Hľadanie: Fantomas kontra Juve CZ
zobraziť:
Lacná kniha Don Quijote (-70%)
Cervantes műve a modern regénynek nemcsak őse, hanem -mai értelemben- első klasszikusa is. Gazdag körképén ott virul a kaland középkori bűvölete, a valóságos külső világ összegezés magaslatára emelkedett mozgalmassága, de már a lélek mélyei, belső vi
lágunk azelőtt figyelemre sem méltatott tájai is fölsejlenek rajta. Sokrétű remekmű, az értelmezésnek négy évszázad óta szinte kiapadhatatlan forrása. A korszerűtlen eszményeket kergető és magasztos kudarcra ítélt Búsképű lovagnak és a valóság diadal
át parlagiságával együtt megjelenítő, tenyeres-talpas csatlósának történetében örök-emberi értelmet is kap a XVI-XVII. századi spanyolság nemzeti önvizsgálata: egy történelmi korforduló válságában minden idők emberi magatartásának két alapváltozatát
tárja elénk.
Vypredané
1,39 €
4,62 €
dostupné aj ako:
Tágra zárt szemek
Arthur Schnitzler Traumnovelle c. műve ihlette, inspirálta a Tágra zárt szemek (Eyes Wide Shut) című Stanley Kubrick-filmet. Az Álomnovella alapján készült el Kubrick "hattyúdala". A novella megfilmesítésére a rendező 30 évet várt, s röviddel a filmforgatás után meghalt. A mű látszólagos könnyed felszíne alatt ott bújkál az elmúlás: a hűtlenség és a halál. Schnitzler mesterien ábrázolja a történet főszereplőinek - Albeertine-nek és Fridolinnak - a lelkivilágát: belső vívódásait, vágyait. A feleség álombéli kalandjait a férj a valós világban éli át. Az ő esetében az orgia valódi, a kísértések kézzel foghatóak, a halál, amivel szembesül igazi halál, a hűtlenség is csaknem realitás.
Vypredané
7,31 €
7,69 €
József és Jocó
A szerzőt új ifjúsági regényének megírására Thomas Mann József és testvérei című műve inspirálta, annak is a kezdő mondata:
"Mélységes mély a múltnak kútja..."
Egy mai kisfiú, Jocó, kirándulás közben véletlenül egy kút mélyére zuhan, és ott találkozik a még szintén gyerek bibliai Józseffel, akit pedig - mint tudjuk - a testvérei dobtak mélybe. A két fiú, József és Jocó együtt indulnak el a bibliai tájakon. Sajátosan, gyerekszemmel látják a jól ismert jeleneteket: Teremtés, Ádám és Éva, Káin és Ábel... egészen József történetéig.
A könyv tehát a kalandokon túl olvasmányos, hasznos segítség is az Ószövetség megismeréséhez.
Márvány Miklós egészoldalas, élvezetes illusztrációival.
Vypredané
6,46 €
6,80 €
Villette 1-2.
Lucy Snowe felcseperedvén magára marad. A szegénység elől külhoni állásba menekül: angoltanár lesz Villette lányiskolájában, ahol két férfi is rabul ejti a szívét, akik úgy különböznek egymástól, akár a tűz és a jég. Ám vetélytársai is akadnak; a jóképű doktorral a szép és önző Fanshawe kisasszony kokettál, miközben Paul tanárurat a tehetős Paulina és az iskolát vezető Madame Beck is kiszemeli magának. Szerelmi ábrándok és csalódások, viharos érzelmek és a józan ész vetekedésének romantikus krónikája a Villette.
Akárcsak világhírű párja, a Jane Eyre, gazdag élményforrásból táplálkozik Charlotte Brontë utolsó műve a Villette is, melyet Virginia Woolf az írónő legkitűnőbb regényének tartott.
Vypredané
3,80 €
4,00 €
India - a végletek birodalma
"India - más." E tömör mondatban sűríti össze műve lényegét a szerző, Folk György. Ez a könyv e sommás megállapítás részletes kifejtése. Vajon melyik az igazi India: a hatalmas hatású kultúrmítosz, az ősi kincses birodalom, egy világvallás földje, saját hagyományainak rabja ... Folytatás ›› vagy a jövő legnagyobb esélyese? Lehet-e mindez egyetlen (bár földrésznyi nagyságú) ország megfelelője? Az indiai mindennapokat ott töltött évei alatt megtapasztalt szerző szerint India megértéséhez a "különbségek" kulcsfogalmával kell közelítenünk. E kötettel a jelenkori hétköznapok valóságos Indiáját szeretné bemutatni a szerző az ő hiteles tolmácsolásában.
A(z) India - a végletek birodalma Könyv szerzője Folk György.
