Hľadanie: Lirael EN
zobraziť:
Lacná kniha Főszerepben: Tahi Tóth László (-90%)
Tahi Tóth László. A név, mely egyaránt ismerős a magyar filmek rajongói, a dráma és a vígjáték műfaját kedvelő, színházba járó közönség, valamint a maguknak célként a könnyedebb, felhőtlen szórakoztatást kitűző televíziós műsorok rajongói előtt, s mindezeken túl számos szinkronszerep kapcsán is. E kötet segítségével közelebb kerülhetünk a népszerű színművészhez, hiszen visszaemlékezése épp olyan lett, mint pályája: rendkívül sokszínű. Olvashatunk a kezdetekről, megismerhetjük soktagú családját, és természetesen a humoros színházi anekdoták mellett komoly gondolatok is helyet kapnak a könyvben.
"Az ember azért megy színésznek, mert mesélni akar. Úton-útfélen, társaságban, színpadon, van olyan, aki még könyvben is. Diktafonra vettél, én dünnyögtem neked órákig az alkonyuló lakásban, remélve, hogy ez hozzásegít az őszinteséghez. Mikor elolvastam, nem ismertem magamra. Az élőbeszéd leírva más lesz. Meglepett. De hát ezt is akartam..." (Tahi Tóth László)
Vypredané
1,15 €
11,50 €
dostupné aj ako:
István a király - Rockopera (Koncertszínház változat) - DVD
Szörényi Levente és Bródy János, Kossuth-díjas szerzőpáros örökzöld műve ezúttal Novák Péter (Kimnowak) rendezésében került színpadra, aki korábban már számos alkalommal dolgozott, illetve szerepelt a klasszikus rockopera különböző változataiban.
*A felvétel 2015. augusztus 19-én, az 1983-as ősbemutató helyszínén, a városligeti Királydombon készült. Az új, élő, oratórikus, koncertszínház változatban a legendás, eredeti szereplőgárdából öten is szerepeltek. A szerzőkön túl Nagy Feró, Varga Miklós és Deák Bill Gyula, mindannyian az eredeti szerepükben tértek vissza.
*Feke Pálra, a Szörényi-tetralógia (Atilla - Isten kardja, István, a király, Veled, Uram!, Árpád népe) veteránjára ezúttal Koppány szerepét osztották. A további főbb szerepekben Keresztes Ildikó (Keresztes Ildikó Band, ex-Rózsaszín Bombázók, ex-Kormorán), Danics Dóra (X-faktor), Radics Gigi (Megasztár), Aradi Imre (A Társulat) és Kocsis Tibor (Megasztár, Csillag születik, X-Faktor) látható-hallható.
*A produkció a 2015-2016-os évadban az ország 8 sportcsarnokába jut majd el, több városban dupla előadással.
Vypredané
9,37 €
9,86 €
Diablo III: Book of Tyrael
One of the most exciting and visceral action role-playing games in recent memory, Diablo(R) has become a worldwide gaming phenomenon. "Diablo III: Book of Tyrael" takes fans even further into the universe with a detailed and beautifully crafted artifact that focuses on the renowned champion Tyrael. As a former archangel of the High Heavens, he ranks among the most important and influential characters in the Diablo franchise. Here, in this illustrated and comprehensive tome, he reveals never-before-known secrets about the history of the world, the dark threats that yet face mankind, and his decision to join the ranks of humanity as a mortal. Featuring stunning original art throughout, this beautifully illustrated follow-up to "Diablo III: Book of Cain" will also feature letters from Leah and additional fragments of Cain's writings, all curated by Tyrael as he weaves together a complex and fascinating story for the members of the Horadrim. Also features a fully removable illustration of the Leoric family and other influential characters from Old Tristram; including Deckard Cain, Prince Albrecht, Archbishop Lazarus, King Leoric, Prince Aidan, Queen Asylla, Leah, and Adria.
Vypredané
37,04 €
38,99 €
Ég és jég
„Krakauer dermesztő élményei a legmegrögzöttebb hegymászókat is arra késztetik, hogy a tengerszinten keressenek menedéket.” Sports Illustrated Amikor Jon Krakauer 1996. május 10-én kora délután felért a Mount Everest ormára, már ötvenhét órája nem aludt, és szédelgett az agyát eltompító oxigénhiánytól. Miközben visszafordult, hogy megkezdje veszedelmes ereszkedését 8848 méterről, húsz másik hegymászó még elkeseredetten igyekezett a csúcs felé, mit sem sejtve az égen gyülekező felhőkről.
„Tényszerű tudósítás és kínzó önvizsgálat különös elegye. Nincs még egy könyv az 1996-os tragédiáról, mely ilyen kegyetlen őszinteséggel venné sorra az elkövetett hibákat, melyek a mászótársak halálához vezettek.” Newsday
„Ezt az izgalmas könyvet elolvasva átélhettem, milyen érzés lehet fölmászni a világ legmagasabb pontjára, és azt túl is élni – ami e könyv hősei közül csak keveseknek sikerült. Felemelő és megrázó olvasmány.” Vámos Miklós
Vypredané
13,79 €
14,52 €
A másik ember
"Élni nem túl könnyű. A közfelfogás úgy tartja, hogy az ember "alapvetően jó", csak gyarlóságai, önzése teszik rosszá. Ebben a könyvben ezzel szemben azt állítjuk, hogy a szeretet érvényesítéséhez nem kell feltétlenül lemondanunk természettől adott "önzésünkről".
Könyvünk ... Folytatás ›› többféleképpen is olvasható: interjúkötetként, esszégyűjteményként, de feladat- vagy példatárként is. Két alapvető témáról gondolkodunk, és kínálunk mellé gyakorlatokat: a "jó, értelmes, igényes", de leginkább Érvényes Életről és a Másik Emberről, aki ennek az érvényes életnek az élményéhez juttat bennünket. Útközben megvizsgáljuk az Én és a Szerep, a Világ Világossága és Egy-sége, a Való Világossága, a Kapcsolat, Bizalom és Önbizalom, a Méltóság és Kegyelem mibenlétét. S végül eljutunk ahhoz, ami mindezekben Egy: ez a Szeretet..." (a Szerzők)
A könyv saját internetes oldala
A könyv Facebook-oldala
A(z) A Másik Ember (Könyv) szerzője Wéber Péter, Bán László.
Vypredané
13,52 €
14,23 €
Idegenek egy hídon
A Kémek hídja főszereplőjének igaz története.
1962. február 10-én egy berlini hídon találkozott Rudolf Ivanovics Abel és Francis Gary Powers. A Glienicke-hídon, a "kémek hídján" egyikük sem volt egyedül. Abel ezredessel az amerikai katonákon kívül James Donovan, hivatalból kirendelt védője sétált, Gary Powersszel pedig a szovjetek.
Abel ezredes a leghíresebb szovjet kém volt, aki valaha Amerikában lebukott.
Történetét senki sem mesélhetné el hitelesebben, mint egykori védője, a nürnbergi per ügyészhelyettese. James Donovant az ügyvédi kamara kérte föl, és ő azért vállalta a védelmet, mert igazi amerikai hazafiként úgy gondolta, a törvények mindenkire egyformán vonatkoznak. Lehet, hogy a Szovjetunióban nem így bánnának egy amerikaival, de a szabadság földjén még egy kém sem lehet hátrányban a bíróság előtt.
Elfogulatlan beszámoló az első találkozástól a berlini hídig, eddig ismeretlen fényképekkel és Abel cellájában született rajzokkal - mintha egy thrillert olvasnánk.
Mark Rylance, aki Steven Spielberg Kémek hídja című filmjében Abel ezredest alakította, 2016-ban a legjobb férfi mellékszereplő Oscar-díját kapta.
