Hľadanie: Training Food EN
zobraziť:
Az én kabarém - Rögtönzések, paródiák, jelenetek
"Igenis nagyon sok ember fellélegzett, amikor mint Illetékes kimondtam azokat a dolgokat, amelyeket más nem mert kimondani. És még azt is mondom, hogy egyáltalán nem tartom magam ezért bátornak, csak nem tehettem mást. Nem engedte a szerep!"
Koltai Róbert
Tudja ön, kedves Olvasó, mi a poén? Koltai Róbert szerint "az, ahogy a pillanatot tudja az ember használni, kihasználni, eltartani magától, vagy ahogy akár a legdrámaibb helyzetben - mert biza az is poén! - plasztikusan odaadni egy kifeszített másodpercet a nézőnek." Nos, ugye nem erre gondolt? A szerző szerint viszont "a nevetés már csak hab a tortán". De hát minket nem ver át a bakter úr, jól tudjuk, hogy az ő humortortái milyen habosak, mi pedig csak tömjük magunkba évtizedek óta ezt az isteni édességet, sokszor egészen addig, amíg meg nem fájdul tőle a hasunk.
Koltai Róbert színes válogatást tár elénk híres jeleneteiből, ismert és kevésbé ismert történeteiből, paródiáiból, amelyek a kabarétörténelem egyik legmeghatározóbb figurájává tették - s amelyek most olvashatóak először kötetben. Kedélyesen sztorizgat a rögtönzésekről, eleven humorral idézi fel, hogyan tréfálták meg egymást a kollégákkal a színházi előadás alatt, a szünetben, a büfében vagy bárhol, ahol csak lehetett. A vicces elbeszélések között bár akad kínos és megható is, de kivétel nélkül szórakoztatóak.
Az én kabarém végigveszi Koltai fél évszázados karrierjének legsikeresebb alakításait is, amelyekből mindannyian rengeteget fel tudnánk sorolni Csocsótól Gyuszi bácsin és Ámbár tanár úron át a Simabőrű hangjáig. De jobb, ha nem egymás szavába vágva tesszük ezt, mert még Illetékes elvtárs ránk rivall: "Ne beszéljünk egyszerre!"
Lacná kniha Le Bonheur en Provence (-90%)
Peter Mayle, le plus provençal des Anglais, marque son retour dans le sud de la France en renouant avec les ouvrages qui l'ont rendu célbre Une année en Provence et Provence toujours. Au fil de ses rencontres, il nous entraîne dans une multitude de nouvelles aventures réjouissantes, hilarantes et bien sr culinaires, et nous révle enfin ses meilleures adresses. Jamais Peter Mayle n'avait évoqué avec autant de plaisir ce qu'il considre comme son paradis, sa seule raison... d'écrire !
Na sklade 1Ks
1,08 €
10,79 €
dostupné aj ako:
En ten tulipán
Detektívny román En ten tulipán z roku 1955 vychádza prvý raz v slovenskom preklade, a hoci patrí k menej známym dielam Agathy Christie, milovníci tvorby legendárnej autorky si aj tentoraz prídu na svoje. Popri famóznom Herculovi Poirotovi v nej vystupuje aj detektívova výkonná, takmer dokonalá sekretárka slečna Lemonová.
A je to práve slečna Lemonová, kto upozorní Hercula Poirota na čudné udalosti v študentskom penzióne Tulipán na Hickory Road, ktorý spravuje jej sestra pani Hubbardová. Za normálnych okolností by drobné krádeže sotva vzbudili záujem slávneho detektíva. Keď si však prečíta bizarný zoznam ukradnutých a zničených vecí - vrátane stetoskopu, pudrenky, starých nohavíc, bonboniéry, rozstrihaného ruksaka a diamantového prsteňa, ktorý sa neskôr našiel v polievke -, musí blahoželať pani Hubbardovej k „jedinečnému a úžasnému rébusu“. Zoznam nedáva vôbec žiadny zmysel, no Poirotovi neschádza z mysle: Ak sú to len obyčajné krádeže a páchateľom je neškodný kleptoman, prečo sú potom obyvatelia penziónu takí vystrašení?
Na stiahnutie
10,00 €
dostupné aj ako:
Tevefutam - Most én olvasok! 2. szin
A Most én olvasok!-sorozat elindításával a Pagony régi vágya teljesült: egy
szisztematikusan felépített, pedagógusi szakértelemmel megtámogatott kortárs, magyar
"olvasni tanulok"-sorozatot építünk.
A Pagony legkiválóbb szerzői írnak a sorozatban: Berg Judit, Finy Petra, Gévai Csilla és
Igaz Dóra után most Kertész Erzsi folytatja a sort az ifjú feltaláló, Ferkó történetével.
Ferkó olyan szerelmes, hogy oda sem tud figyelni a Feltalálók Iskolájában, de sehogy
sem sikerül bemutatkoznia szíve hölgyének. Amikor a lány testvérei, Micike és Mucika,
az ikrek beszöknek a cirkusz állatai közé, és Mucika neikiindul a városnak egy teve
hátán, Ferkó végre akcióba lép. Találd fel magad Ferkóval, és száguldj te is a tevefutammal!
Mindezt kicsit hosszabb szavakkal, bonyolultabb mondatszerkezetekkel, de még mindig
röviden és egyszerűen, hogy az olvasás sikerélmény legyen!
2.szint
-Oldalanként 6-8 mondat
-Nehezebb szavak is előfordulnak
-Kicsit bonyolultabb, de könnyen követhető történet
-Nagy betűk
5-8 éveseknek
Na sklade 1Ks
9,17 €
9,65 €
A másik én
Milyen mélyen ismerhetsz meg egy másik embert? Meddig mennél el azért, hogy kiderítsd az igazságot valakiről, akit szeretsz?
Amikor Julia, a harmincas éveiben járó, látszólag átlagos életet élő brit családanya megtudja, hogy húga brutális gyilkosság áldozata lett, nincs nyugodalma, amíg meg nem leli a gyilkost. A kutatás azonban hamarosan saját, bűnös érzéki vágyainak felfedezésébe csap át. Miután megismerkedik egy veszedelmes idegen férfival az interneten, elveszíti önmagát... az uralmat a tettei felett... és talán mindent. Rendületlen válaszkeresésével pedig veszélybe sodorja a házasságát, a családját, sőt, az életét is.
A világsikerű Amnézia (korábbi címén Mielőtt elalszom) szerzőjének pattanásig feszült hangulatú, lélegzetelállító fordulatokkal teli új pszichológiai thrillere az online chatszobák és a cyberszex sötét útvesztőjébe vezeti az olvasót, ahonnan nincs kiút.
Na sklade 1Ks
11,84 €
12,46 €
Az én kamrám
Frank Júlia több tucat szakácskönyv szerzője, a magyar gasztronómiai irodalom kiemelt képviselője ebben a könyvben a tartósítással kapcsolatos alaptudnivalókat - pl. befőzés, savanyítás - foglalja össze. Minden könyvhöz 84 öntapadós címke tartozik, kétféle méretben.
Na sklade 1Ks
8,45 €
8,89 €
Az én naplóm
Elsősorban tinédzser korú lányoknak készült napló a legfontosabb információk, tervek, gondolatok, vágyak lejegyzésére. Lehetőséget ad tulajdonosának arra, hogy írásban rögzítsen mindent, amit hétköznapi életében fontosnak tart. Fontosabb témakörei: barátok, szerelmek, titkok, tervek, vágyak, álmok, osztálykirándulás, bulik, nyár, zenék, filmek, könyvek, sport, at.
Háromféle borítóval kapható.
Na sklade 1Ks
5,74 €
6,04 €
(Ne) legyél (mindig) rendes! - Most én olvasok! 2. szint
Miklós sínt épít, vonatozik. A Mama rászól: Előbb a kötelesség, aztán a játék! Tessék leckét
írni! Kamilla az asztalnál gubbaszt. A Mama rászól: Egész hétvégén tanultál! Tedd le
a könyvet, tessék játszani! Tomsi pedig inkább mindennel ellenkezik. A Mamó milyen gyerek
lehetett? Mindig rendes volt? Vagy talán nem is kell mindig rendesnek lenni?
A Most én olvasok!-sorozat elindításával a Pagony régi vágya teljesült: egy szisztematikusan
felépített, pedagógusi szakértelemmel megtámogatott kortárs, magyar "olvasni tanulok"-
sorozatot építünk.
A Pagony legkiválóbb szerzői öt-öt könyvet írnak, öt különböző nehézségi szinten, melyek
közül az első nagybetűs kötet. A történetek lazán összefüggnek egymással, de természetesen
önállóan is olvashatók.
