Hľadanie: Falošný lesk
zobraziť:
Kenyér és virág
A Simeon családról szóló nagyszabású regényfolyam harmadik kötetében a legkisebb leány, Katalin s a középso fiú, Tamás történetével ismerkedünk meg, a kötet elso részében Katalin szerelmeinek csírázó-bontakozó rajzát, a másodikban pedig Tamás emberré cseperedését kísérjük végig. Katalin három férfival játszik, kacérkodik egyszerre, míg végül megszökik egy negyedikkel, egy adóügyi jegyzovel, s a csinos, faluszépe lánynak a sorsa a vidéki élet kietlenségében való elmerülés lesz. Tamás, a fogékony-érzékeny lelku, tehetséges, fiatal diák pedig a Horthy-nevelés béklyóiban vergodik, jobbra, nemesebb eszmékre s érzelmekre vágyódó fiatal lelke reménytelenül tipródik a társadalmi hazugságok szövevényében. A Simeonok tervei, elképzelései mind homokra épülnek: sorsukkal az író azt példázza, hogy a Horthy-világban minden nemesebb szándék, vágy és akarat füstbe megy. Tatay Sándor nagyszabású regényciklusának emberteremto ereje, borongó lírája, mértéktartó egyszerusége, tömör és egyszersmind hajlékony stílusa biztosít maradandóságot.
Na stiahnutie
2,79 €
Az anyu én vagyok!
Amikor Mesi meglátja, hogy a macska felkergeti a kutyát a fára, rögtön tudja, hogy tudós nagyapja kísérlete sikerült: a kutya és a macska "helyet cseréltek". De a Tata igazi célja nem az, hogy állatokkal kísérletezzen. Ő sokkal többre vágyik. Szerinte két ember csak úgy ismerheti, értheti meg egymást igazán, ha személyiséget - lelket - cserélnek, legalább egy kis időre. De ki lesz az a két ember, aki ezt vállalja? Mesi anyukája, a komoly tanárnő hallani sem akar ilyen őrültségről. Mesi pedig, aki az ötödikes lányok csapatában focizik, inkább a híres futballsztár, Dávid Beckham bőrébe szeretne bújni. Az izgalmas, humoros és érzelmes regény a többszörös díjnyertes PetePite című könyv párja. Abban a történetben apa és fia, ebben anya és lánya cserélnek személyiséget. És a világ most is a feje tetejére áll...
Na stiahnutie
4,20 €
A sivatagi harcos
…Dick kétszer lőtt, és az arab összeesett. Felfelé meredő arcából a fél szeme hiányzott. A puskatűz megkétszereződött, de „hurrá” kiáltások vegyültek bele. A rohamot visszaverték, s az ellenség menekült…A holttesten túl egy bokor csonkjain futtában elhajított széles pengéjű arab lándzsa hevert keresztben, mögötte a puszta beláthatatlan sötét síkja. A nap rásütött az acélra és bíborvörös koronggá változtatta azt. A háta mögött valaki azt mondta: „Pusztulj innen, vadállat!”Dick felemelte a pisztolyát, és a sivatagnak szegezte…Dick várta, mi lesz most. A fejében megakart pattanni valami egy pillanatra sötétben maradt – és ez a sötétség perzselt.Elsütötte pisztolyát vaktában, s a golyó süvítve repült ki a pusztába, míg ő magában mormogta:„Nem talált. A töltények elfogytak, most aztán rohanhatunk haza.”A fejéhez kapott, s a keze csupa vér volt, amikor elvette….
Na stiahnutie
2,79 €
A falu jegyzője
A regény elsősorban a hazai feudalizmus és központja, a nemesi vármegye elavultságát, ellentmondásait, a haladásra gyakorolt visszahúzó hatását tárja fel. Réty alispánné, ügyvédje, Macskaházy segítségével ellopja Tengelyi Jónástól, a falu jegyzőjétől nemeslevelét, és néhány, az asszonynak anyagi okokból kellemetlen iratot. Így a jegyzőt félreállítják a megyei tisztújításon, nem tudja igazolni nemességét. Viola, a jobbágyból lett betyár, a Tengelyi családhoz fűződő hálából visszaszerzi a nemesi iratot, de közben önvédelemből megöli Macskaházyt. A gyilkosság gyanúja Tengelyire terelődik ezért börtönbe zárják, és csak Viola utolsó vallomása után szabadul. Hátralevő éveit visszavonultan, megtörten éli le. Az alispánné öngyilkos lesz, nevelt fia, Réty Ákos elveszi a jegyző leányát. A nagybirtokos Réty család és az őt támogató hivatalnokrendszer, a haladó gondolkodású jegyző és a becsületes jobbágy, Viola összecsapását az író az egész feudális rendszer kritikusaként írja le.
Na stiahnutie
1,07 €
dostupné aj ako:
Fragment rytierskeho lesa 2. vydanie
Fragment (rytierskeho) lesa
druhé, rozšírené vydanie
Ivan Štrpka
Vypredané
10,45 €
11,00 €
Romana különszám 40.
Liz Fielding: Esküvők évadjaAmikor Sylvie, a rendezvényszervező belép Tom irodájába, minden furfangjára szüksége van ahhoz, hogy rávegye a faképnél hagyott férfit: fizesse ki elmaradt esküvője számláit. Tom először a lányon tölti ki a dühét, ám hirtelen fordulattal egymás karjában kötnek ki. Sylvie utána elrohan, és kedvese ebből azt a következtetést vonja le, hogy a lány megbánta a történteket. Hónapok múlva találkoznak újra, amikor Sylvie álomesküvőt rendez Tom kastélyában…
Fiona Harper: Ötórai teaJosie, miután fiatalon megszülte gyermekét, fellázadt a nemesi életforma ellen, és most egy kis teázót vezet a környékbeli kastélyban. Amikor az új lord megérkezik, hogy átvegye az örökségét, mindenben a segítségére lesz, és remek ötletekkel áll elő, melyekkel becsalogathatják a vendégeket a kastélyba. Will, a munkaadója először visszariad a lány vadóc külsejétől, ám rájön, hogy Josie ezzel csak sérülékeny lelkét palástolja…
Na stiahnutie
7,01 €
Akit sohasem felejtünk
Az idilli kisvárosban, Tuckerben csendes és nyugodt ritmusban folyik az élet a városka egyik gyerekorvosa, Paige Pfeiffer számára. Amikor azonban kollégája és egyben legjobb barátnője, Mara O’Neill váratlanul öngyilkos lesz, Paige kényelmes élete alapjaiban rendül meg. Ideiglenesen magához veszi Mara újonnan adoptált kislányát, és miközben megpróbálja feldolgozni mérhetetlen gyászát, csak az a remény élteti, hogy életébe hamarosan visszatér a megszokott rend, fegyelem és nyugalom.
Amire azonban nem számít, a változással járó váratlan örömök, beleértve kapcsolatát egy férfival, aki olyan dolgokat kínál fel neki, amelyekről nem is sejtette, hogy vágyakozik utánuk. Paige sohasem gondolta volna, hogy egy barát halála ismerteti fel vele az élet értelmét.
Barbara Delinsky szociológus és fényképész volt, mielőtt írni kezdett. Több regénye is megjelent magyarul, köztük a Családi viszonyok, az Amíg a nővérem alszik, vagy a Zsákutca.
Szívhang különszám 24.
Caroline Anderson: HázasodókA csinos doktornő, Helen Moore egy szerencsétlen viszonyt követően alapvetően átrendezi az életét. Már régóta szeretne örökbe fogadni egy gyereket, s hogy elegendő ideje jusson majd a babára, félállást vállal Nick Lancaster eldugott vidéki rendelőjében. A férfi, aki szintén egyedül neveli kisfiát, megértően viselkedik vele. Még az otthonteremtésben is igyekszik segíteni új kolléganőjének, s egyre több időt tölt a szomszéd telken álló ház felújításával…
Maggie Kingsley: Beosztott szeretőA sürgősségi osztály frissen kinevezett vezetőjeként Olivia Mackenzie doktornő teljes egészében a munkájának akarja szentelni magát. Csak azzal nem számol, hogy egyik beosztottját, Seth Hardcastle doktort ennyire vonzónak fogja találni. Eleinte úgy tűnik, hogy a férfi viszonozza érzelmeit, de aztán hirtelen nagyon távolságtartó lesz. Vajon az az oka ennek, hogy a nő a főnöke? Olivia igazi rejtéllyel áll szemben…
Na stiahnutie
7,01 €
Megszólal a sírvilág
Passuth László talán legérdekesebb, legizgalmasabb regényét tartja kezében az olvasó.
A szerző egy archeológiai élményét foglalja regényes kertbe. Főhőse Imre, a bojtárgyerek, akinek természetes életét megzavarja egy filmes stáb érkezése. A rendező f
elkarolja a tehetséges fiút, magával viszi a nagyvilágba, taníttatja. Imre belekóstol a filmezésbe, de a távol-keleti háború elragadja gyámapjától, és a véletlen Mexikóba sodorja. A bojtárfiúból archeológus lesz, s a szerző az ő életpályája révén cso
dálatos, a múlt ködébe veszett világokat tár fel előttünk.
Ebben a regényében Passuth László a maya, hettita, etruszk és az avar sírvilágot szólaltatja meg izgalmasan és szépen: Imre tudományos karrierjén keresztül ismeretlen világrészek és kultúrák
történetével ismerkedik meg az olvasó.
A könyv hiteles tudományos anyagát a szerző izgalmas cselekményekkel forrósítja át és észrevétlenül ismertet meg azokkal az archeológiai eredményekkel, amelyek segítségével megszólal az ezeréves sírvilág.
Lacná kniha Grafomotorika s krtkom Vrtkom (-70%)
Odborno-metodická publikácia pre učiteľky materských škôl a rodičov prináša súbor netradičných aktivít na rozvíjanie grafomotorických zručností 5- až 6-ročných detí rozdelených podľa ročných období, ktoré sú motivované postavičkou krtka Vrtka. Ponúka aj informácie o vývine detskej kresby, o príčinách grafomotorických ťažkostí, kritériá hodnotenia detského výtvarného prejavu a užitočné rady, ako vyberať vhodné výtvarné aktivity. Z obsahu: *Štádiá detského výtvarného prejavu – obdobie spontánnej obsahovej detskej kresby *Charakteristické znaky detského výtvarného prejavu *Obsahové kritériá detského výtvarného prejavu *Diagnostický význam detskej kresby *Chyby a nedostatky pri využívaní techník v diagnostike detského výtvarného prejavu *Hrubá motorika – jemná motorika – grafomotorika *Podmienky nácviku rozvíjania grafomotorických zručností detí *Kritéria výberu výtvarných aktivít *Jarné výtvarné edukačné aktivity (13 výtvarných aktivít, napr. Krtko Vrtko a jarné slniečko, Krtko Vrtko a veľkonočné vajíčko, Krtko Vrtko a jeho kamaráti...) *Letné výtvarné edukačné aktivity (14 výtvarných aktivít, napr. Koláče krtka Vrtka, Krtko Vrtko a dúha, Krtko Vrtko v meste...) *Jesenné výtvarné aktivity (14 výtvarných aktivít, napr. Krtko Vrtko a dážď, Krtko Vrtko a lietajúci balón, Ako sa krtko Vrtko zahrabal do lístia...) *Zimné výtvarné aktivity (13 výtvarných aktivít, napr. Krtko Vrtko a zimné nohavičky, Vianočný baliaci papier krtka Vrtka, Krtko Vrtko v ihličnatom lese...)
Vypredané
3,42 €
11,40 €
dostupné aj ako:
Evropské pohádky
Osm evropských pohádek, z nichž některé jsou součástí literatury každé evropské země. Opět si tak můžeme připomenout příběh o očarované princezně spící v lese nebo objevit novou pohádku o statečné Kateřině, která prošlapala sedm párů železných bot při snaze zachránit krásného prince. Bohatě ilustrovaná a nádherně graficky upravená kniha.
Vypredané
8,04 €
8,46 €
Egy nyár,amit sosem felejtesz
Nina Elliot sosem gondolta volna, hogy ennyire bátor lesz. Elhagyja a férfit, aki nem érdemelte meg a szerelmét, és beolvas a főnökének, majd hangosan becsapja maga mögött az ajtót, és kilép a bizonytalanságba.
Maga sem sejti, hogy erre a régóta halogatott döntésre van szüksége ahhoz, hogy egyszer csak szembejöjjön vele a nagy lehetőség.
Egy váratlan találkozásnak köszönhetően visszatérhet korábbi munkahelyére, a festői Milton-birtokra, ahol az író családfőnek segíthet könyve előkészületi munkálataiban. Egy nyárra szól a megállapodás, addig lakik újra a családdal az egykori bébiszitter, és így a lány időt nyerhet, amíg kitalálja, hogyan tovább.
Dehogy számít rá, hogy a Milton fiúk, akik időközben felnőttek, csapni kezdik neki a szelet... Ráadásul közvetlenül egy nagy csalódás után nem is szeretne új kapcsolatba kezdeni. Csakhogy a forró nyár a romantika időszaka is, a lány pedig egyre jobban belejön a döntéshozatalba...
Česko z letadla
Ojedinělá publikace zachycující naši vlast z ptačí perspektivy objektivem fotografa Dana Materny. Uvidíte krajinu ve všech jejich podobách, v neskonalých přírodních krásách, zkulturněnou, ale mnohdy i brutálně zasaženou činností člověka. Spatříte z výšky na svět, ve kterém žijeme - města, civilizaci, technická díla, architekturu, události běžného života i přírodní živly. Zemi se říká modrá planeta, ale na leteckých snímcích Dana Materny má svět mnohem více barev. Útočně žlutá armáda řepky, chladivá zeleň lesů, bílé zimní krajkoví, proměňující i nudné satelitní stavebnice v dotek neskutečna. Ohnivý koberec požárů. Ocelová šeď průmyslových hal. Azur bizarní sestavy prodejce bazénů. A tak by se dalo pokračovat dál a dál. Maternovo letecké malování - protože to už nejsou jen otisky reality, nýbrž obrazy - má ještě jeden vzácný dar: učí nás vidět jinak.
dostupné aj ako:
Kedves Emmie Blue
"Lia Louis képes megsebezni a szívedet, hogy aztán mei is gyógyítsa - szórakoztató, megható és őszinte." - Stacey Halls bestsellerszerző
Hetekkel később a szintén 16 éves Emmie Blue a gimi sportpályájáról egy piros léggömböt engedett fel az ég felé, a nevével, az e-mail-címével... és egy titokkal. Egy titokkal, amelytől szeretett volna megszabadulni.
Hetekkel később a 16 éves Lucas Moreau megtalálta a léggömböt Franciaországban, Bretagne partjainál, és levelet küldött a mellékelt e-mail-címre. Az e-mail épp akkor érkezett meg Emmie-hez, amikor a legnagyobb szüksége volt egy új barátra, egy biztos pontra az életében.
Tizennégy évvel később Emmie és Lucas barátsága még mindig töretlen, csakhogy időközben a lány végzetesen beleszeretett a fiúba, az érzéseit azonban titkolja előle. Abban reménykedik, hogy Lucas felismeri, ő az igazi, az egyetlen lány, akivel boldog lehet. Emmie maga mögött hagyva szörnyű múltját egy idős hölgynél bérel szobát. Magányos, hisz alig tartja a kapcsolatot valakivel, mióta elküldték a legutóbbi munkahelyéről. Amikor Lucas bejelenti, hogy nagyon fontos kérdést szeretne feltenni neki, a lány meg van róla győződve, hogy ez lesz az a pillanat, amikor a fiú elárulja, ugyanazt érzi, amit ő... a pillanat, amikor az élete végre igazán elkezdődhet.
Lucas azonban egészen másról vall... Elmondja, hogy kibékült a régi barátnőjével, és Emmie-t szeretné felkérni esküvői tanújának. Emmie Blue jövővel kapcsolatos összes terve kártyavárként dől össze, és hamarosan megtanulja, hogy amiről azt hitte, hogy tudja, arról csak hitte, hogy tudja.
Van egyáltalán olyan, hogy eleve elrendelés?
Igaz lenne a mondás, hogy ember tervez, Isten végez?
2020 egyik legjobban várt könyvének a kiadási jogait már a megjelenése előtt több mint 10 ország megvásárolta.
Lacná kniha Jdi za štěstím (-50%)
Amy žije na panském sídle Hatville Court pod ochranou krásné Aurelie, jediné dcery majitele. Prožívají dobrodružství a noří se do vlastního vysněného světa. Ani to však dívku nechrání před záští mocné lady Vennawayové. Pak jako blesk z čistého nebe udeří nemilosrdný osud. Po smrti své nerozlučné přítelkyně se Amy ocitá zcela sama a bez prostředků. Jenže Aurelia dosud neřekla poslední slovo a v šifrovaném dopise vysílá Amy na cestu do neznáma. Díky dalším dopisům, v nichž jí Aurelia připravila vždy nové pokyny, putuje dívka přes celou Anglii až do starobylého Yorku a získává příslib nové budoucnosti.
Vypredané
9,38 €
18,75 €
dostupné aj ako:
Úškľabok
Ďalší drsný prípad Aidana Waitsa - zkorumpovaného detektíva a kriminálnika so záľubou v ženských a feteAtypický hrdina Sirén sa opäť vnára do drsných nočných ulíc Manchestru v druhej detektívke Josepha Knoxa.Po drogovom škandále a prevelení na nočnú zmenu uviazne Waits v spoločnosti otravného kolegu Suttyho a v nekonečnom kolotoči falošných poplachov a nezmyselných priestupkov. Zmieruje sa s tým, že už asi nikdy nebude riešiť žiadny veľký prípad. Všetko sa zmení, keď v opustenom hoteli nájdu mŕtvolu muža s ústami roztiahnutými do desivého úškľabku. Tie zuby však nie sú jeho. Na prstoch nemá odtlačky, jeho oči majú neprirodzenú farbu. A z oblečenia mu ktosi odstrihol všetky štítky...„Zvyčajne som prítomnosť mŕtvoly prežíval ako neprítomnosť, ale v tomto prípade mi to pripadalo, akoby sa predo mnou roztvorila čierna diera.“Zatiaľ čo dvojica policajtov rozpletá zdanlivo neriešiteľnú záhadu, Waits si musí poradiť aj s prípadom vydieranej študentky, ktorý sa nečakane komplikuje. Keď sa k tomu pridajú záhadné požiare, anonymné telefonáty a hrozby, Aidanovi začína byť jasné, že prišiel čas konfrontovať sa s vlastnou minulosťou a nechať vyplávať na povrch tajomstvá, ktoré mali ostať navždy skryté...
Predaj skončil
10,90 €
Farkasbőrben
Véres hatalmi harc fenyegeti Angliát, ha VIII. Henrik fiú utód nélkül hal meg. A király minden befolyását latba veti, hogy Kelemen pápa semmisnek nyilvánítsa Aragóniai Katalinnal kötött házasságát, mert akkor nőül vehetné Boleyn Annát, akitől fiú örökös születését reméli. Ám a pápa ellenzi Henrik tervét, és a nemzetközi politikai helyzet sem kedvező.
Henrik a lordkancellárjára, Wolsey bíborosra támaszkodik, ám a hatalomért és a vagyonért mindenre képes nemesurak intrikáinak eredményeként a bíboros kegyvesztetté válik. Ezt a hatalmi űrt használja ki Thomas Cromwell, a bíboros pártfogoltja és bizalmasa.
A szegény sorból származó Cromwell otthonosan mozog a jog és a pénzügyek terén, ráadásul diplomáciai érzéke is kiváló. Ez a briliáns elméjű, ravasz, világlátott férfi rövid idő alatt az ország második legfontosabb embere lesz, aki szembeszáll a parlamenttel és a római pápával is, s ezzel új korszak kezdődik Anglia történelmében.
Hilary Mantel Booker-díjjal kitüntetett regénye egészen új perspektívából és elképesztő láttató erővel mutatja be a Tudor-kori Angliát, a háttérben zajló, ám a történelem alakulására mégis döntő befolyással bíró egyéni játszmákat, valamint a történelemkönyvek lapjairól jól ismert szereplők - VIII. Henrik, Aragóniai Katalin, Boleyn Anna, Jane Seymour és Thomas Cromwell - összetett jellemét és kapcsolatát.
Lacná kniha Znesvěcený hrob (-90%)
Bratr Zdislav, někdejší templář, nyní člen řádu johanitů, se zabydlel v Uhříněvsi a právě se usilovně zabývá jejími opravami, když jej osloví rychtář blízkého města Kostelce nad Černými lesy. Tentokrát jej nesužují obávaní lupiči, kteří se ukrývají v okolních hvozdech, nýbrž záhadná vražda, k níž došlo na místním hřbitově. Kdo rozkopal hroby nepokřtěných dětí, pohřbených za hřbitovní zdí? A proč je vjednom z nich nalezen zavražděný hrobník? Kostelecký rychtář se obává nejhoršího – totiž řádění pekelných sil, a i proto se obrátí na zbožného rytíře johanitu.
Vypredané
0,37 €
3,71 €
dostupné aj ako:
Den mravenců
Druhá část volné "mravenčí" trilogie. Příběh zčásti navazuje na Mravence, k tomu však přidává další dějovou linku. Obyvatelky mraveniště ve Fontainebleauském lese se po incidentu s lidmi, jímž předcházející díl kulminuje, rozhodnou, že lidé by měli být vyhubeni. Protože s nimi v klidném zákoutí lesa moc nepřišly do styku, předpokládají, že lidí nebude víc než dvacet a že stotisícová trestná ...
Vypredané
11,56 €
12,17 €