Hľadanie: Osamělý střelec CZ
zobraziť:
Kramp, avagy hogyan tégy rendet a világegyetemben
A ?hétéves M. számára a világot szilárd alapelvek vezérlik, amelyek apja, D. utazó ügynök életén és a Kramp márkájú, vasáru-termékeket tartalmazó katalóguson alapulnak. Ebben a világban a szépen elrendezett szögek, csavarok, kalapácsok, kilincsek és ajtóra szerelhető kémlelőnyílások sajátos mintát és nyelvezetet nyújtanak M. számára, amelynek segítségével a kislány a világról, a filozófia nagy kérdéseiről vagy a kozmoszról elmélkedhet, miközben, lógva az iskolából, apjának segít az eladásban. Munkájuk során kapcsolatba kerülnek egy rejtélyes mozigépésszel, E.-vel, aki az elhagyatott falvakban járva szellemekre vadászik, és több más, fura figurával. Mindez örökké folytatódhatna, ha a történet nem Chile legrosszabb időszakában, a Pinochet-éra idején játszódna. Ám így brutális véget ér ez az apa-lánya együttműködés, és ezzel a gyermekkor is, aminek pedig olyan vidáman és fényesen kellene tovább tündökölnie, mint a Kramp márka termékeinek.
María José Ferrada érzékeny és precíz írásával, amely mindig a nosztalgia és az irónia között lebeg, gyermekkönyvek szerzőjeként szerzett tapasztalatait is felhasználva, őszinte és hiteles hangon szólaltatja meg a főszereplő M.-et, és a kislány történetén keresztül megmutatkozik egy kegyetlen és irracionális világ, ahol az emlékezet, a szokások, a tárgyak és tapasztalatok osztályozása az egyetlen túlélési stratégia.
Na stiahnutie
6,45 €
A Ritz úrnője
A Ritzben nem történhet semmi rossz, arannyal borított falai között minden nő gyönyörűvé, minden férfi szellemessé válhat. A kiváltságos vendégek, köztük Hemingway, F. Scott Fitzgerald, Coco Chanel vagy a windsori hercegi pár, úgy lépnek be az ajtón, hogy Blanche Auzello és a férje, Claude Auzello, a szálloda igazgatója már a hallban fogadják őket. A Ritz házigazdái hagyják, hogy a ragyogás és a pompa elterelje a figyelmüket nemcsak kapcsolatuk nehézségeiről, hanem azokról a titkokról is, amelyeket elhallgatnak – nemcsak a vendégek, hanem egymás elől is. Egészen 1940 júniusáig, amikor a német hadsereg bevonul Párizsba, és főhadiszállásnak a Ritzet nevezi ki. A gyönyörű és meggondolatlan amerikai Blanche és a rendkívül higgadt francia Claude kénytelenek az új és ijesztő valóságban boldogulni, ami még több titkot és hazugságot szül, és könnyen lerombolhatja házasságukat. Ugyanis a túlélésért, és hogy csapást mérjenek náci „vendégeikre”, mindenkit tőrbe kell csalniuk, aki kedves a szívüknek. De van egy közös titkuk is. Egy olyan titok, amely mindkettőjük életét és a legendás Ritz létét is veszélyezteti. A Ritz úrnője egy valóságos eseményeken alapuló, feszült várakozással teli, kortalan szerelmi történet egy nő és egy férfi példamutató kapcsolatáról, akik a háború forgatagában is megtalálják egymásban a legjobbat.
Na stiahnutie
8,73 €
Neon Gods – Alvilági szerelem
Úgy volt, hogy ő csak a mítoszokban létezik. De attól a pillanattól fogva, hogy átkeltem a sztüx folyón, teljesen megigézett… az ultramodern Olümposz elitjének üdvöskéje, Perszephoné Dimitriou azt tervezi, hogy megszökik, és új életet kezd valahol máshol, távol az Olümposzt uraló istenek, a tizenhármak tisztességtelen politikájának világától. azért döntött így, mert anyja a tudtán kívül Zeusznak ígérte a kezét, aki a csillogó-villogó látszat mögött meghúzódó sötét világ veszélyes, teljhatalmú ura. Mivel nem marad más választása, Perszephoné a tiltott alsó városba menekül, ahol eladja a lelkét Hádésznak, akit korábban csak egy mitikus hősnek gondolt… a férfi pedig bevezeti egy olyan világba, amelynek létezéséről fogalma sem volt. Hádész mindig is az árnyékos oldalon élte az életét, és továbbra sem áll szándékában kilépni a fényre. Ám amikor rátalál Perszephonéra, ráeszmél, hogy ezzel lehetősége nyílik az évek óta tervezett bosszú végrehajtására. ennél több ürügyre nincs is szüksége ahhoz, hogy segítsen a lánynak — aminek persze megkéri az árát. igen ám, de minden egyes szenvedélyes éjszakával, amelyet együtt töltenek, egyre jobban a szívébe zárja Perszephonét, és úgy dönt, készen áll akár az egész Olümposszal szembeszállni csak azért, hogy ne kelljen elválnia tőle… Hádész és Perszephoné modern átdolgozása, amely édes, mint a bűn…
Na stiahnutie
9,86 €
Tisztaság I-II.
„Vicces, bölcs, és kivételesen intelligens.” (Chicago Tribune)
NEW YORK TIMES BESTSELLER
Pip Tyler fiatal, és egyelőre nincs pontosan tisztában vele, hogy ki is ő. Annyit tud, hogy a keresztneve valójában Purity, hogy előbb-utóbb vissza kell fizetnie 130.000 dollárnyi diákkölcsönt, hogy anarchistákkal lakik egy oaklandi foglalt házban, és hogy egyetlen rokonával, az édesanyjával viszontagságos kapcsolatban áll. Viszont fogalma sincs, ki az apja, miért él az anyja elszigetelten, álnév alatt, és neki, Pipnek egyáltalán mikor lesz már normális élete.
Miután futólag találkozik egy német aktivistával, Pip jelentkezik gyakornoknak a Napvilág Projekthez, és Bolíviába utazik. A projekt kitalálója, Andreas Wolf, úgy tűnik, a világ minden titkához képes hozzáférni – talán még ahhoz a titokhoz is, hogy kicsoda Pip édesapja. Andreas és Pip érthetetlen módon vonzódni kezdenek egymáshoz. A Tisztaság főhajtás Dickens Szép remények című regénye előtt, többek között megmutatva, mi mindenben változott a világ bő százötven év alatt – de arra is felhívva a figyelmet, hogy mi az, ami nem változott.
A 21. Század Kiadó szerzői sorozatban publikálja Jonathan Franzen nagyregényeit, amelyek megjelenésük után azonnal klasszikussá váltak. A sorozat harmadik kötete Franzen ötödik regénye, a Tisztaság, amely az USA-ban 2015-ben jelent meg.
Na stiahnutie
9,83 €
dostupné aj ako:
Apró bolt a sétányon
„Szívet melengető történet, teljesen magával ragadott” – Anne L. Green
Azt mondják, bármikor újra kezdheted az életed… De azt nem mondják, hogy ez nehéz lesz…
Éva titkokkal tele érkezik haza Amerikából a húszéves érettségi találkozójára, a balatoni kisvárosba. Szinte pillanatok alatt lesz szerelmes az emlékeibe, a régi életébe. A rózsaszín felhők közül azonban gyorsan a földre esik, mert a városban sok minden megváltozott.
Nem elég, hogy bohém anyja rábízza a parti sétányon lévő boltocskát, de új otthont is kell találnia magának. Szerencsére régi barátnői mindenben segítik, nem úgy Tamás, aki a bolt másik felét bérli és egészen más tervei vannak. Évával és az apró bolttal is.
Egy átmulatott és átbeszélt éjszaka után a régi barátnők megalapítják a Prosecco Klubot, ahol a maximális őszinteség alapkövetelmény. Ez viszont jó néhány régi sérelmet felszínre hoz nemcsak a helyét kereső Évánál, de a háromgyerekes Gabinál és a még mindig szingli Nórinál is. Tamás pedig egy kicsit mindannyiuk életében szerepet játszik. A nyár éppen csak elkezdődik, a szálak pedig egyre jobban összekuszálódnak…
Hidasi Judit regényében visszatalálunk a múlthoz, ahonnan életünk kötelékei erednek. A történet hősnőivel együtt járjuk be az utat, amely elvezet azokhoz az értékes dolgokhoz, amelyekről hajlamosak vagyunk megfeledkezni.
Na stiahnutie
11,26 €
dostupné aj ako:
A szigorúan titkos koszorúslány
Sophie Breeze zseniális koszorúslány. Valójában annyira zseniális, hogy teljes munkaidős állásként műveli. Professzionális koszorúslányként Sophie-t a londoni menyasszonyok bérlik fel, hogy legyen a jobbkezük, aki barátként pózol, de a színfalak mögött dolgozik, hogy segítsen megtervezni a tökéletes esküvőt, és biztosítsa, hogy a nagy nap gond nélkül elteljen.
Amikor a brit arisztokrácia legmagasabb rangú családja bérli fel az év esküvőjének megszervezésére, Sophie úgy érzi, elérkezett az idő, hogy bebizonyítsa, milyen tehetséges.Sajnos nem ideális, hogy a menyasszony, Lady Meade lánya, Cordelia Swann országosan ismert celeb, aki egyáltalán nem akarja Sophie szolgálatait, és elhatározza, hogy rémálommá teszi a lány életét. Az se túl szerencsés, hogy Sophie Cordelia előkelő bátyjához vonzódik. De amikor a rivális társasági esküvőt ugyanarra a napra hirdetik meg, a dolgok kezdenek egyre bonyolultabbá válni.
Meg tudja-e oldani Sophie karrierje legnagyobb kihívását – rekordidő alatt lebonyolítani egy nagy horderejű gálát négyszázötven vendég számára, megnyerni egy vonakodó menyasszonyt, és elkapni a jóképű Lord Swann tekintetét –, mindezt úgy, hogy titokban tartja valódi kilétét, és méltósága és önbecsülése is sértetlen marad?
Szívmelengető és vidám regény az esküvők örömeiről és nehézségeiről, a női barátság árnyalatairól és a szerelem megváltó erejéről, amely a legváratlanabb helyzetekben találhat ránk.
Na stiahnutie
8,14 €
dostupné aj ako:
Algéria
A tiltott gyümölcs zamata tette kívánatossá Algériát azok alatt az évtizedek alatt, amíg a történelmi viharok átvonultak rajta. A ma Algériája azonban mentes mindentől, ami disszonáns. Nagyvárosai a maguk sajátos módján őrzik a múlt emlékeit, megfűszerezve azt a modern kor minden vívmányával. Gyönyörű paloták mutatják be, hogyan élt a beglerbég, a bej és egyéb hatalmasságok, és adnak ízelítőt abból a korból, amikor kalózok szelték a Földközi-tenger vizét, meg amikor Cervantes töltötte itt rabsága idejét.
És van az országban pálmaerdő és oázis, meg lágyan simogat a Szahara homokja, máshol pedig vad sziklák rajzolnak várakat a kék égre. És tetten lehet érni benne évezredek kultúráját a maguk római, bizánci, oszmán emlékeivel. És mivel nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a számtalan UNESCO világörökségi helyszínt karbantartsák, azokra kellőképpen vigyázzanak, az ott talált leleteket jól szervezett múzeumok termeiben mutassák be, így a látogató számára kézzelfoghatóvá válnak azok a városok, paloták, templomok, amelyeket az épen maradt mozaikképek díszítettek sok-sok évszázaddal ezelőtt.
Mindezeket a jól szervezett és tökéletes kiszolgálás koronázza meg, amely kellemessé teszi ezt a szellemiekben is gazdag országot a turista számára, gazdag hagyományaival, színes csempecsodáival, fényes sugárútjaival, ősrégi sikátoraival és barátságos lakóival.
Na stiahnutie
5,61 €
Keserűen édes
Mielőtt Alyssa megismerte volna Axelt, rég beletörődött, hogy már soha nem tapasztalja meg, milyen érzés, ha valakiért ég a vágytól. A férfi felbukkanása azonban minden szempontból a feje tetejére állította az életét. Alyssa szándéka ellenére is a fiatal férfiba kapaszkodik, habár jól tudja, az érzés, amit egymás iránt táplálnak, sosem teljesedhet ki, mégis együtt szállnak harcba az élet csapásaival. Egy olyan utazásra indulnak, amelynek a végén remélik, hogy megtalálják a rég vágyott boldogságot és a feloldozást. Az út végén azonban Alyssa mégis kénytelen meghozni a végzetes döntést, mert úgy gondolja, kapcsolatuk hamar elvérezne a társadalmi elvárásoktól terhelt világban, így a józan eszére hallgatva szakít a fülig szerelmes orvossal. Vajon mások kívánalmai vagy saját érzelmeik fognak nyerni ebben a kilátástalannak tűnő harcban? Anne L. Green legújabb sorozatának második, befejező kötete, a Keserűen édes egy életszagú, őszinte és drámai történet egy olyan szerelemről, amely által bizonyosságot nyerünk, hogy két ember belső órája járhat egyformán a korkülönbség ellenére is. Az írónő a tőle megszokott hihetetlen csavarok és izgalmak során mutatja be, hogy a boldogsághoz nem a földön eltöltött évek száma a kulcs, a szerelem ugyanis minden szempontból kortalan.
Na stiahnutie
8,45 €
Kékmadár
Berlin, ?1945. A sachsenhauseni koncentrációs tábor foglyokkal kísérletező orvosának lánya, Inge igyekszik jó német lány lenni, hogy megfeleljen a Führernek, csakhogy legjobb barátnője, Annemarie mindig mindenben megelőzi. Amikor a szovjet hadsereg eléri Berlint, biztonságos életük egyetlen pillanat alatt összeomlik. A teljes pusztulás elől menekülő Inge súlyos döntést hoz: bármi áron megmenti a szovjet katonák által megerőszakolt és agysérülést szenvedett Annemarie életét.
New York, 1946. Eva és Brigit egy zsidó segélyszervezet segítségével érkezik Németországból Amerikába. Új életet akarnak kezdeni, csakhogy két ország titkosszolgálata is a nyomukban lohol. A titkosügynökök abban bíznak, hogy Eva elvezeti őket ahhoz a két emberhez, akiktől hatalmi ambícióik előremozdítását remélik: a Németországból elszökött Otto von Emmerichhez és a titokzatos, soha senki által nem látott Anna Ptaszynskához. Csakhogy Evának esze ágában sincs megtartani a titkosszolgálatnak tett ígéretét: neki más céljai vannak von Emmerichhel. Egy fiatal zsidó újságíró, Jake azonban alaposan összekuszálja a szálakat Eva életében, Anna Ptaszynskáról pedig egyre furcsább dolgok derülnek ki. Sharon Cameron, a Beszüremlő fény szerzőjének új regénye újra és újra csőbe húzza az olvasót. Történelmi regény, romantikus szerelmi történet, fordulatos ügynöksztori, de mindenekelőtt utolérhetetlenül fordulatos és meglepően akciódús történet, amely az apokaliptikus Berlintől a pezsgő New Yorkon át az idilli Kaliforniáig ível.
Na stiahnutie
10,56 €
Trójai ?protokoll / Kilépési stratégia
„KI ?HINNÉ, HOGY ENNYI ERKÖLCSI DILEMMÁVAL JÁR EGYÜTT, HA VALAKI SZÍVTELEN GYILKOLÓGÉP?”"Az Öldöklő-naplók"-sorozat 3-4. kötete
Mindenki kedvenc embergyűlölő BiztEgysége nem pihen a babérjain. Szinte üldözik a veszélyes helyzetek, pedig ő csak annyira vágyik, hogy hagyják békén, hadd legyen minél messzebb az emberektől és maradjon minél több szabadideje. Azok a sorozatok nem nézik meg magukat, ugyebár… A Trójai protokollban a SzürKrisz cég elleni per elakadt. A hatóságok csak a sötétben tapogatódznak a túlságosan is hatalmasra nőtt vállalat ügyében, így Öldöklő eldönti: segít a hiányzó bizonyíték megszerzésében még akkor is, ha ezért egy univerzum háta mögötti terraformáló állomásra kell utaznia. A ciklus negyedik történetében, a Kilépési stratégiában Öldöklő megpróbálja rendezni bonyolult kapcsolatát dr. Menszával, ám a független rendszerhez tartozó Megóvás vezetője úgy tűnik, nem elérhető, sőt, valószínűleg egyáltalán nincs biztonságban… BiztEgységünknek vissza kell merészkednie a Céges Perem veszélyes világába, hogy megmentse az egyetlen embert, akit talán a barátjának nevezhet.
Martha Wells az összes nagy sci-fi díjat elnyerte már fergeteges humorú, egyben a science fiction legnagyobb kérdéseire választ kereső sorozatával. Ez a kötet, amely a harmadik és negyedik részt egyben tartalmazza, fergeteges lezárást nyújt az Öldöklő-naplók ciklusnak.
Na stiahnutie
7,87 €
Éjszakai vonat Berlinbe
USA Today bestsellerszerző
Vonatút a múltba
Egy szerelem, amely visszhangzik az idők mélyéről
Paddington vasútállomás, napjainkban
Fiatal nő száll fel a Cornwallba tartó éjszakai vonatra, nincs nála poggyász, gyönyörű smaragdzöld selyem estélyi ruhát visel, kezében egy régi viseltes napló, benne vázlatok. Ellie Nightingale félénk hegedűművész, akinek érződik a játékán, hogy összetörték a szívét. De megismerkedik útitársával, Joe-val, és úgy érzi, a legritkább ajándékot kapta meg: egy új esélyt.
Paddington vasútállomás, 1944
Európában tombol a háború, Alex és Eliza véletlenül találkoznak egymással. A lány festő, és igencsak elszánt: mindent megtesz, hogy eljusson a frontra, ahol művészként akar dolgozni. A fiú a brit királyi légierő pilótája volt, megsebesült, haditudósítóként áll munkába. Ahogy fogy az idejük, megígérik: amikor az egésznek vége, Berlinben találkoznak. De olyan időszak volt ez, amikor az ember nehezen tudta betartani az ígéreteit, és nem tehetett mást, csak megőrizte a reményt a szívében.
Páratlan, eposzi romantikus történet Cornwall öbleitől Normandia partjaiig.
Melanie Hudson 1971-ben született Yorkshire-ben. 1994-ben a brit fegyveres erők tagja lett, és bejárta a világot. 2010-ben leszerelt, hogy otthon maradhasson kisfiával, és ekkor kezdett írni. Családjával Cornwallban él.
Na stiahnutie
8,42 €
Retorta
Retorta
Irén a vidéki gimnazista lány értesíti testvére édesapját Ivánt, a éve Budapesten élő fordító-tanárt, hogy soha nem látott lánya segítségre szorul. Iván útnak indul hogy megkeresse, ami megtalálható, a fiatalságát, önmagát, és első szerelme helyszínére, szülővárosába utazik.
Az utazása során – amely egyszerre lelki és valódi utazás – találkozik életét meghatározó személyekkel, a drogproblémákkal küzdő lányával, a gyermeke anyjával, annak volt férjével, Irénnel, akit a lányának hisz, Irén édesapjával a színigazgatóval, és Anasztáziával a grófnővel, útjaik és a sorsok egybekapcsolódnak majd elválnak ismét.
A kisregény szociografikus pontossággal közelíti meg a főszereplők egymáshoz és a társadalmai létezéshez való viszonyát a közelmúlt Magyarországán, szándékosan kerülve a politikai megközelítést, csak az emberi kapcsolatokon keresztül láttatva napjaink valóságát.
Az alap-konfliktus nem a könyv jelen idejében, hanem azt megelőzően évtizedekkel korábban jelentkezik, most ennek egyfajta kezelése, amire törekszenek a szereplők, ahogyan tudnak kevés eszközzel, a teljes kép ismerete nélkül. A teljes kép csak az olvasóban bontakozik ki.
A könyv nem mond ítéltet senki felett. Az ábrázolás módja olykor naturális, életről, halálról, szexualitásról úgy ad leírást, hogy nem kerüli el a tárgya érzékeny voltát, de soha nem trágár, és a legkevésbé öncélú, a szerző csak igyekezett elég közel menni a bemutatott világhoz.
Na stiahnutie
9,01 €
Így szállj szembe a diktátoroddal
Maria ?Ressa 2011-ben három társával megalapította a Rappler nevű szerkesztőséget, amely az online közösségek működését kutatva hamar felismerte, hogy a politikai propaganda szemérmetlen módon kihasználja a közösségi média lehetőségeit. A Fülöp-szigeteki származású újságíró a Facebook alapítójának és elnök-vezérigazgatójának, Mark Zuckerbergnek, valamint Sheryl Sandbergnek, a cég korábbi operatív igazgatójának is személyesen hívta fel a figyelmét a platform szemmel látható manipulálására. Ennek a fake news terjesztésével együtt komoly következményei lehetnek egy olyan országban, mint a Fülöp-szigetek, ahol a lakosság 97%-a használja a Facebookot, és ahol Rodrigo Duterte elnök 2016-ban 27 000, sokszor ártatlan áldozatot követelő brutális drogháborút indított. A Rappler nem kis kockázatot vállalt, amikor hírt adott az egyes esetekről. A médiában közzétett beszámolók miatt Maria Ressa ellen elfogatóparancs van érvényben, és a vádak alapján jelenleg életfogytiglani börtönre számíthat.
Maria Ressa története a diktátorok elleni harcról szól: Rodrigo Duterte és véres drogháborúja, illetve Zuckerberg és a Facebook hatalma ellen hadakozik, a terjedő hamis hírek és a gyűlölet megfékezése reményében. Könyve kiáltvány a tömegek félrevezetése és a diktátorok hatalma ellen: a demokrácia törékeny, minden törvényért, intézményért és történetért, ami fennmaradását és működését biztosítja, küzdeni kell!
Na stiahnutie
11,26 €
Susogó fenyő - Karácsonyi elbeszélések
Tamási Áron az önálló erdélyi magyar irodalom megteremtését rendkívül fontosnak tartotta, és munkásságával jelentős mértékben hozzá is járult ehhez a célhoz. Úgy érezte, hogy nemcsak neki, de minden értelmiséginek, akinek "idevaló földből gyúrta Isten a szívét", ezt a nemes célt kell elsődleges küldetésének tekintenie.
Egy helyen Erdélyt egy hatalmas, szomorú fenyőhöz hasonlította, amely "csodát cselekszik a viharban". Azt vallotta, hogy a földet, amelyből ez a fa, és amelyből a székely ember sarjadt, neki, és vele együtt a többi elhivatott irodalmárnak kell fénnyel behinteni, és "kedvvel, kultúrával, sok vágy beteljesítésével", mint egy karácsonyfát, feldíszíteni.
Ebben a kötetben is úgy sorakoznak a szebbnél szebb Tamási-novellák, akár karácsonyfán a díszek. A füzért a havasok zordon tele és a téli ünnepek tematikája jelentik, az elbeszélések pedig, mint megannyi míves dísz és fénylő gyertya hirdetik a Haza, az Élet és végső soron az Ünnep szentségét.
Metanoia
Az életünket gyökeresen megváltoztató eseményeket érzelmek széles skálája kíséri. Ezek az időszakok enyhén szólva is nehezek és kellemetlenek lehetnek. Végső soron mégis így működik az élet; így szerzünk tudást és tapasztalatot a létért folytatott küzdelemben. A metanoia ezen folyamat görög elnevezése. A hellenisztikus görög nyelvben, a lehetőségek istenét Kairoszt, mindig szorosan követi Metanoia. Első hallásra Metanoia egy komor bűntudattól vergődő alaknak, a megbánás megtestesítőjének tűnhet. Pedig a metanoia, mint fogalom sokkal többet jelent a puszta önsajnálatnál. Kairosz és Metanoia kapcsolata retorikai fordulatként, az önfejlesztés és a tanulás módszereként is értelmezhető; amely a tapasztalás útján elősegíti a rugalmasabb alkalmazkodást az egyén meggyőződésében bekövetkező változásokhoz. Jelen könyv az ilyen változások költői adaptációja.Life-altering events are accompanied by a wide range of unpleasant emotions. To put it mildly, these periods may be difficult and unpleasant. Yet in the end, this is how life functions and how we gain knowledge and experience in the struggle for existence. Metanoia is the Greek name for this procedure. As Kairos, the god of opportunity, passes by in Hellenistic Greek, Metanoia is left in his wake. At first look, Metanoia seems to be the epitome of regret—a somber figure writhing in guilt. Yet, metanoia is a notion that encompasses more than just regret. The relationship between Kairos and Metanoia may manifest as a method of self-improvement, a teaching aid, and a rhetorical strategy. Kairos and Metanoia foster both significant and subtle changes in belief that might increase one's knowledge and foster more sympathetic reactions. This book is a poetic adaptation of such changes.
Na stiahnutie
8,42 €
Csodaidők 1. - Az ogfák vöröse
Judy intézetben nevelkedik. Nehezen találja helyét, legnagyobb vágya, hogy végre családja legyen. Mindez szertefoszlani látszik, amikor anyja végleg lemond róla. Giin közismert vallási vezetõ, de egyik beosztottjának váratlan halála olyan események sorát indítja el, amely mind az õ, mind egész közössége életét megváltoztatja. Yaan egy gazdag nagycsalád elsõszülöttje, aki igyekszik zsarnoki apja elvárásainak megfelelni. Ahogy azonban nagykorúsága egyre közeledik, úgy dönt, saját kezébe veszi sorsa irányítását. Hétköznapi küzdelmeik során lassan nyilvánvalóvá válik, hogy a mindhármuk életét felforgató, véletlennek tûnõ események valójában egy jól szervezett, könyörtelen hatalom hódító háborújának elõre kitervelt részei. Van, aki hisz a hazugságoknak, és még akkor sem ismeri be tévedését, amikor pusztulásba sodorja családját, míg más dacolni igyekszik az árral, amely azonban, úgy tûnik, mindent maga alá temet.
Na stiahnutie
5,58 €
Bűn vagy bűnhődés
Megrázó trauma és egy egész életet megváltoztató terápia története a Bűn vagy bűnhődés. Egy negyvenkét éves nő kíméletlenül őszinte vallomása ez, amelyben elmeséli, hogyan lett hatéves korában szexuális abúzus áldozata. A viszony – amely közte és az unokatestvére között éveken át tartott – titokban maradt a család előtt, a lány – később asszony – senkinek sem beszélt a traumáról. Véletlenül jutott el pszichológushoz, ahová az ötéves lányát vitte, aki szorongani kezdett, és nem akart óvodába menni. Ám a pszichológusnő néhány beszélgetés után az anyának javasolt terápiát, amely négy és fél évig tartott. A terápia története egyben Anoni Mara életének történetét, a feloldozás keresését tárja elénk. Hosszú és fájdalmas út vezetett el odáig, hogy újra tudja építeni mindazt, amit a gyermekkori abúzus az életében lerombolt.
Na stiahnutie
5,61 €
dostupné aj ako:
Afterparty
Az okosdrog-forradalom utáni években bármelyik drognyomtatóval és internetkapcsolattal rendelkező középiskolás képes drogokat letölteni és kinyomtatni, vagy akár újabbakat kitalálni. A piacon megjelenő dizájner drogok legalattomosabb típusát, a fogyasztó hitét is átprogramozni képes Jelenlétet szentségként adja egy új egyház, amely az elesettek között vadászik prédákra.
Na stiahnutie
5,61 €
dostupné aj ako:
Rozhovory o dospívání
Na základě dopisů a osobních rozhovorů napsal I. Štúr tuto knížku, která reaguje na vše, co mladého člověka trápí. Odpovědi najdete v kapitolkách: Jak vypadám?, Samota, Omámený penězi, Parta, Útěky z domova, Moji blázniví rodiče a mnohých jiných.
Vypredané
5,31 €
5,59 €