Hľadanie: Nakresli mi vietor
zobraziť:
Asszonyok városa
Kiben bízhatunk? Kit szeressünk? És ki az, aki még megmenthető? 1943-ban, a második világháború tetőpontján járunk, amikor Berlin szinte kizárólagosan a nők városa lett. Sigrid Schröder látszatra mintaszerű német katonafeleség: mindennap bejár dolgozni, a lehető legügyesebben használja fel az élelmiszerjegyeit, és kötelességtudóan gondoskodik kellemetlen, minden lében kanál anyósáról, miközben a rezsim vérfagyasztó erkölcstelenségeiről láthatóan tudomást sem vesz. Ám az álca mögött ott rejtőzik egy egészen másféle Sigrid: a nő, aki a szeretőjéről ábrándozik. Egy férfiról, akit a háborús káoszban szem elől vesztett, s aki zsidó. Ám nem Sigrid az egyetlen, akinek titkai vannak. A házba egy magas rangú SS-tiszt költözik a családjával, épp a folyosó szemközti oldalára, és az új szomszédok Sigridet akarata ellenére is bűvkörükbe vonzzák. A házban lakik a kötelező szolgálati évét töltő fiatal Ericha is, s egy veszélyes pillanatban Sigrid segítségét kéri. Sigridet hamarosan beszippantja egy olyan világ, amelynek létezéséről mindaddig sejtelme sem volt. Fokozatosan ébred rá a szörnyű valóságra, s eközben a magány erődítménye, amelyet az évek során gondosan felépített maga köré, kezd összeomlani. Döntenie kell, mit cselekedjen. El kell döntenie, mi a jó, és mi a rossz, és mi az, ami valahol e két véglet közötti árnyékokban rejtőzik. David Gillham lebilincselő regényében azt kutatja, mi történik, amikor hétköznapi emberek nem hétköznapi időkben és helyzetekben találják magukat, és a döntések, amelyeket meghoznak, sokszor nem kevesebbet jelentenek, mint a hajszálvékony határmezsgyét élet és halál között. "Megindító és remek regény olyan különleges nőkről, akik akár a végsőkig is képesek elmenni." (Paula McLain, A párizsi feleség című sikerkönyv szerzője) "A nők, a férfiak, a család és a szeretők közötti összetett kapcsolatok állnak a gyújtópontjában ennek a regénynek, amely egyszerre ejti rabul a szívünket és az elménket a kezdetétől egészen a végéig... A romantikával, rejtéllyel és váratlan fordulatokkal bőkezűen fűszerezett történelmi regény mintaszerű példája." (Library Journal)
Na stiahnutie
7,81 €
dostupné aj ako:
Sok út vezet a nirvánába - Hangoskönyv
"A szerző Mindenki másképp egyforma című könyve - és az ez alapján készült hangoskönyvünk is - a racionális gondolkodásról szól, jóllehet ilyesmi talán nem is létezik, hiszen az emberi gondolkodás alapvetően nem racionális. A kelti világszemlélet szerint az emberi lelkeket a nirvánába ... Folytatás ›› jutás vezérli. De hogy végül is mi a nirvána, arról megoszlanak a nézetek. Talán ezért is oly gyakran idézett a mondás: "Sok út vezet a nirvánába". A világ bonyolult. Mi emberek pedig sokfélék vagyunk, ugyanakkor elképesztően egyformák is. A világ megérthetősége, boldogulásunk lehetőségei. Ezeket a témákat boncolgatja a szerző a szellemi kalandra vágyó olvasók és hallgatók igényeit megcélozva, eddig talán legnépszerűbb művében." (a Kiadó)
Teljes idő: 55 perc.
A(z) Sok út vezet a nirvánába - Hangoskönyv (Hangoskönyv) szerzője Mérő László.
