre drogué. Un matin, on se réveille malade et on est drogué. " Premier ouvrage de Burroughs, Junky décrit la réalité crue d'un héronomane en errance, doué du regard terriblement lucide de l'écrivain. De New York Mexico, William Lee, double romanesque de l'auteur, fait l'expérience de la came, de la privation, de la prison et de la fuite : il apprend " l'équation de la came ", qui n'est ni une jouissance ni un plaisir, mais un mode de vie. Un livre qui fit scandale lors de sa premire publication, et qui laisse présager l'uvre venir."
Vypredané
9,26 €
9,75 €
Lacná kniha El Cantar de Mio Cid+CD
El Cantar de mio Cid es el ´monumento´ más antiguo llegado hasta nosotros de la literatura castellana. En él se narra una parte de la biografía del Cid: desterrado injustamente por el rey don Alfonso, el Cid, con un pu?ado de fieles, lucha contra moros y
Vypredané
0,60 €
12,00 €
dostupné aj ako:
Lacná kniha Monty Python Repülő Cirkusza I. kötet
"Végre! Ön a kezében tartja (vegye is meg!) a Monty Python-csoport 1969 és 1974 között készült negyvenöt tévéműsora közül az első huszonháromnak a hiteles fordítását! Ez a változat mind szellemiségében, mind tartalmában hű az eredeti, fenomenális műhöz. Nem csoda, hisz az én munkámat dicséri." (Galla Miklós)
Vypredané
0,66 €
13,24 €
dostupné aj ako:
The Burning Room
Los Angeles Detective Harry Bosch tackles a cold case unlike any he's ever worked, in the new legal thriller from the bestselling author of THE LINCOLN LAWYER and THE BLACK ECHO, Michael Connelly.
In the LA Police's Open-Unsolved Unit, not many murder victims die almost a decade after the crime. So when a man succumbs to complications from being shot by a stray bullet ten years earlier, Bosch catches a case in which the body is still fresh, but any other evidence is virtually non-existent.
Now Bosch and his new partner, rookie Detective Lucia Soto, are tasked with solving what turns out to be a highly charged, politically sensitive case. Starting with the bullet that's been lodged for years in the victim's spine, they must pull new leads from years-old information, which soon reveals that this shooting may have been anything but random in this gripping police procedural.
Vypredané
10,93 €
11,50 €