Hľadanie: Spoiler EN
zobraziť:
Egy Teleki gróf Afrikában
Az életrajzi kötet főszereplője széki gróf Teleki Géza (Kolozsvár, 1943-Kisoroszi, 2014) antropológus, főemlőskutató, aki Jane Goodall munkatársaként majd' két évtizeden át Afrikában élt és dolgozott. Teleki Pál unokája, a miniszter Teleki Géza és zabolai Mikes Johanna grófnő fia az Egyesült Államokban nőtt fel, tanulmányait Washingtonban végezte, majd a Pennsylvania Állami Egyetem tanára lett. 1968-tól Afrikában kutatott, nevéhez fűződik az Outamba-Kilimi Nemzeti Park megalapítása. 1973-tól kezdve számos szakkönyve jelent meg angolul és franciául. 2011-ben költözött Magyarországra családjával.
A lebilincselő könyv nem csak Teleki Géza afrikai éveinek történetét tartalmazza; szerzője színes tablóképet fest az erdélyi történelmi Teleki-családról, ahogy a hatvanas évek Amerikájának mindennapjairól is, miközben a történet fókuszának háttere az ismeretlen kontinens, az igézet földje, a Föld legszebb arca... Teleki Géza: Az én életem Afrikáról szólt, nem törődtem az itteni dolgokkal, most meg egyszerre, mint egy szivacs, próbálom magamba szívni, mi történt itt. És már értem, hogy az apám miért nem akart ezekről beszélni, ahogy azt is, hogy az anyám viszont miért ragaszkodott ezekhez ennyire. Akkor csak bámultam, ahogy mondta, hogy az ő életében minden milyen gyönyörű volt. Nem értettem, hogy tudott a romok közé visszamenni Erdélybe, és sétálgatni ott, ahol minden szétesett, a románok mindenkit üldöztek, próbálták a magyarokat kitörölni. Nem értettem. Ma már jobban értem...
Vypredané
11,84 €
12,46 €
Harry Potter and the Sorcerer's Stone
A special new edition in celebration of the 20th anniversary of the publication of Harry Potter and the Sorcerer's Stone, with a stunning new cover illustration by Caldecott Medalist Brian Selznick.
Harry Potter has never been the star of a Quidditch team, scoring points while riding a broom far above the ground. He knows no spells, has never helped to hatch a dragon, and has never worn a cloak of invisibility.
All he knows is a miserable life with the Dursleys, his horrible aunt and uncle, and their abominable son, Dudley - a great big swollen spoiled bully. Harry's room is a tiny closet at the foot of the stairs, and he hasn't had a birthday party in eleven years.
But all that is about to change when a mysterious letter arrives by owl messenger: a letter with an invitation to an incredible place that Harry - and anyone who reads about him - will find unforgettable.
For it's there that he finds not only friends, aerial sports, and magic in everything from classes to meals, but a great destiny that's been waiting for him... if Harry can survive the encounter.
This gorgeous new edition in celebration of the 20th anniversary of the publication of Harry Potter and the Sorcerer's Stone features a newly designed cover illustrated by Caldecott Medalist Brian Selznick, as well as the beloved original interior decorations by Mary GrandPré.
Vypredané
10,93 €
11,50 €
A Kennedy-gyilkosság elhallgatott története
Ötvenegy évvel ezelőtt, 1963. november 22-én dördültek el azok a bizonyos lövések Dallasban. Az amerikai elnök, John Fitzgerald Kennedy meggyilkolása a 20. század legtöbbet elemzett és leginkább vitatott bűnténye. Egy szuperhatalom első emberét gyikolták meg az üdvözlésére felsorakozott emberek szeme láttára, a kamerák kereszttüzében. Vizsgálta kongresszusi és elnöki bizottság, rengeteg cikket és könyvet írtak róla, több film is készült, de egyértelmű válaszok nem születtek. És ez nem volt véletlen.
Lamar Waldron olvasmányosan megírt és izgalmas könyve alapvető változást hoz ebben: korábban nem ismert levéltári dokumentumok alapján és a kulcsfontosságú résztvevőkkel készített interjúkra támaszkodva merész, de egyértelmű választ kínál. Waldron könyve az alapmű, és ha az 1963 óta született rengeteg Kennedy-könyv közül csak ez maradna meg, minden fontosat megtudnánk belőle.
