Hľadanie: Role policie a armády v Evropské unii CZ
zobraziť:
A fekete férfi
2107-et írunk, a Földön béke honol. A 21. század vészterhes évei azonban nem kívánt örökséget hagytak hátra.
Bár a világnézeteket tekintve továbbra sincs egsség a bolygón, de a háborúskodásnak vége, virágzik a globális kereskedelem és a nanotechnológia, a Marson létesített kolóniával pedig megkezdődött a vörös bolygó lakhatóvá tétele. Az előző évszázad során megvívott harcok azonban nemcsak harmóniát eredményeztek: a fegyveres konfliktusokban bevetett génmanipulált katonák, az úgynevezett tizenhármas variánsok feleslegessé váltak, és a többség gyűlölt kívülállóként tekint rájuk.
Amikor egy Marsról érkező űrhajó Kalifornia partjaitól nem messze becsapódik a Csendes-óceánba, és az egyetlen túlélőt jelentő variáns rejtélyes gyilkosságsorozatba kezd a kontinensen, Sevgi Ertekin kapja a végtelenül erőszakos és inteligens alfahím kézre kerítésének feladatát. A nyomozásba hamarosan bekapcsolódik Carl Marsalis is, egy másik tizenhármas variáns, aki az ENSZ fejvadászaként saját fajtársainak letartóztatásából él. Az egyre kuszábbnak tűnő ügyben pedig nem csak a brutálisan meggyilkolt áldozatok száma, hanem a tettest üldözők közötti feszültség is napról napra nő.
Prešov a okolie - TM 1112 - 1:50 000
Podrobná turistická mapa oblasti v měřítku 1:50 000.
Obsahuje:
- silniční síť (hlavní i vedlejší) s kilometráží a čísly silnic, neznačené, zpevněné, nezpevněné cesty, pěšiny
- říční síť
- železniční síť
- praktické informace (prameny, benzínové stanice, odpočívadla, ubytování, parkoviště, nemocnice, letiště, lázně, rekreační střediska apod.)
- kulturní, historické a přírodní památky, turistické zajímavosti, chráněná území, panoramatické cesty
- vrstvenice
- stinovaný výškopis
- lesy
- popis zajímavých míst
- všechny značené turistické trasy a cyklotrasy
Agatha Raisin és a rossz lóra tett feleség
Agatha ugyan élete virágjában van, mégis érez némi féltékenységet fiatal, csinos beosztottja, Toni szemtelen fiatalsága okán. Ám messze nem ez a főgond. Sokkal inkább az, hogy egykori szeretője, Sir Charles Fraith már nem menekülhet abból a házassági csapdából, amelybe az állandó pénzszűke miatt került. Nincs mese, egybe kell kelnie az újgazdag, felkapaszkodott Brown-Field család ritka ellenszenves leányával. Agatha mégsem adja fel a reményt, hogy Charlest kimentse ebből a csávából. Közben egy fényes, jelmezes partin kegyetlen gyilkosság történik, és maga Agatha is a gyanúsítottak közé kerül. Ráadásul újra szikrázik a levegő exférje, James és közte. Meglesz-e végül tettes? Lehet-e Agathának és Jamesnek második esélye a szerelemre?
dostupné aj ako:
Vladimír Menšík a jeho filmy
Téměř sedmi set stránková kniha přináší vyčerpávající přehled všech rolí oblíbeného herce a baviče, a to nejen filmových, jak říká titul, ale i televizních, rozhlasových a divadelních, včetně nedochovaných. Každé „zastavení“ této pouti Menšíkovou tvorbou nabízí krátký obsah díla, dobové názory kritiků a autorovo zhodnocení hercovy role. Přehled je uvozen stručným (cca 30 stran) životopisem protagonisty, shrnujícím zásadní okamžiky formujícími jeho osobnost. V závěru čtenář najde ke třicítce fotografií z různých filmů, v nichž během své kariéry Menšík zazářil. Autor je historik a dramaturg archivu ČT Ostrava. Jak sám v předmluvě říká: „Kniha je také korekcí … chyb, které se objevily v předchozích knihách o Menšíkovi v těch pasážích, kde autoři psali o hercových filmových a televizních rolích. V mé knize jsou tyto omyly a nepřesnosti uvedeny na pravou míru.“
Asterix a tajomstvo čarovného nápoja (SK) DVD
2018 / Dětský, Komedie, Animovaný / 78 minut / Francie
ASTERIX A OBELIX JSOU ZPÁTKY!
Tajemství síly obyvatel malé galské vesničky se ukrývá v kouzelném lektvaru. Recept na jeho výrobu pečlivě střeží druid Panoramix, který si ale musí připustit, že už není nejmladší. Byla by to katastrofa, kdyby návod na magickou směs zapomněl! A tak se pomocí svých věrných přátel, Asterixe a Obelixe, vydává hledat vhodného následovníka, kterému by své řemeslo předal. To ovšem vyvolá zájem hanebného druida, který chce tajný recept ukrást!
V českém znění: Petr Pospíchal - Bernard Alane (Panoramix), Pavel Rímský - Daniel Mesguich (Sulfurix), Petr Rychlý - Christian Clavier (Asterix), Igor Bareš - Guillaume Briat (Obelix), Jiří Ployhar - Serge Papagalli (Abraracourxis), Radek Hoppe - Alex Lutz (Teleferix), Klára Nováková - Levanah Solomon (Pectine), Filip Švarc - Olivier Saladin (Tomcrus), Jaroslav Horák - François Raison (Céramix), Libor Terš - Alexandre Astier (Oursenplus), Zdeněk Maryška - Gérard Hernandez (Atmosferix), Vladimír Kudla - Patrick Bonnel (Magorix), Zdeněk Mahdal - François Morel (Alfabetix), Ivo Hrbáč - Arnaud Léonard (Assurancetourix), Jakub Saic - Lionnel Astier (Automatix), Michal Holán - Élie Semoun (Cubitus), Vladislav Beneš - Philippe Morier-Genoud (Caesar), Adéla Kubačáková - Florence Foresti (Bonemine), Karel Richter - Laurent Morteau (Agecanonix), Jiří Balcárek - Jacques Chambon (Zurix), Otto Rošetzký - Franck Pitiot (Humerus), Kateřina Petrová - Joëlle Sevilla (Submarine), Rudolf Kubík, Matěj Havelka, Bohdan Tůma, Dana Pešková, Ondřej Balcar
Režie: Alexandre Astier, Louis Clichy
Kamera: David Dulac
Hudba: Philippe Rombi
Scénář: Alexandre Astier
Zvukové formáty: česky DD 5.1 / slovensky DD 5.1
Obrazové formáty: 16:9
Kiút a depresszióból
A könyv szerzője újfajta szemléletmóddal akar segíteni a kilátástalan helyzetben lévő embereknek.
Na sklade 1Ks
6,94 €
7,31 €
Signály a sústavy
Kniha je určená inžinierom, študentom a poslucháčom postgraduálneho štúdia elektrotechnických fakúlt so zameraním predovšetkým na elektroniku a telekomunikácie ako aj iné odbory. Poslúži aj v praxi ako príručka základných poznatkov z teórie determ
inistických a stochastických signálov a ich spracovania lineárnymi spojitými a diskrétnymi sústavami.
Na sklade 1Ks
12,82 €
13,49 €
Lacná kniha Pouti a pouta (-90%)
14 povídkových textů, které reflektují autorovo přemítání o existenci, čase, místě skrze nekončící lidskou pouť. Jedná se o 1. svazek edice Beletrie nakladatelství Theo Pardubice.
Na sklade 1Ks
0,83 €
8,27 €
dostupné aj ako:
Lacná kniha Krev a led (-70%)
Robert Masello nás provádí příběhem přesahujícím kontinenty i staletí – z viktoriánské Anglie až na kraj světa do výzkumné stanice v Antarktidě, kde ledovec vydá své dávné oběti. Novinář Michael Wilde, který se musí vyrovnat s čerstvou ztrátou, doufá, že
Na sklade 1Ks
3,67 €
12,24 €
dostupné aj ako:
Lacná kniha Taliansko/slovenský slovník ekonómie finančného a (-50%)
Adresátmi tohto edičného zámeru sú nielen vysokoškolskí študenti na fakultách so spoločenskovedným a ekonomickým zameraním, ale aj profesionálni tlmočníci, prekladatelia, redaktori a v neposlednom rade záujemcovia z podnikateľskej sféry.
Na sklade 1Ks
6,56 €
13,11 €
dostupné aj ako:
Lacná kniha Pú a etiketa (-70%)
Zásady správného stolování, jak se chovat na návštěvě, co si počít, jestliže chcete napsat zdvořilý dopis, anebo jak naložit se skutečností, že váš přítel slaví narozeniny... Koho se zeptat, komu věřit, u koho hledat tu nejlepší odpověď, nežli u Medvídka Pú, který hravě zvládne i ty nejsložitější situace, jak už napovídají tradiční, kouzelné ilustrace E. H. Sheparda.
Na sklade 1Ks
2,44 €
8,14 €
dostupné aj ako:
Lacná kniha Bratr a sestra (-50%)
V jádru sevřeného příběhu, jakoby opsaného ze života pochopíme, co je rodina.
Na sklade 1Ks
4,53 €
9,05 €
dostupné aj ako:
Ne agyald túl - a gyakorlatban - Munkafüzet a Ne agyald túl című nemzetközi bestsellerhez
NE AGYALD TÚL - a gyakorlatban
Munkafüzet Nick Trenton sikerkönyvéhez
A munkafüzet gyakorlatai segítenek abban, hogy tudatosabbá válj és ne ragadj bele a túlgondolkodás csapdájába. Nick Trenton konkrét technikákat és eszközöket kínál, amelyeket követve megtanulhatod, hogyan tudod leküzdeni szorongásodat és túlgondolkodásodat. A szerző lépésről lépésre tanítja meg neked azokat a technikákat, melyekkel könnyedén csökkentheted stressz-szintedet a mindennapokban!
Írd felül negatív gondolati sémáidat, csökkentsd a stresszt és élj aggodalmak nélkül!
Nick Trenton bevált módszerekkel támogat, hogy újra tudd huzalozni az agyad, képes legyél uralni a gondolataidat és változtatni a berögzült gondolkodási szokásaidon. Mindemellett a könyv tudományos pszichológiai módszerekkel is megismertet, amelyek révén megszakíthatod az ördögi kört, s ennek köszönhetően egészen másképp gondolkodsz és érzel majd önmagaddal kapcsolatban.
A munkafüzetben technikákat kapsz a következőkre:
- Hogyan kezeld azokat a mozzanatokat, amelyek beindítják nálad a negatív gondolati spirált.
- Miként összpontosíts a lazításra és a cselekvésre.
- Négylépéses technikát kínál a stresszkezelésre.
- Megmutatja, hogy tudod menedzselni a feszültségedet.
- Megtanítja, hogyan tudod kitisztítani a gondolataidat és megtalálni a fókuszod.
- Miként tudsz megszabadulni a kognitív torzításoktól.
A szorongás és a túlgondolás leküzdését segítő stratégiák elsajátításával maradandó pozitív átalakulást érhetsz el életedben.
SZABADÍTSD FEL A KORLÁTLAN LEHETŐSÉGEKET MAGADBAN!
Porcelánový sudový hrnček so sitkom a krytom William Morris - Strawberry Thief Blue 430 ml
Sudový hrnček so sitkom a krytom, 430 ml, vyrobený z kvalitného bieleho New Bone China porcelánu vyznačujúceho sa elegantnou a prirodzenou krémovo-bielou farbou s jemným leskom a mimoriadnou trvanlivosťou. Vhodný do umývačky riadu a mikrovlnky. Balený v ozdobnej krabičke s rovnakým motívom.
Toltécké umění života a smrti - audiokniha na CD
Příběh objevování od autora Čtyř dohod
V roce 2002 prodělal don Miguel Ruiz těžký infarkt, po němž strávil devět týdnů v kómatu. Audiokniha Toltécké umění života a smrti je svědectvím o niterné pouti, již podnikl na pomezí života a smrti, a o duchovních objevech, k nimž na této cestě dospěl. Zatímco jeho tělo leží v bezvědomí, Ruiz sní o lidech, myšlenkách a událostech, které formovaly jeho osobnost a jeho nevšední přístup k životu a smrti - k energii a hmotě. V románu, který je završením celoživotního učení, don Miguel Ruiz odhaluje nejskrytější zákoutí své mysli a svého srdce.