Presley Elvis - Elvis' Christmas Album (Reissue) LP
Elvis Aaron Presley (8. januára 1935 – 16. augusta 1977), často označovaný iba ako "Elvis", bol americký spevák a herec. Známy ako „kráľ rock and rollu“ je považovaný za jednu z najvýznamnejších kultúrnych osobností 20. storočia. Presleyho energická interpretácia piesní a sexuálne provokatívny štýl vystúpenia v kombinácii s mimoriadne silnou zmesou vplyvov naprieč farebnými líniami počas transformačnej éry v rasových vzťahoch ho priviedli k veľkému úspechu a počiatočnej kontroverzii. Elvis, ktorý predal po celom svete približne 500 miliónov nahrávok, je jedným z najpredávanejších hudobných umelcov všetkých čias. Bol komerčne úspešný v mnohých žánroch vrátane popu, country, rhythm & blues, súčasníka pre dospelých a gospelu. Vyhral tri ceny Grammy, vo veku 36 rokov dostal cenu Grammy za celoživotné dielo a bol uvedený do viacerých hudobných siení slávy. Je tiež držiteľom niekoľkých rekordov, vrátane najviac RIAA certifikovaných zlatých a platinových albumov, najviac albumov v rebríčku Billboard 200, najviac albumov na prvom mieste od sólového umelca v UK Albums Chart a najviac singlov na prvom mieste od akýkoľvek akt na UK Singles Chart. V roku 2018 bol Presley posmrtne ocenený Prezidentskou medailou slobody.
Elvis' Christmas Album je tretí štúdiový album a prvý vianočný album amerického speváka a hudobníka Elvisa Presleyho na RCA Victor, LOC -1035, luxusná limitovaná edícia, vydaná 15. októbra 1957 a nahraná o Rádiové rekordéry v Hollywoode. Od svojho prvého vydania bol znovu vydaný v mnohých rôznych formátoch. Strávil štyri týždne na prvom mieste rebríčka Billboard Top Pop Albums a bol prvým z dvoch albumov s vianočnou tematikou, ktoré Presley nahral, ďalší bol Elvis Sings the Wonderful World of Christmas, vydaný v roku 1971. Uvedená publikácia Music Vendor Elvisov vianočný album v ich singlových hitparádach dva týždne v decembri 1957 – januári 1958 s najvyšším umiestnením 49.
Tracklist"
A1. Santa Claus Is Back In Town
A2. White Christmas
A3. Here Comes Santa Claus (Right Down Santa Claus Lane)
A4. I'll Be Home for Christmas
A5. Blue Christmas
A6. Santa Bring My Baby Back (To Me)
B1. Little Town of Bethlehem
B2. Silent Night
B3. (There'll Be) Peace In the Valley (For Me)
B4. I Believe
B5. Take My Hand, Precious Lord
B6. It Is No Secret (What God Can Do)
Na sklade 1Ks
18,99 €
19,99 €
Mit tenne Freud?
Eredeti és gondolatébresztő válaszok mindennapi életünk kérdéseire:
Szeretek csak úgy magamban ellenni. Nagyon gáz?
Gondoskodó vagyok, vagy inkább lábtörlőtípus?
Miért mindig velem történik ez?
Könnyebb lenne az életem, ha önzőbb lennék?
Percenként a telefonomat nézem. Miért nem tudok koncentrálni?
Általában teljesen normálisan viselkedem, miért húzom fel magam vezetés közben?
Miért nem mondok igazat, amikor a barátnőm azt kérdezi: "Ebben nagyobbnak tűnik a fenekem?"
Miért nézek minden este sorozatokat?
Miért mindig ugyanazt a márkát vásárolom?
Hogyan beszéljem le a kamasz lányomat a tetoválásról?
Miért akkora lúzer a párom?
Csodás a párom. Akkor miért akarok viszonyt kezdeni valakivel?
Mit csináljak, hogy az emberek ne töröljenek az ismerőseik közül?
Miért olyan szemét a főnököm?
A családom egy rémálom. Talán meg kellene szakítanom a kapcsolatot a rokonaimmal?
Miért mondok folyton kínos dolgokat?
Mi a Harry Potter-sorozat népszerűségének valódi oka?
Miért nem tudok lefogyni?
Félek továbblépni a karrieremben. Hogyan tudnék ezen változtatni?
Hogyan tudnék kreatívabban gondolkodni?
Vajon mit szólna Carl Gustav Jung ahhoz, ha úgy ötvenévesen egy piros Ferrarira vágyunk? B. F. Skinner meg tudná magyarázni, miért nyomkodjuk folyton a telefonunkat? Milyen tanácsot adna Erich Fromm a Nagy Ő keresése kapcsán?
dostupné aj ako:
Andělské rady pro šťastný život - 2. vydání
Jak najít spřízněnou duši? A jak se s ní sblížit? Jak objevit svůj šestý smysl? Jak přijímat andělské rady a jak je zprostředkovat?