Néhány alapvető összefüggés a könyvből: John és Robert Kennedy a dallasi merénylet utáni kilencedik napra inváziót terveztek a Castro vezette szocialista Kuba ellen. Ebben nem más volt a partnerük, mint a legendás kubai forradalmi parancsnok, Juan Almeida, a kubai politikai és katonai vezetés egyik legfontosabb embere. Hogy mindez hogyan függ össze a merénylettel, majd az érdemi vizsgálat elszabotálásával? Mindezt megtudhatjuk ebből a letehetetlen könyvből.
A könyv másik nagy erénye, hogy a merénylet közvetlen háttere és részletei mellett meglepő és lényegi összefüggéseket mutat be az amerikai maffia és a legfelső politika működéséről is.
Vypredané
17,54 €
18,46 €
Narziss és Goldmund
Herman Hesse a következőképpen összegzi Bruno fiának a szerzetes Narziss és a képfaragó Goldmund középkori kulisszák között játszódó történetének legfontosabb gondolatát 1928. december 27-én kelt levelében: "Az ember a régi, szemléletes és szép elképzelés szerint testből, lélekből és szellemből áll. Ezen alkotóelemek közül kettőt többnyire összekötnek egymással, a harmadikat pedig elhanyagolják. Így tagadta és hanyagolta el a testet a kereszténység a szellem és lélek összefonódása révén. Ezzel szemben korunk eltúlozza a test és az értelem kultúráját - mindkettőt a lélek kárára. A művészet azonban éppen hogy a lélek birodalma, lélekkel áthatott, kifinomult érzékiség, és messze az érzékin túlra törekszik."
"Két életút, két életcél, két életfelfogás - egymást vonzó és taszító pólusok, éppen, mint szenvedélyeit megélő Goldmund és az aszkéta paptanár, Narziss története. Narziss a szellem embere, míg Goldmund élete során a művészi ideált, az érzelmek kifejezésének módját keresi. Szerelmi kalandokon, gyilkosságokon, a pestis sújtotta vidékek halálélményein keresztül vezet az út önmaga megismeréséhez, tehetségének kibontakozásához, tanítómestere, Narziss pedig nem hagyja magára. Sosem engedik, nem engedhetik el a másikat, hiszen, ahogy Herman Hesse írja a mű egyik előszótervezetében: "Vonzzák, elbűvölik, meghódítják, megismerik, a végsőkig fokozzák vagy megsemmisítik egymást. Ez történik mindig, ha férfi és női princípium, lelkiismeret és ártatlanság, szellem és természet tiszta formában találkozik és néz szembe egymással."" (a Kiadó)
Vypredané
12,75 €
13,42 €
Lacná kniha Narziss és Goldmund (-90%)
Herman Hesse a következőképpen összegzi Bruno fiának a szerzetes Narziss és a képfaragó Goldmund középkori kulisszák között játszódó történetének legfontosabb gondolatát 1928. december 27-én kelt levelében: "Az ember a régi, szemléletes és szép elképzelés szerint testből, lélekből és szellemből áll. Ezen alkotóelemek közül kettőt többnyire összekötnek egymással, a harmadikat pedig elhanyagolják. Így tagadta és hanyagolta el a testet a kereszténység a szellem és lélek összefonódása révén. Ezzel szemben korunk eltúlozza a test és az értelem kultúráját - mindkettőt a lélek kárára. A művészet azonban éppen hogy a lélek birodalma, lélekkel áthatott, kifinomult érzékiség, és messze az érzékin túlra törekszik."
"Két életút, két életcél, két életfelfogás - egymást vonzó és taszító pólusok, éppen, mint szenvedélyeit megélő Goldmund és az aszkéta paptanár, Narziss története. Narziss a szellem embere, míg Goldmund élete során a művészi ideált, az érzelmek kifejezésének módját keresi. Szerelmi kalandokon, gyilkosságokon, a pestis sújtotta vidékek halálélményein keresztül vezet az út önmaga megismeréséhez, tehetségének kibontakozásához, tanítómestere, Narziss pedig nem hagyja magára. Sosem engedik, nem engedhetik el a másikat, hiszen, ahogy Herman Hesse írja a mű egyik előszótervezetében: "Vonzzák, elbűvölik, meghódítják, megismerik, a végsőkig fokozzák vagy megsemmisítik egymást. Ez történik mindig, ha férfi és női princípium, lelkiismeret és ártatlanság, szellem és természet tiszta formában találkozik és néz szembe egymással."" (a Kiadó)
Vypredané
1,34 €
13,42 €
dostupné aj ako:
A Danaida
"Minden ember titok. Minden titok titok. Az író mestersége valahol szakrális, még önmaga számára is elemezhetetlen."
"A Danaidá-ban először nyúltam hivatásos író kezével a mintaértékű antik mitológia figurái közé: Danaus király lányai azzal bűnhődtek bűnükért, hogy az idők végezetéig feneketlen hordóba kellett vizet hordaniuk.
Az én Danaidámnak az a bűne, hogy csak önmagára figyel élete kétharmad szakaszában, s nem veszi észre, hogy minden kor történelmi időszak, amelyben nemcsak alakul az emberi sors, hanem maga a benne élő is adhat jelzést, esetleg valami fordulatot a hazai vagy világtörténelemnek.
Csándy Katalin a nagy emberi érzésekre érzékeny, szerelemre, féltékenységre, szégyenre, nem veszi észre, hogy az idő nagy folyója olykor hidat, olykor gázlót kínál, esetleg jelzés mutatja, hol nem tanácsos vízbe lépnie. Környezetében minden megváltozik, ő csak addig a határig, míg felismeri, ne bukdácsoljon már holtáig a számára kilátástalan koordináták között, hanem mentse meg, ami az életéből még menthető.
Formául a hatvanas évek állandó tennivalóját, a folytonos "írjuk meg az életrajzunkat"-kötelezettséget választottam, maga a regény egy fejezetenkénti mottósor, szétkaszabolva, ha az olvasó összeolvassa, megdöbben, mert Katalin minden, az életrajzban írt szava igaz, éppen csak nem ez volt a valódi élete, mert arra, ami a valódi élete valakinek, részint nincs füle a kérdezőnek, részint nincs fogalmazásbeli megoldás. Minden ember titok." (a Szerző)
Vypredané
12,02 €
12,65 €
Tall Order
He is one of the world's most ruthless terrorists, codenamed Saladin. He plans and executes devastating attacks and then, ghost-like, he disappears.
Ten years ago he blew a plane out of the sky above New York - and now he's struck again, killing dozens in a London strike.
But one of the latest victims is related to the acting head of MI5, who knows exactly who she wants on the case: Spider Shepherd.
Dean Martin, a psychologically damaged former Navy SEAL, is the only person in the world who can identify Saladin. But Martin was killed ten years ago - wasn't he?
Shepherd must find Martin and take him back to the killing fields on the Afghanistan-Pakistan border. Revenge on the world's most wanted terrorist is long overdue, and Shepherd is determined to be the one to deliver it . . .
******************
Praise for Stephen Leather
'A master of the thriller genre'
Irish Times
'As tough as British thrillers get . . . gripping'
Irish Independent
'The sheer impetus of his story-telling is damned hard to resist'
Sunday Express
Vypredané
9,45 €
9,95 €
Szépséges örökség
A Farrell-ház az ikonikus arcápoló termék, a Krém otthona, amelynek ékszerdobozhoz hasonló zászlóshajójába, a Berkeley Arcade-en álló Boltba 1953 óta tódulnak a nők. A Farrellnél a vevő számíthat arra, hogy megkapja azt a bizonyos személyes pluszt. A legendás Athina Farrell még mindig a cég jelképes vezetője, a Berkeley Arcade-on pedig a maga királyságában Florence Hamilton a legnagyobb diszkrécióval látja el a vevőket a cég termékeivel. Florence kereskedelmi tanácsadó - és emellett fontos titkok tudója.
De természetesen a kozmetikai ipar világa is változóban van, és az egykor dicső napokat megélt Farrell most hanyatlik; vevőiket elcsábították a divatosabb márkák. Ekkor lép a színre Bianca Bailey, a félelmetesen rátermett üzletasszony, három gyermek anyja, aki mindig eléri, amit akar. Athina és Bianca egymás ellen feszülnek a Farrell jövője kapcsán. Kettejük párharcának hátterében feltárul a múlt, a maga ambícióival, szenvedélyeivel és titkaival.
Ez a könyv a túlélésről szól... és egy értékes örökségről..
"Senki nem ír olyan szellemesen és magával ragadóan, mint Penny Vincenzi." (USA Today)
"Mint egy pohár pezsgő: habzó, élvezetes, és nem lehet betelni vele." (Daily Express)
"Beszippantja az embert, és reggelig olvastatja magát." (Boston Globe)
"Penny sosem hagyja cserben hű olvasóit." (Daily Express)
Penny Vincenzi Nagy-Britannia egyik legnépszerűbb szerzője, több mint tizenöt besteller szerzője. Többek között a The Timesnál, a Daily Mailnél és a Cosmopolitannél dolgozott újságíróként, mielőtt belefogott volna a regényírásba. Köteteiből eddig több mint hétmillió példányt adtak el világszerte
Vypredané
13,57 €
14,28 €
dostupné aj ako:
Halálosztók 2.
Született gyilkosok? Bűnre voltak ítélve? Van-e különbség gyilkos és gyilkos között? Mit mond a rendőrgyilkosságért elítélt Engel Zoltán, vagy a golfos gyilkosként emlegetett, egykori üzletember, Gyulai Gusztáv? Mi vezetett oda, hogy elvették egy ember életét? Hogyan beszél rémtetteiről, a négy ember megöléséért elítélt, magyar Bonnie és Clyde? S mit mond Balla Irma fia, sikerül-e valaha is tisztára mosnia a nevét, azok után, hogy éveket ült ártatlanul anyagyilkosságért?
A Halálosztók 2 - csakúgy, mint a sorozat első kötete - az utóbbi évek legnagyobb vihart kavart emberölési ügyeiről szól. A szerző rendhagyó interjúkat készített az ország legszigorúbban őrzött börtöneiben. Ügyvédeket, rendőröket, tanúkat faggatott a bűnügyekről, amelyek bevésődtek a magyar kriminalisztika történetébe. Az egyik fejezet pedig minden idők legismertebb büntető ügyvédjének, Bárándy Györgynek a regényes életéről szól.
A fotókkal illusztrált riportkönyv 11 fejezete 15 gyilkosságot dolgoz fel a Balla Irma ügytől a tárnoki betonozós gyilkosságon át a kaposvári trafikgyilkosságig.
Bűnügyekben ítélkezni nehéz, bűnt elkövető emberekről, sorsokról viszont lehetetlen - anélkül, hogy igazán ismernénk a történetüket. Úgy, ahogy ezt ők mondják el.
Ez a könyv abban segít az olvasónak, hogy ítéletet alkosson, vagy csak feltegye magában azokat a kérdéseket, amelyek megóvják a könnyelmű és felszínes válaszoktól.
P. Gál Judit 1995 óta dolgozik bűnügyi tudósítóként. A nyolckötetes szerző 1999-ben a kilencvenes évek egyik legsikeresebb bűnügyi riporterkönyvével, az Én, a Whiskys-sel vált ismertté.
Vypredané
10,15 €
10,68 €
Salt To the Sea
New York Times Bestseller! "Masterly crafted"—The Wall Street Journal For readers of Between Shades of Gray and All the Light We Cannot See, bestselling author Ruta Sepetys returns to WWII in this epic novel that shines a light on one of the war's most devastating—yet unknown—tragedies. World War II is drawing to a close in East Prussia and thousands of refugees are on a desperate trek toward freedom, many with something to hide. Among them are Joana, Emilia, and Florian, whose paths converge en route to the ship that promises salvation, the Wilhelm Gustloff. Forced by circumstance to unite, the three find their strength, courage, and trust in each other tested with each step closer to safety. Just when it seems freedom is within their grasp, tragedy strikes. Not country, nor culture, nor status matter as all ten thousand people—adults and children alike—aboard must fight for the same thing: survival. Told in alternating points of view and perfect for fans of Anthony Doerr's Pulitzer Prize-winning All the Light We Cannot See, Erik Larson's Dead Wake, and Elizabeth Wein's Printz Honor Book Code Name Verity, this masterful work of historical fiction is inspired by the real-life tragedy that was the sinking of the Wilhelm Gustloff—the greatest maritime disaster in history. As she did in Between Shades of Gray, Ruta Sepetys unearths a shockingly little-known casualty of a gruesome war, and proves that humanity and love can prevail, even in the darkest of hours. Praise for Salt to the Sea: Featured on NPR's Morning Edition ¦ “Superlative…masterfully crafted…[a] powerful work of historical fiction.”—The Wall Street Journal ¦ “[Sepetys is] a master of YA fiction…she once again anchors a panoramic view of epic tragedy in perspectives that feel deeply textured and immediate.”—Entertainment Weekly ¦ "Riveting...powerful...haunting."—The Washington Post ¦ “Compelling for both adult and teenage readers.”—New York Times Book Review ¦ “Intimate, extraordinary, artfully crafted…brilliant.”—Shelf Awareness ¦ "Historical fiction at its very, very best."—The Globe and Mail ¦ “[H]aunting, heartbreaking, hopeful and altogether gorgeous…one of the best young-adult novels to appear in a very long time.”—Salt Lake Tribune ¦ *"This haunting gem of a novel begs to be remembered."—Booklist ¦ *"Artfully told and sensitively crafted...will leave readers weeping."—School Library Journal Praise for Between Shades of Gray: A New York Times Notable Book ¦ A Wall Street Journal Best Children’s Book ¦ A Publishers Weekly, School Library Journal, Booklist, and Kirkus Best Book ¦ iTunes 2011 Rewind Best Teen Novel ¦ A Carnegie Medal and William C. Morris Finalist ¦ A New York Times and International Bestseller ¦ “Few books are beautifully written, fewer still are important; this novel is both.”—The Washington Post ¦ *"[A]n important book that deserves the widest possible readership.”—Booklist From the Hardcover edition.
Vypredané
10,40 €
10,95 €
Lacná kniha Lyrics Dalok (-70%)
Ő az, aki költészetet vitt a rockba. Nem úgy, hogy "beoltotta" költészettel a rockot. Hiszen nincs külön Dylan-zene és Dylan-szöveg. Csak a dalok vannak. Éltetőjük ugyanaz az életérzés, amely végső soron a rockzenét is létrehozta. Magas és mély, városi és népi művészetből, szórakoztatóipari hulladékból és avantgárdból, aranyból és sárból. A dalait pedig Dylan ? az ő csöppet sem atyaszerű, de mégiscsak atyai barátja és rajongója, az üvöltő aranykor lázas prófétája, a néhai Allen Ginsberg legalábbis így hallotta, érezte és tudta ? nem dalolja, hanem lélegzi, zseniálisan értve a módját, hogy ne menjen kárba se szó, se szusz: No wasted language, no wasted breath.
És hát akkor bizony hegyezze a fülét, és őrá figyeljen túl az Óperencián, erre az előadóra, Dylanre, azaz elképzelt hasonmására a Dylan-fordító is, ha akad ilyen.
Jó tudni persze, hogy csalás ez így: az anyanyelvemen "szólaltatni meg" az angolul lélegző Bob Dylant. Csak hát rendes versfordításokon, amilyennek a mostani, alaposan bővített és jócskán javított válogatás darabjainak már a huszonnyolc évvel ezelőtti előzményeit is szántam, az effajta csalást nem szokás számonkérni. A csalás ugyanis, hogy tehát (ford.) fordítva szólaltja meg Homéroszt, Rimbaud-t vagy éppen Bob Dylant, megfelel a játékszabályoknak. Ha pedig még irodalmi Nobel-díjat is nyer az illető, (ford.)-nak talán tényleg nem kell szabadkoznia.
