Najnovšie - Svetová beletria strana 440 z 494
zobraziť:
Sira
A második világháború végén a varrónőből lett egykori kém, Sira Quiroga babát vár, és végre békés életet él brit diplomata férjével, Marcusszal. A sorsnak azonban más tervei vannak vele, és a nyugalom átmenetinek bizonyul. Férjét Jeruzsálembe helyezik át, ahol a házaspár belekeveredik a politikai fenyegetések és az erőszak világába. Végül az Izrael állam megszületését megelőző feszültségek elérik a forráspontot, és tragédiába csapnak át a King David Hotel szörnyű bombázása során. Sira arra kényszerül, hogy újra feltalálja magát, ezért Angliába utazik, ahol megküzd az anyósa ellenségeskedésével, miközben új küldetést vállal a brit hírszerzésnél, és új identitást vesz fel. Livia Nash lesz, akinek fedőfoglalkozása újságíró a latin-amerikai BBC-nél.
Sira hamarosan Madridba utazik, ahol találkozik a félelmetes Eva Perónnal – és elbűvöli őt. Később egy tangeri küldetésben vesz részt Barbara Hutton amerikai örökösnővel. Útja során árnyakkal találkozik a múltjából, akik mind arra törekszenek, hogy tönkretegyék őt – köztük egykori szeretőjével, Ramiróval, aki évekkel azelőtt elhagyta, amikor még nincstelen fiatal varrónő volt. Végül Marokkóban telepszik le kisfiával – és a fényes, rejtélyes Tanger városában, ahol minden elkezdődött, az élet az öröm és a beteljesülés ígéretét kínálja Sira számára.
Vypredané
17,71 €
dostupné aj ako:
Mindketten meghalnak a végén
Szeptember 5-én, kicsivel éjfél után a Halál-Hírek felhívja Mateo Torrezt és Rufus Emeteriót. Rossz hírei vannak számukra: még aznap meghalnak. Mateo és Rufus nem ismerik egymást, és más-más okokból ugyan, de mindketten szeretnének egy új barátot találni a Végnapjukon. A jó hír: erre is létezik egy alkalmazás, a neve: Végső Barát.
A Család
Két fiatal lány. Két család. És egy elkerülhetetlen végzet. Sofia Colicchio szabadon és öntörvényűen éli az életét. Antonia Russo megfontoltan, csendes megfigyelőként szemléli a világot maga körül. A két lány, akik születésük óta szívbéli jó barátnők, apáik titokzatos közösségének, a Családnak az árnyékában élnek.
A hagyományos vasárnapi vacsorák alkalmával a famíliák tagjai összegyűlnek, hogy a bőséges lakoma mellett üzletről tárgyaljanak, és újra meg újra megerősítsék a vérből és szeretetből táplálkozó szoros köteléket. Ám egy nap Antonia apja hirtelen eltűnik, és onnantól minden megváltozik. Sofia és Antonia hamarosan fiatal nővé serdül. Feleségként, anyaként és a Családban betöltött szerepük szerint igyekeznek helytállni a felnőttek világában. A brooklyni hétköznapok során egyre elszántabban feszegetik a határaikat, amelyeket a társadalmi elvárások kényszerítenek rájuk, és közben minden erejükkel azon vannak, hogy megőrizzék a barátságukat, amely nélkül létezni sem tudnak.
Egy végzetes estén azonban a sors próbára teszi a hűségüket egymás és a Család iránt. És csak az egyikük húzhatja meg a ravaszt, mielőtt túl késő lenne.
A 20. század első felében játszódó történelmi családregény nem pusztán két, mindenre elszánt fiatal nő küzdelmét, de a maffia könyörtelen törvényeit is kegyetlen őszinteséggel mutatja be.
dostupné aj ako:
Hamnet
Az 1580-as évek Angliájában, a pestisjárvány idején egy ifjú latintanár beleszeret egy rendkívüli, különc fiatal lányba, Agnesbe. A titokzatos nő kesztyűben, sólyommal járja családja földjét, jobban érti a növényeket és a bájitalokat, mint az embereket, rendszeresen fordulnak hozzá gyógyfüvei miatt.
Miután összeházasodnak, Agnes központi szerepet tölt be a londoni színpadon felfelé ívelő karriert befutó fiatal férfi életében. Három gyermekük születik: Susanna, és az ikrek, Hamnet és Judith.
Hamnet 1596-ban, tizenegy évesen váratlanul meghal egy hirtelen fellépő láztól. Apja négy évvel később megírja a Hamlet című darabot.
A díjnyertes írónő, Maggie O'Farrell könyve ennek a házasságnak a ragyogó portréja, egy gyásztól és veszteségtől sújtott család és egy csodálatosan erős nő megrázó története. Közben gyengéden megidéz egy fiút, akinek az életét mára ugyan elfeledték, de nevét a világirodalom egyik legünnepeltebb darabja őrzi.
Vypredané
14,84 €
dostupné aj ako:
Zerkó. Attila törpéje
„453-at írtunk Krisztus születése után. Ez a rómaiaknál 1206, a berbereknél 1403. Nagyjából harmincnyolc éves lehettem. Meglett férfi. Tulajdonképpen vége volt az életemnek. Már minden lényeges dolog megtörtént velem. De kár lett volna még meghalnom. A java ugyanis még csak ezután jött."
Az V. században járunk, Attila hun király idejében. Az emberiség éppen soron következő apokalipszise felé száguld. A világ lángol, ömlik a vér, birodalmak születnek és lesznek az enyészeté. Szerte a világban – Rómától Konstantinápolyig, Hippótól Mediolanumig, Catalaunumtól Zentesig – hunok, nyugat- és keletrómaiak, vandálok, gótok, szkírek, alánok, szarmaták, gepidák, zsidók, görögök (stb.) rohangálnak (vagy éppen tántorognak az erjesztett kancatejtől, a mézsörtől, az itáliai és galliai boroktól vagy a táltospipától), hogy a régi káoszból az újba taszítsák az emberiséget.
Az események krónikása Zerkó, a berber törpe, aki élete alkonyán korianderes bárányt falatozva, mellé jóféle Ikarion bort hörpölve meséli el kalandos történeteit a száját tátó kocsmai népségnek egy ciprusi tavernában. Zerkó élete során volt rabszolga és isten, udvari bohóc és börtöntöltelék, cirkuszi látványosság és hímringyó ? legfőképpen pedig szemtanúja Róma, Bizánc és a hunok küzdelmének.
Cserna-Szabó András legújabb kötete ókori pikareszkregény, kumisz szagú, groteszk road movie, történelmi tabló és annak paródiája - a folyton porig égő és hamvaiból mindig újraéledő világ egy kisember szemszögéből.
Vypredané
13,87 €
Nincstelenek
„Hallgatnotok kell mindig. Nem beszélhettek senkivel. Nem játszhattok senkivel. Nem szabad elmondani, hogy kik vagytok. Nem bandázhattok a többiekkel, a parasztgyerekekkel, mert mindig ti lesztek a bűnbakok. A fekete bárányok. Mindig titeket fognak okolni mindenért.”
Borbély Szilárd (1963–2014) regénye 2013-ban jelent meg először, azonnal a kortárs magyar irodalom alapművévé vált. A Jelenkor Kiadó Borbély Szilárd-életműsorozata a Nincstelenek új kiadásával indul, mely a szerző javításaival lát napvilágot.
Vypredané
12,90 €
Lacná kniha Volanie močiara (-50%)
Príbeh adopcie o hľadaní vlastnej identity, o naozajstnej slobode a láske. Ak si šťastný tam, kde si, sme šťastní aj my, píšu rodičia odkazy svojmu adoptívnemu synovi. Toto je nakoniec kyslík, ktorý potreboval, aby sa vrátil späť domov. Čarovné ilustrácie Marca Somu vykresľujú hry s vodou a odleskami, robotické figúry a prírodné prvky sa prirodzene zmiešajú.
Vypredané
6,50 €
13,00€
dostupné aj ako:
Menekülés Alaszkába
Alaszka, 1974. Kiszámíthatatlan. Könyörtelen. Megszelídíthetetlen. És van, akinek az utolsó lehetosége. A vietnámi háborús veterán, Ernt Allbright képtelen beilleszkedni a társadalomba. Amikor sokadjára is elveszíti a munkáját, hirtelen döntést hoz: a családjával északra, Alaszkába költözik, hogy ott boldoguljanak, Amerika utolsó, igazi határvidékén.
A tizenhárom éves Leni serdülőkorának zűrzavarában is abban reménykedik, hogy az új vidék egy jobb jövővel kecsegtet majd a családja számára. Eleinte úgy tűnik, Alaszkában az imáik meghallgattatásra találnak. De a tél közeledtével, ahogy sötétség ereszkedik Alaszkára, Ernt gyenge mentális állapota romlásnak indul, a család pedig kezd összeomlani. A külvilág veszedelmei lassacskán elhalványulnak az odabenn lakozó fenyegetés mellett. A vadonban senki más nem mentheti meg őket, csak magukra számíthatnak.
Kristin Hannah regénye emberi sorsokról és egy olyan helyről, melynek sem szépsége, sem veszélyei nem hasonlíthatók semmi máshoz. Merész, gyönyörű, letehetetlen történet szeretetről és veszteségről, a túlélésért való küzdelemről és a vadságról, amely az emberben és a természetben is ott bujkál.
Búzavirág
Ha valakit az életednél is jobban szeretsz, akkor kiszolgáltatod magadat a legnagyobb fájdalomnak.
Emíliát már kislányként elbűvöli a színpad varázsa, és az akkoriban még újdonságnak számító mozgókép. Udvarlójával, Vincével még egy amatőr filmet is forgatnak a lány főszereplésével, amellyel kapcsolatban nagyratörő terveik vannak. Ám a Nagy Háború kitörésekor a fiút elviszik katonának, Mimi pedig ápolónőként utazik ki a frontra, hogy megkeresse szerelmét...
A háború végeztével Mimi mindenét elveszíti: a vőlegényét, az egészségét, még színészi karrierje is derékba törni látszik. A lány azonban nem adja fel – többek közt Vince emlékéért is elhatározza, hogy beteljesíti régi álmukat, és rövid kitérők után Hollywoodban próbál szerencsét. Pálóczy Emília hamarosan Mimi Hamiltonként ünnepelt sztár lesz a kor filmcsillagainak oldalán, de vajon a sikerekben és csillogásban megtalálja-e az elveszített boldogságot?
Fábián Janka Búzavirág című regényében az Ághfay-kúria újabb nemzedékének sorsát követhetjük végig a huszadik század első évtizedeiben.
Elizabeth Finch
We'd like to introduce you to Elizabeth Finch.
We invite you to take her course in Culture and Civilisation.
She will change the way you see the world.
'The task of the present is to correct our understanding of the past. And that task becomes the more urgent when the past cannot be corrected.'
Elizabeth Finch was a teacher, a thinker, an inspiration - always rigorous, always thoughtful. With measured empathy, she guided her students to develop meaningful ideas and to discover their centres of seriousness.
As Neil, a former student, unpacks Elizabeth's notebooks, and remembers her uniquely inquisitive mind, her passion for reason resonates through the years. Her ideas unlock the philosophies of the past, and explore key events that show us how to make sense of our lives today. And underpinning them all is the story of J - Julian the Apostate, her historical soulmate and fellow challenger to the institutional and monotheistic thinking that has always threatened to divide us.
This is more than a novel. It's a loving tribute to philosophy, a careful evaluation of history, an invitation to think for ourselves. It's a moment to reflect and to gently explore our own theories and assumptions. It is truly a balm for our times.
This book has been printed with two different colour designs, blue and yellow. We are unable to accept requests for a specific cover. The different covers will be assigned to orders at random
Jak důležité je mít Filipa
Divadelní hra anglického spisovatele irského původu Oscara Wildea z roku 1895 . Konverzační komedie o třech dějstvích se satirickými prvky. Dílo charakterizují mistrné dialogy plné ironie,sarkasmu,paradoxů a aforismů .
Hlavními hrdiny jsou Algernon Moncrieff a Jack Worthing. A pak je tu ještě Gvendolína Fairfaxová, Algernonova půvabná sestřenice. Jack se do ní bláznivě zamiluje a touží se s ní zasnoubit. V Londýně vystupuje pod pseudonymem Filip, pod kterým ho zná i Gvendolína. Unešená tímto krásným jménem se sňatkem souhlasí. Její matku, Lady Bracknellovou, ale znepokojuje Jackův nejasný původ. Byl totiž nalezen v cestovní tašce na nádraží Viktoria. Pozve si ho proto na snubní rozhovor a rozhodne, že musí najít alespoň jednoho z rodičů…
Než vystydne káva, 2. vydání
Malá japonská kavárna Funiculi funicula ukrývá nečekané tajemství. Jedno z jejích míst umožňuje hostům kavárny, vrátit se zpět do minulosti. Musí však dodržet určité podmínky. Přítomnost však nezmění a čas mají omezený – než jim vystydne káva. Možnosti využijí čtyři dvojice – milenci, manželé, sestry a matka s dítětem. A právě jejich příběhy kniha vypráví a přináší dojemná rozuzlení jejich životních osudů.
Árulások
Ha az életed hazugságon alapul, lenne bátorságod kimondani az igazságot?
Montverrében, a réges-régi elitakadémián, amely magas hegyek közt búvik meg, a legjobbakat és legélesebb eszűeket képzik arra, hogy tökéletesen helytálljanak a grand jeu-ben – a nagy játszmában –, ebben a rejtelmes, misztikus vetélkedésben, amely a zenét, a művészetet, a matematikát, a költészetet és a filozófiát egyaránt ötvözi. Léo Martin egykor Montverre kiválósága volt, de azóta egy véres tragédia nyomán elveszítette a lendületét, már nem foglalkoztatja a tudományos pálya. Ehelyett a politika vonzásába került, a kormánypárt feltörekvő csillaga lett, hogy aztán egy apró botlás a karrierjébe kerüljön. Most száműzöttként kerül vissza Montverrébe, és maga sem tudja, milyen sors vár rá.
De az akadémia világa már nem is olyan, mint amilyenre Léo abból az időből emlékszik, amikor még rajongott az intézményért. Annak idején férfiak vezetése alatt állt – Montverre első számú embere most nő: bizonyos Claire Dryden. Ő tölti be a Magister Ludi tisztét, vagyis ő a nagy játszma feje. Léo rögtön szokatlan vonzalmat érez a magiszter iránt – mintha rejtélyes kötelék fűzné őket egymáshoz – noha biztos abban, hogy még soha nem találkoztak.
A legendás Nyárközépi Játszma közeledtével – amely az akadémia tanévének legnagyobb szabású rendezvénye – régóta eltemetett titkok kerülnek a felszínre, és évszázados hagyományokat rúgnak fel.
Bridget Collins ezzel az élénk képzelőerőre valló, mívesen megmunkált irodalmi alkotással bizonyítja, hogy nem véletlenül tartják a fantasztikus regények világának egyik legjelentősebb, markáns új hangjának.
dostupné aj ako:
Wounded Knee-nél temessétek el a szívem
A vadnyugat története indián szemmel
A Wounded Knee-nél temessétek el a szívem fél évszázada látott először napvilágot, de hatása ma is ugyanolyan erőteljes, mint ötven évvel ezelőtt, amikor nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az amerikaiak szembenézzenek őseik korábban egyértelműen dicsőségesnek tekintett "honfoglalásának" kegyetlenségével. A Vadnyugat története az indiánok szemszögéből az egyre telhetetlenebb telepesekről, a fehérek által sorozatosan megszegett szerződésekről, véres csatákról és egész indián törzsek elpusztításáról szól. Az őslakosok gyermeki hiszékenységét kihasználó amerikai kormány - habár látszólag az ő érdekeiket is védte - képmutató, hazug módon fosztotta ki a bennszülöttek természetes élőhelyeit. A fehér faj "feltartóztathatatlan haladásának" útja az indiánok otthonukból való kiűzetésén és gyakran lemészárlásán keresztül vezetett. A hivatalos dokumentumokat felhasználó könyv lapjain a különféle indián törzsek főnökei és harcosai saját szavaikkal számolnak be mindazokról a tettekről, amelyek egyértelművé teszik: a magát akkor felsőbbrendűnek tekintő fehér ember erkölcsileg semmilyen módon nem indokolható népirtást hajtott végre.
Vypredané
14,51 €
Poslední souboj
Vzrušující příběh o duelu mezi dvěma muži, ale také o ženě, která svou odvahou změnila historii.
Píše se rok 1386. Jean de Carrouges a Jacques Le Gris jsou přátelé, ze kterých se stanou soupeři, protože Marguerite, žena Carrougese tvrdí, že ji Jacques Le Gris znásilnil. Spor má rozhodnout souboj na život a na smrt, poslední oficiální duel mezi dvěma muži, který se ve Francii konal.
Tato kniha není fikce. Jména, postavy, místa ani zápletku si autor nevymyslel. Poslední souboj popisuje příběh, který se stal. Je založený na původních zdrojích, vyprávění v kronikách, právních záznamech a dalších dokumentech. Všechny osoby, místa, data a další detaily ? co lidé řekli a udělali, jejich často rozporuplné výpovědi u soudu a dokonce popis počasí ? to vše je skutečné. Vzniká tak působivý obraz lásky, hrdosti a rivality, který nám připomíná, že lidská povaha se v průběhu časů příliš nezměnila a že realita může být poutavější než fikce.
Kniha se stala inspirací stejnojmenného filmu R. Scotta.
dostupné aj ako:
The Lost Apothecary
With crackling suspense, unforgettable characters and searing insight, The Lost Apothecary is a subversive and intoxicating debut novel of secrets, vengeance and the remarkable ways women can save each other despite the barrier of time.
Hidden in the depths of eighteenth-century London, a secret apothecary shop caters to an unusual kind of clientele. Women across the city whisper of a mysterious figure named Nella who sells well-disguised poisons to use against the oppressive men in their lives. But the apothecary’s fate is jeopardized when her newest patron, a precocious twelve-year-old, makes a fatal mistake, sparking a string of consequences that echo through the centuries.
Meanwhile in present-day London, aspiring historian Caroline Parcewell spends her tenth wedding anniversary alone, running from her own demons. When she stumbles upon a clue to the unsolved apothecary murders that haunted London two hundred years ago, her life collides with the apothecary’s in a stunning twist of fate—and not everyone will survive.
Vypredané
11,95 €
Nebeský vězeň, 3. vydání
Barcelona, 1957. Daniel Sempere a jeho přítel Fermín, hrdinové románu Stín větru, se vracejí, aby čelili největší osudové výzvě. Právě když se zdá, že život rodiny Sempereových nabírá poklidný směr, navštíví jejich knihkupectví neznámý muž, jenž svým znepokojivým chováním předznamená odhalení tajemství ukrývaného dvě desetiletí v temné paměti města. Dozvědět se pravdu znamená pro Daniela vypořádat se s vlastním nejniternějším přízrakem. V Nebeském vězni, mistrovském románu plném intrik a emocí, se opět dokonale prolínají dějové linky předchozích knih, Stínu větru a Andělské hry: okouzlení literaturou a záhady, jež skrývá pohřebiště zapomenutých knih.
dostupné aj ako:
Snehová vločka
Osemnásťročná Debbie vyrástla na mliečnej farme štyridsať minút – no v skutočnosti celé veky – od Dublinu. Býva s matkou Maeve, ktorá verí, že máva prorocké sny. V karavane za rohom býva ešte jej strýko Billy, ktorý priveľa pije a rád sa na internete vydáva za nebohých slávnych spisovateľov. Debbie však začína nový život na vysokej škole v Dubline, a tak sa prvý raz sa ocitá za hranicami sveta svojho detstva. Krásny príbeh dospievania mladej ženy, ktorá sa učí kráčať svetom a občas ani sama nevie, kto je.
dostupné aj ako:
Klobučníkov hrad
Škótsky spisovateľ Archibald Joseph Cronin (1896 – 1981) obohatil zlatý fond klasickej románovej spisby o mnohé vynikajúce diela, ktoré tak ako v čase svojho vzniku i dnes uchvacujú čitateľov na celom svete. Medzi jeho najslávnejšie romány nepochybne patrí prvotina z r. 1931 Klobučníkov hrad, veľká románová kompozícia o živote a úpadku rodiny klobučníka Jamesa Brodieho, ktorá sa odohráva v malom škótskom mestečku v druhej polovici 19. storočia. Jej famózny úspech umožnil autorovi, vtedy mladému lekárovi, aby sa začal naplno venovať literárnej tvorbe. Román bol preložený do slovenčiny začiatkom 80. rokov minulého storočia a jeho nové vydanie vychádza so zámerom vrátiť meno slávneho autora do povedomia širokej čitateľskej verejnosti, odkiaľ sa v posledných desaťročiach nezaslúžene vytratilo.
Prekladateľka: Šarlota Barániková
Vypredané
19,90 €
Nechajte sa vtiahnuť do sveta najznámejších príbehov svetovej literatúry. Prežívajte osudy hlavných hrdinov a objavujte novinky, ktoré vám neustále prinášame v oblasti svetovej beletrie. Čítajte romány, novely, či poviedky od známych autorov ako Jane Austen, Haruki Murakami, Fjodor Michajlovič Dostojevskij, Jules Verne, Erich Maria Remarque, Paulo Coelho, Daniel Defoe, George Orwell a mnohých ďalších.




































