E-knihy - História - ostatné strana 25 z 29

Toto pozoruhodné dielo vyšlo po prvý raz roku 1963 a kritika ho nazvala „archeologickou detektívkou“ a „objavnou vedeckou reportážou“. Ani čas neubral tomuto dielu na zaujímavosti. Vojtech Zamarovský ho navyše nanovo upravil a doplnil novými faktmi, vydavateľstvo Perfekt mu pridalo príťažlivú formu s početnými farebnými a čiernobielymi fotografiami, nákresmi a mapkami. Vyberte sa teda na putovanie za históriou jedného z najzáhadnejších národov staroveku, ktorý pred štyrmi tisícročiami vytvoril mocnú ríšu a zároveň veľkolepú kultúru. Na jej odhalení mal nemalú zásluhu Bedřich Hrozný, ktorému sa podarilo rozlúštiť ich tajomnú reč, vďaka čomu dnes vieme o Chetitoch oveľa viac ako historici, čo žili len pár storočí po zániku Chetitskej ríše.

A Seuso néven ismertté vált, felbecsülhetetlen értékű római kori ezüstlelet dísz- és kisebb részben használati edényekből áll. A kincs minden bizonnyal nem egy időben, nem egy helyen, és mai értelemben nem egy megrendelő számára készült. A tárgyakat azonban valamennyi ideig együtt használták vagy díszítették vele az étkezések színhelyét, s néhány darabjukat tudományos bizonyíték szerint is együtt rejtették el. Azt, hogy ki volt Seuso, nem tudjuk. Neve a legbecsesebb műtárgy, a kilenc kilogrammos Seuso-tál állatos jeleneteket ábrázoló medalionjának köriratában olvashatjuk. Csak abban lehetünk bizonyosak, igen gazdag, előkelő ember lehetett, hiszen ajándékba nagy és súlyos ezüsttálat kapott, családos volt és minden bizonnyal emeletes villában lakott a Pelso tóhoz, azaz a Balatonhoz közeli birtokán. Nevét csak a róla elnevezett, vadászjelenetekkel díszített tálon olvashatjuk, egyéb írásos emléket nem ismerünk róla. Feltételezett lakhelye, a III. században Szabadbattyán határában épült – és 374-ben a barbárok támadásában elpusztult és 1993-ban részlegesen feltárt – római kori villa pompás termeivel és falfestményeivel császári fogadásra is alkalmas volt... A történelem nagy rejtélyei című sorozat e-könyvben is megjelent kötetéből mindent megtudhatunk a IV. századból származó Seuso-kincsek eredetéről, történetéről, magyarországi kapcsolódásáról, kalandos, krimibe illő eltulajdonításáról, külföldre viteléről, visszaszerzésének főbb állomásairól.

Oliver Stone, a világhírű filmrendező számos alkotásában, köztük A szakasz, a Született július 4-én, a JFK – A nyitott dosszié és a Nixon c. filmekben foglalkozott már az amerikai történelem sorsfordító eseményeivel. 2012-ben készült tízrészes dokumentumfilmjében arra vállalkozott, hogy az Egyesült Államok „hivatalos”, az iskolákban oktatott, a tömegmédiában sugárzott és a nagyvilágnak propagált történelmével szemben, alternatív megközelítéssel mutassa be Amerika elmúlt évszázadának legfontosabb történelmi eseményeit és politikai folyamatait. A filmsorozattal azonos címet viselő, de attól függetlenül is élvezetes kötet bőséges háttéranyaggal szolgál az „Amerikai Birodalom” felemelkedése és hanyatlása iránt érdeklődő olvasó számára. A Peter Kuznick történészprofesszor közreműködésével készült, 700 oldalas könyv provokatív módon, kíméletlen kritikával vizsgálja meg és rombolja porig az amerikai nemzeti ideológia modern kori mítoszait és a politika fennen hirdetett ideáljait, amelyek mögött a legnyersebb globális hatalmi törekvések húzódtak és húzódnak meg.

A román történelemszemlélet és -kutatás szempontjából ha nem is fordulatot, de mindenképp az eddigi úzustól való egyértelmű eltávolodást jelző folyamat jeles képviselője Lucian Boia. A Bukaresti Egyetem Történelmi Karának professzora szakmai felkészültsége kétségtelen, és külföldi tudományos berkekben is közismert. Tanulmánykötetei aránylag rövid időn belül több kiadást is megértek: a sok vitát kavart Történelem és mítosz a román köztudatban című kötet másfél évtized alatt nem kevesebb, mint hat kiadást ért meg (1999-ben magyar fordításban is megjelent), további négy könyvét pedig háromszor adták ki. Műveit a többi között francia, angol, német és spanyol nyelvre is lefordították. A Miért más(milyen) Románia? című nagyesszé a 2013-as Gaudeamus Könyvvásár legkeresettebb kiadványa volt. A történész legutóbbi kötete a műfajváltás lehetőségeit is kihasználva kilép a historikus eddigi rigurózus szerepéből, és az olvasmányosan színvonalas tudományos értekezés medrében tekinti át a román társadalom fejlődéstörténetének dilemmáit, ellentmondásosságait, a sajátosan összetett, fonákságokat ötvöző gazdasági és szociálpolitikai, illetve kulturális folyamatokat. Az etnogenézis homályos foltjai, a történelmi léptékekkel mérhető megkésettség, az újításra való nyitottság, illetve a továbbra is rurális világra alapozó Románia konzervativizmusa egyaránt foglalkoztatja Lucian Boiát, aki nem is annyira a válaszokban, részmagyarázatokban tűnik ki, mint inkább a kérdésfelvetés nemegyszer provokatív, ám ezáltal elgondolkodtató (továbbgondolandó) technikájával. Moralitástörténeti boncolgatásai nemcsak a modern kori Románia nemzetközi szerepvállalását, hanem az aktuálpolitikai fejleményeket is érintik. Boia kritikus és finoman (ön)ironikus álláspontja nem nélkülözi a humort, ami egy történésznél ritka vonás. Az esszé arról az etnokulturális térségről készít leltárt, amely koronként továbbörökítette a negatív jegyeket, úgy zárt le hivatalosan fejlődési szakaszokat, hogy nem tisztázta azok alapvető konzekvenciáit, és nem használta fel az éppen következő periódusban konstruktív tanulság formájában. A hatalomhoz való mindenkori igazodás, a sajátosan kimódolt vitalitás, (kül- és belföldi) erőviszonyok függvényében való agilis helyzetfelismerés megannyi állandó motívum, amely a köteten végigvonul, és mindannyiszor elnyeri a történész-gondolkodó (méltó?!) jutalmát, értékelését. Stílusa tömörségében is könnyed, elegáns, ugyanakkor fogalmi rendszerében igen magabiztos – az eddigi visszhang ismeretében a fordítás jó eséllyel válik a szintén a Koinónia Kiadó gondozásában megjelent Djuvara-kötet, A románok rövid története „utódává”. A kötet Rostás-Péter István publicista, a Kolozsvári Rádió főszerkesztő-helyettese fordításában lát napvilágot. Lucian Boia 1944 február elsején született Bukarestben. Évfolyamelsőként diplomázott, és 1967-ben kezdte el egyetemi oktatói pályafutását. 1993-ban hozta létre a Képzeletbeli Történelem Kutatóközpontot, amelynek egyben igazgatója is. Művei közül többet lefordítottak angol, francia, spanyol, német és francia nyelvre, a Kriterion Kiadónál pedig 1999-ben jelent meg a Történelem és mítosz a román köztudatban című könyve.

Százéves terv a cionizmus megsemmísítésére. Hogyan kötött szövetséget Adolf Hitler és Amin Al-Husseini palesztin főmufti a végső megoldásra? Az iráni atombomba, mint a náci stratégia csodafegyvere. Barry Rubin és Wolfgang G. Schwaritz úttörő jelentőségű könyve most először publikált dokumentumok alapján mutatja be, hogy a német birodalmi külpolitika már a 19. század végétől stratégiai szövetségeseinek tekintette az új iszlamista politikai mozgalmakat a brit-francia befolyással szemben. A németek már az első világháborúban megkíséreltek szent háborút, dzsihádot szítani a muzulmán világban, de az oszmán birodalom veresége miatt a terv meghiúsult. Hitler hatalomra jutása után a program újra előkerült. A náci hadvezetés számára kiemelt stratégiai cél volt a Közel-Kelet megszerzése, és ehhez Hadzs Amin al-Husszeini jeruzsálemi főmuftit választották fő szövetségesüknek. Adolf Hitler azt követően hozta meg a végső döntést 1941-ben az európai zsidók teljes kiirtásáról, hogy Berlinben találkozott al-Husszeinivel. A főmufti a szövetség feltételeként azt követelte, hogy Hitler ne engedjen egyetlen német zsidót se Palesztinába vándorolni. Ígéretet tett arra, hogy ha Rommel tábornok bevonul Jeruzsálembe és a Köze-Keletre, német arab megsemmisítő alakulataival egy év alatt minden zsidót kiírt a térségben. 1942-ben úgy tűnt, hogy semmi nem akadályozza meg a nácikat abban, hogy a végső megoldás népírtó programját a Közel-Keleten juttassák teljességre. A zsidómentes világ rémálma 70 éve végül kudarcot vallott, de a náci stratégia mai örökösei nem adták fel: Irán és szövetségesei újra azzal fenyegetnek, hogy eltörlik Izraelt a térképről.

A Miért más Románia? című nagyesszé vitathatatlan közönségsikere után Lucian Boia újból jelentkezik ugyanebben a műfajban, és megközelítésében, illetve témaválasztásában egyaránt izgalmas munkát ajánl figyelmünkbe. A Bukaresti Egyetem professzora megőrzi eddigi státusát, és a mérsékelt alapállású megfigyelő rációra támaszkodó alaphelyzetéből nyújt látszólag könnyen felhasználható értelmezési keretet a nyugati (európai) civilizáció hanyatlásának folyamatához. Boia kijelentései lehangoló jövőképet vetítenek ki a kontinens számára, amely – véleménye szerint – mostani formájában az összeomlás küszöbén áll. Bár elismeri, hogy a jelenlegi világberendezkedés a Nyugat alkotása, amelyet a kereszténység és a világnak e köré való egyesítésébe vetett meggyőződés tett valós konstrukcióvá, Boia meg van győződve arról, hogy ez a civilizáció már kifáradt. Az ötlet nem teljesen új, első ízben Oswald Spengler fogalmazta meg. Lucian Boia érdeme a kifinomult esszéíró könnyedségén túl a gondolatok és ötletek kiegyensúlyozottsága és az emberiség sorsába vetett hit. Boia tisztában van azzal, hogy tudása véges, de nem kapitulál. Akkor sem, ha a fáradt és elaggott Európáról elmélkedik, ha a mindenható és egyben sérülékeny Egyesült Államokat veszi górcső alá avagy a régi (orosz) és új (japán) regionális hatalmak esélyeit latolgatja, vagy a feltörekvő (kínai, brazil és indiai) hatalmak okozta kihívás részleteit elemzi. Nem maradnak el a globális felmelegedés aspektusai sem, az ideológiai adok-kapok, a gazdasági vagy vallási egymásnakfeszülések. Adat- és erőforrások tekintetében sok részletet tart szemmel a historikus, körültekintően, mint ahogyan a NASA szakemberei teszik, akik tudják – az Apolló tragikus esetéből tanulva –, hogy elegendő, ha a 40 ezer alátétből egyetlenegy is hibás. Lucian Boia nem veszíti el a bizakodását, és nem óhajt a mindentudó Kasszandra szerepébe lépni. A Nyugat sorsáról szóló elmélkedése a következő módon zárul : „Zárjuk egy vigasszal: az ember a leginkább alkalmazkodó lény; úgyhogy aggodalomra nincs okunk, mert tökéletesen fog idomulni bármelyik lehetséges történelmi fejleményhez, és nem lesz oka megbánni egykori mivoltát.”

"Gyűjteményes kötet NICOLAE CEAUŞESCU lelkesítőbeszédeiből, amelyekben az ifjúság számárafogalmaz meg gondolatokat, elvárásokat, követendőmagatartásmintákat a demokratikus Románia felépítésébenvaló részvételükhöz.A könyv külön fejezetekben tartalmazza a pártszervezetekfiatal aktivistáinak (KISZ, pionírok), a falusi,a munkásfiatalok, az iparban dolgozók, a tanulók, ifjúkutatók és katonák számára szóló gondolatsorokat." 

V České republice došlo po roce 1989 ke klíčové proměně společenského i mediálního systému. Průběh a podoba takzvané strukturální transformace českých médií jsou zatím zmapovány pouze okrajově, a to především se zaměřením na politické a ekonomické aspekty této proměny a na celostátní média. Subsystém lokálního a regionálního tisku je spíše opomíjený, ačkoliv právě na jeho úrovni dochází k silné identifikaci čtenářů s danými médii a k zásadním změnám, které otevírají nové teoretické i empirické otázky. Publikace hledá odpověď především na otázku, zda se v rámci strukturální transformace lokálního a regionálního tisku nerozmělňují jeho lokální charakteristiky.

A XIII. század közepére a mongolok fél Európát leigázták, és Bécs kapuja előtt álltak. Meghökkentő dokumentumok tanúsítják, hogy a hatalmas emberáldozattal és pusztítással járó európai tatárjárást diplomáciai előkészületek és cselfogások kísérték, ezt Batu kán személyes követe és kémfőnöke, egy titokzatos angol végezte. Bár működésének és sajátos diplomáciai tevékenységének a nyomait Európa mind a mai napig magán viseli, az évkönyvek még a nevét sem őrizték meg az utókornak. Figurájára és életútjának nyomaira Gabriel Rónay bukkant rá egy kolostori krónikában. A magyar származású történész korabeli források alapján rajzolja meg a követ rendkívül érdekfeszítő, magasba ívelő pályafutását, lerántja róla a névtelenség oltalmazó leplét, amely mögé elrejtőzni igyekezett, és végigkíséri őt földrészeket és civilizációkat átszelő útján. Egy viharos és magával ragadó történelmi korszak eseményeivel a háttérben rekonstruálja hőse fantasztikus kalandjait előbb János angol király szolgálatában, majd örökös számkivetettként a Szentföldön, végül a félelmetes tatár hatalom képviselőjeként.A könyv, amelynek lapjain királyok és lovagok, hittérítő szerzetesek és tömeggyilkosok elevenednek meg, egy hányatott sorsú, különleges ember történetét meséli el, akit a kalandvágy Londonból a mongol sztyeppékre röpített, hogy azután az Európa elpusztítására készülődő vérszomjas hordák élén lássuk viszont.

Jan Karski (1914–2000) a varsói gettó és a haláltáborok hírnöke. Karskira méltán lehetnek büszkék a lengyelek, mert nemcsak hazafiságból, de emberségből is példát mutatott korának. Nem véletlen, hogy az idei, 2014-es esztendő – amellett, hogy a holokauszt 70. évfordulója – az ő személyének szentelt emlékév Lengyelországban. A náci uralom alá került Európában páratlan lengyel földalatti ellenállás ambiciózus diplomáciai futáraként kezdte pályáját. Üzeneteket vitt a megszállt Varsó és az emigráns lengyel kormány váltakozó székhelyei – előbb Párizs, majd Angers, végül London – között. Ezek a küldetések egyáltalán nem voltak veszélytelenek, az egyik ilyen útja során letartóztatta a Gestapo, de sikerült megszöknie. Mivel Karski nemcsak jó megfigyelő és kitűnő elemző volt, hanem egészen kiemelkedő kommunikációs képességekkel is rendelkezett, egyre komolyabb feladatokkal bízták meg. A londoni emigráns kormány az Egyesült Államokba küldte, hogy beszámoljon Roosevelt elnöknek a lengyel földalatti mozgalomról és a szovjet partizántevékenységről. De nem tartozott hivatalos közlendőinek körébe az, amit saját elhatározásából – mintegy „magánszorgalomból” – a segítség reményében mégis megosztott az elnökkel, hogy a lengyelországi zsidókat a nácik tömegesen semmisítik meg. Karski ehhez az információhoz a lengyelországi zsidó földalatti ellenállás tagjai révén jutott, akiknek segítségével – élete kockáztatása árán – többször is látogatást tett a varsói gettóban és a bełżeci (egyes történészi vélemények szerint izbicai) haláltáborban. Hiába próbálta azonban felnyitni a szövetségesek szemét, csak a közönnyel találkozott. Amerikában A titkos állam története című óriási sikerű könyve tette elismert szerzővé, de Claude Lanzmann Soá című filmje révén világszerte is ismertté vált. Jan Karskit a Georgetowni Egyetem díszdoktorává avatta, a Virtuti Militari és a Világ Igaza kitüntetések birtokosa lett.

Kniha Dejiny písané Rímom hovorí o meste, ktoré sa nazýva večným, i o ríši, ktorej dalo meno. O ceste od bezvýznamnosti k svetovláde, o vojnách i kultúrnych pamiatkach, o hrdinských i všedných dňoch, o sláve i o rube tejto slávy. Je to vzrušujúce rozprávanie o nenávratnej mladosti ľudstva, ktorý voláme antika, z pera Vojtecha Zamarovského. Rím nezanechal po sebe len úžasné pamiatky, nádherné paláce a chrámy z minulých storočí. Jeho dejiny vypĺňajú činy naozaj antickej veľkosti a po stáročia bol vládcom takmer celého vtedy známeho sveta. Hranice Rímskej ríše v časoch jej najväčšej slávy sa tiahli od Perzského zálivu po Severné more, od horného Nílu po Dunaj a Rýn, od predhorí Kaukazu po pohoria Atlasu. Rímskemu dedičstvu sa pripisuje výnimočný význam. Bez antického Ríma by nebolo modernej Európy ani toho, čo Európania vytvorili na iných svetadieloch.

Kniha je dalším strhujícím čtením legendy české cestopisné literatury Miloslava Stingla. Na základě dlouholetého usilovného bádání v muzeích a archivech i četných etnologických návštěv všech částí Ameriky přináší autor fascinující, informacemi nabité příběhy skutečných hrdinů indiánských válek, povstání a vzpour, kteří všude v širé Americe vstupovali na válečnou stezku, aby bránili svůj lid, svou zem. Vydejte se i vy po stopách nejslavnějších indiánských bojovníků. Knihu doprovázejí ilustrace a dobové fotografie.

Štvrté, doplnené vydanie najúspešnejšej knihy prof. Matúša Kučeru, známeho odborníka na stredoveké dejiny. Kniha príťažlivou, vedecko-populárnou formou sprístupňuje dejiny Veľkomoravskej ríše a postavy jej najvýznamnejších predstaviteľov. Vychádza s rozsiahlymi doplnkami a bohatým dokumentárnym a ilustračným aparátom.

V naší historii je mnoho mužů, žen a událostí, na které se neprávem zapomíná. Autor vybral čtyřicet takových zavátých stop a oprášil je. Dovíte se třeba o tom, jak se dostal učitel Anděl na Měsíc, o tvůrci hloupého Augusta, o první astronomce, o dobrých stránkách frýdlantského vévody, o návštěvě amerických Sokolů v Praze, o černém mágovi a udavači, o prezidentovi z vůle Moskvy... Prostě jde o čtyřicet příběhu, o kterých si autor neskromně myslí, že by mohly některé čtenáře zaujmout.

František Saleský byl katolický teolog, spisovatel, mystik, ženevský biskup a Učitel církve. Jeho spisy o duchovním životě patří ke klasice francouzské mystiky a literatury 17. století a měly velký vliv na katolickou spiritualitu nové doby. I když má autor ke katolické církvi mnohé výhrady, život tohoto světce ho zaujal. Autor se snažil být objektivní a vžít se do doby, v níž František Saleský žil. Zda se mu to podařilo, posoudí čtenáři.

Kniha Grécky zázrak prevedie čitateľa cez slnečnú Heladu, Atény, Spartu, Mykény, Knossos, Olympiu, Delfy, Korint, Délos, Rodos i ďalšie slávne miesta krajiny, kde žili „ľudia rovní bohom“. Gréci, považovaní za priekopníkov európskych dejín, sa k svojim objavom, prvenstvám a vymoženostiam dopracovali, v mnohých prípadoch doslova prebojovali. Po stáročia sa hovorilo o „gréckom zázraku“ a myslelo sa tým historické prvenstvo a vymoženosti, pre ktoré si Grécko zasluhuje náš obdiv. Ten zázrak je v tom, ako to tento národ dokázal. Prostredníctvom tejto knihy sa o tom môžete presvedčiť. Môžete sa stať pútnikmi, ktorí prejdú po cestách, ktorými prešli Gréci. Vstúpite na bojiská vojsk a do chrámov ich bohov, do hájov filozofov a dielní umelcov. Vyberiete sa po stopách ich veľkých i všedných dní v dobe európskej mladosti, ktorá sa volá antika. Grécke dejiny a výtvory videné z perspektívy nášho veku nám umožňujú lepšie chápať mnohé, čo prišlo po nich.

Historici a politológovia sa nevedia zhodnúť na tom, či výrok o nikaragujskom diktátorovi Somozovi „je to bastard, ale náš“ patrí naozaj Harrymu Trumanovi. Niektorí tvrdia, že tie slová vyriekol už jeho predchodca v Bielom dome Franklin Delano Roosevelt, ale sú aj takí, ktorí sú presvedčení, že zodpovedajú skôr politike a spôsobu vyjadrovania Richarda Nixona. Pokojne ich mohli vyrieknuť viacerí. Po druhej svetovej vojne a najmä potom, ako ju vystriedala vojna studená, svet sa doslova hemžil politikmi, ktorým sa dostávalo nielen skrytej, ale aj oficiálnej podpory len preto, lebo jedna zo strán rozdeleného sveta ich považovala za svojich spojencov, lebo sa postavili na vhodnú stranu frontovej línie. Našli sa aj takí politici, ktorí dokázali obratne hrať na obe strany a využívať spory medzi veľmocami vo svoj prospech. Najväčší problém je, že svet sa stretáva s ľuďmi tohto typu naďalej, aj po skončení studenej vojny.

Bratrstvo neohrožených představuje práci vynikajícího historika o pozoruhodné rotě armády USA. Kromě bojových úspěchů, mezi něž patří excelentní výkony při invazi v Normandii, v bojích v Ardenách nebo v Holandsku, Ambroseho zaujal zvláštní vztah mezi jejími příslušníky, který přetrval dlouhá desetiletí po skončení války. „Mezi těmi veterány byl evidentní tak blízký a důvěrný vztah, že dodnes zůstávají jakýmsi bratrstvem neohrožených,“ napsal po dokončení knihy v roce 1991. Titul je tedy vedle podrobného popisu výcviku a bojů roty E od Normandie až po obsazení Hitlerova „Orlího hnízda“ v Berchtesgadenu také sondou do mezilidských vztahů elitních vojáků, popisem vzniku řady přátelství „na život a na smrt“ a v neposlední řadě také pohledem na západní frontu druhé světové války očima řadového amerického vojáka. Slavná literární předloha stejnojmenného televizního miniseriálu.

Autorizované knižní vydání tří studií věnovaných sémantickému rozboru jazyka komunistické propagandy sedmdesátých a osmdesátých let, zvláště úvodníků Rudého práva a projevů tzv. stranických činitelů: Lid, demokracie, socialismus (1978), Pohádka o Stalinovi (1980) a Zrcadlo komunistické řeči (1989). První dvě studie byly původně publikovány v samostatných samizdatových edicích, později byly pojaty do neautorizovaného exilového vydání autorových prací v souboru Jazyk a moc (Mnichov, Arkýř 1983), který vyšel také ve francouzské verzi (v překladu Eriky Abramsové a s předmluvou André Glucksmanna), roku 1986 pod názvem Lesprit post-totalitaire (Paříž, Bernard Grasset).