Hľadanie: Musinka
zobraziť:
Fogadó a Halott Alpinistához
Peter Glebski rendőrfelügyelő egy kellemesen eltöltött szabadság reményében érkezik az eldugott, hegyvidéki fogadóba. Minden jól is indul, amíg elő nem kerül az első halott... Azután a dolgok rohamosan rosszabbra fordulnak: lavina zárja el a fogyatkozó vendégseregletet a külvilágtól, a telefon is megsüketül, s a kikapcsolódásra váró nyomozó egyszeriben ott találja magát egy egyre rejtélyesebb gyilkossági ügy kellős közepén, csupa potenciális tettessel körülvéve. Ráadásul az eset megoldását az sem kimondottan segíti elő, hogy a nyomok egyike-másika látszólag világunk határain túlra vezet...
A Sztrugackij fivérek ismét nem egy megszokott SF-et tesznek le elénk, hanem egy vérbeli bűnügyi történetet, amelyben persze semmi sem a várakozásoknak megfelelően alakul. Mert mit is várhatnánk egy olyan krimitől, amiben a halott nem halott, a gyanúsítottak egy része pedig talán nem is ember?
Ez a kötet immár másodszor jelenik meg magyarul, mégis teljes joggal mondható első kiadásnak, hiszen új fordításban lát napvilágot, közel ötvenoldalnyi olyan szövegrésszel, amely mindeddig ismeretlen maradt a hazai olvasók előtt.
Vypredané
10,15 €
10,68 €
dostupné aj ako:
700 év remekművei . Kalandozás a komolyzene világába- 8 CD-vel
Élje át a világ legkedveltebb klasszikus zeneműveit! Kiváló hangminőségben hallgathatja meg a zenetörténet legnagyobb mesterműveit, ráadásul megismerheti az egyes zenei korszakokhoz kapcsolódó képzőművészeti alkotásokat, láthatja a zeneszerzők portréit és elolvashatja, milyen körülmények között született a darab, amit éppen hallgat.Minden idők legnagyobb zeneszerzői egyetlen gyűjteményben!A csomag tartalma:- 8 digitálisan felújított CD-n 150 népszerű szerzemény a legnagyobb zeneszerzőktől.- Egy 104 oldalas, híres festményekkel és komponisták portréival illusztrált könyv.- Lebilincselő írások a klasszikus zene korszakairól és a legnevesebb zeneszerzők életéről.- Az öt legnagyobb zenetörténeti korszak időrendben.- 8 órányi gyönyörű muzsika!A középkor és a reneszánsz (első CD)A barokk (második CD)Klasszicizmus (harmadik CD)Romantika (negyedik, ötödik és hatodik CD)A századforduló és a 20. század zenéje (hetedik és nyolcadik CD)Ízelítő a repertoárból:Für Elise - BeethovenTell Vilmos Nyitány - Rossini Kék Duna-keringô - Ifj. Johann StraussVirágkeringő a Diótörő-szvitből - CsajkovszkijSummertime a Porgy és Bessből - Gershwin Humoreszk - Dvor?ákSzerelmi álmok, no. 3 - Liszt Álmodozás - DebussyTavasz A négy évszakból - VivaldiValse minute - Chopin Ave Maria - Schuber
Vypredané
47,46 €
49,96 €
CD-Stínadla se bouří
Nahrávka první části trilogie Jaroslava Foglara, nazvaná Záhada hlavolamu, vznikla před dvaceti lety a již v několika vydáních vyšla na CD. Titul vždy vzbudil velký rozruch a mnozí posluchači zatoužili poslechnout si další dramatizované příběhy Rychlých šípů. Pátrání po ježku v kleci tedy navazuje na tomto CD na předchozí příběh opět s partou Mirka Dušína, Jarka Metelky, Jindry Hojera, Červenáčka a Rychlonožky, statečně překračujících Rozdělovací třídu a nořících se do nebezpečí tajemných uliček Stínadel. Zde na ně číhá mnoho překvapení a objevů, díky kterým postupně přicházejí na stopu ztraceného hlavolamu. V napínavém pokračování jedné z nejpopulárnějších knih Jaroslava Foglara se objeví nejen postavy známé z předešlé Záhady hlavolamu, ale i postavy nové a neobvyklé. Je jím tajemný Široko, podivná parta z klubu Rezavých klíčů a řada příznivců hlavních hrdinů, i jejich nepřátel. Jisté je, že nebezpečné souboje s divokými Vonty o ztracený hlavolam nenechají v klidu žádného z příznivců dobrodružství bez ohledu na věk. Pokračuje napínavé pátrání Rychlých šípů po záhadě hlavolamu
Vypredané
11,12 €
11,70 €
The Salmon of Doubt: Hitchhiking the Galaxy One Last Time
Here is Douglas Adams's indispensable guide to life, the universe and everything. This sublime collection dips into the wit and wisdom of the man behind THE HITCHHIKER'S GUIDE TO THE GALAXY, uncovering his unique comic musings on everything from his school-trousers to malt whisky and from the letter Y through to his own nose, via atheism, hangovers and fried eggs. Including short stories and a lengthy unpublished Dirk Gently extract, THE SALMON OF DOUBT is for fans and new readers alike. These hilarious collected writings reveal the warmth, enthusiasm and ferocious intelligence behind this most English of comic writers, a man who was virtually an unofficial member of the Monty Python team. Douglas Adams on his passion for P. G. Wodehouse, The Beatles and the perfect cup of tea alone make this a must-have collection and a remarkable sign-off from one of the best loved writers of all time. 'One of the world's sanest, smartest, kindest, funniest voices' INDEPENDENT ON SUNDAY 'Sheer delight' THE TIMES. 'Magical ...read this book' SUNDAY EXPRESS
Vypredané
8,54 €
8,99 €
Star Wars: Povstalci 2. série 4DVD
(Star Wars Rebels: Season 2)
2015 / Seriál, Akční, Dobrodružný, Dětský, Animovaný / 462 minut / USA
Velkolepá bitva s cílem porazit Říši zla pokračuje ve druhé sérii Star Wars: Povstalci!
Ezra usiluje o to, aby se stal Jediem pod Kananovým vedením, posádka Ducha se spojuje s povstaleckými buňkami a bývalými vojáky Klonové války, a přidávají se k rodící se Alianci za obnovu míru a svobody v galaxii. Temná strana ale nadále představuje hrozbu, neboť Darth Vader vysílá Inkvizitory a připravuje půdu pro vrcholné zúčtování, které odhalí hrozivé pravdy, a navždy promění životy našich hrdinů.
Disk 1.
1. Past na Lothalu Část I
2. Past na Lothalu Část II
3. Ztracení velitelé
4. Relikvie Staré republiky
5. Vždy dva jsou
6. Bratři na Zlomeném rohu
Disk 2.
7. Křídla mistrovství
8. Pokrevní sestry
9. Gravitační past
10. Budoucnost Síly
11. Odkaz
12. Princezna na Lothalu
Disk 3.
13. Protektor z Concord Dawn
14. Legendy Lasatů
15. Volání
16. Návrat domů
17. Válečnická čest
18. Závoj Temnoty
Disk 4.
19. Zapomenutý droid
20. Záhada Chopperovy základny
21. Soumrak učedníka - Část I
22. Soumrak učedníka - Část II
V českém znění: Petr Lněnička - Freddie Prinze Jr. (Kanan Jarrus), Robin Pařík - Taylor Gray (Ezra Bridger), Daniel Rous - Steve Blum (Zeb Orrelios), Tereza Martinková - Vanessa Marshall (Hera Syndulla), Nina Horáková - Tiya Sircar (Sabine Wren) a Zdeněk Maryška (vypravěč) Epizodní role: Jiří Klem - James Earl Jones (Darth Vader), Anežka Pohorská - Ashley Eckstein (Ahsoka Tano), Jiří Plachý - Sam Witwer (Císař Palpatine), Pavel Soukup - Dee Bradley Baker (Rex, Wolffe, Gregor), Václav Knop - Frank Oz (mistr Yoda), Martina Kechnerová - Gina Torres (Ketsu Onyo), Pavel Vondra - Jason Isaacs (Inkvizitor / Strážce), Jiří Dvořák - Sam Witwer (Maul), Zdeněk Podhůrský - Billy Dee Williams (Lando Calrissian), Svatopluk Schuller - David Oyelowo (Agent Kallus), Pavel Rímský - Jim Cummings (Hondo Ohnaka), Bohumil Švarc ml. - Matt Lanter (Anakin Skywalker), Miroslav Saic - Keith Szarabajka (Cikatro Vizago), Michal Michálek - Keone Young (komandér Sato) + Dee Bradley Baker (admirál Kassius Konstantine), Petr Gelnar - Philip Anthony-Rodriguez (Pátý bratr), Marek Libert - Philip Anthony-Rodriguez (Pátý bratr) + Kevin McKidd (Fenn Rau), René Slováčková - Sarah Michelle Gellar (Sedmá sestra), Bohdan Tůma - Robin Atkin Downes (Cham Syndulla), Zdeněk Maryška - James Hong (Azmorigan) + Clancy Brown (Ryder Azadi), Pavel Vondrák - Stephen Stanton (AP-5), Marcel Vašinka - Corey Burton (Quarrie), Klára Sochorová - Kath Soucie (Maketh Tua), Nikola Votočková - Julie Dolan (princezna Leia), Inka Šecová - Grey Griffin (Chava), Jiří Valšuba - Gary Anthony Williams (Gron), Rudolf Kubík, Zdeněk Mahdal
Hudba: Kevin Kiner
Scénář: Simon Kinberg, Carrie Beck, Dave Filoni, George Lucas
Produkce: Carrie Beck, Dave Filoni, Kiri Hart, Simon Kingerg, Athena Yvette Portillo, henry Gilroy, Greg Weisman
Zvukové formáty: česky 2.0 Dolby Surround / anglicky DD 5.1
Titulky: anglické pro neslyšící
Obrazové formáty: 1,78:1 / 16:9
Bonusy:
Disk 1.
• Tajné zprávy Povstalců:
• “Pasti na Lothalu”
• “Ztracených velitelích”
• “Relikviích Staré republiky”
• tom, že “Vždy dva jsou”
• “Bratrech na Zlomeném rohu”
Disk 2.
• Tajné zprávy Povstalců:
• “Křídlech mistrovství”
• “Pokrevních sestrách”
• “Gravitační pasti”
• “Budoucnosti Síly”
• “Odkazu”
• “Princezně na Lothalu”
Disk 3.
• Tajné zprávy Povstalců:
• “Protektorovi z Concord Dawn”
• “Legendách Lasatů”
• “Volání”
• “Návratu domů”
• “Válečnické cti”
• “Závoji Temnoty”
Disk 4.
• Tajné zprávy Povstalců:
• "Zapomenutém droidovi"
• "Záhadě Chopperovy základny"
• "Soumraku učedníka"
• Galaxie se propojuje: Druhá řada Povstalců
Apa magazin 2016/1.
A kiadvány tartalma:
Ready, Steady, Daddy
- Muhammad Ali - A legnagyobb apa
- Dadlines - Minden, ami menő, új és tudnod kell róla
Dadvisor
- Hogyan válassz babakocsit? - Ha nem akarsz mellényúlni
- Hol tároljuk a családi fotóinkat? - NAS us felhő
- Mit csinálj, ha beteg a gyerek? - Forgatókönyvek vészhelyzetre
- Hogyan válassz tökéletes gyerekbiciklit? - Két kerék, sok szempont
Dadlife
- Bent leszel? -Az apás szülés dilemmái
- Amit tudni akarsz a szex utáni dolgokról - Készülj fel az apaságra!
- Olyan vagy, mint az apád! - A hobbigén nyomában
- A láthatatlan köldökzsinór - Apaság határok nélkül
- Menj haza! - Mókuskerék, stop!
Dadventure
- Apák a filmvászonról - Kultikus apafigurák Hollywoodból
- Kisállat a gyereknek - Az időhúzás művészete
- Hívogató gyerekszobák - A dizájn csak a kezdet
- Elválva, mégis összekötve - Interjú Szőke András pszichológussal
- Szeretek veled játszani - Ugye, lősz egy legeslegutolsót?
Dadmoney
- A tandíj, a lakás és minden, amire az első 18 évben spórolnod kell - Nem lehet elég korán kezdeni
- Hogyan neveljük gyerekünkből a következő Mark Zuckerberget? - Millió dolláros bébik
Gastrodad
- Válogat, turkál, fintorog - Eszik majd valaha rendesen?
- Apa, ma mit tettél? - Apa-féle tízórai
Dad or alive
- Mindennapi gyötrelmeinket add meg nekünk ma - Ki mondta, hogy könnyű lesz?
- Popsi, nuni, fütyi, kuki - A testiségről korhatár nélkül
Dadtime
- Amit nem tanítottak meg - Itt az ideje, hogy végre megtanuld
- Családdal unatkozni? Na még mit nem! - Napszaki és hétvégi apás programok őszre és télidőre
- Trainspotting - A legjobb vonatleső helyek
- Könyvet a kézbe - Friss tippek közös olvasáshoz
- Három filmklasszikus egy hatévessel - Az alapokat kár lenne kihagyni
Dad & stuffs
- Apa vagyok - Öt apa, öt sztori, öt univerzum
- Habparty -A fürdetés rituáléja
- Családi izgalmak - Dögös családi járgányok
- Játék és muzsika - Érzékszervek vonzásában
- Tűrd fel az ingujjat! - Tedd oda magad otthon, ha végképp muszáj
- Én ülök az ablaknál! - Gyerekkel repülni élvezet
- A szoptatás 10 parancsolata - Igenis részese lehetsz
- Nagypapa-anyuka lettem! - Gondolatok a korfa túlsó végéről
- Amit apámtól tanultam - Lukács László, a Tankcsapda frontembere
Vypredané
3,55 €
A regény művészete
"A regény állandó, hűséges kísérője az embernek a modern idők kezdete óta. A "megismerés szenvedélye" (amit Husserl az európai szellem leglényegesebb vonásának tekint) ekkor uralkodott el rajta, hogy megvizsgálja az ember konkrét életét, és megóvja a lét feledésétől, hogy az életvilágra állandó fényt vetítsen. Így értelmezem és egyszersmind osztom is azt a konokságot, amellyel Hermann Broch azt hajtogatta: Feltárni azt, amit csak a regény tárhat fel - ez adja a regény jogosultságát, egyedül ez. Az a regény, mely nem tárja fel a lét valamely addig ismeretlen részecskéjét, erkölcstelen. A regény egyetlen erkölcse a megismerés. Hadd tegyem hozzá: a regény Európa műve, felfedezései, jóllehet különböző nyelveken történnek, egész Európa osztályrészének tekintendők. A felfedezések egymásra következése (és nem a szövegek összegezése): ez az európai regény története." Ezt a történetet írja meg Milan Kundera hét többé-kevésbé független szövegből, "hét részből álló esszé"-jében. Az egyik szöveget Cervantesnek szenteli az író, a másikat Brochnak, a harmadikat Kafkának, s közben minduntalan vissza-visszatér, szüntelenül hivatkozik azokra a szerzőkre, akik irodalmi támaszpillérei az ő "személyes regénytörténetének": Rabelelais-ra, Sterne-re, Diderot-ra, Flaubert-re, Tolsztojra, Musilra... Két dialógusban saját művészetéről, saját regényeiről beszél: a polifóniáról, a kompozícióról, a "kísérleti ego" (az irodalmi alak) megteremtésének módozatairól, a fordítás művészetéről... Kundera esszéje nem más, mint az "Isten nevetéséből született művészet", a regény regénye, amely sok-sok szellemi izgalmat, felfedezést, kalandot kínál az olvasónak.
Vypredané
8,04 €
8,46 €
Lacná kniha A regény művészete (-70%)
"A regény állandó, hűséges kísérője az embernek a modern idők kezdete óta. A "megismerés szenvedélye" (amit Husserl az európai szellem leglényegesebb vonásának tekint) ekkor uralkodott el rajta, hogy megvizsgálja az ember konkrét életét, és megóvja a lét feledésétől, hogy az életvilágra állandó fényt vetítsen. Így értelmezem és egyszersmind osztom is azt a konokságot, amellyel Hermann Broch azt hajtogatta: Feltárni azt, amit csak a regény tárhat fel - ez adja a regény jogosultságát, egyedül ez. Az a regény, mely nem tárja fel a lét valamely addig ismeretlen részecskéjét, erkölcstelen. A regény egyetlen erkölcse a megismerés. Hadd tegyem hozzá: a regény Európa műve, felfedezései, jóllehet különböző nyelveken történnek, egész Európa osztályrészének tekintendők. A felfedezések egymásra következése (és nem a szövegek összegezése): ez az európai regény története." Ezt a történetet írja meg Milan Kundera hét többé-kevésbé független szövegből, "hét részből álló esszé"-jében. Az egyik szöveget Cervantesnek szenteli az író, a másikat Brochnak, a harmadikat Kafkának, s közben minduntalan vissza-visszatér, szüntelenül hivatkozik azokra a szerzőkre, akik irodalmi támaszpillérei az ő "személyes regénytörténetének": Rabelelais-ra, Sterne-re, Diderot-ra, Flaubert-re, Tolsztojra, Musilra... Két dialógusban saját művészetéről, saját regényeiről beszél: a polifóniáról, a kompozícióról, a "kísérleti ego" (az irodalmi alak) megteremtésének módozatairól, a fordítás művészetéről... Kundera esszéje nem más, mint az "Isten nevetéséből született művészet", a regény regénye, amely sok-sok szellemi izgalmat, felfedezést, kalandot kínál az olvasónak.
Vypredané
2,54 €
8,46 €
dostupné aj ako:
Tejútra néző terasz
"Megül házának teraszán, nappalaiban és éjszakáiban, együttérző és emlékező költőként a szegénység nehéz köveit és emlékeit emelgeti, rakosgatja. Illesztgeti egymáshoz szavait. Élete nyolcadik évtizedén is túl kitartóan építgeti önmagát, Kassák nyomán a költészetét, ... Folytatás ›› bár "Nyilvánvaló a vereség. / Felmérhetetlen az emberben, / anyagban esett kár" (A harc vége). És mégis muszáj írni, Istent keresni, hinni. Hallgatni legalább a kert és a vers hangjait, hogy benne van-e a lekottázhatatlan muzsika. Költészetében a szeretet zenéje is benne van. Prohászka László Máté utánozhatatlan eredetisége mélyen a lényében van, ahogy benne van a lemásolhatatlan tájban, akár Pesterzsébet, akár Gyál egy-egy külvárosi utcarészletében a hasonlíthatatlan egyszeriség, hogyha azt igazi költő látja és láttatja. "Szalma Krisztusok / zizegő karjukat tárják, / hogy pihenjek. / Testük meleg madárfészek. / S a szülők, nem csak fiókáikat etetik. / Csőrükben vizet is hoznak, / hogy szomjamat oltsam." (Út előttem) Tejútra néző teraszáról, verseinek fénye mellett éjjel különösen tisztán látja, amit mi olvasói, hívei őbenne látunk: igen, nyolcvanadik évén túl Prohászka László Máténak emelkedőben arra visz az útja. Amerre a becsületes szegényeké, a sokat szenvedőké, a mégis látóké, az Isten becsületében reménykedőké, a tiszta és jó költőké. Azoké, akik élik és értik a "porrá és hamuvá változó test" Sorsnak adott válaszát: "A lélek erősebb és maradandóbb / kőnél, fémnél". Ennek tudatában szól hűséges szerelemmel a feleségéhez: "Szép vagy kedvesem, derekad nárcisz hajlékonyságú, / karod indaerős, / ahogy átfonsz, / vágytól fuldoklom... // Ha tükröd elé ülsz / ne kérdezd: / Kinek tetszem? / Szép vagyok-e még?" (Vallomás)" (Benke László)
A(z) Tejútra néző terasz (Könyv) szerzője Prohászka László Máté.
Vypredané
5,44 €
5,73 €
A film mint mozgás
Ez a könyv egy első hangzásra meghökkentő ötletből keletkezett, mely szerint a film szépségének titka nem a kép, hanem maga a mozgás. De ha az olvasó veszi a fáradságot és végigolvassa a korábban inkább külpolitikai újságíróként ismert, de sokoldalúságával már nem egy meglepetést okozó szerző munkáját, akkor nem lesz kétsége ennek az állításnak az igazságtartalma felől. A bizonyítási folyamatban voltaképpen a teljes filmtörténet feltárul a filmrajongó előtt. Talán éppen most tudatosul majd benne, hogy miért döbbentett meg milliókat Spielberg Schindler listája című filmjének nyitójelenete, mitől jó színész mégis a minden filmjében egyforma Arnold Schwarzenegger, mitől fantasztikus teljesítmény Giulietta Masina alakítása az Országútonban, vagy mitől remekműgyanús a Collateral, a halál záloga, Tom Cruise-zal és Jamie Foxx-szal.De elgondolkodhat az olvasó azon is, hogy mi okból adott zöld kabátot Antonioni a Nagyítás fotográfusára, miért zseniális megoldás Jancsó Miklós részéről, hogy nem hagyja kikapcsolni a kamerát, amíg a színészei össze nem rogynak, és mivel érdemelte ki a maga Oscar-díjait a Gravitáció. Filmes szakemberek számára a könyvben részletesen kifejtett mozgáselmélet mellett olyan képtelennek tűnő elemzések jelentenek majd élményt, mint az Ének az esőben és a Körhinta táncjelenetének összehasonlítása, vagy a nem kevésbé bizarr párhuzam Tarkovszkij Sztalkerének a Zóna felé igyekvő szereplői és az Óz a csodák csodája Smaragdváros felé tartó mesehősei között.A film mint mozgás mindemellett nagyívű esztétikai rendszert épít, ekként alapműnek ígérkezik a maga műfajában, hiszen a film szépségének titkait kutató hasonlóan széles áttekintést nyújtó mű Magyarországon közel ötven éve nem született.
Vypredané
23,08 €
24,29 €
Kivilágos kivirradtig
Karácsony másnapján, István vértanú ünnepén nagy névnapi vigasságra készülnek egy grófi uradalom jószágigazgatójának a házában. Odavárják dr. Pogány Imrét is, a dzsentri-összeköttetéseket kereső, gazdag zsidó földbirtokost, aki lánykérőbe jön: a gazd
a szép Annuska lányát szemelte ki magának. Mindenki jókedvű, Annuska házassága a család anyagi biztonsága szempontjából is szerencsésnek ígérkezik.
Mint derült égből a villámcsapás, érkezik a hír, hogy a gróf elbocsátotta a jószágigazgatót, egy hét
múlva el kell mennie valamilyen jelentéktelen állásba. A birtokot ugyanis bérbe adta egy bécsi borkereskedőnek, mintagazdaságot akar megvalósíttatni. A vacsorát már nem mondhatják le, úgy viselkednek, mintha mi sem történt volna. A hír persze futótűz
ként terjed a vendégek között, hiszen a jószágigazgató elbocsátása miatt az egész asztaltársaság - kisbirtokosok, gazdatisztek, a falusi orvos, csupa középosztálybeli figura - sorsa megpecsételődik. Ennek a regénynek a hőse nem is egy személy, hanem
egy társadalmi osztály, a vidéki dzsentri. Az ő mentalitásának, erkölcsének, szokásainak és szociális helyzetének kimerítő ábrázolását kapjuk. A cselekmény az asztalnál ülők társalgásából kerekedik ki, érezhetően nő, gyűlik a feszültség, de mindenki
jó képet vág az óhatatlanul bekövetkező katasztrófához, esznek, isznak, táncolnak, mulatnak kivilágos kivirradtig, mert ez az igazi magyar tempó, és a vendéglátás törvénye szent. "Még szól a muzsika, még bor van az asztálon, nem vagyok máriás huncut,
hogy ne mulassak, míg mindenki mulát. Majd holnap meglátjuk Elég lesz, ha holnap reggel jön a kátzenjámmer, minek játsszam meg ma a fejfájást, mikor még nem fáj a fejem, csak tudom, hogy holnap úgy fog fájni, mintha fejszével hasogatnák."
A kivét
eles regénytechnikai bravúrral megírt mű Móricz-sorozatunk kilencedik darabja. Előző kötetek: Rokonok, Légy jó mindhalálig, Nem élhetek muzsikaszó nélkül, Úri muri, Kerek Ferkó, Pillangó, Sárarany Az Isten háta mögött .
Vypredané
10,23 €
10,77 €
Tři sestry - Vinyl Tour Live 2022-1992 3LP
KDO: Skupinu Tři sestry založili kamarádi v pražské čtvrti Braník v roce 1985. Původně punkové seskupení se postupně přetvořilo v celostátně respektovanou, kultovní skupinu, jejíž hlavní devizou byli (a jsou) zpěvák Lou Fanánek Hagen a jeho texty.
CO: Když jsme na sklonku roku 1992 připravovali materiál pro třetí řadové album, jež vyšlo na jaře 1993 pod názvem Švédská trojka, vyjeli jsme na část podzimní šňůry se zvukařem Mirdou Mirovským a nahráli památné koncerty v Teplicích, Karlových Varech a Klostrdlé (Klášterec nad Ohří). Téměř polovina písní se pak na jmenovaném albu objevila práve v živých verzích z těchto nahrávek, včetně několika nesmrtelných hlášek. Tenhle počin nás motivoval v roce 2020 vytvořit koncertní program pouze z písní prvních tří studiových alb a objet s ním české a moravské kluby a kulturáky. I stalo se a jsme tomu rádi, na pódiích na nás zavanul syrový hvězdný prach zašlých časů! Z raných devadesátek se v celém rozsahu dochoval jediný záznam koncertu v Klostrdlé. Výběr nezapomenutelných momentů z této vydařené trachtace naleznete v podobě bonusu na závěr tohoto alba. Vychutnejte si undergroundovou atmosféru záznamu z Klostrdlé, a chcete-li, porovnejte s nahrávkami, které vznikly o třicet let později. K poslechu se hodí pivo!
LP
1. Ztráta imunity
2. Věci divnej spád maj
3. Ta naše rytmika
4. Aparát
5. Pijánovka
6. Divný stavy
7. Polyš
8. Nuselský Horky
9. Bába
10. Plesový ráno
11. Maminka
12. Boule
13. Večírek
14. Lidojedi
15. Bílej jezdec - pozor jez!
16. Sovy v mazutu
17. Francouzská
18. Kino Zdar
19. Když jí bylo 18
20. Janova láska
21. Bylo mi blbě
22. Česká hospoda
23. Kovárna III.
24. Sny o lahvích sody
25. Budapešť
26. Metalice
27. Nechci do ústavu
28. Život je takovej
29. Kovárna
30. Dodo a Dude
31. Don't drink & drive
32. Metalice II
33. 10 černejch piv
34. Zelená
35. Ztráta imunity - BONUS KLOSTRDLÁ 1992 BBC (Brutal Boomers' Cut)
36. Turecká lidová - BONUS KLOSTRDLÁ 1992 BBC (Brutal Boomers' Cut)
37. Plesový ráno - BONUS KLOSTRDLÁ 1992 BBC (Brutal Boomers' Cut)
38. Prostonárodní - BONUS KLOSTRDLÁ 1992 BBC (Brutal Boomers' Cut)
39. Zelená - BONUS KLOSTRDLÁ 1992 BBC (Brutal Boomers' Cut)
40. Texty o auťácích - BONUS KLOSTRDLÁ 1992 BBC (Brutal Boomers' Cut)
41. Metalice - BONUS KLOSTRDLÁ 1992 BBC (Brutal Boomers' Cut)
42. Balada - BONUS KLOSTRDLÁ 1992 BBC (Brutal Boomers' Cut)
43. Sovy v mazutu á capella - BONUS KLOSTRDLÁ 1992 BBC (Brutal Boomers' Cut)
44. Představovačka - BONUS KLOSTRDLÁ 1992 BBC (Brutal Boomers' Cut)
Royal Blood - Typhoons (Black) LP
KDO: Jedno z nejskloňovanějších jmen současné kytarové scény. Mike Kerr a Ben Thatcher pocházejí z anglického Brightonu. Podobně jako třeba White Stripes nebo The Black Keys hudebně vycházejí z dřevního blues rocku, kritika v souvislosti s nimi nejčastěji používá termín modern garage rock. Royal Blood hrají ve velmi úsporném a unikátním nástrojovém obsazení baskytara a bící. Nepoužívají žádné přednatočené pásky nebo mašinky, přesto dokáží s pomocí pedálových efektů vytvořit plný a opravdu hutný zvuk.
CO: Třetí album britských rockových titánů. Desku Typhoons koprodukovali Paul Epworth a Josh Homme z kapely Queens Of The Stone Age, k dispozici je na CD, standardním černém LP a také v modré vinylové variantě.
LP1:
1. Trouble's Coming [03:48],
2. Oblivion [02:41],
3. Typhoons [03:56],
4. Who Needs Friends [03:10],
5. Million and One [04:18],
6. Limbo [04:53],
7. Either You Want It [03:00],
8. Boilermaker [03:29],
9. Mad Visions [03:09],
10. Hold On [03:14],
11. All We Have Is Now [02:33]
Royal Blood - Typhoons (Blue) LP
KDO: Jedno z nejskloňovanějších jmen současné kytarové scény. Mike Kerr a Ben Thatcher pocházejí z anglického Brightonu. Podobně jako třeba White Stripes nebo The Black Keys hudebně vycházejí z dřevního blues rocku, kritika v souvislosti s nimi nejčastěji používá termín modern garage rock. Royal Blood hrají ve velmi úsporném a unikátním nástrojovém obsazení baskytara a bící. Nepoužívají žádné přednatočené pásky nebo mašinky, přesto dokáží s pomocí pedálových efektů vytvořit plný a opravdu hutný zvuk.
CO: Třetí album britských rockových titánů. Desku Typhoons koprodukovali Paul Epworth a Josh Homme z kapely Queens Of The Stone Age, k dispozici je na CD, standardním černém LP a také v modré vinylové variantě.
LP1:
1. Trouble's Coming [03:48],
2. Oblivion [02:41],
3. Typhoons [03:56],
4. Who Needs Friends [03:10],
5. Million and One [04:18],
6. Limbo [04:53],
7. Either You Want It [03:00],
8. Boilermaker [03:29],
9. Mad Visions [03:09],
10. Hold On [03:14],
11. All We Have Is Now [02:33]
Vypredané
23,74 €
24,99 €
Maxíci - 25 let turbulencí 2CD
MAXÍCI - Máme tu pro vás rovnou nové dvou CD s názvem 25 LET TURBULENCÍ, kde si můžete poslechnout ty největší hity, které jste od nás mohli za celých 25 let slyšet a zároveň jsme vám k poslechu přibalili i několik novinek, které na CD vycházejí poprvé a nebo se jedná o zcela nové (Promovaní inženýři, Jenom jeden svět, Beruško půjč mi tečku, Planeta Dinosaurů, Daconet).
Celý komplet mapuje a přináší to nejlepší, co jste mohli od nás za celých 25 let, co jsme na hudební scéně slyšet. CD 1 obsahuje písně, které jste mohli slyšet tehdy ještě jako Maxim Turbulenc, nechybí tedy provařená Mašinka, Mraveneček, Sluníčko, Báječný chlap a nebo Mrazík. CD 2 obsahuje to nejlepší z dosavadní tvorby z posledních let Maxíků. Ve výběru nechybí Prázdninové Reggae, na který jsme natočili videoklip s Danem Nekonečným (Dane díky), a dále třeba Šťastná Hvězda (s kytarovým sólem Tomáše Berky), Slůňata, Gembler, Andělé. Úplně poprvé na CD vychází píseň Jenom jeden svět, na kterou jsme natočili v Chicagu videoklip. Z novinek si ještě můžete poslechnout Planetu Dinosaurů a Daconet. Jak je tedy u nás zvykem svou oblíbenou písničku si tu najde opravdu každý.
CD1
1. Jede jede mašinka
2. Vařila myšička kašičku
3. Hajný je lesa pán
4. Včelka mája
5. Král s kytarou
6. Báječný chlap
7. Promovaní inženýři
8. Jožin z bažin
9. Buráky
10. Citrónky
11. Hlídač krav
12. Polámal se mraveneček
13. Číňánek
14. Mrazík
15. Sluníčko
CD2
1. Jenom jeden svět
2. Krtek
3. Slůňata
4. Prázdninové reggae
5. Beruško půjč mi tečku
6. Hroši
7. Ajťák
8. Penquin
9. Gembler
10. Planeta dinosaurů
11. Bleší ples
12. Země Maxíků
13. Daconet
14. Štastná hvězda
15. Andělé
Vypredané
14,24 €
14,99 €
Various - The Rolling Stones Rock And Roll Circus BD
Skladba
Song For Jeffrey - Jethro Tull
A Quick One While He's Away - The Who
Ain't That A Lot Of Love - Taj Mahal
Something Better - Marianne Faithfull
Yer Blues - The Dirty Mac
Whole Lotta Yoko - Yoko Ono & Ivry Gitlis, and The Dirty Mac
Jumpin' Jack Flash - The Rolling Stones
Parachute Woman - The Rolling Stones
No Expectations - The Rolling Stones
You Can't Always Get What You Want - The Rolling Stones
Sympathy for the Devil - The Rolling Stones
Salt Of The Earth - The Rolling Stones
EXTRAS
Widescreen Feature
Pete Townshend Interview
The Dirty Mac
'Yer Blues' Tk2 Quad Split
Taj Mahal
-Checkin' Up On My Baby
-Leaving Trunk
-Corinna
Julius Katchen
-de Falla: Ritual Fire Dance
-Mozart: Sonata In C Major-1st Movement
Mick & The Tiger/ Luna & The Tiger
Bill Wyman & The Clowns
Lennon, Jagger, & Yoko backstage
FILM COMMENTARY TRACKS
Life Under The Big Top (Artists) Featuring: Mick Jagger, Ian Anderson, Taj Mahal, Yoko Ono, Bill Wyman, Keith Richards
Framing The Show (Director & Cinematographer) Featuring: Michael Lindsay Hogg, Tony Richmond
Musings (artists, writer, fan who was there) Featuring: Marianne Faithfull, David Dalton, David Stark
Vypredané
25,64 €
26,99 €
Coldplay - Live In Bueno Aires/Live In Sao Paulo: A Head Full Of Dreams 2CD+2DVD
KDO: Coldplay patří k nejzásadnějším hudebním uskupením posledního desetiletí, mnozí je dokonce považují za největší kapelu současnosti. V jejich sbírce je bezpočet různých ocenění včetně sedmi sošek Grammy a osmi cen Brit Awards. Prodali miliony alb, drží spoustu zajímavých rekordů. Čtveřice z Londýna debutovala v roce 2000 deskou Parachutes, jež je katapultovala mezi alternativně rockovou smetánku. Řadovka Mylo Xyloto se v roce 2011 dostala na první místo prodejní hitparády v čtyřiatřiceti zemích světa, celkově si desku pořídilo více než osm milionů posluchačů.
CO: V roce 2017 navštívili Coldplay se svou show v rámci A Head Full Of Dreams Tour latiskoamerický kontinent. Turné po celém světě vidělo přes 5 a půl milionu diváků, což z něho činí třetí největší koncertní šňůru všech dob. V Buenos Aires a S?o Paulo skupina natočila záznam, který nyní nabízí na audio i video nahrávce. Zatímco obrazový záznam z brazilského města pořízený 8.11.2017 má dvě hodiny a vychází pouze jako součást rozšířených verzí označovaných také jako Butterfly balíček, koncert z Argentiny z 15.11.2017 je k dispozici také samostatně na 2CD. V Butterfly variantě zájemce najde rovněž obsáhlý dokument, který mapuje dvacetiletou historii Coldplay.
2CD
1. A Head Full Of Dreams
2. Yellow
3. Every Teardrop Is A Waterfall
4. The Scientist
5. God Put A Smile Upon Your Face
6. Paradise
7. Always In My Head
8. Magic
9. Everglow
10. Clocks
11. Midnight
12. Charlie Brown
13. Hymn For The Weekend
14. Fix You
15. Viva La Vida
16. Adventure Of A Lifetime
17. De Musica Ligera
18. Colour Spectrum
19. In My Place
20. Amor Argentina
21. Something Just Like This
22. A Sky Full Of Stars
23. Up & Up
24. End Credits
DVD 1
1. Live In S?o Paulo
DVD 2
1. A Head Full Of Dreams - dokumentátní film
Vypredané
28,49 €
29,99 €
Various - Hity, které si zpívate na dětské párty 2CD
Písničky, bez kterých nemůže dobře fungovat žádná dětská party.
Kompilace vychází v rámcí řady hitů. které si zpíváte při různých příležitostech.
1 Chňapík, maličký krokodýl - Kristián Kubica
2 Beruško, půjč mi jednu tečku - Pastelky
3 Popeláři - Míša Růžičková
4 S tebou mě baví svět - Maxim Turbulenc
5 Když se zamiluje kůň - Zdeněk Svěrák
6 Či a či a čičičí, jsou to kluci kočičí - Bambini di Praga
7 Kapr - Jaromír Nohavica
8 Včelka Mája - Michal David
9 Narozeninová - Zdeněk Svěrák a Jaroslav Uhlíř
10 Narozeniny - Jablkoň
11 Medvídek - Květy
12 Ukolébavka - Bombarďák
13 Jožin z bažin - Děda Mládek Illegal Band
14 Prší, prší - Michal David
15 Colorado - Maxim Turbulenc
16 Indiánská - Wabi Daněk
17 Pod dubem, za dubem - Jiří Lábus
18 Jdu cestou necestou - Radek Valenta
CD2
1 Pasu, pasu písničky, směs - Dagmar Patrasová
* Chytila jsem na pasece žížalu
* Chvála slepic
* Velbloud
* Rudla Šmudla
* Statistika
* Strašidýlko Emílek
* Pasu, pasu písničky
2 Večerníček - Karel Černoch
3 Sloník Toník - Míša Růžičková
4 Jede, jede mašinka - Michal David
5 Gramofónoví ľudkovia - Peter Nagy, Beáta Dubasová a Vašo Patejdl
6 Sluníčko - Jiří Suchý a Terezka Vágnerová
7 Zimní princezna - Denisa Marková
8 Hvězda na vrbě - Pastelky
9 Ptáček Jarabáček - Anna K. a Jiří Suchý
10 Krávy, krávy - Zdeněk Svěrák a Jaroslav Uhlíř
11 Královské reggae - Iva Janžurová, Jiří Krampol a Jan Čenský
12 Mlýn klape svou - Lucie Vondráčková
13 Mravenčí ukolébavka - Zdeněk Svěrák a Jaroslav Uhlíř
14 Čáp - Pastelky
15 My jsme žáci 3. B - Petr Nárožný
16 Emo - Bombarďák
17 Mecheche - Dagmar Patrasová
18 Méďa Béďa - Stanislav Hložek
bonus
19 Old McDonald Had A Farm - Miro Žbirka & Children
Vypredané
8,54 €
8,99 €
Decibely lásky (1DVD + 1CD Soundtrack)
Decibely lásky jsou příběhem tří generací, které prožívají své touhy, sny, naděje i zklamání, a přitom nepřestávají věřit na lásku, přátelství a lidské souznění. Okolnosti se mění, ale věčná touha milovat a být milován zůstává.
Mladý umělec Dan (Filip Cíl) sní o úspěchu, ale zatím si odpykává veřejně prospěšné práce při úklidu města. Jeho šéfem je Kristián Hovorka (Rudolf Hrušínský nejml.), který spolu s Otou (Pavel Horváth) pracuje v Technických službách na Plzeňském magistrátu, kde mají na starosti úklid města. Dan se na diskotéce seznámí s Betkou (Alžběta Bartošová), Kristiána zaujme Danova pohledná sestra Danka, která za bratra stále žehlí jeho průšvihy. Ne všechno ale vychází. Betčina nepřejícná kamarádka (Aneta Vrzalová) a její přítel Robert (Jakub Grafnetr) se rozhodnou vše zkomplikovat nefér hrou. A zatímco Danka s Kristiánem hledají cestu, jak konečně zakotvit „v neklidných vodách života", tak Kristiánův táta Láďa (Rudolf Hrušínský ml.) a Betčina šarmantní tetička (Iva Janžurová) dokazují celému světu, že věk je pouhé číslo. Kristiána navíc čeká, spolu s nápravou dávné křivdy, jak mu to radí jeho nejlepší kamarádka Lenka (Lucie Vondráčková), i nalezení „cesty" k dceři Jitce (Marika Šoposká).
Komedie / Muzikál / Romantický
Česko, 2016, 91 min
Režie: Miloslav Halík
Scénář: Miloslav Halík
Kamera: Vladimír Smutný
Hudba: Michal David
Hrají: Iva Janžurová, Rudolf Hrušínský ml., Alžbeta Bartošová, Filip Cíl, Aneta Vrzalová, Lucie Vondráčková, Rudolf Hrušínský nejml., Petra Svoboda, Pavel Horváth, Martin Hejný, Roman Vojtek, Marika Šoposká, Václav Kopta, Michal Šášinka, Petr Čadek, Jakub Grafnetr, Karel Gott, Charlotta Gottová, Jakub Zindulka, Tomáš Borůvka, Veronika Arichteva, Karolína Krézlová, Michal David, Jitka Šorfová, Eva Krejčířová, Kateřina Stryková, Michal Kurtiš, Alice Stodůlková
Vypredané
7,59 €
7,99 €