Hodnotenie



Jazyk


Veková kategória


Väzba


Penumbra úr nonstop könyvesboltja


A ?Nagy Recesszió kiveti pályájáról Clay Jannont, a kezdő San Franciscó-i webdizájnert – hogy a véletlen szerencsének, a puszta kíváncsiságnak és a majmokéval vetekedő létramászási tehetségének köszönhetően Penumbra úr nonstop könyvesboltjának éjszakai műszakjában kapjon új állást.De néhány nap múltán Clay gyanítani kezdi, hogy ez a bolt még annál is rejtélyesebb, mint amit az elnevezése sugall. Kevés vevő jön, de ők visszatérően, és ők sem vásárolnak semmit, hanem obskúrus köteteket „kölcsönöznek ki” az üzlet eldugott sarkaiból, valamilyen bonyolult, régóta fennálló rendszer szerint, amelyet a gnómszerű Penumbra úr irányít. Lehet, hogy a bolt csak fedőszerv?Clay hamarosan belekezd a vásárlói szokások átfogó elemzésébe, és a barátait is bevonja a felderítő munkába. Ám amikor Penumbra úr elé tárják a felfedezéseiket, kiderül, hogy a titkok messze a könyvesbolt falain túlra vezetnek.
Na stiahnutie
5,61 €

dostupné aj ako:

A táltos keresztje


A regény az 1200-as évek első harmadában játszódik Makó bán Maros melletti birtokán. Egy erőszakos adószedés kapcsán ismerkedünk meg Ketellel, az urasági katonával, aki egy lány megbecstelenítésével és egy kegyetlen gyilkossággal híresült el társai között.  Ketel urával, Makóval együtt indul el II. András király keresztes hadjáratára. Spalato kikötője felé haladva megismerkedik két zsoldossal, az idősebb Bölénnyel és Vadásszal, aki kiváló íjász hírében áll. Az ifjú, félig besenyő származású harcos vallási nézetei meglehetősen zavarosak. A kereszténység és a táltoshit keveredik bennük. Ők hárman egy ideig társak lesznek. A kikötőben Ketel megmenti az ittas Makó úr életét. Ekkor keletkezik a nevezetes mondás: „Olyan messze van, mint Makó Jeruzsálemtől”.  A behajózás után egy csetepatéban Ketel ismét vért ont. Bölény egy másik hajóra kerül, amelyet kalóztámadás ér. Ketel és Vadász átjutva társukhoz, megmentik. Ketel súlyosan megsebesül, majd egy roncson sodródva, a társak elmesélik egymásnak eddigi életüket. Vadász élete súlyos titkot hordoz. Még fiatal harcos korában a királyi testőrség vitéze volt, ahol beleszeretett Kadosa főnemes udvarhölgy leányába, Gyöngybe, s halálos lövéssel mentette meg a nemes lány becsületét. Akkor éjjel Gyöngy és Vadász egymásra találtak. Így kezdődik, s a továbbiakban nem kevésbé fondorlatos cselekményszálakat fejteget-szövöget Rozsnyai János történelmi regénye, mely hitelesség, nyelvi lelemény, találékonyság tekintetében egyaránt különlegesség a maga műfajában. Különösen eredeti és élvezetes a mód, ahogy a szerző, aki makói történelemtanárként kezdte írói pályáját, a magyar nyelv ízes kifejezéseit beleszövi meséjébe.  A végeredmény, amit az olvasó most kezébe vehet, egy izgalmasan modern és mégis meghökkentően korhű, a 13. századi magyar életet egy teleobjektív élességével a mai olvasó szeme elé varázsoló regény a magyar keresztesekről, a kereszténység és a táltoshit együttéléséről, vaksorsról, háborúról és szerelemről, az ismeretlen, csodákkal teli magyar középkorról.
Na stiahnutie
8,42 €

dostupné aj ako:

Halálgyár


A kíméletlen őszinteségével feltűnést keltett Apácabordély szerzőjének új regénye thriller, orvosregény, szerelmi história és lélektani dráma. A Halálgyár lélegzetelállítóan izgalmas történet, amelynek hátterében egy szörnyű titok rejtőzik. Levente, a pozícióját vesztett orvos bőröndnyi holmijával érkezik a városba. Új életet akar kezdeni, ám megalkuvásra szinte képtelen természete és orvosi esküjéhez való hűsége hamarosan itt is bajba sodorja. Kényszeresen kutatni kezdi egy rejtély nyitját, és bár hamar megérzi, hogy jobb lenne biztonságos tudatlanságban maradnia, nem hagyja abba a nyomozást. Amikor sikerrel jár, rájön, hogy ismét utolérte a korábbi bukását okozó összeesküvés, amelyet régi életével együtt maga mögött akart hagyni. Ám a sors kárpótolja, hiszen abban a különös múltú lányban, akihez eleinte csak információk szerzése érdekében közeledett, megtalálja igazi párját. A regény lapjain a hétköznapi szereplők mellett olyan rejtelmes személyek bukkannak fel, mint a szinte mindenható Intéző vagy a több mint veszedelmes Kalapács. A szerző, amint az Czeizel professzor ajánlásából is kiderül, ebben a könyvében ismét valóságos tényekből indul ki. Az élet által produkált események azonban ezúttal is izgalmasabbak bármilyen kitalált históriánál.
Na stiahnutie
5,61 €

dostupné aj ako:

Kipárnázott kaloda


A háború utáni kavargó idoszakban játszódik Szilvási Lajos regénye. A foszereplo a húszéves Molnár Kristóf muegyetemi hallgató, aki a fogságból hazatérve próbálja megtalálni önmagát. Feszült helyzetek kísérik a foszereplo sorsát, verekedés vetkoztetok bandájával, leszámolás lánykereskedokkel, titkos célú utazások. A rohamosan elértéktelenedo pénz korszakában vagyunk, ami sokak számára a szegénységet, az éhezést, míg másoknak a gazdagságot hozza magával. Nem csak a körülötte levo világ bizonytalan, a két no szerelme közül választani kénytelen Molnár Kristóf sorsa is az. A könyvben egy gyorsan változó idoszak mai szemmel nézve naiv embereit láthatjuk, akiket még hajt az optimizmus, a pozitív változás reménye. Még nem sejtik, hogy milyen gyorsan közeleg az ötvenes évek sötét korszaka. Szilvási Lajosnak, az elmúlt évtizedek hazai sikerszerzojének könyveit eddig több mint 10 millió példányban adták ki Magyarországon és külföldön.
Na stiahnutie
4,99 €

Luxemburgi Zsigmond uralkodása


A Magyarország története című sorozat történelmünk kezdeteitől napjainkig összefoglalja a legfontosabb eseményeket, bemutatja a kiemelkedő történelmi személyiségeket. Ez a kitűnő, átfogó tudásanyagot nyújtó történelmi alapmű nélkülözhetetlen segítség diákoknak, tartalmas és színes olvasmány a magyar történelem iránt érdeklődőknek. A neves szerzők a sorozat anyagát a legújabb kutatási eredmények felhasználásával állították össze. A kötetek rendkívül gazdag forrásanyagból merítve, eredeti dokumentumok felhasználásával készültek.  „A Kossuth Kiadó magyar történelmi sorozata a honfoglalástól napjainkig terjedő több mint ezer év történetét mutatja be. Ilyen jellegű munka ekkora terjedelemben és magyar nyelven még soha nem jelent meg. A szerzők, az adott korszak avatott ismerői közérthető, ám egyben szakszerű összefoglalást nyújtanak mindazoknak, akik múltunk megismerésére törekszenek. A kiváló történészek magas színvonalú munkái páratlan élménnyel ajándékozzák meg azokat, akik elolvassák e köteteket.” – Romsics Ignác akadémikus, történész, a sorozat főszerkesztője A sorozat kötetei:    1. Őstörténet és honfoglalás 2. Államalapítás 970–1038 3. Válság és megerősödés 1038–1196 4. Nagy uralkodók és kiskirályok a 13. században 5. Az Anjouk birodalma 1301–1387 6. Luxemburgi Zsigmond uralkodása 1387–1437 7. A Hunyadiak kora 1437–1490 8. Mohács felé 1490–1526 9. A három részre szakadt ország 1526–1606 10. Romlás és megújulá
Na stiahnutie
2,79 €

Betlehemi jászol


Vizet húzni egy kútból, szembenézni a közelgő viharral, meglátogatni az idős nagymamát, belenézni egy távcsőbe, zárva találni egy ajtót, szalmát tenni a betlehemi figurák köré – az élet egyszerű mozdulatai és mozzanatai ezek. E könyv arra keresi a választ, hogy mit üzennek nekünk ezen apró események, ha gyermeki lelkülettel szemléljük a világot.
Na stiahnutie
2,81 €

A titkos korona


A ?bestsellerszerző Chris Kuzneski legújabb thrillerében Jonathon Payne és David Jones, a Különleges Erők leszerelt kommandósai megtanulják, hogy léteznek titkok, amelyeket jobb nem bolygatni. Uralkodása huszonkét évében II. Lajos, a bogaras bajor király a valóságtól elrugaszkodott kastélyokat építtetett, és olyan különc módon viselkedett, hogy uralkodásra alkalmatlan őrültnek nyilvánították. Trónfosztásának másnapján meghalt. Halálát véletlen balesetnek tulajdonították, ennek ellenére sokan máig azt hiszik, hogy Lajos királyt meggyilkolták. A legenda szerint hatalmas vagyont halmozott fel a halálát megelőző években. A töméntelen aranyból és drágakőből akarta megépíttetni minden idők legnagyszerűbb palotáját. Ám 1886-ban bekövetkezett halála óta semmiféle bizonyíték sem került elő, amely alátámasztotta volna a titkos kincs létezését. Mindmostanáig! Egy véletlenül felfedezett II. világháborús bunkerből olyan dokumentumok kerülnek elő, amelyek a fekete hattyút, az őrült király pecsétjét viselik. Az amerikai hadsereg volt géhás őrmestere, a feketepiac mogulja tudomást szerez a bunkerről, és arra kéri bizalmas üzletfeleit, Jonathon Payne-t és David Jonest, nézzenek utána a dolognak. Payne és Jones addig hatol egyre beljebb a talányok útvesztőjében, amíg élet-halál harcban nem találják magukat. Csakugyan meggyilkolták Lajost? És létezhet-e a titokzatos kincs?
Na stiahnutie
5,61 €

dostupné aj ako:

Doktor Proktor pukipora


Doktor Proktor, a kétbalkezes professzor maga sem sejti, milyen kalandokba keveredik majd, amikor véletlenül feltalálja a földkerekség legnagyobb erejű pukiporát, ami bárkit képes az űrbe röpíteni. Ám amíg két kisiskolás segítője azon dolgozik, hogy a találmány híressé és gazdaggá tegye őket, a csodaszer híre illetéktelenek fülébe is eljut. A doktor hamarosan egy szökésbiztos cellában találja magát, a gonosz ikerpár ellopja a találmányt, és egy folyton éhes anakonda is beszabadul Oslo szennyvízcsatornáiba. Közben pedig feltartóztathatatlanul közeleg a nemzeti ünnepre gyakorló iskolai katonazenekar... A világhírű skandináv krimiíró Doktor Proktor-sorozatát már több mint 20 nyelvre fordították le. A főszereplők fergeteges kalandjait elképesztő fordulatok, abszurd humor és a Nesbo-féle különleges atmoszféra teszi feledhetetlenné.
Na stiahnutie
4,48 €

Pohádky pro zlobivé strašidýlko


A koho že strašidýlko zlobí? No maminku Bílou paní a tatínka Bezhlavého rytíře, se kterými bydlí na starém opuštěném hradě. A je tak neposedné, že maminka s ním má spoustu starostí a trápení. Strašidýlko si celý den jen poletuje po lesích, sklepeních nebo kolem cimbuří a večer celé rozdováděné nechce usnout. Maminka proto požádá starého netopýra Alberta, aby strašidýlku vyprávěl krátké pohádky na dobrou noc. A tak se malý strašidlácký kluk před spaním dozví, jak to bylo s tlustou vílou, co za trampoty měl ohniváček, kterak dopadl mlsný hejkal, proč křepelky volají pět peněz a mnoho dalších příběhů. A spolu s ním se to mohou dozvědět i vaše děti.
Na stiahnutie
1,95 €

Tridé z 3.D


Tridé sú tretiaci. Nezbední lapaji, ktorí vôbec nie sú zlí, iba strašní smoliari. Vždy si ich vyhliadne nejaká neplecha, ktorá si ich pritiahne a oni potom musia robiť to, čo im prikáže. Napríklad: bez dovolenia zoberú tehly spod susedovho auta, ktoré sa rozbehne dole ulicou, požičajú si, čo im nepatrí, alebo sa snažia zabávať spolužiakov tak, že sa z toho pani učiteľke postavia vlasy dupkom. Zažijú veľa zábavy, ale zistia aj to, že žiadne klamstvo nezostane bez následkov a pravda vyjde nakoniec najavo. Niekedy rodičia zabudnú, že aj oni mali desať rokov. Našťastie majú deti, ktoré im každý deň pripomenú tento vek. Preto je táto kniha aj pre dospelých, ktorí si potrebujú pripomenúť svoje detstvo. Ale hlavne je pre deti, ktoré majú často úžasné nápady, aby zistili, že tieto nápady nakoniec nie sú úplne úžasné a že častokrát po smiechu prichádza dlhá cesta domov s červenou poznámkou v žiackej knižke. Kniha je určená pre deti od druhej do šiestej triedy základnej školy.
Na stiahnutie
5,50 €

dostupné aj ako:

Pohádky


Veškerá pohádková tvorba známého českého klasika.
Na stiahnutie
2,00 €

Pohádky


Čtyři pohádky z Hanáckého Slovácka v původním nářečí, sesbírané a původně zakomponované do knihy Lidské dokumenty a jiné národopisné poznámky z pera národopisné sběratelky Augusty Šebestové. Jako téměř každý lidový skvost obsahují humor, nadhled, moudrost, poučení a dobré konce. Zajímavostí je, že soubor ilustrovala dětská ruka - Karel Mikulica byl v čase vzniku půvabných ilustrací chlapcem ve věku dvanácti let.
Na stiahnutie
2,40 €

Vérbe öltözött Anna


"A Vérbe öltözött Anna rafinált mese, amelynek hőse halottakat öl, de félig-meddig szerelmes a halálba. A történet végére te is így érzel, kedves olvasó!" -New York Times Élők és holtak. Szerelem és halál. Önfeláldozás és gyilkosság. A 17 éves Cas Lowood szokatlan hivatást választ: halottakat öl. Így tett az apja is, míg el nem pusztította egy kegyetlen kísértet. Cas apja rejtélyes fegyverével, az athaméval együtt a rendkívüli képességet is örökölte, ezért mozgalmas életmódra rendezkedik be boszorkánykodással foglalkozó mamája és Tybalt, a szellemek jelenlétét megérző macska társaságában. A fiú a helyi mendemondákat és a titokzatos események hírét követve nyomoz az élőkre veszedelmes, vérszomjas és bosszúálló holtak után, hogy ártalmatlanná tegye őket.
Na stiahnutie
5,61 €

dostupné aj ako:

Tündérgyűrű


1871. ?Tiki igyekszik otthont teremteni magának és árvákból álló családjának London közepén, a Charing Cross pályaudvar egy elhagyott búvóhelyén. Zsebtolvajlásból tartják fenn magukat. Egy decemberi éjszakán Tiki ellop egy gyűrűt, és ezzel olyan események láncolatát indítja el, amelyek a tündérekkel való háborúhoz vezethetnek. A gyűrű Viktória királynőé, feladata, hogy fenntartsa a békét Anglia és a Tündérbirodalom között. Miután a gyűrű eltűnik, lázadó tündérek egy csoportja úgy gondolja, felrúghatja a szerződést a fekete mágia és a vér – Tiki vérének – segítségével. Tiki nem tudja ugyan, de egy tolvajtársa, Rieker figyeli – és védelmezi – mert gyanítja, köze van a gyűrű eltűnéséhez. Riekernek is megvannak a maga titkai, de Tiki sem egészen az, akinek tűnik. Felbukkanása felzaklatja Leopold herceget, a királynő fiát, aki többet akar megtudni a csuklóját körülölelő rejtélyes jelről.
Na stiahnutie
5,61 €

dostupné aj ako:

Az ékszerész, a szőke és a sánta


"...a háború végén és utána még két évig Németországban kellett élnem. Azokban az években valamilyen szempontból mindenki túlélőnek volt tekinthető. Mindenkinek volt valamilyen regénye. Annyi regényt ismerhettél meg, ahány emberrel sikerült beszélgetésbe merülnöd. Ezek a beszélgetések döbbentettek rá arra, hogy a legtöbb szenvedést, és késõbb szorongást a németeknek a németek okozták...,
Na stiahnutie
2,79 €

Szakadozó mítoszok


Megrázó, felkavaró tények. Ki gondolná, hogy a magyar líra géniuszai, a magyar irodalom fejedelmei milyen gyarló cselekedetekre vetemedtek? A férfi és nő, a nő és férfi örök párviadalában miként sározódtak be erkölcsileg, emberileg, miként alázták meg múzsáikat az elemi ösztönök által vezérelve? Többnyire csak használták, de nem szerelemmel szerették a nőt. De, a múzsák sem voltak – tisztelet a kivételnek – angyalok, sokkal inkább számító, törtető, a céljaik elérése érdekében bármire képes rafinált asszonyok. Jó ezt tudni, vagy sem – örök kérdés.   
Na stiahnutie
1,66 €

Az önző I. kötet


„…a tökéletes társadalmi regény – írta Az önzőről Babits-, csupa finom pszichológia, s a cselekmény tisztán a személyek társadalmi viszonyainak története.A művelt, előkelő angol társaság ez; a legszellemesebb és legfrissebb csevegések folynak le előttünk, s a szavak finom célzásait, a hanglejtések jelentős árnyalatait mintha színpadról hallanók… Civilizált férfiakkal és nőkkel játszik a szalonban s nem szorul külső küzdelmekre erőszakos rázkódtatásokra, hogy meggyőzzön. S minden epikai szélesség és árnyalatos részletezés mellett Meredith művén a Komikai Múzsa lebeg.”
Na stiahnutie
2,79 €

Az arany szalamandra


E naptól kezdve olyan lankadatlan buzgalommal fogott a munkához, hogy Bornemissza Lénárd többször komolyan megintette, hogy kímélje magát és ne tegye kockára egészségét. José azonban nem hallgatott reá, vagy csak szórakozottan felelt. Ébren volt, mégis azt hitte, hogy álmodik, mert midőn leszállott az éj és a nyugalom csendje ereszkedett mindenre, úgy tetszett neki, hogy a titokzatos edényt körülnyaldosó lángok között Cynthia alakját látja, midőn pedig az edény olykor rövid pillanatokra átlátszóvá izzult, csudálatosnál csudálatosabb alakok és jelenések váltogatták benne egymást.
Na stiahnutie
2,79 €

Két élet


Ignácz Rózsa ebben a könyvében két életet, két sorsot mutat be oly reális ábrázolással, hogy szereplőik megelevenednek előttünk, s szinte velük éljük sorsukat. Berta, az iratmásoló kisasszony, aki kisgyermek kora óta dolgozott, eltartotta népes családját, édesanyját, édesapját, testvéreit, aki belerokkant, belepúposodott a szellemi kulimunkába, leveliből ismerjük meg. Egyetlen szerelmét soha nem feledve nyomorodik, őszül bele a munkába, szellemi kulimunkásként emlegetve önmagát.
Na stiahnutie
2,79 €

Spomínate si na svoju prvú knihu? Na knihu, ktorú vám rodičia čítali ako úplne prvú? Spomínate si na prvú knihu, ktorú ste zvládli prečítať úplne sami? Pamätáte si ešte na prvú knihu od vášho obľúbeného autora, ktorú ste chytili do rúk? Sme si istí, že pamätáte. Musia to byť nádherné spomienky. Tak prečo niečo také nesprostredkovať aj vaším deťom?

Tlačená kniha má v súčasnosti veľkú konkurenciu. Napriek tomu si môžete všimnúť, že knihy veľmi priťahujú deti už od mala. Akokeby mali okolo seba nejakú čarovnú moc. Keď sú deti už staršie, majú čoraz viac iných záujmov, ale knihy čítajú stále. V predpubertálnej fáze deti už začínajú obľubovať nejakého konkrétneho spisovateľa a to, čo (a koľko) v tomto období prečítajú, má vplyv na ich uvažovanie a konanie v budúcnosti. V puberte má dieťa už veľmi veľa rôznych podnetov, preto je ťažké niečím ho zaujať, no pokiaľ mu ponúknete dostatočne kvalitné a pútavé knihy, môžete si byť istý, že sa čítanie dostane na pomyselný zoznam jeho záujmov.

Medzi najvýznamnejších ľudí, ktorí boli v detstve ovplyvnení knihami, patria napríklad Ronald Reagan, Mark Zuckenberg alebo Albert Einstein. Knihy, ktoré v detstve prečítali, im veľmi pomohli, motivovali ich a inšpirovali k tomu, čo robili v dospelosti.

V našom kníhkupectve si veľmi dobre uvedomujeme, akou dôležitou súčasťou detstva a dospievania je čítanie. Preto u nás nájdete veľa kvalitných kníh práve pre túto vekovú kategóriu.

Kategória kníh pre deti a mládež je plná vzrušujúcich príbehov, dobrodružstiev a vzdelávacích materiálov, ktoré pomôžu deťom objavovať radosť a význam čítania.

Nájdete tu široký výber kníh pre deti od najlepších autorov z celého sveta. Od klasických rozprávok a dobrodružných príbehov až po vzdelávacie knihy, encyklopédie a knihy o vede. S knihami pre deti a mládež je rozvíjanie lásky k čítaniu a vzdelávaniu jednoduché a príjemné.

Naše knihy pre deti a mládež sú starostlivo vybrané, aby poskytovali zábavu a vzdelávanie zároveň. Sme presvedčení, že čítanie je skvelý spôsob, ako rozvíjať fantáziu, kreativitu a jazykové schopnosti vašich detí. Preto sa zameriavame na knihy, ktoré sú súčasné, inšpiratívne a relevantné pre dnešnú mladú generáciu.

V kategórii kníh pre deti a mládeš nájdete knihy pre najmenších, rozprávky, knihy o dobrodružstve, napätie, western, knihy pre young adults, fantasy knihy a knihy o upíroch , príprava do školy, pracovné zošity, encyklopédie pre deti a mládež, knihy v cudzom jazyku, knihy pre dievčatá, aj pre chlapcov, knihy o dospievaní, bájky a povesti, náboženskú literatúru pre deti.