Vypredané
3,80 €
4,00 €
dostupné aj ako:
Extrém ételek
Manapság az emberek többségének ritkán kell messzebbre merészkedniük a helyi szupermarketnél, és elfintorodnak a gondolatra, hogy bogarakkal vagy hernyókkal táplálkozzanak. Pedig a természet bőségesen ellát minket, ha nem is éppen finom, de tápláló élelemmel - persze csak akkor, ha tudjuk, hol keressük.
Bear Grylls legújabb könyve számtalan hasznos tanáccsal szolgál az élelemgyűjtés technikáival, a természetben fellelhető - olykor bizarrnak tűnő - ennivalókkal, illetve azok elkészítésével kapcsolatban, de az olvasók azt is elsajátíthatják belőle, hogy miként lehet felismerni a veszélyes, egészségre ártalmas növényeket és állatokat.
A kötetben felsorolt élelemforrások nemegyszer különösnek, sőt egyenesen gyomorforgatónak tűnhetnek majd. Bear Grylls életét azonban számtalanszor megmentették, és egy nap lehet, hogy te is hálás leszel értük...
"Én már jó néhány extrém dolgot ettem életemben: élő tarantulákat, nyers kecskeherét, elefánttrágyát ami csak eszedbe jut. És ha az életed múlik rajta, te sem úszod meg: félre kell tenned az előítéleteidet, hogy megtölthesd a gyomrodat, és visszanyerd az erődet!"
Vypredané
13,54 €
14,25 €
Mikszáth Kálmán művei 1-22 kötet
A sorozat kötetei:
1. A két koldusdiák / A beszélő köntös
2. Különös házasság
3. Két választás Magyarországon
4. Kísértet Lublón és más elbeszélések
5. Akli Miklós és más elbeszélések
6. Szent Péter esernyője
7. A vén gazember és más elbeszélések
8. Beszterce ostroma / Új Zrínyiász
9. A Noszty fiú esete Tóth Marival
10. A szelistyei asszonyok és más elbeszélések
11. A lohinai fű és más elbeszélések
12. A gavallérok és más elbeszélések
13. Egy éj az Aranybogárban és más elbeszélések
14. A fekete város
15. Az én kortársaim
16. A sipsirica és más elbeszélések
17. A jó palócok / A tót atyafiak
18. Sárika grófnő és más elbeszélések
19. Jókai Mór élete és kora
20. A Balóthy-domínium és más elbeszélések
21. Az igazi humoristák / Írói arcképek
22. Mesés várak / A gyermekszobában
Vypredané
128,61 €
135,38 €
A Kiss in Time - Csók, pont jókor
Taliát egy átok sújtja...
Jack megtöri az átkot.
Mondták, hogy óvakodjak az átkozott orsótól, de az annyira elbűvölő volt, hipnotikus...
Csak egy kis kalandra vágytam aznap, mikor megléptem a turistacsoporttól. De találni egy kómában lévő várost, egy állati dögösen kinéző, alvó kiscsajjal
na ez nem éppen az volt, amire számítottam.
Ugyanott ébredtem, de egészen más időben - egy idegen lágy csókja ébresztett fel.
Én nem azért csókoltam meg, hogy segítsek rajta. Néha csak úgy muszáj megcsókolnod valakit. Nem tudtam, hogy ez fog történni.
Most aztán jól megszívtam ezzel a gügye királykisasszonnyal meg az ékszerekkel tömött bőröndjével... A jó hír: a szüleim totál ki lesznek akadva!
Randigondjaid vannak? Próbáld ki, zárd az ajkad egy szunyókáló bombázó ajkaihoz, aki aztán 316 évesnek bizonyul. Vajon egy csók átsegíthet mindenen - akár az időn is?