De fülelnie és figyelnie, hallania őt közben is muszáj. Az ego szürreális kalandjait milliók fülébe süvöltő vagy dünnyögő lírai ént, a Bob Dylan álnevűt, ahogy énekli egy szál gitárral, dübörgő rhythm&blues-kísérettel, reggae-ritmusban, akárhogy, csak mindig-mindig máshogy: nem, nem, nem én vagyok. A lélegzetét, a hangját tehát: a mindig változó, mégis összetéveszthetetlen Bob Dylan-hangot. Ha az olvasó is hallja, nagy baj nem lehet.
Vypredané
3,20 €
10,68 €
dostupné aj ako:
Venom
America - meet your newest hero! The lethal alien symbiote known as venom is in the custody of the U.S. military - and with a familiar face from Spider-Man's world inside the suit, the government's own personal Spidey is going into action as one of the nation's top covert agents in hostile territory!COLLECTING: VENOM 1-5
Vypredané
11,39 €
11,99 €
Marinko avagy a Halál zsoldosa
"Miért éppen erről akarsz könyvet írni? Nem félsz, hogy a már szabadlábon lévő gyilkosok bosszút állnak? - kérdezték barátaim, ismerőseim. És én láttam tekintetükben az őszinte aggodalmat, de láttam a kíváncsiságot is. Azt, hogy tudni szeretnék, mégis milyen ember valójában az a Magda Marinko, aki az 1990-es évek elején gátlástalanul gyilkolt a szerbiai Vajdaságban, Szabadkán és Palicson, aki ölt Kecskeméten, Orosházán, és akinek a nevéhez kötik a szegedi Z. Nagy cukrászcsalád legyilkolását is - bár ezért soha nem ítélték el.
És azt mondtam, nem félek. Pontosabban erősebb bennem a szándék a félelemnél arra, hogy megpróbáljam kideríteni az igazságot, legendáktól, álhírektől mentesen, csak a bizonyítható tényekre alapozva leírjam, hogyan, miért történhetett meg ez a borzalmas gyilkosságsorozat.
Mert Marinko és társainak délvidéki, dél-magyarországi vérengzése a kegyetlenség története, a bűnök felidézése pedig nem perverz nosztalgia, hanem lehetőség arra, hogy - tanulva az eseményekből - ezekhez hasonló gaztettek ne ismétlődhessenek meg soha." (a Szerző)
20 évvel ezelőtt indult el egy olyan gyilkosságsorozat, aminek a szálai Magda Marinkohoz vezettek. A könyv ezeket a gyilkosságokat és ezek közegét mutatja be, Marinko vallomása és a korabeli főszereplőkkel (rendőr, nyomozó, ügyvéd) készült interjúk, valamint korábban fel nem használt, a nyilvánosság előtt eddig ismeretlen dokumentumok alapján. Lebilincselő és egyben tanulságos olvasmány ez a bűnügyi dokumentum-riportkönyv.
Vypredané
10,93 €
11,50 €
Hét évszak
"Ez nem egy szakácskönyv. Elsősorban azért nem, mert én magam nem vagyok szakács, sem gasztronómiai szakértő, de még gasztroblogger sem." - kezdi ezzel a meglepő vallomással az ismert írónő: Ugron Zsolna a Hét évszak - receptek és történetek című könyvét. S hogy akkor milyen könyv ez? Történetmesélős, nosztalgiázós, hétfogásos uzsonnákról álmodozós. Emellett pedig ízig-vérig mai, praktikus és használható receptgyűjtemény is, hiszen az egyes fejezetekben szereplő hét-hét fogás akár kettesével-hármasával párosítva is felhasználható, az ételek egy része jó előre elkészíthető, emellett alapanyagok, főzési eljárások és szezonalitás tekintetében is a 21. század háziasszony lehetőségeihez, igényeihez igazította őket a szerző. Hét évszak - hét hangulat, az év hét időszaka, hét különböző stílusú menüsor. Ahogy Ugron Zsolna írja: "ha tetszik, minden napra egy, ha tetszik, a sárkány hét fejét etetni, ha tetszik, egy-egy lépcsőfok a hetedik mennyországig vagy éppen egy hetedhét országra szóló lakomához."
