Hodnotenie


Jazyk


Veková kategória


Dostupnosť


Väzba


Stav


Rezervácia na predajni


Série


Edície


Najnovšie - Romantická beletria strana 226 z 388

Gyerekjáték


Mit tehetünk, ha tökéletesnek hitt gyermekeink nem váltják be a hozzájuk fűzött reményeinket? Sodró lendületű regényében Danielle Steel arra a kérdésre keresi a választ, hogy miként fejlődhetnek családi viszonyaink akár egészen váratlan körülmények között is. Kate Morgan sikeres ügyvéd, aki nem is lehetne büszkébb három felnőtt gyermekére. Tamara, Anthony és Claire kitűnő iskolákba jártak, és olyan pályát választottak, hogy apjuk is büszke lehetne rájuk. Férje halála óta az egyedülálló anya szigorúan kézben tartja a családját, a karrierjét - sőt még saját érzelmeit is. Soha fel sem merült benne a kérdés, vajon jól ismeri-e a gyermekeit. Ám közeleg az igazság pillanata. Egy mozgalmas manhattani nyár során Kate világa a feje tetejére áll. Egyik lányáról kiderül, hogy elképesztő titkot őriz, míg a másik sokkoló vallomást tesz, egyetlen fia pedig mesébe illő esküvőjét mondja le egy Kate-ben kétségeket ébresztő kapcsolat kedvéért. Az asszony igyekszik lépést tartani a szédületes eseménylánccal, de be kell látnia, hogy a káosz kialakulásában neki is szerepe van: ő is őriz titkokat, amiket nem osztott meg a családjával. Gyermekeink meglepő választásai sokszor helyesnek bizonyulnak. Talán még helyesebbnek is, mint amit mi álmodtunk meg számukra...
Na sklade 1Ks
9,03 €

Dům v zátoce


Jaké to je přijít poprvé v životě domů? Lucy plní poslední přání své matky a vrací se do rodného města ve Virginii. Cesta přes celé Státy pro ni znamená šanci na nový, lepší život. Získala totiž nečekané dědictví v podobě nemovitosti jménem Zimní vilka. Není to polorozpadlý domek, jak očekávala, ale velký dům, na němž se podepsal zub času. Sídlo s mnoha zákoutími, která skrývají tajemství, vášně a zrady několika generací. A Lucy doufá, že právě tady by mohla najít odpověď na otázku, kterou matka nikdy nezodpověděla. Kdo je její otec? Dědictví dostane, jen když splní několik podmínek, jinak přijde na řadu další z řady dědiců, charismatický Hank. Je proto odhodlaná udělat cokoliv, aby si dům udržela. Pomáhá jí v tom celé městečko, které si ji rychle oblíbí. Lucy postupem času zjišťuje víc o historii své rodiny, ale hlavně o sobě samé. Během pátrání po svých předcích totiž najde něco, co dosud neměla; domov, rodinu a lásku.
Na sklade 1Ks
18,71 €

Tři týdny do svatby


Lady Grace Carpenterovou na cestě z návštěvy starší příbuzné zastihla tak prudká bouřka, že se raději na noc uchýlila do hostince. Doma na ni čekají mladší sourozenci, které po smrti rodičů vychovává. Hodně sourozenců. Slíbila matce, že nedopustí, aby děti byly rozděleny mezi příbuzné, a už se smířila s tím, že se kvůli nim asi nikdy nevdá. Pak se najednou v hostinci objeví Matt, hrabě z Worthingtonu, do kterého je tak trochu zamilovaná už od svého vstupu do společnosti. Vůbec ji po letech nepozná a Grace se rozhodne, že pokud má zůstat do smrti sama, nebude alespoň stará panna. Matt se už téměř vzdal naděje na nalezení manželky, která by mu vyhovovala nejen fyzicky, ale i intelektem. Po večeru s neznámou, stráveném zajímavým rozhovorem, po němž následovala vášnivá noc, naprosto ztratí hlavu. Když navíc mladá žena do rána beze stopy zmizí, rozhodne se, že ji za každou cenu najde a ožení se s ní. To ještě netuší, jaké překážky na něj čekají.
U dodávateľa
16,63 €

Átkozottak


Az átok megtalál... Átskovács Krisztina történész évek óta kutatja a Habsburgok történetét. Különösen érdekli Rudolf trónörökös és Vetsera Mária bárónő kapcsolata és haláluk körülményei. Egy nap rejtélyesen eltűnnek a temetőből a baronesz maradványai, majd meglepő körülmények között kerülnek elő, ezért Krisztina Bécsbe utazik, hogy egy osztrák nyomozóval a végére járjon a bizarr esetnek. Ha sejtette volna, milyen veszély leselkedik rá, biztos, hogy kétszer is meggondolja, nekivágjon-e ennek a félelmetes kalandnak. Átok ül a Habsburg családon. Egy átok, mellyel Batthyány gróf özvegye sújtotta a császárt és minden leszármazottját. A nép még 1867-ben is erről beszél. Azt suttogják, tizenhárom erőszakos halálnak kell történnie a Habsburg családban ahhoz, hogy megtörjön a rontás. Ahogy telnek az évek, az átok beteljesedni látszik... Erzsébet királyné félelme nem alaptalan. Egy titkos szervezet, mely nem nézi jó szemmel a kiegyezést, azon munkálkodik, hogy segítsen a sorsnak... A szálak végül összeérnek. Krisztina kezében futnak össze, de vajon túléli a múlt és a jelen hátborzongató összefonódását? Létezik síron túli szerelem? R. Kelényi Angelika titokzatos, kiszámíthatatlan regénye két idősíkon fut, napjainkban és az 1800-as években. Ahogy azt az írótól megszokhattuk, az izgalmas, fordulatos krimi cselekménye a fantázia szüleménye, ugyanakkor a kor szellemét és eseményeit valósághűen ábrázolja.
Na sklade 1Ks
18,59 €

dostupné aj ako:

Staré sídlo


Libby má špatné období a po smrti otce si připadá osamělá. Jediné, co ji drží nad vodou, je přítelkyně Sierra a práce svatební fotografky. Ta ji zavede do historického sídla Woodmont, jehož majitelkou je Elaine Grantová. Snaží se sídlo obnovit, vrátit mu někdejší půvab a otevřít ho co nejdřív veřejnosti. Mladá fotografka se jí hned zalíbí, a tak jí zadá úkol udělat fotodokumentaci oprav. Libby na první pohled okouzlí starý skleník obrostlý zimolezem i dávné příběhy, které jsou s ním spojené. Když nakonec dokáže posbírat odvahu, aby vyklidila kancelář svého otce, najde dopis, který převrátí naruby vše, co si dosud myslela, že ví o svých rodičích, o sobě i o sídle Woodmont.
Na sklade 1Ks
16,63 €
  • 5 /5

Spomienky na teba


Steffi Lockwoodová sa vracia po brutálnom útoku do rodiska, prímorského mestečka v Connecticute. Chce si vybudovať život od základov, tak ako to najlepšie vie – holými rukami. S dlhoročnou kamarátkou si založí firmu na prerábanie interiérov, lenže dostane ju do viacerých nepríjemných situácií. To by nebolo až také zlé, keby si Steffi nenajala mama bývalého priateľa a neprinútila ju tak čeliť rozhodnutiam z mladosti. Verejného obhajcu Ryana Quinna neprekvapilo, keď ho nechala manželka, no fakt, že opustila aj ich dcéru, ho hlboko zasiahol. V neistej finančnej situácii sa teraz už slobodný otec vracia na miesto, kde vyrastal. Posledná osoba, ktorú by čakal pri prestavbe ich rodinného domu, je Steffi Lockwoodová, prvá láska, ktorá mu pred rokmi zlomila srdce. Hoci sa Ryan a Steffi rokmi zmenili, opätovné stretnutie v nich prebudí staré city. Postupne však začne vychádzať na povrch Steffino tajomstvo. Spojí ich, alebo navždy rozdelí?
Na sklade 1Ks
13,90 €

dostupné aj ako:

  • 5 /5

Prominentka


Pôvab, zrada, špionáž to všetko sa spája v príbehu anglickej prominentky, ktorá sa ponáhľa zachrániť sestru z pazúrov nacistov. Kat má ako dcéra sira Alfreda Whitforda isté povinnosti. Nikdy by jej však nenapadlo, že naháňanie sestry Ellie až do nacistami okupovaného Paríža bude jednou z nich. Ellie, ktorá si už zvykla na luxus po boku nacistického milenca, nemá v pláne vrátiť sa domov a opäť dovoliť rodičom, aby jej diktovali, ako má žiť. Lenže Kat sa nezastaví pred ničím. Je rozhodnutá priviesť sestru naspäť. Keď Barretta Andersona zatknú len preto, že sa snažil brániť pred opitým násilníkom, má na výber dve možnosti. Buď si odsedí trest vo väzení, alebo bude učiť bojovať členov hnutia francúzskeho odporu v Paríži. Ako prestrojený majiteľ baru v noci zabáva nacistov a cez deň trénuje dobrovoľníkov rovno pod ich nohami. Posledné čo potrebuje, je dávať pozor na dve aristokratky, ibaže odmena za splnenie tejto úlohy je príliš lákavá na to, aby jej odolal. Dokážu Barrett a Kat dôverovať jeden druhému dosť dlho na to, aby prežili, alebo budú napokon ich srdcia zradnejšie ako nebezpečenstvo, ktoré ich čaká za rohom?
Na sklade 1Ks
14,90 €

dostupné aj ako:

Všechno a tebe


Když Dessie a Sam byli mladí, milovali se k zbláznění. Ale jeden večírek jejich lásku zničil a byli od sebe surově odtrženi. Ani jeden z nich se nedokázal přenést přes tehdejší zradu a následné lži. O patnáct let později je Dessie zaměstnankyní bezpečnostní agentury a má za sebou zkušenosti z válečných zón po celém světě. Je úspěšná v oboru plném násilí, v němž jsou ženy vzácným jevem, zároveň však bojuje s traumatem, které by ji mohlo zahubit. Sam byl kluk z ghetta, kterého všichni odepisovali. Po Dessiině zradě ho dlouho hnala touha po pomstě a zadostiučinění. Vlastnoručně vybudoval prosperující hotelový řetězec. Když začne dostávat výhrůžky smrtí, usoudí, že potřebuje osobního strážce. Osud mu přivede do cesty Dessie... Stačí jediný pohled a oba vědí, oč se bude hrát. Tentokrát jsou v sázce jejich srdce.
U dodávateľa
8,94 € 16,63€

Kat & Evan 1: Érted küzdök


Egy brooklyni rosszfiúhoz mentem feleségül. Akinek testét tetoválások borítják, és már a tekintetéből is látszik, hogy rossz vége lesz, ha vele kezdek. Tudtam, mit teszek. Tudtam abból, ahogy megérintett; ahogy az uralma alá vont. Képtelen voltam nemet mondani neki, nem mintha akartam volna. Mindent, ami velem történt, magamnak köszönhetek. Tudhattam volna, hogy nem szabad beleszeretnem. Willow Winters, a USA Today és Wall Street Journal bestsellerszerzője egy lebilincselő romantikus sorozattal érkezik a magyar olvasókhoz. A könyvek két pár történetét mutatják be négy köteten keresztül. A második duettben Kat és Evan kapcsolata bontakozik ki az olvasók előtt.
U dodávateľa
14,08 €

dostupné aj ako:

Amíg én a csillagokkal álmodtam


Mi van, ha valaki más élheti meg a te boldogságodat? Amikor Maddie felébred a kórházi ágyon, nem emlékszik rá, mi történt. A vőlegényét szeretné látni. Abban a hitben van, hogy pár nap múlva lesz az esküvője, és más örömök is várnak rá, de úgy tűnik, minden összekuszálódott, amíg kómában volt. Maddie számára olyan, mintha csak egy napja esett volna ki, miközben hat év telt el. Hat év, amely mindenki életét gyökeresen megváltoztatta. A díjnyertes író, Dani Atkins megindító regénye egy szívmelengető történetben mutatja be egy tragikus esemény hatásait két nő nézőpontján keresztül, akik ugyanazt a férfit szeretik.
Na sklade 1Ks
14,51 €

dostupné aj ako:

Athén, végállomás


Az Örökre Görögbe Athénban ér véget, és a történet tovább gördül, méghozzá olyan sebességgel, mint egy hurrikán. Egy szökésben lévő magyar férfi egy távoli szigetről érkezik Athénba a családjához – karibi barátnője társaságában. Ám hamarosan kiderül, hogy nemcsak a nyomozók keresik, hanem egy magányos alak is, aki túl sokat tud róla. Ladányi Niki bolondos, magánnyomozó nagyanyja szintén szimatol, még mindig a titokzatos főügyészhelyettes után, aki Santorinin, hiúságból és „viccből” elkövet egy óriási hibát, és Ilona természetesen megint jókor van jó helyen. Azonban Niki váratlanul rendőrségi fogdába kerül és ott is éjszakázik a barátnőjével, férje, András pedig azt szeretné mielőbb megtudni, hogy mit keres Niki és a főügyészhelyettes egy közös fotón. Görögország, nyár végi kánikula, humor és sok izgalom – illetve a legfontosabb kérdés: kiben bízol meg? És valóban megbízhatsz-e benne? FEJŐS ÉVA lebilincselő új regényében szinte senki sem az, akinek látszik, és az igazságnak ára van, amit valakinek meg kell fizetnie… A könyv összes példányát környezetbarát FSC minősített papírra nyomtatjuk. A papír olyan tervszerűen és felelősen működő erdőgazdaságokból származó fából készült, ahol ellenőrzött körülmények között termelik ki a fákat, vagyis minden kivágott fa helyett legalább egy újat ültetnek, és csak azokat a fákat vágják ki, amelyek már megérettek a kitermelésre. Mostantól a Fejős Éva-könyvek már csak FSC minősített papíron jelennek meg, mert ezzel is szeretnénk felhívni a figyelmet a környezetünk megóvásának fontosságára!
U dodávateľa
14,51 €

dostupné aj ako:

Enyém a végszó


"Ó, Damian... Éreztem, hogy megéri várni rád. Most sem csalódtam az írónőben. Pikáns és szexi." - My relationship with books blog Talán az a legnehezebb, hogy ne titkoljuk az érzéseinket. Azt mondják, egy filmben bármi megtörténhet. Ashley álmában sem gondolta volna, hogy ez igaz lesz az életére is. Mert a legfontosabb filmszerepét Hollywood legdögösebb pasijával kellett eljátszania. Damian Reshore jelenléte viszont csak nehezítette a helyzetét. Hiába ismerték egymást régóta, Ashley ez idáig tökéletesen leplezte az érzéseit Damian iránt. A közös munka azonban felszínre hozta azokat, és rájött, hogy a valóság számára az igazi színjáték, mert nem engedhet a vágyainak. Inkább hazudott magának, hazudott a szívének, de hiába próbált a közöny mögé rejtőzni, Damian túlságosan vonzónak bizonyult az ő gyenge elhatározásával szemben. A kamerák kereszttüzében, rendezői utasítására egymáséi lettek, és különböző forgatási helyszíneken át szenvedélytől fűtve haladtak a végszó felé. Egészen addig, amíg a legboldogabb percben szertefoszlott minden remény... De milyen befejezése lesz az ő történetüknek? És miért olyan nehéz Damiant szeretni? Kiderül a trilógia befejező részéből. K. M. Holmes új regényében ismét elhozza az olvasóknak a Tiéd a főszerepben megismert szépfiút. A szerzőre jellemző humorral megírt, szexi és sziporkázó történetben végre Damian is kiteríti a lapjait.
U dodávateľa
13,55 €

dostupné aj ako:

Visszatérés az olasz tengerpartra


1958. Celestria, egy arisztokrata család karizmatikus lánya Pendrift Hall-ban, egy világos kőből épült kastélyban él, amelynek kertje a cornwall-i tengerparthoz fut le. Nyár van, a lány előtt álló hetek az önismeret elmélyítésének és a tiltott szerelmi kalandok izgalmas lehetőségének ígéretét hordozzák. A paradicsomi körülmények között mégis tragédia történik: eltűnik egy családtag. És csak egy rejtélyes üzenet marad utána: "Bocsáss meg". Celestria hamarosan a megtévesztés, a képmutatás és a csalóka tükörképek labirintusában találja magát. Az angol partokon tapasztalt idilli életéből Dél Olaszország narancsligeteibe vezet az útja, és itt megtalálja a szerelmet is... Santa Montefiore, a több millió példányban eladott nemzetközi bestsellerszerző a veszteség,a szerelem és egy mindent megváltoztató nyár magával ragadó történetével tér vissza, amihez a hátteret a csodás olasz tengerpart ellenálhatatlan világa adja...
Na sklade 1Ks
14,48 €

dostupné aj ako:

  • 4,7 /5

Bridgertonovci 5: S láskou Eloise


Sir Phillip Crane nadviaže s Eloise Bridgertonovou netradičný vzťah plný slov na listovom papieri. Vyzerá to tak, že Eloise je stará dievka, ktorá bude určite nenápadná, poddajná a určite bude zúfalo túžiť po manželstve. Tak jej ho navrhne. Pred jeho dverami sa však objaví žena, ktorá je stelesnením všetkého možného, len nie pokojnej dámy... Eloise Bridgertonová premýšľa, či je naozaj takým bláznom, ktorý uprostred noci nasadne na drožku a uháňa do neznáma. Vyzeralo to tak, že na konci jej bezhlavej cesty bude muž, ktorého si s radosťou vezme za muža. Nie je. Je všetko iné, len nie muž, ktorý by aspoň zďaleka pripomínal londýnskych gentlemanov, čo ju žiadali o ruku. A aby toho nebolo málo, je tu jedna skutočnosť, ktorú jej zamlčal...
U dodávateľa
12,51 € 15,90€

dostupné aj ako:

  • 4,9 /5

Bridgertonovci 6: Spaľujúca vášeň


Michael Stirling sa celý svoj život zahrával so ženami, ale nikdy nedovolil ani jednej, aby sa dotkla jeho srdca. V živote každého človeka ale nastane v istej chvíli zlom. Býva taký úžasný a desivý zároveň, ako úder do hrude sprevádzaný vyrazeným dychom, kedy je hneď jasné, že už nič nebude také ako predtým. Pre Michaela Stirlinga nastala tá chvíľa vtedy, keď prvýkrát uvidel Francescu Bridgertonovú. Bola tu však jedna maličkosť. O tridsaťšesť hodín mala byť vydatá... Ako sa hovorí, čas je ten najlepší spojenec a v tomto prípade to platilo dvojnásobne. Bude mať Michael, ktorý sa medzičasom stal grófom Kilmartinom, odvahu vyznať svoje city ovdovelej Francesce? Jedna zvláštna náhoda možno napomôže vzájomnej náklonnosti a posunie chod udalostí tým správnym smerom...
Na sklade 4Ks
12,51 € 15,90€

dostupné aj ako:

  • 4,7 /5

Na Vianoce o jedného viac


Pre sestry Samanthu a Ellu Mitchellové sú Vianoce najvzácnejším obdobím roka. Tento rok však budú nakupovať darčeky pre toho najnečakanejšieho hosťa zo všetkých – pre svoju matku. Od ich posledného stretnutia ubehlo už päť rokov. Keď sa im mama z ničoho nič ozve, Samantha s Ellou neochotne súhlasia, že spolu strávia Vianoce v nádhernej Škótskej vysočine... Gayle Mitchellová si vybudovala pozoruhodnú kariéru. Úspech si však vyžiadal svoju daň – vážne narušil jej vzťah s dcérami. K ich výchove pristupovala prísne s cieľom sformovať z nich silné osobnosti, no namiesto toho ich od seba odohnala. Až vidina vlastnej zraniteľnosti prinúti Gayle napraviť to. Počas prvých spoločných rodinných sviatkov po rokoch všetky ženy Mitchellové zistia, že niekedy stačí postaviť sa minulosti čelom, aby ste vyliečili rany vo svojom srdci. Pre jednu z nich pobyt v Škótsku prinesie aj nečakané ľúbostné vzplanutie.
Na sklade > 5Ks
18,90 €

dostupné aj ako:

Lacná kniha Na Vianoce o jedného viac (-10%)


Pre sestry Samanthu a Ellu Mitchellové sú Vianoce najvzácnejším obdobím roka. Tento rok však budú nakupovať darčeky pre toho najnečakanejšieho hosťa zo všetkých – pre svoju matku. Od ich posledného stretnutia ubehlo už päť rokov. Keď sa im mama z ničoho nič ozve, Samantha s Ellou neochotne súhlasia, že spolu strávia Vianoce v nádhernej Škótskej vysočine... Gayle Mitchellová si vybudovala pozoruhodnú kariéru. Úspech si však vyžiadal svoju daň – vážne narušil jej vzťah s dcérami. K ich výchove pristupovala prísne s cieľom sformovať z nich silné osobnosti, no namiesto toho ich od seba odohnala. Až vidina vlastnej zraniteľnosti prinúti Gayle napraviť to. Počas prvých spoločných rodinných sviatkov po rokoch všetky ženy Mitchellové zistia, že niekedy stačí postaviť sa minulosti čelom, aby ste vyliečili rany vo svojom srdci. Pre jednu z nich pobyt v Škótsku prinesie aj nečakané ľúbostné vzplanutie.
Na sklade 1Ks
17,01 € 18,90€

dostupné aj ako:

Aki betölti a hiányt


Vajon elég a nőnek a férfi és a férfinek a nő, hogy csillapítsák egymás lelkének sóvárgó éhségét? Kollár Nelli bántalmazással teli gyermekkorát hátrahagyva sikeres pszichoterapeutaként dolgozik, nyugodt mindennapjai kutyája társaságában telnek, mígnem egyszer csak találkozik Tomival, aki miatt szédítő fordulatot vesz az élete. Liptai Julcsi érzelmileg nélkülöző kislányból befolyásos nagyvállalati vezetővé küzdi fel magát, de negyvenes évei elején egyre erősödik benne a félelem, hogy már nem talál társat, és gyermeke sem lesz. Ekkor találkozik Szaszával, a tökéletes férj- és apajelölttel, aki ráadásul őrjítően vonzó. Nyíri Kriszti, egykori biológus-kutató sorsa úgy alakul, hogy vidéki gazdálkodó életet kénytelen élni férjével és négy gyermekével. Esze ágában sincs házasságtörő viszonyba kezdeni, de amikor véletlenül Csabába botlik, ellenállhatatlan erővel zuhan bele a sok-sok év szeretettelen házasság okozta űrbe. Zuhanásából csak Csaba karja mentheti meg. Mindhárom nő megéli a teljesség illúzióját egészen addig, míg Nelli kutyája ki nem szagol valami érdekeset. Mátrai Szilvia első regénye lélektani korrajz a kiteljesedés kereséséről. Nelli, Julcsi és Kriszti sorsának különös összefonódásán keresztül jelenik meg a ma emberének egyik legnagyobb dilemmája: képesek vagyunk-e belátni, hogy hiábavaló a külső ingereket hajszolni, amikor valójában belső hiányosságaink miatt szenvedünk.
U dodávateľa
13,55 €

dostupné aj ako:

A szerelem védelmében


Te vagy az egyetlen jövő, amiben hiszek! Döntéseket hozunk, választanunk kell. Akár hétköznapi, akár nagy horderejű dologról van szó, egyetlen választás képes megváltoztatni az élet addigi folyását. Anyám azt a döntést hozta, hogy magunkra hagy minket a bántalmazó apánkkal. A bátyám választása az volt, hogy börtönbe vonul a lelki társát megtámadó férfi megöléséért. Camden Cole úgy döntött, hogy szerelembe esik egy testileg és szellemileg megtört lánnyal, aki a szívfájdalmon kívül nem sokat adhatott. Velem. Egyetlen nyár volt ott, a fák alatt, de Camdennek elhittem, hogy van egy hely, ahová tartozom. Barát volt, aki mindig várt rám. Egy srác, akit oly sokszor kaptam azon, hogy rajtam felejtette a szemét. Az enyém volt. Amikor aztán a világ bezárult, és a titkokról fellebbentek a fátylak, úgy döntöttem, hogy elengedem. Döntéseket hozunk, választanunk kell. De az én döntéseim mindannyiunkat tönkretennének. A USA Today bestsellerszerző Aly Martinez szívszaggatóan romantikus regénye, A szerelem börtönében világába viszi vissza az olvasóit. Ebben a lebilincselő kötetben feltárul a korábban megismert Ramsey húgának története.
U dodávateľa
14,08 €

Milujete zamilované príbehy plné vášnivého iskrenia? Vybrali sme také, kde sa miesia osudové vyznania i sklamanie. Nechajte sa uniesť vo víroch vášne a tá pravá láska dozrie v pravý čas. Veď čarovný princ niekedy potrebuje len osudové stretnutie.