Vypredané
10,95 €
11,53 €
No One Is Talking About This
A woman known for her viral social media posts travels the world speaking to her adoring fans, her entire existence overwhelmed by the internet - or what she terms 'the portal'. Are we in hell? the people of the portal ask themselves. Are we all just going to keep doing this until we die? Suddenly, two texts from her mother pierce the fray: 'Something has gone wrong,' and 'How soon can you get here?' As real life and its stakes collide with the increasing absurdity of the portal, the woman confronts a world that seems to contain both an abundance of proof that there is goodness, empathy and justice in the universe, and a deluge of evidence to the contrary. Irreverent and sincere, poignant and delightfully profane, No One Is Talking About This is at once a love letter to the infinite scroll and a meditation on love, language and human connection from one of the most original voices of our time.
THE FIRST NOVEL FROM PATRICIA LOCKWOOD
'I really admire and love this book. Patricia Lockwood is a completely singular talent and this is her best, funniest, weirdest, most affecting work yet' Sally Rooney, author of Normal People
'A literary star ... Captures better than anything I've ever read what it's like to be online' Hadley Freeman, Guardian
'A furiously original novel, alive and unstable' Jia Tolentino, author of Trick Mirror
A Guardian, Times, Daily Mail, Esquire, Irish Independent, Irish Times, Elle, Independent and Stylist Highlight for 2021
Vypredané
15,68 €
16,50 €
Marokkóban a beteg párnája alá mindig tesznek tőrt
Az ember olyan, mint a rugó: ha nagyon lenyomják, egyszer csak visszarúg. Azrael, ez a bibliai hangulatú névvel megáldott fiatalember azonban másféle jellem. Mindig mosolyog, lefegyverzően udvarias, nincsenek hátsó szándékai és született optimista. A világról vallott felfogását a bizalom tartja egyben. Igent már tud mondani, a nemet még meg kell tanulnia. Olyan fiú, aki többet is adna, mint amije van, ha volna kinek; akinek mindig szüksége lesz valakire, aki érzi azt, amit ő, és tudja azt, amit ő nem.
Lehet-e egy naivitásig jószándékú, ártatlan és ambiciózus fiatalember csupán passzív nézője annak a világnak, amelybe két hónapra belecsöppen? Vagy őt is magával sodorja, részvételre kényszeríti a valóság?
Vypredané
11,64 €
12,25 €
Ég és jég
Amikor Jon Krakauer 1996. május 10-én kora délután fölért a Mount Everest ormára, már ötvenhét órája nem aludt, és szédelgett az agyát eltompító oxigénhiánytól. Miközben visszafordult, hogy megkezdje veszedelmes ereszkedését 8848 méterről, húsz másik hegymászó még elkeseredetten igyekezett a csúcs felé, mit sem sejtve az égen gyülekező felhőkről...
Krakauer beszámolója a Mount Everest minden addiginál több emberéletet követelő mászóidényéről szól. Meg kockázatról és felelősségvállalásról, önzésről és segítőkészségről, önhittségről és a természet iránti tiszteletről - és a döntés felelősségéről a hegyek világában, ahol a következmények sokszor beláthatatlanok.
"Tényszerű tudósítás és kínzó önvizsgálat különös elegye. Nincs még egy könyv az 1996-os tragédiáról, mely ilyen kegyetlen őszinteséggel venné sorra az elkövetett hibákat, melyek a mászótársak halálához vezettek." (Newsday)
"Ezt az izgalmas könyvet olvasva átélhettem, milyen érzés lehet fölmászni a világ legmagasabb csúcsára, és azt túl is élni - ami a könyv hősei közül csak keveseknek sikerült. Felemelő és megrázó olvasmány." (Vámos Miklós)
Vypredané
13,23 €
13,93 €
A bogyósgyümölcskertész fia
Háy János írja nagy sikerű könyvéről:
"Na most van ez a bogyósgyümölcskertész. Ennek a bogyósgyümölcskertésznek van ez a fia. Na most ez a fiú először elmegy rókát vadászni, aztán gimibe Pestre. Ott aztán beleszeret a Napba, utána meg egy valódi lányba. Aztán lesz egy rockzenekara, az Originál Láger, meg kiugrik az ötödiken a konyhaablakból, meg jól belecsőröznek a gyomrába az Egyetempresszó előtt, meg kirúgja egy lány Bécsben, mert ez a fiú külföldön már nem olyan nagy szám, mint Magyarországon.
Na most ilyenekről szól ez a könyv, és lehet rajta nevetni, még az ember könnye is kicsordul tőle.
Vagy azért, mert sírni kell."
Ez egy tiszta, megbízható érzés. Ebben minden benne van különben, meg mindenki. Én is például. Aki ezt elolvassa, az biztosan tovább él. Azt most nem tudom, hogy mennyivel: egy vagy két évvel vagy tízzel, csak hogy tovább.
Vypredané
10,15 €
10,68 €
Lacná kniha A bogyósgyümölcskertész fia (-90%)
Háy János írja nagy sikerű könyvéről:
"Na most van ez a bogyósgyümölcskertész. Ennek a bogyósgyümölcskertésznek van ez a fia. Na most ez a fiú először elmegy rókát vadászni, aztán gimibe Pestre. Ott aztán beleszeret a Napba, utána meg egy valódi lányba. Aztán lesz egy rockzenekara, az Originál Láger, meg kiugrik az ötödiken a konyhaablakból, meg jól belecsőröznek a gyomrába az Egyetempresszó előtt, meg kirúgja egy lány Bécsben, mert ez a fiú külföldön már nem olyan nagy szám, mint Magyarországon.
Na most ilyenekről szól ez a könyv, és lehet rajta nevetni, még az ember könnye is kicsordul tőle.
Vagy azért, mert sírni kell."
Ez egy tiszta, megbízható érzés. Ebben minden benne van különben, meg mindenki. Én is például. Aki ezt elolvassa, az biztosan tovább él. Azt most nem tudom, hogy mennyivel: egy vagy két évvel vagy tízzel, csak hogy tovább.
Vypredané
1,07 €
10,68 €
dostupné aj ako:
Legyen Ön is kvízmester!
Vágó István a legnépszerűbb magyar játékvezető: "A Kvízmester".
Ebben a könyvében nem kevesebbet ígér, mint hogy elárulja, mitől játék a játék, hogyan nyerhetünk, és szolgál 2012 szórakoztató kérdéssel is!
A játék, így a könyv célja is: a szórakozás. De ne lepődjön meg, ha közben kedvet kap a tudáshoz is! Legyen tehát Ön is Vágó játszótársa! Legyen Ön is kvízmester!
"A tudás hatalom! Én viszont azt mondom, a tudás szórakoztat is. Ebben a könyvben 2012 kvízkérdéssel találkozhat az olvasó, melyekkel színesítheti baráti összejöveteleit, tesztelheti tudását a nyaralás alatt, buszon utazva vagy akár a lakás legkisebb helyiségében. Ön egyszerre tart kezében egy talán szokatlan formájú társasjátékot és egy bármikor felüthető, sokszínűen érdekes, sőt izgalmas könyvet, amelyben nem csak a tudását teszem próbára, de a televíziós vetélkedőműsorok tapasztalatairól és titkairól is mesélek egy keveset." (Vágó István)
Vypredané
12,75 €
13,42 €
The How Not To Diet Cookbook
Dr Michael Greger shares 100 delicious recipes that will help you achieve weight-loss for good. Dr Michael Greger founded the viral website Nutritionfacts.org with the aim to educate the public about what healthy eating looks like and connect everyone with a community through food-related podcasts, videos, and blogs. Since then, Nutritionfacts.org has grown and so has Dr.
Greger's platform. How Not to Die and the How Not to Die Cookbook were instant hits, and now he's back with a book about mindful dieting - how to eat well, lose, and keep unwanted weight off in a healthy, accessible way that's not so much a diet as it is a lifestyle. Greger offers readers delicious yet healthy options that allow them to ditch the idea of 'dieting' altogether.
