Animus strana 42 z 53

vydavateľstvo

Vérvirág


Miután Sara édesapja titokzatos körülmények között meghal, a lány szülővárosából Stockholmba költözik, hogy ott próbáljon új életet kezdeni. Eleinte már-már túlságosan simán mennek a dolgok: a külvárosi kávézóból, ahol dolgozni kezd, egykettőre egy jól menő PR-ügynökséghez kerül, és szegényes albérletét egy belvárosi luxuslakásra cseréli. Hamar rádöbben azonban, hogy nem minden az, aminek látszik. Különös, egyre rémisztőbb és megmagyarázhatatlanabb dolgok történnek vele, amik lassan az őrületbe kergetik. Apja iratainak tanulmányozása közben döbben rá, hogy ő is, és a családja is veszélyben vannak. Valaki nagyon akar tőlük valamit. De vajon mit? Izgalmas, szövevényes thriller egy hajmeresztő játszmáról és arról, hogy mit tehet az egyén a hatalommal szemben. Az Ellenállás-trilógia I. kötete.
Na stiahnutie
6,73 €

dostupné aj ako:

A Mengele-lány


Esténként, mikor elvesztett szeretteimre gondolok, azt kérdezem magamtól: hogy élhetted ezt túl? Nem is tudom... Azt hiszem, kizárólag a szerencsének és a véletleneknek köszönhetően. Stern Rózsa Ibolya „Mengele-lány" volt. Egyike a sokaknak, akiknek el kellett szenvedniük Josef Mengele kísérleteit. Egyike azon keveseknek, akik ezt túlélték.  1944 júniusában több százezer zsidót indítottak útnak marhavagonokban Ibolya hazájából, szlovákiai magyar területekről. Senki nem tudta, hová tartanak, mi következik. Ibolyának Auschwitz-Birkenau, Ravensbrück, Buchenwald és Neustadt bei Coburg. Négy állomás, négy haláltábor, kitörölhetetlen borzalmak színhelyei. Ibolya, mint oly sokan, mindent elveszített: otthonát, családját, szeretteit. De soha nem veszítette el a reményt, és volt benne elég erő ahhoz, hogy megkockáztassa a szökést. Ráadásul neki köszönhetően fogták el a birkenaui láger egyik embertelen felügyelőnőjét is.    Ibolya évtizedekkel a vészkorszak után, már Viola néven mesélte el emlékeit Veronika H. Tóth újságírónak. Memoárja az ő és mások sorsát örökíti meg - olyan sorsokét, amelyeknek nem lenne szabad feledésbe merülniük.
Na stiahnutie
6,73 €

dostupné aj ako:

Merci, nagyik!


Julia, a harmincas évei elején járó pszichológus nehéz időszakon megy keresztül. Egy hirtelen ötlettől vezérelve feladja addigi életét, és állást vállal egy vidéki idősek otthonában. Mikor megérkezik új munkahelyére, kábé annyira hisz a boldogságban, mint a Mikulásban, és ami még rosszabb, már a beköltözése napján rádöbben, hogy egyáltalán nem rajong az idősekért. Ám ahogy telnek a napok, hetek, rájön, hogy az otthon lakóitól bizony sokat tanulhat. Pedig nehéz elképzelni, hogy visszatérhet az ember életkedve a tréfamester bácsik, álmodozó nénik és az összetört szívű kollégák között. Julia mégis kezdi úgy érezni, talán mégsem átok, hogy éppen itt kötött ki. Ráadásul a szerelem is szívesen bukkan fel ott, ahol a legkevésbé várják.   Ez a fanyar humorú francia regény olyanokról szól, akiknek van mit mesélniük az életről. No és olyanokról is, akiknek még meg kell írniuk a saját meséjüket. Felemelő, megható, vicces és emberséges. Igazi örömóda.
Na stiahnutie
6,73 €

dostupné aj ako:

A Paganini-szerződés


A Stockholmot körülvevő szigetvilágban egy elhagyatott hajó sodródik. A fedélzetén egy fiatal lány fekszik, holtan. A rendőrségi vizsgálat szerint megfulladt, ám víznek sem a kabinban, sem a ruháján nincs nyoma. Másnap a belvárosban, egy teljesen üres lakásban egy férfi felakasztott holttestére bukkannak. Még egy szék sincs a szobában, amelyre felállhatott volna, Joona Linna mégis meg van róla győződve, hogy öngyilkosságot követett el. Mindkét rejtélynek a felügyelő ered a nyomába, és az események hamar igen komolyra fordulnak. Kiderül, hogy az eseteknek valamiképpen közük van az illegális svéd fegyverexporthoz, így a nyomozás szálai a legkönyörtelenebb bűnözők köreibe vezetnek, ahol olyan megállapodások köttetnek, amelyeket még a halál sem tesz semmissé...
Na stiahnutie
6,73 €

dostupné aj ako:

A lány, aki kétszer élt


Egy stockholmi parkban egy hajléktalan férfi holttestére bukkannak. A hatóságok eleinte úgy vélik, hogy a férfi halála csupán sajnálatos szerencsétlenség. Fredrika Nyman igazságügyi orvosszakértő azonban gyanakodni kezd, és megkeresi Mikael Blomkvistet, akinek a telefonszáma ott rejtőzött az elhunyt zsebében. Az újságíró vonakodva bár, de nyomozni kezd az ügyben. Kideríti, hogy a hajléktalan többször emlegette nyilvánosan a svéd védelmi minisztert. Vajon igaz, amit róla mondott, vagy csupán egy elborult elme szüleménye? És mi köze mindehhez a kormánynak? Mikael Lisbeth Salanderhez fordul segítségért, de a lány Moszkvába utazott, hogy egyszer s mindenkorra leszámoljon a testvérével, Camillával, ugyanis elhatározta, hogy ideje üldözöttből üldözővé válnia.
Na stiahnutie
6,73 €

dostupné aj ako:

Sebek a falon


Kroszner Barnabás élete látszólag sínen van. Szép családi házban él feleségével, aki gyermeket vár. A férfi egykori zűrös, drogokkal és nélkülözéssel teli életét is maga mögött hagyta. Egy nap azonban hívást kap a rendőrségtől. Édesanyját, akivel évek óta nem találkozott, brutálisan megkínozták és megölték. Kroszner a szülőfalujába, Verkénybe megy, hogy elrendezze az ügyeket. Nem is sejti, hogy ez egy pokoli utazás kezdete.
Na stiahnutie
6,73 €

dostupné aj ako:

Mínusz 18


Egy végzetes autós üldözést követően egy piros BMW a vízbe hajt a helsingborgi kikötő mólójáról. A volánnál egy IT-szakember ül, aki mobiltelefonos játékok fejlesztéséből gazdagodott meg. Amikor felhozzák a testét a vízből, és felboncolják, kiderül, hogy a férfi már két hónapja halott, s azóta egy mélyhűtőládában tárolták a testét.  A rendőrség bűnügyi osztályán olyan nyugalom honol, hogy Fabian Risk és kollégái szinte megörülnek a lefagyasztott milliomos esetének. Csakhogy a nyomozás különös eredményekre vezet, és kiviláglik, hogy ha nem jönnek rá gyorsan a gyilkos kilétére, újabb áldozat végezheti a fagyasztóban.Eközben Dániában Dunja, miután másfél évig hiába keresett nyomozói állást, kénytelen közrendőri munkát vállalni. Ám amikor egy hajléktalan férfit kegyetlenül meggyilkolnak, képtelen megállni, hogy ne kezdjen magánnyomozásba, s útja hamarosan Helsingborg felé vezet. Hátborzongató, szövevényes, könyörtelen. Le a kalappal Ahnhem előtt!
Na stiahnutie
6,73 €

dostupné aj ako:

Fenyőgyanta


Jens Haarder tizenhárom éves volt, amikor elveszítette az édesapját. De szerencsére megtanulta, hogyan lehet megőrizni a halottakat az örökkévalóság számára. Fenyőgyantával.  Jens a világtól elzárva, egy szigeten él édesanyjával, amíg egy nap meg nem ismeri Mariát: szerelmes lesz, megnősül, családot alapít. Felelős családfőként pedig elhatározza, hogy megóv mindent és mindenkit, akit szeret. Bármi áron.Liv Haarder hatéves, és tébolyult édesapja bűvkörében cseperedik egy csapdákkal körülvett, szeméttel és lopott holmival elbarikádozott házban. Szülei halottnak nyilváníttatták, a külvilág számára ő nem is létezik: nem jár iskolába, nincsenek barátai, a természet az otthona, a sötétség az egyetlen társa. A sötétség, ami elnyeli a fájdalmat. A Fenyőgyanta a veszteségtől való görcsös félelemről, a meghasonlottságról és a paranoiáról szól, valamint arról, mit jelent a szeretet – egy beteg elme nézőpontjából.Különleges skandináv krimi, melynek fojtogató légköre sokáig nem ereszt.
Na stiahnutie
6,73 €

dostupné aj ako:

Lakhatatlan Föld


Mi vár ránk a Földön az elkövetkezendő harminc évben és utána? Aki a globális felmelegedéssel kapcsolatban elsősorban a tengerszint emelkedése miatt aggódik, az épp csak a felszínét kapargatja a lehetséges borzalmaknak. Mert a felszín alatt élelmiszerhiány, menekültválság, klímaháború és gazdasági hanyatlás rejlik. Vagyis rosszabb, sokkal rosszabb a helyzet, mint gondolnánk. A Lakhatatlan Föld „korszakalkotó mű” (The Guardian), egyszerre vázlat a közeljövőről és elmélkedés azon, vajon milyennek látják majd ezt a jövőt azok, akik átélik: hogyan változtatja meg a felmelegedés a világpolitikát, a technológia és a természet jelentőségét, a kapitalizmus fenntarthatóságát és az emberi haladás irányát. A Lakhatatlan Föld szenvedélyes felhívás a cselekvésre. Most ugyanis, hogy a világ egyetlen lépésre van a valódi katasztrófától, ideje cselekednünk. Mert a felelősség a miénk. „A Lakhatatlan Föld aprólékosan dokumentált, ökölbe szorított kézzel megtett utazás a melegedő bolygónkra veselkedő veszélyek között.”
Predaj skončil
7,04 €

Vadászkutyák


Tizenhét évvel ezelőtt Cecilia Linde, a gazdag családból való tinilány elrablása és meggyilkolása egész Norvégiát megrendítette. Gyilkosa most szabadul, és azonnal ügyvédet is fogad, ugyanis azt állítja, hogy ártatlanul ítélték el. Érvei olyan meggyőzőek, hogy William Wistinget, aki annak idején a nyomozást vezette, hamarosan felfüggesztik bizonyítékhamisítás vádjával. És mintha ez nem lenne elég, a történelem megismétli önmagát: egy újabb fiatal lány tűnik el, ugyanolyan rejtélyes körülmények között, mint egykor Cecilia. Wisting lánya, Line, aki bűnügyi tudósítóként dolgozik, úgy határoz, hogy kerül, amibe kerül, segít apjának tisztázni a nevét.
Na stiahnutie
6,73 €

dostupné aj ako:

Cilka utazása


Cecilia Klein mindössze tizenhat éves volt, amikor 1942-ben elvitték az auschwitz–birkenaui koncentrációs táborba. A története itt akár véget is érhetett volna, ám egy magas rangú náci tisztnek megtetszett a lány csodálatos, hosszú haja, és elkülönítette őt a többi fogolytól. Cilka keserű leckék árán tanulta meg, hogy a hatalom közelében lenni egyet jelent a túléléssel, és tette, amit tennie kellett, hogy életben maradjon. Ám a legszörnyűbb lecke akkor következett, amikor már azt hitte, végre visszakaphatja az életét. A tábor felszabadítása után ugyanis Cilkát kollaboránsnak bélyegezték, és egy szibériai büntetőtáborba küldték, a Vorkuta Gulagra, az északi sarkkörön túl.Új börtönében Cilkának új, ugyanakkor rémisztően ismerős nehézségekkel kellett szembenéznie. Egy orvosnő révén a talpraesett, erős lány a tábori kórházba került dolgozni, ahol az elképzelhetetlen körülmények dacára igyekezett segíteni a betegeken. A mindennapok a halál és a rettegés jegyében teltek, ám érkezett egy Alekszandr nevű beteg, és Cilka ráébredt, hogy az átélt borzalmak ellenére még mindig maradt hely a szívében a szerelemnek.
Na stiahnutie
6,73 €

dostupné aj ako:

A tűz tanúja


Egy nevelőotthonban, ahol nehéz sorsú fiatal lányokat gondoznak, kettős gyilkosság történik. Valaki bestiális módon végez egy diáklánnyal és az ügyeletes nővérrel. Ezzel egy időben az egyik bentlakónak nyoma vész, de ágyában rábukkannak a gyilkos fegyverre, egy kalapácsra. Minden jel arra mutat, hogy ő volt a tettes, ráadásul hamarosan gyermekrablás miatt is folyik utána a hajsza. De valóban ő a bűnös? Joona Linna felügyelő nem hisz a nyilvánvaló tényeknek. Ebben közrejátszik, hogy jelentkezik a rendőrségen egy médium, aki azt állítja, kapcsolatba tud lépni a holtakkal, és segíthet a bűntény felderítésében. Joona hamarosan nyakig merül a szerteágazó ügybe, és a megdönthetetlennek látszó bizonyítékok helyett a megérzéseire hallgat. Addig követi a messzi múltba vezető szálakat, amíg fény nem derül a megdöbbentő megoldásra.
Na stiahnutie
6,73 €

dostupné aj ako:

Lakhatatlan Föld


Mi vár ránk a Földön az elkövetkezendő harminc évben és utána?  Aki a globális felmelegedéssel kapcsolatban elsősorban a tengerszint emelkedése miatt aggódik, az épp csak a felszínét kapargatja a lehetséges borzalmaknak. Mert a felszín alatt élelmiszerhiány, menekültválság, klímaháború és gazdasági hanyatlás rejlik. Vagyis rosszabb, sokkal rosszabb a helyzet, mint gondolnánk.A Lakhatatlan Föld „korszakalkotó mű" (The Guardian), egyszerre vázlat a közeljövőről és elmélkedés azon, vajon milyennek látják majd ezt a jövőt azok, akik átélik: hogyan változtatja meg a felmelegedés a világpolitikát, a technológia és a természet jelentőségét, a kapitalizmus fenntarthatóságát és az emberi haladás irányát.A Lakhatatlan Föld szenvedélyes felhívás a cselekvésre. Most ugyanis, hogy a világ egyetlen lépésre van a valódi katasztrófától, ideje cselekednünk. Mert a felelősség a miénk. „A Lakhatatlan Föld aprólékosan dokumentált, ökölbe szorított kézzel megtett utazás a melegedő bolygónkra veselkedő veszélyek között."The New York Times
Na stiahnutie
7,86 €

dostupné aj ako:

A kockavető


Fabian Risk épp kómába esett kislánya, Matilda mellett ül a helsingborgi kórházban, amikor egy szír fiú brutális meggyilkolása nehéz feladat elé állítja a városi rendőrséget. Hamarosan tudomásul kell venniük, hogy az eset csak bevezetője volt egy szörnyű gyilkossághullámnak, amely végigsöpör a környéken. Az áldozatok száma rohamosan nő, és a gyilkosságoknak látszólag nincs oka, és semmiféle mintázatot nem követnek. Fabian végül kénytelen visszatérni a munkába, a főnökének, Astridnak pedig meg kell szakítania tizenkét lépéses alkoholelvonó kúráját, hogy a sok párhuzamosan zajló nyomozást irányítani tudja. Fabiannak eközben még az elhunyt kollégája, Hugo Elvin által hátrahagyott információkat is fel kell dolgoznia, ezért magánnyomozásba kezd, amely mindörökre megváltoztathatja az összekovácsolódott nyomozócsapatot. A kockavető Ahnhem eddigi legsötétebb thrillere, kemény, félelmetes és mesteri.
Na stiahnutie
6,73 €

dostupné aj ako:

A birodalom


Az autószerelő Roy békés, egyszerű életet él tanyáján, és egy benzinkutat üzemeltet a közeli faluban. Amikor öccse, Carl hosszú idő után hazatér külföldről, nemcsak barbadosi feleségét, Shannont hozza magával, hanem egy magashegyi wellnesshotel terveit is, amely reményei szerint majd felpezsdíti a környék életét. Roy birodalmának nyugalmát felkavarják a vendégek, és a testvérek gyerekkorából sötét titkok törnek a felszínre. Ráadásul a helyi rendőr szimatolni kezd saját apja évekkel ezelőtti eltűnése után, amely valószínűleg összefügg a fiúk szüleinek tragikus halálával. Roy mindig védelmezte öccsét, de egymás iránti lojalitásukat ezúttal próbára teszi a pénzsóvárság és a gyanakvás. A férfinak el kell döntenie, meddig hajlandó elmenni azért, hogy továbbra is megóvja Carlt, és azzal is szembe kell néznie, hogy Shannonhoz talán nem csupán rokoni érzések fűzik. Vajon a lassan feltáruló titkok elszakítják a testvérek közötti köteléket? A birodalom sötét és magával ragadó thriller a hűségről, a szeretetről, a féltékenységről és a becsvágyról.
Na stiahnutie
7,86 €

dostupné aj ako:

A hennaművész


A tizenhét éves Lakshmi mindent hátrahagy, hogy elmeneküljön poros falujából és bántalmazó házasságából. Néhány kitérő után az 1950-es évek pezsgő életű, rózsaszín városába, Dzsaipurba kerül, ahol hennaművészként fokozatosan elnyeri a város leggazdagabb asszonyainak bizalmát. Ám míg a magas kasztbeli vendégei rábízzák legféltettebb titkaikat, a különleges motívumai és bölcs tanácsai miatt egyre népszerűbb hennafestő féltve őrzi a sajátját. Egy nap azonban olyasmi történik, ami veszélybe sodorhat mindent, amiért Lakshmi több mint tíz éven át olyan keményen dolgozott: felbukkan a férje és vele Radha, Lakshmi tizenhárom éves húga, akinek a létezéséről mindaddig nem is tudott. Ráadásul Lakshmi hamarosan olyan megbízást kap a királyi családtól, amely a felemelkedéséhez, de akár a bukásához is vezethet… A hennaművész a brit uralom alól épp felszabadult India egyszerre buja és lenyűgöző, ugyanakkor kemény és kíméletlen világába vezet. Hiteles és izgalmas képet fest egy nő önmegvalósítási küzdelméről a több ezer éves tradíciók és a modern világ között egyensúlyozó társadalomban.
Na stiahnutie
6,73 €

dostupné aj ako: