Hľadanie: Walt Disney's Mickey Mouse
zobraziť:
Világdemokratúra
A pénz- és korporációs oligarchia csaknem teljessé vált pénzkibocsátási, hitelezési és kamatszedési monopóliuma révén el tudta érni, hogy ma már ő rendelkezik a világ termelő vagyonának a túlnyomó része felett is. A hitelpénzrendszer pénzügyi diktatúrát valósít meg. Feltalálói, irányítói és haszonélvezői azonban elrejtőznek a demokratikus formák és eljárások kulisszái mögé. Más szóval ez a rendszer belső lényegét tekintve kemény diktatúra, amely azonban demokratikus formákat használ a politikai élet látható terében a választópolgárok megtévesztése céljából. Ezért a demokratúra olyan elfajzott alibidemokrácia, amelynek legfontosabb funkciója e rendszer haszonélvezőinek az elrejtése és védelmezése a hátrányos helyzetűekkel szemben. Ennek az elkorcsosult hibridnek azért „demokratúra” a neve, mert olyan politikai-társadalmi-gazdasági rendszer, amely röviden megfogalmazva belül diktatúra, kívül pedig látszetdemokrácia.
A hitelpénz-monopólium agresszív terjeszkedése tette lehetővé a világdemokratúra rendszerének globális térnyerését. A fasizmussal rokon világdemokratúra olyan rendőrállami és pénzuralmi módszerekkel irányított politikai-gazdasági rendszer, amelyben a pénzmonopóliumot kisajátító uralkodó réteg megszerzi magának az államhatalmat is. A globális hatalomgazdasági diktatúrában a kormányzást az állam intézményeibe beépült, azokkal fuzionált – magántulajdonban lévő – pénzügyi, kereskedelmi és ipari kartellek-korporációk veszik át. A demokratúra integrált vezető rétege (amelyet nemzetközi pénzügyi közösségnek, pénzoligarchiának, befektető bankároknak, plutokráciának, pénzügyi és korporációs elitnek is neveznek) gyakorolja a pénzügyi és gazdasági élet feletti uralmat. Lényegében a szervezett közhatalom (az állam), és a fölébe nőtt szervezett magánhatalom összeolvadásáról van szó.
Na stiahnutie
5,04 €
Vangelis - Rosetta CD
Tracklist:
1. Origins (Arrival)
2. Starstuff
3. Infinitude
4. Exo Genesis
5. Celestial Whispers
6. Albedo 0.06
7. Sunlight
8. Rosetta
9. Philae's Descent
10. Mission Accomplie (Rosetta's Waltz)
11. Perihelion
12. Elegy
13. Return To The Void
The Idea of You
EVERYONE IN THE WORLD KNOWS HIS NAME . . . BUT IT'S YOU HE WANTS.
To the media, Hayes Campbell is the enigmatic front-man of a record-breaking boyband.
To his fans, he's the boy of their dreams.
To his label, he's gold-dust.
And to Solene Marchand, he's the pretty face that's plastered over her teenage daughter's bedroom wall.
Until a chance meeting throws Hayes and Solene together . . .
The attraction is instant. The chemistry is electric. The affair is Solene's secret.
But can it really stay that way forever?
Vypredané
12,97 €
13,95 €
Diár Step by Step 2024 (Anglické vydanie)
STEP BY STEP 2024 diary
A few years ago, a boy from Fiľakovo uttered the sentence: "I will change the world!"
Football goalkeeper Patrik Le Giang founded the STEP BY STEP foundation, which inspires, educates and financially supports children and youth. It guides the young generation to a healthy lifestyle, and in particular it helps children with a difficult medical or social history.
Last year, his inspirational diary Step by Step was published for the first time and met with a very favourable response. Now we can bring the second part for 2024.
In addition to a clear calendar, an overview of holidays, and motivational quotes, you will learn about the mindset and journey of this athlete, who received the prestigious Merit Award in 2021.
The diary will become your daily partner and accompany you throughout the year. You will think about your life mission, dreams and how to achieve your goals. You will realise what you can be grateful for. You will recognise your own uniqueness and learn that nothing is impossible.
By purchasing a diary, you also support someone in need. Proceeds from last year's diary went to rehabilitation purposes for a little warrior called Leonard, which will move him one step closer to his desired goal - walking independently.
"Thank you for choosing me! You are the most valuable investment you could ever make. By getting this diary, you become part of our STEP BY STEP family, in which we warmly welcome you. From now on, we will walk and help together," says Patrik Le Giang.
Binding: V/8 - hard binding with leatherette
Accessories: a pocket on the inside of the boards, two tabs, a practical rubber band for closing
Number of pages: 200
Genre: motivational diary
Dimensions: 165 mm wide x 230 mm high
dostupné aj ako:
Pátý svědek
Na Mickeyho Hallera dolehly těžké časy. Místo zámožných klientů teď zastupuje zoufalé majitele nemovitostí, kteří nedokáží splácet hypotéku. Patří mezi ně i Lisa Trammelová, žena obžalovaná z brutální vraždy hypotečního bankéře Mitchella Bonduranta. Klientka vinu popírá, i když nezastírá, že měla na Bonduranta vztek, poněvadž jí chtěl zabavit dům.Přestože důkazy i vlastní intuice Mickeymu napovídají, že Lisa vraždu skutečně spáchala, nasazuje všechny síly, aby dosáhl jejího očištění. Postupně se mu daří připravit důmyslnou obhajobu založenou na tajuplné osobě „pátého svědka“ a navíc zjistí, že Bondurant před smrtí prováděl pokoutní machinace na černém trhu a rozhodně není nevinnou obětí.Když se krátce po tomto odhalení stane i sám Haller terčem násilného útoku, nepochybuje už o tom, že je na správné stopě a že je jeho klientka skutečně nevinná. Zbývá už jen maličkost: podložit svou pravdu důkazy a přesvědčit o ní porotu…
Vypredané
13,35 €
14,05 €
dostupné aj ako:
Překvapivá fakta o zvířatech
Lidská historie je plná příběhů o zvířatech, napsaných těmi nejmoudřejšími a nejznámějšími lidmi – od Aristotela po Disneye. Přesto nás ve snaze zvířatům porozumět čeká ještě velmi dlouhá cesta.Ať už se díváme na videa s dovádějícími pandami nebo na fotky, na kterých se tučňáci „drží za ruce“, často si do jejich chování promítáme vlastní hodnoty. Takže byste asi nikdy neřekli, že se losové každou chvíli opijí a tučňáci neustále podvádí.V knize Překvapivá fakta o zvířatech nám zooložka Lucy Cooke odhaluje pravdu o zvířecích mýtech, jako že se úhoři rodí v písku, vlaštovky hibernují pod vodou, nebo že medvědice rodí beztvaré hrudky, ze kterých teprve jazykem vytvarují formu medvíděte. Autorka tak přibližuje, jak se do podobných příběhů promítají nejen osobnosti zvířat, ale i ty naše.
Predaj skončil
14,23 €
P!nk - Beautiful Trauma CD
Tracklist:
1. Beautiful Trauma
2. Revenge
3. Whatever You Want
4. What About Us
5. But We Lost It
6. Barbies
7. Where We Go
8. For Now
9. Secrets
10. Better Life
11. I Am Here
12. Wild Hearts Can't Be Broken
13. You Get My Love
P!nk - Beautiful Trauma 2LP
Tracklist:
1. Beautiful Trauma
2. Revenge
3. Whatever You Want
4. What About Us
5. But We Lost It
6. Barbies
7. Where We Go
8. For Now
9. Secrets
10. Better Life
11. I Am Here
12. Wild Hearts Can't Be Broken
13. You Get My Love
A kommunizmus hosszú árnyéka II.
Kahler Frigyes jogász, történész korszakos munkásságának újabb kötetét veheti kézbe az olvasó. Korábbi műveihez hasonlóan az itt közölt tanulmányokat is a mértéktartás, a tények tisztelete és az ok-okozati összefüggések szüntelen keresése jellemzi.
A cél a kommunizmus működési mechanizmusainak feltárása, a kommunisták cselekedeteinek tényszerű dokumentálása. Ez a kötet a kommunista párt kizárólagosságára törekvésének jogi vonatkozásait veszi számba. Egy olyan ideológiai hatalomgyakorlatára összpontosít, amely semmibe vette az emberi együttélés legalapvetőbb szabályait, lábbal tiporta a humanizmus írott és íratlan törvényeit. Ellenfeleiből ellenséget gyártott, hogy aztán alkalom-adtán saját elvtársaival is leszámoljon, ha érdeke úgy kívánta.
A magyar kommunisták demagógiájára jellemző, hogy '56 után - ellentétben a propagandájukkal - Kádár munkás-paraszt kormánya nem a "burzsujokat", az "imperialista bérenceket" és a "kapitalisták kémeit" vette célba, hanem az egyszerű munkás- és parasztembereket.
A kommunista propaganda azonban nem homályosította el mindenki tisztánlátását. Német László második szárszói beszédében figyelmeztette a magyarságot a fenyegető veszélyre. Hetven esztendeje mondotta a legendássá vált, sorskérdéseinket feszegető konferencián: "Képzeljenek el egy szocialista államot, ahol a szabad parasztságot kolhozokba terelték, a kisiparosságnak nagy közös műhelyekben kell dolgoznia, az értelmiség a legszorosabb felügyelet alatt áll, s ebben az államban az ellenőrzöttek a magyarok, az ellenőrzők pedig busmanok vagy tibetiek. Ugyebár ez a szocialista állam aligha lesz jobb a legsötétebb jobbágyságnál, még ha formailag tiszteletben tartja is a szocializmus alapelveit? Önök nagyon jól tudják, hogy nem a busmanokra és nem a tibetiekre gondolok."
Cohen Leonard - You Want It Darker CD
1. You Want It Darker
2. Treaty
3. On the Level
4. Leaving the Table
5. If I Didn't Have Your Love
6. Traveling Light
7. It Seemed the Better Way
8. Steer Your Way
9. String Reprise/ Treaty
Môj rok pokoja a odpočinku
Prečo by naša hrdinka nemala byť šťastná? Veď je mladá, pekná, nedávno skončila univerzitu, dostala dobré miesto v galérii a býva vo vlastnom byte na Manhattane, ktorý zaplatila z dedičstva. Napriek tomu v jej srdci zostáva temné prázdno. Asi to nebude len smrťou rodičov, sadistickým putom s najlepšou kamarátkou či nefungujúcim vzťahom s priateľom z Wall Street. Je predsa rok 2000 a ona žije v meste neobmedzených možností. Čo také strašné by sa tu mohlo stať?
Môj rok pokoja a odpočinku prináša naozaj vyčerpávajúcu odpoveď. V rozprávaní s nebezpečnou dávkou sedatív a irónie nám americká spisovateľka Ottessa Moshfegh vysvetľuje, aké dôležité je hľadať zmysel života v rýchlom a náročnom svete, kde záleží predovšetkým na tých nepodstatných veciach.
Lacná kniha Remember the ´60s
Do you remember the groovy days back in the 1960s? Excitement, freedom and revolution - the call for change was born in the sixties! Men's hair grew long, women's skirts became short and people dreamed of love, peace and happiness. Everything seemed to be possible: a just society for all races and both genders - even man taking a walk on the moon. Fascinating novelties in fashion, music and design were the breeding ground for all the trends of subsequent decades. Prepare yourself for an amazing journey into the past. This book presents household products, innovations in fashion, style, art, science and technology which influenced the lifestyle of the swinging sixties.
Vypredané
0,75 €
14,95 €
dostupné aj ako:
Az én falum
Az ?elbeszélésgyűjtemény alcíme: Egy tanító feljegyzései márciustól Decemberig. A cím és az alcím sokat elárul a kompozícióról; szubjektivitása, a falusiakat a pedagógus együttérző fölényével szemlélő nézőpontra, műfajilag pedig tárcaszerűségre utal és jelzi, hogy a kompozició az évszakok, a hónapok rendjét követi. Novelláiban az egyszerű emberek hétköznapi életéről mond történeteket, némi nosztalgiával a természethez közeli életforma iránt, sóvárogva a föld, a falu lelke után, idegenkedve a mesterkéltté vált „kövi emberektől”. Kortársaival ellentétben Gárdonyi nem regionalista, nem egyetlen tájegységre figyel, hanem az ország különböző részein szerzett tapasztalatait összegzi a faluról, a parasztról. Bár tematikáját és módszerét kötik szálak az irányzathoz, naturalistának sem mondható, eszményítő realizmusa szebbé stílizálja a nyers való tényeit, átkölti a bántó, rút dolgokat. Híresek a szellemi néprajz körébe vágó megfigyeléseket rögzítő novellák (A barboncás); Tolsztojnak a méltóságteljes halálról szóló elbeszéléseivel szellemében rokon a Kevi Pál halála; a paraszti polgárosodás, értelmiségivé válás ellent- mondásainak modern problémakörével vet számot az ismert Tanácskérés; az iskoláztatás nemcsak felfelé lendíti a rátermett szegénygyerekeket, hanem el is idegeníti közösségétől. Életképek, rajzok sorozatának is fölfoghatjuk a ciklust, de nem az impresszionista rögzítés értelmében. Gárdonyinak filozófiája van, panteisztikus látomásban egybeolvadnak a létezők, pontosabban: a világot alkotó, átmenetileg szenvedésre ítélt létezők titokzatos módon benne vannak Istenben, s talán ez a hit a mélyebb forrása az elbeszélésfűzér idillikus szemléletének és nyelvi stílusa kiegyensúlyozott művészi harmoniájának.
Na stiahnutie
2,51 €
Az Ecseri úti oroszlán
BORNAI TIBOR ÉS BORNAI TIBOR? Talán csak nem önmagával fog társalogni a szerzõ? Nos, ezúttal másról van szó. A könyvet, amit most a kezében tart az olvasó, ketten írták: Bornai Tibor, az édesapa, aki hatvanéves korában, negyven évvel ezelõtt hunyt el, és fia, Bornai Tibor, aki akkor még csak tizenhét éves volt. Az apa 1912-ben született, és 1972-ben halt meg. Fia 1955-ben látta meg a napvilágot, a másik dátum még titok. Kettejük történeteibõl rajzolódik ki ez a nehéz, csodákkal és tragédiákkal telezsúfolt idõszak, amelynek kezdete éppen most, a könyv megjelenésekor ér százéves évfordulójához. Errõl a száz évrõl mesélnek õk ketten: a kályha mellett ülve téli estéken, a Balaton partján heverészve, egy május elsejei felvonuláson, egy Párizs felé robogó kisbuszon, a Népliget mutatványosbódéi elõtti padon vagy egy Üllõi úti bérház konyhájában. Sírós-nevetõs könyv ez, dokumentumregény, minden benne szereplõ tény és adat valóságos. Apa és fia jegyzetfüzetében lapozgathatunk csodálkozva, hogy mennyire rímel egymásra ez a két sors. És talán sokan lesznek majd, akik a maguk életében is megtalálják az ugyanilyen rímképletû verssorokat. ?Oroszlán az Ecseri úton? Hogy kerül egy oroszlán az Ecseri útra, ahol a használt gyerekkocsitól a hibás rádióig, a szakadozott könyvektõl a molyos rókaboáig ócska tárgyakat adnak-vesznek az emberek?? Kiderül majd, ahogy az olvasók az igazi, nagy kérdésekre is választ találnak ebben az emberséggel és humorral átszõtt könyvben.
Na stiahnutie
5,61 €
Inspiral Carperts - The Complete Singles 2LP
KDO: Inspiral Carpets byli jedněmi z hlavních představitelů vlny kytarových kapel z Manchesteru na počátku devadesátých let. Než v roce 1995 vyhlásili svůj rozchod, vydali čtyři úspěšná studiová alba.
CO: Výběr nejzásadnějších nahrávek Inspiral Carpets vychází na 3CD a 2LP.
LP1
1. A1 Keep the Circle Around (2023 Remaster)
2. A2 Butterfly (2023 Remaster)
3. A3 Joe (2023 Remaster)
4. A4 Find Out Why (2023 Remaster)
5. A5 Move (2023 Remaster)
6. A6 This Is How It Feels (2023 Remaster)
7. A7 She Comes in the Fall (2023 Remaster)
8. B1 Biggest Mountain (2023 Remaster)
9. B2 Weakness (2023 Remaster)
10. B3 Caravan (2023 Remaster)
11. B4 Please Be Cruel (2023 Remaster)
12. B5 Dragging Me Down (2023 Remaster)
LP2
1. C1 Two Worlds Collide (7" Edit) (2023 Remaster)
2. C2 Generations (2023 Remaster)
3. C3 Bitches Brew (2023 Remaster)
4. C4 How It Should Be (2023 Remaster)
5. C5 Saturn 5 (2023 Remaster)
6. C6 I Want You (feat. Mark E. Smith) (2023 Remaster)
7. D1 Uniform (2023 Remaster)
8. D2 Come Back Tomorrow (2023 Remaster)
9. D3 You're so Good for Me (2023 Remaster)
10. D4 Fix Your Smile (2023 Remaster)
11. D5 Spitfire (2023 Remaster)
12. D6 Let You Down (Edit) (2023 Remaster)
Kondor Béla
A ?20. század egyik legjelenősebb festőjével ismerkedhetünk meg a magyar festészet sorozat 16. kötetében. Kondor Béla 1931-ben született és 1972-ben halt meg. A Képzőművészeti Főiskola festő majd grafika szakán tanult művész rendkívüli sokoldalúságát jelzi, hogy a legkülönbözőbb grafikai technikák alkalmazása mellett festményeket alkotott, verset s prózát írt, a fényképezésben új utakat keresett s orgonálni is kitűnően tudott. Művészete az avantgarde irányzatok helyett a múlt nagy tradícióihoz tudott úgy kapcsolódni, hogy a stiláris, tematikus és ikonográfiai motívumokat szuverén módon olvasztotta sajátos kifejezőrendszerébe. Egyéni mitológiát megteremtő művészetében korunk kihívásaira válaszolva értelmezte újra a szimbólumokat. A repülés, a szárnyalás Kondornál gyakori témájában különös jelképeket teremtett rovarok (Darázskirály, 1963), madarak s repülő szerkezetek (A műtücsök felröppentése, 1960) képében. A klasszikus és keresztény mitológia jelképeit, ambivalens tartalmak forrásává változtatta. Az angyalok, a kerubok, a teremtés és a rombolás géniuszai a kondori ikonográfia legkülönösebb alakjai. Angyalai, szentjei, bibliai hősei a Jó és a Gonosz polaritását az ember megkísértésén keresztül tárják fel. Krisztust ábrázoló képein a keresztrefeszítés korunk számára szóló üzenete foglalkoztatja (Pléhkrisztus, 1964; Krisztus a kereszten, 1971). A földi szférában létező ember arcváltozásait, az emberi színjáték tragikus szerepeit gyakran az isteni-szellemi szféra angyalaival szembesítve tárja elénk többértelmű olvasatok, ambivalens jelentések felvillantásával. Önarckép sorozatához (Valaki önarcképe) az aszimmetriára épülő diszharmónia kinyilvánításán keresztül, az irracionálissal szembenéző magatartás a kulcs.A kötetet 61 kép és 12 oldalnyi elemzés alkotja.
Na stiahnutie
1,38 €
dostupné aj ako:
Kérd és megadatik 1. rész
Mit tehetsz annak érdekében, hogy elérd, amire vágysz, amit igazán szeretnél? A szerzőpáros a következő alapelvet vallja: bárki lehetsz, bármit tehetsz, és bármire szert tehetsz! Születésedtől megillet a jog, hogy életed megteljen minden széppel és jóval. Ez a könyv megmutatja, hogyan érheted el mindezt. Néhány tanácsa arról szól, miként használd az energiádat és az érzelmeidet, más fejezetei pedig speciális területekről beszélnek: pénzügyi előremozdulásról, az egészség visszaszerzéséről, meditációról, a zűrzavarok megszüntetéséről. A könyv bemutatja az Isteni Forrással fennálló, minden pillanatban létező kapcsolatodat, pontosan megmagyarázza, hogyan működik ez az összeköttetés, majd megtanít a tudatos teremtésre. Az alkalmazás technikáival és az általános bölcsességekkel kapcsolatos összes kérdésedre választ ad, amelyeket könnyű megérteni és használni. Az Univerzum mindig azt adja, amit kérsz, és minden kérésedre érkezik válasz. Ebből következően elérhetsz bármit, amire vágysz, amit igazán szeretnél! Amikor gyermek voltál, agyad mindkét felét használtad. A bal félteke a logikáért felelős, a jobb félteke a kreativitásért. Ám mire felnősz, az oktatás hatására már csak a balt használod, kreatív feledet csaknem elveszíted. Biztos, hogy most is a bal feled működik, ha ezt gondolod: “Ó, hiszen ez butaság. Úgysem sikerülhet.” Mert ilyen a logikus éned. Mit tehetsz ez ellen? Kezdd el olvasni a könyvet, és a segítségével fejleszd mindkét agyféltekédet, különben racionális részed mindig el fogja nyomni kreatív oldaladat. Indulj el vágyaid nyomában a boldog és egészséges élet felé!
Na stiahnutie
10,39 €
Júlia különszám 33.
Maureen Child: A motor lelkeHárom hónap szex nélkül – ez a fogadás tétje, amelyet a négy Reilly fivér köt egymással. Connor biztos a dolgában, ám nem számol Emmával. Óriási hibát követ el ugyanis, amikor közli az autószerelőként dolgozó lánnyal, hogy mellette nem eshet kísértésbe, mert csak a legjobb barátját látja benne. A hiúságban sértett Emma szentül megfogadja, hogy méltó bosszút áll, és elcsábítja Connort…
Heidi Betts: Íze és illataMandy Davis kamaszkora óta szerelmes a jóképű farmerba, Mitch Ramseybe. A férfi azonban csalódott a nőkben, és hallani sem akar újabb kapcsolatról. Ám egy este hazakíséri Mandyt, és a pajtában egymáséi lesznek. Mitchet teljesen elbűvöli a lány borsmenta íze és virágillata. Mr. Davis felajánlja Mitchnek a leánya kezét és vele együtt a családi birtokot. A férfi feleségül veszi Mandyt, de egy nap fény derül a titkos megállapodásra, és a fiatalasszony elrohan otthonról. Mitch kétségbeesetten próbálja tisztázni a félreértéseket…
Jennifer Greene: Nem érdektelenLinda igazi jó kislány volt egész életében, és rendes, megbízható felnőtt vált belőle. Elfoglalt, de kissé unalmas életet él. Szereti vőlegényét, de nem lángoló szerelemmel. Nem is hisz az ilyen nagy érzelmekben egészen addig, míg vissza nem tér a városba diákkori szerelme, Garrett Keating. A régi tűz újra fellobban. Linda felbontja jegyességét, és amikor kiderül, hogy elveszíti többmilliós örökségét, ha nem megy férjhez a harmincadik születésnapjáig, érdekházasságot ajánl Garrettnek...
YIGCAMLAŞDIRIN
Na stiahnutie
7,01 €
Google story
Toto je příběh jednoho z nejpozoruhodnějších internetových úspěchů dnešní doby. Díky pečlivému průzkumu a výborné spolupráci s Googlem vám tato kniha umožní nahlédnout do zákulisí vzniku a růstu společnosti, jejíž jméno je nejoblíbenější značkou a slovem, kterému rozumí celý svět. Čtenáři se dozví o úžasném obchodním důvtipu a počítačové magii, jež odstartovaly ohromující vzestup této firmy; o tajné síti computerů produkujících výsledky vyhledávání rychlostí světla; o nekonvenčním přístupu, díky němuž mohla společnost ohrozit dominantní postavení Microsoftu a zatřást Wall Streetem. Google story je kompletní zprávou o mediální firmě poháněné nejnovějšími technologiemi, která během několika krátkých let dokázala zpřístupnit informace o čemkoli komukoli na světě.
Vypredané
11,96 €
12,59 €