Odpovědi na tyto a mnoho dalších otázek nabízí knížka Andělské rady pro šťastný život. Nevychází ze žádného konkrétního náboženství. Je určena lidem všech vyznání, náboženství a myšlenkových systémů, stejně jako nevěřícím. Andělé nám chtějí pomáhat úplně ve všem, a to včetně takzvaných banalit. Nezáleží na tom, zda žádáte o zázrak, rozhodující o životě či smrti, nebo o drobnou laskavost, zda prosíte o uzdravení nebo jen o šikovné místo na zaparkování. Andělům záleží jenom na tom, aby se vám dostalo podpory, kterou v danou chvíli potřebujete. Jak být vůči andělským radám vnímavější? Mohou mi andělé pomoci vyřešit i finanční potíže? Začtěte se a pak již jen pozorně naslouchejte radám andělů, kteří jsou všude okolo vás.
Vypredané
4,28 €
4,50 €
Egy asztal az egy asztal
Peter Bichsel, az 1935-ben Luzernben született svájci ró tanítóként kezdte, de rövidesen novelláiról és újságokban megjelenő tárcáiról vált ismertté, hazáján kívül is. E a kötete először 1969-ben jelent meg Gyerektörténetek címmel, és a következő évben elnyerte a német ifjúsági könyvek nagydíját.
Hogy mi ihlette a könyvben található hét történet megírására? Az író szerint a benne lakozó gyerek: aki kérdez; aki tud sok mindent, de nem hiszi el; aki olyat akar tudni, amit senki más a Földön; aki saját nyelvet alkot magának; aki könyörtelen logikával viszi végig a gondolatokat; aki mesét talál ki Amerikáról; aki semmit sem akar tudni - de lehet-e semmit sem tudni?
Olvassák el a hét, gyereknek és felnőttek is szóló történetet és gondolkodjanak el a sorok közt rejtőzködő kérdéseken.
Szuperkupa-döntő Rágcsáliában
Ezer mozzarella, remegnek a bajuszszálaim az izgalomtól! Elérkezett a Szuperkupa-döntő napja, és a kedvenc csapataim játszanak! Ám a pályán különös dolog történik, és nekem kell kiderítenem, hogy mi áll a furcsa események hátterében... A Mulatságos történetek sorozat köteteiben Geronimo Stilton meséli el kalandjait. És ő aztán tényleg soha nem unatkozik! Családjának és barátainak köszönhetően gyakran keveredik igazán bajuszborzoló, ám mindig extraegeresen mulatságos események középpontjába. És hogy kicsoda Geronimo Stilton? Rágcsáliában született, Egér-szigeten. Diplomamunkáját a rágcsálóirodalom toponímiájából és összehasonlító ősegérkori filozófiából írta. Geronimo Rágcsália legolvasottabb napilapja, a Rágcsáló Hírek főszerkesztője. Az újságot nagyapja, Világjáró Vilmos alapította. Szabadidejében Geronimo 18. századi antik sajthéjdarabkákat gyűjt, de legszívesebben nagy sikerű történetek írásával foglalatoskodik. Könyveit 53 nyelvre fordították le, és több mint 188 millió példányban adták el világszerte
Almaboszi kalandjai 1: Abrakadabra és varázspaszta
Almásy Petronella különleges hölgy. Ő ugyanis almaboszorkány. És ahogy igazi almaboszihoz illik, egy összkomfortos almában lakik, egy csodálatos öreg almáskert kellős közepén. Vígan él barátaival nagy nyugalomban, ám időnként a szomszédos malomhoz tartozó molnárházba emberek költöznek, és persze gondot okoznak. Ilyenkor Petronella előkapja varázspálcáját, és az almatudorok hathatós segítségével elüldözi a kertrombolókat. Egy kora őszi reggelen Petronella kinéz az ablakon, és nem hisz a szemének. Emberek! Már megint. A Czukor család elfoglalja a rozoga molnárházat, az almaboszi pedig megindítja az elüldözési hadműveletet. Most azonban semmi sem úgy alakul, ahogyan kellene. Petronella azon kapja magát, hogy kezdi megkedvelni a minden lében kanál ikreket, akik egy nap – a varázslétra titkát kifürkészve – egyszerűen felbukkannak a boszi nappalijában. Te jószagú sistergő ménkű! Most aztán mi lesz?!
A rítusok ereje
"Lenyűgöző könyv egy lenyűgöző témáról. Rengeteget tanulhatunk belőle" - dr. Jane Goodall
Számos rítus kíséri ősidők óta az emberek életét: titkos beavatások, világraszóló esküvők, mágikus eljárások, extravagáns születésnapok, embert próbáló zarándoklatok. A rituális szokások ünnepeink és vallási összejöveteleink állandó elemei, de éppúgy jelen vannak a jog és a politika gyakorlásában, a sportban, valamint általában a közélet minden területén.
Mi rejlik különleges és hétköznapi rítusaink mögött? És miért tartjuk ezeket a tevékenységeket olyan fontosnak, még akkor is, ha a céljuk korántsem egyértelmű?
E kérdések nyomába ered Dimitris Xygalatas. Tűzön járáson és kínzó zarándoklatokon vett részt, hogy megismerje a legextrémebb szokásokat. Hosszú évtizedeken át tartó kutatásának összegzése ez a könyv, amelyben meghökkentő betekintést nyújt a rítusok legmélyebb rétegeibe, és feltárja azokat a finom mechanizmusokat, amelyek évezredek óta összekötnek bennünket, embereket.
A Thousand Boy Kisses - Ezer csók
Egy csók egy pillanat műve. De ezer csók élethosszig kitart.
Van egy fiú. És van egy lány.
A szerelem egy pillanat alatt szövődik köztük, de egy évtized, amíg kibontakozik.
Ezt a szerelmet nem képes megbontani sem a távolság, sem az idő.Ez a szerelem örökké tart. Legalábbis ők így hiszik.
A tizenhét éves Rune Kristiansen visszatér szülőhazájából,Norvégiából az álmos georgiai kisvárosba, Blossom Grove-ba, ahol még gyerekkorában összebarátkozott Poppy Litchfielddel.
Csupán egyetlen kérdés jár a fejében: a lány, aki a lelki társa volt, aki megígérte, hogy hűségesen visszavárja, vajon miért szakította meg vele a kapcsolatot minden magyarázat nélkül?Akkor a fiú szíve összetört. De amikor Rune megtudja, mi az igazság, a legnagyobb szívfájdalom csak ezután éri majd.
Megindító történet a mindent felülíró szerelemről.TikTok-szenzáció, egyre növekvő rajongótáborral.
Puff Daddy & The Family - No Way Out 2LP
Tracklist:
LP1
/1 No Way Out (Intro)
/2 Victory
/3 Been Around The World
/4 What You Gonna Do?
/5 Don't Stop What You're Doing
/6 If I Should Die Tonight (Interlude)
/7 Do You Know?
/8 Young G's
LP2
/1 I Love You Baby
/2 It's All About The Benjamins (Remix)
/3 Pain
/4 Is This The End?
/5 I Got The Power
/6 Friend
/7 Senorita
/8 I'll Be Missing You
/9 Can't Nobody Hold Me Down
Sapiens - Rajzolt történelem II.
Lehetséges, hogy mi emberek 12 000 évvel ezelőtt csapdába estünk, amelyből azóta sem tudunk kijutni?
A Sapiens – A civilizáció pillérei annak a történetét meséli el, hogy a Homo sapiens hogyan lett nomádból telepes, és hogyan dolgozott egyre keményebben anélkül, hogy az élete cserébe egy kicsit is javult volna. Fedezze fel, hogyan hódította meg a világot a búza, hogyan hozta létre egy isten és egy bürokrata különös házassága az első birodalmakat, hogyan vált az emberi élet szerves részévé a háború, az éhínség, a járvány és az egyenlőtlenség, és miért csak magunkat okolhatjuk mindezért!
Borúsnak találja a hangvételt? Hála vicces szereplőinknek, biztos lehet benne, hogy nem lesz az. Yuval, Zoe, Szaraszvatí professzor, Cindy és Bill, Lopez nyomozó és Doktor Fikció széltében-hosszában beutazzák az emberiség történelmét, és ezúttal azt vizsgálják, hogyan változtatta meg mindörökre a társadalmat a mezőgazdasági forradalom. Az ördöngös Mefisztó megmutatja nekik, hogyan ejti csapdába az embert egy növény, Hammurapi király lefekteti a jog alapjait, Konfuciusz pedig elmagyarázza, milyen a harmonikus társadalom.
A képregény újszerűen és szellemesen meséli el az emberiség történetét Yuval Noah Harari Sapiens – Az emberiség rövid története című könyve alapján, amely világszerte 65 nyelven több mint 21 millió példányban kelt el. A második rész olvasható önállóan vagy az első folytatásaként is, célja, hogy azokat a felnőtteket és kamaszokat is lekösse, akik egyébként nem foglalkoznak tudománnyal és történelemmel.