A Hét évszak - receptek és történetek című kötetben a szerző hét nagy fejezetben 7-7 receptet ajánl mindazoknak, akik szeretnék egy igazi, hagyományos ételsorral elkápráztatni vendégeiket. A receptek döntő többsége természetesen önmagában is működik, sőt: fejezeten belül és azon kívül is könnyen variálható egymással. A 7 ételsorhoz tartozó 49 receptet szemet gyönyörködtető fotók, valamint az írónőtől megszokott stílusú novellák egészítik ki.
Vypredané
6,56 €
6,91 €
Majd kiszellőztetsz
"Létezik ott egy Hold völgye nevű hely. Olaszul Valle della luna, micsoda név, muszáj odamenni, teljesen belelkesedtek az ötlettől. Nem ellenőriztem, van-e ilyen hely, biztos, mert mindketten emlegették, és mondom, elvarázsolódtak már a névtől. Eszembe jutott mindjárt, mert önkéntelenül is szoktam akadékoskodni, hogy ha van is, talán tényleg csak egy sima völgy. Hogy lehet ott praktizálni? Nem szóltam nekik, miért lohasztottam volna le az örömüket. Egyébként is mindegy, nem lett semmi belőle, meg a közös életükből se. Anna egy darabig szállította még a meglepetés-csodákat, Ottó tűrte, de nemigen viszonozta, én nem láttam legalábbis. Mondjuk nem olyan nő volt az Anna, aki elvárja, hogy kapjon cserébe valamit a jóságért. Vagy nem tudom, nem ismertem annyira. Valamelyik szigorlatuk előtt, minden előzmény nélkül omlott össze a világ."
Egressy Zoltán prózájának olvasóit nem éri váratlanul, hogy itt a külső és a belső táj elválaszthatatlan. Ahogy az új kötet, a Majd kiszellőztetsz novellái sem önmagukban állnak, hiszem igen sokrétűen és néha rejtélyesen kapcsolódnak egymáshoz. A "holdas és holdatlan fejezetek" egymást keresztező történeteiben váratlanul nézhetünk vissza vagy találhatunk rá ugyanarra - más térből és máshogyan. Mert nem tudhatjuk, hogy a boldogtalanság vagy a boldogság tájain járunk-e, hiszen az elbeszélő is azt a szűk ösvényt keresi, ami a kettőt összeköti. Vagy elválasztja.
Vypredané
9,12 €
9,60 €
Essential Punisher
When the mob killed his family, Frank Castle went to war. But before he became the scourge of the underworld, the Punisher set his sights on a certain world-famous wall-crawler. For the first time ever, Marvel collects the vengeance-seeking vigilante's earliest appearances in the pages of Amazing Spider-Man, Captain America, Daredevil and more!
Vypredané
12,34 €
12,99 €
Darabokra tört szívek
"Valljuk be, majdnem mindannyian hajlamosok vagyunk az önsajnálatra. Úgy hisszük, a legnagyobb baj mindig velünk történik. Nos, ha valamiért szomorú vagy - esetleg elhagytak, megcsaltak, becsaptak vagy elárultak -, és elolvasod ezt a könyvet, hidd el, fel fogod tenni magadnak a kérdést: Miért sírok, miért szomorkodom?! Hozzájuk képest hálás lehet a sorsnak...
Ha éppen valamilyen párkapcsolati problémával küzdesz, biztosan találsz a könyvben olyan történetet, amely rímel a mostani gondjaidra. Megtudhatod, mások hogyan oldották meg - vagy hogyan rontották el - azt a bizonyos élethelyzetet. Talán segít felismerni a megoldást, és nem követed el ugyanazt a hibát, amit ott és akkor másvalaki már elkövetett. Igaz a mondás: okos ember más kárán tanul. Nos, ebből a könyvből tanulhatsz bőven...
Megtanulhatod, hogyan lehet a teljes kiszolgáltatottságból felállni, egy tönkrement életet újraépíteni, elgyászolni az elgyászolhatatlant, elengedni életed legfontosabb szereplőjét, ahogy megtanulhatod azt is, hogyan rombolhat a legnagyobb szeretet, milyen mélységekbe taszíthat a szegénység, vagy hogy miként lehet újra bizakodni életünk romjain.
