Hľadanie: Veřejné minění a metody public relations CZ
zobraziť:
Az ötös számú vágóhíd - Avagy a gyermekek keresztes hadjárata
Az ötös számú vágóhíd a világirodalom egyik legjelentősebb, egyszersmind legkülönösebb háborúellenes műve, melyet 1969-es megjelenése óta széleskörű kultusz övez. Kurt Vonnegut részben személyes tapasztalatait felhasználva, sci-fi elemekkel (időutazással és repülő csészealjakkal) színesítve, szarkasztikus humor és kíméletlenül őszinte társadalomkritika mentén dolgozta fel a XX. századi Európa egyik legvéresebb eseményének, Drezda 1945-ös bombázásának tragédiáját.
A történet főszereplője, Billy Pilgrim a második világháború káoszában váratlanul "elszabadul az időben". Hősünk szakadatlanul ingázik múlt és jövő, tébolyult valóság és burjánzó fantázia, képtelen karakterek és abszurd szituációk között - kalandos útja Drezda romjaitól a háború utáni Amerikán át egészen távoli Tralfamador bolygóig vezet, ahol Billy megtanulja, hogy a halál jelentéktelen, a szabad akarat pedig merő illúzió.
Vonnegut megkerülhetetlen klasszikusa ezúttal képregényként elevenedik meg, Ryan North szöveghű adaptálásában, valamint Albert Monteys olykor apokaliptikusan komor, máskor pszichedelikusan harsány, de mindig lenyűgöző rajzain keresztül.
Na sklade 2Ks
13,38 €
14,08 €
A halál vége - A háromtest-trilógia 3.
Az emberiséget túlzottan magabiztossá és felfuvalkodottá teszi már a győzelem előérzete is. Pedig ha sikerülne végre együttműködnie a két civilizációnak, akkor talán újra lehetne írni a történelmet, mely nem a múltunk, nem a jelenünk, és nem is a jövőnk. "Ha az új univerzum valóban megszületik, számos, palackba zárt üzenet sodródik majd benne. Hihetőnek tűnt, hogy a palackok egy jelentős részében olyan tárolómechanizmusok működnek, melyek az adott civilizáció minden tagjának emlékeit és gondolatait magukba zárták, részletes biológiai jellemzőikkel együtt - talán ezek a feljegyzések elegendőnek számítanak majd ahhoz, hogy az új univerzumban egy új civilizáció új életre keltse azt a régi civilizációt."
dostupné aj ako:
A csavargó kisautó és más történetek
Balázs Ágnes a Móra Könyvkiadó házi szerzője. Legismertebb karaktere a Pöttyös-sorozatban felbukkant Lufi, a cserfes kamaszlány, akinek nyolc köteten át izgulhatjuk végig hajmeresztő kalandjait, de az írónő kiválóan ismeri az óvodás és kisiskolás korosztály problémáit is, amelyről számos meséje, meseregénye tanúskodik. A csavargó kisautó a Mesék örökmozgóknak 5. kötete! A Mesék örökmozgóknak különleges koncepciója utat talál a sokszor túlterhelt, hiperaktív vagy figyelemzavaros gyerekekhez, hiszen a felolvasásra szánt, rövid, humoros mesék egy-egy kiemelt kifejezéséhez egyszerű mozgásgyakorlatok társulnak. Keltsd életre a rosszcsont medvebocsok, a félénk helikopter vagy a csavargó kisautó történetét!
Na sklade 3Ks
7,66 €
8,06 €
Půda a její hodnota
Půda jako prostor je předmětem vlastnictví, výrobním faktorem i přírodním zdrojem. Množství půdy je fixní a není možné ji přesouvat do oblastí s její vyšší relativní vzácností. Tyto základní rysy nastolují mnoho zásadních otázek týkajících se způsobu jejího využití a rozdělení prospěchu, který z toho plyne, mezi jednotlivé členy společnosti, tedy otázek po alokační efektivnosti a distribuční spravedlnosti. Kniha navazuje na poznání ekonomie měst a environmentální ekonomie s přesahy do oboru urbanismu, územního plánování a práva. Přináší syntézu těchto myšlenkových proudů z hlediska analýzy využití půdy a vlastnických práv k půdě. V daném oboru poskytuje ucelený obraz teorie alokačních a distribučních otázek a možných nástrojů veřejné politiky, které se tato témata snaží řešit.
dostupné aj ako:
Elrabolták a siklót
Elragadóan kedves, mulatságos állatmesék barátságról, becsületről, emberségről.
"- Mit találtatok?
- Hát csak a sikló hűlt helyét találtuk.
A hőscincér mérges pillantását látva az egyik muslinca óvatosan visszakozott:
- Vagyis az üres kabátját."
Az erdei tisztáson mindig történik valami. A kelekótya muslincák felfedezik, hogy elrabolták a siklót. Dugó, a méhecske kincset keres; Mókus Rézi kiköltözik az odújából. Sün Samu tánciskolába indul, Pisztráng Öcsi azonban messzebbre megy: világgá.
Miért kell kakukkfű a cinke fészkébe? Kicsoda Szepi, a kócos hernyó? Tudnak-e a kecskebékák röplabdázni? És vajon az erdei tisztás lakói megtalálják az elrabolt siklót?
Igazi jó, ágyba bújós mesék. Olvassátok! Legyen szép álmuk a gyerekeknek!
Na sklade 2Ks
7,22 €
7,60 €
Hová lett a szundikendőm?
Egy kisgyerekés szülei sokféle kihívással néznek szembe. Az első évek mérföldkövei sorozatban kedves állatcsaládok segítenek lépésről lépésre megbirkózni ezekkel a nehézségekkel. Nyuszmusz, a kis nyuszi már nem is olyan kicsi. De hiába telik-múlik az idő, még mindig nem tud elaludni kedvenc szundikendője nélkül.
Na sklade 1Ks
4,86 €
5,12 €
Lacná kniha A zase kulivracení (-70%)
Novotvar, který se stal názvem knihy, pochází ze slovníku autorčina čtyřletého vnuka, který tímto slovem vyjadřoval radost ze spontánní dětské hry. Autorka se tímto pojmem vrací do minulosti vlastní i své rodiny, zachycuje drobné příběhy z všedního života, který byl poznamenaný nepřirozenou společensko-politickou situací druhé poloviny 20. století. Vzpomínky na minulost jsou prostřídány záznamy ze současného rodinného života, v němž hraje největší a nejdůležitější roli právě její milovaný vnuk, v podstatě autor názvu této kultivované knížky.
Na sklade 1Ks
2,54 €
8,46 €
dostupné aj ako:
Lacná kniha Krev a med (-70%)
Objev bezhlavé mrtvoly na skále pod útesem ostrova Wight znamená teprve začátek pátrání detektiva inspektora Joea Faradaye. Pátrání ho dovede přímo do centra krutého obchodu s lidským zbožím z válkou i chudobou zdecimovaných oblastí Balkánu. Portsmouth, stejně jako všechna ostatní města v Británii, jsou místy nevyřčených lidských tragédií a utrpení, ať už jde o otrockou práci nebo nucenou prostituci. Joe Faraday je odhodlaný najít ty skutečné pachatele, kteří se skrývají za bulvárními hysterickými zprávami o zločinnosti.
Na sklade 1Ks
3,40 €
11,33 €
dostupné aj ako:
A három kópé
Stalky és két társa (M'Turk és Beetle) kitűnő képességekkel rendelkező kamasz fiúk, idejük nagy részét azonban mégsem tanulással, hanem a merev kollégiumi rendszabályok kijátszásával töltik. Az iskola tanárai rosszul tűrik a tréfáikat, ezért mindennaposak az összetűzések, büntetések, nádpálcás fenyítések. Kipling leleményes hősei újabb trükköket eszelnek ki, hogy ellenszenves tanáraikat, diáktársaikat megleckéztessék. A diákcsíny mellett a becsület, tisztesség, hősiesség a könyv igazi tárgya. A kötet végén Stalkyval, mint az angol hadsereg Indiában harcoló tisztjével találkozunk, aki diákkori leleményességével, önfeláldozásával számtalan nehéz helyzetből menti ki bajtársait. Így válik az egyszerű diákcsínyek kieszelőjéből igazi hős, s a diáktörténetből háborús kalandregény.