Na sklade 1Ks
20,85 €
21,95 €
dostupné aj ako:
Levelek a férjemnek, meg a szeretőjének
Hatalmas szerelem, boldog házasság, két csodálatos gyermek, meghitt otthon a francia Pireneusokban. Szürke hétköznapok, sokat dolgozó, elfoglalt apa és magába forduló, önmagát a családnak szentelő anya. A férj új szerelemre talál, a nő önmagára. Amikor a házasság összeomlik, kemény kérdésekkel kell szembenéznie mindkét félnek. Engedjék el egymást, vagy küzdjenek a házasságért? Elég erős a szerelmük, hogy túléljen egy ekkora válságot? És mi történik akkor, ha a férfi szeretője a nő lelki társa lesz? Van-e helye a harmadik félnek a családban, ha a bizalom újraépítéséhez a férfinak száműznie kell őt az életéből?
Az elismert holland filmrendező és író, Sarah Domogala könyve a szerelem erejéről, a megbocsátásról és az újrakezdésről szól, amely csak mindkét fél teljes elkötelezettségével lehetséges. És valami ennél is többről: a nők magasabb szintű összekapcsolódásáról.
Messze túl a Rossztettek s jótettek fogalmán Van egy mező. Ott találkozunk. (Rumi)
Na stiahnutie
8,43 €
dostupné aj ako:
Légy úrrá a szorongásodon!
Julian Brass eltökélte, hogy komoly hatással lesz azoknak az embereknek az életére, akik úgy döntöttek, hogy - hozzá hasonló módon - a boldogabb élet reményében szembenéznek a szorongásukkal. A Légy úrrá a szorongásodon gyakorlatias és könnyen elvégezhető gyakorlatokat kínál, amelyek segítségével bárki szembe szállhat a kihívásokkal - társadalmi hovatartozásától, földrajzi helyzetétől és fizikai képességeitől függetlenül.
A sikeres média- és üzleti tanácsadóvá vált férfi megosztja velünk életének legfélelmetesebb, legkeményebb és legmagányosabb időszakát, amikor nem becsülte eléggé önmagát, így a stressz, a depresszió és az érzelmi hullámvölgyek uralták a hétköznapjait. Ám a gyakorlatoknak köszönhetően Julian megtanulta, hogyan használhatja ki a szorongásban rejlő erőt. A szerző roppant őszinte, motiváló, orvosilag is alátámasztott, hiteles és - nem utolsó sorban szellemes - meglátásait olvasva világossá válik számunkra, miért ajánlják jó szívvel neves sportolók, orvosok, üzletemberek, jógik, nyugati és keleti spirituális vezetők a nemzetközi sikereket elért könyvet.
Na sklade 1Ks
10,73 €
11,29 €
Jóga és Pszichoterápia - A tudat evolúciója
A jóga a legősibb, töretlen rendszer, mely az akaratlagos fizikai és mentális uralommal, s a módosult tudatállapotok elérésével foglalkozik.
A jóga pszichológiájában központi helyet foglal el az az elképzelés, miszerint több különböző létezési szint van, és mindegyik képes megfigyelni és irányítani az alatta lévőt. Számos ilyen szint létezik a mindennapi gondolkodás síkján túl. A jóga és meditáció munkája és játéka e magasabb szintek szisztematikus felfedezése, fejlesztése és a velük való kísérletezés.
A leírásokban öt fő szint jelenik meg. Az ősi iratokban "burkoknak vagy kósáknak" nevezik ezeket, mivel a fejlettebb szint az azt megelőzőn belül létezik. Minden egyes burok beborítja és elhomályosítja a sokkal finomabb tudatot, amely bensőjében létezik. Ez az öt szint vagy burok átíveli az emberi természet teljes spektrumát. Az általuk kialakított folytonosság egyfajta lépcsőzetes létrát alkot, amely minden fejlődés és növekedés alapja.
A fejlődés egy egységes folyamat: a biológiai evolúció az egysejtűtől az emberig, a pszichológiai evolúció a gyermektől a felnőttig, a terápiás evolúció a mentális betegségtől az egészségig, és az egyetemes tudatosság kifejlődése a misztikus jógiban mind beletartoznak ebbe a fejlődési folyamatba. Mindegyikük a hosszú út egy lépésével foglalkozik. Mindegyik az egésznek egy részletét írja le.
Na sklade 1Ks
10,68 €
11,24 €