Hľadanie: Elias Canetti: Masa a moc
zobraziť:
A párizsi csatlakozás
Ebben a romantikus komédiában egy Párizsban rekedt lány ráébred, hogy a téves út időnként épp a megfelelő irányba terel bennünket.
Hannah és a pasija, Simon Amszterdamba tartanak vonattal, és biztosak benne, hogy időben oda fognak érni a fiú húgának az esküvőjére. Arról azonban egyikük sem tud, hogy a szerelvény az éjszaka közepén kettéválik: egyik fele tovább halad Amszterdamba, a másik pedig, amelyiken Hannah ül, Párizs felé robog.
Hannah magára marad a holmijai és a remény nélkül, hogy újra Simonnal legyen, így nincs más lehetősége, mint a napot Párizsban tölteni a következő vonat indulásáig. Mi lehet rosszabb annál, mint hogy az ember egyedül vesztegel egy idegen városban? Mindezt Léóval, a jóképű, de idegesítő franciával kell tennie, aki Hannah-t okolja a saját késése miatt. A balszerencsés események sorozatának köszönhetően a Fény Városában bolyongva Hannah még inkább megbizonyosodik róla, hogy ez a nap egyre csak rosszabb lehet. Ám ahogy magába szívja a város gyönyörű látnivalóit, és egyre több időt tölt Léóval, Hannah ráébred, hogy talán pont ez a váratlan kerülőút tereli őt a felé az élet felé, amit mindig is élni akart...
A vörös postakocsi
"...azt hittük, hogy most következik a nagyszerű, mulatságos, nagyvilági élet. Én legalább titkon mindig azt hittem, hogy valami rendkívüli dolog fog történni..."
Kiadónk Könyvkincsek sorozatának nem titkolt célja az, hogy friss nézőpontot kínáljon a magyar irodalom klasszikusainak újraolvasásához. Krúdy Gyula A vörös postakocsi című remekműve az az olvasmány, amelyet elsősorban a sorok közt megbújó, gondolkodásra, önvizsgálatra ösztönző inspirációk, a rácsodálkozás élménye miatt olvasunk. Aszereplők történetét megismerve mélyre világíthat a szöveg, olyan összefüggéseket felkínálva, amelyek a saját történetünk kibogozásában is a segítségünkre lehetnek.
Milyen nyelven szól a szeretet? Hogyan tanultuk ezt gyermekként? A szülők egymás iránti ridegsége milyen hatással lehet a családban növekedő gyermekre? Hogyan és milyen szeretetpótlékokat keresünk a bizonytalan kötődésminták gyermekkori tapasztalata nyomán? A szeretet hiánya vagy a viszonzatlan szerelem, az elhagyás vajon milyen válaszokat vált ki az elárult, elhagyott, hiányt szenvedő félből? Mitől függ az, hogy egyesek elgyászolják, feldolgozzák, megerősödve maguk mögött hagyják, mások egész életükben hurcolják a sebeiket, és megint mások önmaguk elleni agresszióba fordítják a szégyent, bánatot, haragot? - Néhány azok közül a kérdések közül, melyeket a regény felkínál a mindenkori olvasó számára.
A vasárnap koldusai
A 21 éves Justine két dolgot szeret az életben: a zenét és a hatvan év feletti embereket. Nagyszüleivel és testvérként szeretett unokatestvérével él együtt, akivel egyszerre jutottak árvaságra, amikor 17 évvel ezelőtt a szüleik autóbalesetet szenvedtek. A fiatal lány egy idősek otthonában dolgozik segédápolónőként, és imádja hallgatni a lakók történeteit. Különösen mélyen kötődik a 93 éves Hélene-hez, a 19-es szoba lakójához, aki egész nap az ablak mellett ül, saját meggyőződése szerint a tengerparton, és várja a férjét és a kislányát, hogy kijöjjenek a vízből. Justine egy kék füzetbe kezdi írni Hélene és Lucien különleges szerelmének a történetét, és miközben ez a szerelem magával ragadó regénnyé válik, Justine-nek meg kell küzdenie saját családja több mint másfél évtizeden át elhallgatott szörnyű titkával is.
Lehet-e újratanulni egy szerelmet? Lehet-e mentség a szenvedély a legsúlyosabb árulásra? Megtaníthat-e mások szerelmi története arra, hogy hogyan kell szeretni?
A kivételes elbeszélői képességgel rendelkező Valérie Perrin első regényében finoman fonja össze a két fő történetszálat, így az önmagukban is poétikus történetek egymást erősítve teszik sokáig emlékezetessé a könyvet.
A nevem: halál
Hét nappal az elrablása után holtan találnak egy huszonkét éves nőt a Los Angeles-i Nemzetközi Repülőtér melletti elhagyatott területen. A lány testét úgy helyezték el, hogy a kinyújtott végtagjaival egy ötágú csillagot formázzon. Vajon rituális gyilkosság áldozata lett? A boncolás során kiderül, hogy a halála előtt kegyetlenül megkínozták. Ráadásul a gyilkos egy bizarr meglepetést is elrejtett a testben a rendőrség számára… Alighogy Robert Hunter, a Los Angeles-i rendőrség különleges egységének a vezetője megkapja az esetet, egy újabb holttest kerül elő. Hunter tudja, hogy nincs sok ideje, mert a szörny már a következő áldozatára vadászik. Egy igazi ragadozót üldöz ugyanis, akinek a múltja sötét titkot rejt, és aki nem tudja leküzdeni a brutalitás és a gyilkolás iránti vágyát. Akinek a neve: Halál. „Hátborzongató és érdekfeszítő kép egy pszichopatáról” Daily Mail „Ütős és lendületes” Sunday Mirror
F1 - A rajtrácson
Tudd meg, miért a Forma–1 a világ legnagyszerűbb csapatsportja ebből a bennfentes és színes beszámolóból, amely felfedi, mi történik valójában a versenypályán és a színfalak mögött – egy könyv a The Athletic vezető F1-es újságírójától, aki már több mint egy évtizede követi nyomon ezt a sportágat világszerte. Az F1 mezőnyét mindössze húsz elitpilóta alkotja, de minden egyes versenyző mögött egy egész seregnyi profi szakember áll, akik megőrülnek ezért a sportágért: statisztikusok és stratégák, mérnökök és szerelők, PR-guruk és partiszervezők, és még sokan mások – mindannyian hónapokat töltenek évente azzal, hogy több ezer kilométert utaznak, versenyről versenyre. Az ő eredményeik (és kudarcaik) talán nem kapnak akkora nyilvánosságot, mint a versenyzőké vagy a csapatfőnököké, de ugyanolyan fontosak: egyetlen rossz helyre kerülő, filléres csavar miatt akár egy 15 millió dolláros autó is elfüstölhet a verseny közben. Az F1 – A rajtrácson című könyvében Luke Smith életre kelti azokat a kulisszák mögötti történeteket, amelyeket sosem látnak a nézők a képernyőkön. Rengeteg helyszínen és eseményen át mutatja be azokat a rendkívüli karaktereket, akik ilyen színessé és izgalmassá teszik ezt a sportot: a bahreini rajtrácstól – ahol izzadság és kipufogógáz keveredik a levegőben – a fényűző monacói luxusjachtpartikon át jutunk el egy legendás melbourne-i pékségig, melynek a croissant-jai csakis a Forma–1 technológiájának köszönhetően léteznek. Mély betekintéssel, szakértelemmel és empátiával ír azokról az érzelmekről és küzdelmekről, amelyek egy ilyen nagy nyomással járó és eredendően veszélyes sport velejárói, valamint azokról az erőfeszítésekről, amelyek a társadalmi osztálykülönbségek „eltüntetése”, a faji sokszínűség, a nemek közötti egyenlőség és a környezeti hatás javítása érdekében történnek. Az eredmény egy minden eddiginél gazdagabb, szélesebb látókörű és befogadóbb kép az F1 világáról – tökéletes olvasmány mind a régi rajongóknak, mindazoknak az újoncoknak, akik a Netflix Hajsza a túlélésért című sorozata óta követik ezt az izgalmas világot.
A dinoszaurusz tolla
Anna Bellának, a koppenhágai egyetem végzős biológusának nincs könnyű dolga. Egyedül neveli négyéves kislányát, állandó idő- és pénzszűkében van, társasági és szerelmi élete a nullával egyenlő. Tudja, a közeljövőben mindenáron meg kell védenie a diplomamunkáját, ha nem akarja, hogy végleg összecsapjanak a feje fölött a hullámok. Szakdolgozatában a madarak és a dinoszauruszok közti rokonság témáját kutatja, amely évek óta heves vitákat és már-már gyilkos indulatokat vált ki tudományos körökben. Ám Anna a témavezetőjétől, Helland professzortól szinte semmilyen segítséget nem kap. Amikor a professzort egy napon holtan találják az irodájában, a lány mégis úgy érzi, a világ omlott össze. Ráadásul kiderül, hogy Helland különös, hátborzongató gyilkosság áldozata lett. Parazitákkal fertőzték meg, izomszöveteiben és agyában több ezer petét találtak. Alig néhány nap múltán Anna jóbarátját, Johannest veszíti el - a fiú koponyáját egy éles tárggyal zúzták szét. Mindennek tetejébe Anna rájön, hogy a szülei valamilyen sötét, múltbéli titkot rejtegetnek előle. Amikor a már halott Johannes telefonján SMS-t kap, úgy érzi, saját kezébe kell venni az ügyet, mert attól tart, ő az első számú gyanúsított. Lehet, hogy a borzalmas bűnesetek a diplomamunkájával függenek össze? Anna a természettudományi múzeum zegzugos folyosóinak labirintusában, a madár- és dinoszauruszcsontokat rejtő szekrények mélyén, a parazitológiai és paleontológia tanszék laborjaiban, természettudományos folyóiratok vitacikkeiben és önnön múltjában keresi a választ a gyötrő kérdésekre. A kutatóbiológusként és kulturális újságíróként is dolgozó dán írónő több díjat is elnyert, borzongató atmoszférájú, váratlannál váratlanabb fordulatokat tartalmazó thrillerében különleges kalandozásra hívja az olvasót a dinoszauruszok és a mai, a médiának kiszolgáltatott tudomány világába. És közben hiteles, érzékletes tablót fest napjaink Dániájának társadalmáról és egyetemi életéről.
Na sklade 1Ks
12,87 €
A nagy kalóriahazugság
Állítom, hogy a kalóriaszámítás az elhízás szempontjából nézve teljes félreértés vagy szándékos félremagyarázás, sőt hazugság!
Az emberi szervezet nem általánosságban vett energiából, kalóriából, hanem mindenekelőtt szénhidrátból képes egy bonyolult mechanizmus révén energiát nyerni. Szervezetünk a feleslegesen elfogyasztott szénhidrátból épít zsírszövetet, hájat, így tartalékol a nehezebb időkre.
A túl sok tartalék, a feleslegesen bevitt szénhidrát az oka az elhízásnak. Ráadásul a finomított szénhidrátok túlzó inzulintermelésre kényszerítik a szervezetet, s előbb-utóbb kimerítik az inzulintermelő sejteket. A rákos sejtek cukorral táplálkoznak, így a cukorbetegség többszörösére növeli a rákos megbetegedések - amúgy sem alacsony - kockázatát.
Elhízás, cukorbetegség, rák. Lényegében mind a háromért a túlzásba vitt finomítottszénhidrát-fogyasztás a felelős!
A harmadik titok
Három jelenés, három kinyilatkoztatás, három évszázados titok. Portugáliában, 1917-ben a Szűzanya testet öltött, és súlyos titkokat bízott egy kislányra. Két titokra azóta már fény derült, de a legsúlyosabb, az egyház és a világ sorsára vonatkozó üzenetet a vatikáni levéltár őrizte hét lakat alatt, mindmáig. A regnáló pápa éjjelente a levéltár titkos részlegében időzik. Egyetlen bizalmasát, Colin Michenert küldi el ahhoz a rejtőzködő paphoz, akinek biztos információi vannak a fatimai titok megfejtéséhez. Michener egykor a rendet választotta, lemondott a világi örömökről, és a nőről, akit szenvedélyesen szeretett. A küldetés végrehajtásához azonban szinte mind a hét főbűnt el kell követnie...
Steve Berry, a történelmi thriller nagymestere egy tudós alaposságával bogozza ki múltbéli események, legendák korunkig ható szövevényét. A New York Times bestsellerszerzője. Regényeit 40 nyelvre fordítják, 51 országban, több mint húszmillió példányban.
Na sklade 1Ks
14,06 €
A fekete hattyú
Az izgalmas történelmi kalandregény az 1241-42-es tatárjárás korába repíti vissza az olvasót, mely az ismert események bemutatása mellett igyekszik feltárni azokat az okokat is, amelyek a tragikus végkifejlethez, a Magyar Királyság - szerencsére csak átmeneti - pusztulásához vezettek.
Névtelen és ismert hősök próbálják, akár saját életük árán is, megállítani a "fekete áradatot", a mongol inváziót, megmenteni - sajnos nem mindig sikerrel - a kisebb-nagyobb közösségeket. Közéjük tartozik a regény főhőse, a harcok során szegény falusi gyerekből királyi vitézzé emelkedő Nána, valamint legfőbb segítője, a mordvin származású Moksa, akinek népét a tatárok szolgasorba kényszerítették.
Egy efféle vészhelyzetben természetesen összefogásra lenne szükség. De vajon mindenki a hazáját, a népét és az uralkodót védelmezi, vagy vannak, akik együttműködnek a megszállókkal? Akik kihasználva honfitársaik szorult helyzetét, saját vagyonukat és hatalmukat akarják növelni?
Mindezekre a kérdésekre éppúgy választ kapunk a regényből, mint arra, hogy van-e köze a címben szereplő ritka madár megjelenésének a szörnyű eseményekhez...
"Vannak jók, és vannak rosszak, de a legtöbben csak sodródnak az árral vagy a tömeggel - és sokszor csupán a véletlenen múlik, ki melyik oldalra kerül.Az azonban bizonyos, hogy a sötét erőket csak összetartással, barátsággal és szeretettel lehet legyőzni."
A bába titka
A hatvanas évek végén a gazdag Hilton család szilveszteri estélyéről, a Tiszafa kúriából nyomtalanul eltűnik a házigazda kislánya, a hatéves Alice Hilton. Csaknem ötven évvel később egy havas decemberi napon ugyanabból a családi házból eltűnik unokahúga, a hétéves Sienna is. Bár nem ismerhették egymást, a két kislánynak közös titka van, amely egy sok évtizeddel korábban ártatlanul halálba kergetett bába örökségeként kísérti a családot nemzedékeken át.
A bába ükunokája, a fiatal, ambiciózus építésznő, Willow James a Tiszafa kúria helyére épülő lakópark tervezése során ébred rá arra, hogy a házat körülvevő vidék titkokat rejt. Nyomozásba kezd, melynek során rájön, hogy múltja elválaszthatatlanul összefonódik a Hilton családdal, és ez a múlt egyáltalán nem békés. Kegyetlen igazságtalanságokra bukkan, amelyek elégtételért kiáltanak. Alice Hilton eltűnésének oka azonban örökre rejtély marad. Vagy mégsem?
Emily Gunnis, A lány a levélből és Az elveszett gyermek szerzőjének új regénye felkavaró és magával ragadó olvasmány szerelemről, árulásról, valamint az elődeink által ránk hagyományozott titkokról és traumákról.
Na sklade 2Ks
16,90 €
A füredi gyermek
A vér és a név kötelez - évszázadokon át.
Oroszy Mihály élete gyökeresen megváltozik. A füredi lány-sorozat lezáró kötetében a 18. század most megmutatja könyörtelenebb arcát is: a felvilágosodás korszaka még a látóhatáron sincs, a feudális rend igazságtalanságai nyomorítják a köznépet. A földesurakkal szembeni elégedetlenség egyre nagyobb, a Dunántúl a jobbágyfelkelések küszöbén áll.
A füredi földesúr ennek ellenére bizakodón tekint a jövőre, eltökélten készül élete legnagyobb utazására - egy más időben, egy másik világban kíván új életet kezdeni. Vajon sikerül-e fordítani a sorson?
Almássy Anna rádöbben, férje terve talán nem is csak egy lehetőség, hanem az egyetlen út, ami járható. Vajon le lehet győzni az időt?
Karády Anna romantikus regényében ismét Balatonfüredre kalauzolja az olvasókat, miközben megmutatja, hogy nincs olyan akadály, amely az igaz szerelem útjába állhat. A füredi lány-sorozat harmadik részében a jelen és a múlt szálai még jobban összefonódnak, amivel kezdetét veszi egy újabb, váratlan eseményekben bővelkedő kalandos utazás.
dostupné aj ako:
A trilógia ízei
„Frau Schwenk, a szakácsnő robogott be az étkezőbe, és az asztalra tette a frissen sült kalácsokat. A forró barhesz illata azonnal betöltötte a szobát.” Náray Tamás Zarah-trilógiája nemcsak nagy ívű családtörténet, izgalmas kémregény és utazás számos ország földjén, hanem csupa szín, illat és forma, sőt, még az ínycsiklandó sütemények ízét is a szánkban érezhetjük. A mesélő a szöveg megannyi rétegéből festi meg a hangulatot, és mutatja be a magával ragadó cselekmények környezetét. A finomabbnál finomabb falatok készítője, Frau Schwenk, a Winter család hűséges szakácsnője kulcsfigura a főszereplő, Zarah és nővére, Edel életében, hiszen a megmenekülésüket köszönhetik neki. Az ő történetük a regény lapjain elevenedik meg. Ebben a kötetben pedig Frau Schwenk, Zarah és családja, valamint barátai által készített és szeretett ínycsiklandó sütemények egész sora jelenik meg Náray Tamás tolmácsolásában. A szereplők utazásai nyomán megízlelhetjük Németország, Olaszország, Anglia és Izrael legjellemzőbb édességeit. A közel félszáz receptet Kaszás Gergely gyönyörű fotói és László Ágnes egyedi, korhű tálalása keltik életre.
Na sklade 1Ks
22,55 €
Barát a sötétben
Sosem kaptam meg a lezárást, amire vágytam...
Eden Miller világa darabjaira hullik, miután a lánya kirepül otthonról, a férje pedig közli vele: elhagyja. Hirtelen ötlettől vezérelve, hogy elmeneküljön a jelenből, ismerősnek jelöli az egykori egyetemi szerelmét, Justint, akit egy végzetesre fordult diákszövetségi buli óta nem látott.
Szenvedélyes online románcba kezd a férfival, aki sosem tapasztalt merészséget ébreszt fel benne, valami azonban nem stimmel. Justin túl sokat tud róla és a családjáról, követi őt. Eden kénytelen szembenézni a kérdéssel: ki lehet valójában a férfi a telefon túloldalán? A válaszok visszarepítik a tragikus egyetemi buli éjszakájára, halálos veszélybe sodorva őt meg a családját.
A mentes sütiskönyv
„Honnan is jött A mentes sütis könyv ötlete? Írhatnám, hogy már rég megszületett bennem. Hisz minden könyvem témája ott lapul a fejemben, majd egyszer csak eljön a megvalósítás ideje. Amikor több, mint 9 éve diagnosztizálták nálam a cöliákiát - majd a többi allergiám -, már akkor elkezdtem a különböző alternatív lisztekkel kísérletezni. Kevertem-kavartam, hihetetlen miket tudtam készíteni! Majd elkezdtem tényleg igazán finom ételeket készíteni kész lisztkeverékmentesen, és azt vettem észre, hogy a közösségi média felületeimen megosztva, nagy sikerük volt. Van, aki a kész lisztkeverékeket pártolja, van, aki jobban szereti a kész lisztkeverékmenteseket. Természetesen mindenki igényét próbáltam kielégíteni. Az első négy könyvem leginkább kész lisztkeverékkel készült recepteket tartalmaz. A tapasztalat azt mutatja (na meg a receptjeim, videóim nézettsége), hogy aki belecsöppen ebbe a mentes világba, leginkább a süteményeket és a pékárukat helyezi előtérbe. Így született meg a Mona konyhája - A mentes sütis könyv, melyben glutén, tej, tojás, cukor, szója, mogyoró, élesztő, kész lisztkeverékmentes vegán receptek találhatóak. Igyekeztem a 60 receptet úgy összeválogatni, hogy mindenféle süti helyet kapjon, az édes vagy sós keksztől egészen a „kelt tésztáig”. Bízom benne, hogy amilyen szeretettel készült, ti is olyan szeretettel fogadjátok! Az édességet mindenki szereti, legyen az gyerek vagy felnőtt. A gyerekeket említve, természetesen olyan receptek is találhatóak a könyvben, amiket akár ők is könnyedén el tudnak készíteni. Hisz aki ismer, az tudja, gyerekkel a konyhában a legjobb dolog a főzőcske. Az én két gyerkőcöm is szívesen "mozog" a konyhában, szeretnek gyúrni, nyújtani. Bevonva őket a konyhai feladatokba, nagy kedvet és örömet fognak találni az ételek elkészítésében. Nem utolsó sorban pedig fejlődik a fantáziájuk, így később akár ők maguk is kitalálhatnak újabb finomságokat. Bízom benne, hogy a Mona konyhája – A mentes sütis könyv sok ember számára hasznos lesz, legyen az kezdő vagy már régóta érintett ételallergiás, vagy családtagja. Mona"
Na sklade 2Ks
16,59 €
A festett madár
Valahol Kelet-Európában 1939 őszén, a második világháború első heteiben egy kisfiút egy távoli falu rejtekébe küldenek a szülei. A nevelőanya hamarosan meghal, a sötét hajú, kreol bőrű fiú – akit a babonás hiedelmek között élő és a náciktól meg a szovjetektől egyaránt rettegő falusi emberek zsidónak vagy cigánynak néznek – az elkövetkező négy esztendőben faluról falura kóborolva az emberi kegyetlenség számtalan formájának lesz elszenvedője vagy tanúja. Kosinki hol nyers realizmussal, hol borzongató és a borzalmakat mintegy tagadó költői szépséggel írja le az egyre sorjázó bestiális kínzásokat, s ahogy a könyv egyre szürreálisabb módon tobzódik a kegyetlenségben, azt érezzük, ez a történet mitikus jelentőségűvé nő, olyan írói látomássá, amely – a XX. század és kiváltképp a második világháború tapasztalatainak birtokában – az ember lecsupaszított énjét kutatja a történelem tomboló embertelenségében.
Na sklade 3Ks
11,29 €
A jég szerelmesei
Vékony jégen...
Adriana Russo kivételes műkorcsolyázó dinasztiába született: olimpiai bajnok szülők, rendkívüli tehetséggel megáldott nővér. És hogy mi Adriana álma? Hogy győzedelmeskedjen a junior világbajnokságon, ahol a tét a családi név becsülete. De amikor a legendás jégcsarnok a csőd szélére jut, minden, amiért eddig dolgozott, veszélybe kerül.
Új partnere, Brayden oldalán merész ötlete támad: eljátsszák, hogy a jégen túl is van köztük kémia. A kamurománc viszont hamar valódi érzelmeket ébreszt, egészen addig, míg fel nem bukkan Freddie, Adriana első szerelme és korábbi partnere.
A döntő közeledik, a tét hatalmas, és Adrianának választania kell, mi a fontosabb: a jövő, amit kemény munkával épített fel, vagy a múlt, amely még mindig megdobogtatja a szívét.
Vajon megtalálja a valódi erejét - vagy az érzelmei eltérítik az útról?
A sors kereke
Bianca Salo, az ismert színésznő Julia Stark magánnyomozó segítségét kéri, ugyanis meg van róla győződve, hogy az elhunyt vőlegénye zaklatja. Egyik éjjel a hálószobájában jelent meg, pár nappal korábban pedig a színházban járt, és felgyújtotta a nő egyik jelmezét.
Julia elkíséri Biancát a próbákra, hogy megismerje a nő kollégáit, és felmérje a köztük levő viszonyokat, mert a jelek szerint a zaklató olyasvalaki, aki otthonosan mozog a színház falai között.
Szinte senkinek sincs alibije arra az időpontra, amikor a baljós események történtek, és Julia a felszín alatt komoly feszültségeket sejt, amelyek igencsak rímelnek Shakespeare véres drámájára, a Macbethre, amit épp próbálnak.
Julia ismét a volt férje, a rendőr Sidney segítségét kéri, mivel bizonyos, hogy az elkövető – legyen akár élő, akár holt – igen veszélyes, és gyilkosságra is vetemedhet.
A sors kereke a világsikerű Joona Linna-történeteket jegyző, Lars Kepler álnéven alkotó szerzőpáros klasszikus detektívregény-sorozatának második kötete.
Na sklade 1Ks
13,49 €
Kéz a kézben
Russell Greennek mindene megvan: boldogan él a feleségével meg a hatéves kislányával, és a munkájában is sikeres. Az élete azonban szinte észrevétlenül a visszájára fordul, amikor ott kell hagynia jól fizető munkahelyét, és arra kényszerül, hogy önálló vállalkozásba fogjon. A változás olyan fordulatokat hoz a család sorsában, amelyek jóvátehetetlenül megváltoztatják a mindennapjaikat. Russell kezdetben azt hiszi, csak a házasságát veszítheti el, de amikor azzal szembesül, hogy az eddig szeretett nő a gyermekét is elszakítaná tőle, végképp úgy érzi, mintha kihúzták volna a lába alól a talajt. Ám egyelőre neki magának kell ellátnia a lányát, be kell indítania a saját cégét, és helyt kell állnia egy keménynek ígérkező válóper közepette is, így nem teheti meg, hogy lent ragadjon a mélyben. Jó oka van arra, hogy küzdjön, hogy ne adja fel: a lánya.
Nicholas Sparks regénye egy férfi felnőtté válásának történetét örökíti meg. Azt a kétségekkel teli folyamatot, ahogy az ember képes átvészelni a legrosszabb időszakokat, ahogy képes megtanulni a szeretet nyelvét, ahogy tragédiákat és csodálatos pillanatokat megélve készen áll egy igazabb életre.
Na sklade 2Ks
14,25 €
A hullaházi skandalum
Az utolsó Ambrózyd
A Monarchia hírneves magánzó detektívje, báró Ambrózy Richárd és ifjú felesége, Mili 1901 júniusában két, már-már megoldhatatlan feladattal szembesül. A friss házasoknak valahogy össze kell boronálniuk az arisztokrata és a polgári lét magukkal hozott, ám egymástól eltérő szokásait, miközben közös háztartást próbálnak teremteni az általuk válogatott, igencsak vegyes és öntörvényű személyzettel. Nem könnyű ez, ha a báró úr kocsisa egykor kasszafúró, az inasa kávéházi fizetőpincér, a mindenese a hírhedt Conti utca bordélyainak lakója volt, ráadásként a báróné őnagysága a börtöncellában ismerte meg a cselédlányát, morózus szakácsnőjének múltjáról semmit nem tud, a komornája pedig még ma is a Tabán legfirkásabb zsebmetszőjének tekinthető.
Az Ambrózy-villában eluralkodó káoszt azonban még lehetne is valahogy kezelni, ha nem éppen ekkor bontakozna ki a fiatal Budapest
addigi leghátborzongatóbb és legvéresebb bűnügye.
Ambrózy báró és cserfes neje, Mili most először házaspárként vágnak bele közös életük leggroteszkebb, legfelkavaróbb nyomozásába. A rendőrség tehetetlen, a sajtónál hírzárlatot rendelnek el, a detektívek széttárják a karjukat, miközben szó szerint eluralkodik a teljes fejetlenség!
Kapcsolj ki a fordulatos és bámulatos történettel!
Na sklade 1Ks
9,57 €



















