Najnovšie - Pre deti a mládež strana 318 z 329

"Jártomban-keltemben ?sok mesét hallottam – mondja el magáról a gyermekeknek az ifjúság körében is népszerű írónő –, volt olyan köztük, amit szinte készen találtam. Kaliforniában, a kővé vált erdőben, a szoborrá vált fák kísértő csendjében, a fák történetét hallani véltem, Dél-Amerikában, az óceán partján a delfineket figyeltem, és közben találtam ki a jó szokásból embermentő delfiek ismeretében a delfinleány történetét. Észak-Amerikában a kisunokám mesélte nekem a vándorló ház anekdótáját. Kelet-Afrikában volt egy jó barátom, fehér hajú néger, a neve Velike. Mennyi mesét mondott! »Mind az én meséim – jelentette ki, aztán hozzátette: –, lehet a tied is.«Kisgyermek koromban erdélyi hazámban nagyanyám talált ki számomra meséket, egy székely asszony mondott csodás történeteket meg egy román hegyi pásztor. Ezeket a történeteket nekem mesélték."Így vált Ignácz Rózsa kötete kép csoportra; a mesék egy részét a világot járva gyűjtötte, másik részét gyermekkorából hozta, valamennyit gyönyörű magyar nyelven, élvezetes stílusban mondja tovább gyermekolvasóinak. A páratlan színességű kötetet Szántó Piroska színes és fekete vonalas művészi illusztrációi díszítik.

Az a türelmes Grizeldisz, akinek a történetét el akarjuk mondani, az olvasónak régi ismerőse.Mindenki hallott az esetéről valamit. El kell mondanunk tehát: miért elevenítjük föl ezt a régi históriát, és mi újat tudunk róla? De mielőtt erre a kérdésre felelünk, meg kell okolnunk azt is: mi jogon mondottuk a türelmes Grizeldiszt az olvasó régi ismerősének? A türel­mes Grizeldisz régi ismerőse az olvasónak - nem azért, mert hősnőnk az irodalom egyik legrégibb és legszívósabb életű alakja, akit a költők sok száz év óta mindig igen szerettek a feleségeknek például ajánlgatni. Nem azért, mert a türelmes Grizeldiszt már az ősrégi mesék is emlegették.Nem azért, mert Petrarca De obedientia ac fide uxoria címen, költőtársa, Boccaccio nyomán, latin nyelven írta meg Grizeldisz történetét, hogy ebben az olaszul nem tudók is gyönyör­ködhessenek. Nem azért, mert kisasszonyfalvi Istvánfi Pál Petrarcának ezt a Grizeldiszről szóló, latin nyelvű elbeszélését Historia Regis Volter címen magyar versekbe foglalta, és meglehetős szabadon átdolgozta. Nem azért, mert Grizeldisz históriája a magyar népnek is kedves olvasmánya volt, és mert Istvánfi alispán úr munkája több kiadásban járt kézről kézre. Nem. Mindettől még Grizeldisz tökéletesen ismeretlen maradhatott volna a szíves olvasó előtt. A szíves olvasó nem szokott a régi népmesékben búvárkodni, Petrarcának a puszta nagy nevével is megelégszik, tekintetes Istvánfi Pál alispán úr zamatos verseit is csak bölcs mérséklettel élvezi - a többiek meg éppen nem szá­mítanak.Hanem azért Grizeldisz mégis régi ismerőse, mert minden bizonnyal olvasta Boccaccio János mester száz vidám elbeszélését, s ezek között azt is, amely, ha nem is a legvidámabbak, de a legkedvesebbek egyike: a Griseldáról szólót. Talán mohón olvasta, talán már igen fiatalon olvasta.Grizeldisz tehát, meglehet, nem is csak régi, hanem egyik legrégibb ismerőse.De hát ha Grizeldisz történetét már sokan elmondották, megírták, sőt megírta maga Boccaccio János is, az elbeszélők nagymestere - akkor mi szükség volt ezt a régi históriát föleleveníteni? Csak nem képzeli a mai író, hogy ő majd szebben mondja el az esetet, mint ahogy maga Boccaccio mondta el?!... Nem, nem képzeljük azt, hogy szebben mondhatjuk el Grizeldisz történetét, mint ahogyan Boccaccio beszélte el. Csakhogy Boccaccio - mint mindegyik elődje és mindegyik utódja - Grizeldisz történetének csakis az első részét beszélte el, a második részét már elhallgatta.A történet első részét is kissé hézagosan beszélte el - alkalmasint azért, mert a hősnő alakja nem érdekelte valami különösen; mesélgető kedvét inkább csak maga az eset izgatta. Mi el akarjuk mondani Grizeldisz törté

