Hodnotenie


Jazyk


Veková kategória


Dostupnosť


Väzba


Stav


Rezervácia na predajni


Série


Edície


Najnovšie - Beletria - ostatné strana 91 z 311

Bujdosó könyv


"Ennek a könyvnek maga a sors adta a nevét. Bujdosó volt olyan időkben, mikor a halál fenyegetődzött a magyar szenvedések minden hangja felett. Bujdosott és menekült a szülői házból, magányos kastélyon, kisvárosi villán, falusi udvarházon át. Bujkált szétszedve, könyvek lapjai között, idegen tetők tövén, kéménykürtőben, pincegádorban, bútorok mögött és elásva a föld alatt. Házkutató titkos rendőrök keze, vöröskatonák csizmája járt felette. Csodára mégis megmaradt, hogy emlékeztessen, mikorra már behorpadt a kor áldozatainak a sírja, fű nőtt az egykori akasztófák gödrében, és a kínzókamrák faláról lekopott a vér és a golyók írása. Most, hogy a könyvet odaadom Nemzetemnek, sok olyan adatot és részletet kellett elhagynom, melyek még nem bírják el a napvilágot, melyek élő emberek titkai. Talán eljön az az idő, mikor megszólalhat, ami ma néma marad. Mióta napról napra feljegyeztem az eseményeket, idő múlt felettünk, és világos lett sok minden, ami megfoghatatlan és sötét volt. De nem nyúlok a lapokhoz, érintetlenül hagyom rajtuk az akkori órák érveréseit. Ha tévedtem, legyenek elnézőek, akik a könyvet olvassák. A tévedéseim is tükrök: a kor tévedéseinek a tükrei. Nem a forradalmak történetét, nem is a politikai események szemtanújának a naplóját akartam megírni. Szóljon az én könyvem arról, amiről nem fognak tudni a jövő történetírók, mert azt át kellett élni. Szóljon arról, amiről nem tudhattak az idegenből behurcolt forradalmak felidézői és politikai eseményeinek szemtanúi, mert lelküktől távol állt minden, ami magyar. Maradjon fenn könyvemben az, ami velünk vész el: egy halálra szánt faj legboldogtalanabb nemzedékének kínja és becsülete. És lássák meg benne az utánunk jövők, hogy a megpróbáltatások esztendejében mi sajgott át a némaságra ítélt, elgyötört, vérig alázott magyar lelkekben. Legyen a Bujdosó könyv a fájdalom könyve. Mialatt írtam, találkozni akartam benne azokkal, akik testvéreim voltak a közös szenvedésben. És ebben a könyvben velük akarok maradni még akkor is, mikor már sem ők, sem én nem fogjuk többé látni az új magyar tavaszokat." Tormay Cécile
U dodávateľa
14,48 €

Segítség, ember!


Mi történne, ha az állatok beszélni tudnának? Alighanem jól megmondanák a véleményüket rólunk, emberekről. Ebben a könyvben negyvenöt állat beszél, morog, kacag, kiabál, és bizony csak kevesen dicsérik az embert. Miért is tennék? Ugyan miért rajongana egy béka azért a vigyori gyerekért, aki befőttesüvegbe zárja? Vagy miért integetne bájosan a fóka annak a kétlábúnak, aki fegyvert fog rá? És vajon ki ne lenne ideges a farkas helyében, mikor mindig a szemére vetik, hogy megette Piroskát meg a nagymamát? Semmi kétség: nehéz az állatok élete, és ezen egyedül az ember segíthet. Mégpedig azzal, hogy szereti őket. De nemcsak a szívével, hanem az eszével is. Már ha van neki. Vigyázat! Állati szövegek!
U dodávateľa
8,45 €

Nők beszélgetnek


Bolíviában, egy távoli, eldugott mennonita településen 2005 és 2009 között lányok és asszonyok százaival esett meg, hogy reggel kábán, fájó testrészekkel, zúzódásokkal borítva, vérezve ébredtek, miután éjszaka megtámadták őket. A támadásokat eleinte szellemeknek vagy démonoknak tulajdonították. A közösség tagjai közül néhányan úgy vélték, a támadásokkal Isten vagy a Sátán bünteti a nőket bűneikért; többen hazugsággal vádolták a nőket, hogy így akarják felhívni magukra a közösség figyelmét vagy házasságtörésüket palástolni; megint mások pedig azt gondolták, hogy az egész a nők élénk fantáziájának szüleménye. Végül azonban kiderült, hogy a támadásokért a kolónia nyolc férfi tagja felelős. Az állatgyógyászatban alkalmazott érzéstelenítőszerrel, nadragulyapermettel kábították eláldozataikat, és az eszméletlen nőket megerőszakolták. A bolíviai bíróság 2011-ben bűnösnek nyilvánította a nyolc férfit, és hosszú börtönbüntetésre ítélte őket. De 2013-ban, miközben az elítélt férfiak még börtönbüntetésüket töltötték, a kolóniában újrakezdődtek a korábbiakhoz hasonló támadások és szexuális visszaélések. A Nők beszélgetnek, amelyben két család lányai és asszonyai vitatják meg a történtek után szóba jöhető lehetőségeiket - Semmit sem tenni / Maradni és harcolni / Elmenni -, regény formában alakot öltött reakció ezekre a valós eseményekre, s ugyanakkor a női képzelet terméke.
U dodávateľa
10,64 €

Kilenc év Orbanisztában


Ellenállás és elköteleződés, aggodalom és remény: ezek az orbánisztáni lét kulcsfogalmai, amelyek mindannyiunk számára ismerősek. Erőnkhöz mérten próbálunk ellenállni annak a rombolásnak, amely egyaránt pusztít embert és környezetet, társadalmat és demokráciát, jelent és jövőt. Ellenállásunk nem dacos ellenkezés, hanem kitartás értékeink, céljaink és víziónk, egy boldogabb Magyarország melletti elköteleződésünkben. De amikor újra és újra kiderül, hogy az ellenállás hasztalan, nem marad más, mint az aggódás közösségünkért, egymásért ésönmagunkért. Sőt: néha sokunkat megkísért a - tényleges vagy képletes - kivonulás lehetősége. Ilyenkor jelenthet nagyon sokat Fábri Ferenc könyve, mert írásaiból sugárzik a minden véget ér egyszer bölcs bizonyossága, a remény éltető derűje. Pedig nem tagadja: "Nehéz ma írni. Egyáltalán, nehéz ma Magyarországon demokratának lenni." - Tordai Bence
U dodávateľa
10,65 €

Farkasország


2050, London: a társadalom a szűk eliten kívül a fogyasztás alapján tagolódik három rétegre, és mindenkinek eleget kell dolgoznia, keresnie és költenie, hogy kiérdemelje lakhatási jogát. Amikor pedig valaki már nem költi tovább a pénzét, nonprofit személynek minősítik, és vissza kell vonulniavalamelyik fényűző Méltóságházba, ahol előbb kilenc csodás hónap várja, aztán a békés eutanázia. Miután az építész Philip egy nap a bankszámláján lévő megtakarítással együtt eltűnik, felesége, Alice azon kapja magát, hogy biztosnak hitt otthonát és lakhatási jogát is elveszítheti. A nő nekilát kideríteni, mi történt, és nyomozása során nemcsak saját családja sorsáról, hanem az új társadalmi rend mögötti valóságról is megtudja a szörnyű igazságot. A Magyarországon született, de Angliában élő szerző bemutatkozó regénye egy eltorzult fogyasztói társadalom elgondolkodtató ábrázolását kínálja, olyan disztópia, amelyet a kritikusok Ishiguro Ne engedj el! című könyvéhez hasonlítanak.
U dodávateľa
11,26 €

dostupné aj ako:

Az elszúrt idő nyomában


Bennie sikeres producer, akinek számos zenekar köszönheti berobbanását a köztudatba, ám a 21. századi ipari popzene szintetikus világa új kihívások elé állítja. Egykori jobbkeze, Sasha terápiára jár, hogy legyőzze kleptomániáját, és mindent megtesz, hogy kicsapongó évei után beilleszkedjen a "normálisok" közé. Scotty, Bennie egykori garázszenekarának gitárosa öregkorára végre révbe ér: rajongók ezrei bálványozzák... A könyv legkülönbözőbb szereplői felbukkannak egymás életében, majd eltűnnek, hogy újra, akár évtizedek múltán, visszatérjenek. Mindannyian a nagy amerikai álmot kergetik, ám az idő múlásával elkerülhetetlenül felnőnek, s eközben csak egyetlen dolog örök és állandó: a zene iránti végtelen szenvedélyük. Sorsuk, vágyaik és döntéseik meghökkentően fonódnak össze a mesteri szöveglabirintussá szőtt elbeszélésekben, végigvezetve az olvasót a nyolcvanas évek amerikai punkbandáitól a kilencvenes évek zeneiparán át a nem is olyan távoli jövőig, ahol a rajongás a legnagyobb árucikk. "Szex, drogok és rock & roll - lepusztulás, legendává válás, újrakezdés. A teljes palettát látjuk a legelejétől a legvégéig és vissza. Mint egy felejthetetlen rockkoncert: életre szóló élmény. Hát, ilyen ez a regény." - Simon Márton
U dodávateľa
11,93 €

Vigyél haza


Segíthetnek-e a múlt szellemei szebb jövőt találni? Inary Monteith élete válaszúthoz érkezett. Miután egy lopott éjszakát töltött közeli barátjával, Alexszel, közli vele, hogy ez az egész szörnyű hiba volt, és ezzel összetöri a férfi szívét. Amikor beteg húga állapota hirtelen rosszabbra fordul, haza kell sietnie Londonból a skót Felföldre… és a visszatéréssel együtt szembe kell néznie a fájdalmas emlékekkel, amelyek elől oly elszántan igyekezett elmenekülni. Hazatérve az élete még bonyolultabbá válik, mint azt képzelte volna. Húga betegsége, bátyja ellenségessége, egy önelégült ex, akit soha többé nem akar újra látni, a Londonban maradt Alex iránt érzett ellentmondásos érzelmei és a Glen Avichben megismert jóképű amerikai. Mindezek betetőzéseként rejtélyes módon elveszíti a hangját, viszont visszanyeri egy különleges gyerekkori képességét… a hatodik érzékét, amely családi örökség. És amikor egy múltbéli hang egyre csak azt hajtogatja „Vigyél haza!”, olyan titok nyomára bukkan, amelyről tudja, meg kell fejtenie ahhoz, hogy szabaddá legyen. A Vigyél haza gyönyörű történet szerelemről, veszteségről, az igazi képességek felfedezéséről, de legfőképpen arról, hogy sohase felejts el, igazából ki vagy.
Na sklade 1Ks
11,26 €

dostupné aj ako:

Bűn


Amikor Alvie rájön, hogy bérgyilkos pasija lelépett a Lamborghinivel és kétmillió euróval, azt teszi, amit bármelyik megtört szívű, faképnél hagyott, amatőr bérgyilkosnő tenne - megissza a minibár tartalmát, majd törni-zúzni kezd a hotelszobában. Azután munkához lát. Veszedelmes macska-egér játék veszi kezdetét Rómán keresztül, ahol Alvie és Nino mindenütt csak rombolást hagy maga után. Alvie teljesen átadja magát a sötétségnek, de még nem tudja, vajon Nino tényleg a nemezise... vagy az egyetlen férfi, aki elég romlott ahhoz, hogy bánni tudjon vele.
U dodávateľa
12,90 €

Veled vagyok - Brigitte története


Brigitte vöröskeresztes ápolónő és kórháztulajdonos - volt - Kongóban. Kezdetben a lakásán, ingyen gyógyított, később szerény díjszabással a klinikáin látta el a betegeit. Hívő katolikus, négy gyerek anyja. Egy kormányellenes tüntetés után az ő kórházába kerül hét sebesült ellenzéki. A tüntetést vérbe fojtják, és még aznap este beállít a klinikára egy ezredes egy üveg formalinnal, hogy Brigitte tegye el láb alól azt a hét rebellis személyt. Csekkfüzetet is hoz, merthogy nem kérik ingyen. Az asszony megtagadja a „kérést”. Megindul a bosszúhadjárat: éjszaka betörnek hozzá, elhurcolják, emberi és női mivoltában minden lehetséges módon megalázzák, és csak egy volt páciense révén menekül meg a haláltól. Kiszöktetik az országból, és a római repülőtéren kirakják az ismeretlenbe. Egy szolgálati útját járó jezsuita karolja fel és igazítja el a bevándorlásügyi hivatal útvesztőiben. Így kezdődik a második élete a nulláról pénz nélkül, olasz nyelvtudás nélkül, barátok nélkül, a családja nélkül, egy idegen földrészen. „A semmi ágán.” Nem szokványos menekültügy. Itt nem fiatal férfiakról van szó, akik szerencsét akarnak próbálni Európában, hanem egy megállapodott nőről, akinek eszében sem volt elhagyni a hazáját - az emberölés azonban nem fér össze a lelkiismeretével és a hippokratészi esküvel. Melania G. Mazzucco tapintatos figyelemmel, empátiával, tárgyszerűen írta meg ezt a megrendítő és elgondolkodtató történetet, amely 2013 januárjában egy tragikus fordulat után kezdődött, és nem tudni, milyen véget ér. Brigitte, aki a hazájában a gyógyításra tette fel az életét, a kongói politika beteg játszmájában csak veszthetett. Rómának mennyit ér egy számkivetett ember élete?
U dodávateľa
12,90 €

Hádujudú


Az államtitkár közelebb húzódik, tehát minden, érted, minden köztünk marad. Ha jó lesz a projekted, mennybe mehetsz, a Berlint se zárnám ki, máskülönben meg elfelejted az estét, utálnám, ha nem dolgoznánk együtt, és mindenféle szarságot látnék rólad a hírekben. Kis ország vagyunk, melót is nehezebben talál úgy az ember, és a szüleid se volnának túl boldogok, hogy a média napokig veled foglalkozik. A szüleim? Igen, a szüleid, a te szinteden már megnézzük, hogy kivel dolgozunk együtt. Dévényi István az MTI, a Magyar Nemzet, a Heti Válasz és a Hír TV egykori munkatársa. Első regényének szereplői kitalált alakok, mindennemű egyezésük a valósággal kizárólag a véletlen műve.
U dodávateľa
9,66 €

Éjszakai madár (Frost Easton 1.)


Halálos rettegés? Szó szerint. A nők között látszólag nincs kapcsolat, de mind pszichotikus összeroppanás áldozatai lesznek. Frost Easton gyilkossági nyomozó nem szereti a véletleneket. Amikor egy sor különös haláleset történik San Franciscóban, próbálja megtalálni köztük a lehetséges összefüggést.-Így jut el Francesca Stein pszichiáterhez. Frankie ellentmondásos terápiája segít a pácienseknek törölni a legszörnyűbb emlékeiket, ám éppen ezen betegei közül kerülnek ki az áldozatok. Frost és Frankie egyaránt a halálesetek felderítésén fáradozik, de a nyomozásuk egyre személyesebb és veszélyesebb lesz az önmagát Éjszakai madárnak nevező gyilkos rejtélyes üzenetei nyomán. Frankie-nek ki kell töltenie az emlékezetében lévő furcsa üres foltokat, Frostnak pedig szembe kell szállnia egy gyilkossal, aki ismeri az ő legrosszabb emlékét is.
Na sklade 1Ks
12,90 €

Az anyák


Meddig hatnak a nagy titkok? Nadia Turner, a lázadó, gyászoló, tizenhét éves szépség az utolsó félévét tölti a középiskolában. Miközben még mindig az édesanyját siratja, aki nemrégiben öngyilkosságot követett el, Nadia összegabalyodik a helyi lelkész fiával. Luke Sheppard huszonegy éves, egykori focisztár, akit a sérülése arra kényszerített, hogy egy lepukkant étteremben pincérkedjen. Mindketten fiatalok, az egész kapcsolat nem komoly. De az ebből a kamasz-románcból származó terhesség - és az ezt követő abortusz - olyan következményekkel jár, amelyek jóval túlmutatnak a fiatalságukon. Nadia mindenki elől elrejti a titkát - beleértve Aubrey-t, a legjobb barátnőjét is. Az évek gyorsan telnek, nemsokára már Nadia, Aubrey és Luke is felnőttek, ám még mindig azoknak a döntéseknek az árnyékában élnek, amiket egy tengerparti nyár folyamán hoztak. Nemsokára egy szerelmi háromszögben találják magukat, és közben folyamatosan kísérti őket a kérdés: mi lett volna, ha másképpen döntenek? Minden egy titokkal kezdődik. Kövesd a sorsukat!
U dodávateľa
11,28 €

A tölgyek alatt (Arany János életregénye 2.)


Milyen érzés túlélni gyermekedet és legszeretettebb barátaidat? Arany János a szelídség, a nemes egyszerűség mintaképe. Kisvárosi gátlásait élete végéig megőrizte, szava halk, szerény, jelleme visszahúzódó. Bámulatos tehetségéből adódóan, és szorgos önképzése nyomán már harmincévesen elérte a műveltség legmagasabb fokát. Rendkívül fejlett érzékenysége alkalmassá tette kifinomult megfigyelésekre, költészetté változtatta a szeretetet, a szenvedéseket, a fájdalmakat. A magyar nyelv legkifinomultabb mívelőjévé vált. Cselenyák Imre érzékeny korrajzában nemcsak a nagy költő, Arany János válik emberközelivé, hanem szerető tollvonássai nyomán megelevenedik a szenvedélyes barát, Petőfi Sándor és a szabadságharc híres alakjai is. Kiemelkedően gazdag és hiteles regényes életrajz Arany Jánosról. Hagyd, hogy magával ragadjon!
U dodávateľa
12,90 €

Ahol elkártyázták Madách Ilonkát


Kevésbé ismert és teljesen ismeretlen, a nép ajkán született vagy szájhagyomány útján őrizgetett legendákat, regéket, mondagyanús történeteket tartalmaz a könyv. Sőt az utóbbiak között több olyan van, amely valóban úgy történt, ahogy a könyvben meg van írva.
Na sklade 1Ks
10,97 €

Lenin csókjai


Yan Lianke (1958) napjaink egyik legismertebb, egyszersmind legmegosztóbbnak tartott kínai írója. Szatirikus művei kíméletlen tükröt mutatnak a kegyetlenségnek. Munkásságát 2014-ben Kafka-díjjal ismerték el, és egyre gyakrabban emlegetik az irodalmi Nobel-díj esélyesei között. Ez az első regénye, amely magyar nyelven megjelenik.
U dodávateľa
19,03 €

Hol nem volt


Schaffer Erzsébet a Nők Lapja kivételes hangú szerzője. Írásai - most, ebben a kötetben is - különös ötvözetei novellának, balladának, riportnak, vallomásnak, levélnek, naplónak.Példaképe, Lázár Ervin írta róla: "Istenáldotta tehetséggel egy sajátos, semmihez sem hasonlítható műfajt teremtett. Írásai olyanok, mint a szemünk előtt kinyíló virágok. Habkönnyűek és súlyosan fénylők."Mint előző könyveit, ezt is azzal a bizalommal veheti kezébe az olvasó, hogy számíthat rá, lélektől lélekig tartó utazásban lesz része.
U dodávateľa
9,35 €

Az öröm titkának őrzői


A Bíborszín-ben néhány mondat erejéig feltűnik Tashi, a női beavatási szertartáson átesett olinka lány, akit férje magával vitt az Egyesült Államokba. Ez a könyv az ő története. Női beavatási szertartás… Milyen költői neve van annak a borzalomnak, aminek következtében a legfrissebb adatok szerint kétszázmillió nő és kislány él állandó fájdalomnak, szülési komplikációknak kitéve, megfosztva minden testi örömtől. Tashi beleőrül a tudatba, hogy rosszul értelmezett hűségből önként vetette alá magát teste megcsonkításának, ami miatt fia agykárosodással születik. Tashi afrikai és amerikai énje mellett megszólal fia, férje, férje szeretője, a közös gyerek és az analitikus is - ebből a többszörös fénytörésből áll össze a rettenet kaleidoszkópja. A szöveg szívhez szóló líraiságát a gyomorforgató félmondatok és képek teszik maradandóvá. Alice Walker kiáltványnak szánta a könyvét: „Egyszer s mindenkorra véget kell vetni a nők elnyomásának. Ezt a történetet senki sem fogja szeretni, de remélhetőleg elfelejteni sem tudja majd senki.”
Na sklade 1Ks
11,93 €

Nem azért született...


Szilvási Lajos egy nehezen elérhető regénye kerülhet az olvasók kezébe a Nem azért született... újbóli megjelenésével. Az Alinea Kiadó az elmúlt években már kiadta a szerző hiánycikknek számító - könyvaukciókon is csak ritkán forgó - művei közül a Középiskolások, a Riadó a tárnák felett, a Fény a hegyek között és a Csillaghullás című regényeit, most pedig a rajongók kérésének eleget téve sorra került a Nem azért született... is. Reméljük, így egyre többüknek lehet teljes a gyűjteménye. Bízunk abban, hogy e könyv megjelentetésével örömet okozunk Szilvási Lajos máig széles rajongótáborának.
U dodávateľa
12,74 €

dostupné aj ako:

Mi, hétköznapi halandók


Nem kell mindenkinek Kiválasztottnak lenni. Hősnek, aki szembeszáll a zombikkal vagy a lélekevő szellemekkel, vagy az új fenyegető dologgal - a kék fényekkel meg a sok halállal-, bármi is az. Mi volna, ha te lennél Mikey? Aki csak túl akar lenni az érettségin, majd jól szórakozni a banketten, de előtte valaki felrobbantja az iskolát. Már megint. És mi van akkor, ha téged nagyobb problémák gyötörnek, mint a következő világvége, mert meg kell találnod a különlegeset a saját hétköznapi életedben? Még akkor is, ha a legjobb barátod egynegyed részben Isten...
U dodávateľa
12,74 €

dostupné aj ako:


Beletria je literárna kategória, zameraná na umelecké a imaginatívne diela. Romány, poviedky, novely a divadelné hry tvoria túto rozmanitú literatúru. Beletria je zdrojom emocionálneho a intelektuálneho potešenia a poskytuje čitateľom široký výber žánrov, vrátane dobrodružstva, histórie, detektívok, fantasy a sci-fi.

Romány, poviedky a novely ponúkajú pútavé príbehy s výraznými postavami a atmosférou. Divadelné hry zase slúžia ako materiál pre divadelné predstavenia a prinášajú konverzácie, dramatické situácie a komediálne alebo tragické prvky.

Beletria je neoddeliteľnou súčasťou literatúry, ktorá obohacuje naše vnímanie sveta a poskytuje nám príležitosť prežívať rôznorodé príbehy a vstúpiť do rôznych svetov. Bez ohľadu na to, či preferujete dobrodružstvo, romantiku alebo reflexiu, beletria vám umožní objaviť nové myšlienky, inšpirácie a zábavu.

Prečítajte si najnovšie bestsellery a objavte nezabudnuteľné príbehy.