Hľadanie: Geografia – Austrália / Amerika
zobraziť:
Ez nem Amerika
Becsey Marci egy menő rockzenekar frontembere, ünnepelt sztár, akinek egy ország ismeri a nevét. Lassan lecseng a számtalan lezárással és korlátozással járó járvány, s ő másokhoz hasonlóan azt reméli, az élet mehet tovább ugyanúgy, ahogyan a pandémia előtt zajlott. A visszatérés azonban nem teljesen úgy sikerül, ahogyan azt Marci, a zenekar és a menedzserük eltervezte. Huszonöt sikeres év után Marci kénytelen egy testi tünetekkel is járó életközepi válsággal szembenézni, és miközben ennek okait kutatja, akár valami film, lepereg előtte családjának múltja. Benne a nagyszüleivel - a deklasszált jogásszal és az egykori dívával -, valamint nem utolsósorban az apjával, aki egykor irodalmi babérokra tört, de aztán meg kellett elégednie a megyei napilap főszerkesztői posztjával...
Hol a határ kicsi és nagy bűn, megbocsátható megalkuvás és elvtelen alkalmazkodás, emberi élet és puszta túlélés között? A háromgenerációs regény hősei - akik az 1940-es évektől keresik a boldogulás lehetőségét egy országban, ahol időről időre minden fenekestül felfordul - ritkán tesznek fel ilyen kérdéseket; és a történelem sem kérdezi, inkább csak sodorja őket.
Faltól falig Amerika
Két apa, négy lány, egy lakóbusz, Amerika. Braun Róbert doku-pikareszkje apák és lányaik Amerikán keresztüli utazását formálja személyes útinaplóvá, kiegészítve az út-gondolat megszületésének és az addig tartó életútnak a történetével.
A könyv ötvözi az életrajz és a road-regény elemeit, kalandos személyes elbeszélés az első pesti McDonald's-tól a Golden Gate híd lábánál lévő Bauhaus térig. Az útinapló egyszersmind személyes állásfoglalás is az amerikai politikáról, társadalomról, annak jelenéről és jövőjéről, benne találkozásokkal, a horogkeresztes kamionossal Texasban és Martin Luther King harcostársával Alabamában, közös pillanatok felidézése férfiakkal a New York-i metrón vagy testes hölgyekkel a Smith Lake-nél, Alabamában.
Lendületes elbeszélés: Amerika, a végtelen út és a magas házak történetei, benne egy harminc éves barátság, mese különféle apaságokról, lányokról és az ő világukról, de főként szabadságról és demokráciáról, amelyet az elképzelt és a megtalált Amerika egyszerre testesít meg.
dostupné aj ako:
Lákavá Amerika
Autor v reportážach sprevádza čitateľa po najzaujímavejších miestach spojených štátov, ktoré spoznával pri svojich okružných cestách touto krajinou. (130x215, 152 s. + 8 s. far. príloha, TV)
Vypredané
5,64 €
5,94 €
Geografia sveta pre všetkých
V tejto knihe nájdete webové stránky vydavateľstva Usborne, kde zaujímavým a zábavným spôsobom získate viac informácií k jednotlivým témam o ktorých sa dočítate v tejto knihe. Nájdete v nej široký prehľad poznatkov zo všetkých aspektov zemepisu sveta, spoznáte jedinečnosť našej planéty, dozviete sa o vzájomnej súvislosti ľudského, rastlinného a živočíšneho sveta, prostredí, v ktorom žijú. Súčasťou knihy je: - atlas sveta - 60 strán aktuálnych máp - opis jednotlivých kontinentov, ich obyvateľov a spôsobe života - zoznam údajov o krajinách sveta - prekrásne fotografie, podrobné a prehľadné vysvetľujúce schémy.
