Animus strana 29 z 64
vydavateľstvo
Itt járt Britt-Marie
Britt-Marie hivatása negyven éven át az volt, hogy makulátlan rendet és tisztaságot tartson sűrűn utazgató és gyakran túlórázó férje körül. Ám útjaik elválnak, s ő, akinek lánykorában volt utoljára munkahelye, minden áron dolgozni akar. Mivel nem válogathat, elfogadja az egyetlen állást, amelyet a munkaközvetítőben ajánlanak neki, és Borgba utazik, ebbe a válság sújtotta községbe. Egy „hallatlanul koszos”, felszámolás előtt álló ifjúsági otthont kell rendben tartania, éppen neki, aki nem tűr meg semmiféle piszkot és rendetlenséget. Ráadásul, ki tudja, hogyan, hamarosan az ifjúsági focicsapat vezetőjének szerepében találja magát. Pedig nem sok minden áll tőle a focinál távolabb. De Britt-Marie-t nem olyan fából faragták, hogy megijedjen a feladattól: intézkedni kezd, engedélyeket kér be, nyilvántartásokat vezet – rendet csinál és rendet tart. Az egyedülálló, messziről érkezett nőből akaratlanul a közösség egyik kulcsembere lesz. És felfigyel rá egy magányos férfi is – Sven, a helyi rendőr. Kérdés, hogy mindez elegendő-e ahhoz, hogy Britt-Marie újra otthonra találjon. Különös tekintettel arra, hogy volt férje is felbukkan a színen…
Na stiahnutie
6,73 €
dostupné aj ako:
Gyalázat
Erlendur felügyelő nem csak a bűnnel, önmagával is harcban áll. Úgy érzi, halaszthatatlanul ki kell szállnia a mókuskerékből, hogy békére leljen kissé. Munkatársnője, Elínborg helyettesíti, aki hamar bekerül a mély vízbe: egy fiatal férfit holtan találnak otthonában, átvágták a torkát. A lakásba való erőszakos behatolásnak nincs nyoma. A helyszínelők a női pólót viselő áldozatnál randidrogként ismert szerre bukkannak, ágya alól pedig egy színes kasmírsál kerül elő. Elínborgnak, ha kézre akarja keríteni a gyilkost, úrrá kell lennie az áldozattal szembeni erős ellenszenvén, a nyomozás során ugyanis fokozatosan feltárul a halott férfi énjének sötét oldala.
Na stiahnutie
5,61 €
dostupné aj ako:
Kell egy pszichológus, mondta Isten
Dr. Jakob Jakobi pszichoterapeutától elpártolt a szerencse. Elvált, szakmájában csődöt mondott, és nincs egy vasa sem. Ilyen szánalmas állapotban találkozik Abel Baumann-nal, egy szintén peches cirkuszi bohóccal, aki különös személyiségzavarban szenved: azt állítja, ő Isten, és jelenleg terapeutát keres, mert Isten is lehet bajban. Jakobot vonzza a rokonszenves, sokoldalú, ám véleménye szerint nagyon is e világi férfi személyisége, és vállalja a terápiát. Hamarosan egy közös utazáson találják magukat, és dr. Jakobi meginog: már nem is olyan biztos benne, hogy csak egy ügyes szemfényvesztővel van dolga. Sőt az is megkérdőjeleződik, hogy voltaképpen ki segít kin.
Na stiahnutie
5,61 €
dostupné aj ako:
33 szerelmi háromszög a történelemben
Vajon miért érdekel bennünket, mit ettek, ittak, hogyan öltözködtek, kiket szerettek és kiket csaltak meg azok, akiknek történelemformáló tevékenységéről már annyi mindent tudunk? Túlzott kíváncsiság lenne az oka, vagy egyszerű pletykaéhség? Nem valószínű. A történelem hírességeinek szerelmi élete iránti érdeklődés úgy is értelmezhető mint ősi emberi igény a társadalmak élén álló vezetők alaposabb megismerésére. Márpedig hétköznapi szerepekben közelebb érezhetjük magunkhoz a nagyságokat, mint trónusaikon vagy minisztereik között, hadseregeik élén vagy politikai döntéseik meghozatala közepette.
Na stiahnutie
6,73 €
dostupné aj ako:
A néma lány
A négytagú Carlsten családot saját otthonában, békés reggelijük közben brutálisan meggyilkolják. Indítéknak nyomát sem találni. Átlagos emberek voltak, a helyi közösségbe jól beilleszkedtek, talán csak környezetvédő szenvedélyükkel lógtak ki a sorból. De néhány feljelentés - környezetre ártalmas szerek árusítása vagy illegálisan kilőtt állatok miatt - elég ok volna egy bestiális gyilkosságra? A helyi rendőrség Sebastian Bergman kriminálpszichológus és a királyi gyilkossági nyomozóhatóság segítségét kéri, ám sem az egyetlen gyanúsított kihallgatása, sem a gyilkos fegyver tulajdonosának azonosítása nem vezet eredményre. A kudarc küszöbén azonban kiderül: valakinek látnia kellett a gyilkosságot! De hol lehet az illető? S vajon ki találja meg előbb? Sebastian Bergman vagy a férfi, akinek csak a lábnyomát ismerik…
Na stiahnutie
6,73 €
dostupné aj ako:
Ártatlanok
1974 nagyszombatján egy öttagú család nyom nélkül eltűnik a Fjällbacka partjainál fekvő Valö szigetéről. A kiérkező rendőröket különös látvány fogadja: a ház úgy fest, mintha a család - az ünnepi ebéd közepén - egyszerűen felállt és távozott volna, magára hagyva az egyéves Ebbát, aki magányosan sírdogált az étkezőben.
Na stiahnutie
6,73 €
dostupné aj ako:
Más bőrében
1944, Németország. A szövetségesek pilótái már uralják a légteret, ám az ellenséges vonalak mögé még mindig nagyon kockázatos behatolni. A két fiatal brit felderítő repülőgépét is találat éri, de sikerül katapultálniuk. A nyomkövető kutyák csaknem beérik őket, amikor felugranak egy német vonatra, amely fizikailag vagy pszichésen sérült tiszteket szállít. Már német egyenruhában érkeznek meg a titkos katonai kórház pszichiátriai részlegébe. James az elektrosokk-kezelések és a kísérleti gyógyszerek hatására egyre mélyülő apátiába süllyed, miközben Bryan menekülési terveket kovácsol. Kiderül, hogy rajtuk kívül is akadnak szimulánsok a kórházban, s épp ők azok, akiktől a leginkább tartaniuk kell. Mert korántsem a lebukás az egyetlen halálos veszély, amivel szembe kell nézniük.
Na stiahnutie
6,73 €
dostupné aj ako:
Sámándob
Lappföldön, a negyvennyolc napos sarki éjszakában vad vihar tombol. Az ötvenes éveiben járó, számi származású Klemetnek és az ifjú, szőke Ninának rénrendőrként az a dolga, hogy rendet tartson a rénpásztorok között, akik jobbára a csordák keveredése miatt kerülnek konfliktusba. Ám váratlanul valódi nyomozói feladatuk akad: a kautokeinói múzeumból eltűnik egy ősi sámándob, és ugyanaznap meggyilkolnak egy számi rénpásztort. Van összefüggés a két bűnügy között? Miért vágták le az áldozat fülét, és miért metszettek bele olyan jelet, amilyet a rénszarvasokéba szokás? Ezt kell kiderítenie a nyomozópárosnak, miközben meg kell küzdeniük a rendőrségi rasszizmussal, a nagypolitika szempontjaival s önnön korlátaikkal is.
Na stiahnutie
5,61 €
dostupné aj ako:
Sapiens
A tűz tett minket veszedelmessé. A pletyka együttműködővé. A mezőgazdaság még éhesebbé. A mitológia tartotta fenn a törvényt és a rendet. A pénz adott valamit, amiben mind bízhatunk. Az ellentmondások teremtették meg a kultúrát. A tudomány tett minket a teremtés urává. De egyik sem tett boldoggá…
A világhírű jeruzsálemi egyetemi tanár szerint így foglalható össze annak története, ahogyan jelentéktelen majmokból a világ uraivá váltunk.
Na stiahnutie
8,42 €
dostupné aj ako:
Határtalanul
Carl Morcköt, a döglött aktákat kezelő Q-ügyosztály főnökét reggeli szunyókálásában zavarja meg a Bornholm szigetéről érkező telefonhívás. Kollégája egy tizenhét éves ügy részleteit kívánja megosztani vele. Morck hallani sem akar az új feladatról, amit rá akarnak sózni, s rövid úton le is rázza a kéretlen hívót. Ám csak pár óra telik el, s egy abszolút váratlan fordulat úgy feldühíti Carl önfejű asszisztensét, Rosét, hogy nincs mit tenni: az ügyosztály akcióba lép. A távoli dán szigeten több mint másfél évtizede eltűnt egy életvidám, fiatal nő, akit azután egy fán lógva találtak meg. A nyomozás szálai egy furcsa, napimádó szektához vezetnek. Morcknek és segítőinek – Rosénak, Assadnak és az újonc Gordonnak – egy egész gyilkosságsorozatot kell felderíteniük, miközben egy ördögi manipulátor mindent megtesz, hogy eltakarítsa őket az útból.
Na stiahnutie
6,73 €
dostupné aj ako:
Sír a hegyekben
A vadregényes Jämtlandon két barátnő túrázni indul. Egy folyóvölgybe érve egyikük megcsúszik, és hirtelen megkapaszkodik valamiben, amiről kiderül, hogy nem más, mint egy csontváz keze. A kiérkező rendőrség feltárja a területet, és felületesen elföldelt holttestekre bukkan. A nyomozócsoport – amelynek Sebastian Bergman kriminálpszichológus újra a tagja – kideríti, hogy a hat tetemből kettő egy 2003 őszén eltűnt házaspáré, ám a másik négy maradvány – két gyermeké és két felnőtté – azonosítása lehetetlennek tűnik, pedig bizonyosnak látszik, hogy mind egyszerre kerültek a földbe.
Na stiahnutie
6,73 €
dostupné aj ako:
Fehér éjszaka
Vajon akkor kezdődött ez a történet, amikor rájöttem, hogy csak a negyedik legjobb focista vagyok az osztályban? – teszi fel magának a kérdést Jon, aki szerény drogüzletét feladva kénytelen elszegődni a Halászhoz, az oslói drogbáróhoz. Sikeres is behajtóként, hiszen elegendő, ha csak kiejti az alvilág nagy hatalmú urának nevét, és az adósok azonnal fizetnek. Egy napon azonban a Halász olyasvalamit kér, amit Jon már nem teljesít, sőt átveri és meglopja megbízóját. A megtorlás elől egészen egy isten háta mögötti kis lappföldi faluig menekül, ahol nyáron nem nyugszik le a nap. Egy elhagyatott vadászkunyhóban húzza meg magát, ahol a kínzó emlékek, a magány és a fehér éjszakák lassan az őrületbe kergetik. És a Halász emberei közelednek. A bujdosó jól tudja: ha nem akarja, hogy elkapják, olyan kiszámíthatatlannak kell lennie, hogy maga se tudja, mi lesz a következő lépése.
Na stiahnutie
5,61 €
dostupné aj ako:
Az Ezüstfiú
Aladdin szülei vendéglősként keresik kenyerüket egy svéd kisvárosban. A tél beálltával arra lesznek figyelmesek, hogy valaki dézsmálja a húsgombóckészletüket. Aladdin egy fiúra gyanakszik, aki a fagyos idő ellenére rövidnadrágban ólálkodik a víztorony körül, amelyben az étterem működik. Többször is megpróbálja megközelíteni, de a másik mindig úgy eltűnik, hogy még a nyomát sem látni a frissen esett hóban. A török kisfiú és két barátnője, Billie és Simona jól tudják, hogy kísértetek nincsenek, de azért ez több mint különös! És itt van ez a legenda is a száz évvel ezelőtt élt Ezüstfiúról… A három barát elhatározza, hogy végére járnak ennek az ügynek, még ha egész éjszaka virrasztaniuk is kell miatta…
Na stiahnutie
5,61 €
dostupné aj ako:
Ami nem öl meg
Rajongók milliói remélték, hogy a skandináv krimit világhíressé tevő tetovált lány története így vagy úgy, a szerző, Stieg Larsson hirtelen halála után is folytatódhat. Időről időre nem megerősített hírek kaptak szárnyra a Millennium-sorozat fiók mélyén rejtőző negyedik kötetéről. Mígnem egy váratlan fordulattal a svéd kiadó felkérte a közismert írót, újságírót, David Lagercrantzot, hogy írja meg a folytatást. Lisbeth Salander, a tetovált lány tehát újra a rosszfiúk nyomába ered, s a regényben természetesen feltűnik Mikael Blomkvist, a Millennium főszerkesztője is. Az akciódús cselekményről most csak annyit árulhatunk el, hogy egy különleges képességű kisfiú is kulcsszerepet kap benne.
Na stiahnutie
6,73 €
dostupné aj ako:
A nagymamám azt üzeni, bocs
Elsa majdnem nyolcéves, és „különleges”. Nagymamája hetvennel több, és némileg őrült. Hogy mennyire, azt ki-ki másként értékeli. Másként a szomszéd, akit nagymama mintegy véletlenül eltalál egy paintballfegyverrel, máshogy a saját lánya, aki (többek között) dohányzási szokásai miatt neheztel rá, és megint másképp az ingyenújság terjesztője, aki nem ért a szép szóból, hogy nagymama nem kér reklámot. Olykor Elsa is őrültnek tartja őt, pedig neki nagymama az egyetlen barátja. Az iskolában ugyanis inkább csak zaklatókat tud szerezni az, aki mások szerint nem tud alkalmazkodni a többiekhez, és amúgy is túl érett a korához képest. Nagymamával azonban bármelyik este elutazhat Félálomországba, ahol Elsa mássága ünnepelt erény, és ahol lovagként bátorságot gyűjthet. Amire hamarosan minden eddiginél nagyobb szüksége lesz. Nagymama ugyanis meghal, és leveleket hagy hátra, amelyekben bocsánatot kér azoktól, akiket életében megbántott. Ezeket a váratlan helyeken felbukkanó üzeneteket Elsának kell eljuttatnia a címzettekhez – jobbára házbéli szomszédaikhoz –, akikről olyan meglepő dolgok derülnek ki, amelyek nem csupán a kislány, de az egész közösség életét felbolygatják.
Na stiahnutie
6,73 €
dostupné aj ako:
Kihantolt bűnök
Egy külvárosi építkezésen rejtélyes csontvázat találnak. Erlendur, a nyomozó először arra gondol, hogy csupán az Izlandon szokásosnak mondható történet áll a haláleset hátterében: valaki eltűnik egy hóviharban, s évek, évtizedek múltán rátalálnak. Ám a körülményekben van valami nyugtalanító. Ott van először is a csontváz különös testtartása… Aztán nem messze tőle, az a négy, szabályosan ültetett ribiszkebokor, a semmi közepén. Mintha egyszer már laktak volna itt… Erlendur nem is sejti, milyen mélyre kell ásnia a múltban, hogy fény derüljön a rég elhantolt igazságra.
Na stiahnutie
5,61 €
dostupné aj ako:































