Hľadanie: Posol
zobraziť:
Virág nő a pokol felett
Az olasz Alpok zord, jeges csúcsai között olyan brutális gyilkosság történik, amilyennel még a legtapasztaltabb rendőrök sem találkoztak pályafutásuk során.
A nyomozást Teresa Battaglia felügyelő vezeti. Az idősödő, betegségekkel küzdő asszony évtizedekig harcolt azért, hogy elfogadják a hímsoviniszta olasz rendőrség kötelékében, és nincs túl sok bizalommal a mellé osztott csetlő-botló újonc nyomozó, Massimo Marini felé. De nincs sok választása: az Isten háta mögötti falu összetartó, gyanakvó közössége nem nyílik meg előtte, a gyilkos pedig a jelek szerint a legsebezhetőbbekre, a gyerekekre vadászik.
Battaglia felügyelő speciális területe a bűnözői profilok felállítása, ám ez a képessége most csődöt mond. Teresának ráadásul nem csak a vérfagyasztó tettek sorát elkövető, kiszámíthatatlan gyilkossal kell versenyt futnia, hanem őt cserben hagyni készülő testével és elméjével is.
A völgy lakói minden erejükkel megpróbálják fenntartani feddhetetlenségük látszatát, a szálak azonban a falu sötét múltjába vezetnek, sőt, az osztrák határon is túl, egészen a náci uralomig. A virágok alatt a pokol rejtőzik.
Ilaria Tuti Teresa Battaglia-sorozata az elmúlt évek legnagyobb olasz krimiszenzációjának bizonyult, és óriási sikert aratott a világ számos táján. A Virág nő a pokol felettből az olasz Rai készített tévés feldolgozást.
Virág nő a pokol felett
Az ?olasz Alpok zord, jeges csúcsai között olyan brutális gyilkosság történik, amilyennel még a legtapasztaltabb rendőrök sem találkoztak pályafutásuk során.A nyomozást Teresa Battaglia felügyelő vezeti. Az idősödő, betegségekkel küzdő asszony évtizedekig harcolt azért, hogy elfogadják a hímsoviniszta olasz rendőrség kötelékében, és nincs túl sok bizalommal a mellé osztott csetlő-botló újonc nyomozó, Massimo Marini felé. De nincs sok választása: az Isten háta mögötti falu összetartó, gyanakvó közössége nem nyílik meg előtte, a gyilkos pedig a jelek szerint a legsebezhetőbbekre, a gyerekekre vadászik.Battaglia felügyelő speciális területe a bűnözői profilok felállítása, ám ez a képessége most csődöt mond. Teresának ráadásul nem csak a vérfagyasztó tettek sorát elkövető, kiszámíthatatlan gyilkossal kell versenyt futnia, hanem őt cserben hagyni készülő testével és elméjével is.A völgy lakói minden erejükkel megpróbálják fenntartani feddhetetlenségük látszatát, a szálak azonban a falu sötét múltjába vezetnek, sőt, az osztrák határon is túl, egészen a náci uralomig. A virágok alatt a pokol rejtőzik.Ilaria Tuti Teresa Battaglia-sorozata az elmúlt évek legnagyobb olasz krimiszenzációjának bizonyult, és óriási sikert aratott a világ számos táján. A Virág nő a pokol felettből az olasz Rai készített tévés feldolgozást.
Na stiahnutie
10,56 €
Posolstvá od Maitreya Krista
Od roku 1977 pán Benjamin Creme verejne prijal sériu posolstiev, ktoré poskytujú svedectvo o Prítomnosti Veľkého Účiteľa menom Maitreya. Mnohý dnes očakávajú Príchod Krista, Buddhisti čakajú na Maitreya Buddha, Moslimovia na Imam Mahdi, Hinduisti na reinkarnáciu Krišnu a Židia na Mesiaša. Podľa Ezoterickej náuky za všetkými týmito menami, stojí Pána Maitreya, Svetový Učieteľ, hlava planetárnej duchovnej hierarchie, a očakávajú Jeho bezodkladný návrat teraz medzi nás. Medzi rokmi 1977 a 1982 Maitreya odovzdal sériu 140 posolstiev skrze Benjamina Crema. Tieto správy boli prijaté telepaticky na verejnosti počas jeho prednášok v Londýne. Pán Crem uvádza: „Prenášal“ som vtedy pre širšie publikum. Neupadol som pritom do tranzu. Hlas bol môj, aj keď silnejší a so zmenenou intonáciou vďaka prestúpeniu Maitreyom. Posolstvo bolo súčasne prenášané do všetkých astrálnych a mentálnych úrovní. Aby sa mohlo uskutočniť, podporoval som prenos vibráciami étericko-fyzického tela. Posolstvo z týchto jemných úrovní pôsobí na myseľ a srdce veľkého množstva ľudí, ktorí si postupne začínajú uvedomovať myšlienky a Prítomnosť Krista. Je takmer nemožné čítať Posolstvo pozorne a nahlas, aby sme nevyvolali Kristovu energiu. O kvalite Posolstva sa presvedčíte sami skrz jeho štúdium.
The Moon Pool
The Moon Pool was written in the year 1919 by Abraham Merritt. This book is one of the most popular novels of Abraham Merritt, and has been translated into several other languages around the world.This book is published by Booklassic which brings young readers closer to classic literature globally.
Na stiahnutie
0,88 €
A pokol csendőre
A megrázó erejű dokumentum-regény két időszakban játszódik. 1944-ben az Óbudai Téglagyárban kezdődik, majd 1969-ben egy háborús bűnös leleplezésével zárul. Először olvashatunk a hírhedt és rettegett Téglagyár brutális hétköznapjairól, a kínzásokról, a gyilkosságokról, az innen induló halálmenetekről és szökésekről. A főhős megjárja ezt a poklot, szörnyű, borzalmas események tanúja és túlélője. Kalandos úton megszökik, majd huszonöt év múlva újra találkozik rabtartójával a pokol csendőrével, azaz a Téglagyár parancsnokával. Izgalmas, fordulatos nyomozás után leleplezi a bujkáló háborús bűnöst.
Na stiahnutie
4,48 €
A pokol tornácán
A "Pokolbéli víg napjaim", mely először angol nyelven jelent meg, nemzetközi elismerést hozott Faludy György számára. A "Magyar Gulágként" emlegetett könyv a második világháború és az '56-os forradalom közötti sötét korszak legmegrendítőbb irodalmi dokumentuma. Ám nem kevésbé megrázó a folytatás, a "Pokolbeli napjaim után" sem, mely a forradalomról, a menekülésről és a hontalanság első éveiről mesél. A harmadik kötet, "A Pokol tornácán" Angliába, Máltára, Kanadába, az Egyesült Államokba, Marokkóba, Horvátországba, Erdélybe, s végül Magyarországra röpíti az olvasót. Faludy a tőle megszokott személyességgel nyújt bepillantást egy negyed évszázad eseményeibe, kalandjaiba, derűs és borús pillanataiba.
Na stiahnutie
6,34 €
Elszabadul a pokol
Nyár közepén járunk, forróság lapul Dél-Norvégiára. Ám nem csupán a nap tüze perzselő, hanem egy tizenhét éves elhanyagolt kamasz, Johnny Beskow haragja is.
Az anyja súlyos alkoholista, az apját sosem látta. És nincsenek barátai. Johnny úgy dönt, bosszút áll a világon. Ám az események nem várt fordulatot vesznek: ami csínytevésnek indult, hamar tragédiába torkollik. Egy kisfiú szörnyű halált hal.
Elfojtott traumák, felszínre törő félelmek, szőnyeg alá söpört sorsok. A pokolban nem jó a tűzzel játszani - hamar kiderül, hogy az idilli kisváros valójában egy puskaporos hordóra hasonlít: elég egyetlen szikra, és robban.
Sejer felügyelő a titokzatos fantom nyomába ered. Ám az mintha mindig egy lépéssel előtte járna...
Temní anjeli - Posolstvo
Čo keby ste sa jedného dňa dozvedeli, že telo, v ktorom žijete, nie je úplne obyčajné? Čo ak sa dozviete, že vo vašich žilách koluje krv, ktorá vám predurčí temnú budúcnosť?
Madyne Williamsová je navonok úplne obyčajné dievča. Žije si svoj nudný a stereotypný život, pokým sa nedozvie, že nie je úplne obyčajná. V bare, kde pracuje, sa objaví neznámy príťažlivý mladík, ktorý pre ňu už na prvý pohľad predstavuje nebezpečenstvo, a ponúkne jej pomoc. Lenže môže mu veriť? Naozaj jej chce pomôcť? Alebo sa pod maskou priateľa schováva nepriateľ? A kto je zodpovedný za nápis na stene a smrť maznáčika? Kto ju nenávidí až tak veľmi, že by sa jej chcel pomstiť? Stopy ich čoskoro privedú k pravde a nepriateľ z minulosti udrie tvrdou rukou. Dokáže sa ochrániť pred nepriateľom, ktorý ju neprávom nenávidí a túži len po pomste?"-
Kniha Temní anjeli - Posolstvo (2017) je prepracovanou verziou Temní anjeli - Posolstvo (2012).
Na stiahnutie
6,95 €
dostupné aj ako:
A pokol zsoldosai
Rejtő Jenőt utánozhatatlan humora, mesteri mondatfűzése, egyedi, könnyed stílusa a magyar irodalom egyedülálló jelenségévé avatja. Rejtő a tündérmesék világának sajátos környezetbe ültetett változatát teremti meg, ahol az alvilág kétes figurái egytől egyig úriemberek, a koldusról többnyire kiderül, hogy álruhás koronaherceg, és ahol végül a szerelmesek mindig egymásra találnak.
Na stiahnutie
1,57 €
A pokol cséplője
A kiegyezés utáni évtizedeket az utókor nem értékelte megfelelően. Vagy szép de inkább túl sötét képet festett róluk. Hermann Ottó, aki e korszak egyik nagyszabású közéleti szereplője és vezető tudósa is volt, kora majd mindene fotnos társalami és politikai kérdésében szót emelt, véleményt alkotott, saját véleménye és a kor szellemének megfelelően. Noha a kora társadalmát élesen bírálók közé tartozott írásai mégis alkalmasak arra, hogy az utókor a maga összetettségében, bonyolultságában nagyszerű és riasztó oldalaival együtt alkothasson képet ezekről az évtizedekről. Herman Ottó gondolkodásmódja szóhasználata, nézeteinek alakulása egy jellegzetesen múlt századi tudós közéleti ember magatartásának egyéniségének dokumentuma.
Na stiahnutie
2,79 €
A pokol rabszolgái
" – Mondja, főszolgabíró úr – kérdezte Pribék –, ez itt a Tudományos Akadémia?– Ez! – felelte a vasutas. – De legyen nyugodt Mylord, hogy a maga betegsége sem gyógyíthatatlan!– Mondja apuskám – kérdezte hirtelen Ragyás –, nem adná nekünk azt a vonatot, amit kint láttunk? Csak akkor persze, ha már nem kell magának!A vasutas most már érdeklődve nézett végig rajtuk.– Még tudom használni – felelte nyugodtan. – De adok helyette egy pohár rumot, ha akarják.– Úgy is jó! – mondta Pribék. – Akkor bemegyünk.– Fogadjunk, hogy maguk szökött légionisták. Mikor szöktek meg?– Én – felelte Pribék – még a boxerlázadás idején. Ez a hirtelenszőke kolléga pedig ezerhétszázkilencvenháromban. De aztán találkoztunk. Van még rumja? "
Na stiahnutie
2,79 €
A sárga pokol
A két világháború közti időszakot méltán tarthatjuk a magyar ponyva aranykorának, amikor is több tucat kiadó százával, ezrével jelentette meg azon műveket, melyeknek az egyszerű szórakoztatáson túl nem igen voltak magasabb rangú célkitűzései. A zömében nyugati mintára íródott kalandregények között azonban időről-időre felbukkant jó néhány gyöngyszem, akik nélkül valljuk be, a magyar nyelvű irodalom szegényebb volna. A műfajt vitathatatlanul legnagyobb zsenije természetesen Rejtő Jenő volt, azonban az ő kortársai között nem kevesen vannak olyanok, akik e műfaj keretein belül a legmagasabb szakértelemmel „termelték” a western, idegenlégiós, detektív vagy épp szerelmes történeteket. E mindig is népszerű műfaj, mára klasszikussá vált darabjaiból állítottuk össze sorozatunkat.
Na stiahnutie
2,79 €
Posel Slunce
"Zlatý důl vzrušení" označily tuto knihu New York Times v roce jejího prvního vydání 1972.
Jak stařec pracoval, vítr vzdychal a šeptal ve skalách a ty vzdechy se podobaly vzdechům člověka, který ztratil svou lásku i svou zem, popřel své bohy a posky
tl akt milosrdenství příteli. Louren Sturvesant utrácel peníze moudře, stejně jako jeho předkové. Měl vůli i finanční sílu pomoci svému příteli Benu Kazinovi splnit životní sen a financoval jeho expedici do ztraceného města k pokladům, které se tam p
rý nalézaly. Ale to dávno ztracené město ovládá zlo vypuštěné jako džin z láhve v mlhách dávné historie. Zlo probuzené příjezdem Bena, Lourena a jejich společníků si žádá pozornosti ve formě krvavých oběti.
Z dramatického vření dnešní Afriky - velké
ho vybíjení zvěře, terorizmu a intrik - jsou protagonisté Posla slunce vrženi zpět v čase i prostoru. Projdou bitvami, romancemi a tragédiemi vzdálených předků v divoké epoše prastarého Kartága.Preklad: Václav Vanduch
Vypredané
13,35 €
14,05 €
Posel hydrometeorologického ústavu, To jeli dva ve vlaku
Audiokniha Posel hydrometeorologického ústavu, To jeli dva ve vlaku přináší dva 2 zábavné příběhy, které napsal Zdeněk Svěrák a uslyšíte v nich také takové bardy českého divadla, kterými byli Bohuš Záhorský, Rudolf Deyl ml. a Josef Abrhám.