A regényírók fantáziája végtelen, ám a legnagyobb mesemondó mégiscsak az élet. Aligha olvastál még olyan csavaros, izgalmas, megrázó történeteket, mint ezek itt. Talán, mert ezeket a történeteket tényleg az élet írta. Én csak papírra vetettem.
Tizenegy igaz történet. Tizenegy döbbenetes sors. Tizenegy ember, aki képes volt újrakezdeni az életét." Szeretettel, Kata.
Vypredané
2,85 €
3,00 €
Nagyapám-nagyanyám
"A nagy cserfa asztal szegletén jól elfértek a bácsi a nénivel, de a tálak alig a tetején. Ebben egy kis friss túró, fenyőfakéregben; odább egy tál újmódi, korán érő fekete szőlő; egy kis mézzel főzött retek, üvegfedél alatt, mandulával a jó szájíz végett; és hónapos retkek, amiket a fogások között rág az ember, hogy ne unja el magát. A kövér, forró leves párolog a tányérban. A néni alig mer hozzányúlni." (Petelei István)
"Azt mondták, hogy a szeretet ellenszolgáltatás. Ha szeretnek bennünket, akkor valamiért szeretnek. Ok nélkül nincs szeretet. Az oktalan szeretet képtelenség. (...) Körülbelül így beszéltek. Én megjegyeztem, hogy mégiscsak önmagunkért kell szeretni bennünket." (Kosztolányi Dezső)
"...a kert kapujában megjelent egy emberi forma, aki jött felém, a füzek felé, a part irányában. (...) Hosszú, vékony, emberi forma, fehér fürdőköpenyben. Olyan könnyedén jött (...), hogy szinte nem is jött, mint inkább szállott, mint egy kísértet a fehér köpenyével a csillogó atmoszférában. Mint egy nagy lepke, úgy szállott. Úgy is kaptam feléje, a karomat meglengetve, mint egy lepkefogó." (Szomory Dezső)
A kötet szerzői: Ambrus Zoltán, Bródy Sándor, Gelléri Andor Endre, Heltai Jenő, Herczeg Ferenc, Illés Endre, Kassák Lajos, Kóbor Tamás, Kosztolányi Dezső, Markovits Rodion, Móra Ferenc, Móricz Virág, Móricz Zsigmond, Nagy Lajos, Palotai Boris, Pap Károly, Petelei István, Szomory Dezső, Vaszary Gábor, Zágon István, Zsolt Béla.
Vypredané
9,83 €
10,35 €
Majd újra lesz nyár
"Elizabeth a nevem, de senki sem szólít így. Mikor megszülettem, és az apám rám nézett, biztos arra gondolt, hogy olyan méltóságteljes, szomorú képem van, mint egy középkori királynőnek vagy egy halottnak. Később kiderült, hogy átlagos vagyok, nincs bennem semmi különös. Még az életem is tök átlagos volt eddig. Ez egy Daisy élete, nem egy Elizabethé."
"Azon a nyáron, amikor elmentem Angliába az unokatestvéreimhez, minden megváltozott. Valamennyire a háború miatt is, hisz az állítólag nagyon sok mindent felborított, de mivel nem sokra emlékszem a háború előtti életből, az nem is igazán fontos most ebben a könyvben."
"Leginkább Edmond miatt változott meg minden körülöttem. Elmondom, mi történt. Itt és most - az én könyvemben."
Daisyt, míg apja rémes, új felesége gyereket vár, lepasszolják nyaralni a vidéki rokonokhoz. Egyik ámulatból a másikba esik: sosem hitte volna, hogy vannak tizennégy éves srácok, akik cigiznek, autót vezetnek, és egyáltalán: olyan szabadok, mint bármelyik felnőtt. Daisyt elvarázsolja a szabad élet, na meg az unokatestvére, Edmond. Főleg az után, hogy felügyelet nélkül maradnak, mert kitört a háború. A háború, amelynek méreteit és súlyát képtelenek felfogni egészen addig, amíg be nem kopogtat hozzájuk egy rokonszenvesnek távolról sem nevezhető alak személyében...
A könyvből készült filmet október 3-ától vetítik a hazai mozikban.
Vypredané
10,19 €
10,73 €