Food History & Recipe Origins
From the Author of the Internationally Bestselling Books - Red Herrings & White Elephants, What Caesar did for My Salad, Shaggy Dogs, Pop Goes the Weasel, They Laughed at Galileo:Have you ever wondered where your Margherita, Melba, Suzette or Eggs Benedict come from? This is the fantastic history and origins of your favourite foods and recipe names.Food is just as entitled to a proper history as castles, wars, kings, queens, art, literature and the bubonic plague. But the book world is now so saturated by celebrity chefs trying to show the working man how to rub garlic on a ciabatta or break lime leaves over a piece of raw fish that we’ve lost sight of the really interesting stories behind the recipes we all know and love. And, whilst I don’t ride around London on a scooter with my mates or swear at incompetent sous chefs for a living, nor do I know one end of a pork loin from its elbow, I do love history and I do love food. And the history behind our favourite dishes is fascinating, surprising and overlooked – from the Buddha’s obsession with porridge to the dying playwright Moliere dosing himself with Parmesan rather than medicine (it didn’t work) and so I wanted to find out more. But rather than just retelling the tales of how civilizations developed cooking techniques millennia ago, I wanted to know the stories about the people behind the food we eat every day. For example, who was Marguerita, and why was the world’s most famous pizza named after her? And while everybody loves crepes Suzette but do they know that Suzette was the mistress of an earlier hard-living Prince of Wales and how the dish was named after her? And what about the notorious Earl of Sandwich and how he came up with our favourite snack to avoid losing at cards? We’ve all enjoyed Peach Melba at some point, or spread some butter on a piece of Melba Toast, so wouldn’t it be a great idea to tell the story of the megalomaniac singer, Dame Nellie Melba, for whom these dishes were created. And once I’d started my research, the discoveries started flooding in. Why do we call our favourite Greek lamb dish after a bunch of thieving nomads (Kleftiko)? Who were the Tartar warriors and why do we name raw steak after them? Or what about all those cakes and buns, Eccles, Bakewell, Lamington, Battenberg, Garibaldi and the Anzacs. There are the salads in the shape of Caesar and Cobb and the fish and soups have plenty of history of their own. And don’t forget the sauces such as Béarnaise, Mayonnaise, the one from the House of Parliament and that one from the Thousand Islands? There are all in here, and many more. Pavlova, for example. We may all know about the Russian ballerina and do we know about the century old argument between the Australians and New Zealanders over who invented it. Well, that particular question is answered here.So, dear reader, a cook book this is not. But while the chefs of the world will learn little about recipes here, they might enjoy the stories of how their everyday tools of the trade, salt and pepper, once transformed the world and how some of the other great events in history put whatever it is you are having for dinner tonight upon your plates.There wasn’t room for every dish I wanted to cover in this edition – but you never know there might always be a second sitting…
Na stiahnutie
1,70 €
Lacná kniha Plaisir en bouche (-50%)
Il sait tout cuisiner, tout faire, le cru comme le cuit, de la pointe du couteau, sur le gril ou dans le bouillant, tout, depuis la pierre saupoudrée sur les plats jusqu'aux chairs les plus inattendues... C'est un génie. Il ne connaît pas de limite. Les plaisirs de la table, avec lui, deviennent une nouvelle frontire dépasser. On dit de Balthazar, trouvé par un commissaire dans une rue de Paris, qu'il est né dans une huître. De ces coquilles gris sale qui donnent parfois des perles. Son restaurant, symbole et lieu de pouvoir, attire les puissants. Des courants de pensées s'y développent. Des complots pourraient s'y fourbir dans la folie et les rves permis par le décor et l'extravagance parfaite des plats. Balthazar est un autodidacte brillant, un orphelin venu de nulle part. Un homme sans attache que son parfum de liberté rend dangereux... Plaisir en bouche est l'équivalent, pour les arts de la table, du Parfum de Süskind pour les odeurs. Un plaisir quatre étoiles.
Na sklade 1Ks
4,08 €
8,15 €
dostupné aj ako:
Koppány betűket firkál - Most én olvasok! Nagybetűs szint
Koppánynak ma van az első napja az iskolában! A nagy nap alkalmából egy szuper piros füzetet kap ajándékba a bátyjától. Még egyetlen írásóra sem volt, de Koppány már ismeri a neve betűit, és le is tudja rajzolni őket! Ki gondolta, hogy a betűfirkálással még barátot is lehet szerezni?
A Most én olvasok!-sorozat elindításával a Pagony régi vágya teljesült: egy szisztematikusan felépített, pedagógusi szakértelemmel megtámogatott kortárs, magyar "olvasni tanulok"-sorozatot építünk.
A Pagony legkiválóbb szerzői öt-öt könyvet írnak különböző nehézségi szinteken, melyek közül a bevezető szint a NAGYBETŰS kötet. A történetek lazán összefüggnek egymással, de természetesen önállóan is olvashatók.
NAGYBETŰS SZINT
csupa nyomtatott nagybetű
oldalanként 2-5 sor
rövid, könnyen kiolvasható mondatok
egyszerű, könnyen követhető történet
5-8 éveseknek
Na sklade 1Ks
9,17 €
9,65 €
Az én szeretenaplóm (biciklis borító)
Számodra mit jelent a szeretet? Fogalmazd meg bátran! Naplónk olyan, mint egy csendes, megértő barát, aki mindig és minden körülmények között meghallgat.
Amellett, hogy egy érzésről beszélünk, a szeretet egy képesség is. Tehát tanulni lehet. Fejleszteni. Tökéletesíteni. És átadni.
Naplónk segít megtanulni szeretni, szeretetet adni, és szeretetet elfogadni.
Hiszen akárhol jársz, akárhová nézel, bármit tapasztalsz a világban, minden szeretetért kiált. Fedezd fel a szeretet erejét önmagadban, és adj szeretetet te is, hogy minél több szeretet áradjon vissza rád!
Na sklade 1Ks
7,63 €
8,03 €
Én meg az Ének – behúzott szárnyú felfelé zuhanás
már átlátok rajtam de nem látok belém
én egy univerzális gondolkodóval élek aki folyton
boldogabb akar lenni, és nem érti meg,
hogy ez nem így működik nem ilyen egyszerű
és folytatnám még tovább is van de félbeszakít
és azt mondja hogy ez az élet szerinte annyira egyszerű
(hiperkarma: ?)
A hiperkarma zenekar énekesének-frontemberének-szövegírójának pályája igen tanulságos: az idén negyvenhárom éves Bérczesi Róbert élete egy poklokat megjárt, erősen magának való fiatalember sajátságos küzdelmeinek története. Nem csupán a kábítószerekkel démoni csatát vívó tehetséges művész élettörténete bontakozik ki, de korrajzot is kapunk. Egy alföldi kis tanyától a Mecsekig, majd a pezsgő Budapestig utazunk, háttérnek pedig ott a kései Kádár-kor, majd a rendszerváltás környéki és utáni Magyarország. Rengeteg szórakoztató, sokszor meghökkentő anekdotát olvashatunk filmekről, zenékről, zenészekről, miközben bepillantást nyerhetünk egy nagyra hivatott zseni alkotóműhelyébe.
Nem csak rajongóknak!
Na sklade 1Ks
12,26 €
12,90 €
Lacná kniha Les Gens d´en Face (-90%)
- Comment! vous avez du pain blanc ! Les deux Persans entraient dans le salon, le consul et sa femme, et c'était celle-ci qui s'extasiait devant la table couverte de sandwiches joliment arrangés. Or, il n'y avait pas une minute qu'on disait Adil bey : - II n'existe que trois consulats Batum : le vôtre, celui de Perse et le nôtre. Mais les Persans sont infréquentables. C'était Mme Pendelli qui parlait ainsi, la femme du consul d'Italie, et celui-ci, affalé dans un fauteuil, fumait une mince cigarette bout rose. Les deux femmes se rejoignirent en souriant au milieu du salon au moment précis o des sons, qui n'avaient été jusque-l qu'une rumeur vague dans la ville ensoleillée, s'amplifiaient et soudain, au coin de la rue, éclataient en fanfare. Alors tout le monde gagna la véranda pour regarder le cortge "
Na sklade 1Ks
0,90 €
9,00 €
dostupné aj ako:
EN FRANCAIS 4 MP
Livre du professeur
Schválilo Ministerstvo školstva Slovenskej republiky ako materiál pre vyučovanie francúzskeho jazyka pre základné školy, stredné školy, jazykové školy a jazykové kurzy
dostupné aj ako:
Censorship (EN)
Audiobook Censorship - Bringing Philosophy to Life #10 written by Albert A. Anderson. Can art and censorship coexist in a democracy? From recent book removals in Florida schools to historical book burnings, Albert A. Anderson explores the implications of censorship on free speech and democracy. Delving into the role of arts, this episode raises questions about the value of both intrinsic and extrinsic aspects of artistic expression.
Na stiahnutie
5,99 €
Lacná kniha Qu´elle Repose en Paix (-90%)
Pourquoi le célbre psychologue Alex Delaware reçoit-il un dossier contenant les photos de 43 crimes ? Son ami l'inspecteur Milo Sturgis reconnaît immédiatement les photos d'une affaire vieille de 20 ans, dont il avait été dessaisi. A cette époque, il revenait du Vietnam et faisait équipe avec un inspecteur chevronné sur-lequel enqutait la police des polices. Les deux amis rouvrent l'enqute. Mais vouloir faire la lumire sur cette affaire, mme aprs toutes ces années, apparaît vite trs dangereux... La série policire qui met en scne Alex Delaware et Milo Sturgis est traduite dans le monde entier et couronnée par de nombreux prix, dont l'Edgar du roman policier, et les prestigieux Goldwyn " et " Anthony " Awards..."
Na sklade 1Ks
1,46 €
14,64 €
dostupné aj ako: