Hľadanie: Sedm%20etap%20materstv%C3%AD
zobraziť:
Tiamat dühe
Galaxis szerte ezerháromszáz kapu nyílt a különböző naprendszerekbe. Ám miközben az emberiség egy idegen civilizáció romjain építgeti csillagközi birodalmát, az ősi rejtélyek és az új fenyegetések egyre veszedelmesebbé válnak. A halott rendszerekben, ahová a gyűrűkapuk vezetnek, még az idegenek lakta bolygóknál is különösebb dolgokra lelnek a felfedezők. Elvi Okoye kétségbeesetten kutatja a még az emberek megjelenése előtt zajlott hajdani népirtás eszközeit, és fegyvereket keres az elképzelhetetlen határait súroló erők ellen. Az ilyen tudásnak azonban felfoghatatlan ára van. A birodalom szívében Teresa Duarte arra készül, hogy átvegye édesapja isteni magasságokba törő terveinek terhét. A szociopata tudós, Paolo Cortazár és a fogolyként tartott James Holden csupán két veszélyforrás az intrikáktól nyüzsgő palotában, de Teresa a saját feje után megy, és olyan titkokat rejteget, amelyekről még apja, az uralkodó sem sejt semmit. Az emberiség birodalmában szétszóródva pedig a Rocinante legénységének tagjai szerveznek bátor ellenállást Duarte autokrata rendszerével szemben. A régi világ emléke lassan elenyészik, és egyre biztosabbnak tűnik Laconia örökös, megtörhetetlen uralma – ezzel együtt pedig egy olyan háború lehetősége, amelyből az emberiség csakis vesztesként jöhet ki. Mert a világok között megbúvó rémség ellen a bátorság és a nagyravágyás semmire sem elég…
Na stiahnutie
7,86 €
dostupné aj ako:
Végy el még alkonyat előtt
A ?londoni társasági élet forgatagából Philadelphiába hazarendelt Violet Mitchell álmában sem képzelte volna, hogy a fivérei az anyagi csőd szélén élnek, míg az apjuk a montanai aranybányákban próbál új vagyonra szert tenni. Mivel a család otthona és társadalmi állása veszélyben van, Violet drasztikus lépésre szánja el magát. Morgan Callahan elhagyta a családja marhatenyésztő gazdaságát, hogy saját vagyont alapozzon meg. Éppen befejezné egy ezüst anyatelér kifejtését, amikor megjelenik egy fiatal nő, azt állítva, hogy az elhunyt üzlettársa lánya, és látni szeretné az apja bányáját. Morgan azt gyanítja, hogy egy csinos szélhámossal van dolga, aki a bányájára szemet vető nagyvállalatnak dolgozik, ezért elrabolja, és a táborába viszi, ahol nem okozhat kárt. Csakhogy Morgan alábecsülte ezt a tüskét a körme alatt. Violet elszánta magát arra, hogy megszerzi a családja jogos tulajdonát. Összeszedi minden bátorságát és lelki erejét, hogy szembenézzen a kockázatokkal és kényelmetlenségekkel egy vad vidéken és egy zavarba ejtően férfias idegen társaságában, akitől a sorsa függ. Ám egy téves helyzetmegítélés veszélyek és viszontagságok özönét zúdítja rá, azzal fenyegetve, hogy felborítja a terveit, és szorosabbra fűzi a viszonyát egy férfival, aki távolról sem megfelelő választás egy hölgynek, de eszményi társ egy erős, szenvedélyes nőnek.
Na stiahnutie
5,04 €
dostupné aj ako:
A pokol zsoldosai
Még egy fegyelmezett vezérkari százados is kissé ideges lesz, ha azt hallja, hogy ő minden idők legveszedelmesebb és legagyafúrtabb kémje. Idegessége érthető módon fokozódik, mikor ezért kis híján halálra ítélik. Ezután mi sem természetesebb, mint az, hogy nyugalmas, pihentető helyre vágyik, ahol végre be tudja bizonyítani ártatlanságát. Így kerül a légióba, ahol társai főleg matematikai rejtélyek megoldásával bíbelődnek. Valahányszor valaki meghal közülük, sokat sejtető arccal - mintegy vezényszóra - egy számot mormolnak maguk elé. Hősünk éles logikája azonnal felfedezi, hogy ez a szám mindig eggyel alacsonyabb az előzőnél. Az események menetét csak a különféle elmés - és persze mindenki más számára halálos kimenetelű - büntetések színesítenék, ha a történetben nem szerepelnének nők is. De mert szerepelnek, így lassacskán minden terv felborul, apránként mindenkit elrabolnak, és a gyarmati katonaság - csak amúgy passzióból - harcol egy kicsikét. Mi sem természetesebb, hogy efféle bonyodalmak közepette egy valamikori vezérkari kapitány az események magaslatára hág és nemes egyszerűséggel megmenti Franciaországot. Érthetetlen módon a matematikai feladvány megoldásának dicsőségét átengedi egy valódi titkosszolgálati századosnak, de ez nem akadályozza meg abban, hogy nagyszámú rokonra leljen, és mellékesen leleplezze a valódi kémet. A pokol zsoldosai vérbeli légiós krimi.
Na stiahnutie
2,81 €
Nelli és az égi lámpás
A titkok néha a legnyilvánvalóbb helyeken rejtőznek.
Miután Nelli hazatér, és felfedezi, hogy az anyukája rejtélyes módon eltűnt, semmi sem állíthatja meg, hogy a keresésére induljon.
A felhők fölé törni egy szennyeskosárban? Miért ne?
Lemerülni az óceán legmélyebb pontjára egy túlméretezett bádogteknővel? Természetesen!
Hátrahagyni Kolumbuszt, a teknőst? Még mit nem! Ő a legjobb barátja, micsoda feltételezés ez?!
Együtt minden rejtélyt megoldanak.
A macskakirály születésnapja - Egy fejezet Macskaország történetéből
Közeledik Morci király születésnapja. Alattvalói szeretnék méltó módon megünnepelni, az előkészületekbe bevonják Egérország lakóit is. Szegény Morci rettenetesen meghízott, és az utóbbi időben semminek sem tud örülni, csak unatkozik egész álló nap. A különleges ajándékok láttán talán felvidul! Aztán persze minden másképpen alakul, mint ahogyan azt a macskák és az egerek eltervezték... Erwin Moser legújabb, bűbájos történetét egyaránt ajánljuk ifjú olvasóinknak és felolvasásra is. A könyvet ezúttal is a szerző tollrajzai teszik még élvezetesebbé.
A csapatjáték 17 vitathatatlan törvénye
Felépíteni és fenntartani egy sikeresen működő csapatot egyáltalán nem egyszerű feladat. Még azoknak is komoly fejtörést okoz, akik már sikeresen vezették a csapatukat a legmagasabb csúcsok felé. Megismételni a sikert nagy kihívás. Mi volt a korábbi sikerek kulcsa? Talán a csapattagok elhivatottsága a munka iránt? Vagy a "kémia" működött a tagok között?
Léteznek-e, és ha igen, melyek azok az eszközök, amelyek arra használhatók, hogy felépítsük vagy szükség esetén újraépítsük a csapatunkat?
A csapatjáték 17 vitathatatlan törvénye című könyvben a New York Times bestsellerszerző, világhírű vezetési szakértő, John C. Maxwell leírja azokat az alapvető csapatformáló tényezőket, melyek elengedhetetlenek egy sikeres csapat kialakításához, legyen szó üzletről, családról, vagy bármilyen szervezetről.
Néhány törvény ebből a gyakorlatias, az alapokig visszanyúló könyvből:
A Flow Törvénye - Egy ötvenéves férfi még úszni sem tudott, mégis képessé vált arra, hogy teljesítse a világ egyik legnehezebb triatlonversenyét.
A Teljes Kép Törvénye - Nem is olyan régen az Amerikai Egyesült Államok egyik elnöke nem volt rest buszra szállni, az éjszakákat egy pincében tölteni és napi szinten keményen, a két kezével dolgozni.
Az Eredményjelző Törvénye - Miközben számos internetes vállalkozás tönkrement, az egyikük e törvényt alkalmazva folyamatosan nőtt, és egyre több pénzt termelt.
Az Árcédula Törvénye - Egy forrásokkal és tehetséges emberekkel rendelkező vállalat tulajdonosai figyelmen kívül hagyták ezt a törvényt, így 128 év működés után a cég bezárta kapuit.
Praha univerzitní
Praha je centrem univerzitní vzdělanosti už bezmála sedm století. Psal se 7. duben roku 1348, kdy český král a budoucí římský císař Karel IV. založil ve svém sídelním městě první vysoké učení na sever od Alp a na východ od Rýna. Své výsadní postavení ve střední Evropě Karlova univerzita ztratila po vzniku univerzit v sousedních zemích a v Praze jí od druhé poloviny 16. století začala konkurovat do jejich sloučení v roce 1654 jezuitská akademie v Klementinu. Potřeba vzdělání v oborech technických a zemědělských vedla v roce 1718 ke vzniku inženýrské školy, pozdější polytechniky, posléze Českého vysokého učení technického.
Na samém konci 18. století byly v Praze položeny základy výtvarné akademie, později k ní přibyla Vysoká škola uměleckoprůmyslová. Ostatní veřejné vysoké školy v Praze vznikly po druhé světové válce: AMU 1945, Česká zemědělská univerzita 1952, Vysoká škola chemicko-technologická 1952 a Vysoká škola ekonomická 1953. V roce 1993 jejich počet navýšila Policejní akademie. Průvodci po historii a místopisu pražských vysokých škol i komentátory akademického života, srostlého s kulturou a společenským děním v české metropoli, jsou Josef a Lydia Petráňovi.
Vypredané
16,52 €
17,39 €
Rémtörténetek
Meglepetés, nem várt ajándék Nádas Péter új regénye. Meghökkentő történetszövésével, sűrűn váltakozó regiszterekben áradó nyelvén egy vízparti település hétköznapi világát tárja elénk.
A Rémtörténetek hősei a falu élőképének karakterisztikus alakjai: gazdák és napszámosok, katolikus pap és a református lelkész, egy szellemileg sérült fiatal nő, aki többszörös leányanya, és apja a községi pásztor, a tanító és egy hetven éve megesett öregasszony, aki azóta sem szerezte vissza a becsületét, egy ördögtől megszállott péksegéd és egy lenyűgöző diáklány, kitelepített arisztokraták és nyaraló úriasszonyok. Micsoda figurák és jellemek, valamennyien a jóságukba és a gonoszságukba merülve. Nem beszélve a kísértő szellemekről.
A néhány napot átfogó cselekményben az elesettség, kiszolgáltatottság, függőség és az erőszak újabb és újabb változatait ismerjük meg, amelyeket a szenvedők a saját egyetlen életükként érzékelnek.
Céline és Móricz, Csehov és Borbély Szilárd, Csalog Zsolt és Tompa Andrea világához kapcsolódó univerzumban járunk, ahol a nyelv a beszédképtelenséggel érintkezik, ahol nemcsak a nyers önérdek és az ösztönös önzetlenség tör utat magának, hanem kaotikus és démonikus erők sodorják ismeretlen irányokba a szereplőket és az eseményeket.
Az elbeszélés látszólag ráérősen, egyre újabb helyszíneket és szereplőket felvonultatva, széles ívekben kanyarog, miközben ellenállhatatlanul sodródunk a közös balvégzet felé.
Jüdisches Prag
Město, které již víc než sto let neexistuje, a přitom bývalo jedním z nejvýznamnějších a dozajista také nejstarších středisek židovského etnika v Evropě. Podle legendy sem zamířili Izraelité po zboření legendárního Jeruzalémského chrámu, aby se stalo jejich Matičkou Prahou, Městem a Matkou v Izraeli. Od 16. století zjednodušeně židovské ghetto, které se v polovině 19. století změnilo na pátou městskou čtvrť. Na počest císaře Josefa II. byla pojmenována Josefov, z něhož se ve finále vyklubalo útočiště pražské chudiny.
Kedvenc tündérmeséim
A mesék hősnői bájosak és kedvesek, ám sokszor az ő életük sem egyszerű. A kis hableány az emberek világába vágyik, Csipkerózsikát elátkozza egy gonosz boszorkány, Hamupipőkét pedig éjjel-nappal dolgoztatja a mostohája. Szerencsére nincsenek egyedül, mert számos barát segíti őket, hogy végül megtalálják a boldogságot. A Kedvenc tündérmeséim történetei valódi klasszikusok, amelyek izgalmas kikapcsolódást kínálnak kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
Üvöltő szelek
Emily Brontë egyetlen regénye, amely először 1847-ben jelent meg Angliában, Magyarországon pedig 1940-ben, kimagasló alkotása az egyetemes regényirodalomnak. A verseivel is feltűnést keltő, fiatalon, alig harmincévesen elhunyt írónő testvérei, Charlotte és Anne is jól ismertek a magyar olvasók előtt. Az Üvöltő szelek izgalmas, fordulatos, felkavaró történet, a szenvedélyek, a bosszú, a megszállottság már a huszadik századi prózát megelőlegező elbeszéléstechnikával előadott története, egy kísérteties, rejtélyes világ bámulatosan pontos, lélektanilag is hiteles rajza. A Zúgóbérc környéki, szelídnek, nyugalmasnak tetsző tájon rögeszméktől űzött emberek élik életüket titkok és jelenések szédítő, ijesztő forgatagában. A határokat nem ismerő, a halálban sem megszűnő szenvedélyes szerelem krónikájában ördögi figurák és nagyon is emberi alakok bukkannak fel; Heathcliff és Catherine, kiknek szerelme rossz csillagzat alatt született, a világirodalom felejthetetlen alakjaivá váltak. A közel négy évtizeden átívelő történetet, a két szomszédos földbirtokos család tragikus feszültséggel terhes, viharos, rapszodikus érzelmekkel teli históriáját a különböző szereplők különböző elbeszéléséből ismerheti meg az olvasó.
Lacná kniha Vrátil jsem se v pořádku (-90%)
Humorně podaný příběh na vážné téma okořeněný ilustracemi známého karikaturisty Oldřicha Dudka a opatřený "odborným" doslovem MUDr. Janem Cimickým je prvním sklíčkem do mozaiky autorových životních zážitků. Zavádí čtenáře do prostředí léčebny pro závislé.
V pavilonu Nový život se tu sejdou alkoholici, gembleři i drogově závislí všech věkových kategorií, profesí a charakterů. Mezi nimi a lékařským personálem prožívá hlavní hrdina několik měsíců absurdního života zcela vytržen z běžného života běhu. Má tu čas vzpomínat a hodnotit cestu, která ho sem přivedla. Nalézá přátelství i podlost, ale taky zažije spoustu legrace.
Téma, které je ve své podstatě smutné - boj, prohry a výhry nad závislostí, tu není nijak zlehčováno, ale je podáno s nadhledem a vtipem. Knížka, i když poučná, je hlavně zábavná a čtenář se při ní bude opravdu dobře bavit. Hodí se dobře na dovolenou, ale pozor, komu se zatím rukopis dostal do ruky, ten jej nezavřel dříve, než na poslední straně. Čte se totiž jedním dechem.
Vypredané
1,12 €
11,23 €
dostupné aj ako:
Vállalati gerillák - Változz - változtass - vezess a káosz küszöbén
Milyen szokások szükségesek ahhoz, hogy megújuljunk egyéni és szervezeti szinten?
Hogyan buzdítsunk másokat egy innovatív stratégia megvalósítására?
Miképp hozzunk létre olyan vállalati kultúrát, amely megteremti az innováció feltételeit?
Az innovációra mindig egy hollywoodi filmbe illő sikertörténetként gondolunk, pedig mindez távolabb sem állhatna a valóságtól. Porkoláb Imre és Porkoláb-Minarik Annamária szerint ugyanis a legtöbb esetben a nagyvállalatoknál dolgozó vállalati gerillák végzik a tényleges innovációs munkát. Ők azok a különcök, akiknek sikerül a változás tüzét belobbantani és életben tartani egy bürokratikus szervezetben.
A szerzők négy archetípus (harcos, művész, mágus, törzsfőnök) bemutatásával 20 küldetésen keresztül, több száz szokás bemutatásával segítenek megtöbbszörözni önmagunk és csapatunk teljesítményét, legyen szó akár kreativitásról, hatékonyságról, stressztűrésről, felelősségvállalásról vagy bizalomépítésről. Lerombolják azt a mítoszt, hogy valami óriási dologra van szükség a szervezeti változáshoz, hiszen valójában mindennapi szokásaink átalakítása révén is képesek vagyunk tartós és valódi változást véghez vinni.
Könyvük a közép- és nagyvállalatok minden szintjén dolgozó embereknek szól, azokhoz, akiknek naponta kell döntéseket hozniuk egy stresszes és bizonytalan világban, és mindezt úgy, hogy nemcsak önmagukat, de a körülöttük lévőket is motiválva elkerüljék a kiégést és közösen jobbá tegyék a világot.
dostupné aj ako:
Találd meg a lelki társadat!
Ne keress tovább, hagyd, hogy megtaláljanak!
Egy közvélemény-kutatás során megkérdeztük az embereket, min változtatnának szívesen az életükben. Tízből nyolcan azt válaszolták, hogy mély szerelmi kapcsolatra vágynak, melyben megtalálják a lelki társukat. Ha ilyen erős ez a vágy, és abból indulunk ki, hogy lelki társunk is keres minket, akkor a lelki partnerek állandóan keresik egymást - de valójában nem találják. Ennek megvan a magyarázata, s bár nem te vagy érte a hibás, mégis benned keresendő. Oka van annak, hogy lelki társad nem tud belépni az életedbe. Az is lehet, hogy ott várakozik valahol, de tudat alatti meggyőződéseid olyan fékezően és ellentétesen hatnak, hogy akkor sem ismernéd fel, ha az orrod előtt állna.
Pierre Franckh a magyar olvasók számára A rezonancia törvénye, a Kívánjunk sikeresen! és a Kívánjunk egyszerűen! című sikerkönyveivel vált népszerűvé. Legújabb művének fókuszában az a felismerés áll, hogy mindannyian egy bizonyos frekvencián rezgünk, és mint tudjuk, az összeillő rezgések vonzzák egymást. Ha képes vagy rá, hogy a szerelem frekvenciájára kapcsolódj, magad is lelki társsá válsz, így elkerülhetetlenül találkozol a másik feleddel. A könyv sorait olvasva ugyanazokat a lépéseket tehetjük meg, amelyek már ezreknek segítettek, hogy rátaláljanak a lelki társukra:
-felépítünk egy elképzelést;
-megszüntetjük az akadályokat;
-a szeretet szintjére emelkedünk;
-összeköttetést teremtünk a lelki társunkkal...,
-... és belépünk a közös jövő energiájába.
Itt az idő, hogy megismerd a szerelem öt titkát, melyek örökre megváltoztatják az életedet!
Kémek a szépségversenyen
SEMMI SEM LEHETETLEN A BERRY BEES CSAPATÁNAK!
Ez a nap is úgy indul, mint a többi Bobby, Lola és Juliette számára. Legalábbis addig, amíg a reggeli kellős közepén a karkötőik világítani nem kezdenek a csuklójukon... EZ A JEL: Miss Berrynek új küldetése van számukra!
A három barátnő a MILK SHAKEY SHAKE fagyizóba siet, hogy megtudják, milyen ügyet kell felgombolyítaniuk: egy rejtélyes szabotőr veszélyezteti a híres "LITTLE MISS BONBON" szépségversenyt. A Berry Bees feladata elvegyülni a versenyzők között, nyomozást folytatni és ELHÁRÍTANI A VESZÉLYT, és mint mindig, most is anélkül, hogy gyanút keltenének... ráadásul mindezt tökéletes szépségkirálynőjelöltnek álcázva!
Scarred Souls 1: Raze - Letarol
Egy férfi, akit megfosztottak a szabadságától, az erkölcseitől... az életétől.
Fogságban idomították arra, hogy öljön, csonkoljon és mészároljon. A 818-as fogolyból megállíthatatlan harcos lett a ringben. Csak az erőszakot ismeri. Miután éveket töltött el száműzetésben egy föld alatti pokolban, csak egy gondolat jár a fejében: a bosszú... a véres, lassú és erőszakos bosszú.
Egy nő, akit megfosztottak a szabadságától, az erkölcseitől... az életétől.
Kisa Volkova az egyetlen lánya Kirill Volkovnak, az Elhallgattatónak, aki a hírhedt New York-i orosz maffia, a Bratva három főnökének egyike. Védelem alatt éli az életét. De tulajdonképpen börtönben. És túl sok ellenség ólálkodik az ajtajuk előtt. Kisa arról álmodik, hogy kiszabadul.
A maffiafőnök apa kizárólagos hatalmat gyakorol az ő világukban. De a vőlegénye, Alik sem jobb: a Barlang ötszörös bajnoka, hidegvérű gyilkos, Kisa életének minden területét irányítja, amitől a lány halottnak érzi magát belül... Aztán egyik este megváltozik minden.
Kisa belebotlik egy tetovált, sebhelyes, mégis lenyűgözően jóképű hajléktalan férfiba az utcán. Valamiért mélyen felkavarja az illető: ismerős, de tiltott vágyakat ébreszt benne. A férfi teljesen menthetetlennek tűnik. Kisának gyorsan el kellene felejtenie... mindkettőjük érdekében.
Ám hetek múlva, meglepetésére ez a férfi lesz a Barlang beugró harcosa, és Kisa tudja, hogy óriási bajban van. A jövevény kérlelhetetlen az ellenfeleivel, Kisa pedig mániákusan odavan érte. Vágyik rá. Sóvárog az érintése után.
Magának akarja ezt a titokzatos férfit... akit úgy hívnak, hogy Raze.
18 éven felülieknek!
Jane Doe krónikák 2: Jane Doe és a lelkek kulcsa
Öveket bekapcsolni! Kapaszkodj! A díjnyertes Jane Doe és a Világok Bölcsője folytatása megérkezett! Jane Doe veszélyesebb, mint valaha. Az apja még mindig fogságban. A Birtok – a világok közti szent világ – továbbra is pusztul. A gonosz Roth pedig még most sem adta fel a reményt, hogy megtalálja a titokzatos, mindenható Bölcső-tengert. És ami a legrosszabb: Jane megtudta, hogy egyedül ő pusztíthatja el Rotht és mentheti meg a Másvilágokat. A gond csak az, hogy Arakaan haldokló földjén rekedt – Roth otthonában –, és az ottani emberek is rejtegetnek néhány meglepő titkot. Piromániás barátnője, Violet és gyanús szándékú szövetségese, Hickory oldalán Jane-nek össze kell szednie a bátorságát, hogy szembenézzen a végzetével és legnagyobb félelmeivel, még ha ez azzal jár is, hogy elveszít mindent, ami fontos neki. Jane kalandjai Arakaan sivár földjétől a mozgó csarnokokon át a Birtok ördögi csapdákkal tele folyosórendszeréig vezetnek, és nagyon kevés esély van arra, hogy ő és a társai épségben eljutnak a Bölcsőig. Homokviharok. Skorpiók. Új barátok és ellenségek. Az összes világ összes teremtményének élete egy hajszálon függ.
Julia
"- Szóval szerinted élve el kellene égetnünk a goldsteinisták gyerekeit?
- Dehogyis! - vágott vissza az illető. - Ők akarják élve elégetni a mi gyerekeinket! Épp arról van szó, hogy mi mások vagyunk! Persze ha engem kérdezel, nekik a gyerekeik sem patyolatfehérek. Ha az ellenség írmagját is ki akarjuk irtani, nem feltétlenül tűzre vetve őket, csak ugye szeretnék mégis egészen megszabadulni tőlük, na, szóval... ha ez a cél, akkor akár az égetés is szóba jöhet. Igen, tűzre velük, ha erre van szükség. Égessük el a gyerekeiket! Égessük el őket élve!"
Az 1984 történetének merész újragondolása női nézőpontból
Julia Worthing az Igazságminisztérium munkatársa: a "cselekménygyártó gépezet" szerelője a Prózaellátóban. Minden tekintetben példás polgár - vidám, nem hisz semmiben, és egyáltalán nem érdekli a politika. Tudja, hogyan maradhat életben a Gondolatrendőrség, az újnyelv, a kettősgondol, a kiskémek és a prolinegyedek feketepiacának világában úgy, hogy a szexuális örömökről se kelljen lemondania.
De egyszer csak érdeklődni kezd egy kollégája, Winston Smith iránt - és ez a kapcsolat nem várt bonyodalmakhoz vezet.
Mert Juliának mégiscsak vannak emberi érzései, és minden cinizmusa ellenére egyvalamit nem tud megtanulni: igazán gyűlölni, márpedig a Nagy Testvér birodalmában ez a legfontosabb. Megbocsáthatatlan bűn, "ha egy párttag csak tessék-lássék gyűlöl".
Hetvenöt évvel azután, hogy Orwell megírta ikonikus regényét, Sandra Newman megalkotta a Nagy Testvér világának olyan női főhősét, akinek élete, szenvedése, vívódása, aljassága, behódolása és végső lázadása szuggesztív erővel és provokatív kegyetlenséggel mutatja meg, milyen sorsot jelenthet egy totalitárius diktatúra a nők számára.
Istenem, ne romolj
Az idén 70 esztendős Kukorelly Endrének utoljára épp tíz éve jelent meg verseskötete (Mennyit hibázok, te úristen, Kalligram, 2011): idei könyve, az Istenem, ne romolj sorrendben a kilencedik (ha a Mind, átjavított, újabb, régiek című gyűjteményt nem számoljuk). A kivételesen nagy formakultúrával megírt, végletekig csiszolt, klasszikusnak számító, egyszersmind az avantgárd felé is (vissza)mutató versek leginkább a halált-elmúlást-elromlást-fonnyadást tematizálják, ám a dikció hangütése, bája-üdesége, (ön)iróniája, a játékosság mintegy "kioldja" a téma olykori komorságát. Az olvasás során a befogadó meghökken és elmosolyodik, a bravúros szóelválasztások, rímek a legnehezebb-fajsúlyosabb témát is milyen "könnyeden" prezentálják. Az első három könyve (A valóság édessége Magvető, 1984, Maniere, Magvető, 1986, Én senkivel sem üldögélek, Pannon, 1989) után szabályosan tíz évenként önálló kötettel jelentkező szerzőnek (Azt mondja, aki él, Pécs, Jelenkor, 1991, Kicsit majd kevesebbet járkálok, Pécs, Jelenkor, 2000) minden bizonnyal ez a legerősebb költői munkája.