Hľadanie: Eros
zobraziť:
Még sincs vége!
Niki és Soma – rengeteg félreértést leküzdve - végre összejöttek, de két röpke hét járás után útjaik egy időre elválnak. Soma kénytelen elkísérni a szüleit egy féléves dél-afrikai kiküldetésre, de mindketten bíznak abban, hogy kibírják a távkapcsolatot. Hála a chatnek és a videóhívásoknak, először jól viselik az első heteket, és barátaik is próbálják tartani bennük a lelket. Különösen Nikiben, mert kettejük közül látszólag ő viseli nehezebben a kényszerű távollétet. Soma is próbál beilleszkedni új környezetébe, ám néhány csapattársa nem fogadja osztatlan lelkesedéssel a röplabdacsapatban, ahová sikerül bejutnia. Aztán Soma új barátaival egy koncertre megy a világ egyik végén, míg Niki pedig egy szülinapi buliba a másikon…
Erdős Zsuzsanna kamaszlelkek jó ismerője. Első könyve Vedd már észre! címmel tavaly jelent meg az Ellenpontok-sorozat részeként. Főhőseit annyira megkedveltétek, hogy most már önálló kötetként hol Niki mesél, hol Soma, remek érzékkel váltogatva a nézőpontokat. És ebben a történetben sem megy minden simán, a kalandoknak még sincs vége…
Na sklade 1Ks
10,15 €
10,68 €
Novelizovaný Trestný zákon 2/2024
Národná rada SR schválila 8. februára 2024 kontroverzný zákon č. 40/2024 Z.z., ktorý v článku I masívne novelizoval
(s účinnosťou 15. marca 2024) Trestný zákon. Ústavný súd SR však uznesením č. 41/2024 Z.z. zverejneným
11.3.2024 rozhodol o pozastavení účinnosti všetkých ustanovení novely Trestného zákona. Zákon č. 40/2024
Z.z. síce v Zbierke zákonov vyšiel (14.3.2024), no o účinnosti jednotlivých ustanovení novely Trestného zákona
rozhodne až Ústavný súd SR, a to najskôr v lete. Dňom vyhlásenia nálezu stratia nadobro účinnosť ustanovenia,
ktoré sú v rozpore s Ústavou SR, ostatné (väčšina) vstúpia do účinnosti.
Novela Trestného zákona v čl. I zákona č. 40/2024 Z.z. je síce platná, ale nikto nevie kedy (a ktoré ustanovenia)
nadobudne účinnosť. Možno o dva mesiace alebo aj o pol roka. Už aj tak neprehľadnú situáciu skomplikovala
malá novela Trestného zákona č. 47/2024 Z.z., ktorá nadobudla účinnosť 15.3.2024.
V súčasnosti je účinná pôvodná právna úprava s malou novelizáciou v zákone č. 47/2024 Z.z. Konania v rámci
trestného práva sa však len zriedka ukončia do týždňa či mesiaca, zvyčajne trvajú oveľa dlhšie. To znamená, že ich
účastníci (advokáti, policajti, prokurátori, sudcovia, poškodení i páchatelia) musia počítať s tým, že kauza, ktorá
sa ich týka, bude posudzovaná podľa zatial neúčinnej a veľmi neprehľadnej novely zákona. Preto sme v záujme
prehľadnosti zapracovali do úplného znenia Trestného zákona aj novelu s pozastavenou účinnosťou – za každým
v sučasnosti účinným, ale v čl. I zákona č. 40/2024 Z.z. novelizovaným ustanovením sme v rámiku uviedli aj
nové, v závislosti od rozhodnutia ÚS SR účinné znenie.
Dôvodové správy k obom novelám (aktualizované na základe prijatých pozmeňujúcich návrhov poslancov,
resp. výborov NRSR) by mali zainteresovaným občanom a organizáciám objasniť zámery ich predkladateľov – v
podstate ide o jediný výklad novelizovaných ustanovení, na ktorý prihliadajú súdy. Zverejnili sme aj nález ÚS SR
č. 402/2023 Z.z. (strata účinnosti § 58 ods. 2 a 3 TZ) a uznesenie ÚS SR č. 41/2024 Z.z.
Az erőd
Przemysl 1914-1915-ös ostroma az első világháború során jelentőségét tekintve Sztálingrád 1942-1943-as, második világháborús ostromához fogható. Przemyslnél a cári Oroszország hadereje támadta az Osztrák-Magyar Monarchia erői által védett erődrendszert. A Monarchia seregében nagyon sok magyar katona és tiszt harcolt itt, így Przemysl védelme a magyar történelem szerves része is - ez a könyv a téma első ilyen részletességű feldolgozása.
1914 őszére egész Európa háborúban állt. A harcban álló országok ekkorra már korábban elképzelhetetlen mértékű veszteségeket szenvedtek. Mind a nyugati, mind a keleti fronton az előre kidolgozott, részletes hadműveleti tervekből szinte semmi sem valósult meg, ezek helyett kétségbeesett rögtönzésre kényszerültek a harcoló felek. Nyugaton könyörtelen lövészárok-háború kezdődött, keleten pedig minden szem Przemysl erődjére szegeződött.
A przemysli erődrendszer elhúzódó ostroma a leghosszabb ilyen jellegű ostrom volt az első világháború alatt. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadserege az erőd védelme és a későbbi felmentési kísérletek során összesen 800 ezer főt vesztett. Przemysl több szakaszból álló ostroma az első világháború egyik meghatározó történéssorozata volt. Amennyiben az orosz csapatoknak sikerült volna áttörniük itt, nyitva állt volna az út előttük Európa középső része felé. Mire az erődrendszer elesett, az erőik már annyira kimerültek, hogy nem tudták folytatni az előrenyomulást.
Nem túlzás azt állítani, hogy az itt történtek meghatározó befolyással voltak Európa további sorsára. A későbbiekben sem az orosz haderő, sem az osztrák-magyar nem tudta igazán pótolni az itt elszenvedett veszteségeket. Alexander Watson könyvének a lebilincselő történetmesélés mellett nagy erőssége, hogy hatalmas és szerteágazó forrásbázisra támaszkodik, illetve hogy a szűkebb értelemben vett katonai történéseket a maguk tágabb társadalmi-emberi kontextusában is bemutatja.
Erős rengés
Földrengés, szex és egy váratlan örökség. Környezetszennyezés, New Age, amatőr rádiózás, na meg magzatvédelem. A szokott módon csavaros cselekmény ezeket a témákat sűríti morajló, a Richter-skálán ábrázolhatóan hatásos eleggyé. Markánsan egyénített, mókás és esendő alakok találkoznak kisülésekben bővelkedő helyzetekben.
"Merész szerző, nem fél az óriási kockázattól." (Michael Blumfieléd, The Orlando Sentinel)
"Franzen zabolátlan képzeletének és különleges, egyszerre komoly és komikus hangvételének eredményét tartjuk a kezünkben." (Jush Rubins, The New York Times Book Review)
"Lírai, drámai, de mindenekelőtt félelmet nem ismerő" (The Philadelphia Inquirer)
"Leírásai azon nyomban megelevenednek, és ez rendkívüli adottság." (Michael Upchurch, The Seattle Times)
Vypredané
16,44 €
17,31 €
Erőt minden napra - 365 rövid üzenet, hogy minden nap nagyszerű nap legyen
Vágj neki minden egyes napnak erőt hordozó, pozitív gondolatokkal!
Ha időt töltesz Istennel, olvasod az Ő Igéjét, hallgatsz Rá, és imádkozol útmutatásáért, min-dennap új irgalmat és áldásokat nyerhetsz. Isten a Vele töltött idő során megerősít, és képessé tesz arra, hogy nyugodtan és bölcsen kezeld az élet dolgait, ne pedig csak átvészeld valahogy a napot. Ő újjáformál, és új erővel tölt el, hogy türelmesen kitarts a megpróbáltatások idején, és ne veszítsd el jó hozzáállásodat. A győzelem kulcsa az, hogy a kellemetlen helyzetekben is őrizd a pozitív életszemléletedet - így élvezheted ezt az életnek nevezett utazást!
A mindennapi élet folyton nyomást gyakorol ránk, és kihívások elé állít; megnehezíti azt, hogy megálljunk, és közösségben legyünk Istennel. Joyce praktikus formában megjelenő üzenetei arra bátorítanak, hogy az év összes napján szakítsunk időt erre, hiszen így nyerhetünk Erőt minden napra!
Pszükhé és Erósz
Ez a görög mitológiai történetek tökéletes elmesélési módja - szellemes, magával ragadó, mélyen átérezhető. - Grace D. Li
Egy klasszikus szerelmi történet, amelyet McNamara letehetetlen könyvvé varázsol...
Azok az olvasók, akik élvezték Madeline Miller és Jennifer Saint tollából a görög mítoszok újragondolását, ezt a regényt is imádni fogják. A történet gyönyörű és költői, elrepíti az olvasót az ókori Görögország világába, miközben mégis modern regényként olvassuk. A görög mitológiai feldolgozások rajongóinak kötelező olvasmány ez az élvezetes, megható és gyönyörűen megírt könyv. - Library Journal
Egy fergeteges kaland... McNamara ebben a mesés regényben tökéletesen ötvözi a pimasz humort és a forrongó érzelmeket. - Jennifer Saint
A Hópárduc felesége (filmes borító) - Életem Erőss Zsolttal
Erőss Zsolt és Sterczer Hilda története akkor is magával ragad, ha még sosem másztunk a negyedik emeletnél magasabbra, de akkor is, ha már olvasztottunk liofilizálódott havat nyolcezer méteren. Mert ez a könyv nem (csak) a hegymászásról és a hegymászóknak szól.
Szól a romantikus lelkűeknek, akik kíváncsiak, milyen lehet egy vakrandi egy világítóan kék szemű, feltűnően jóképű, neves extrém sportolóval. De azoknak is, akik az évfordulókat elfelejtő, későn hazaérő, folyton fáradt párjuk miatt elégedetlenek, vagy a síró kisbabájukkal a kezükben azon elmélkednek, mennyire csapnivaló szülők. Szól azoknak, akik nemrég elvesztettek valakit, és a gyászfolyamat valahol elakadt, de azoknak is, akik a tragédián túljutva, az újrakezdés küszöbén az identitásukat próbálják újjáépíteni. Ugyanúgy megszólítja a félelmetesen egyhangúnak tűnő felnőtt élet elől menekülő fiatalt, mint a lét értelmét boncolgató idősebb korosztályt. Akkor is érdemes a Hópárduc feleségével tartani, ha akár egyszer is elgondolkodtunk: vajon van-e valaki odafent, a nyolcezreseken is túl, aki a szívén viseli a sorsunkat, és vajon elér-e a keze egészen a mi kezünkig?
Révész Szilvia interjúkötetében két bátor ember lebilincselő története bontakozik ki előttünk, akik nem féltek szembenézni magasságokkal és mélységekkel, hanem mertek élni - annak minden következményével együtt.
Úloha katolické církve v epoš.
Publikácia vyšla ako zvláštne číslo časopisu Zväzu voľnomyšlienkárov Rakúska Der Freindenker. Autori jednotlivých článkov polemizujú o úlohe katolíckej cirkvi v období medzi prvou a druhou svetovou vojnou i počas nich. Kritizujú postoje predstaviteľov najvyššieho kléru v tomto období. V nekompromisnej kritike nevynechávajú ani pápežov Piusa XII. a Jána Pavla II. Český preklad K.Kousal a kol.
Nagy és erős járművek - matricás foglalkoztatókönyv
Izzítsd a motort... ééés indulhatunk! Ha végiglapozod ezt az izgalmas foglalkoztatót, csupa kirakós, játék és színező mellett visz el az utad!
Több, mint 250 matricával és sok izgalmas kipattintható tartozákkal, amikkel csak úgy repül az idő!
Vypredané
3,39 €
3,57 €
Három erős nő
Marie NDiaye három felejthetetlen női portrét rajzol fel sajátos hangulatú és egyedi stílusú könyvében, amelyben olyan alapvető kérdésekre keresi a választ, hogy hol húzódik a jó és rossz, az igaz és hamis közötti határvonal, hogy mi okozza korunk egyik legnagyobb nyavalyáját, az emberek közötti kommunikációképtelenségét, és az ebből következő magányt, lelki elsivárosodást. Két világ, két kultúra között hányódó, mélyen eltemetett és elhallgatott családi titkok béklyójában vergődő hősnői méltóságukat védelmezik, önmagukat keresik - akár az életük árán is.
Vypredané
12,79 €
13,46 €
Novelizovaný Civilný sporový poriadok 12/2023
Novelizovaný Civilný sporový poriadok s aktualizovanými dôvodovými správami v úplnom znení
ZÁKON Č. 160/2015 Z. Z. CIVILNÝ SPOROVÝ PORIADOK V ZNENÍ ZÁKONA Č. 87/2017 Z. Z., ZÁKONA Č. 350/2018 Z. Z., ZÁKONA Č. 423/2020 Z. Z., ZÁKONA Č. 211/2021 Z. Z., ZÁKONA Č. 108/2022 Z. Z., ZÁKONA Č. 111/2022 Z. Z., ZÁKONA Č. 150/2022 Z. Z., ZÁKONA Č. 398/2022 Z. Z., ZÁKONA Č. 201/2023 Z. Z. A ZÁKONA Č. 261/2023 Z. Z.
Novelizovaný stavebný zákon 6/2024
Novelizovaný stavebný zákon s aktualizovanou dôvodovou správou
Prvého apríla 2024 mal stratiť platnosť zákon č. 50/1976 Zb. o územnom plánovaní a stavebnom poriadku (stavebný zákon) a nadobudnúť účinnosť zákon č. 201/2022 Z.z. o výstavbe. Zákon č. 46/2024 Z.z. však posunul začiatok rozsiahlej reformy stavebnej legislatívy o rok (na 1. 4. 2025), pretože neboli vytvorené podmienky pre úspešnú implementáciu reformovaných ustanovení do praxe.
Stavebný zákon č. 50/1976 Zb. teda zostal v platnosti, no bolo ho treba zásadne novelizovať (temer 90 novelizačných bodov v článku I zákona č. 46/2024 Z.z.), aby v prechodnom ročnom období vytvoril predpoklady pre realizáciu refomy. Vzhľadom na závažnosť zmien sme spracovali úplné znenie stavebného zákona (za každým novelizovaným ustanovením sme uviedli v rámiku pôvodné znenie).
Dôvodová správa k novele stavebného zákona (aktualizovaná na základe prijatých pozmeňujúcich návrhov poslancov, resp. výborov NRSR) by mala zainteresovaným občanom a organizáciám objasniť zámery jej predkladateľa – v podstate ide o jediný výklad novelizovaných ustanovení, na ktorý prihliadajú súdy.
ZÁKON Č. 50/1976 ZB. O ÚZEMNOM PLÁNOVANÍ A STAVEBNOM PORIADKU (STAVEBNÝ ZÁKON) V ZNENÍ ZÁKONA Č. 103/1990 ZB., ZÁKONA Č. 262/1992 ZB., ZÁKONA Č. 136/1995 Z. Z., ZÁKONA Č. 199/1995 Z. Z., ZÁKONA Č. 286/1996 Z. Z., ZÁKONA Č. 229/1997 Z. Z., ZÁKONA Č. 175/1999 Z. Z., ZÁKONA Č. 237/2000 Z. Z., ZÁKONA Č. 416/2001 Z. Z., ZÁKONA Č. 553/2001 Z. Z., ZÁKONA Č. 103/2003 Z. Z., ZÁKONA Č. 245/2003 Z. Z., ZÁKONA Č. 417/2003 Z. Z., ZÁKONA Č. 608/2003 Z. Z., ZÁKONA Č. 541/2004 Z. Z., ZÁKONA Č. 290/2005 Z. Z., ZÁKONA Č. 479/2005 Z. Z., ZÁKONA Č. 24/2006 Z. Z., ZÁKONA Č. 218/2007 Z. Z., ZÁKONA Č. 540/2008 Z. Z., ZÁKONA Č. 66/2009 Z. Z., ZÁKONA Č. 513/2009 Z. Z., ZÁKONA Č. 118/2010 Z. Z., ZÁKONA Č. 145/2010 Z. Z., ZÁKONA Č. 547/2010 Z. Z., ZÁKONA Č. 408/2011 Z. Z., ZÁKONA Č. 300/2012 Z. Z., ZÁKONA Č. 180/2013 Z. Z., ZÁKONA Č. 219/2013 Z. Z., ZÁKONA Č. 368/2013 Z. Z., ZÁKONA Č. 293/2014 Z. Z., ZÁKONA Č. 314/2014 Z. Z., ZÁKONA Č. 154/2015 Z. Z., ZÁKONA Č. 247/2015 Z. Z., ZÁKONA Č. 254/2015 Z. Z., ZÁKONA Č. 177/2018 Z. Z., ZÁKONA Č. 312/2018 Z. Z., ZÁKONA Č. 93/2019 Z. Z., ZÁKONA Č. 279/2019 Z. Z., ZÁKONA Č. 90/2020 Z. Z., ZÁKONA Č. 145/2021 Z. Z., ZÁKONA Č. 149/2021 Z. Z., ZÁKONA Č. 172/2022 Z. Z., ZÁKONA Č. 69/2023 Z. Z., ZÁKONA Č. 195/2023 Z. Z. A ZÁKONA Č. 46/2024 Z. Z.
Novelizovaný Živnostenský zákon 8/2024
Novelizovaný ŽIVNOSTENSKÝ zákon s aktualizovanými dôvodovými správami v úplnom znení
Novelizácia živnostenského zákona vykonaná v článku V zákona č. 309/2023 Z.z. o premenách obchodných spoločností a družstiev, ktorá komplexne upravila problematiku pokračovania živnosti pri premene, resp. zmene právnej formy obchodných spoločností a družstiev, nadobudla účinnosť 1. marca 2024. O mesiac neskôr (1.4.2024) mala nadobudnúť účinnosť novelizácia živnostenského zákona vykonaná v článku IX zákona č. 205/2023 Z.z. o zmene a doplnení niektorých zákonov v súvislosti s reformou stavebnej legislatívy, poslanci však posunuli účinnosť tejto novely (v čl. IX bodoch 6 a 45 zákona č. 46/2024 Z.z.) o rok (1.4.2025).
Vzhľadom na závažnosť zmien a následnú neprehľadnosť právnej úpravy sme spracovali úplné znenie živnostenského zákona č. 455/1992 Z.b. (za každým novelizovaným ustanovením je v rámiku uvedené pôvodné znenie, resp. nové znenie, ktoré nadobudne účinnosť až 1.4.2025). Dôvodové správy k obom novelám (aktualizované na základe prijatých pozmeňujúcich návrhov poslancov, resp. výborov NRSR) by mali zainteresovaným právnickým i fyzickým osobám objasniť zámery ich predkladateľov – v podstate ide o jediný výklad znenia novelizovaných ustanovení, na ktorý prihliadajú súdy.
ZÁKON Č. 455/1991 ZB. O ŽIVNOSTENSKOM PODNIKANÍ (ŽIVNOSTENSKÝ ZÁKON) V ZNENÍ ZÁKONA Č. 231/1992 ZB., ZÁKONA Č. 600/1992 ZB., ZÁKONA NR SR Č. 132/1994 Z. Z., ZÁKONA NR SR Č. 200/1995 Z. Z., ZÁKONA NR SR Č. 216/1995 Z. Z., ZÁKONA NR SR Č. 233/1995 Z. Z., ZÁKONA NR SR Č. 123/1996 Z. Z., ZÁKONA NR SR Č. 164/1996 Z. Z., ZÁKONA NR SR Č. 222/1996 Z. Z., ZÁKONA NR SR Č. 289/1996 Z. Z., ZÁKONA NR SR Č. 290/1996 Z. Z., ZÁKONA Č. 288/1997 Z. Z., ZÁKONA Č. 379/1997 Z. Z., ZÁKONA Č. 70/1998 Z. Z., ZÁKONA Č. 76/1998 Z. Z., ZÁKONA Č. 126/1998 Z. Z., ZÁKONA Č. 129/1998 Z. Z., ZÁKONA Č. 140/1998 Z. Z., ZÁKONA Č. 143/1998 Z. Z., ZÁKONA Č. 144/1998 Z. Z., ZÁKONA Č. 161/1998 Z. Z., ZÁKONA Č. 178/1998 Z. Z., ZÁKONA Č. 179/1998 Z. Z., ZÁKONA Č. 194/1998 Z. Z., ZÁKONA Č. 263/1999 Z. Z., ZÁKONA Č. 264/1999 Z. Z., ZÁKONA Č. 119/2000 Z. Z., ZÁKONA Č. 142/2000 Z. Z., ZÁKONA Č. 236/2000 Z. Z., ZÁKONA Č. 238/2000 Z. Z., ZÁKONA Č. 268/2000 Z. Z., ZÁKONA Č. 338/2000 Z. Z., ZÁKONA Č. 223/2001 Z. Z., ZÁKONA Č. 279/2001 Z. Z., ZÁKONA Č. 488/2001 Z. Z., ZÁKONA Č. 554/2001 Z. Z., ZÁKONA Č. 261/2002 Z. Z., ZÁKONA Č. 284/2002 Z. Z., ZÁKONA Č. 506/2002 Z. Z., ZÁKONA Č. 190/2003 Z. Z., ZÁKONA Č. 219/2003 Z. Z., ZÁKONA Č. 245/2003 Z. Z., ZÁKONA Č. 423/2003 Z. Z., ZÁKONA Č. 515/2003 Z. Z., ZÁKONA Č. 586/2003 Z. Z., ZÁKONA Č. 602/2003 Z. Z., ZÁKONA Č. 347/2004 Z. Z., ZÁKONA Č. 350/2004 Z. Z., ZÁKONA Č. 365/2004 Z. Z., ZÁKONA Č. 420/2004 Z. Z., ZÁKONA Č. 533/2004 Z. Z., ZÁKONA Č. 544/2004 Z. Z., ZÁKONA Č. 578/2004 Z. Z., ZÁKONA Č. 624/2004 Z. Z., ZÁKONA Č. 650/2004 Z. Z., ZÁKONA Č. 656/2004 Z. Z., ZÁKONA Č. 725/2004 Z. Z., ZÁKONA Č. 8/2005 Z. Z., ZÁKONA Č. 93/2005 Z. Z., ZÁKONA Č. 331/2005 Z. Z., ZÁKONA Č. 340/2005 Z. Z., ZÁKONA Č. 351/2005 Z. Z., ZÁKONA Č. 470/2005 Z. Z., ZÁKONA Č. 473/2005 Z. Z., ZÁKONA Č. 491/2005 Z. Z., ZÁKONA Č. 555/2005 Z. Z., ZÁKONA Č. 567/2005 Z. Z., ZÁKONA Č. 124/2006 Z. Z., ZÁKONA Č. 126/2006 Z. Z., ZÁKONA Č. 17/2007 Z. Z., ZÁKONA Č. 99/2007 Z. Z., ZÁKONA Č. 193/2007 Z. Z., ZÁKONA Č. 218/2007 Z. Z., ZÁKONA Č. 358/2007 Z. Z., ZÁKONA Č. 577/2007 Z. Z., ZÁKONA Č. 112/2008 Z. Z., ZÁKONA Č. 445/2008 Z. Z., ZÁKONA Č. 448/2008 Z. Z., ZÁKONA Č. 186/2009 Z. Z., ZÁKONA Č. 492/2009 Z. Z., ZÁKONA Č. 568/2009 Z. Z., ZÁKONA Č. 129/2010 Z. Z., ZÁKONA Č. 136/2010 Z. Z., ZÁKONA Č. 556/2010 Z. Z., ZÁKONA Č. 249/2011 Z. Z., ZÁKONA Č. 324/2011 Z. Z., ZÁKONA Č. 362/2011 Z. Z., ZÁKONA Č. 392/2011 Z. Z., ZÁKONA Č. 395/2011 Z. Z., ZÁKONA Č. 251/2012 Z. Z., ZÁKONA Č. 314/2012 Z. Z., ZÁKONA Č. 321/2012 Z. Z., ZÁKONA Č. 351/2012 Z. Z., ZÁKONA Č. 447/2012 Z. Z., ZÁKONA Č. 39/2013 Z. Z., ZÁKONA Č. 94/2013 Z. Z., ZÁKONA Č. 95/2013 Z. Z., ZÁKONA Č. 180/2013 Z. Z., ZÁKONA Č. 218/2013 Z. Z., ZÁKONA Č. 1/2014 Z. Z., ZÁKONA Č. 35/2014 Z. Z., ZÁKONA Č. 58/2014 Z. Z., ZÁKONA Č. 182/2014 Z. Z., ZÁKONA Č. 204/2014 Z. Z., ZÁKONA Č. 219/2014 Z. Z., ZÁKONA Č. 321/2014 Z. Z., ZÁKONA Č. 333/2014 Z. Z., ZÁKONA Č. 399/2014 Z. Z., ZÁKONA Č. 77/2015 Z. Z., ZÁKONA Č. 79/2015 Z. Z., ZÁKONA Č.128/2015 Z. Z., ZÁKONA Č. 266/2015 Z. Z., ZÁKONA Č. 272/2015 Z. Z., ZÁKONA Č. 274/2015 Z. Z., ZÁKONA Č. 278/2015 Z. Z., ZÁKONA Č. 331/2015 Z. Z., ZÁKONA Č. 348/2015 Z. Z., ZÁKONA Č. 387/2015 Z. Z., ZÁKONA Č. 412/2015 Z. Z., ZÁKONA Č. 440/2015 Z. Z., ZÁKONA Č. 89/2016 Z. Z., ZÁKONA Č. 91/2016 Z. Z., ZÁKONA Č. 125/2016 Z. Z., ZÁKONA 276/2017 Z. Z., ZÁKONA Č. 289/2017 Z. Z., ZÁKONA Č. 292/2017 Z. Z., ZÁKONA 56/2018 Z. Z., ZÁKONA Č. 87/2018 Z. Z., ZÁKONA 106/2018 Z. Z., ZÁKONA Č. 112/2018 Z. Z., ZÁKONA Č. 157/2018 Z. Z., ZÁKONA Č. 170/2018 Z. Z., ZÁKONA Č. 177/2018 Z. Z., ZÁKONA Č. 216/2018 Z. Z., ZÁKONA Č. 9/2019 Z. Z., ZÁKONA Č. 30/2019 Z. Z., ZÁKONA Č. 139/2019 Z. Z., ZÁKONA Č. 221/2019 Z. Z., ZÁKONA Č. 356/2019 Z. Z., ZÁKONA Č. 371/2019 Z. Z., ZÁKONA Č. 390/2019 Z. Z., ZÁKONA Č. 476/2019 Z. Z., ZÁKONA Č. 6/2020 Z. Z., ZÁKONA Č. 73/2020 Z. Z., ZÁKONA Č. 198/2020 Z. Z., ZÁKONA Č. 279/2020 Z. Z., ZÁKONA Č. 75/2021 Z. Z., ZÁKONA Č. 261/2021 Z. Z. A ZÁKONA Č. 500/2021 Z. Z., ZÁKONA Č. 114/2022 Z. Z., ZÁKONA Č. 249/2022 Z. Z., ZÁKONA Č. 256/2022 Z. Z., ZÁKONA Č. 8/2023 Z. Z., ZÁKONA Č. 146/2023 Z. Z., ZÁKONA Č. 205/2023 Z. Z. A ZÁKONA Č. 309/2023 Z. Z.
Természeti katasztrófák - Roppant erők
A természet lenyűgöző erői nap mint nap megmutatják iszonyatos erejüket: földrengések rázzák meg a talajt, vulkánok okádnak izzó lávát, tornádók és cunamik csapnak le, futótüzek pusztítanak. A világűrből a Föld felé száguldó aszteroidák fenyegetnek, és ha becsapódnak, hatalmas krátert hagynak maguk után, vagy még nagyobb pusztítást okoznak.
- Hihetetlen! Vannak helyek a Földön, ahol évezredek óta nem alszik ki a felszín alatt keletkezett tűz.
- Ismerd meg a legendás szörnyhullámokat! Tudd meg, hogyan befolyásolják a napviharok a mindennapjainkat!
Solus Eris
Ambrus Zoltán a Solus erist 1901-ben írta. Hõse, a fiatal, élvezeteket és szerelmeket gyûjtögetõ tehetséges festõ életének legnagyobb fordulatát élhetjük át a regényben. A naiv, gyermekien tiszta s az örvénylõ mélységeket sejtetõ szerelem történetében. Büszkeség, gõg viaskodik ebben a könyvben a lebírhatatlan érzelmekkel, vágyak az észokokkal, hogy végül a lemondás gyõzhessen. A regény hátterében felvillannak az író zaklatottan bölcselkedõ gondolatai, eszmefuttátasai, melyek a századforduló világát s a vidéki kastélyok életét hozzák közel hozzánk.
Na stiahnutie
2,79 €
Novelizovaný správny súdny poriadok 10/2023
Novelizovaný správny súdny poriadok s aktualizovanými dôvodovými správami.
ÚSTAVA SLOVENSKEJ REPUBLIKY Č. 460/1992 ZB. V ZNENÍ ÚSTAVNÉHO ZÁKONA Č. 244/1998 Z. Z., ÚSTAVNÉHO ZÁKONA Č. 9/1999 Z. Z., ÚSTAVNÉHO ZÁKONA Č. 90/2001 Z. Z., ÚSTAVNÉHO ZÁKONA Č. 140/2004 Z. Z., ÚSTAVNÉHO ZÁKONA Č. 323/2004 Z. Z., ÚSTAVNÉHO ZÁKONA Č. 463/2005 Z. Z., ÚSTAVNÉHO ZÁKONA Č. 92/2006 Z. Z., ÚSTAVNÉHO ZÁKONA Č. 210/2006 Z. Z., ÚSTAVNÉHO ZÁKONA Č. 100/2010 Z. Z., ÚSTAVNÉHO ZÁKONA Č. 356/2011 Z. Z., ÚSTAVNÉHO ZÁKONA Č. 232/2012 Z. Z., ÚSTAVNÉHO ZÁKONA Č. 161/2014 Z. Z., ÚSTAVNÉHO ZÁKONA Č. 306/2014 Z. Z., ÚSTAVNÉHO ZÁKONA Č. 427/2015 Z. Z., ÚSTAVNÉHO ZÁKONA Č. 44/2017 Z. Z., ÚSTAVNÉHO ZÁKONA Č. 71/2017 Z. Z., ÚSTAVNÉHO ZÁKONA Č. 137/2017 Z. Z., NÁLEZU ÚSTAVNÉHO SÚDU SLOVENSKEJ REPUBLIKY Č. 40/2019 Z. Z., ÚSTAVNÉHO ZÁKONA Č. 99/2019 Z. Z., ÚSTAVNÉHO ZÁKONA Č. 422/2020 Z. Z., ÚSTAVNÉHO ZÁKONA Č. 378/2022 Z. Z., ÚSTAVNÉHO ZÁKONA Č. 24/2023 Z. Z. A ÚSTAVNÉHO ZÁKONA Č. 241/2023 Z. Z.
Testgyakorlás az erős csontokért
A könyvben található speciális gyakorlatokat kifejezetten nők számára dolgozták ki. A program korra való tekintet nélkül mindenkinek ajánlott, mert alkalmazásával megelőzhetjük a csontritkulást, erősíthetjük izmainkat és javíthatjuk a testtartást.
A gyakorlatokat pontos leírások mutatják be lépésről lépésre. A mozgásprogram minden egyes fázisa könnyen elsajátítható. A gyakorlatok átalakíthatók és az egyéni szükségleteknek megfelelően személyre szabhatók.
Dr. Joan Bassey és Susie Dinan a csontritkulást megelőző gyógytorna elismert szakértője.
Vypredané
7,91 €
8,33 €
Canon EOS 650D: Od momentek k nádherným snímkům
Využijte celý potenciál svého fotoaparátu a zachyťte s jeho pomocí jedinečné okamžiky. Autor vám na řadě příkladů nejenom vysvětlí,kdy a jaký režim, expoziční parametr nebo funkci máte upravit, ale věnuje se i samotnému smyslu fotografování. S knihou tak získáte užitečného průvodce, který je připraven poradit vám s naprostou většinou fotografických situací.
Erős vár a mi Istenünk! - Luther Márton füveskönyve
"Most már tudom, hogy csak jó lelkiismerettel lehetünk boldogok."
"Mivel a hit szentté tesz Isten előtt, szentek azok a cselekedetek is, amelyek hitből fakadnak."
"Minden, ami keresztény, a kegyelemre épül. "
"Nem emberit ajánlok, hanem istenit.
"Az Úristen mindig többet ad, mint amit kérünk tőle. Ha igaz módon kérünk tőle egy darab kenyeret, ő egy egész szántóföldet ad nekünk."
"Istent szeretni annyi, mint magunkat gyűlölni és Istenen kívül semmit sem ismerni. "
"Ha a Sátán dühöng ellenem, nevetek rajta és a kerteket, a Teremtő áldásait szemlélem és élvezem Őt magasztalva."
"Egyedül a kereszt a mi teológiánk."
Vypredané
7,47 €
7,86 €