Hodnotenie



Jazyk


Veková kategória


Dostupnosť


Väzba


Stav


Rezervácia na predajni


Série


Edície


Disney - Sorsfordító történetek - Ahogy csillan a távoli fény


A Te Ka-val folytatott végzetes harc után, Vaiana legborzalmasabb félelmei válnak valóra: Te Fiti szíve darabokban hever, Maui vulkanikus kővé dermedt, a sötétség pedig azzal fenyegeti, hogy bekebelezi szeretett otthonát. Azonban, ami még ennél is rosszabb, hogy Vaiana se úszta meg sértetlenül a harcot. A karjától induló átok ugyanis lassan felemészti őt. Miközben kétségbeesetten próbál megoldást találni, Vaiana egy szigetre bukkan, ahol csupán egyetlen túlélő maradt: egy fiatal lány, Noe. Vaiana megkönnyebbül, hogy sorstársra talált, még ha kissé ijesztő is. A jó hír, hogy Noe tudja, hogyan lehet összeforrasztani a szívet: Te Fiti könnyeivel, azaz az istennő erejével átitatott drágakövekkel. Csakhogy a legenda szerint a könnyek szétszóródtak a szörnyek birodalmában. Vaiana és Noe elindulnak, hogy felkutassák az elveszett, hatalmas erejű könnyeket. Vajon képes lesz Vaiana helyreállítani a szívet a titkok és szörnyek sűrűjében? Vagy a pusztulás mindent elnyel, ami Vaianának igazán fontos?
U dodávateľa
15,46 €

Naskladané


Eva Konrádyová (1972) debutovala v roku 1999 zbierkou Venované. Na básne, ktoré vložila do druhej zbierky, čakala pokojne ako na úrodu celé desaťročie a nesú názov Pozbierané (2009). Verná svojmu naturelu a autorskému rukopisu, pridáva do tretice knihu Naskladané (2025). Výsledkom zhromažďovania textov, ktoré naznačujú jej vzťah k výtvarnému, hudobnému či filmovému umeniu, a ich ukladania do priestoru rodiny, priateľstiev i konkrétnych cestovateľských zážitkov je zaujímavý pokus o dialóg so svojím vnútorným ja a s Bohom. Verše nadväzujú na autorkinu predchádzajúcu tvorbu otvorenosťou aj autobiografickými motívmi. (Silvia Kaščáková)
U dodávateľa
11,50 €

Lilit kertje


Lucifer egy cseppet sem számított az érkezésére... Az Éden? Egy aranyketrec. A Teremtő kénytelen újraalkotni az embereket, de Lilit nem hajlandó engedelmeskedni. Sem neki, sem a férjének. Egy titokzatos hang öntudatra ébreszti, és megsúgja neki a Teremtő nevét. Ezzel fellobbantja benne a lázadás szikráját, és minden megváltozik. Kiűzve a kertből, a sivatagban vándorol, mígnem egy bukott angyalra, Luciferre talál. A két száműzött együtt száll alá a Pokolba, ahol azonban felettük lebeg a Teremtő haragja, közben pedig az Angyalok Birodalmában Gabriel a saját hatalmát építi. A Teremtőt lehetetlen legyőzni. Világuk, a szabadságuk sorsa megpecsételődni látszik, ám Lilit előtt megnyílik egy sötét út... Választania kell: szabadság vagy kárhozat. De a szabadság ára mindig vér.
U dodávateľa
15,75 €

Na každý den 2026


Vychází v péči editorek Romany Čunderlíkové a Markéty Slámové, které připravily příručku opět tematicky: "Život věřícího uprostřed vztahů jsme se rozhodly ukázat na 24 tématech, která charakterizují různé způsoby, jak se vztahovat." Kromě textů 62 autorů zde nově naleznete i ilustrace Lydie Férové, které každé téma otevírají.
U dodávateľa
10,67 €

Emlékszel majd Trencsénre?


A mágikus realizmus és a finom humor szövi át a történeteket. Cabala elmossa a határokat a tegnap, a ma és a holnap, illetve az itt és ott között. Vicces és komoly történetfragmentumokból állítja össze a térképet, és festi meg szereplői életének és sorsának mozaikját.
Na sklade 2Ks
14,00 €

Mire jó a barátság?


A diákok lázasan készülnek az év végi színielőadásra, ám Pam számára a próbák örömét egy családi nehézség árnyékolja be. Bátyja gondokkal küzd az új, philadelphiai pizzériájukban. De hogyan segíthetne neki Pam a messzi Cinnfordból? A Cinnfordi kalandok sorozat kötetei öt egérlányról szólnak: Colette, Nicky, Pamela, Paulina és Violet - ők Tea Angyalai! A Cinnford Egyetemen találkoztak, ahová a világ legkülönbözőbb tájairól érkeznek diákok. Ők öten elválaszthatatlan jó barátok lettek, együtt tanulnak, és együtt töltik a szabadidejüket. Cinnfordban az élet mindig tartogat meglepetéseket! A tanórák és sportversenyek mellett mély barátságok és szívet dobogtató szerelmek fűszerezik a hétköznapokat. Ezekről a kalandokról, Tea Angyalainak álmairól és érzéseiről mesélnek a történetek.
U dodávateľa
9,29 €

Rough Guides Mini Nice, Cannes and Monte Carlo: Travel Guide with eBook


This mini pocket Nice, Cannes and Monte Carlo is perfect for travellers looking for essential information in a compact format. Written by Rough Guides' experts, it provides key details on must-see places, top attractions, and curated recommendations to help you make the most of your trip. With suggested itineraries, dining tips, and practical advice, it's your go-to companion for a seamless travel experience. In this Nice, Cannes and Monte Carlo guidebook, you will find:- Curated recommendations of places - expert picks of main attractions, family-friendly activities, relaxing spots, and the best photo opportunities- What's new and when to go - an overview of recent changes in the destination, plus seasonal insights and sustainable travel tips- Things not to miss in Nice, Cannes and Monte Carlo - Colline du Chateau, Mougins, Musee Matisse, La Croisette, Promenade des Anglais, Casino de Monte Carlo, Marche Forville, Palais Princier, Vieux Nice, Iles des Lerins- Tailored trip plans - three unique itineraries, including a Perfect day for a short break- Food and drink - recommendations on local specialities and the best dining experiences- What to do in Nice, Cannes and Monte Carlo - entertainment, shopping, sports, kids' activities, events, and nightlife options- Practical information - essential tips on transportation, money, healthcare, and tourist resources- Overview maps - handy maps on the inside cover flaps show Nice, Cannes and Monte Carlo and around- French section - basic vocabulary and phrases from the local language- Striking photography - stunning full-color images to inspire your journey- Designed for comfort and sustainability - a velvet soft-touch cover for a secure grip and premium uncoated paper from responsibly sourced materials- Bonus eBook - free download with purchase for added convenience- Coverage includes: Nice, Cannes, Monaco, Cagnes-sur-Mer, Mougins, The EstérelWhether you're visiting for the first time or returning for a quick getaway, this guide to Nice, Cannes and Monte Carlo is your trusted travel companion. Packed with expert insights, practical tips, and curated recommendations, it ensures a smooth and enriching trip-no matter how short your stay.
U dodávateľa
12,49 €

Stupid Idiots


This witty yet thoughtful book examines stupidity and idiocy, and their most dangerous incarnation: stupid idiocy – the unthinking embrace of flawed thinking. While philosophers chase wisdom, this book takes a humbler route, asking instead how we might think just a little less badly. Drawing sharp distinctions between not thinking and thinking poorly, and doubling down on bad thought, it reveals how deeply these failings are tied to our mental habits. With clarity and humour, it considers how stupidity shapes everyday life and public discourse. Within its pages is a chapter on politics and a pointed critique of Donald Trump, ‘stupid idiot supreme’. This is an accessible philosophical guide for anyone who wants to better understand – and perhaps reduce – their own foolishness.
U dodávateľa
19,99 €

I Came Back for You


A mother begins to challenge everything she’s been told about her daughter’s murder in a shocking novel of suspense by a New York Times bestselling author. Ten years after her daughter, Melanie, was murdered, Bree Winter is finally moving on with a new love, a new home, and a new beginning. Then a deathbed confession from the convicted killer throws Bree’s life into a tailspin all over again. He readily confesses to murdering four girls. But not Melanie. At first, Bree and her ex-husband don’t buy a word of it. Until inconsistencies about the crime emerge. So does the dreadful feeling that the monster who shattered Bree’s family isn’t lying. The only way she can get to the truth is to power through the trauma and return to the town in upstate New York where Melanie’s life came to a brutal end. Bree will do anything to find justice for her daughter and finish this nightmare forever. Instead, it’s just beginning. Not only could the real killer still be in their midst, but as Bree begins to dig through Melanie’s past, what she discovers calls into question everything she has believed—about the crime and about Melanie herself.
U dodávateľa
26,99 €

Rough Guides Norway: Travel Guide with eBook


Ideal for independent travellers, this guidebook to Norway, written by Norway experts, goes beyond the basics. It blends must-see sights with hidden gems and offers unmatched practical guidance for seamless planning and on-the-go exploration. Packed with in-depth advice often missing from other guides, it helps you navigate with ease. From using public transport to discovering the best dining, accommodations, and local experiences, this guide covers it all. Every detail you need for a smooth and enriching journey. Inside this Norway travel book, you'll find:- Regional deep dive - in-depth coverage of key areas with curated experiences and honest reviews- Itinerary samples - tailored plans for different trip lengths and travel styles- Practical information - essential tips on getting there, using public transport, avoiding crowds, saving time and money, and traveling responsibly- Expert recommendations - insider advice on the best places to eat, drink, stay, and enjoy nightlife or outdoor activities- Seasonal tips - when to go to Norway, climate details, and festival highlights to plan your perfect trip- Must-see pick - unmissable sights handpicked by our authors - Geirangerfjord, cross-country skiing, Vigelandsparken, wildlife safaris in Svalbard, The Norsk Fiskevaersmuseum in A, Tte Oslofjord, Varoy's seabird colonies, Hjorundfjord, Bergen, Alesund, the Flamsbana, Whale-watching in Andenes, Nidaros Domkirke in Trondheim, the Jostedalsbreen glacier, Urnes Stave Church- Easy-to-use maps - colour-coded maps highlighting essential spots for dining, accommodation, shopping and entertainment- Cultural insights - engaging stories on local history, arts, and traditions for a deeper understanding of Norway- Language essentials - Norwegian phrases and vocabulary to help you connect with locals- Inspiring travel photography - stunning full-color images capturing the essence of Norway, and fueling your wanderlust- Designed for comfort and sustainability - a velvet soft-touch cover for a secure grip and premium uncoated paper from responsibly sourced materials- Bonus eBook - free download with purchase for added convenience- Coverage includes: Oslo and the Oslofjord, Southern Norway, Central Norway, Bergen and the western fjords, Trondheim, Lofoten, Tromso, StavangerTravel smart and experience Norway with confidence. Let this guide to Norway be your trusted companion to must-see sights, hidden gems, and local secrets for an unforgettable adventure.
U dodávateľa
22,99 €

555 samolepiek Labková patrola


Titul obsahuje 555 samolepiek a 8 maľovankových listov. Vybrané samolepky majú metalický efekt.
U dodávateľa
7,49 €

Élet szorongás és pánik nélkül?


Sarah Wilson egész életében küzdött a depresszióval. Bipoláris zavarral diagnosztizálták, mániák és mélypontok váltották egymást az életében. Több bestseller szerzőjeként egy ponton úgy döntött: nemcsak túlélni akar, hanem megszólítja azokat is, akik ugyanebben a küzdelemben élnek. Így született meg az Élet szorongás és pánik nélkül? című könyve. Mire jó a rengeteg gyógyszer és "csodamódszer", ha a gyógyulás mégsem érkezik meg? Ez a kérdés Sarah mindennapjait áthatotta - akkor is, amikor átmenetileg jobban volt, és akkor is, amikor a legsötétebb, legmegsemmisítőbb gondolatok uralták az elméjét. A szorongás ellenére - vagy talán épp miatta - egyre mélyebbre ásott az összefüggésekben, mígnem egészen közel került a problémák gyökeréhez. Ez a kötet rendkívül mély, személyes történeteken és a tudomány világából származó beszélgetéseken keresztül hozza tapintható közelségbe mindazt, amit egy mentális nehézségekkel élő ember nap mint nap átél. Kutatásai során olyan inspiráló gondolkodókkal találkozunk, mint a Dalai Láma, Brené Brown vagy Gretchen Rubin. A könyv felszabadító felismeréseket kínál azoknak, - akik gyógyszerekkel próbálnak egyensúlyban maradni, - akik sorra tesztelik az alternatív terápiákat, - akiknek emberfeletti bátorságra van szükségük a hétköznapi feladatok elvégzéséhez, - akik már alig emlékeznek arra, milyen volt az életük szorongás és pánik nélkül. Számtalan könyv született már a szorongás és a pánikbetegségek kezeléséről. De vajon a gyógyulás valóban egy előre megírt forgatókönyv szerint zajlik? Az Élet szorongás és pánik nélkül? azokhoz szól, akik a folyamatos küzdelem helyett az elfogadás útját választják - és ebben az elfogadásban fedezik fel egy mélyebb, gazdagabb és teljesebb élet lehetőségét.
Na sklade 1Ks
18,28 €

A gondoskodás forradalma - Hogyan formálja a ráhangolódó gondoskodás gyermekünk agyát és mentális egészségét


Minden szülő arra a nagy kérdésre keresi a választ, hogyan nyújthat a legtöbbet gyermeke számára, és hogyan alapozhatja meg leginkább a jövőjét? Greer Kirshenbaum szerint a tudomány válasza ma már egyértelmű erre: az élet első három évében nyújtott ráhangolódó típusú gondoskodás erős és rugalmas idegrendszert épít gyermekeinkben. Néhány idegtudományos alapismerettel felvértezve, a bennünk élő szülői ösztönökre hagyatkozva képessé válhatunk úgy támogatni gyermekeink fejlődését, hogy az nemcsak a mentális és fizi kai egészségüket javítja, hanem jelentősen hozzájárul későbbi életük kedvező alakulásához is. A gondoskodás forradalma egy újfajta szülői szemlélet mellett érvel. Idegtudósként, dúlaként és szülőként szerzett tapasztalataira támaszkodva Dr. Kirshenbaum nagy szakértelemmel és együttérzéssel világítja meg, miként segíthet a ráhangolódó gondoskodás szemlélete enyhíteni a szülői félelmeket és jelenthet biztos iránymutatást minden élethelyzetben. Megkérdőjelezi azt az elképzelést, miszerint gyermekeink önállóságát alacsony kapcsolódási szintű gondozással, például a kisbabák sírni hagyásával vagy az egyedül alvással lehetne megalapozni. Megmutatja, hogy a magabiztos, biztonságosan kötődő gyermek nevelésének útja valójában a ráhangolódó gondoskodás képességében rejlik: például abban, hogy annyit tartjuk ölben a kisgyermekünket, amennyit csak szeretnénk, reagálunk a sírására, együtt alszunk vele és fenntartjuk a bőrkontaktust. Ez erőteljes megelőző "gyógyszer" a súlyos mentális egészségügyi problémákkal szemben, amellyel a szülők a reziliencia ajándékát adják át a következő generációnak, ezzel együtt az átalakulás és a gyógyulás örökségét építve. "A gondoskodás forradalma megadja a szülőknek azt a tudást, útmutatást és felhatalmazást, amellyel maguk mögött hagyhatják az elavult gyakorlatokat, és arra összpontosíthatnak, ami valóban számít. Ez a könyv az idegtudományok és a szülői nevelés tudományának évtizedes eredményeit sűríti gyakorlatias, szemléletformáló megközelítéssé. Ezzel a szemlélettel úgy lehetünk jelen kisgyermekeink számára, hogy megalapozzuk az életen át tartó egészségüket és boldogságukat - a családok és eljövendő generációk számára egyaránt." Tina Payne Bryson, PhD A gyermeki elme és a Drámamentes fegyelmezés c. könyvek szerzője
U dodávateľa
15,49 €

Homo Sapiens AI


Tahle kniha není o AI. Je o nás v době AI. O tom, jak se orientovat ve světě, který se mění rychleji než naše schopnost ho chápat. Homo Sapiens AI není učebnice, ale mapa. Nabízí jazyk, prostor a nástroje pro osobní navigaci digitálním světem – od vitality přes vztahy až po náš vlastní vztah k technologiím. Klíčovou součástí je 11+1 mindsetových person – zrcadel, které ukazují různé postoje k AI. Pomáhají čtenáři vytvořit si vlastní Kompas, který může okamžitě aplikovat do života. Kniha je určena těm, kdo cítí tlak, ale hledají své vlastní tempo. A těm, kdo chtějí mluvit o AI jinak – lidsky, věcně, s odstupem i smyslem.
U dodávateľa
19,89 €

Az égbolt gyökerei


Az égbolt gyökerei Michal Habaj szlovák költő egyik legfontosabb verseskötete, poszthumanista hangvétele máig friss, eredeti hangot képvisel. Ez a kulcsfontosságú verseskötet 2020-ban változatlan formában újra megjelent a Kiborgok éneke című gyűjteményben. „Ha egy versben azt kérdezem, a víz fekete-fehér vagy színes képet közvetít-e, az egy hiteles és őszinte kérdés, amelyre abban a pillanatban nem tudtam válaszolni. Ha azt mondom, hogy nézd meg a régi könyvekben, nézd meg a régi festményeken, az annak a következménye, hogy a metarealitás – ami a médiarealitás egyik arca – sokkal inkább kéznél van, mint maga a valóság. És a világban, amelyről Az égbolt gyökerei című kötetben írok, az egyetlen lehetőség, hogy megtapasztaljuk az igazságot azokról a dolgokról, amelyeket a kiborg már csak ősrégi könyvekből, festményekből vagy videofelvételekből ismer. A kiborg nem a jövő, a kiborg ma már ott csírázik bennünk.” (Michal Habaj)
U dodávateľa
10,00 €

Ľahké tanky vpred!


Kniha popisuje konštrukciu a výrobu bojových útočných vozidiel TNH v rokoch 1930 – 1950.
Na sklade 1Ks
26,00 €

Az én alapszakácskönyvem - Sütés-főzés lépésről lépésre


Amikor Horváth Ilona több mint hatvan éve megírta Zseniális szakácskönyvét, még nem sejtette, hogy Évtizedeken át ez lesz az, melyből a sütés-főzés tudományát Nemzedékek sora tanulja meg. Ám az eltelt bő fél évszázad Alatt sok minden változott a konyhán és környékén. Más Lett a választék, beszerezhetők az egzotikus gyümölcsök, A tengeri herkentyűk, és sok egyéb is kapható, ami Pár évtizede még elképzelhetetlen volt. Már azon sem lepődik meg Senki, ha olasz lasagne, kínai édes-savanyú leves vagy éppen Zamatos thai rizses csirke az ebéd. De nemcsak a szokásaink és A körülmények változtak, hanem a felfogásunk is: figyelünk, mi Kerül a kosarunkba vagy a tányérunkra, tudatosabban étkezünk. Átértékelődött tehát sok minden. Az én alapszakácskönyvem Célja, hogy egy pillanatig sem feledve a magyar konyha Számtalan kitűnő fogását és követendő hagyományait, az új Kihívásoknak is megfeleljen. Így nemcsak a klasszikus hazai ételeket gyűjti Össze, hanem sok-sok külföldi, de már itthon is rendszeresen főzött, meny- NYei specialitást. Helyet kapott még benne egy terjedelmes táplálkozási lexikon, Valamint egy kalóriatáblázat; a recepteket pedig kiegészíti számtalan fortély és Egy olyan egyedülálló - a tudatos étkezéshez nélkülözhetetlen - kis összefoglalás, Melyből megtudhatjuk az adott étel kalória-, tápanyag- és koleszterintartalmát.
U dodávateľa
15,49 €

Tovább


Mitől lovag egy lovag? A fickó, aki rendbe hozza a rendbehoznivalót, megmássza a lélek létráit a hölgyéért, szélmalomharcot vív, kimászik a múltból és benn ragad a jövőben. Meghal. Utazik. Macsovszky Péter Továbbjának lovagja túléli a karikatúradiktatúrát, a toxikus anyját, a családját, a kort és a hazáját – aztán meg a saját halálát. Kelet-Közép-Európát. Majd egy olyan világra ébred, ahol megszűntek az ok-okozati összefüggések, hülyegyerekek mondanak nagyon okosakat, minden valahonnan rémlik, csak nem jól. Elállatiasodás, dulcineázgatás, rocinantézés, zörgő páncélban óceánt átrepülés… A Tovább a düh és a derű könyve. A paródia paródiája. Adva van egy plusz élet – de vajon mi az alku tárgya?
Na sklade 2Ks
12,00 €

Zo svetla a ticha


Zo svetla a ticha je jemný, kontemplatívny text o návrate k podstate bytia. Autorka neponúka učenie ani systém – každá veta je skôr stopou vedomia, ktoré si spomína samo na seba. Kniha vedie čitateľa do priestoru, kde sa slová prirodzene menia na ticho a ticho opäť na slová. Text sa dotýka otázok Zdroja, z ktorého vzniká svet, myseľ aj ľudský príbeh. Hovorí o ilúzii sveta, o utrpení ako bráne k poznaniu, o meditácii, dychu, jóge, karme či jednote všetkého bytia. Kapitoly plynú ako dych – miestami ako poézia, miestami ako modlitba – a pozývajú k zastaveniu, vnútornému stíšeniu a hlbšiemu vnímaniu reality. Táto kniha nie je určená na rýchle pochopenie. Je pozvaním k návratu – k tichu, z ktorého všetko vzniká.
U dodávateľa
18,00 €

Najpredávanejší autori v tejto kategórii: Dominik Dán, Joanne K. Rowling, Elle Kennedy, Freida McFadden, Sarah J. Maasová.