A két világháború közti időszakot méltán tarthatjuk a magyar ponyva aranykorának, amikor is több tucat kiadó százával, ezrével jelentette meg azon műveket, melyeknek az egyszerű szórakoztatáson túl nem igen voltak magasabb rangú célkitűzései. A zömében nyugati mintára íródott kalandregények között azonban időről-időre felbukkant jó néhány gyöngyszem, akik nélkül valljuk be, a magyar nyelvű irodalom szegényebb volna. A műfajt vitathatatlanul legnagyobb zsenije természetesen Rejtő Jenő volt, azonban az ő kortársai között nem kevesen vannak olyanok, akik e műfaj keretein belül a legmagasabb szakértelemmel „termelték” a western, idegenlégiós, detektív vagy épp szerelmes történeteket. E mindig is népszerű műfaj, mára klasszikussá vált darabjaiból állítottuk össze sorozatunkat.

Aszlányi regényének – mely nagyon régen nem jelent meg, így könyvritkaságnak számít – főhőse egy testi és szellemi tartalékait felélt fiatalember, aki minden lehető és lehetetlen pillanatban álomba zuhan: utcai esőben és kávéházi fülledt melegben, a bútorkereskedő mintatermében és egy asszony mellett az ágyban – s tíz, száz és talán ezer helyzetben még. A talaját vesztett mérnök, Tóth Flórián sorsának alakulását követhetjük nyomon az ázott utcákon át: a selyemfiú és az öntudatos munkanélküli kettéhasadt énjét, a szegény fiatalember és a grófnő szerelmét, vagy éppen a rácsimpaszkodó modern amerikai bakfissal folytatott viszonyát.Vajon szerencse és szerencsétlenség forgandósága, az erő hiánya és a gyöngeség az oka a nyomorúságnak, vagy pedig valami általánosabb, kívülálló ok?Aszlányi megszokott elegáns stílusa, derűs, szellemes és aforisztikus mondatai között bontakozik ki egy sajátos hajléktalansors a XX. század 30-as éveiből.

A’ pári’si per. Egy érzékeny játék. Öt fel-vonásokban. Maros Vásárhellyen, nyomtattatott a ’Reform. Kolégyom’ betüivel, Friedler Gottfried által 1818. 8r. X, 156 p.Tartalma: Kegyes Olvaso! + Öt fel-vonás. + Jegyzet. + Függelék. Jelentés. Az Olvasóhoz.A nyomtatási engedély 1817. december 1-jén kelt.Valószínűleg 500 példányban nyomták.A ’Párisi Per’ várható jövedelméből egy részt szintén jótékony célokra, egy Köz-Capitális működtetésére szánt. 1819. szept. 3-án írta Bodor Pálnak: „a koldusok Capitalissa csak 520 frtra ment, mert az exemplárok nem költek el”.1819.

Aki örökké bujdosott, az egy francia katona a napóleoni hadseregből. Többedmagával orosz fogságba került, végigszenvedte a cári börtönöket, megszökött, bujdosott, kirabolták, megverték, eladták rabszolgának, Törökországba került, ott háremőr lett, és harminc év múltán hosszas hánykódások után Magyarországon át került vissza hazájába. Aki mindezt lebilincselően érdekes módon megírta, a századvégi magyar irodalom egyik kiemelkedő, de máig méltatlanul mellőzött alakja, Eötvös Károly. Nyelve friss, erőteljes és szemléletes, mesebonyolítása mesteri, lendülete sodró és magával ragadó. Az érdekes, kalandos regényhez Albert Gábor írt értő és eligazító utószót. A rajzok Lipták György munkáját dícséri.

„Életem folyásáról csak annyit ereszthetek közre, amennyit minden nagy író biografiáiban találunk, tudniillik, hogy születésem után szoptam, ettem, ittam és aludtam addig, mígnem a magyar két haza csodájára szerzőnek felnevekedtem. Azt mindazáltal szükséges megjegyeznem, hogy már bölcsőm óta örömest hallgattam a dajkám kellemes mesézéseit a zöld királyról, annak három leányáról, kik közül mindig a legkisebbet óhajtottam, az aranyvárakról, melyeket ifjúságom bájos esztendeiben magam is számosat építgettem, s a mindent tehető tátosokról, kiket időjártával pénzes emberekben találtam fel…” "Valamint a lúd minden elmenő állatra nyakat nyújtva sziszeg, de tőle egyik sem fél, sem sziszegésére útjából ki nem tér: úgy én is, a meseíró, hiában mesélek, moralizálok, csipkedek elő s hátra, senki sem fél tőlem, s nem is javítok meg, tudom, senkit." (1820) Fáy András

Az ?újonnan alapított Heinemann könyvkiadó elsőként megjelentetett könyve volt 1890-ben a „The Bondman” amit Mikes Lajos „A vörös Jázon” címmel fordított magyar nyelvre. A könyv azonnali és figyelemreméltó sikert aratott, 11 nyelvre fordították le és az 1920-as évekig folyamatosan készítették az újranyomást. A könyv elképesztő fogadtatása alapozta meg az író, Hall Caine és a Heinemann Kiadó sikerét. A történet számunkra egzotikus tájakon, Izlandon és a Man szigeten játszódik, és két féltestvér tragikusan megható története, akik ugyanabba az asszonyba szeretnek bele. Mindkét féltestvér apjuk egykori bűneit kívánja megtorolni/jóvátenni, így konfliktusuk és összecsapásuk elkerülhetetlen. A zajos sikerek után, száz évvel később mit mondhatunk a műről? Évtizedek óta nem adják ki könyveit. Caine mai életrajzírói szerint megkérdőjelezhető minőségű, reménytelenül szentimentális és melodramatikus és nem is a legjobb Caine-mű. Mit lehet ehhez hozzátenni? Csupán néhány dolgot: lehet, hogy nem a legjobb Caine-mű, de aki felhőtlen kikapcsolódásra vágyik, és egy könyvtől nem vár mást, csak szórakozást, annak szívesen ajánljuk: bár a személyiségek „egydimenziósak”, a történetfűzés izgalmas, és pontosan azt kapjuk, amire számítunk: olvasással töltött, felhőtlen kikapcsolódást.

Petelei ?István (1852–1910) erdélyi magyar író, elbeszélő.1852. szeptember 13-án született Marosvásárhelyen.Iskoláit Székelyudvarhelyen, és Kolozsváron, és Pesten végezte. Tanulmányai után hazatér szülővárosába.Megjelennek írásai, novellái az Erdélyi Híradóban, a Századokban, a Történelmi Társulat lapjában, majd a Pesti Naplóban, és a Vasárnapi Újságban.Rövid ideig a kolozsvári Kelet munkatársa.1882-től a kolozsvári Közlöny segédszerkesztője.1886-ban kiadja a Kolozsvár című lapot.1882-ben a Révai Testvérek-nél megjelenik első novelláskötete, a Keresztek. Tíz rajz címmel.1886-ban még két novelláskötete jelenik meg.– A fülemüle (Singer és Wolfner)– Az én utcám (Pallas Rt.).1888-ban feleségül vette Korbuly Annát.1890. december 31-én agyvérzés kap. Visszaköltözik Marosvásárhelyre, majd Remeteszegen, Szovátán él haláláig.1910. január 5-én halt meg. Petelei István tagja volt a Petőfi Társaságnak, elnöke a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaságnak, valamint a Kolozsváron működő Erdélyi Irodalmi Társaságnak.

,,Egy piros kerti széken ült a fiatal orvos. Vele szemben egy unom, okos asszony. Az orvos boldog volt, mert szerelmes volt az életbe. Hosszú küszködések után végre feléje mosolygott az elegáns, nagystílű jövő. Nem kell már többé szegény, viaszsárga, fonnyadt munkásasszonyokat auszkultálnia, hanem bejáratos lesz illatos budoárok tilosába, és csipkék közt fogja hallgatni asszonyi szívek lázas dobogását. Szinte szerelmes volt ebbe a huszonnyolc éves asszonyba is, aki első előkelő páciense lett. És hogy a dús nedves pázsitlevél közül egy pici hirtelenzöld béka pottyant ki, mosolyogva gondolt arra az időre, mikor első, olcsó műszereit egy piszkos, mohás udvar kis békáin próbálta ki. Most jólét, fényűzés övezte. Hirtelen arra gondolt, hogy az az előkelőn gyöngéd asszony, aki vele szemben ül, képes volna-e megcsalni az urát. Az asszony nyugodt, szép szürke szeme az orvos kezén pihent, amelyen finom illatszer nyomta el egy orvosság erős, illó szagát. - Méltóságos asszonyom, - kezdte az orvos, - amióta csak ide járok, egyet tapasztalok folyton: hogy minden orvosságomnál jobban használ önnek az a zavartalan boldogság, az a csodálatosan meleg házasélet, amelyben él. - Tíz év óta - mosolygott az asszony. - Hihetetlen! Mert azt látom, hogy még mindig úgy szeretik egymást, mint ahogy a mézeshetekben szokás..."

„Mindketten a függöny mögé mentek, és az, ami a lobogó gyertyafénynél Alberik elé tárult, olyan volt, hogy földbe gyökerezett tőle a lába. Üvegkoporsó, vagy inkább hosszúkás, ládaalakú múzeumi vitrin volt előtte és ebben az üvegládában mozdulatlanul, alvó arccal ott feküdt egy hosszú, szőkehajú és szőkeszakállú ember…” Vajon mit keres a Gellért-hegy egy titkos barlangjába, tíz éve tetszhalott álmát alvó „fehér fakír”? Miféle okok késztették ilyen mutatványra? Szerelem, kaland, párbaj és a keleti misztikum ötvöződik ebben a húszas évek Budapestjén játszódó izgalmas, romantikus regényben, amely a Nyugat nemzedékének méltatlanul elfeledett írójának nevéhez fűződik. A kötetben Szini Gyula további tíz novellája is olvasható.

Egy fiatal chicagói építész őrült tempóban tarolja végig négy világrész játékkaszinóit. Miközben zsebeli a dollárokat, egyre forróbb lába alatt a talaj. Menekül egyik kártyaasztalról a másikig, mindenkiben titkosrendőrt sejt. Egy ostoba alku következtében az is növeli gondjait, hogy saját csontvázát biztonságba helyezze egy őrült gyűjtő elől, aki mielőbb szeretné múzeumában látni a remek példányt. Lassan minden pénze elfogy, ráadásul a titokzatos Cardigan-sugár is cserben hagyja. Már-már feladja a reményt, hogy valaha is visszaszerzi becsületét és cége pénzét… Hol élnek a halottak?Egy isten háta mögötti szanatóriumban, ahol borsos fizetségért tartják „életben” őket. Mi van akkor, ha valaki feleségül akarja venni az egyik „halottat”? Szembe kell szállnia a szanatórium titokzatos vezetőjével, akiről nem tudni, hogy csodadoktor-e vagy boszorkány. Egy biztos: félelmetes, gyönyörű nő, akinek ördögi hatalom van a birtokában.

A könyv akkori "felforgató" tartalma miatt (egy később pappá lett német háborús bűnöst mint tépelődő, meghasonlott embert állít elénk a szerző) évekig nem jelenhetett meg. Csak a nyolcvanas évek végén bekövetkezett olvadás tette ezt lehetővé. Az izgalmas történet alapjául megtörtént eset szolgált.

A két történet főszereplői azonosak. Robert Repton és magántestőrcsapata különféle megbízásokat vállal. Egyszer egy megválasztott, de még be nem iktatott köztársasági elnököt kell védeniök sorozatos merényletektől - majd a másik kötetben egy évvel később ugyanez az elnök bíz rájuk egy igen veszélyes, de fontos küldetést, amelyet a testőrök, ha nagy áldozatok árán is, de teljesítenek.

Különleges krimi: a megfejtés kezdettől az olvasó kezében van, a könyvhöz csatolt számítógépes lista révén. Mégis nehéz kitalálni, ki ölte meg az olajfúró tornyon a mérnök-feltalálót egy viharos éjszakán.

,,- Kaphatnék egy vállról indítható atomtengeralattjárót?- Momentán nincs, uram. De ha megrendeli, a jövő hét közepére minden bizonnyal át is veheti. Szolgálhatok más egyébbel?- Igen. Korsó sört kérek.- Hétféle csapolt söröm van, a fehértől a feketéig, az édes-től a keserűig. Tizenkét fajta whiskym...De ha a tisztelt vendég rám hallgat... Ismeri a reklámversikét? Igyál Boldog Bulldog whiskyt, repetázzál, hogyha ízlik!" 

Az Afrikai nap: Afrikáról gyerekeknek. Kicsit többet próbál közölni annál, mint hogy Afrikában meleg van, és ott élnek a zsiráfok. Beszél a maláriáról, a dzsudzsu (wudu) mágiáról, szerelemről, szeretetről, szegénységről - gazdagságról. Rímjeiben többek között megjelenik az afrikai hordozókendő, a yamgyökér, az utak forgalma, a gyakori áramszünetek, vallás, a többnejűség, az erdők irtása, a zene, a tánc, az afrikai életöröm, optimizmus. De tartogat néhány játékos állatos versikét illetve mondókát is. Szeretném, ha ez a könyv ahhoz is hozzájárulna, hogy az én kapucsínó gyerekeim és egyre növekvő számú társaik otthonosabban érezhessék magukat Magyarországon. A kötet az után született, hogy lányunkat 3 hétre kivittük Nigériába a férjem családjához, és decemberben a mínusz tíz fokból egyszerre csak belecsöppentünk a lagosi forróságba, és mindenki minket bámult...

Karácsony ?György nevét évszázadokon át senki sem írta le, senki sem mondta ki. Karácsony Györgynek még a nevét is elfelejtették. Hogyne felejtették volna el, amikor ez az óriástermetű, rettentő erejű parasztember a falvak szegény népéből meg a debreceni nincstelen legényekből gyüjtött komoly haderőt, hogy harcoljon a török hódító ellen és visszaszerezze a hazát, amelynek földjét az urak elvesztették. Az ezerötszázas években, amikor a félholdas hadijelvény egymás után került fel a várak ormára a magyarok zászlói helyett, amikor egymást marta katolikus és protestáns, egymással nézett farkasszemet a Bécsből küldött generális és az erdélyi fejedelem – ez a nagyszerű paraszt azt hirdette, hogy elsősorban minden erővel az idegen hódító ellenében kell harcolni. Utána pedig kerüljön sor arra, hogy a mindenkitől sanyargatott parasztság földet, emberi életet szerezzen magának. Szava elhangzott Debrecentől a tiszaháti falvakig és még annál is messzebb, és megint csak a parasztok voltak, akik megértették s jöttek, gyülekeztek zászlói alá. Amikor pedig kisebb csetepatékban sikerült is megvernie néhány gyengébb török alakulatot, megrettent mindenki, aki csak úr volt a magyar földön és a magyar népen. Akik gyűlölték egymást, egyszerre mind összefogtak a félelmetes fekete ember és paraszti hadai ellen. Hiszen mi lenne, ha a dolgozó szegény emberek tömege foglalná vissza, magának venné vissza az országot? A Karácsony György elleni harcban egymás szövetségese volt a katolikus püspök és a protestáns polgár, a császári zsoldosok generálisa és a főnemesi országbíró s mindezeknek akkor ugyanaz volt az érdekük, ami a szolnoki basának.

"Már évtizede jelentek meg Sebők Zsigmond tollából a Mackó úr-történetek, mikor eszébe jutott, hogy hősünknek hangzatosabb névre kellene ,,magyarosítania". Így lett belőle Dörmögő Dömötör. Tudásszomja azonban nem csillapodott, s minthogy kedves időtöltéséhez, az utazáshoz ragaszkodik, kalandjait az akkori Magyarország határain kívülre is elkísérhetjük. S leggyakrabban nem is egyedül utazik: magával viszi Dorkát és Zebulont, a kis rokon bocsokat, vagy az ingyenélő, élősködő Hörpentő sógor akaszkodik a nyakába. Bosszantására fel-felbukkan rossz szelleme, az alattomos Róka Miska is. Néha összeakad magával a szerzővel, a ,,könyves" vagy ,,újságos bácsival", és találkozik kis olvasóival - hiszen a történetek korábban folytatásokban jelentek meg a Pósa Lajos-féle Én Újságom, majd a Benedek Elekkel együtt szerkesztett Jó Pajtás hasábjain. Ilyenkor valóságos ,,interaktív párbeszéd" folyik a gyerekekkel.Ma is jót derülünk, miként boldogul hősünk az akkori technika vívmányaival, az olyan újdonságokkal, mint a telegráf vagy az automobil. Csetlik-botlik, miközben szégyelli felsüléseit, de semmit ki nem hagyna, amit érdemes megismerni, legyen az a mozi, vagy akár a labdarúgás."