Na stiahnutie
6,19 €
Pokol a hegyek között
Ronald Kerryt Winstonban mindenki orgyilkosnak tartotta, gyakran került konfliktusba emiatt. Állítólag hátba lőtte hajdani barátját, szerelmi vetélytársát, Teddy Backet. A vádlottat az esküdtszék meggyőző bizonyítékok híján felmentette. Ronny egy újabb összetűzés után élt az alkalommal, amikor a városon átutazó George Lonsdale felfogadta intézőnek a birtokára. A számkivetett elindult a távoli Lonsdale-vár felé. Már a farm felé vezető úton is nehéz akadályokkal kellett szembe néznie, de a farmon zajló események közepette kellett igazán bebizonyítania, hogy nem akármilyen fából faragták a kitaszított és lecsúszott kitűnő céllövőt. Virginia, munkaadója nevelt lánya azonban hitt a férfi ártatlanságában, ez és a két Lonsdale (George és Owen) – nemzedékek óta tartó – viszálya alapjaiban megváltoztatták Ronny életét.
Na stiahnutie
2,81 €
Soha - Napló a pokol tornácáról
1944. MÁJUS-JÚNIUS, Dunaszerdahely, vihar előtti csend. Stein Albert magas rangú katonatiszt, első világháborús hős, akit a Horthy-rendszer ugyan mentesített a sárga csillag viselése alól, a zsidótörvények miatt mégis nyugállományba kényszerült. Földbirtokosként él, erős a magyarságtudata, de keményen megtorol minden, zsidókat érő sértést. Alakja törékeny egyensúlyt jelent egy már repedező és hamarosan darabokra hulló világban. Hiszen a végromlás egyre közelít, miközben a korán érkező nyári forróság kérlelhetetlen atmoszférát von a történések köré.
A Soha sodró lendületű, új optikájú holokauszt-kisregény, egy magánbűnöktől távolról sem mentes, férfias tartásában is önző ember fejlődéstörténete: Stein Albert "futása" során kirajzolódik és nagyszabású tablóvá szélesül a korabeli magyarországi miliő.
Vincent Hložník, Posolstvá a vízie / Messages and Visions
Rozsiahle dielo VINCENTA HLOŽNÍKA (1919 – 1997) sa stalo základom slovenského moderného výtvarného prejavu. Maliar, grafik, ilustrátor, vysokoškolský profesor, národný umelec Vincent Hložník je jednou z najvýznamnejších osobností slovenského výtvarného umenia 20. storočia. Súčasťou vrcholného moderného umenia na Slovensku je najmä fenomén známy pod názvom Hložníkova grafická škola. Jeho nové smerovanie vo výtvarnom umení inšpiratívne ovplyvnilo generáciu jeho súčasníkov i nasledovníkov a patrí k trvalým hodnotám slovenskej výtvarnej kultúry. Vincent Hložník bol maliarom európskeho rozmeru a patril k prvým zásadným slovenským ilustrátorom – ilustroval približne tristo kníh. Neodmysliteľnou súčasťou tvorby tohto veľkého umelca sú monumentálne práce – mozaiky a vitráže v kostoloch po celom Slovensku. Vystavoval doma, ale aj v Taliansku, Maďarsku, bývalom Sovietskom zväze, Mexiku, Veľkej Británii, Egypte a v iných štátoch. Táto publikácia o živote a diele Vincenta Hložníka je výsledkom dlhoročnej práce. Jej cieľom je prispieť k poznaniu tvorby, ktorej veľkosť charakterizuje prelínanie intelektu a fantázie na ceste pod povrch javov nášho sveta.
Temní anjeli 1 - Posolstvo
"Čo keby ste sa jedného dňa dozvedeli, že telo, v ktorom žijete, nie je úplne obyčajné? Čo ak sa dozviete, že vo vašich žilách koluje krv, ktorá vám predurčí temnú budúcnosť?
Madyne Williamsová je navonok úplne obyčajné dievča. Žije si svoj nudný a stereotypný život, pokým sa nedozvie, že nie je úplne obyčajná. V bare, kde pracuje, sa objaví neznámy príťažlivý mladík, ktorý pre ňu už na prvý pohľad predstavuje nebezpečenstvo, a ponúkne jej pomoc. Lenže môže mu veriť? Naozaj jej chce pomôcť? Alebo sa pod maskou priateľa schováva nepriateľ? A kto je zodpovedný za nápis na stene a smrť maznáčika? Kto ju nenávidí až tak veľmi, že by sa jej chcel pomstiť? Stopy ich čoskoro privedú k pravde a nepriateľ z minulosti udrie tvrdou rukou. Dokáže sa ochrániť pred nepriateľom, ktorý ju neprávom nenávidí a túži len po pomste?"-
Kniha Temní anjeli - Posolstvo (2017) je prepracovanou verziou Temní anjeli - Posolstvo (2012).
dostupné aj ako: