Animus strana 47 z 64
vydavateľstvo
A toronyőr
Egy nyár eleji éjszakán Annie Wester bepattan a kocsijába, a keze a kormányon csupa vér. A kisfiával az egyetlen biztonságos helyre hajt, amit ismer: a Fjällbacka partjainál húzódó Graskär szigetére. Nem érdekli, hogy a szóbeszéd úgy tartja, hogy ott, a gyönyörű, ódon világítótorony árnyékában kísértetek tanyáznak.
Mats Sverin, a nő kamaszkori szerelme szintén nemrég költözött vissza Fjällbackába, s meg is látogatja Annie-t a szigeten. Ám a férfit másnap holtan találják a lakásában.
A Patrik Hedström vezette nyomozás igen hamar elakad, mert noha Matsot mindenki szerette, senki nem ismerte igazán. Miért nem beszélt soha a magánéletéről? Mit rejtegetett? Patrik és csapata erejét megfeszítve dolgozik a bűntény felgöngyölítésén, és szép lassan hátborzongató titkokra derül fény...
Camilla Läckberg 1974-ben született Fjällbackában, abban a kisvárosban, amely eddigi regényeinek helyszínéül szolgált. Közgazdászként végzett a götenborgi egyetemen, gyakorlatot is szerzett ezen a pályán, de ma már csak írásból él. Első könyve, a Jéghercegnő azonnal a svéd sikerlista élére repítette, és további kötetei sem adták alább. 2005-ben Svédországban elnyerte Az Év Írója címet. Az írónő Stockholm egyik külvárosban él, három gyermekével.
Vypredané
13,54 €
dostupné aj ako:
Az Ezüstfiú
Aladdin szülei vendéglősként keresik kenyerüket egy svéd kisvárosban. A tél beálltával arra lesznek figyelmesek, hogy valaki dézsmálja a húsgombóckészletüket. Aladdin egy fiúra gyanakszik, aki a fagyos idő ellenére rövidnadrágban ólálkodik a víztorony körül, amelyben az étterem működik. Többször is megpróbálja megközelíteni, de a másik mindig úgy eltűnik, hogy még a nyomát sem látni a frissen esett hóban. A török kisfiú és két barátnője, Billie és Simona jól tudják, hogy kísértetek nincsenek, de azért ez több mint különös! És itt van ez a legenda is a száz évvel ezelőtt élt Ezüstfiúról... A három barát elhatározza, hogy végére járnak ennek az ügynek, még ha egész éjszaka virrasztaniuk is kell miatta...
Vypredané
10,32 €
dostupné aj ako:
Sapiens - Az emberiség rövid története
A tűz tett minket veszedelmessé. A pletyka együttműködővé. A mezőgazdaság még éhesebbé. A mitológia tartotta fenn a törvényt és a rendet. A pénz adott valamit, amiben mind bízhatunk. Az ellentmondások teremtették meg a kultúrát. A tudomány tett minket a teremtés urává. De egyik sem tett boldoggá...
A világhírű jeruzsálemi egyetemi tanár szerint így foglalható össze annak története, ahogyan jelentéktelen majmokból a világ uraivá váltunk.
Vypredané
14,02 €
dostupné aj ako:
A lány, aki a tűzzel játszik - Millennium trilógia II.
Tényfeltáró riport megjelentetésére készül a kérlelhetetlen szókimondásáról ismert folyóirat, a Millennium. Hogyan kerülnek Svédországba a prostitúcióra kényszerített fiatal külföldi lányok? Kik a futtatók? És mindenekelőtt: kik veszik igénybe – köztük befolyásos emberek – a rabszolgasorban tartott nők szolgáltatásait? Érthető, ha egyesek mindent megtennének, hogy a nevük kimaradjon a cikkből. A tetovált lány című regényből már megismert Lisbeth Salander is tudomást szerez a Millennium tervéről, mégpedig korábbi barátja és bajtársa, az újságíró Mikael Blomkvist számítógépéről. Így keveredik bele ez a furcsa, öntörvényű lány egy az egész országot izgalomban tartó gyilkossági ügybe. Hajtóvadászat indul ellene, de ha valakit, őt nem könnyű elkapni, pedig nem csak a rendőrség keresi…
Vypredané
14,21 €
dostupné aj ako:
A tetovált lány - millennium trilógia 2. kiadás
Negyven éve történt. Az agg milliárdos elveszítette unokahúgát, akit gyermekeként szeretett. S azóta is, évről évre, valaki - mintha az őrületbe akarná kergetni - minden születésnapján emlékezteti az idős urat arra a tragikus napra… Az évek óta tartó nyomozás új lendületet kap, amikor a férfi felfogad egy vesztes sajtóper után állás nélkül maradt, rámenősnek tűnő újságírót, hogy kísérelje meg az igazság kiderítését. Hisz sokan élnek még a rokonságból, akik akkor ott voltak. A gyilkosnak köztük kell lennie… Ugyanakkor egy jó hírű magánnyomozó iroda munkatársnője rááll az újságíróra, s szinte mindent kiderít róla, ahogyan mások sem bízhatnak abban, hogy titkuk rejtve marad a kivételes tehetségű, tetovált lány előtt
Vypredané
12,84 €
dostupné aj ako:
Leona - Pókerjátszma
Sokkoló bankrablás Stockholm belvárosában. Az elkövetők eszköze egy hétéves kislány, aki hatalmas összeggel távozik a helyszínről. De hová megy? Kinek viszi a pénzt, ki fundálta ki ezt az elképesztő bűntényt? Az óriási közfigyelmet kiváltó eset Leona Lindberg nyomozó asztalára kerül. Hamarosan kiviláglik, hogy nem a "rabló" életkora az egyetlen különös körülmény az ügyben. A nyomozás nem várt irányt vesz, amiben persze közrejátszhat, hogy maga a nyomozó sem egyszerű eset. Elismert és nagy munkabírású szakember ugyan, de különc is, aki, ha szükséges, nem riad vissza a vakmerő lépésektől sem. Az sem véletlen, hogy a második hasonló rablás után már ő az első, aki a helyszínre érkezik...
Jenny Rogneby 1974-ben született Etiópiában. Szülei, akik mindketten a svéd haderőnél dolgoztak, egyévesen fogadták örökbe. Egy északsvéd kisvárosban, Bodenben nőtt fel. Kiskorától tanult táncolni és zongorázni, karrierjét popzenészként kezdte. Közben szociológiát, pszichológiát, kriminalisztikát és jogot hallgatott a Stockholmi Egyetemen, majd nyomozóként folytatta pályafutását. Munkájából merít ihletet az íráshoz. A Leona - Pókerjátszma az első regénye.
dostupné aj ako:
Fehér éjszaka
Vajon akkor kezdődött ez a történet, amikor rájöttem, hogy csak a negyedik legjobb focista vagyok az osztályban? teszi fel magának a kérdést Jon, aki szerény drogüzletét feladva kénytelen elszegődni a Halászhoz, az oslói drogbáróhoz. Sikeres is behajtóként, hiszen elegendő, ha csak kiejti az alvilág nagy hatalmú urának nevét, és az adósok azonnal fizetnek. Egy napon azonban a Halász olyasvalamit kér, amit Jon már nem teljesít, sőt átveri és meglopja megbízóját. A megtorlás elől egészen egy isten háta mögötti kis lappföldi faluig menekül, ahol nyáron nem nyugszik le a nap. Egy elhagyatott vadászkunyhóban húzza meg magát, ahol a kínzó emlékek, a magány és a fehér éjszakák lassan az őrületbe kergetik. És a Halász emberei közelednek. A bujdosó jól tudja: ha nem akarja, hogy elkapják, olyan kiszámíthatatlannak kell lennie, hogy maga se tudja, mi lesz a következő lépése.
Vypredané
10,64 €
dostupné aj ako:
Az örökség
A fiatal amerikai doktornő, Felicity nagyanyja meghal, az édesanyjának pedig nem sokkal később nyoma vész. A szálak Rómába vezetnek, ahol Felicity egy rejtélyes naplóra akad. Ezzel pedig kezdetét veszi az időutazás, amelynek során a lány előtt feltárul családja végzetes története. A dédnagyanyja, Elisabeth és a lánya, Deborah az emberiség történelmének legsötétebb időszakában, Hitler Harmadik Birodalmában hazugságok és intrikák útvesztőiben tévelyegve igyekezett szembeszállni a gonosszal, ám egy sorsszerű szerelem a hatalom játékszereivé tette őket. Borzalmas titkukat mindketten magukkal vitték a sírba Ám a múltat nem lehet eltörölni, s árnyékot vet a ma élőkre is. Az örökség a szerelem és a megszállottság, a bűn és a bűnhődés, az árulás és a bosszú keserédes története.
Vypredané
13,18 €
dostupné aj ako:
Az Asperger-szindróma kézikönyve
Tony Attwood az Asperger-szindróma - avagy a magasan funkcionáló autizmus - egyik legnagyobb szakértője. Különös gyerekek című kötete volt az első, a szélesebb közönségnek szóló, magyar nyelven is megjelent munka erről a tünetegyüttesről.
Mostani, a teljesség igényével készült könyvében megtalálható mindaz, amit az Asperger-szindrómáról jelenleg tudunk.
Attwood évtizedeken át felhalmozott klinikai tapasztalata, s a szakzsargontól lehetőleg tartózkodó, olvasmányos stílusa lehetővé teszi, hogy széles olvasóközönséghez szólhasson: magukhoz az érintettekhez, a hozzátartozókhoz, pedagógusokhoz, valamint pszichológus, pszichiáter szakemberekhez is. A kötetben esettanulmányok és praktikus tanácsok sora segíti, hogy az érintettek megsokszorozhassák erejüket, s a lehető legjobban kihasználhassák (korántsem lebecsülendő) képességeiket a teljes és örömteli élet érdekében.
Vypredané
17,79 €
dostupné aj ako:
Ami nem öl meg
Rajongók milliói remélték, hogy a skandináv krimit világhíressé tevő tetovált lány története így vagy úgy, a szerző, Stieg Larsson hirtelen halála után is folytatódhat. Időről időre nem megerősített hírek kaptak szárnyra a Millennium-sorozat fiók mélyén rejtőző negyedik kötetéről. Mígnem egy váratlan fordulattal a svéd kiadó felkérte a közismert írót, újságírót, David Lagercrantzot, hogy írja meg a folytatást. Lisbeth Salander, a tetovált lány tehát újra a rosszfiúk nyomába ered, s a regényben természetesen feltűnik Mikael Blomkvist, a Millennium főszerkesztője is. Az akciódús cselekményről most csak annyit árulhatunk el, hogy egy különleges képességű kisfiú is kulcsszerepet kap benne.
dostupné aj ako:
Mint senki más
Szemben a világgal. Csak ők és senki más.
Felnőni egy apa mellett, aki szereti a kisfiát, ám szinte törvényen kívüliként él, és alkalmi munkákat keresve vándorol az országban, lehet érdekes, de ugyanakkor nagy próbatétel is. Mert nem könnyű folyton menekülni. Főleg, ha nem is tudjuk pontosan, mi elől szökünk.
A fiú nem jár iskolába, apja tanítja őt szenvedélyes lelkesedéssel. Sajátos módszereihez igazított tanterve igencsak eltér az iskolai előírásoktól, esténként pedig történeteket mesél a gyereknek az otthontalanul bolyongó Királyról és a Hercegről, akiknek meg kell ölniük a Fehér Királynőt, hogy megtörjenek egy átkot.
Tíz évvel később, az immár felnőtt fiú mindent elkövet, hogy beilleszkedjen a társadalomba, ám az őt ért hatások nem engedik el. A kérdések, melyek saját és az apja múltja körül kavarognak, nem maradhatnak megválaszolatlanul.
Felkavaró történet egy fiúról, aki idegenként él az őt körülvevő világban, olyan apai örökséget hurcolva magával, amelynek következményei beláthatatlanok.
Az 1976-ban született Jonas T. Bengtsson első regénye 2005-ben jelent meg Dániában, és a kritikusok nem győzték dícsérni az "új hangot". Második regénye két évvel később látott napvilágot, csak megerősítette a vélekedést: Bengtssonnak hátborzongató érzése van a nyers realizmushoz, és kiforrott prózája kiemeli pályatársai közül.
A szerző 2010-ben elnyerte a P. O. Enquist irodalmi díjat. A zsűri méltatta magabiztos írásmódját, valósághű karakterábrázolását, a társadalom kivetettjeiről írt portréit és a figyelemreméltó empátiát, amely az írásaiból árad. "A társadalom peremén élő ember típusát tárja elénk, és megmutatja az olvasóknak, hogy igenis közeli kapcsolatban vannak a kierekesztettekkel."
Vypredané
12,46 €
dostupné aj ako:
Határtalanul
Carl Morcköt, a döglött aktákat kezelő Q-ügyosztály főnökét reggeli szunyókálásában zavarja meg a Bornholm szigetéről érkező telefonhívás. Kollégája egy tizenhét éves ügy részleteit kívánja megosztani vele. Morck hallani sem akar az új feladatról, amit rá akarnak sózni, s rövid úton le is rázza a kéretlen hívót. Ám csak pár óra telik el, s egy abszolút váratlan fordulat úgy feldühíti Carl önfejű asszisztensét, Rosét, hogy nincs mit tenni: az ügyosztály akcióba lép. A távoli dán szigeten több mint másfél évtizede eltűnt egy életvidám, fiatal nő, akit azután egy fán lógva találtak meg. A nyomozás szálai egy furcsa, napimádó szektához vezetnek. Morcknek és segítőinek - Rosénak, Assadnak és az újonc Gordonnak - egy egész gyilkosságsorozatot kell felderíteniük, miközben egy ördögi manipulátor mindent megtesz, hogy eltakarítsa őket az útból.
Vypredané
14,21 €
dostupné aj ako:
Sír a hegyekben
A vadregényes Jämtlandon két barátnő túrázni indul. Egy folyóvölgybe érve egyikük megcsúszik, és hirtelen megkapaszkodik valamiben, amiről kiderül, hogy nem más, mint egy csontváz keze. A kiérkező rendőrség feltárja a területet, és felületesen elföldelt holttestekre bukkan. A nyomozócsoport - amelynek Sebastian Bergman kriminálpszichológus újra a tagja - kideríti, hogy a hat tetemből kettő egy 2003 őszén eltűnt házaspáré, ám a másik négy maradvány - két gyermeké és két felnőtté - azonosítása lehetetlennek tűnik, pedig bizonyosnak látszik, hogy mind egyszerre kerültek a földbe.
Egy újságíró hamarosan használhatónak ígérkező fülest kap két eltűnt afgánról, akiknek ugyancsak 2003-ban veszett nyoma. Az eset rendkívül összetett, és mivel az ügy állambiztonsági kérdéseket is felvet, a titkosszolgálat is beavatkozik.
Vypredané
13,89 €
dostupné aj ako:
A nagymamám azt üzeni, bocs
Elsa majdnem nyolcéves, és ,,különleges". Nagymamája hetvennel több, és némileg őrült. Hogy mennyire, azt ki-ki másként értékeli. Másként a szomszéd, akit nagymama mintegy véletlenül eltalál egy paintballfegyverrel, máshogy a saját lánya, aki (többek között) dohányzási szokásai miatt neheztel rá, és megint másképp az ingyenújság terjesztője, aki nem ért a szép szóból, hogy nagymama nem kér reklámot. Olykor Elsa is őrültnek tartja őt, pedig neki nagymama az egyetlen barátja. Az iskolában ugyanis inkább csak zaklatókat tud szerezni az, aki mások szerint nem tud alkalmazkodni a többiekhez, és amúgy is túl érett a korához képest. Nagymamával azonban bármelyik este elutazhat Félálomországba, ahol Elsa mássága ünnepelt erény, és ahol lovagként bátorságot gyűjthet. Amire hamarosan minden eddiginél nagyobb szüksége lesz. Nagymama ugyanis meghal, és leveleket hagy hátra, amelyekben bocsánatot kér azoktól, akiket életében megbántott. Ezeket a váratlan helyeken felbukkanó üzeneteket Elsának kell eljuttatnia a címzettekhez - jobbára házbéli szomszédaikhoz -, akikről olyan meglepő dolgok derülnek ki, amelyek nem csupán a kislány, de az egész közösség életét felbolygatják.
Vypredané
14,21 €
dostupné aj ako:
Felföld
A ház egyszer csak ott magasodott a semmi közepén. A terepjáró nagy erővel csapódott a falának. A benne ülő kirándulók - két reykjavíki, felsőosztálybeli pár - bár szerencsésen megússzák a balesetet, egyszerre a világtól teljesen elzárva találják mag
ukat. Pedig a ház nem lakatlan.
Két idős ember kerül elő a mélyéről, akik szállást nyújtanak ugyan a váratlan vendégeknek, de semmit nem hajlandók elárulni magukról, még azt sem, hogyan kerültek ide a kihalt, sivatagos Felföldre. A jövevények előszö
r csak a demencia tüneteinek vélik a férfi különös viselkedését, véletlennek az öregek váratlan eltűnéseit, de egyre inkább úgy látszik, egészen másról van szó.
A telefonvonal süket, térerő nincs. A kényszerű vendégek egyre több ijesztő furcsaságra
lesznek figyelmesek, s hamar megérik bennük az elhatározás: El innen, el, minél hamarabb! Ám hiába minden próbálkozás - hol négyen együtt, hol párosával -, újra és újra a háznál találják magukat. Ha pedig nem, az még annál is rosszabb...
Horror, ps
zichotriller, ősi hagyományvilág és a válság utáni Izland maró kritikája - mindez egyesül ebben a mesterien megírt, több síkon játszódó történetben, amelyet joggal nevezhetünk az utóbbi évek egyik legkülönlegesebb skandináv regényének.
Vypredané
11,75 €
dostupné aj ako:
Rosszcsont Peti és a Királyi Ketchup
Rosszcsont Petin nem lehet kifogni! A sorozat legfrissebb kötetében Peti Goromba Gergővel szövetkezve vívja meg újabb csatáját a bébicsőszök legfélelmetesebbikével, síkra száll a ketchupevés jogáért, tyúkfelügyeletre kényszerül, és bombasztikus dokumentumfilmet készít a családjáról... Csak anyáék meg ne lássák!
Vypredané
4,16 €






























