Hodnotenie



Jazyk


Väzba


Az én szcientológia sztorim


Az egyik leggyakoribb kérdés a szcientológiával kapcsolatban az, hogy miért hiszi el egy épeszű ember ezt az egészet, és hogyan tud beleesni ebbe a gyermetegnek tűnő csapdába. Mi van ebben olyan értékes, amiért valaki az összes energiáját, idejét és vagyonát beleöli ebbe az első ránézésre is gyanús rendszerbe? És miért tud egy ilyen látszólag primitív szélhámosság közel hetven éve létezni? A könyv 2019. március 21-én jelent meg nyomtatott formában Magyarországon, és az eddig kapott visszajelzésekből ítélve hamar az olvasók kedvencévé vált, sokan tudtak belőle inspirációt meríteni. A szívszorító történet elmondásán felül a könyvben részletesen és pontosan megismerteti az olvasókkal a szcientológusok mindennapjait is. Ahogy a könyv egyik kritikusa fogalmazott: „az írónő ragyogó, energikus, bátor és vasakaratú személyisége valamint egyéni történetmesélési stílusa az egész regényt áthatja, és szinte lehetetlen letenni”. A történet írója a maga közvetlen és őszinte stílusában tárja elénk kimerítő részletességgel, hogy egészen pontosan hogyan került bele ebbe az egészbe, és minden igyekezete és jószándéka ellenére hogyan vetette ki magából ez a borzasztó szervezet, és vett el tőle szinte mindent. Arról is beszámol, hogy az úgynevezett Hídon való haladása során egész pontosan mi történt, miből álltak az egyes tanfolyamok, auditálások és eljárások. Ilyen részletességgel ez nem került eddig magyar nyelven bemutatásra – sőt még a munkatársak életének alakulásába is betekinthetünk! Szívből ajánlható mindenkinek, aki szeretné jobban megérteni, hogyan működik ez az „egyház”. Azoknak pedig különösen, akiknek szembe kell szállniuk ezzel a kifinomult, alapos és rosszindulattal teljes mértékben átitatott rendszerrel. Kevés hatékonyan bevethető fegyver létezik ellene, és az egyik a tudás, a velünk szemben álló szörny alapos ismerete.
Na stiahnutie
6,73 €

Conviction by the Holy Spirit


This book explores the fundamental power of the Holy Spirit, and its role in providing salvation to lost sinners.
Na stiahnutie
2,53 €

Demons


This book explores the reality of demons, and examines both their origins and characteristics according to Biblical doctrines.
Na stiahnutie
2,53 €

A pápaság története


A ?nérói keresztényüldözés (Kr. u. 64.) elől a hívek rábeszélésére Szent Péter el akarta hagyni Rómát. Egy sötét éjjel elindult rejtekhelyéről az appiai út felé. A Via Appián a városkapunál szembetalálkozott a feltámadott Krisztussal, aki vállán a kereszttel a Városba tartott. „Quo vadis, Domine?” – kérdezte az Urat megdöbbenve Péter. Mire Jézus ezt válaszolta: „Rómába jöttem, hogy ismét keresztre feszíttessem.” Péter megértette a szavak értelmét, és megszégyenülve visszafordult. A folytatás már tény: a Mestertől kapott újabb megerősítés birtokában ő is vállalta a kereszthalált.    A Krisztus utáni harmadik évezred hajnalán a kérdés továbbra is aktuális: Quo vadis? Hová mész, emberiség, hová megy az európai keresztény kultúrvilág, hová tart ebben a magyarság, s még inkább, hová tart az egyén, a megismételhetetlen egyes ember? A lehetséges válaszokat a kétezer éves kereszténység éppúgy tartalmazza és kínálja, mint esetleg más hitek, filozófiák, világnézetek és kultúrák. Európában azonban kétezer éve, a mi számunkra ezer év óta a kereszténység jelentette ezt, a Via Appián elhangzottak szellemében.  A választás és vállalás, a megingás és menekülés, a helytállás és tanúságtétel „Quo vadis?”-a kétezer éve folytonosan ismétlődik. A hívő ember számára a megváltás misztériuma kínálja bizonyára a mostani ezredfordulón is a „Hová mész?”-re a megnyugtató választ. A nem hívők válaszkeresése sem függetlenedik azonban a kétezer éves keresztény kultúrkörből adódó értékektől, normáktól vagy üzenetektől. Ezek értése és megértése pedig aligha lehetséges a múlt ismerete nélkül. A múlt megismerése, feltárása és üzenetének bemutatása számos diszciplina segítségével lehetséges. A kereszténységnek mint vallásnak és egyháznak az esetében e tekintetben a legautentikusabb maga a teológia, amely azonban nem nélkülözheti és nem is negligálja a többi tudomány: így elsősorban a történettudomány, a régészet, a néprajz idevágó eredményeit.   Az e-könyv a Kossuth Kiadónál 1999-ben megjelent, ma már nem kapható mű e-könyv-változata – illusztrációk nélkül.
Na stiahnutie
8,42 €

Overcoming Insecurity


Do you often feel unloved or unsafe? Are you overly self-conscious, afraid that people will not accept you? Are you holding back on something because of what people will think? If so, you may need some healing from insecurity. Insecurity tells you that you will not be safe or secure. It tells you that no one will care about you or like or love you because of who you are or something about you. Insecurity tells you that you need to not try because it won’t work for you. Insecurity lies. This book will walk you through emotional and spiritual healing strategies from a Christian worldview so you won’t need to listen to those lies ever again. We’ll cover: Generational Issues Ungodly Beliefs and Lies Emotional Wounds Demonic Oppression And more! Plus strategies to walk out the healing you’ve received. Are you ready to embrace the freedom and joy that come through security? Click the button to get your copy of Overcoming Insecurity now. Note: Each book in this series utilizes the same tools, but is tailored to each topic.
Na stiahnutie
3,35 €

Is Hell Real?


This book explores the reality of Hell.  Is it real?  Most importantly, what does the Bible have to say about Hell?
Na stiahnutie
2,53 €

What Are Angels?


This book explores both the origins and purpose of angels. What are they? Where do they come from? Finally, and perhaps most importantly, what role do they play in God's overall plan?
Na stiahnutie
2,53 €

A Szent Biblia


1. Kezdetben teremté Isten az eget és a földet.2. A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett.3. És monda Isten: Legyen világosság: és lőn világosság.4. És látá Isten, hogy jó a világosság; és elválasztá Isten a világosságot a setétségtől.5. És nevezé Isten a világosságot nappalnak, és a setétséget nevezé éjszakának: és lőn este és lőn reggel, első nap.6. És monda Isten: Legyen mennyezet a víz között, a mely elválaszsza a vizeket a vizektől.7. Teremté tehát Isten a mennyezetet, és elválasztá a mennyezet alatt való vizeket, a mennyezet felett való vizektől. És úgy lőn.8. És nevezé Isten a mennyezetet égnek: és lőn este, és lőn reggel, második nap.9. És monda Isten: Gyűljenek egybe az ég alatt való vizek egy helyre, hogy tessék meg a száraz. És úgy lőn.10. És nevezé Isten a szárazat földnek; az egybegyűlt vizeket pedig tengernek nevezé. És látá Isten, hogy jó.11. Azután monda Isten: Hajtson a föld gyenge fűvet, maghozó fűvet, gyümölcsfát, a mely gyümölcsöt hozzon az ő neme szerint, a melyben legyen néki magva e földön. És úgy lőn.12. Hajta tehát a föld gyenge fűvet, maghozó fűvet az ő neme szerint, és gyümölcstermő fát, a melynek gyümölcsében mag van az ő neme szerint. És látá Isten, hogy jó.13. És lőn este és lőn reggel, harmadik nap.14. És monda Isten: Legyenek világító testek az ég mennyezetén, hogy elválaszszák a nappalt az éjszakától, és legyenek jelek, és meghatározói ünnepeknek, napoknak és esztendőknek.15. És legyenek világítókul az ég mennyezetén hogy világítsanak a földre. És úgy lőn.16. Teremté tehát Isten a két nagy világító testet: a nagyobbik világító testet, hogy uralkodjék nappal és a kisebbik világító testet, hogy uralkodjék éjjel; és a csillagokat.17. És helyezteté Isten azokat az ég mennyezetére, hogy világítsanak a földre;18. És hogy uralkodjanak a nappalon és az éjszakán, és elválaszszák a világosságot a setétségtől. És látá Isten, hogy jó.19. És lőn este és lőn reggel, negyedik nap.20. És monda Isten: Pezsdűljenek a vizek élő állatok nyüzsgésétől; és madarak repdessenek a föld felett, az ég mennyezetének színén.21. És teremté Isten a nagy vízi állatokat, és mindazokat a csúszó-mászó állatokat, a melyek nyüzsögnek a vizekben az ő nemök szerint, és mindenféle szárnyas repdesőt az ő neme szerint. És látá Isten, hogy jó.22. És megáldá azokat Isten, mondván: Szaporodjatok, és sokasodjatok, és töltsétek be a tenger vizeit; a madár is sokasodjék
Na stiahnutie
2,81 €

Mikor a sófár zeng


Paul Hudson, a fiatal és ambiciózus lelkipásztor tökéletes választásnak tűnik a Centerville-i Keresztény Gyülekezet vezetésére, Eunice-nál szolgálatkészebb lelkészfeleséget pedig keresve sem lehetne találni. A kaliforniai gyülekezet élére kerülve Paul embert próbáló feladatra vállalkozik, amikor életet akar lehelni a maroknyi közösségbe. Néhány év elteltével úgy tűnik, hogy a férfi gyülekezetépítési terveit valóban hatalmas áldás övezi: zsúfolásig megtelik a templom új tagokkal. Paul azt kívánja, bárcsak Eunice is képes lenne osztozni az örömében. A nő viszont érzi, hogy valami régóta félrecsúszott... Francine Rivers ismét egy rendkívül égető és aktuális problémát feszeget: a fókusz eltolódásával a legnagyszerűbbnek tűnő szolgálat is öncélúvá válhat.
Na stiahnutie
13,50 €

dostupné aj ako:

The Power of God


This book explores the power of God; a topic first examined by Pastor L.R. Shelton in 1963.
Na stiahnutie
2,53 €

A győztes életről


" Beszélgetvén egymás között zsoltárokban és dícséretekben és lelkiénekekben, énekelvén és dícséretet mondván szívetekben az Úrnak." - Pál Apostolnak az Efézusbeliekhez írt levele  5. rész 19. ige - Lelki énekek, versek melyek útmutatást,örömet,vigasztalást,intést,reményt adnak mindennapi életünkben.
Na stiahnutie
3,04 €

Az engesztelés misztériuma


Részlet Dr. Steinbach József püspök úr, a nyomtatott kiadáshoz írt ajánló soraiból„Köszönjük az Úrnak Molnár Csaba Bertalan tapolcai lelkipásztor vasárnapi igehirdetés sorozatát Jónás könyve alapján. A megszólított igehirdető, mint az eredeti héber szöveg kiváló ismerője, az eredeti szöveg többlete által vezet minket végig a négy bibliai fejezeten, azok élő üzenetein, és miközben kibomlik előttünk Jónás könyvének homiletikuma, minden igehirdetésben és az egész sorozatban felragyog előttünk Jézus Krisztus evangéliuma, az engesztelés misztériuma: "Így válik az Isten elől menekülő próféta, Jónás magának Jézus Krisztusnak előképévé", lecsendesedik a "tenger" és mi engedelmesen hálás élettel félhetjük az Urat!”
Na stiahnutie
5,63 €

Overcoming Rejection


Are you terrified of being rejected? When meeting someone new, is your first thought when will they reject me? Do you keep others at a distance so they won’t reject you? If so, you may need some healing from rejection. Rejection tells you that because you were rejected once, or several times, you will always be rejected. Rejection tells you that you always have to keep your guard up and that vulnerability is dangerous. Rejection tells you to reject others before they reject you. Rejection lies. This book will walk you through emotional and spiritual healing strategies from a Christian worldview so you won’t need to listen to those lies ever again. We’ll cover: - Generational Issues - Ungodly Beliefs and Lies - Emotional Wounds - Demonic Oppression - And more! Plus strategies to walk out the healing you’ve received. Are you ready to pursue relationships with others with freedom and joy? Click the button to get your copy of Overcoming Rejection now. Note: Each book in this series utilizes the same tools, but is tailored to each topic.
Na stiahnutie
3,35 €

Overcoming Shame


Are you plagued by remorse? Are you overly self-conscious, afraid that people will discover your deepest secrets? Are you in a cycle of harmful and/or self-defeating behaviors? If so, you may need some healing from shame. Shame tells you to hide. You’re the only one who struggles with these things. Look, everyone else can do ___ better than you. You’re never going to get over this. No one will accept you if they knew this about you. Shame lies. This book will walk you through emotional and spiritual healing strategies from a Christian worldview so you won’t need to listen to those lies ever again. We’ll cover: Generational Issues Ungodly Beliefs and Lies Emotional Wounds Demonic Oppression And more! Plus strategies to walk out the healing you’ve received. Are you ready to embrace the freedom and joy that come through authenticity? Click the button to get your copy of Overcoming Shame now. Note: Each book in this series utilizes the same tools, but is tailored to each topic.
Na stiahnutie
3,35 €

A lelkészi szolgálat három sarokpontja


Eugene Peterson provokatív felhívást intéz a lelkészekhez, miszerint ahelyett, hogy az imázs és rang fenntartására, az adminisztrációs folyamatokra, sikerre, és gazdasági életképességre koncentrálnának, inkább vissza kellene térniük a lelkészi szolgálat három sarokpontjához, melyek: imádság, igeolvasás és lelki kísérés. "Több évtizede gyakorló lelkészként nem vártam sok újat a három evidenciának tartott sarokpont fókuszba állításától. Meglepetésemre olvasás közben olyan érzésem volt, mintha egy csendes szobában napokon át beszélgettem volna egy nagy tudású, alázatos emberrel, aki érteni akarja Istent és a világot. Sok újat tanultam. Hálás vagyok ezért a tapasztalatért. Jó szívvel, sőt lelkesen ajánlom a könyvet minden lelkésznek és felelős hívőnek." Szeverényi János, a Magyarországi Evangélikus Egyház evangelizációs és missziói lelkésze, a Magyar Evangéliumi Szövetség (Aliansz) elnöke
Na stiahnutie
8,99 €

Megismerni Istent


Az angol nyelvű teológiai bestseller magyar fordításban. A szerző a reformáció és a brit puritán hagyomány gazdag örökségéből merítve Isten lényéről elmélkedik: mit jelent Isten végtelensége, örökkévalósága, változtathatatlansága; mindenható, mindent tudó, mindenütt jelenvaló volta; szentsége, szeretete, hűsége, jósága, türelme, igazságossága és ítélete. Az igaz istenismeret azonban nem marad meg az elmélet szintjén, istenfélelemhez és életünk megváltoztatásához vezet.
Na stiahnutie
11,25 €

Overcoming Anxiety


Are you anxious and afraid? Do you fear the present or the future? Does worry consume your thoughts? If so, you may need some healing from anxiety.
Na stiahnutie
3,35 €

Jézus példázatai


Jézus beszéde nem üres utópia, hanem cselekvő erő. A tekintélyes kortárs gondolkodó ennek a felismerésnek a horizontján értelmezi az evangéliumi példázatokat – egyszerre szöveghű és eredeti módon. Magyarázatában a szívbe oltott értelem, az elháríthatatlan elköteleződés, a hallott Igének megfelelő cselekvés, az ideologikus gondolkodás lebontása éppen azt a belső teret hódítja vissza számunkra, „amely elengedhetetlen ahhoz, hogy a világon kívül leljünk újra otthonra.” dr. Visky S. Bélaa Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet professzora Andrei Ple?u nem hajlandó alárendelni Jézus példázatait sem a filozófiának, sem az újabb és újabb módszertanoknak, sem a kortárs politikai-ideológiai beállítottságnak. Sok régebbi és mostani egyházi vezetőtől eltérően abban kíván követője maradni a Mesternek, hogy szembefordul az ideológia kísértésével (az olyanokkal is, amelyek a mai értelmiségieket kísértik), és igyekszik távol tartani magát minden intézményi “szedentarizmustól” (az akadémiait is beleértve). dr. Berszán Istvána Babe?–Bolyai Tudományegyetem Magyar Irodalomtudományi Intézetének igazgatója
Na stiahnutie
6,20 €

A vallás rövid története


E könyv az ősidőktől napjainkig mutatja be a vallás sokféle megnyilvánulását, rendkívül tömören és olvasmányosan ragadja meg az egyes vallások alapvető lényegét. A kötet nemcsak a közismert világvallásokat (hinduizmus, buddhizmus, zsidóság, kereszténység, iszlám) tárgyalja, hanem a kisebb, kevésbé ismert hitelveket is, például a dzsáinizmust, a zoroasztrizmust vagy a modern egyházakat és szektákat, így például a hetednapi adventistákat, jehovistákat, scientológusokat stb. A legtöbb vallástörténeti összefoglalóval ellentétben nem kronologikusan, az egyes vallásokat külön-külön tárgyalva teszi ezt, hanem problémacentrikusan, a különböző vallások eltérő nézőpontjaira, az emberen túli abszolútum különféle megragadási kísérleteire helyezi a hangsúlyt. Legfőbb kérdésfeltevése a vallás mibenlétére irányul, valamint azt vizsgálja, hogy az egyes korszakok és kultúrák milyen módokon kérdeztek rá az isteni lényegre, hányféleképpen és milyen perspektívákból igyekeztek válaszokat találni a világ működésének és működtetőjének problémájára. A mű külön érdekessége, hogy a vallás lehetséges jövőjét is vizsgálja, és olyan, napjainkban speciálisan aktuális kérdéseket is érint, mint például a fundamentalizmus problémája.
Na stiahnutie
6,17 €

dostupné aj ako:


V kategórii literatúry Náboženstvo nájdete širokú paletu kníh zameraných na duchovný rozvoj, náboženské učenie a vieru. Náboženská literatúra ponúka hlboké pochopenie rôznych náboženských tradícií, filozofie a duchovnosti.

Nájdete tu knihy, ktoré sú základom rôznych náboženstiev, ako sú Biblia, či Korán ale aj diela duchovných vodcov, ako je dalajláma. Tieto knihy a texty sú zdrojom múdrosti, duchovnej inšpirácie a hĺbkokých poznatkov o viere a náboženských systémoch.

V kategórii náboženskej literatúry nájdete knihy, ktoré posilňujú vašu vieru, pomáhajú vám objaviť duchovnú stránku života a prispievajú k vášmu osobnému rozvoju.

Prečítajte si najznámejšie diela kresťanstva, buddhizmu, islamu, judaizmu či východných náboženstiev.