Vypredané
15,73 €
16,56 €
Evropa je jako židle Thonet, Amerika je pravý úhel
Text představuje formálně zcela specifický útvar, kombinaci prozaického a veršového tvaru, promíšený také anglickými prvky. Byl podnícen autorčinou cestou do USA v roce 2010, kdy tam absolvovala poetry reading tour po východní a střední části země. Tato situace zde však slouží pouze jako odrazový můstek pro rozehrání mnoha dramatických situací i reflexí, vztahujících se ke kulturně odlišné - ale v lecčems podobné - povaze obou kontinentů i jejich obyvatel, stejně jako k otázce, jaká je povaha spisovatelovy práce. Formálně tu najdeme verše v češtině i angličtině, záznamy (nebo fabulace?) dialogů, úryvky z kronik prvních příchozích a osadníků, popis České vesničky/Czech Village v Cedar Rapids i návštěvy MOMA, Museum of Modern Art v New Yorku. Přitom se ale nejedná o cestopis ani reportáž, sledujeme příběh, do něhož náhle vstoupí smrt a který zároveň vypovídá o konci milostného vztahu. Půvab textu je nesen kombinací určitého naivismu na straně jedné a vzdělaného a kultivovaného záběru na straně druhé - spojení myšlenkové reflexe a konfese, věcnosti a intimity, bezprostřednosti a odstupu.
Amerika
Der 17-jährige Karl Roßmann wird von seinen Eltern in die USA geschickt, da er von einem Dienstmädchen „verführt“ wurde und dieses nun ein Kind von ihm bekommen hat. Im Hafen von New York angekommen, trifft er noch auf dem Schiff einen reichen Onkel, der ihn zu sich nimmt und von dessen Reichtum Karl nun lebt. Doch bald verstößt der Onkel den Jungen, als Karl die Einladung eines Geschäftsfreundes des Onkels zu einem Landhausbesuch eigenmächtig annimmt. Der ohne Aussprache vom Onkel auf die Straße gesetzte Karl lernt zwei Landstreicher kennen, einen Franzosen und einen Iren, die sich seiner annehmen, freilich immer zum Nachteil von Karl. Wegen des Iren verliert er eine Anstellung als Liftjunge in einem riesigen Hotel mit bedrückenden Arbeitsbedingungen. Anschließend wird er in einer Wohnung, die die beiden Landstreicher mit der fetten älteren Sängerin Brunelda teilen, gegen seinen Willen als Diener angestellt und ausgenutzt.
Na stiahnutie
8,02 €
Helló, Amerika!
2114-ben egy kis létszámú expedíció ér partot New Yorkban az Apollo gőzös fedélzetén. Küldetésük, hogy kiderítsék, mi okozza a hirtelen felszökő radioaktivitást a kontinens nagyvárosaiban. Amerika ekkor már több mint egy évszázada halott, elnéptelenedett pusztaság: legyűrte az olajválság, valamint a szovjetek és az európaiak vezetésével zajló, nagyléptékű klímamódosítás. Amint a kis csapat partra lép, kezdetét veszi a szürreális utazás a bizarr tájakon és az expedíció tagjainak pszichéjében egyaránt: mindannyian rejtett vágyakkal és álmokkal érkeznek, melyeket csak Amerika válthat valóra. J. G. Ballard, a Toronyház, A Nap birodalma és a Karambol szerzője ebben a disztópikus kaland- és útiregényben lebilincselő víziót tár elénk az összeomlás utáni Amerikáról. Megidéződik John Wayne, Frank Sinatra, Charles Manson, Nixon és Lincoln szelleme, a sivatagi kalandtól a klasszikus westernen át a dzsungelháborúig minden műfajból kiadós ízelítőt kapunk. Ballard, az emberi psziché kietlen tájainak nagy mesélője pedig ezúttal sem marad adós – sem a váratlan fordulatokkal, sem a szinte tapinthatóan eleven tájakkal és légkörrel.
Na stiahnutie
7,01 €
Faltól falig Amerika
Két apa, négy lány, egy lakóbusz, Amerika. Braun Róbert doku-pikareszkje apák és lányaik Amerikán keresztüli utazását formálja személyes útinaplóvá, kiegészítve az út-gondolat megszületésének és az addig tartó életút történetével. A könyv ötvözi az életrajz és a road-regény elemeit, kalandos személyes elbeszélés az első pesti McDonald’s-tól a Golden Gate híd lábánál lévő Bauhaus térig. Az útinapló egyszersmind személyes állásfoglalás is az amerikai politikáról, társadalomról, annak jelenéről és jövőjéről, benne találkozásokkal, a horogkeresztes kamionossal Texasban és Martin Luther King harcostársával Alabamában, közös pillanatok felidézése férfiakkal a New York-i metrón vagy testes hölgyekkel a Smith Lake-nél, Alabamában. Lendületes elbeszélés: Amerika, a végtelen út és a magas házak történetei, benne egy harminc éves barátság, mese különféle apaságokról, lányokról és az ő világukról, de főként szabadságról és demokráciáról, amelyet az elképzelt és a megtalált Amerika egyszerre testesít meg.
Na stiahnutie
6,45 €
dostupné aj ako:
Amerika
„E regényének a közreadó Max Brod – kissé önkényesen – az Amerika címet adta. Önkényesen, mert – bár a regény ott játszódik, és az amerikai tömegcivilizáció megannyi jegyét realisztikusan ábrázolja – ez is egy fiatalember magányáról, kiszolgáltatottságáról szól. Éppúgy "álomképekből” áll, szintén a végzetes és végletes egyedülvalóság könyve, mint A kastély és A per, de talán olvasmányosabb, még emberibb, és nem olyan elborzasztó, mint azok. Valódi emberi viszonylatok is föltűnnek benne, bár van, amelyiknek nincs folytatása, némelyiknek pedig (mint pl. a Világcirkusz angyalának) nincs előzménye. A mű befejezése is homályos – ki tudja…, akár így, akár úgy, ez a regény, Kafka Copperfield Dávidja is remekmű."
Na stiahnutie
0,96 €
Amerika szolgálatában
A Blackwater napjaink legrejtélyesebb és legellentmondásosabb vállalata. A korábban a SEAL-nél, az amerikai haditengerészet elit alakulatánál szolgáló Eric Prince által 1997-ben alapított vállalkozás olyan, különleges katonai alakulatoktól leszerelt veteránok és civilek toborzásával és kiképzésével foglalkozott, akik elég képzettek és bátrak voltak ahhoz, hogy elvállalják a világ legveszélyesebb őrző-védő feladatait. A cég hírnevével együtt nőtt a szolgáltatásai iránti kereslet, olyannyira, hogy a Blackwater emberei összesen közel százezer küldetést hajtottak végre Irakban és Afganisztánban. A cég a Bush- és az Obama-kormányzat számára is nélkülözhetetlennek bizonyult.
Ezek alapján klasszikus üzleti sikertörténetnek is tűnhetne a Blackwater sorsának alakulása, csakhogy volt valami, ami beárnyékolta a sikert: a cég ellen zajló világméretű lejárató hadjárat. Az egy kaptafára íródott híradásokban és a valóságot durván elferdítő regényekben és filmekben a Blackwater alkalmazottait hol zsoldosoknak, hol gátlástalan profitvadászoknak, hol pedig primitív, erőszakos vadállatoknak állították be.
Mivel a Pentagonnal, a Külügyminisztériummal és a CIA-val kötött szerződései titoktartásra kötelezték, Prince kénytelen volt csendben tűrni, ahogy ellenfelei zavartalanul terjesztik a téves információkat róla és a vállalkozásáról. Most azonban végre elmondhatja a cég felemelkedésének és bukásának teljes és gyakran megdöbbentő történetét. Az Amerika szolgálatában Prince kíméletlen őszinteséggel meséli el a Blackwater-sztori minden részletét.
Prince nem próbálja hibátlannak beállítani magát, és nem hallgatja el magánélete néha fájdalmas részleteit sem, ugyanakkor nagy szolgálatot tesz a közvéleménynek azzal, hogy tiszta vizet önt a pohárba. Az Amerika szolgálatában története izgalmas, akár egy thrilleré, de valószerűtlenebb, mint amit a képzelet alkothat.
Nový Zéland - velký průvodce
Nový velký průvodce pro hloubavé cestovatele. Nechte se inspirovat poutavými fotografiemi a objevte ta nejkrásnější místa Nového Zélandu. Průvodce popisuje také historii a současnost země, věnuje se obyvatelům, tradicím i kultuře. Odhaluje hlavní památky i místa méně navštěvovaná, nabízí tipy na pozorování zvířat, aktivní turistiku i relaxaci v termálech. Nový Zéland je také ráj pro milovníky adrenalinu. Užijete si zde více vzrušení, než si dokážete představit.
Jézabel ?harca Amerika ellen
Jézabel ?királyné háromezer éve halott, de szelleme kísért
A 21. század Amerikáját átjárja Jézabel szelleme. Háromezer évvel ezelőtt, Izraelben, Isten választottaival egy gonosz királyné szállt szembe. Ma ugyanez a szellem fenyegeti az amerikai kereszténységet. Michael L. Brown könyve ébresztő üzenet. Rávilágít, miért életbevágó a hívőknek… – legyőzni az alattomosan beszivárogni akaró szexuális bűnöket – kiállni az egyetlen igaz Isten mellett, a boszorkányság és varázslás erőivel szemben – hallatni a hangunkat az abortusz gonoszságával szemben – ellenállni az erőszakos feminizmus nyomásának – ragaszkodni a nemek klasszikus – bibliai – meghatározásához
Jézabel nem közeleg, hanem már eljött; és sajnos nagyon elégedett azzal, amit a világban tapasztal. De még nem jutottunk el a totális szellemi és erkölcsi mélypontra. Még mindig van lehetőség a megtérésre, egyéni és nemzeti szinten egyaránt! Bátran álljunk bele a szellemi-lelki megújulás isteni programjába, amely még egyedülálló lehet az emberiség történelmében!
Na stiahnutie
8,42 €
Mexiko - velký průvodce
Detailní obrazový průvodce po Mexiku vám umožní objevit jeho nádherné pláže, působivé fiesty, fascinující starobylé kultury, pulzující města plná ohromující koloniální architektury a jednu z nejodvážnějších kuchyní světa. Poznáte nejzajímavější místa, kulturní souvislosti i užitečné turistické tipy. Oblasti a aktivity, které byste rozhodně neměli vynechat, najdete v kapitole TOP zajímavosti. Nechte se inspirovat nádhernými fotografiemi a vyrazte za nezapomenutelnými zážitky. S orientací vám pomohou detailní mapy s odkazy na jednotlivé zajímavosti.
New York - TOP 10
Průvodce nabízí TOP památky a zajímavosti, odhalí nejlepší muzea, galerie, mrakodrapy, kulturní scény, restaurace, obchody... Přehledně doporučí vždy 10 nejlepších tipů v dané kategorii i v rámci jednotlivých oblastí New Yorku, myslí i na zábavu a volný čas. Rozkládací mapa zobrazuje New York ve větším měřítku.
Geografia pre 5. ročník ZŠ – učebnica
Učebnica Geografia pre 5. ročník ZŠ je prvou v súbore učebníc pre 2. stupeň základných škôl. Vychádza z dôvodu potreby aktualizovať učebnice na základe súčasných poznatkov geografie. Rovnako posilňuje názornú a vizuálnu stránku abstraktného učiva pre žiaka 5. ročníka. Medzipredmetové vzťahy a aktuálne problémy sveta (ekológia, klimatické zmeny) sú samozrejmou súčasťou novej učebnicovej sady.
Každý tematický celok sa začína úvodnou motivačnou dvojstranou. Otázky na zamyslenie (Budem premýšľať o…) motivujú žiakov k ďalšiemu poznávaniu. Odpovede žiaci získajú, keď postupne preberú jednotlivé témy tematického celku.
Na rýchle pochopenie, o čom daná téma bude, slúži rubrika Dozviem sa… Motivuje žiakov k ďalšiemu učeniu sa a práci s učebnicou. Žiaci by mali sami vedieť nájsť na konci hodiny odpovede. Zároveň si pomocou tejto rubriky rýchlo pripomenú, čo sa v danej téme preberalo, čo sa dá využiť na reflexiu o učení sa.
Obsah tém je primerane sprístupnený vo výkladovom texte a rozvitý množstvom doplňujúcich obrázkov, s ktorými sa dá pracovať ako s ikonickým textom. Farebne zvýraznené kľúčové slová pomáhajú pri rýchlej orientácii v texte a pomáhajú žiakovi pri recepcii náučného textu.
Mapy a schémy sú informačne bohaté a poskytujú učiteľovi východisko na prácu v rozličných fázach hodiny.
Rubrika Vedeli ste, že…? dopĺňa hlavný text ako nadstavbová časť s najnovšími zaujímavými faktami. Zvyšuje motiváciu a pre niektorých žiakov aj uľahčuje prípravu na geografické súťaže.
Každú tému uzatvárajú Otázky a úlohy na upevnenie učiva, na rozvoj medzipredmetových vzťahov a cielene rozvíjajú kritické myslenie žiakov.
Učebnica je vytvorená na základe platného iŠVP.
Ako pracovať s učebnicou?
Učebnicu dopĺňa pracovný zošit Geografia 5 s množstvom úloh rôznej obťažnosti. K pracovnému zošitu je pre učiteľov v ponuke aj Zošit pre učiteľa s vypracovanými odpoveďami a riešeniami.
Amerika elhallgatott történelme
Oliver Stone, a világhírű filmrendező számos alkotásában, köztük A szakasz, a Született július 4-én, a JFK – A nyitott dosszié és a Nixon c. filmekben foglalkozott már az amerikai történelem sorsfordító eseményeivel. 2012-ben készült tízrészes dokumentumfilmjében arra vállalkozott, hogy az Egyesült Államok „hivatalos”, az iskolákban oktatott, a tömegmédiában sugárzott és a nagyvilágnak propagált történelmével szemben, alternatív megközelítéssel mutassa be Amerika elmúlt évszázadának legfontosabb történelmi eseményeit és politikai folyamatait. A filmsorozattal azonos címet viselő, de attól függetlenül is élvezetes kötet bőséges háttéranyaggal szolgál az „Amerikai Birodalom” felemelkedése és hanyatlása iránt érdeklődő olvasó számára. A Peter Kuznick történészprofesszor közreműködésével készült, 700 oldalas könyv provokatív módon, kíméletlen kritikával vizsgálja meg és rombolja porig az amerikai nemzeti ideológia modern kori mítoszait és a politika fennen hirdetett ideáljait, amelyek mögött a legnyersebb globális hatalmi törekvések húzódtak és húzódnak meg.
Na stiahnutie
8,42 €
dostupné aj ako:
New York - inspirace na cesty 2. vydání
Co byste měli vidět
- vyčerpávající popis nejatraktivnějších lokalit a památek doplněný nádhernými fotografiemi
Kam za zážitky
- jak naložit s volným časem:přehled kulturních událostí a tipy pro milovníky nákupů a sportovní nadšence
Poznejte místní kulturu
- seznamte se s historií místa, jeho obyvateli i současným životním stylem
Praktické rady
- kde se ubytovat, najíst a jak cestovat: spolehlivá doporučení a rady odborníků
Geografia cestovného ruchu: Slovensko
Učebný text sa zaoberá geografiou cestovného ruchu Slovenska v dvoch častiach. Prvá časť je úvodom do štúdia geografie cestovného ruchu a predstavuje geografiu cestovného ruchu, teritoriálne jednotky cestovného ruchu, predmet a úlohy geografie cestovného ruchu. Druhá časť je zameraná na geografiu cestovného ruchu Slovenska z hľadiska jeho podmienok pre rozvoj cestovného ruchu, jeho priestorovú analýzu a regionálnu geografiu cestovného ruchu Slovenska. Text je doplnený návodmi na semináre.
Vypredané
17,28 €
18,19 €
GEOGRAFIA PRE 4.R.GYMNAZII
Geoekológia ako fyzickogeografická disciplína skúma vzájomné vzťahy medzi prírodnými komponentmi, prvkami krajiny a hodnotí prírodné procesy na určitom území. Environmentalistika je interdisciplinárna náuka o ochrane a tvorbe životného prostredia.
Ministerstvo školstva a vedy SR schválilo učebnicu pre 4. ročník gymnázií a zaradilo ju do zoznamu odporúčaných učebníc pre gymnáziá.
Vypredané
4,55 €
4,79 €