Ház, délután
A délelőtti program után a ház délután elegánsan eklektikus berendezésű, kellemesen fényezett, de ha kell, kellemesen árnyas is. Tehát árnyékolástechnikailag megfelelő. Csendes és élénk. Élénk és nyugodt. A jövevény eleinte zavarban van. Mégiscsak begurult ide a melankólia sötét golyója a folytatásnak hitt irányból. Aztán nagyítólencsén át láthattunk egy ölelkezést egy távoli ház emeleti lakásában. Közben meg elszabadult az ajándékpokol: sorjáznak a jobbnál jobb versek, mégsem árt meg a jóból a sok.
Láng Orsolya új kötetében bizalmasának fogadja az olvasót, és megmutatja, milyen, amikor apró balladák képei keverednek emberközi kapcsolatok jeleneteivel, ahogy az anyanyelvünk között az idegen szavak. Olyan természetesen, hogy ha valaki mögöttünk kellően lágy akcentussal ejti ki egy sziget fővárosának a nevét, közel kerülünk a nagybetűs Költészethez. Mi a siker titka, ha nem ez?
Mohácsi Balázs
Patkókert lovarda - 1. Nyári vágta
A PATKÓKERT LOVARDÁBAN MINDIG TÖRTÉNIK VALAMI!
Tom és barátai - Alex, Kate, Jess és Rosie - minden szabad percüket a lovak körül töltik. A lovarda tulajdonosai, Nick és Sarah nagy szeretettel és végtelen türelemmel tanítgatják őket.
Egy nap Tom óriási hírrel érkezik a lovardába: unokatestvére egész nyárra külföldre utazik, és erre az időre Tomra bízza csodálatos lovát, Miszter Mázlit. Nick is örül, hogy a tavalyi versenyszezon sztárja hozzájuk kerül, hisz a jó természetű lónak még a tehetségesebb tanítványok oktatásában is szerepe lehet.
Ám amikor Mázli megérkezik, Nickre és Tomra nagy csalódás vár: a ló ápolatlan, ráadásul rendkívül ideges, kis híján szétrúgja a lószállítót. Így nem ülhet rá senki, hiszen életveszélyes.
Vajon sikerül Tomnak elérnie, hogy Mázli újra a régi önmaga legyen? És mi lesz, ha az undok Georgina visszatér?
Fake!
Tudtad, hogy bizonyos lottózókban gyakrabban nyernek az emberek? Hogy 2010-ben egy csodapolip megjósolta a focimeccsek eredményét? Hogy a NASA titokban állatkísérleteket folytat a Marson? Vagy talán mégsem? Ezek persze nagyon meredek állítások, de nem mindig ilyen könnyű felismerni az álhíreket. Az elmúlt pár évben megsokszorozódott a ránk ömlő információk mennyisége. Nap mint nap olvashatunk, hallhatunk rémes és borzongató híreket, hihetetlen tényeket, elképesztő felfedezéseket. Nagyon nehéz eldönteni, hogy minek és kinek higgyünk – hiszen mindenhez nem érthet az ember! De elsajátíthatunk olyan gondolkodási formákat, amelyek segítenek megállapítani, hogy mi a hír és álhír, a tudomány és az áltudomány, a babona és a valódi összefüggés.
Fociláz - Helikon Zsebkönyvek 135.
"Úgy lettem szerelmes a futballba, ahogy később a nőkbe is: hirtelen, megmagyarázhatatlanul, feltétel nélkül, bele sem gondolva, mennyi fájdalmat és bajt okozhat."
"Hornby közelebb kerül a megszállott sportrajongók gondolkodásmódjának megragadásához, mint bárki más."
A Fociláz Nick Hornby futballhoz és azon belül különösen az angol Arsenal FC-hez fűződő szenvedélyes viszonyába nyújt betekintést. Onnan, hogy gyerekkorában első látásra beleszeretett a csapatba és a szurkolója lett, egészen a harmincas életéveiig. Minden egyes fejezet egy-egy focimeccsről szól, és arról, ahogyan az kapcsolódott a klub felé totálisan elkötelezett Hornby életéhez. A Fociláz egy csapat csúcs- és mélypontjain át avat be egy élet hullámzásába, miközben a futball társadalmi vonatkozásaira is éles szemmel reagál. A könyv sikerét mi sem jelezhetné jobban, mint hogy csak Angliában több mint egymillió példányban kelt el.
Agymenők Családi kártyacsomag 2.
Mi sem egyszerűbb, mint az Agymenőkkel játszani!
Az Agymenők Családi kártyacsomag hét korcsoportnak: 5-6, 6-7, 7-8, 8-9, 9-10 éveseknek, felső tagozatosoknak és felnőtteknek szóló érdekes kérdései és ügyességi, logikai feladatai tartalmas időtöltést biztosítanak a család minden tagjának. A matematika, magyar, földrajz, történelem, tudomány és szabadidő témákban feltett kérdések, és a gondolkodtató, vicces feladatok (fejtörő, pantomim, utánzás, kihívás, akció, éneklés) akár egyedül vagy barátokkal játszva is nagy élmény.
Krisztus bevonulása Brüsszelbe
Európaiak vagyunk, hiába, identitásunk a zsidó-keresztény mitológiában gyökerezik, és még akkor is meghatározza a krisztusi tanítás, ha sokan egyébként fütyülünk rá. Jézus Krisztus itt él közöttünk, ezer alakban: mint bölcs prédikátor, igazságtevő apafigura; mint a manipulált tömegeknek való egyéni kiszolgáltatottság emblematikus alakja; mint szupersztár, rocksztár, punk, örök lázadó; mint Brian életének komor tükörképe; mint herceg, mint koldus, mint televíziós celeb. De vajon eljátszottunk-e már a gondolattal, hogy mi lenne, ha Krisztus újra feltámadna, és az apokalipszis lovasait türelemre intve még egyszer, utoljára eljönne, hogy szép kényelmesen körülnézzen itt nálunk, Európában? Akkor vajon mit látna? És mi hogyan látnánk magunkat az ő tekintete tükrében? Ezzel a gondolattal játszik el legújabb kisregényében Dimitri Verhulst, a társadalmilag elkötelezett irodalom világsikerű belga fenegyereke.
Na stiahnutie
5,26 €
dostupné aj ako:
Az espani bankrabló
„Lebilincselő krimi.” – Tamas Garam, író
„Hungarikum angol humorban pácolva.” – Kitabu
„Lebilincselő utazás térben és időben, tele izgalmas, váratlan fordulattal.” – Diana Kassim
Száz kiló lopott pénz, húsz év és egy kisvárosi detektív.
Az évszázad bankrablását 1972. március 6-án hajtották végre New Yorkban. Alig félóra kellett hozzá, hogy Tim Pataky és George Draxler átpakolja a pénzt egy málhazsákba, majd kisétáljon az épületből. Sofőrjük, Thomas Berger egy pillanatra lehúzódott, a rablók beszálltak, és elindultak a 3,6 millió dolláros zsákmánnyal.
Draxlert még aznap elkapták a rendőrök, huszonegy évre börtönbe került. Berger másnap önként jelentkezett, nyolc évet ült. Pataky eltűnt, ahogy a pénz is.
1994 tavaszán a provence-i Espan golfpályáján egy hullát találnak, aki minden bizonnyal nem természetes halált halt... Nem sikerül azonosítani, azonban a nála lévő diktafon alapján a rendőrök tudják, kit keresett: Thomas Bergert, aki mostanra jómódú hoteltulajdonos Dél-Franciaországban, és éppen a pályán játszott, amikor a holttest előkerült. A nyomozást rábízzák a helyi rendőrség fiatal felügyelőnőjére, Antoinette Tinhanra, akinek az eddigi legkomolyabb ügye egy könyvtári lopás volt. Most viszont nemcsak arra kell fényt derítenie, hogy ki követte el a gyilkosságot, hanem arra is, hogy mi köze a golfklubban talált tetemnek egy huszonkét évvel korábbi bankrabláshoz, a kámforrá vált Tim Patakyhoz és nem utolsó sorban a rég tovatűnt dollármilliókhoz.
Berger valóban jó útra tért? Esetleg ő ölte meg az ismeretlent, mert olyat tudott róla, amely nem lenne jó, ha kitudódna? Tinhan kiderítheti, hogy mi történt. De ha sikerül neki, vajon mit kezd majd az igazsággal?
Bánovics Attila regényében először Amerikába kalauzol minket, majd a francia borvidékre csábít, ahol évtizedes titkokról hull le a lepel. A csavaros krimi megannyi izgalmat ígér.
Na stiahnutie
14,08 €