As outlined in his book How Not to Diet, Greger believes that identifying the twenty-one weight-loss accelerators in our bodies and incorporating new, cutting-edge medical discoveries are integral in putting an end to the all-consuming activity of counting calories and getting involved in expensive juice cleanses and Weight Watchers schemes. The How Not to Diet Cookbook is a revolutionary addition to the cookbook industry: incredibly effective and designed for everyone looking to make changes to their dietary habits to improve their quality of life.
Egy szerelmes férfi
"A szenvedély trilógiája" még Goethe mércéjével is rendkívüli vers, az idős költő utolsó fellángolásának tanúsága, sok gyönyörű szerelmi költeménye közül az egyik legcsodálatosabb. Goethe ráadásul máig amolyan "celeb"-je a német (és nem mellesleg az egyetemes európai) kultúrának: ahogyan a kortársak figyelték árgus szemmel minden megnyilvánulását, úgy a magukra adó kései pályatársak sem mehetnek el mellette szó nélkül. Martin Walser, akinek sokoldalú, izgalmas, nemegyszer heves vitákat kavaró könyveiből jó néhányat kézbe vehetett már a magyar közönség, nem kivétel a szabály alól: régóta kacérkodik Goethével. Előadást, esszét, színdarabot szentelt már neki, mire elérkezettnek látta az időt, hogy Thomas Mann Lotte Weimarban-jának hagyományát idézve megírja "az öreg Werther szenvedései"-t. Marienbadban érjük a költőfejedelmet 1823. július 11-én délután öt órakor a promenádon, ahol szemébe néz a tizenkilenc esztendős Ulrike von Lewetzow-nak...
Vypredané
10,59 €
11,15 €
Python 3 programozás
A Python 3 a nyelv eddigi legjobb változata: hatékonyabb, kényelmesebb, következetesebb és kifejezőbb, mint korábban bármikor. Mark Summerfield, az egyik legismertebb Python-programozó most bemutatja, hogyan írhatunk olyan kódot, amely teljes mértékb
en kihasználja a Python 3 képességeit. A Python 3 programozás az első könyv, amely teljesen a Python 3 szemszögéből íródott összegyűjti mindazt a tudást, ami a programok írásához, a szabványos vagy külső Python 3-könyvtárak használatához, illetve
a saját könyvtármodulok készítéséhez szükséges.
Summerfield sok éves Python-tapasztalatára alapozva páratlan betekintést nyújt a Python 3 nyelvű fejlesztésbe. Először is bemutatja a Python szívét: a nyelvnek azt a nyolc kulcsfontosságú elemét, a
melyek a gyors és megbízható programok írásához szükségesek. Ezekre az alapelemekre építve aztán új témakörökkel ismertet meg minket, amelyek elmélyítik a gyakorlati tudásunkat egyszerre egy fogalmat és egy gyakorlati példát tárgyalva.
Vypredané
25,51 €
26,85 €
Őszintén Isten előtt
Megelégszünk a hitelét vesztett keresztyénséggel? A valódi helyett valami mással?
A szerző arra biztat, hogy vizsgáljuk meg életmódunkat, és őszintén ellenőrizzük, hogy Isten megváltoztatta-e az életünket többek között az alábbi területeken:
- Család
i élet
- Férfi és női szerepkörök
- Jó testi kondíció
- Munka
- Lelki fegyelem
- Érzelmi élet
- Házassági értékek
"A keresztyénség természetfeletti élet egy élő, erőteljes, személyes Istennel. Hogyan lehet, hogy sok keresztyén mégis erőtlen, hiteltel
en életet él?"
Hybels válaszában
- gyakorlati tanácsot ad a keresztyén élet megéléséhez,
- beszél a következetlen keresztyén élet 12 jeléről, és hogy mit tegyünk ellene,
- rámutat, hogyan jussunk túl a hitről való puszta "beszéden",
- őszinte személy
es példákkal támasztja alá a sikereket és kudarcokat.
Az Őszintén Isten előtt trombitaszó, mely arra hívja a keresztyéneket, hogy állítsák helyre életükben a keresztyénséget, és így gyakoroljanak hatást a világra.
Vypredané
7,27 €
7,65 €