Hľadanie: Elias Canetti: Masa a moc
zobraziť:
A remény, amely legyőzte a tengert
Dua ez-Zamíl átlagos szíriai lány volt, 2011-ben azonban örökre megváltozott az élete, amikor hazájában polgárháború tört ki. A hadsereg elfoglalta Dua szülővárosát, szigorú kijárási tilalom, áram- és vízkimaradások, valamint erőszakos események nehezítették az életüket. A család úgy döntött, Egyiptomba költözik. Ám néhány hónappal később a kormányt megdöntötték, és a menekültek már ott sem voltak többé biztonságban.
Eközben egy fiatal ellenzéki harcos beleszeretett Duába, megkérte a kezét, és meggyőzte, hogy Európában biztonságos és békés jövő vár rájuk. Dua ugyan rettegett a víztől, ráadásul úszni sem tudott, a fiatalok mégis embercsempészekre bízták az életüket, és ötszáz menekült, köztük száz gyerek társaságában nyomorogtak egy rozoga halászbárkán. Négy napja voltak úton, amikor egy másik hajó szándékosan beléjük ment, elsüllyesztette a hajójukat, és magára hagyta az utasokat.
Így kezdődött Dua küzdelme a túlélésért. Drámai fordulatokban gazdag, igaz története sok millió menekült emberfeletti küzdelmét mutatja be, akik az életüket kockáztatják egy biztonságosabb jövőért.
dostupné aj ako:
Meghalt a latin, éljen a latin!
Non Vitae Sed Scholae Discimus! - Az a baj, hogy "az iskolának, nem az életnek tanulunk" - az eredetileg így fogalmazott mondás a filozófus Seneca szemrehányása volt az első században. Szavára ma is érdemes felfigyelni.
Wilfried Stroh könyve nem "iskolás fokon" tekint vissza a latin nyelv által őrzött kincsek több mint 2000 esztendős múltjára. Meggyőződése, hogy az ősökkel való megismerkedés a most élők számára is segítség.
Laudamus Veteres,
Sed Nostris Utimur Annis - "Dicsérjük az ősöket, de a jelenkorban élünk." Ez Ovidius mondása időszámításunk fordulójának időszakából, amelyet így is értelmezhetnénk: Elismerő szavakkal tekintünk az ősökre, mert seg
ítséget remélünk tőlük mai életünk számára is. Ebben az esetben talán igennel tudnánk felelni (Ita Est mondanánk), ha valaki ezzel a kérdéssel lepne meg bennünket: Do you speak Latin?
A könyv címe nem lelkes éljenzés, hanem ta
pasztalat: a latin él! Ennek közvetett bizonyítéka, hogy a már nyugdíjas müncheni egyetemi tanár (klasszika-filológus) 2007-ben megjelent munkája bestseller lett.
Na sklade 1Ks
11,15 €
A határtól délre, a naptól nyugatra
A háború utáni japán kisvárosban felnövő Hadzsime úgy érezte, csak neki nincs testvére. Egyetlen barátja Simamoto lett, aki szintén egyedüli gyerek volt. Hosszú délutánokat töltöttek együtt a lány apjának lemezeit hallgatva. Miután a fiú szülei elköltöztek, a két kiskamasz elszakadt egymástól. Huszonöt év telt el. Hosszabb sodródás után Hadzsime megtalálta a boldogságot felesége és két lánya mellett, és két jól menő dzsesszbárt igazgat. Aztán egyszer csak felbukkan Simamoto. Gyönyörű, ellenállhatatlan, titokzatos. Ártatlan gyermekkori szerelmük olthatatlan, pusztító vágyként éled újjá. Hadzsime visszazuhan a múltba, és kockára teszi egész jelenét.
Na sklade 2Ks
11,90 €
Medzi sémantikou a epistemológiou jazyka
V knihe Medzi sémantikou a epistemológiou jazyka sa Marián Zouhar vracia k svojej tažiskovej téme – k
referencii vlastných mien a deskripcií. Hladá v nej ostrejšiu demarkacnú líniu, ktorá oddeluje sémantiku od
mimosémantických faktorov vstupujúcich do komunikácie. Túto líniu ignoruje napríklad referencializmus, podla ktorého
deskripcie sú referujúce výrazy. Zouhar toto stanovisko presvedcivo kritizuje. Dalej obhajuje opodstatnenost
uplatnovania idealizácií a zjednodušení v sémantickej teórii prirodzeného jazyka. Všeobecnejšie tézy svojej práce
podrobne zdôvodnuje vecnou analýzou pojmov, ktoré v nich vystupujú, a relevantných druhov jazykových výrazov, na
ktoré sa vztahujú.
Na sklade 2Ks
11,00 €
A Gólem és a prágai rabbi
"Gólem - az anyagból gyúrt csodálatos lény számos alakban jelent meg az európai és a közel-keleti történelemben: hol szörnyetegként, hol emberbarát óriásként aszerint, miként ítélték meg teremtőjét, az istenfélő vagy gonosz rabbit. A Gólem-történet jellegében apokrif, kánonon kívüli legenda, melynek magvában ott rejlik számos teremtéstörténet. Ungvári professzor e legendakör eredetét és továbbélését, illetve a teremtés, alkotás lényegét magyarázza, felhasználva ehhez az okkultizmus és a kabbala vonatkozó ismereteit.
Ungvári kultúrtörténete mágikus, misztikus utazás a földön túli dolgok világába."
Subjekt a paradigma básnického textu
Milčák vo svojej poslednej monografii načrtáva možnú typológiu hypostazovaného subjektu. Nejde mu však len o terminologické spresnenie pri narábaní s kategóriou subjektu, ale aj o hľadanie istého hierarchizujúceho systému. Autorova perspektíva vychádza z paradigmatickej opozície súčasnej lyriky, teda z istej tenzie medzi tým, čo sa v lyrike vníma ako tradičné a normatívne, a tým, čo vzniká v súčasnej básnickej produkcii zásluhou ozvláštňujúcich postupov a inovácií. Ůvahy vychádzajú z lektúry básnických textov Rudolfa Juroleka, Evy Luky, Teda Hughesa, Zbigniewa Herberta, Arpáda Tözséra, Ivana Štrpku, Valerija Kupku a iných autorov.
Na sklade 2Ks
7,00 €
A reinkarnáció és a karma törvénye
A reinkarnációval kapcsolatosan számos hiedelem - számos tantétel - létezik, a különféle vélemények és iskolák mögött azonban ugyanaz az alapvető elv áll. Ez az alaphit ama tantétellel fejezhető ki, miszerint az emberben van egy anyagtalan (léleknek, szellemnek, belső énnek és még számos egyébnek nevezett) valami, amely nem pusztul el a test halálakor vagy elbomlásakor, hanem entitásként tovább él, és hosszabb-rövidebb pihenési időszakot követően egy új testben - egy még meg nem született csecsemőében - reinkarnálódik, születik újjá. Ebben egy új életet él múltbéli létezéseit többé-kevésbé elfeledve, de magában hordozva azok "esszenciáját", eredményeit, és ezek a tapasztalatok építik fel új jellemét, vagy személyiségét. Általában úgy tartják, hogy az újjászületést a vonzás törvénye szabályozza, ami az igazságosságot szigorúan betartva működik, amennyiben a reinkarnálódó testet az előző élet hajlamainak megfelelő testbe és körülmények közé vonzza, valamint a szülők is egy hozzájuk valamilyen múltbéli kötelékkel fűződő lelket vonzanak magukhoz. E törvény egyetemes és senkivel nem kivételezve működik. Ez a tantétel általános meghatározása, ahogyan azt támogatóinak legintelligensebbjei vallják.
Na sklade 2Ks
7,61 €
Krátke cvičenia a úlohy z čítania a písania pre 1. ročník ZŠ
V pracovnom zošite, ktorý držíte v rukách, nájdete písmená, slová, slovné spojenia a jednoduché vety, ktoré sú prirodzené, veku primerané a vhodne obsahujú aj pravopisné javy.
Cvičebnica zo série Krátke cvičenia a úlohy
- je výbornou pomôckou pre rodiča, učiteľa i žiaka;
- dá sa s ňou pracovať doma, v škole aj vo voľných chvíľach;
- uľahčuje nadobúdanie zručností správneho písania písmen, slov, slovných spojení aj prvých viet;
- cieľavedomým a sústavným precvičovaním utvára potrebné pravopisné vedomosti;
- má prehľadné členenie učiva;
- podporuje záujem o učivo;
- vyhovuje aj žiakovi s pomalším pracovným tempom.
Je spracovaná podľa nových vzdelávacích štandardov a je v súlade s cieľom Štátneho vzdelávacieho programu pre 1. ročník základných škôl.
Ilustrovala Renáta Sivoková
A futball szupersztárjai: Messi, a király
Megtudhatod, hogyan indult el Lionel Messi Argentínából és vált a BARCELONA legendájává, hogyan kapta meg egyedülálló módon NYOLCSZOR az Aranylabdát és hogyan érdemelte ki a "MINDEN IDŐK LEGJOBBJA" címet.
Kápráztasd el barátaidat Messi ÖSSZES fontos statisztikájával, és tudd meg, hogyan lett. . . . MESSI A KIRÁLY!
Bitcoin a iné kryptopeniaze budúcnosti
Od začiatku koronavírusovej krízy vzniká rekordné množstvo peňazí. Dolárov aj eur. Ľudia tak čoraz viac hľadajú možné alternatívy. Môže sa tou alternatívou stať Bitcoin? Keď v roku 2015 bol Bitcoin vnímaný len ako zábava pre fanúšikov, v roku 2018 už o ňom minimálne počul takmer každý. V čase písania tejto knihy vstupuje Bitcoin do doby, kedy sa ukáže či má potenciál stať sa menou budúcnosti. Krízu prežil, ale čo ďalej?
Dá sa Bitcoin považovať za spoľahlivú digitálnu menu? Ako sa Bitcoiny vytvárajú? Koľko ich je a bude? Kde sa dajú kúpiť a ako sa s nimi pracuje? Nejde o pyramídovú hru? O bublinu? Stane sa raz peniazmi budúcnosti? A pokiaľ áno, ako si takú kryptomenu môže niekto kúpiť a bezpečne uchovať?
Táto kniha je plná odpovedí na tieto ako aj na množstvo ďalších otázok. Naučte sa prijímať a odosielať bitcoiny, ponorte sa do ich krátkej, ale bohatej histórie a preskúmajte budúce ekonomické dopady.
Nositeľ Nobelovej ceny za ekonómiu, Milton Friedman, v roku 1999 vyhlásil: „Myslím si, že v obmedzovaní úlohy štátu bude hrať jednu z hlavných úloh internet. Jedna z vecí, ktoré nám chýbajú, ale čoskoro sa objavia, sú spoľahlivé digitálne peniaze." Desať rokov potom bol spustený Bitcoin.
Urald a haragod urald a helyzetet
KÉPZELD EL, MILYEN LENNE AZ ÉLETED DÜH, CIVAKODÁS ÉS TÖNKREMENT KAPCSOLATOK NÉLKÜL!
Mindez nem elérhetetlen, csupán David J. Lieberman gyakorlatias és egyszerű módszerét kell elsajátítanod!
Te is sokszor hallottad már ezeket a tippeket, ugye?
"Végy egy mély lélegzetet, és számolj tízig!"
"Meditálj!"
"Képzelj lelki szemeid elé egy békés helyet!"
De őszintén, hányszor sikerült ezekkel a módszerekkel megőrizned hidegvéred?
Az Olvass az emberekben című - az FBI által is használt módszer - sikerszerzője, David J. Lieberman világhírű szakértője azoknak az egyszerű viselkedésszabályozó stratégiáknak, amelyek mindig beválnak.
E könyvben feltárja előttünk, miként tekinthetünk a dühre a józan, elemző tárgyilagosság szemüvegén át. Rávilágít a harag mögöttes érzelmi, lelki és fizikai alkotóelemire és egyszerű, praktikus módszereket mutat be, melyekkel könnyen kontrollálhatjuk feltámadó dühünket.
Dr. Lieberman vallja, hogy a perspektívaváltás nélkülözhetetlen az indulatkezelésben, azonban bizonyítottan gyökeres, pozitív változást hoz mind magánéleti, mind szakmai kapcsolatainkban!
dostupné aj ako:
Čína a Nová hodvábna cesta
Starodávna Hodvábna cesta slúžila celé stáročia ako významná dopravná spojnica siahajúca z Číny až do Európy. Prostredníctvom nej si národy vymieňali medzi sebou nielen vzácny tovar, ale slúžila aj na výmenu ľudí, kultúr a myšlienok. Čínska ľudová republika sa rozhodla nadviazať na túto tradíciu mierovej spolupráce pomocou rozsiahleho projektu spájajúceho súčasnú Čínu s početnými regiónmi Ázie, Európy, Afriky, ba aj Južnej Ameriky. Tak vznikla Iniciatíva pásma a cesty (Belt and Road Initiative), ktorá (vzhľadom na rozsah a všestrannosť) nemá v terajšom svete obdobu.
Ľudovít Štúr a moderné Slovensko
Táto publikácia v skrátenej a mierne obmenenej podobe predstavuje textovú časť stálej expozície Slovenského národného múzea-Múzea Ľudovíta Štúra.
Publikácia približuje nielen Štúra ako sociálneho reformátora významného v rámci strednej Európy a jedinečného pre Slovensko, ale aj počiatočnú fázu modernej slovenskej histórie, ústiacej do našej súčasnosti.
A futball szupersztárjai: Mbappé, a király
Megtudhatod, hogyan indult el Kylian Mbappé Párizs külvárosából, hogyan szerzett gólt a 2018-as világbajnoki döntőben és hogyan vált egy csapásra világsztárrá alig 19 évesen.
Kápráztasd el barátaidat Mbappé ÖSSZES fontos statisztikájával, és tudd meg, hogyan lett . . . MBAPPÉ A KIRÁLY!
Lacná kniha Exlibris a supralibros (-50%)
Autor podáva syntézu svojej mnohoročnej výskumnej a dokumentačnej práce na poli knižných značiek v historických knižniciach. Dielo je prvou systematickou prácou svojho druhu na Slovensku. Dokumentuje pozoruhodnú kolekciu najhodnotnejších knižných značiek od počiatku knihy na Slovensku až do konca 19. storočia. Prináša významné podnety pre príbuzné vedné odbory: umenovedu, heraldiku, dejiny knižníc. Kniha získala v súťaži o Najkrajšie knihy Slovenska 2004 ocenenie v oblasti vedecká a odborná literatúra.
Na sklade 1Ks
4,95 €
9,89€
dostupné aj ako:
Ošetrovateľstvo teória a vedecký výskum
Táto vysokoškolská učebnica, zameraná na vedeckú prípravu, je určená študentom ošetrovateľstva v pregraduálnom, postgraduálnom, ako aj v špecializovanom štúdiu.
Na sklade 1Ks
7,90 €
Lacná kniha Ortodoxia a ortopraxia (-70%)
Monografia, pozostávajúca zo série článkov prof. ThDr. Jána Zozuľaka, PhD., ktoré boli publikované samostatne v rôznych zborníkoch, poukazujúca na niektoré aktuálne otázky súčasnej spoločnosti vo svetle pravoslávnej teológie.
Na sklade 1Ks
1,88 €
6,27€
dostupné aj ako:
Borrelia burgdorferi a lymská borelióza
OBSAH KNIHY:
Zoznam skratiek
1 Úvod
2 Všeobecná charakteristika
3 Transmisia borélií
4 Lymská borelióza
5 Prevencia
6 Epidemiológia
7 Záver
8 Zoznam literatúry
Z recenzií
Na sklade 1Ks
21,90 €
Používatelia jazyka, jazykovedci a kodifikácia
Práca ukazuje Slovník súčasného slovenského jazyka z pohľadu kodifikácie. Pre slovenské spisovnojazykové prostredie, v ktorom tento slovník vzniká (doteraz vyšli štyri zväzky), je príznačné uplatňovanie protichodných kodifikačných postojov ku konceptom používateľ jazyka, norma a spisovnosť. Text čitateľovi priblíži, ako k nim pristupuje autorsko-redaktorský kolektív slovníka aj ako sa dané východiská premietajú do jeho lexikografickej praxe, napr. pri určovaní príslušnosti slov k jednotlivým typom nespisovnej lexiky alebo pri spracúvaní anglicizmov. Priestor dostanú aj postoje používateľov. Čitateľ sa tiež dozvie, akú úlohu pri zisťovaní normy hrá frekvencia jazykových prostriedkov a akú ohľad na ich fungovanie v diferencovaných komunikačných prostrediach. V tejto súvislosti práca nemohla obísť fakt, že eróziu komunikačných noriem vo verejnom prostredí sprevádza akceptácia, až preferencia verbálnej agresie.
Na sklade 1Ks
10,00 €
