Vypredané
15,34 €
16,15 €
Don Quijote
Cervantes műve a modern regénynek nemcsak őse, hanem - mai értelemben - első klasszikusa is. Gazdag körképén ott virul a kaland középkori bűvölete, a valóságos külső világ összegezés magaslatára emelkedett mozgalmassága, de már a lélek mélyei, belső világunk azelőtt figyelemre sem méltatott tájai is fölsejlenek rajta. Sokrétű remekmű, az értelmezésnek négy évszázad óta szinte kiapadhatatlan forrása. A korszerűtlen eszményeket kergető és magasztos kudarcra ítélt Búsképű lovagnak és a valóság diadalát parlagiságával együtt megjelenítő, tenyeres-talpas csatlósának történetében örök-emberi értelmet is kap a XVI-XVII. századi spanyolság nemzeti önvizsgálata: egy történelmi korforduló válságában minden idők emberi magatartásának két alapváltozatát tárja elénk.
Vypredané
9,43 €
9,93 €
Éld az életed!
Louise L. Hay, a New Age mozgalom nemzetközileg elismert vezéregyénisége. E műve végigvezet minket egy mentális kezeléssorozaton. A gyakorlatok elvégzése után úgy érezzük, hogy máris átalakulóban vagyunk, hiszen megszabadulunk azoktól a gondolati bei
degződésektől, amelyek kikezdik testi és lelki egészségünket. Minden fejezet egy pozitív megerősítéssel indul és egy "kezeléssel" zárul, ami nem egyéb mint a tudat átalakítását célzó pozitív gondolatfolyam.
A szerző üzenete: ha készek vagyunk a szell
emi erőfeszítésre, csaknem minden bajt orvosolhatunk. A szerző saját élményeit és tapasztalatait osztja meg az olvasóval, hogy beavassa őt az öngyógyítás rejtelmeibe. Beszámol arról is, miként gyógyította ki magát rákbetegségéből.
Vypredané
10,93 €
11,50 €
Éld az életed!
Louise L. Hay, a New Age mozgalom nemzetközileg elismert vezéregyénisége. E műve végigvezet minket egy mentális kezeléssorozaton. A gyakorlatok elvégzése után úgy érezzük, hogy máris átalakulóban vagyunk, hiszen megszabadulunk azoktól a gondolati beidegződésektől, amelyek kikezdik testi és lelki egészségünket. Minden fejezet egy pozitív megerősítéssel indul és egy "kezeléssel" zárul, ami nem egyéb mint a tudat átalakítását célzó pozitív gondolatfolyam. A szerző üzenete: ha készek vagyunk a szellemi erőfeszítésre, csaknem minden bajt orvosolhatunk. A szerző saját élményeit és tapasztalatait osztja meg az olvasóval, hogy beavassa őt az öngyógyítás rejtelmeibe. Beszámol arról is, miként gyógyította ki magát rákbetegségéből.
Vypredané
10,93 €
11,50 €
dostupné aj ako:
Hard Times
Coketown is dominated by the figure of Mr Thomas Gradgrind, school headmaster and model of Utilitarian success. Feeding both his pupils and family with facts, he bans fancy and wonder from any young minds. As a consequence, his obedient daughter Louisa marries the loveless businessman and 'bully of humanity' Mr Bounderby, and his son Tom rebels to become embroiled in gambling and robbery. And, as their fortunes cross with those of free-spirited circus girl Sissy Jupe and victimized weaver Stephen Blackpool, Gradgrind is eventually forced to recognize the value of the human heart in an age of materialism and machinery.
Vypredané
3,47 €
3,65 €
A magyar operett története
A Magyar operett története szerzőjének utolsó, poszthumusz műve. Németh Amadé (Nagybánya, 1922 - Balatonudvari, 2001) egész életét a zene töltötte be. A Magyar Állami Operaház örökös karigazgatójaként és karmestereként végigvezényelte az elmúlt félévszázadot Budapesten és a belgiumi Gent-ben. Zeneszerzőként írt négy operát, egy balettet és egy operettet, zenetudósként pedig több mint húsz könyvet. Könyvei elsősorban az opera történetéről szólnak, különösen Erkel Ferenc és a magyar opera históriájáról, de az Operaritkaságok című könyvében a ritkán játszott, mégis értékes operák ismertetését vállalta magára. Magyar operetteket is bemutatott mind Magyarországon, mind Belgiumban. Utolsó könyve a magyar operett világhírű szerzőinek állít emléket. Emlékezzünk rá ezzel a könyvvel.
Vypredané
1,83 €
1,93 €
Bee Gees - One Night Only CD
1. Intro: You Should Be Dancing/Alone
2. Massachusetts
3. To Love Somebody
4. Words
5. Closer Than Close
6. Islands in the Stream
7. Our Love (Don't Throw It All Away)
8. Night Fever/More Than a Woman
9. Lonely Days
10. New York Mining Disaster 1941
11. I Can't See Nobody
12. And the Sun Will Shine
13. Nights on Broadway
14. How Can You Mend a Broken Heart?
15. Heartbreaker
16. Guilty
17. Immortality
18. Tragedy
19. I Started a Joke
20. Grease
21. Jive Talkin'
22. How Deep Is Your Love
23. Stayin' Alive
24. You Should Be Dancing
Vypredané
7,59 €
7,99 €
Diary Of A Young Girl (Penguin Modern Classics)
'June, 1942: I hope I will be able to confide everything to you, as I have never been able to confide in anyone, and I hope you will be a great source of comfort and support'. In Amsterdam, in the summer of 1942, the Nazis forced teenager Anne Frank and her family into hiding. For over two years, they, another family and a German dentist lived in a 'secret annexe', fearing discovery. All that time, Anne kept a diary. An intimate record of tension and struggle, adolescence and confinement, anger and heartbreak, this is the definitive edition of the diary of Anne Frank.
Vypredané
14,10 €
14,84 €
Pártok és pártrendszerek
A könyv a pártokról szóló tudományos irodalmat átfogó módon kívánja bemutatni. Még egy viszonylag terjedelmes munka sem foglalkozhat azonban a pártpolitika minden összefüggésével. Ilyen, a könyvben éppen csak érintett témák a pártoknak az ágazati politikára kifejtett hatása vagy a kampánytechnológia. Időben és térben is korlátozott képet kap az olvasó. A legtöbb hivatkozási pontot a múlt (ti. a 20.) század nyugati politikai rendszereinek és azon belül is Nyugat-Európának a története szolgáltatja. Ennek a kötetnek a Körösényi András Pártok és pártrendszerek c. műve volt az elődje. A szerzők arra törekedtek, hogy annak fő szerkezetei elemeit és gondolatmenetét megőrizzék.
Vypredané
10,14 €
10,67 €
Időrabló
A Föld a 25. században egy mérgező, elhagyatott világ, lakossága a túlélés érdekében a külső Naprendszerbe menekült, ahol gyengén, halálra ítélve tengődik idegen bolygókon és azok holdjai közt.
Az emberiség fennmaradásának kulcsa az időutazás, azonban a történelem legveszélyesebb feladatainak elvégzésére egyre kevesebben képesek.
James Griffin-Mars kronoember, küldetéseket vállal a Föld múltjába, hogy ritka technológiai eszközöket szerezzen az idővonal megváltoztatása nélkül. A legtöbb kronoember nem éli meg az öregkort; az időugrásokkal járó stressz a személyes és jövőbeli kockázatokkal vegyítve felőröl mindenkit.
A nyugdíjazását bebiztosító, utolsó bevetésén James megismeri Elise Kimet, egy korábbi évszázadból származó tudóst, akinek a végzete szerint meg kellene halnia egy óceánba épített szerkezet megsemmisülése során. James a kronoemberek legfontosabb törvényét megszegve a küldetés teljesítésén túl megmenti a nőt, és visszahozza magával a jövőbe. Ezzel pedig nem csak magukat sodorja végérvényesen veszélybe, hanem az egész emberiséget.
Wesley Chu műve lendületes kalandregény és elgondolkodtató sci-fi egyszerre, ami klasszikus témájával és eredeti ötleteivel méltó módon tiszteleg a műfaj előtt.
Vypredané
12,83 €
13,50 €
Le Journal D´Anne Frank
Anne Frank est née le 12 juin 1929 ? Francfort. Sa famille a émigréaux Pays-Bas en 1933. ? Amsterdam, elle connaît une enfance heureuse jusqu’en 1942, malgré la guerre. Le 6 juillet 1942, les Frank s’installent clandestinement dans «l’Annexe» de l’immeuble du 263, Prinsengracht. Le 4 ao?t 1944, ils sont arr?tés sur dénonciation. Déportée ? Auschwitz, puis ? Bergen-Belsen, Anne meurt du typhus en février ou mars 1945, peu apr?s sa s?ur Margot. La jeune fille a tenu son journal du 12 juin 1942 au 1er ao?t 1944, et son témoignage, connu dans le monde entier, reste l’un des plus émouvants sur la vie quotidienne d’une famille juive sous le joug nazi. Cette édition comporte des pages inédites.
Vypredané
9,97 €
10,49 €
Istennői színjáték
Egy nagy szerelem, három felvonásban: Pokol, Purgatórium, Paradicsom.
A Pokol Magyarország a 70-es években, egy magas rangú pártfunkcionárius és egy ellenzéki lány szerelmi históriája. Mert amint Déry Tibor mondta volt: mindenki mindenkibe beleszerethet... A szerelem kölcsönös ("- Aranyos lány vagy. Egy kicsit bolond... de nagyon örülök, hogy megismertelek!" "- Én meg úgy érzem, ha nem ismertelek volna meg, nem lett volna értelme, hogy megszülettem!"), de a Pokol-ban nincs happy end.
Az író nem tud beletörődni szeretett hőseinek kudarcába. Imádkozik hát értük, s imája meghallgatásra talál: a szerelmesek hatvan év múltán életre kelnek újra, s korábbi létezésükről mit sem tudva, tiszta lappal indulnak egymás keresésére a sarkaiból kifordult világ Purgatórium-ában.
A magára valamit adó modern író igyekszik elkerülni a boldog végkifejletet, nehogy műve bóvlinak minősüljön (ha nőíróról van szó, lányregénynek). Ám ezúttal hiába az ódzkodás: a Paradicsom-ban nincs más, csak happy ending.
Vypredané
11,84 €
12,46 €
A pillanat
Elkezdtem meglepő gyorsasággal vakulni, s egy orvos sem állította, hogy a műtétek, amelyek rám vártak, segíthetnek. Olyan bitangul szabadnak, mitológiai mértékkel mérhető nyomorultnak éreztem magam, hogy megéreztem, itt az idő, talán az utolsó mű írásával, hogy én is beharapjam a signumot a jóvátehetetlenekért, és elkezdtem írni A pillanat-ot. Megírtam benne mindent, amit életről, halálról, hazaszeretetről, politikáról, árulásról, gyávaságról, hősi magatartásról, élőkről, holtakról, soha senkinek igazán meg nem mutatott önmagamról és az író kötelességéről tudtam, úgy, ahogy mesteremtől, Tacitustól tanultam, látszólag harag és indulat nélkül, valójában holtra keseredve, tele gyilkos indulattal, amelyet jól leplez a nyelv játékos iróniája. (Szabó Magda)
Vypredané
9,14 €
9,62 €
Csokoládé
Titokzatos fiatal nő, Vianne Rocher költözik a kislányával Lansquenet-be, és megnyitja "csokoládézóját" - a parányi kávézóval kombinált csokoládéboltot. A zárkózott falusiak gyanakodva figyelik az új lakót, aki színes ruhákat hord, mosolyog, és mindenkihez van egy kedves szava. Különösen Reynaud atya szemét csípi a jövevény. A templomból épp rálát a boltra, amelynek vidám kirakatában hívogatóan sorakoznak a nyalánkságok - csupa-csupa földi hívság és csábítás. Ki ez a ledér nőszemély, akinek nincs férje, és - ó, irgalom atyja, ne hagyj el! - nem jár misére?
Ám a kíváncsiság legyőzi az ellenérzést, a falusiak egyre gyakrabban néznek be a boltba, ahol Vianne csalhatatlan érzékkel, személyre szabottan választja ki a megfelelő édességet mindenki számára, ahol elsuttoghatók a titkok, megszellőztethetők a sérelmek, átélhetők az álmok...
A felháborodott plébános úgy látja, a jövevény súlyos veszélyt jelent a nyájára. Bűnösnek nyilvánítja az áruját - a simogatóan lágy, érzékien finom, buja illatokkal terhes csokoládét -, és a faluban kitör a viszály. Amikor pedig Vianne nem átall húsvétra csokoládéfesztivált szervezni, a falu egész közösségét megosztja a háborúság...
A regényből nagy sikerű film készült Juliette Binoche, Johnny Depp, Judi Dench és Alfred Molina főszereplésével.
Vypredané
11,88 €
12,50 €
L´Ombre du Vent
Dans la Barcelone de l'aprs-guerre civile, ville des prodiges " marquée par la défaite, la vie est difficile, les haines rôdent toujours. Par un matin brumeux de 1945, un homme emmne son petit garçon - Daniel Sempere, le narrateur - dans un lieu mystérieux du quartier gothique : le Cimetire des Livres Oubliés. L'enfant, qui rve toujours de sa mre morte, est ainsi convié par son pre, modeste boutiquier de livres d'occasion, un étrange rituel qui se transmet de génération en génération : il doit y " adopter " un volume parmi des centaines de milliers. L, il rencontre le livre qui va changer le cours de sa vie, le marquer jamais et l'entraîner dans un labyrinthe d'aventures et de secrets " enterrés dans l'âme de la ville " : L'Ombre du Vent. Avec ce tableau historique, roman d'apprentissage évoquant les émois de l'adolescence, récit fantastique dans la pure tradition du Fantôme de l'Opéra ou du Maître et Marguerite, énigme o les mystres s'emboîtent comme des poupées russes, Carlos Ruiz Zafon mle inextricablement la littérature et la vie."