Animus strana 49 z 64
vydavateľstvo
Lotus blues
Egy esős napon szabadul el a pokol. Martin Benner ügyvéd ajtaján egy kétségbeesett férfi kopogtat be azzal, hogy a húgának segítségre van szüksége. Ebben nem is volna semmi különös, ha a lány nem lenne hónapok óta halott. Vagy ha nem derülne ki, hogy az illető nem más, mint az újságok által Sara Texasnak elnevezett sorozatgyilkos, aki – mielőtt végzett magával –, ötrendbeli gyilkosságról tett beismerő vallomást.
Predaj skončil
5,61 €
dostupné aj ako:
Jogtalan elbirtoklás
A szerelem vak. A szerelmes ember kritikai érzék – vagy inkább szándék – híján újra és újra becsapja önmagát. Képtelen helyesen értelmezni szerelme viselkedését, objektíven látni gesztusait. Régi történet, ki nem élt át hasonlót.
A harmincéves költő és esztéta Ester Nilssonnak is ez a sors jut. Előadást kell tartania egy híres művészről, és ahogy egyre többet tud meg róla és műveiről, beleszeret még azelőtt, hogy találkoznának. Megismerkedésük után érzelmei csak mélyebbé válnak, az első együtt töltött éjszaka után pedig úgy gondolja, a férfi számára is ő az igazi testi-lelki-szellemi partner.
A svéd kiadók szövetségének díját elnyerő regény kíméletlen őszinteséggel mutatja be a szerelmes nő vergődését ebben a mindent felülíró érzelmi csapdában, s mintha a férfi sem látná, ami nyilvánvaló – ha nem is a szerelem vakította el.
Predaj skončil
5,61 €
Felföld
A ház egyszer csak ott magasodott a semmi közepén. A terepjáró nagy erővel csapódott a falának. A benne ülő kirándulók – két reykjavíki, felsőosztálybeli pár – bár szerencsésen megússzák a balesetet, egyszerre a világtól teljesen elzárva találják magukat. Pedig a ház nem lakatlan.
Két idős ember kerül elő a mélyéről, akik szállást nyújtanak ugyan a váratlan vendégeknek, de semmit nem hajlandók elárulni magukról, még azt sem, hogyan kerültek ide a kihalt, sivatagos Felföldre. A jövevények először csak a demencia tüneteinek vélik a férfi különös viselkedését, véletlennek az öregek váratlan eltűnéseit, de egyre inkább úgy látszik, egészen másról van szó.A telefonvonal süket, térerő nincs. A kényszerű vendégek egyre több ijesztő furcsaságra lesznek figyelmesek, s hamar megérik bennük az elhatározás: El innen, el, minél hamarabb! Ám hiába minden próbálkozás hol négyen együtt, hol párosával , újra és újra a háznál találják magukat. Ha pedig nem, az még annál is rosszabb.
Predaj skončil
5,61 €
dostupné aj ako:
Kihantolt bűnök
Egy külvárosi építkezésen rejtélyes csontvázat találnak. Erlendur, a nyomozó először arra gondol, hogy csupán az Izlandon szokásosnak mondható történet áll a haláleset hátterében: valaki eltűnik egy hóviharban, s évek, évtizedek múltán rátalálnak. Ám a körülményekben van valami nyugtalanító. Ott van először is a csontváz különös testtartása... Aztán nem messze tőle, az a négy, szabályosan ültetett ribiszkebokor, a semmi közepén. Mintha egyszer már laktak volna itt... Erlendur nem is sejti, milyen mélyre kell ásnia a múltban, hogy fény derüljön a rég elhantolt igazságra. Arnaldur Indriđason ezzel a regényével elnyerte a brit krimi írók szövetségének (Crime Writers' Association) Gold Dagger (Arany Tőr) nevű díját. A több évtizedes múltra visszatekintő, tekintélyes elismerés történetében ő az első, nem angolszász szerző.
Vypredané
10,64 €
dostupné aj ako:
A megváltó
Egy héttel karácsony előtt, Oslo legforgalmasabb bevásárlóutcáján agyonlövik a norvég Üdvhadsereg egyik munkatársát. Az eset előtt mindenki értetlenül áll. A nyomozást vezető Harry Holénak és csapatának szinte semmi kiindulópontja nincs: sem használható bűnjel, sem indíték, de még egy valamirevaló személyleírás sem. Mindössze annyit tudnak meg, hogy a tettes piros kendőt viselt a nyakán. Megindul hát a hajsza az ismeretlen, hidegvérű gyilkos után, aki közben tovább vadászik a norvég főváros fagyos utcáin, mert még nem végzett a feladatával…
Vypredané
14,21 €
Az örökség
A fiatal amerikai doktornő, Felicity nagyanyja meghal, az édesanyjának pedig nem sokkal később nyoma vész. A szálak Rómába vezetnek, ahol Felicity egy rejtélyes naplóra akad. Ezzel pedig kezdetét veszi az időutazás, amelynek során a lány előtt feltárul családja végzetes története. A dédnagyanyja, Elisabeth és a lánya, Deborah az emberiség történelmének legsötétebb időszakában, Hitler Harmadik Birodalmában hazugságok és intrikák útvesztőiben tévelyegve igyekezett szembeszállni a gonosszal, ám egy sorsszerű szerelem a hatalom játékszereivé tette őket. Borzalmas titkukat mindketten magukkal vitték a sírba… Ám a múltat nem lehet eltörölni, s árnyékot vet a ma élőkre is. Az örökség a szerelem és a megszállottság, a bűn és a bűnhődés, az árulás és a bosszú keserédes története.
Predaj skončil
5,61 €
dostupné aj ako:
Leona
Sokkoló bankrablás Stockholm belvárosában. Az elkövetők eszköze egy hétéves kislány, aki hatalmas összeggel távozik a helyszínről. De hová megy? Kinek viszi a pénzt, ki fundálta ki ezt az elképesztő bűntényt? Az óriási közfigyelmet kiváltó eset Leona Lindberg nyomozó asztalára kerül. Hamarosan kiviláglik, hogy nem a „rabló” életkora az egyetlen különös körülmény az ügyben. A nyomozás nem várt irányt vesz, amiben persze közrejátszhat, hogy maga a nyomozó sem egyszerű eset. Elismert és nagy munkabírású szakember ugyan, de különc is, aki, ha szükséges, nem riad vissza a vakmerő lépésektől sem. Az sem véletlen, hogy a második hasonló rablás után már ő az első, aki a helyszínre érkezik…
Predaj skončil
5,61 €
dostupné aj ako:
Mint senki más
Felnőni egy apa mellett, aki szereti a kisfiát, ám szinte törvényen kívüliként él, és alkalmi munkákat keresve vándorol az országban, lehet érdekes, de ugyanakkor nagy próbatétel is. Mert nem könnyű folyton menekülni. Főleg, ha nem is tudjuk pontosan, mi elől szökünk. A fiú nem jár iskolába, apja tanítja őt szenvedélyes lelkesedéssel. Sajátos módszereihez igazított tanterve igencsak eltér az iskolai előírásoktól, esténként pedig történeteket mesél a gyereknek az otthontalanul bolyongó Királyról és a Hercegről, akiknek meg kell ölniük a Fehér Királynőt, hogy megtörjenek egy átkot. Tíz évvel később, az immár felnőtt fiú mindent elkövet, hogy beilleszkedjen a társadalomba, ám az őt ért hatások nem engedik el. A kérdések, melyek saját és az apja múltja körül kavarognak, nem maradhatnak megválaszolatlanul.
Felkavaró történet egy fiúról, aki idegenként él az őt körülvevő világban, olyan apai örökséget hurcolva magával, amelynek következményei beláthatatlanok.
Predaj skončil
5,61 €
dostupné aj ako:
Hívások a mennyből
Egy harmincas nőt felhív a nővére. Egy másikat az anyja. A város rendőrfőnökét a fia. Egy vállalkozót elbocsátott dolgozója. Hétköznapi esetek - már ha a telefonhívások élőktől érkeznek. Ám a hívók már több-kevesebb ideje halottak. Ízelten tréfa? De hát a hangjuk! Ennyire ... Folytatás ›› lehetetlen utánozni! És azokról a dolgokról, amikről beszélnek, rajtuk kívül senkinek sem lehet tudomása.
Sully Harding egykori vadászpilóta döbbenten látja, hogy hétéves kisfia maga is egy játék telefonnal mászkál, abban a reményben, hogy balesetben elhunyt édesanyja talán felhívja. A férfi a bizonyító erejűnek tűnő hívások ellenére is meg van róla győződve, hogy csalásról van szó, és eltökéli, hogy a végére jár a dolognak.
Üzenetek a mennyből, vagy egy hús-vér ember mesterkedésének köszönhetőek a felzaklató és egyben vigaszt nyújtó hívások? - erre ad választ Mitch Albom lebilincselő meséje.
A(z) Hívások a mennyből (Könyv) szerzője Mitch Albom.
Vypredané
10,61 €
dostupné aj ako:
Az üveggyerekek
A tizenkét éves Billie és anyukája egy kisvárosba költöznek, egy roskatag, ám a felnőttek szerint bájos házba. A kislány azonban már az első perctől kezdve gyanakodva méregeti új otthonát. Sok itt a furcsaság. Például az előző lakók oylan sietve távoztak, hogy még a gyerek könyveit ... Folytatás ›› és rajzait sem vitték magukkal. Vagy ott vannak azok a furcsa üvegfigurák, amik rejtélyes módon vándorolnak a szobában. Máskor meg egy apró tenyérnyom tűnik fel egy poros asztallapon. Az ehhez hasonló különös esetek egyre szaporodnak, ezért Billie, valamint barátai, Simona és Aladdin arra a következtetésre jutnak, hogy a házat kísértetek lakják. Na de, az ő korukban már senki nem hisz a kísértetekben! Kell lennie valami ésszerű magyarázatnak! A három gyerek nyomozni kezd, hogy kiderítse: milyen titok lappang a különös események mögött.
A(z) Az üveggyerekek (Könyv) szerzője Kristina Ohlsson.
Vypredané
9,25 €
dostupné aj ako:
Valami a tekintetében
Ez a különleges kötet húsz svéd szerző tizenhét kriminovelláját tartalmazza. A novellák közt van klasszikus és rendőrségi krimi, vidéki történet, társadalmi és politikai célzatú írás is. A könyv szerkesztője széles skálát felölő, eklektikus antológiát állított össze, ... Folytatás ›› amely hűen tükrözi a jelenlegi svéd krimiírás sokféleségét, erejét és témagazdagságát. Köszönhetően az új írók sokaságának, a korábbi tematikus zártság oldódásának és a közönségsikernek, a svéd krimi fejlődésének hihetetlen izgalmas fázisába lépett.
A(z) Valami a tekintetében (Könyv) szerzője .
Vypredané
12,82 €
dostupné aj ako:
A kviddics évszázadai
Ha önben valaha is felötlött a kérdés: honnan eredhet a cikesz, miként lett a játék elengedhetetlen tartozéka a gurkó, és miért díszíti ezüstszínű hentesbárd a Wigtown Wanderers vérvörös kviddicstalárját - nos, ha mindez érdekli, nem nélkülözheti A kviddics évszázadai című kézikönyvet. Ez az exkluzív kiadás a roxforti iskolai könyvtár tulajdonában lévő példány másolata, egy köteté, amelyet a diákok talán a leggyakrabban kölcsönöznek ki a sok-sok ezer kötet közül.
"A kötet megvásárlásával a brit Comic Reliefet támogatja, egy szervezetet, amely hosszú évek óta küzd a szegénység ellen a világ legelmaradottabb országaiban. Egy olyan munka részese lesz tehát, kedves vásárló és olvasó, amely még a cikeszt három és fél perc után elkapó Roderick Plumton 1921-es teljesítményénél is bámulatra méltóbb." (Albus Dumbledore)
Vypredané
7,07 €
Az ember akit Ovénak hívnak
Tüskés a szomszédod? Makacs a kollégád? Idegeidre megy az apósod? Hidd el, Ove mellett labdába sem rúghatnak. És őt mégis imádni fogod!
Ove 59 éves. Saabot vezet. És megvan a véleménye mindazokról, akik képesek Volvót, vagy pláne valami lehetetlen külföldi márkát venni. De ennek már semmi jelentősége a történtek után... Hiszen Ovénak már állása sincs. Neki, akinek lételeme a munka.
Nem sokra becsüli ezt a komputerizált világot, ahol egyeseknek egy radiátor légtelenítése vagy egy utánfutós tolatás is probléma. És most a szomszédai, akik ilyesféle hasznavehetetlen alakok, mintha még össze is esküdtek volna ellene. Meghalni sem hagyják. Pedig semmire sem vágyik jobban... Egymás után fordulnak hozzá bajos ügyeikkel, amikben szerintük ő és csakis ő képes segíteni: hol tolatni kell helyettük, hol szerelni, hol beteget szállítani vagy épp befogadni egy rozzant, kóbor macskát. Mintha - különösen az a kis iráni nő a mamlasz férjével - képtelenek lennének elszakadni attól a tévképzetüktől, hogy ő valójában jó ember, nagy szíve van. Mit kezd mindezzel a mogorva Ove, aki kényszeres szabálykövetésével oly gyakran vált ki szemrángást a környezetében? Végül is mi a baja a világgal, s hogyan jutott el mostani élethelyzetéig, amely szerinte csak egy, végső megoldást kínál? Milyen ember ő valójában, s van-e számára kiút?
Ajánljuk szomszédoknak, ezermestereknek és kétbalkezeseknek, morcosaknak és életvidámaknak ezt a nagyszerűen megírt, mély emberismeretről tanúskodó, hol nevettető, hol torokszorító történetet, amely minden idők egyik legnagyobb könyvsikere Svédországban.
Vypredané
13,18 €
dostupné aj ako:
A fiú
Sonny, a rejtélyes, visszahúzódó, kábítószerfüggő fiú tizennyolc éves kora óta börtönben ül, mert beismert két gyilkosságot, amelyeket nem ő követett el. Nem ingyen tette. Cserébe megkapja az egyetlen dolgot, amire szüksége van: heroint. Mivel ügye a korrupt hatalmi rendszer minden szereplőjét érinti, a rendőrségnek és az alvilágnak egyaránt az a célja, hogy folyamatosan bódult állapotban és rácsok mögött tartsák. És Sonnynak ez meg is felel, eszében sincs változtatni a helyzeten. A rabtársai egyfajta gyóntatóként tekintenek a különös, vonzó fiúra, s gyakran öntik ki neki a lelküket. Így esik, hogy egy napon Sonny megdöbbentő dolgot tud meg az egyik rabtársától: rendőr édesapja, akiről ő úgy tudta, önkezével vetett véget az életének, valójában gyilkosság áldozata lett. Sonny világa alapjaiban megrendül. Megszökik a szigorúan őrzött börtönből, és megkezdi vadászatát azok után, akik vétettek ellene.
Vypredané
12,84 €
dostupné aj ako:
Emlékszem rád
Három reykjavíki fiatal érkezik a világvégi, lakatlan Hesteyri faluba, hogy felújítsanak és vendégházzá alakítsanak egy régi épületet. Az új lakók már kezdettől fogva úgy érzik, mintha nem lennének egyedül: különös hangokat hallanak, ráadásul egy-két nap után olyan dolgok ... Folytatás ›› jelennek meg a ház körül amelyeket nem ők vittek oda, beleértve két keresztet is a helyi temetőből.
Eközben a fjord túlpartján lévő városkában meglepő esethez riasztják a rendőrséget: valaki minden látható ok nélkül betört a helyi óvodába, és teljesen feldúlta azt. Megtudják, hogy ugyanez ugyanitt megesett már egyszer, valamikor az ötvenes években. Az esethez kiküldött rendőrnő, a frissen a városba érkezett pszichiáter, Freyr segítségét kéri, aki válását és fia eltűnését próbálja kiheverni a nyugalmasnak tűnő környéken. Ám kisvártatva újabb dolguk akad: egy környékbeli faluban öngyilkos lesz egy asszony. S ami a legkülönösebb, búcsúlevelében feltűnik Freyr eltűnt fiának neve.
A(z) Emlékszem rád (Könyv) szerzője Yrsa Sigurdardóttir.
Vypredané
13,80 €
dostupné aj ako:
Nemeszisz
A biztonsági kamera rögzíti a bankba belépő alakot, aki a pénztároshoz siet, s azonnal pisztolyt szegez rá. A nő huszonöt másodpercet kap, hogy átadja a pénzt. Időben át is adja, ám támadója hidegvérrel lelövi. A Vörösbegy című regényből már ismert Harry Hole nyomozó kapja meg az ügyet, amelyhez azonban váratlanul egy másik is társul. Miközben barátnője Moszkvában tartózkodik, Harry összejön egy régi szerelmével. Nála vacsorázik, ám reggel már a saját lakásában ébred, s az eltelt húsz órából semmire nem emlékszik. Ez pedig több, mint kellemetlen, mivel a nőt ugyanazon a reggelen agyonlőve találják az ágyában. A kíméletlen erőszakkal végrehajtott bankrablások folytatódnak, Harry pedig fenyegető e-maileket kap. Valaki gyilkost akar kreálni belőle...
Vypredané
12,23 €
dostupné aj ako:




