Na sklade 1Ks
8,41 €
8,85 €
Karty sebepoznání aneb co mi sděluje duše a vesmír, 4. vydání
Každý měsíc se dostáváme na naši životní křižovatku a záleží jen na nás, kterou z cest si vybereme jít dál. Prostřednictvím těchto karet, můžete ovlivňovat své další křižovatky a cesty, protože se budete stávat vědomějšími, a tím si budete moci vybírat stále více tu pravou cestu v životě, která vás povede k cíli, k sobě, domů, k duši.
Győzelem a nátha felett
"A régi francia mondás szerint a nátha az orrban kezdődik, és a tüdőben fejeződik be. Ehhez még hozzátehetjük, hogy közben útba ejti az arcüregeket, a füleket és az orrmandulát." - írja Dr. Somi Ildikó, aki szerint a makacs hurutos betegség a gonosz
Hétfejű sárkányhoz hasonlatos. Mindegyik fejét le kell győzni időben, hogy a gyermek egészséges maradhasson, és ne legyenek szövődményei a náthájának.
Az elnevezés zseniális, és a gyerekek által is könnyen érthető, hiszen nem mindegy, hogy az anyuká
kkal együtt meg tudjanak küzdeni a gennyes orrfolyással, az arcüreggyulladással, a fülkürthuruttal, a középfülgyulladással, az orr-mandulagyulladással, a légcsőhuruttal, hörghuruttal. Ijesztő, de máris leértünk a tüdőig. Nagyon sok gyakorlatias és be
tartható módszerrel segít a doktornő, hisz ő maga is gyakorló anyuka volt a könyv megírásakor, illetve orr-fül-gégészeti specialistaként tapasztalt szakember.
A mese szép szavakkal közelebb viszi a gyerekeket a tisztánlátáshoz, segít nekik felfedezn
i testünk rejtett összefüggéseit, no meg játékos formában magyarázatot és megoldást kínál a problémára. E gondolat népszerűségét és fontosságát bizonyítja, hogy Dr. Somi Ildikó könyve több kiadást is megélt.
Na sklade 1Ks
2,71 €
2,85 €
A siker alapelvei
CSAK ANNYIT KELL TENNED, HOGY ELDÖNTÖD, MIT IS AKARSZ VALÓJÁBAN, HISZEL BENNE, HOGY MEGÉRDEMLED, ÉS ALKALMAZOD E KÖNYV ALAPELVEIT – ÉS A SIKER A TIÉD!
Hogyan jussunk el onnan, ahol épp tartunk, oda, ahol tartani szeretnénk? Nem más, mint Jack Canfield szegődik mellénk segítőnek, és ha valaki, Amerika legnépszerűbb motivációs trénere tudja, mi a siker képlete. A népszerű szakember az elmúlt 30 évben különféle amerikai nagyvállalatok felkérésének eleget téve a sikerre és céljaik elérésére trenírozta tanítványait.
ÚJ, BŐVÍTETT KIADÁS!
Jack Canfield könyve megjelenése óta több mint 500 000 példányban fogyott világszerte! A mára már klasszikusnak mondható sikerkalauz szinte minden hasonló témájú könyv alapjául szolgált. Kétségkívül alapmű a maga területén, amin keresztül a szerző emberek százezreit segítette a magabiztos sikerhez! Ez az új kiadás 100 új oldalnyi ismeretanyagot tartalmaz, többek között egy új fejezetet: SIKER A DIGITÁLIS KORBAN címmel.
Ez a praktikus és azonnal cselekvésre buzdító új kiadás Jack Canfield több mint 40 éves, hatalmas tapasztalatának esszenciája. Nem kevesebb mint 67 olyan időtálló alapelvet sorakoztat fel, amelyet sikeres emberek alkalmaztak a történelem folyamán. A vállalatigazgatók, világklasszis sportolók, hírességek és hétköznapi emberek emlékezetes és tanulságos történeteit felvonultató kötet azt a bizonyítottan bevált cselekvési tervet vázolja fel nekünk, amelyre támaszkodva biztos léptekkel haladhatunk majd álmaink felé!
A siker alapelvei megmutatja, hogyan növeljük az önbizalmunkat, miként birkózzunk meg a hétköznapok nehézségeivel, hogyan éljünk tevékeny, tartalmas életet, és valósítsuk meg minden álmunkat.
Na sklade 1Ks
18,35 €
19,32 €
dostupné aj ako:
Gotham Central 2 - Šašci a blázni
GOTHAM OVLÁDL CHAOS
Sloužit u sboru v Netopýrově městě vážně není hračka.
Nejenže se musíte vypořádat s násilím a korupcí ve městě, které je světově nejproslulejším semeništěm zločinu a domovem nejšílenějších a nejvražednějších kriminálníků – ještě se na každém kroku potýkáte s následky činnosti samozvaného strážce spravedlnosti hrajícího výhradně dle svých pravidel.
A aby bylo ještě hůř, právě na Vánoce se město rozhodl terorizovat Joker – náhodně popravuje oběti odstřelovací puškou a nikdo od starosty až po obyčejné občany před ním není v bezpečí! Rozbíhá se zoufalý lov a policisté se ze všech sil pokouší Gotham ochránit… a pak nevěří svým očím, když se Joker jen tak vzdá. Co skutečně zamýšlí? A dokáže na to GCPD přijít, než se mu to povede?
Dočkáte se i dalších příběhů včetně vyprávění dívky, která má na starosti zapínání Batsignálu, série vražd, jež vzbudí pozornost nesmiřitelné Huntress, a starého případu, který kdysi nedokázal uzavřít zneuctěný detektiv Harvey Bullock!
Držíte v rukou druhý díl mnoha cenami ověnčené série GOTHAM CENTRAL z dílny proslulých scenáristů Eda Brubakera a Grega Rucky a výtvarníka Michaela Larka, tentokrát s dodatečným přispěním výtvarníků Grega Scotta, Briana Hurtta a Stefana Gaudiana. Autorem předmluvy je spisovatel detektivních románů Duane Swierczynski.
SÉRIE OCENĚNÁ EISNEROVOU A HARVEYHO CENOU
Na sklade 1Ks
28,98 €
30,50 €
A Legkisebb Ugrifüles
Mivel nagyon szeretett ugrálni, elugrált az útig, ahol káposztát rakodtak egy teherautóra. Felugrott az autóra, de nem egyedül, mert éppen arra sétált Tüskéshátú, és utánaugrott. Bebújtak a káposzták közé, és elkezdődött a nagy utazás, a vidám kalandok sora.
Találkoztak egy unatkozó kutyával, akit megtanítottak játszani. Meglátogattak egy vakondot a föld alatti lakosztályában, ahonnan telefonon felhívták a pontos időt és a tűzoltókat. A végén a két világutazó hazaindult, a fejük tele volt élménnyel, a szívük örömmel.
A mese végén együtt örülünk mi is, és ebben segítenek Ráduly Csaba vidám és szemet gyönyörködtető rajzai.
A szív hangja
Mit adnál azért, hogy anya lehess?
És azért, hogy az maradhass?
Alex élete teljes káosz. Alig bírja megtartani az állását, épphogy ki tudja fizetni a lakbérét, és már az idejét sem tudja, mikor volt utoljára párkapcsolata. Szóval egy váratlan terhességre igazán nincs szüksége.
Martha élete sínen van. Magasan szárnyal a karrierje, gyönyörű otthona és szerető férje van. De van, ami még hiányzik. Öt mesterséges megtermékenyítési kör után sincs még gyermeke.
A megoldás egyszerűnek tűnik. Alex tudja, hogy Martha mindent meg tud adni a gyermekének, amit ő nem. De Martha világa talán mégsem olyan tökéletes, mint amilyennek látszik, és az elengedés nem is olyan könnyű, mint amire Alex számított. Most olyan döntéssel kell szembenézniük, amely örökre összetörheti a barátságukat.
Kate Hewitt USA Today bestsellerszerző egy olyan történetet mesél el, amely a lelkünk legmélyéig hatol és örökre ott is marad. Mert sosem tudhatjuk, hogy egy barátságnak hol a határa, és azt sem, hogy mit tesz az emberrel, ha anyává válik.
A halál anatómiája
1896 januárjában az éj palástja alatt elterülő Kassán meggyilkolnak egy fiatal nőt. A nyakán éktelenkedő két szúrásnyomon keresztül kiszívták a vérét. A rejtély még csak tovább fokozódik, amikor az áldozat holtteste hirtelen eltűnik a halottasházból, ahonnan az egyik szemtanú szerint a hulla a saját lábán sétált el. A rendőrkapitányság alkalmazottai természetesen heves nyomozásba fognak, ám egyidejűleg a Felsőmagyarország című napilap szerkesztőségének két tagja is megpróbálkozik az ügy felgöngyölítésével. A színésznő, Rhédey Anna szerint vámpír követte el a gyilkosságot, azonban a tanár, Grossz Kálmán racionális magyarázatot szeretne adni a történtekre. Vajon melyiküknek lesz igaza? Sikerül megoldaniuk a rejtélyt? Ahogyan az a krimikben lenni szokott, a végén mindenről lehull a lepel.
A szerző alapos kutatómunkát végzett első regényének megírásához, hogy hitelesen tudja visszaadni a 19. századi Kassa hangulatát. Számos történelmi ténnyel és valós helyszínleírással fűszerezte meg sorait, mely által az olvasó valódi időutazáson vehet részt.
Životy nejvýznačnějších malířů, sochařů a architektů (2 zvaky)
Životy nejvýznačnějších malířů, sochařů a architektů, jež Giorgio Vasari publikoval v roce 1550, kdy mu bylo necelých čtyřicet let, jsou nejzábavnější a nejtrvalejší knihou o výtvarném umění, která byla kdy napsána, a současně také prvním velkým dílem umělecké kritiky a dějin umění. Vasari vypráví neuvěřitelně bohatý příběh italského renesančního umění, z něhož vycházel celý další vývoj výtvarného oboru. Nabízí portréty umělců italské renesance, počínaje Cimabuem, který působil ve 13. století, a vrcholí o tři sta let později Michelangelem, jenž byl Vasariho oblíbencem a přítelem.
Vasariho kniha je prostoupena fascinovaným obdivem i ostrými kritikami. Její autor představuje umění jako skvělé životní dobrodružství, jehož protagonisté, kladní i záporní hrdinové, zažívají nejúžasnější příběhy – a než by se spokojil s nezáživným líčením, někdy si drama i přimyslí.
Obdiv k výrazným individualitám a autoritám, který Vasarimu ubíral na originalitě jako malíři a sochaři, mu posloužil jako životopisci a přispěl k tomu, že Vasari ve svém literárním díle vytvořil moderní obraz umělce prostřednictvím příběhů pohybujících se na hranici mezi skutečností a fikcí.
To podstatné s námi zůstává: autor touto svou knihou založil dějiny umění jako svébytnou nauku – Giorgio Vasari vynalezl dějiny umění.
Gilly, a halacska
Milyen a nyár Korzika szigetén? Hogyan tölti ott szabadságát egy angol, egy francia és egy magyar család? És köztük Gilly, a kedves, vakmerő, rakoncátlan kislány, aki addig úszkál a tengerben, amíg majdnem bajba kerül. De szerencsére ezt is megússza. Erről szól a népszerű írónő kedves hangú, közvetlen humorral megírt története, amely Zsoldos Vera rajzaival kerül kiadásra.
Na sklade 1Ks
3,99 €
4,20 €
Polly a Buster 2: Tajomstvo čarovných kameňov
Druhý diel novej fantasy série, pokračovanie knihy Čarodejnica rebelka a citlivá príšerka.
Čarodejnica Polly a príšerka Buster by sa nemali kamarátiť. A celkom iste by nemali utekať pred takmer všetkými obyvateľmi Strigôňova. Musia sa rozhodnúť a vôbec to nebude jednoduché.
Čo je lepšie? Skryť sa niekam do bezpečia alebo staviť všetko na jednu kartu, riskovať a zachrániť mestečko?
Knižka je ideálna pre deti, ktoré sa zaujímajú o čarodejníctvo, ale ešte nie sú celkom pripravené na Harryho Pottera.