Hľadanie: Eben
zobraziť:
Istenek az égben
Mitől ?ember az ember? Mire képes az általunk alkotott gép? Hol van a határ teremtő és teremtmény között? Ismerjük-e egyáltalán a saját lényegünket? Ezen kérdések témakörében játszódik az Esendő istenek című kisregényem, ami egy fél évszázad múlva bekövetkező, elképzelt jövőt vázol fel. A lassan újból erőre kapó emberiség eddig élet-halál harcát vívta egy világjárvánnyal. Végre elérkezik az idő, amikor egy távoli, idegen planétára mentőexpedíció indulhat. Azonban a küldetés a vártnál nehezebbnek bizonyul. Míg a csapat egy eltűnt asztronauta után nyomoz, addig egyre több és több rejtélyes körülmény kerül napvilágra. A Deus Ex Machina kezdete egy régóta zajló háború izgalmaiba röpíti az olvasót. Az elhúzódó harcok alatt az emberiség elindul a szülőbolygójáról, hogy megismerje és meghódítsa a távoli világokat. Az űrverseny célja egy lakható bolygó keresése, mely új erőforrással és otthonnal szolgálhatna a felfedezőjének. A világűr azonban nem csak lehetőségeket, de eddig még ismeretlen veszélyeket is tartogat. Ész és szív küzdelme a gátlástalan kegyetlenséggel és a nyomasztó túlerővel. A tét nem kevesebb, mint az emberiség lakta kozmosz. Igazságosságra vagy zsarnokságra fog-e épülni a kialakuló rendje? A kiélezett helyzetben különös hangsúlyt kap a tudóstársadalom felelőssége.
Na stiahnutie
5,61 €
Small Eden (EN)
Audiobook Small Eden written by Jane Davis. Sharing secrets makes two people closer, but hiding them, that's a whole other story. It's 1884. Robert Cooke and his pregnant wife Freya tragically lose their two sons to scarlet fever. Freya immediately isolates herself for the safety of their unborn child. Cut off from each other, there is no opportunity for husband and wife to share the burden of their loss.
Na stiahnutie
16,99 €
Lacná kniha Turulmadár fenn az égen (-90%)
"Regényes és színpadias, petárdáktól hangos kor, amely a forradalom és a szabadságharc után következett, s jórészt a bukott forradalom nimbuszára alapozódott; őszies pompájú, melankolikus századvég, a boldog békeidők végjátékával. Vagy inkább tavasziasan pezsgő, szikrázó századelő? A korabeli sajtót lapozgatva valami különös zamat érződik: valami enyhén sós, jódos mellékíz. (...) Mi ez: önbecsülés, biztonságérzet, harsányság, honszeretet vagy túlfejlett nemzeti érzület? Vajon a kor igazi lelke hol lakik? Az épülő európai nagyváros tágasságában, a király lelkiismeretes gondoskodásában vagy inkább a monarchiabeli hétköznapok közjogi taposómalmában, az adott szó becsületében, a liberális eszmékben, netán az eszlári zsidók ellen indított középkorias, balkáni ízű perben?"
Ezekre a kérdésekre is választ keres a szerző, amikor a magyar történelem ismétlődő, körkörös csapdáit a forradalom és szabadságharc bukása utáni időszaktól kezdi el vizsgálni. "Persze, kezdhettem volna korábban is - írja. - A nemzeti érzés torzulásai már ott sejlenek a II. József germanizációs, abszolutista törekvései ellen támadt mozgalomban, amely az 1790. évi budai országgyűlésen kapott először hangot, amikor többen is kifogásolták " "a nemzeti érzület nyilvánulásának módját". (...) Kölcsey pedig, évtizedek múlva, a maga szókimondó módján, egyszerűen " "sujtásos nemzetnek" mondta a magyart." (Lipp Tamás)
Na sklade 1Ks
1,07 €
10,68 €
dostupné aj ako:
This Other Eden
From the winner of the Pulitzer Prize, a profoundly moving story of an island refuge, and a community of outcasts living on borrowed time. A novel inspired by the true story of the once racially integrated Malaga Island off the coast of Maine, by the Pulitzer Prize-winning author of Tinkers. In 1792, formerly enslaved Benjamin Honey and his Irish wife, Patience, discovered an island where they could make a life together.
More than a century later, the Honeys' descendants remain there, with an eccentric, diverse band of neighbors- a pair of sisters raising three Penobscot orphans; Theophilus and Candace Larks and their nocturnal brood; the prophetic Zachary Hand To God Proverbs, a Civil War veteran who carves Biblical images in a hollow tree. Then comes the intrusion of "civilization"- eugenics-minded state officials determine to cleanse" the island, and a missionary schoolteacher selects one light-skinned boy to save. The rest will succumb to the authorities' institutions or cast themselves on the waters in a new Noah's Ark.
Full of lyricism and power, This Other Eden explores the hopes and dreams and resilience of those seen not to fit a world brutally intolerant of difference.
Mérgezett éden
Az ádáz baptista hittérítő, Nathan Price feleségével és négy lányával együtt kerekedik fel 1959-ben, hogy a gyarmati igát lerázni készülő Belga Kongó mélyén hirdesse az igét. Mindenre felkészülten, hitükben és igazukban biztosan kelnek útra, ám hamar rá kell ébredniük, hogy a forrongó Afrika földjén minden más, baljós jelentést kap, legyen szó akár egy kertről vagy magáról a Bibliáról. Miközben Price ellentmondást nem tűrően próbálja megtéríteni az afrikai falu népét, családja egyre kevésbé hisz missziójában, az országot pedig természeti csapások és viszály sújtja.
A neves amerikai írónő, Barbara Kingsolver önéletrajzi elemeket is tartalmazó, óriási sikerű regénye magával ragadó biblikus nyelvezettel tárja az olvasók elé Afrika véres történetét és egy család tragédiáját. A Mérgezett Éden méltó párja Joseph Conrad meghatározó Afrika-regényének, A sötétség mélyénnek.
"Kingsolver végtelenül aprólékos figyelemmel bogozza ki a vallás, a politika, a rasszok, bűnök és megváltás kusza hálóját, és borzasztó szépséget alkot." - Los Angeles Times Book Review
Kytice
Karel Jaromír Erben napsal sbírku baladických básní s názvem Kytice.
Proč ještě vydávat Kytici? Protože tahle je prostě nádherná a zároveň přiměřená. Koláže z dobových rytin navodí dokonale atmosféru. Kniha si zároveň zachovává velikost i cenu přijatelnou pro školákovu tašku.
dostupné aj ako:
Even Greater Mistakes
Short stories from the multiple-award winning brain of Charlie Jane Anders. Enter the wild and fantastic worlds of one of the brightest minds in science fiction today.
A short story collection packed with infinite worlds and infinite possibilities, from the electric talents of Charlie Jane Anders.
Cracking open science fiction and fantasy ideas with joyous exuberance, expect a riotous cavalcade of ideas. With Anders at the wheel, expect audactious imagination and a joyful reinvention of the fresh hit of discovery at the heart of genre fiction.
Witness vampire zombies and fairy werewolves in a barroom brawl, fully-immersive AR cat-brain MMORPGs, love in the form of tentacles, the amateur Time Travel Club's first successful experiment and transformations of all kinds. Watch as two friends embark on an Epic Quest To Capture The Weapon That Threatens The Galaxy, or else they'll never achieve their dream of opening a restaurant.
Whatever you do, don't stop trying new things, and don't be afraid of Even Greater Mistakes.
Megrontott éden
1929-et írunk, Olaszországot Mussolini és a feketeingesek uralják vaskézzel. A tizenhét éves Liliana Olaszország tengeren túli ékkövébe, a csodálatos Tripoliba utazik, hogy a fasiszta rezsim elől idemenekült bátyjához és annak új feleségéhez költözzön. A fiatal lány könnyű szívvel és nagy reményekkel érkezik a gyarmatra, de csalódnia kell: a gyönyörű tájon mulatságok és flörtök helyett üldöztetés, erőszak, korrupció és elnyomás fogadja. A fasizmus és a katolicizmus egymásnak feszülő eszméi közé szorított kamasz baljós viszonyba keveredik, ami rá és a szeretteire egyaránt végezetes következményekkel jár.
Az Afrika-szakértő Virginia Baily megrontott ártatlanságból, mélyre temetett traumákból és valós történelmi eseményekből szőtt története hosszú ideig velünk marad.
Kytice - audiokniha
recituje: Jaroslava Adamová
stopáž: 99:53 min.,
Na sklade 1Ks
7,54 €
7,94 €
dostupné aj ako:
A penge élén
A sztálingrádi csata egyértelműen fordulópontot jelentett a második világháború menetében. A város elfoglalása 1942 őszén, majd nem sokkal később a teljes szovjet bekerítése, utána a hiábavaló német felmentési kísérletek - mindez mindkét oldalon rettenetes emberi áldozatokkal járó, felőrlő jellegű hadviselést hozott magával.
Paulus tábornagy sztálingrádi kapitulációja 1943 januárjában jelentősen meggyengítette a többi német hadsereg pozícióját a keleti fronton, de a szovjet erők is hatalmas veszteségeket szenvedtek, miközben igyekeztek kiaknázni ezt a hatalmas stratégiai győzelmet. Az ezt követő szovjet offenzívák már azzal fenyegettek, hogy a teljes front összeomlik a Szovjetunió délnyugati területein (a magyar 2. hadsereg pusztulása is ekkor következett be). Ezt Erich von Manstein, a második világháború egyik legtehetségesebb német tábornokának ellenoffenzívája akadályozta meg - többek között sikerült visszafoglalnia Harkovot, némileg megváltoztatva ezzel a háború menetét.
Prit Buttar, a második világháború keleti hadszintérének avatott szakértője ebben a könyvében kiegyensúlyozottan, széles forrásbázisra támaszkodva elemzi a szovjet és a német hadműveleteket és stratégiai elképzeléseket, a katonai vezetők döntéseit a sztálingrádi és a gyakran figyelmen kívül hagyott harkovi hadművelet időszakában (1942. november - 1943. március). Mindezt a frontvonalban harcolók első kézből származó, megrendítő beszámolói és visszaemlékezései egészítik ki, és teszik emberi szempontból is átélhetővé.
Živá voda
Nový výbor k dvoustému výročí autorova narození pokrývá celou šíři sběratelských zájmů K. J. Erbena. Dospělý i dětský čtenář zde najde pohádky i říkadla a balady, texty známé, ale také některé téměř zapomenuté. Editorka při sestavování knihy vybírala z Prostonárodních písní a říkadel, Slovanské čítanky, Českých pohádek a z Kytice z pověstí národních. Ediční poznámka, vysvětlivky a základní biografická data dělají z knížky víc než jen knihu pro děti. Nádherné ilustrace Iku Dekune, japonské ilustrátorky žijící v Česku, povyšují knihu na úroveň umělecké publikace. Můžeme Vám ji doporučit jako krásný vánoční dárek pro celou rodinu.
Na sklade 1Ks
13,77 €
14,49 €
Lacná kniha Kytice z pověstí národních (-50%)
Edice Mocca rozšiřuje svůj záběr i o básně ze "zlatého fondu" české klasiky. Známým a přesto stále "živým" textem sbírky K. J. Erbena se tentokrát nechal inspirovat výtvarník Pavel Růt. Jeho interpretace Erbenových balad je vskutku osobitá.l Růt. Jeho interpretace Erbenových
Na sklade 1Ks
3,50 €
7,00 €
dostupné aj ako:
Ezen egy éjszaka
A regény a híres komikus és kabarészínész, Kabos Gyula ötlete alapján született, így mi más is lehetne a témája, mint a kabaré világa. A főhős, Birsics Ferenc banktisztviselő munkahelyén kabarétréfákat ír, s bár az alkotás a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető jelentősnek, a Fővárosi Kabaré igazgatója mégis vállalja a bemutatását. Kabarészerzőnkre ezután nagyszerű kalandok sora vár: a nevét megváltoztatják, elsodorja egy forgószélszerű szerelem, művészi öntudata szárnyal... s majd elérkezik a premier napja. S hogy sikerül-e Bányainak meghódítania a közönséget? A válasz kész kabaré.
A mennyország felfedezése
Kik vagyunk igazából, és mi a valódi küldetésünk? A mennyország létezik szerzője letűnt korok bölcseivel, modern természettudósokkal és azokkal a hétköznapi emberekkel karöltve írta meg ezt a könyvet, akik mélyen spirituális élményeik során ráébredtek, hogy a mennyország tényleg létezik, mi pedig valójában kozmikus lények vagyunk. Amikor A mennyország létezik megjelent, néhány olvasó azt írta Dr. Eben Alexandernek, hogy szerintük a halálközeli élménye lehetetlenség. Ugyanakkor sokan írtak neki arról is, hogy a története összhangban áll a saját élményeikkel. Dr. Alexandernek ez segített rájönni, hogy ha megosztja a történetét, az sokaknak lehetővé teszi, hogy elhiggyék, amit őseink konkrétan tudtak: az életnek és az univerzumnak mélyebb jelentősége van a földi létezésünknél. Dr. Alexander több ezer olyan emberrel találkozott és levelezett, akikre hatással volt a története. Továbbá abba is beleásta magát, hogy mit mondanak a világ nagy vallásai és filozófusai arról, hogy a lélek túléli a halált. Mélyen meglepte, hogy a múltnak ezek a hangjai milyen gyakran állnak összhangban azzal, amit a jelenkor hétköznapi szereplőitől hall. A mennyország felfedezésében megoszt néhányat azon történetek közül, amelyeket az emberek meséltek el neki, és feltárja az összefüggéseket közöttük, és aközött, amit világunk spirituális hagyományai állítanak a lélek útjáról. A mennyország felfedezése megmutatja, hogyan feledtük el azt, amire most végre kezdünk rájönni: hogy kik vagyunk igazából, és mi a valódi küldetésünk.
Predaj skončil
5,58 €
dostupné aj ako:
Megrontott éden
1929-et írunk, Olaszországot Mussolini és a feketeingesek uralják vaskézzel. A tizenhét éves Liliana Olaszország tengeren túli ékkövébe, a csodálatos Tripoliba utazik, hogy a fasiszta rezsim elől idemenekült bátyjához és annak új feleségéhez költözzön. A fiatal lány könnyű szívvel és nagy reményekkel érkezik a gyarmatra, de csalódnia kell: a gyönyörű tájon mulatságok és flörtök helyett üldöztetés, erőszak, korrupció és elnyomás fogadja. A fasizmus és a katolicizmus egymásnak feszülő eszméi közé szorított kamasz baljós viszonyba keveredik, ami rá és a szeretteire egyaránt végezetes következményekkel jár.
Az Afrika-szakértő Virginia Baily megrontott ártatlanságból, mélyre temetett traumákból és valós történelmi eseményekből szőtt története hosszú ideig velünk marad.
Na stiahnutie
8,45 €
dostupné aj ako:
Martin Eden
Martin Eden (1909) is a novel by American author Jack London, about a struggling young writer.This book is a favorite among writers, who relate to Martin Eden's speculation that when he mailed off a manuscript, 'there was no human editor at the other end, but a mere cunning arrangement of cogs that changed the manuscript from one envelope to another and stuck on the stamps,' returning it automatically with a rejection slip.While some readers believe there is some resemblance between them, an important difference between Jack London and Martin Eden is that Martin Eden rejects socialism (attacking it as 'slave morality'), and relies on a Nietzschean individualism. In a note to Upton Sinclair, Jack London wrote, "One of my motifs, in this book, was an attack on individualism (in the person of the hero). I must have bungled, for not a single reviewer has discovered it."
Na stiahnutie
0,88 €
Ezen egy éjszaka
Híres, közismert meséket forgat ki a szerző páratlan nyelvi humorral.
Na stiahnutie
2,82 €
A legfényesebb csillag az égen
Ahol egy történet véget ér, ott egy másik elkezdődik
Lisa csillagászként fürkészte az eget, és amikor fürkésző pillantása Alexre esett, meglátta, hogy a zord külső mögött egy szeretetre méltó férfi rejtőzik.
Alex, Lisa és a fiuk, Connor boldog kis univerzumot hoztak létre hármasban. De Lisa tragikus hirtelenséggel elhunyt egy vonatbalesetben, és a világuk atomjaira hullott. A férfit maga alá temeti a gyász, és súlyos teherként nehezedik a vállára, hogy egyedül kell felnevelnie hatéves fiát. Hogy boldogulnak kettesben Connorral anélkül, hogy Lisa fényt hozna az életükbe?
Ekkor megjelenik négy idegen. Két férfi és két nő, akik ugyan sosem találkoztak Lisával, de akiknek Lisa halála mégis gyökeresen megváltoztatta az életét. Alex megismeri a történetüket, és rádöbben, hogy talán az élet mégsem olyan könyörtelen és értelmetlen, amilyennek gondolta. És talán a jövő mégiscsak meg van írva a csillagokban...
A díjnyertes romantikus regényeiről híres Dani Atkins egy szívfacsaró szerelmi történettel érkezik a magyar olvasókhoz. Regényének középpontjában egy megözvegyült férfi áll, akinek meg kell küzdenie a kérdéssel: vajon mindent másképp csinált volna, ha tudja, hogy a felesége nemsokára már nem lesz mellette?
dostupné aj ako: