Hľadanie: Překupník, Vrahův žold
zobraziť:
Megátkozottak - Az Árpádok alkonya
"1286. Erzsébet anyakirályné IV. László király udvarába rendeli rokonukat, Arbuzt, a kun főurat, hogy tanácsaival szolgálja a megrendült hatalmú uralkodót. A kun tanácsadó azonnal szembesül a főúri vetélkedésekkel és belharcokkal, és a hűség látszatának megtartása mellett a saját útját kezdi járni. Az Ezüst sávok, arany liliomokból ismert Ócsárd nembeli András és Letenyei Zsigmond még IV. László királyi testőrségének fiatal száznagyai, akik az árulások és intrikák közepette is hűségesen szolgálják a királyt, ám egy ifjú nemes, Vönöcki Sándor Budára érkezése tragikus fordulatot eredményez mind az ő életükben, mind az ország sorsában.
Csikász Lajos új regénye az eddigieknél árnyaltabb képet ad az 1286-1290-es évek Magyarországáról, és önállóan olvasható előzménytörténete a szerző Anjou-lobogók alatt című sorozatának. Az olvasó nem csak a Kun László királyságát feszítő ellentétekről és viszályokról tájékozódhat, de elmerülhet a "liliomos" kötetek szereplőinek előéletében és megértheti azokat az ellentéteket, amelyek mintegy másfél évtizeddel ezen regény eseményei után meghatározzák a cselekedeteiket."
Na sklade 1Ks
10,73 €
11,29 €
dostupné aj ako:
Europe - Gold 3CD
Tracklist:
CD 1:
01. The Final Countdown
02. Rock the Night
03. Carrie
04. Paradize Bay
05. Stormwind
06. Scream of Anger
07. Treated Bad Again
08. Wings of Tomorrow
09. Wasted Time
10. Lyin' Eyes
11. Dance the Night Away
12. Dreamer
13. Aphasia
14. Cherokee
15. Love Chaser
CD 2:
01. Ninja
02. Heart of Stone
03. Danger On the Track
04. On the Loose
05. Time Has Come
06. Sweet Love Child
07. On Broken Wings
08. Superstitious
09. Tomorrow
10. Open Your Heart
11. Let the Good Times Rock
12. Sign of the Times
13. Coast To Coast
14. Lights and Shadows
15. More Than Meets the Eye
CD 3:
01. Ready or Not
02. In the Future To Come
03. Farewell
04. Seven Doors Hotel
05. Children of This Time
06. I'll Cry For You
07. Prisoners In Paradise
08. Talk To Me
09. Halfway To Heaven
10. Bad Blood
11. Girl From Lebanon
12. Seventh Sign
13. All or Nothing
14. Yesterday's News
15. The Final Countdown 2000
Lángok martaléka
Nemere István történelmi regénytrilógiájának második kötete szintén az 1380-as években játszódik. Az első kötetben megismert Zádor fia Zádor életét kísérhetjük tovább, és közben a regény lapjain felbukkannak a kor valóban élt történelmi személyiségei
is. Zádor előbb mint királyi futár, aztán mint bonyolult és fontos ügyek intézője a király szolgálatában, mindjobban megismeri a korabeli Magyar Királyság viszonyait.
Zádor néhány fontos eseményben szinte főszerepet játszik, ennek megfelelően egyr
e magasabb körökben mozog. Ugyanakkor továbbra is egyszerű ember, ki csak kivételes képességeinek és helyzetének köszönhetően van jelen egyszerre a gazdagok és a szegények világában. Ott van, amikor a déli liga lázadóinak fogságából kell kiszabadítan
i néhai Nagy Lajos lányát, Zsigmond feleségét, Mária királynét. Ötleteivel segíti Zsigmond bosnyák hadjáratát, miközben kutatja egyetlen kisfának nyomát, akit végül meg is talál. A történet folyamán nemegyszer kerül olyan helyzetbe, hogy tőle függ eg
y-egy történelmi esemény kimenetele. A regény végén titkos küldetése során a magyar királyi koronát kell megmenteni orvul támadóktól...
A fordulatos regény az ország történetének fontos korszakát öleli fel: amikor Luxemburgi Zsigmond már mint magya
r király még hatalma megerősítéséért küzd és ezer akadályt kell legyőznie. Ebben segíti a regénytrilógia főhőse, aki aztán a történet végén hatalmas lépést tehet előre.
Na sklade 1Ks
10,17 €
10,71 €
dostupné aj ako:
Bújj, bújj zöld ág Első dalos játékaim Nyilasi Ant
Színes képeskönyv lapozó a legkisebbeknek
Vypredané
2,71 €
2,85 €
Apró kezek: Ragassz és színezz! (Zöld) 4-5 éveseknek
Esik az eső, jól megázunk! De semmi baj, mert egy ügyes gyerek - aki éppen te vagy - sok kis esernyőt ragaszt a kisfiú köré, majd vidámra színezi az esős délutánt. Nézd meg a füzet többi rajzát is, hátha másoknak is szüksége van a segítségedre!
Minden oldalon kétféle feladatot találsz. Keresd meg a képhez illő matricákat, ragaszd az oldalra, majd színezd ki a rajzot a nagy matrica szerint!
Vypredané
3,65 €
3,84 €
Lacná kniha Píš ty svoj osud! (-50%)
Bola som zbožňovanou podnikateľkou, ktorej mnohí závideli, ktorú médiá aj obchodný svet niesli na dlani. A bola som skrachovanou podnikateľkou, ktorá musela znovu začať svoj život.
Prechádzala som sa v Nebi, následne som pochodila aj Peklo. Po výšinách až neuveriteľné hlbočiny prišli do môjho života. Zo svetla som sa dostala do tieňa.
Prečo práve takto? Prečo práve vtedy? Prečo práve ja?
Mnoho-mnoho otázok, ktoré mi v uplynulých troch rokoch tak často mi položili ľudia všade, kde som sa objavila.
Otázky, ktoré som musela položiť aj ja sama sebe, pričom som pracovala na tom, aby som so zvyškom sebaúcty vybudovala všetko odznova.
Dostala som neuveriteľnú lekciu a život ma naučil, že som schopná povstať aj z tej najbezvýchodiskovejšej životnej situácie. Aj preto som schmatla pero, aby som svojim príkladom ukázala cestu a poskytla pomoc aj iným ľuďom.
Nebudem nič zahmlievať, zamlčovať. Ani vtedy nie, keď v tomto šialenom svete, orientovanom iba na úspech, je veľkým hriechom, ak je niekto schopný písať aj o svojich slabinách.
Prvýkrát a naposledy rozpoviem, čo sa so mnou stalo v posledných rokoch. Či mi zostal priateľ v pohrome? Jednoducho, ako som zápasila s vírom zlostí, ktoré ma obklopovali? Aké duchovné utrpenie som prežívala, pričom som všetko stratila?
Toto dielo je dlho očakávané vyznanie. Je nemilosrdne úprimné a oslobodzujúco veselé. Moje príbehy z toho obdobia, vyrvané momentky z ticha, spomienky. Ako som to všetko videla.
Táto kniha ponúka oveľa viac ako priemerné publikácie zamerané na sebazdokonaľovanie a motiváciu, nakoľko je jedinečným spôsobom doplnená interaktívnymi videami. Ak QR kódy, ktoré sú skryté na niekoľkých stranách, načítate do telefónu, ihneď sa objavím na Vašom mediálnom prehrávači a osobne sa Vám budem prihovárať.
Chcela by som Čitateľa učiť a motivovať. Učiť k slobode. Spoznajte samých seba a objavte v sebe silu, ten nový spôsob videnia, ktoré som za posledné roky aj sama objavila.
Život ja najväčším Učiteľom. A keďže jeden z druhého sa vieme najviac naučiť, preto srdečne odporúčam túto knihu každému, kto má pocit, že jeho život sa vykoľajil, alebo ešte horšie: skončil.
Ja už viem: až teraz sa skutočne začína!
Na sklade 1Ks
6,50 €
12,99 €
dostupné aj ako:
Az ukrán dráma
Az ukrán válság nem Oroszország egyoldalú és váratlan akciójával kezdődött. Moszkva még csak nemzetközi joggal ellentétes illegitim követelésekkel sem állt elő. Az ukrán konfliktus úgy kezdődött, hogy az Egyesült Államok, a NATO és az EU közös erőfeszítéssel kísérletet tett Ukrajna kiszakítására Oroszországgal fenntartott természetes kapcsolatrendszeréből, amely történelmi alapokon és mélyen gyökerező közös kultúrán és valláson alapult.
A Nyugat felelőtlen vakmerőséggel tett kísérletet arra, hogy Ukrajnát a saját érdekszférájába kényszerítse. Moszkva már a 2000-es évek elejétől kezdve világossá tette, hogy Ukrajna integrációját a NATO-ba nem tudja elfogadni, mert azok alapvetően sértik nemzetbiztonsági érdekeit. A washingtoni neokon döntéshozók ignorálták ezeket a figyelmeztetéseket, amelyek nem Oroszország terjeszkedési igényeit, hanem alapvető biztonsági érdekeit fejezték ki. Azok az amerikai diplomaták, akik végül az ukrajnai válságot kiváltó intézkedéseket meghozták, súlyos szakmai hibát követtek el, amikor nem mérték fel helyesen, mi lesz az általuk kiváltott konfliktus következménye.
Ukrajna felfegyverzése, továbbá az ukrán haderő kiképzése és modernizálása nem lesz képes kikényszeríteni, hogy Oroszország mondjon le alapvető biztonsági érdekeiről.
A modern fegyverek tömeges megjelentése Ukrajnában csak tovább élezi a konfliktust, és még több szenvedést okoz az ukrán népnek. Ukrajna életbevágóan fontos Oroszország szempontjából, ugyanez Washington és az EU vonatkozásában nem mondható el.
Hunyadi 9. - Isten árnyéka
HUNYADI Kilencedik könyv Ezernégyszáznegyvenhat. A várnai vereségből még csak eszmélő Magyarország tovább sodródik a végső káosz felé. Az egymással hadakozó bárói ligákat, harácsoló nagyurakat a hét kapitánynak nem sikerült megfékezni, s immár a nyugati országrészeket is lángba borítják Cillei Ulrik és Habsburg Frigyes seregei. Északon a cseh Giskra haramiái fosztogatnak, keleten pedig az ifjú Mohamed szultán gyűjti erőit, hogy végleg leszámoljon a Hunyadi János vezette keresztény erőkkel. A szűk mozgástérben egyértelművé válik, hogy valakinek meg kell fékeznie a külső és belső ellenséget, különben menthetetlenül darabokra szaggatják az országot. Egyetlen ember lenne alkalmas a feladatra, de Hunyadit ezekben a válságos hónapokban olyan seb kínozza, amit soha nem gyógyíthat be semmiféle gyógyír. Mégis el kell vállalnia a megmentő szerepét; hadait elsőként a magyar földeket régóta sanyargató Cillei Ulrik ellen vezeti. Régi barátja, segítőtársa, Vitéz János tisztában van vele, hogy a szétszabdalt nemzet egyesítésére a megoldás, hogy a törökellenes harcok hősének át kell vennie a hatalmat az egész ország felett – ha kell, fegyverrel. Bán Mór történelmi regénysorozatának utolsó előtti kötetében Hunyadi Jánost felemelkedésének csúcsán, immár Magyarország kormányzójaként láthatjuk. Az egységet sikerül ugyan megteremteni, ám súlyos áron: míg a belső ellenség megfékezése zajlik, keleten a szultán – hagyományos címe szerint Isten árnyéka a földön – hatalmas muszlim hadsereg szervezésébe kezd, mely tervei szerint egész Európát uralma alá hajtja majd.
Sokolník
Nový případ agentky FBI Niny Guerrerové nás opět zavede
do arizonského Phoenixu. Na tamní univerzitě se za poslední měsíce pohřešuje už šest studentek. Policie i agenti FBI horečně pátrají. Vyšetřování získá na naléhavosti, když detektivy v náhodně objevené šachtě opuštěného dolu ohromí bizarní nález: pět dívčích těl v různém stadiu mumifikace.
Specializovaný tým FBI, jehož je Nina součástí, nepochybuje o tom, že má opět co dělat se sériovým vrahem. Situace se mění každým okamžikem. Pátrací tým ve strhujícím tempu rozkrývá vrahův psychologický profil i motivaci, jeho totožnosti však nejsou o nic blíž.
Další vrahův krok Nině zasadí ochromující ránu. Může se však spolehnout nejen na neochvějnou podporu svých kolegů, ale i na vynalézavost a bojovné srdce, které tak často zdobí děti ulice. Stopu za stopou se Bojovnice blíží až k rozhodujícímu střetu, při němž jde o život všem zúčastněným.
Vychází v překladu Jiřího Chodila.
Halálos szertartás
Eve Dallas hadnagy ingoványos talajra téved, miközben egy ismerős rendőr halálát vizsgálja. A szakmai irányelveket a hűség elé kell helyeznie. De amikor valaki egy holttestet hagy az otthona előtt, a nyomozása személyes indíttatást kap. Pályafutásának legveszélyesebb ügyébe keveredik, miközben szerető férje, Roarke, minden egyes lépését figyelemmel követi. Minden egyes lépésénél felül kell vizsgálni a jóról és a rosszról alkotott elképzeléseit - miközben egyre közelebb kerül ahhoz, hogy szembesüljön az emberekben lakozó legcsábítóbb gonoszsággal...
Még a csúcstechnológia korában is nehezen halnak ki a régi hiedelmek...
Na sklade 1Ks
9,19 €
9,67 €
dostupné aj ako:
Mámoros halál
Egy olyan korban, amikor a technológia képes manipulálni az emberek hangulatát és érzelmeit, a halál rejti magában a végső gyönyör ígéretét...
Mosollyal az arcukon haltak meg. Hárman látszólag öngyilkosságot követtek el: egy ragyogó tehetségű mérnök, egy rossz hírű ügyvéd és egy nyughatatlan politikus. Három idegen, akikben látszólag nincs semmi közös - és semmi okuk nem volt, amiért meg kellett volna ölniük magukat. Eve Dallas rendőr hadnagy különösnek találta az eseteket. És gyanúja be is igazolódik, amikor a boncolás során az áldozatok agyában apró, égett foltot találnak. Vajon ez csak egy genetikai abnormitás, vagy csúcstechnológiával elkövetett gyilkosság történt? Eve nyomozása a virtuális valóság provokatív játékai felé vezet - és ez a technológia nemcsak a szórakozást és a gyönyört villantja meg a felhasználók előtt, de arra is képes rávenni az agyukat, hogy a saját testük ellen forduljon...
Halál és gyönyör...
Na sklade 1Ks
9,19 €
9,67 €
dostupné aj ako:
A félhold tündöklése - Hunyadi hetedik könyv
1444 tavasza
Néhány hét telt csupán el, mióta a Hunyadi János vezette sereg hazatért a Balkán veszedelmes hágóitól. Noha nem sikerült végső győzelmet aratniuk a török felett, Murád birodalma alapjaiban rendült meg a keresztes hadak csapásaitól. A szultán bizonyos benne, hogy országa nem élne túl egy újabb frontális támadást Magyarország felől, kénytelen tehát cselszövéshez folyamodni. Tervei szerint Cillei Ulrik grófnak és Brankovics szerb despotának lesz a feladata, hogy megakadályozzák Hunyadit az újabb hadjárat megindításában. A hollós vezér hamarosan súlyos áldozatokkal járó politikai játszma kellős közepében találja magát, mely játszmában sem az ő, sem Ulászló király élete nincs biztonságban.
Bán Mór történelmi regénysorozatának hetedik kötete Hunyadi János sorsszerű várnai hadjáratát állítja középpontba. A tét óriási: sikerül-e egyszer s mindenkorra szétzúzni a Nyugat felé terjeszkedő Török Birodalom erőit, vagy végképp szertefoszlanak a Balkán feletti magyar hegemónia álmai? A sorozat talán minden eddiginél sodróbb lendületű kötete egy krimi izgalmával eleveníti fel az 1444-es esztendő történéseit, s egészen Hunyadi János kormányzóvá választásáig követi nyomon az eseményeket.
Na sklade 1Ks
12,26 €
12,90 €
Zločin přijde po půlnoci
Parta kriminalistů, kterým šéfuje zkušený kapitán Karas, si umí s píseckou galerkou, ale i s ostatními vždycky poradit. Už názvy povídek Dobře zaplacená pomsta, Zloděj, který se rád vracel či Překupník zločinu a další slibují to, co mají čtenáři krimi povídek u autora několika desítek knih, převážně s kriminální tematikou, rádi.
dostupné aj ako:
Sochár smrti
Bývalého prokurátora štátu Kalifornia niekto zabije a rozštvrtí v jeho vlastnom dome. Detektíva Roberta Huntera z losangeleského oddelenia lúpeží a vrážd však oveľa väčšmi šokuje vizitka, ktorú vrah zanechal na mieste činu - bizarná krvavá socha vytvorená z častí tela obete. Hunterovi je od začiatku jasné, že vrahov výtvor má nejaký skrytý význam, ale čím intenzívnejšie sa ho snaží nájsť a pochopiť, tým viac mu uniká. Isté je len jedno - vrah prostredníctvom sochy komunikuje s políciou. Ale prečo? Vysiela ňou azda nejakú správu? Poskytuje kľúč k riešeniu? Alebo sa s nimi iba pohráva ako mačka s myšou?
Po niekoľkých dňoch sa objaví ďalšie rozrezané telo a pri ňom ďalšia ohavná socha. Medzi obeťami však nie je žiadna očividná spojitosť a vyšetrovanie sa dostáva do slepej uličky.
Hunter so svojím parťákom Garciom sa odhodlane vrhajú do nerovného súboja so zlom, ktoré sa nezastaví pred ničím. Podarí sa im včas poskladať správne všetky dieliky skladačky a chytiť najsadistickejšieho vraha, na akého doposiaľ narazili, skôr než zabije a zohaví ďalšiu obeť?
dostupné aj ako:
Vnútorný hlas
Vo voľnom pokračovaní úspešného psychotrileru Nočný vták sa odsúdenému sériovému vrahovi podarí dosiahnuť, aby ho prepustili na slobodu. Pre mesto sa stane nočnou morou a pre detektíva Frosta životnou výzvou.
Štyri roky po tom, ako sériového vraha Rudyho Cuttera odsúdili za vraždy siedmich žien na doživotie, inšpektor Frost Easton z oddelenia vrážd sanfranciskej polície odhalí podvod. Jeho kolegyňa a blízka priateľka sfalšovala dôkazy, aby nebezpečného Cuttera dostala do väzenia. Frost je nútený zverejniť pravdu a vrah, ktorý okrem iných žien brutálne zabil aj jeho sestru, sa dostane na slobodu. Inšpektor je odhodlaný dostať Cuttera späť za mreže, tentoraz však čestne a podľa pravidiel. Spojenca nachádza v spisovateľke Eden Shayovej, ktorá píše o Cutterovi knihu a vie o ňom viac než ktokoľvek iný. Má strach, pretože Cutter vo väzení spriadal plány na pomstu za stratené roky.
Zvíťaziť nad prefíkaným vrahom, ktorý sa chystá opäť udrieť, však vôbec nebude jednoduché, pretože jeho nasledujúci krok je vždy na míle vzdialený od toho, čo inšpektor očakáva. Frost musí súčasne bojovať s vlastnými démonmi a diabolská hra začína byť osobná.
Na sklade 2Ks
13,21 €
13,90 €
dostupné aj ako:
Nočný lov (Erika Fosterová 2)
Jednej horúcej júnovej noci je detektív šéfinšpektora Erika Fosterová privolaná k brutálnej vražde. Obeť, vážený praktický lekár, je nájdený vo svojej posteli udusený. Zápästia má zviazané a oči vypúlené pod priesvitným vreckom, upevneným tesne pod hlavou.
O niekoľko dní neskôr zomiera za podobných okolností ďalší muž a Erika spoločne s kolegami Petersonom a Mossovou tušia, že čelia sériovému vrahovi. Ten svoje obete sleduje a vyčkáva na vhodný okamih, kedy udrie. Čo majú obaja mŕtvi spoločné?
Existuje v ich minulosti nejaké tajomstvo, ktoré by ich mohlospájať? A čo ich spája s vrahom?
Erika robí všetko preto, aby Nočného lovca zastavila a chytila, aj keď opäť riskuje a dostáva sa do konfliktov s nadriadenými. A navyše, možno vrah začína sledovať aj ju...
Az inkvizítor - Eretnek 1. könyv
Könyvtár
A ?XIII. század végén játszódó trilógia főhőse az ifjú Lyoni Wolfgang, egy német kisnemes másodszülött fia, aki Lyonban kezdi meg teológiai tanulmányait, majd egyik professzorát követve Párizsba kerül. Wolfgangot csillapíthatatlan tudásvágy fűti, semmitől sem riad vissza, hogy az egyetem könyvtárának zárolt részlegébe is bejusson: ha kell, csalással, zsarolással, megfélemlítéssel éri el kitűzött célját.
Praktikái azonban felkeltik valakinek az érdeklődését, akitől még a mindenre elszánt ifjú is tart: Passaui Paulus inkvizítor atya elfogatja és választást kínál neki: vagy a szolgálatába áll és tanítványa lesz, vagy máglyára kerül. Wolfgang kénytelen-kelletlen rááll az alkura, és megkezdődik hosszú utazása Paulus oldalán.
Egész Európát bejárják az eretnekség nyomait keresve, Languedoctól a Fekete-erdőig, mígnem a Szentszék a Magyar Királyságba küldi őket, ahol akkor épp a Kunnak is nevezett IV. László uralkodik. Egy délvidéki eretnekfészek felderítése során azonban a katonáik elárulják őket, és a két inkvizítornak menekülnie kell – azonban előbb besenyők, majd kunok fogságába kerülnek.
Paulus egy alku révén szabadon távozhat, ám túszul kell hagynia Wolfgangot, aki ezután közel egy évet tölt a kunok között félig fogolyként, félig vendégként. Megismeri életüket, szokásaikat, a szkítai kereszténység tovább élő töredékeit, és ahogy bővül a tudása, úgy szaporodnak a kételyei saját hitével és küldetésével kapcsolatban is.
Trux Béla kiterjedt történelmi és néprajzi kutatásokon alapuló regénytrilógiájának cselekménye párhuzamosan zajlik a korábban megjelent két regényével, A templomos lovaggal és az Akkon ostromával.
Na sklade 4Ks
11,88 €
12,50 €
dostupné aj ako:
Čtvrtá opice (audiokniha)
Je perfekcionalista, je neuchopitelný, je psychopat. Přezdívá se mu Opičí vrah. Detektiv Sam Porter ho pronásleduje dlouhých pět let a po celou dobu od něj dostává balíčky s děsivým obsahem. Každá doručená zásilka obsahuje část těla zavražděné oběti. Teď ale došlo k významnému zvratu v pátrání: Porterovi se dostal do ruky vrahův deník. Podaří se mu z šílencových zápisků blíže poznat jeho osobnost? Dokáže rozklíčovat motivy jeho jednání? Pokud uspěje, mohl by najít příští Opičákovu oběť dřív, než bude pozdě.
dostupné aj ako:
Lacná kniha A lándzsa nemesei (-90%)
Anno Domini 1242 nyara. Az egy évig király nélkül maradt országban tombol az erőszak. Felvidék hírhedt rabló bárója, Berencs nembeli Miklós rajtaüt a Pozsony megyei harcokból hazafelé tartó benei veteránok csapatán, és mindenüket elrabolja. A férfiak járommal a nyakukban, kötélre fűzve indulnak az örökös szolgaságba, asszonyaiknak pedig még rosszabb sorsot szán a mohó nagyúr. A tatár háború poklát túlélő íjászok veszteségekkel ugyan, de kiszabadulnak, rettenetesen visszaütnek, és a végsőkig megalázzák a rabló bárót. Falujukba visszatérve megveszik az egyszer majd jólétet hozó marhagulyát, és látszólag minden rendben is van, de a Berencsek ura újra lecsap...
Na sklade 1Ks
1,07 €
10,71 €
dostupné aj ako: