Najnovšie - Film, hudba strana 8 z 10

1977.május 25-én az Egyesült Államokban bemutattak egy független, kis költségvetésű, kínkeservesen leforgatott science-fiction filmet. Mindössze harminckét moziban vetítették, a Csillagok háborúja mégis filmtörténelmet írt: bár senki nem számított rá, pillanatok alatt megdöntött minden bevételi rekordot, és a filmkészítés, illetve -forgalmazás új korszakát nyitotta meg. George Lucas még be sem fejezte a Csillagok háborúja forgatókönyvét, amikor megálmodta a kincsvadász régészprofesszor, Indiana Jones figuráját. Az Indiana Jones-filmeket később Steven Spielberg rendezte, míg Lucas producerként működött közre az elkészítésükben. E két kultikus sorozat mellett George Lucas azzal is beírta magát a filmtörténetbe, hogy forradalmasította a speciális effektusokat és a mozifilmek hangzásvilágát. A hírhedten zárkózott, öntörvényű és kontrollmániás rendező életrajzi kötete hol felemelő, hol provokatív magánéleti és szakmai eseményeken keresztül mutatja be, hogyan bontakozott ki ez az egyedülálló karrier, és milyen hatással voltak George Lucasra az őt körülvevő alkotó- és pályatársak, mint Francis Ford Coppola, Steven Spielberg és Harrison Ford. Feledhetetlen hőseihez és halhatatlan történeteihez hasonlóan George Lucas hatása a mai napig töretlen. Egyedülálló életműve és az a bizonyos messzi-messzi galaxis, amelyben megálmodója él, most végre kézzel fogható közelségbe kerül.

Maria Magdalena Dietrich szegénységben nő fel az első világháború alatt. Kislánykora óta a színpadról álmodik. Miután hegedűművészi ambíciói meghiúsulnak, Berlinbe költözik, ahol nyomban belecsöppen a kabarék züllött világába. Szmokingot visel, cigarettázik, szerelmi viszonyba keveredik férfiakkal és nőkkel egyaránt. Igéző szépségével, tartásával, polgárpukkasztó öltözködésével telt házak előtt énekel, és hamarosan a filmszakmában is befut. Sem a házasság, sem az anyaság nem tudja megfékezni szabadság- és szereplésvágyát. Hitler hatalomra kerülése után Marlene Amerikában talál új hazára. Hollywood tárt karokkal várja. Greta Garbóval vetekedve olyan sztárokkal látni a mozivásznon, mint Gary Cooper, John Wayne, Cary Grant. A második világháborúban Marlene úgy harcol a nácik ellen, hogy önmagát nem kímélve katonák ezreinek énekel a frontvonalban. A szerző finom pszichológiai érzékkel tárja elénk az isteni díva belső vívódásait. Marlene igazi legenda volt, és Gortner mesterien ábrázolja lenyűgöző, ugyanakkor ellentmondásos személyiségét.

A ?hercegnő naplója szellemes, provokatív, őszinte, intelligens és szókimondó. Épp olyan, mint szerzője volt, a napló megszületésekor mindössze 19 éves Carrie Fisher. A színésznő emlékei rendezgetése közben, régi újsághalmok között bukkant rá saját, kézzel írott naplójára, és szembesült egykori tinédzser önmagával, azzal, hogy milyen is volt megélnie a Csillagok háborújának forgatását vagy éppen „hosszúra nyúlt egyéjszakás kalandját" színésztársával, Harrison Forddal. A hercegnő naplója ezekről az intimitásokról is beszámol, igazán egyedivé azonban az időutazás teszi: az idősebb Carrie Fisher találkozása a 19 évessel. A könyvben a hatvanéves színésznő emlékei a stábról, a forgatásról, a szerelemről, a sikerről vagy éppen a függőségekről izgalmasan keverednek, vetülnek a kézzel írott napló szövegeire. Utóbbiakból egy sokkal naivabb, sebezhetőbb nő képe rajzolódik ki, akiben azonban csírájában ott van már az excentrikus, vicces, intelligens, nagydumás Carrie Fisher is. Utolsó kötete ékes bizonyíték rá, hogy nem csupán egy hollywoodi szupersztárt, generációk ikonját, de egy kiváló írót is elveszítettünk a személyében.

„Különös krónikát tart a kezében az olvasó. Egy olyan összetett, rétegzett szöveget, mint amilyenek egy jó színdarab mondatai. Ez nem véletlen, hiszen a könyv főhőse színházi ember, ismeri a jó előadás követelményeit, és kiváló érzelmi és képi memóriával rendelkezik. Ez a krónika egyszerre családtörténet, korszaktörténet, színháztörténet, nevelődés- és fejlődéstörténet, egyúttal izgalmas művészkarrier-történet is." (Részlet Radnóti Zsuzsa előszavából) Marton László (1943) színházrendező, a Vígszínház főrendezője, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára. Orosz Ildikó (1975) Budapesten élő újságíró, szerkesztő, fordító. Társszerzője Halász Judit Nem születtem varázslónak című önéletrajzi könyvének (Park, 2015).

"Zenész voltam 25 évig az 1962–1986 terjedő esztendőkben. Úgy gondoltam, hogy foglalkoznom ezzel a huszonöt esztendővel, – barátom Borsós Károly, Charlee unszolására érett meg bennem a könyvírás gondolata – mert mégiscsak, ez a negyed évszázad az életem meghatározó része volt. Teszem ezt egyrészt azért, mert az időközben elkészült honlapom megfelelő mennyiségű, és érdekes információt ad a könyv megírásához, másrészt az online könyvkiadásban megéreztem azt a határtalan lehetőséget, amit például a Facebook nyújt a kapcsolatteremtés területén a napjainkban." – Kovacsics Öcsi

A rock and roll olyan műfaj, amelyben nem könnyű megszerezni a leghírhedtebb, legelvetemültebb, ugyanakkor elpusztíthatatlan jelzőket. Ian Lemmy Kilmister azonban az összes érmet elhozta ebben a sportágban. Hozzá képest Keith Richards elsőáldozónak, Mick Jagger apácának tűnhet. Az ilyen zülléstörténetek hajlamosak egy idő után már-már unalomba fordulni. A White Line Fever azonban nem ilyen: képtelenség beleunni a Motörhead frontemberének minden képzeletet felülmúló drog- és nőéhségébe, ráadásul bepillantást nyerhetünk egy kivételes basszusgitáros-szövegíró és előadó gondolataiba, világnézetébe is, megismerhetjük döntéseinek hátterét. A rajongók 2015. december 28-án sajnos választ kaptak arra a hülye kérdésre is, amit a hatvanas évek tévériporterei rendületlenül tettek fel a fiatal előadóknak: Mégis mit gondol, meddig lehet ezt csinálni? Mert végül az elpusztíthatatlan Lemmy is elment. De hogy egy szintén hülye parafrázist használjunk: Lemmy élt, Lemmy él, Lemmy élni fog. Mert halhatatlan, mint a rocknroll. Dikmik és én akkor már három napja fenn voltunk, mert óriási adag Dexedrine-t nyomtunk le. Akkor egy kicsit beparáztunk, és beszedtünk pár nyugtatót Mandraxet , de aztán úgy éreztük, hogy ez nem elég érdekes, mert túlságosan lehozott bennünket, így bevettünk egy kis LSD-t, aztán meg egy kis meszkalint, hogy színesebbé tegyük az egészet. Kezdett kicsit ijesztő lenni, úgyhogy bevettünk még pár szem Mandraxet és aztán egy kis speedet toltunk, mert már megint túlságosan lelassultunk. [] Mire fel kellett volna mennünk a színpadra, Dikmik és én olyanok voltunk, mint két deszka. A kurva életbe, Mik mondtam , meg se tudok mozdulni. És te? Én sem felelte. Óriási, mi? Igen, de mindjárt fel kéne mennünk a színpadra. Ó, majd segítenek nekünk bizonygatta. Tehát a roadie-k beakasztották a csizmáink sarkát a színpad hátsó végébe, és feltoltak álló helyzetbe, majd a nyakamba akasztották a basszusgitáromat. Ezzel megvagyunk mondtam. Merre van a közönség? Arra. Milyen messze? Tíz méter. Így hát odamentem Egy, kettő, három, négy, öt, rendben. Gyerünk!

„Mellébeszélés ?nélkül a rock'n'roll igazi pokláról és mennyországáról”                          – David Fricke, Rolling Stone magazin A Guns N’ Roses és a Velvet Revolver alapító tagjának története arról, miként jutott a csúcsra, hogyan küzdött az alkohollal és a drogokkal, hogyan omlott össze és végül hogyan állt újra talpra. Húszévesen, 1984-ben Duff McKagan felkerekedett, hogy elhagyja szülővárosát, Seattle-t – részben, hogy valóra váltsa álmait, részben pedig azért, hogy elmeneküljön a heroin elől, aminek használatába addigra több közeli barátja is belehalt. Még csak pár hetet töltött Los Angelesben – az autójában lakva –, amikor jelentkezett a hirdetésre, amiben egy Slash nevű ismeretlen keresett basszusgitárost. Nem sokkal később megszületett a világ legveszélyesebb zenekara, a Guns N’ Roses, amely aztán több mint 100 millió lemezt adott el világszerte.     Az It’s So Easy …és más hazugságok című önéletrajzi kötetében Duff felidézi a zenekar hihetetlen útját a világhír felé, és azt is, hogy ennek milyen ára volt. Ahogy a csapat egysége repedezni kezdett, Duff úgy érezte, neki is vége van, és kis híján tényleg belepusztult az alkoholizmusba. Ez a pont azonban vízválasztó lett az életében, és minden szempontból kijózanodott, hogy aztán a következő években olyan utat járhasson be, amilyet szinte senki más a rockszakmában.     A könyvben a rockzenei világ egyik legokosabb és legizgalmasabb figurája élvezetes stílusban tárja az olvasó elé a földkerekség talán legmegátalkodottabb zenekarának kulisszatitkait éppúgy, mint saját életének fontos és tanulságos pillanatait.     DUFF McKAGAN tizenkét évig játszott a Guns N' Rosesban, és társszerzője a zenekar több ikonikus dalának. A Gunsból való távozása után Slashsel közösen megalapította a Velvet Revolvert, és saját csapata, a Loaded élén is folytatta a zenélést, majd 2016-ban mindketten visszatértek a négy évvel korábban a Rock and Roll Hírességek Csarnokába is beválasztott GN'R-be. A több amerikai magazinban is rendszeresen publikáló McKagan Seattle-ben él szupermodell feleségével, Susan Holmes McKagannel és két lányukkal.

Az 1936-ban Budapesten született Pauk Györgyöt korosztálya legjelentősebb hegedűsei között, a magyar hegedűiskola örököseként és folytatójaként tartja számon a világ. Zeneakadémiai tanulmányait mint tehetséges kisfiú Zathureczky Ede növendékeként kezdte. Nemzetközi karrierje az 1956-os genovai Paganini-verseny, majd a párizsi Jacques Thibaud-verseny első díjával kezdődött. 1957-ben Frankl Péterrel együtt megnyerte a müncheni szonátaversenyt. 1958-ban Hollandiába emigrált, 1961 óta Londonban él. A londoni Királyi Zeneakadémia professzoraként hegedűsök nemzedékeit nevelte fel.

A Monty Python, a zseniális, brit humortársulat egyedül forradalmasította a sketch comedyt, és megteremtette az utat az utódok előtt a Saturday Night Live-tól az Austin Powersig. Ebben a könyvben az alapító tagok, John Cleese, Eric Idle, Terry Gilliam, Terry Jones és Michael Palin a kulisszák mögé röpítik az olvasókat.

Egy nő, egy korszak és egy hivatás portréja: az első, kutatásokon és dokumentumokon alapuló Meryl Streep-életrajz, amely feltárja a pálya kezdeteit, és bemutatja, hogy az 1970-es években fiatal nőként hogyan nőtt fel a szerelemhez, a feminizmushoz és saját páratlan tehetségéhez. Ízelítő a szerző prológusából: „Meryl Streep köszönőbeszéde önálló műfajjá nőtte ki magát: egyszerre spontán és előre megírt, alázatos és dölyfös, hálatelt és blazírt. Az már önmagában is vicc, hogy olyan sok van belőle. Ki más nyert még annyi díjat, mint Meryl Streep? S ezáltal az önostorozó nemtörődömség már-már visszatérő geg számba megy. Mostanra úgy tűnik, már legalább olyan régen ragadt rá a „legnagyobb élő színésznő” címkéje, mint amilyen régóta ül a brit trónon II. Erzsébet. Úgy tapadnak hozzá a szuperlatívuszok, mint a cellux: a színészek között egy isten, aki képes belebújni bármilyen karakterbe, mesterien kezelni valamennyi műfajt, és a jó ég tudja, hányféle akcentussal tud beszélni. Még az ötvenen túl sem lett elavult színész, sőt a hollywoodi matematikát meghazudtolva, akkor ért a pályája csúcsára. Nincs olyan 1960 előtt született színésznő, aki megkaphatna egy szerepet anélkül, hogy arra Meryl előtte nemet ne mondjon.”

"Kedves Tamás! Csak felsőfokon tudok beszélni a könyvről, annak stílusáról, összefogottságáról! Kiváló! Nemcsak rólad szól, hanem egy korkép a 20. század utolsó harmadának, a 21. század elejének színházi életéről, annak csatáiról, szépségeiről, vitáiról, mindez a te életednek, művészi pályádnak tükrében. S ez a tükör hiteles, hiszen te magad vetkőzöl pőrére és söpröd ki a szőnyeg alól a kellemetlen, sokszor fájó, feledésre szánt történeteket. Számomra döbbenetes az a kitárulkozás, ahogy döntéseid helyességében kételkedve, önmarcangolva, sok-sok öniróniával s nem kevés humorral mutatod fel nekünk Jordán Tamást! Egy teljes ember képe, sikerei, vívódásai, családi élete tárul elénk - az igazat mondja, nem csak a valódit. Őszintén gratulálok!" (Simon István, a Pécsi Nemzeti Színház nyugalmazott ügyvezető igazgatója)

41 év, 26 interjú, 19 vers angolul és magyarul. Elegáns és előzékeny társalgó, az interjúk szerzői ezt szinte egységesen tanúsítják. Viszont keselyűként csap le a jó kérdésekben rejtőző szellemi prédára. Persze hogy finoman narcisztikus, amikor a szellemi teljesítményéről van szó, mégis végtelenül szerény, és híján van az üres öntetszelgésnek és önkímélésnek. Sose álszent, mindig szókimondó. Müller Péter Sziámi. Az ember, aki ezekből a beszélgetésekből kirajzolódik, éppolyan bonyolult és meglepő, mint a karrierje. Kijelenti, hogy nem kedveli a beszédet, ugyanakkor időnként kifejezetten bőbeszédű. Éveken át szinte bárkinek, időbeli korlátozás nélkül nyilatkozik, majd hosszú évekre visszahúzódik egy zen kolostorba, és egyáltalán nem ad interjút. A legtöbb újságíró elbűvölő úriemberként emlegeti, de néhányan szóvá teszik megkérdőjelezhető viselkedését és részeg locsogását. Cohen érzelmi állapotai éppoly változatosak ezekben a beszélgetésekben, mint a témái, hangulatait mégis nehéz kiolvasni belőlük. A fiatal és a középkorú Cohen hol gunyoros, hol cinikus vagy éppen játékos. És mintha nem is lenne egészen őszinte, talán még magával sem; olykor inkább szerepel, ahelyett hogy szívből szólna. De legalább következetesen érdekes, még ha ismétlésekbe, netán önellentmondásokba keveredik is. Aztán a 90-es évek végén eljön egy pillanat, amikortól kezd úgy viszonyulni mindahhoz, amit korábban mondott, mint valami fedősztorihoz. Innentől egyre inkább lerántja magáról a leplet, sokkal nyíltabban beszél a depressziójáról, a apcsolatairól és a pályafutásáról. Jeff Burger.  Tinédzser koromban én voltam az egyetlen a társaságomban, aki hallgatta őt, méghozzá buzgón, mindennap, az iskola után. Úgy éreztem, hogy a barátom, és ezen az érzésen a találkozásunk sem változtatott. Suzanne Vega Leonard Norman Cohen (1934) kanadai költő, regényíró, énekes és dalszövegíró. Korunk egyik legjelentősebb előadóművésze. Jeff Burger író, újságíró, szerkesztő, a Springsteen on Springsteen című könyv szerkesztője. Rendszeresen publikál a Barrons, a Family Circle, a GQ, a Los Angeles Times és a Readers Digest magazinokban. Ridgewoodban (New Jersey) él.

Az igazság című könyvben Damu Roland döbbenetes őszinteséggel és részletességgel mesélte el életét egészen addig a pillanatig, amíg a bíróság ki nem mondta rá a jogerős ítéletet: négy és fél év szabadságvesztést. Története azonban ezzel korántsem ért véget. 2012. április 19-én (egy héttel a hivatalos behívó előtt) váratlanul szembesült azzal a visszavonhatatlan döntéssel, hogy azonnali hatállyal meg kell kezdenie a börtönbüntetését. És ez még csak az első olyan jogtalan döntés volt a sorban, amelyet nem volt egyszerű megemésztenie... Miért vitték el egy héttel korábban? Miért került egy, az otthonától 320 kilométerre lévő börtönbe? Miért kellett többet bizonyítania másoknál? Szakadatlan igazságkeresése a börtönbe vonulása után semmit sem vesztett lendületéből. Második könyvében a tőle megszokott részletességgel számol be a három börtönben töltött év pokláról, az ottani mindennapokról, megaláztatásokról... És persze a számára oly fontos emberi kapcsolatokról, a megtalált igaz szerelemről. "A második könyvem szorosan kapcsolódik az elsőhöz, de ez már a börtönben töltött évekről szól. Olyan dolgokért ültem három évet, amit nem követtem el. Ez a könyv rólam, a feleségemről szerelmünkről és a börtönben megélt dolgokról szól az én szemszögemből. Továbbra is ragaszkodom ahhoz, hogy csak az igazságot írjam le. Pontosan tudom, hogy a feleségem szeretete, hűsége, kitartása nélkül nem éltem volna túl a börtönéletet. Most tele vagyok ötletekkel, tervekkel. A legfontosabb pedig: TÚLÉLTEM!" (Damu Roland)

Vallomás csajozásról, rapháborúról, és magyar focivalóságról. "Curtis vagyok, az újpesti huligán, aki ököllel üti a nőket, pénzért veszi a nézettséget és a hírnév reményében az utcagyerek stílust is hajlandó eldobni. Jól tudom, sokan ezt gondolják rólam, de azzal is tisztában vagyok, hogy a legtöbben csak irigyek a sikereimre, mások féltékenyek rám, mert a csajuk engem akar - vagy már le is csaptam a kezükről... Nekem viszont tiszta a lelkiismeretem, istenfélő ember vagyok, akit az imádott anyukája tart rövid pórázon. Csak hát nincs könnyű dolga velem: iskoláskoromban a rendőrségről szedtek össze, mert egyedül szembe szálltam és téglákkal dobáltam meg egy busznyi kispesti drukkert; és azt is a családomnak köszönhetem, hogy édesapám halála után a bátyám nyakon csípett, s elindította az újpesti focikarrierem. Jóllehet, engem maga alá temetett a mocskos magyar futballközeg és egy máig az NB I-ben edzősködő szarházi megutáltatta velem a játékot, azt sem én, sem a Fradi-tábor nem felejti el soha, hogy egy "Köszönöm Istenem, hogy nem vagyok fradista" feliratú pólóban ünnepeltem a kecskeméti bajnoki címet az Üllői úti pályán. Labdarúgónak készültem, de rapperként ismert meg az ország és nem tagadom, minden pillanatát kiélvezem és kihasználom a zenélésnek: a klubtulajok komoly pénzt fizetnek, hogy náluk csináljak bulit, és míg a korombeli srácok prostikat vesznek, engem a csajok ráncigálnak az ágyba. De még mindig érnek meglepetések... Tőled kérte már anyuka, hogy a szeme előtt tedd magadévá a lányát? Vagy téged utaztatott már ki külföldre nő csak azért, hogy veled töltsön néhány éjszakát? Na, ugye! Curtis, az utca álma."

Kordik Zsolt, alias Mr.Busta életrajzi könyvéből megismerhetjük Magyarország legnépszerűbb rapsztárjának küzdelmes életét. Mr. Busta karrierje a szórakoztatóipar haknijaitól vezetett az ország legnagyobb letöltöttségű Youtube csatorna csoportjáig. Nincs ma hallgatottabb magyar rapelőadó nála, videóit több millióan nézik, koncertjein telt házak várják. A kemény hangú előadó a mai fiatalság egyes számú megmondóembere, dalszövegei százezrek számára jelentenek életprogramot. A könyv az ő állandó életharcáról, eszméiről, pályájáról és személyes életéről mesél. Az ekönyv változat tartalmaz két exkluzív, korábban kiadatlan hangfelvételt a szerző és Mr. Busta beszélgetéseiből. A hanganyag az ismert, ingyenes ekönyvolvasó szoftverek többségével lejátszható.

Az ország „fasza gyereke" a maga szókimondó stílusában mesél punkról, hip-hopról, fociról, hokiról, Argentínáról és arról, hogyan keveredett véres tüntetések és rendőri leszámolások közepébe. A Döglégy a világ körülből minden kiderül Ganxsta Zolee eddigi pályafutásáról, nőügyeiről, hajmeresztő és szórakoztató kalandjairól és utazásairól, vagyis arról a több mint három évtizedéről, amelyet a szex, drogok és rock 'n'roll világában töltött el.

Siker, csillogás vagy kudarc, feledés? Ezzel az alapvető kéréssel találja magát szembe minden tehetséges ember, s ebben a fenyegetettségben bizony felőrlődik a gyenge személyiség. Tóth Vera a nagykorúság küszöbén, több mint tíz éve nyerte a Megasztár első szériáját. A ,,gyár"" bedarálta, majd kiköpte, s magára hagyta a sztárság kihívásaival, a korabeli média ellen felvértezetlenül. A Gyémánt annak a sokéves küzdelemnek a krónikája, amelyet egy kamaszlelkű fiatalnak kellett véghezvinnie, hogy kiegyensúlyozott felnőtté válhasson. A könyvben Vera személyes naplóbejegyzései vezetik az olvasót az énekes lelki tusáinak során át, szép lassan eljuthatunk vele a totális káosztól a teljes harmóniáig. Segítséget nyújt eltévedt vándoroknak is, és arra ösztökél, hogy a jól kitaposott helyett a járatlan utat válasszuk, mert bár néha fájdalommal, harcokkal van kikövezve, az út végén ott a jutalom: a gyémánt, amelyet egy látszólag érdektelen kődarabból sikerült csiszolni...

Nosztalgikus és mulatságos, olykor megható emlékek váltogatják egymást Huszti Péter legújabb kötetének lapjain. Az immár több mint öt évtizede töretlen népszerűségnek örvendő színművész megkapó egyszerűséggel és őszinteséggel, irigylésre méltó derűvel és bölcsességgel mesél a szüleiről, gyermek- és ifjúkoráról, az általános iskolában, illetve az otthoni „szekrényszínházban" kezdődő, majd a főiskolai évek alatt hirtelen felívelő karrierjéről, illetve azokról a pályatársairól, akik első lépéseit egyengették-irányítgatták a világot jelentő deszkákon. Az anekdoták szereplőinek többsége a magyar színháztörténet ikonikus alakja, és bár felsorolásukra - helyhiány miatt - nem vállalkozunk, biztosítjuk az Olvasót, hogy Huszti Péter önéletrajzi trilógiájának első kötetét lapozgatva a legnagyobb kedvenceivel fog találkozni.

Apámnak, a rádiónak és a véletlennek volt köszönhető az is, hogy először hallottam rock and rollt. A Fater kereste a hullámhosszt épp, amikor egyszer csak éktelen sikításra lettem figyelmes. „Állj, Fater, várj! Maradj csak ott!" Little Richard énekelte a Long Tall Sallyt. Ezt akkor még nem tudtam persze, fogalmam sem volt, kit és mit hallok, azt viszont éreztem, hogy ez valami elképesztő. Hogy hasít az erő, és szétvet az energia. Tíz-tizenegy éves voltam, de nyakon vágott az a dal, a rock and roll tenyérnyoma rajta is maradt a bőrömön, néha még ma is viszket. „Lehet, hogy a világlátásom sokaknak követhetetlen, de higgyék el, nagyon is érthető. Vagy ha eddig nem is volt, hát most majd azzá válik." Ezt ígéri Szörényi Levente e kötet elején, és aki a könyv végére ér, nem is fog csalódni. A dalszerző-zeneszerző vallomása amellett, hogy szórakoztató történetekben, személyes vallomásokban is bővelkedő olvasmány, nem csupán tények rögzítése. Kiderül, hogy a látszólag nagy váltások logikus következményei egymásnak, és hogy szinte minden eldöntetett már a gyerekkorban - az ifjonti zenélés csakúgy, mint az időskori kutatás a pilisi Holdvilágárokban. Szörényi Levente e könyv lapjain kegyetlen őszinteséggel vall zenéről, nőkről és pályatársakról, nemcsak jól ismert sikereibe, de élete legmélyebb hullámvölgyeibe is betekintést engedve - ilyen teljességben most először. Szörényi Levente (1945, Gmunden) Kossuth-díjas és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, gitáros, énekes. A Mediterrán és a Balassa együttesben zenélt, majd 1965 januárjában tagja lett az Illésnek, amellyel megteremtették a Kárpát-medencei ihletésű, magyar nyelvű beatzenét. A hetvenes-nyolcvanas években a Fonográf zenekar vezetője és frontembere volt. Több tucat sikeralbum és színpadi darab, többek közt az 1983-as István, a király című rockopera szerzője. Stumpf András (1980, Budapest) Minőségi Újságírásért és Junior Prima díjas újságíró, publicista, a Mandiner.hu főmunkatársa. 2004-től több mint tíz éven keresztül a Heti Válasz-nál dolgozott, főleg címlapos interjúi és publicisztikái tették ismertté az olvasóközönség számára. Televíziós vitaműsorok gyakori szereplője, zenei érdeklődéséből fakadóan az MTV Dob+Basszus című műsorának is állandó szakértője volt.