Central Könyvek strana 15 z 21

„Bevallom, azért írtam meg ezt a könyvet, mert meg akartam fejteni Andy Vajna titkát. Azért beszélgettem Arnold Schwarzeneggerrel, Sylvester Stallone-nal, Antonio Banderasszal, Michael Douglasszel, Oliver Stone-nal, Joe Eszterhassal, Andy volt üzlettársával, Mario Kassarral, híres producerekkel, PR-osokkal és Andy magánéletének legfontosabb szereplőivel, hogy összeálljon ez a mozaik.Harmincnégy évig voltunk barátok, és a halála után jöttem rá, mennyire nem ismertem.Pedig ott voltam élete legfontosabb, legkritikusabb, legtragikusabb állomásainál, amikor az ember védtelen. De az ő arca ritkán rezdült. A sikereire lekezelően, a kudarcaira erővel válaszolt. Mind a kettőt lenyelte, mint akinek egyik sem számít. Nevetni ritkán, sírni csak egyszer láttam. Hiába kutatok az emlékeimben, soha nem örült felhőtlenül semminek. És soha nem bízott meg igazán senkiben.A gyanakvása saját magát sem kímélte. Ezért kérdezgettem egyre gyakrabban, hogy mikor kezdi végre szeretni magát. Mert megérdemelte volna: rengeteg embernek segített.Büszke volt rá, hogy ismerik, és szerette volna, ha szeretik. Mégsem engedett senkit olyan közel, hogy fájjon, ha elveszítené.Okos ember volt, de nem bölcs ember. Ha bölcs lett volna, az élete nem úgy alakul, és nem úgy ér véget, mint egy görög sorstragédia.”

„Ahogy a nap rásütött, ezüstös fényben fürdött a hómező. Messziről, távcsővel egy sarki rókát pillantottunk meg. Vadászott. Óvatosan lépdelt, egyszer csak megállt. Fejét lehajtotta, majd egyik, aztán másik oldalára billentette. A hó fölött hallgatózott. Megfeszült a teste. Hirtelen, mintha rugó lökte volna ki, felugrott magasra. És fejjel előre, be a hóba. Csavaros mozgással egyre beljebb ásott, már csak a hátsó lába vége és a farka látszott ki. Majd ugyanolyan hirtelen kirúgta magát. Megrázta a bundáját. A szájában ott ficánkolt hosszú farokkal egy egér. Vagy cickány. Valami apró sarki rágcsáló. Cris rám nézett és nevetett. Ezüstróka, így hívom. Már sok vadászatát láttam, nem tudok betelni vele. Te vagy ilyen, Lora. Kecses, okos, erős, aki nem adja fel. Kíváncsi, figyel, befúrja magát az ismeretlenbe… hogy élve maradjon.«" Balyi Laura odüsszeiája nem csupán kalandos életút, sokkal inkább egy ember felnövekedése önmagához. Lora ma hetvennyolc éves. Vallomása nem is emlékezés, inkább valami emlékfolyam, ami kiárad, elönt maga körül mindent, és visz, sodor, kincsesládikót, hordalékot, uszadékfát, amit ér. „Valaki egyszer megkérdezte: regényt nem akarsz írni? Nem tudok, mondtam. Hogy ez most regény-e? Inkább azt mondanám, életmese. Évekig vártam, hogy hőse, aki fiatalkorom óta foglalkoztat, megszólaljon. Ismeretségünk egy ruhával kezdődött. Lora imádta az elegáns holmikat, de hamar rájuk unt. Érettségiző diáklány voltam, amikor, mint levetett cuccot, egy extravagáns, olasz márkájú, banánzöld zsorzsettruhát küldött. Hozzá egy laza, mélyen kivágott, kézzel festett selyemblúzt. Ezerkilencszázhatvanhat az évszám. Életem első hódításai e darabokhoz kötődnek. Így kezdődött a kapcsolatunk Lorával, a táncosnővel.” Schäffer Erzsébet

Az Angyali érintésben Lorna Byrne folytatja sok millió példányban elkelt nemzetközi sikerkönyve, az Angyalok nyelvén történetét. Beszámol a vidéki Írországban eltöltött éveiről, az angyaloktól kapott segítségről és útmutatásokról, amelyek megkönnyítették elviselni élete traumatikus eseményeit. Részletes leírást ad az angyalok külleméről, különféle típusaikról, Istennel és társaikkal való viszonyukról, érintkezésükről az emberekkel, valamint életünkben és halálunk után betöltött szerepükről. Olyan részletekkel szolgál, amelyek sehol sem jelentek még meg nyomtatásban. Lorna legutóbbi két kötete vezette a Sunday Times bestseller-listáját, az Angyali üdvözlet pedig az első számú MBS-sikerkönyvvé lépett elő megjelenése évében.

Az óvoda nem arra való, hogy felkészítse a gyereket az iskolára! a magyar gyerek soha nincs ott, ahol van - az óvodában az iskolába készül, az alsó tagozaton a felsőre, a felsőn a középiskolára, a középiskolában az egyetemre. az óvoda arra való, hogy az óvodáskorú gyerek számára a legkedvezőbb környezetet megteremtse. A magyar óvodai alapprogram is leszögezi, hogy az óvodás gyerek legfejlesztőbb tevékenysége a játék, méghozzá nem a játékos tanulás vagy a fejlesztő játék, hanem a szabad játék. Majdnem ugyanilyen fontosságú a mindennapos mese. aki mindennap hall mesét, annak anyanyelvi fejlettsége az iskolába lépés idejére másfél évvel előzheti meg azt a gyerekét, aki nem, vagy csak rendszertelenül hall mesét. És az anyanyelvi fejlettség a biztos gondolkodás alapja. Fel akarod készíteni a gyerekedet az iskolára? Mesélj neki!" Vekerdy Tamásnak a szülők kérdéseire adott válaszaiban szinte minden nevelési problémára talál megoldást az olvasó. A kisgyerekek evési, alvási szokásairól, az óvoda körüli gondokról és a családi kapcsolatok örömeiről és terheiről is olvashatunk a válogatásban.

A megrázó őszinteségű, személyes hangú, leginkább egyfajta sajátos naplóra emlékeztető könyv anya és lánya párbeszéde az élet utolsó szakaszába érve nem mindennapi kapaszkodót nyújt felderítetlen emberi kapcsolataink kibogozásához, megfejtéséhez. A történetek minden pillanatában ott a dráma, és ott a feloldozás, ott vannak a fogódzók, a megélt tapasztalások, hogy az élet olykor kikerülhetetlennek látszó buktatóin is át lehet evickélni. Az utolsó öt percben is. Nehéz pakkal megrakodva is. Nem biztos, hogy száraz lábbal, de partot érünk.

„Kétféle alapelv érvényesülhet a gyerekek nevelésében. Az egyik: legyél, aki vagy én ehhez próbállak hozzásegíteni. Van, aki matematikában jó, más a táncban, faragásban, motorépítésben vagy az énekben mind egyforma érték. A másik: legyél, akivé én akarlak tenni! Ez az örök harcok és a kétségbeejtő helyzetek útja. Mennyi az élmény mai iskoláinkban és mennyi az életöröm? Holott a kilencvenes évek óta tudjuk, hogy öröm nélkül nincs hatékony tanulás! Tudjuk vizsgálatokból azt is, hogy a gyerekek viszonylag nagy kíváncsisággal mennek az iskolába. A kíváncsiság, az érdeklődés, az iskolába lépés után csökken, hanyatlik, majd eltűnik. A fentiek ellenére ma is vannak nagyszerű, jó iskolák, és remek tanítók és tanárok, és én biztos vagyok benne, hogy az iskola gyerekközpontú megújulás előtt áll. A könyvben szülők kérdeznek, és én válaszolni próbálok. Iskolai ügyekben, tanulási küzdelmekben. Remélem, ezek az összegyűjtött válaszok majd újabb kérdéseket váltanak ki, hoznak felszínre, amikre újra lehet majd válaszolni." Vekerdy Tamás

Vajon eltűnődünk-e olykor, miféle misztérium bújhat meg mindennapjaink mögött? És mit gondolunk a túlvilágról? Az Angyalok nyelvén egy megrendítő, egyben lelkesítő utazás egy hétköznapi szemmel nem látható világba. Lorna Byrne-t kicsi kora óta angyalok veszik körül. Gyerekként úgy vélte, ez természetes, és mindenki tud ezekről a nem földi teremtményekről, melyek ott vannak az emberrel. A felnőttek szemében azonban Lorna furcsának tűnt, sőt, retardáltnak vélték. Ma már viszont a világ minden tájáról betegek és a legkülönfélébb problémákkal küzdők keresik fel, hogy gyógyulást, megnyugtató szavakat nyerjenek tőle. Különböző vallások tudósai is hozzá fordulnak tanácsért, útmutatásért. Képes lelkekkel és angyalokkal beszélgetni, és ahogy megosztja velünk a spirituális világról való bensőséges ismereteit, a remény és a szeretet üzenetét közvetíti mindannyiunk felé. Az Angyalok nyelvén Lorna lenyűgöző élettörténetét meséli el. Érzékletes leírásaiban megelevenedik a gyermekkor szegényes dublini városrésze, a munkakeresés viszontagságai, és álmai hercege is, akihez feleségül megy - vállalva a tragikus végkifejletet. Lorna története révén különleges betekintést nyerhetünk az angyali segítségbe, melyben részesülünk, mindig, minden pillanatban. Ahogy ő fogalmaz: „Csak kérni kell, ennyi az egész!"

"Nem tudtam betelni a hajóval, a vízzel, a szemüveges fiú gondoskodásával. Akkor voltam először vitorláson, s először férfi közelében. Megcsapott valami a titokból, ami egy nőt és egy férfit összefűz, ami megremegteti a levegőt körülöttük, legyenek bárhol. Nem tudtam én semmit, ahogy most sem tudok sokkal többet. Vágy ez? Kérés? Test és lélek kíváncsisága? Kihajoltunk a víz fölé, aztán hanyatt feküdtünk, néztük a csillagokat. A karját a fejem alá csúsztatta. Beleremegtem. Nem mertem beszélni, csak odasúgtam.  – Miért Sarkcsillag a hajó neve?"   Rejtőzködő, mégis kitárulkozó „mesék” fűzére Schäffer Erzsébet tízedik kötete. Egy öreg szőlő, vonatkupék, vizek partja fogja keretbe vallomásos történeteit, melyekben most is az a bizalomból építkező csöndes, kíváncsian szemlélődő derű van jelen, ami könyveit oly sokak számára napi olvasmánnyá teszi.

Mindazoknak, akik gyerekként, szülőként, nagyszülőként sokat tévednek-hibáznak, mégis (mindig) talpra állnak. Mert örömben, bajban, fájdalomban sikerben, kudarcban, feltápászkodásban társuk marad: a szeretet! V. Kulcsár Ildikó pályafutása nyolcadik kötetében a családi viszonyainkról mesél a tőle megszokott iróniával, humorral és szomorkás mosollyal. A Nők Lapja egyéni hangú szerzője számtalan interjút készített neves-ismert emberekkel, sőt, koronás főkkel is. Mégis a hétköznapi emberek érdeklik leginkább. Az, hogy miként tesszük egymást boldoggá-boldogtalanná, és a család hogyan válik erős, védelmet nyújtó szeretetvárrá, vagy földi pokollá. Az olvasó mosolyog, nevet, könnyezik, és csak később veszi észre, hogy róla (rólunk, valamennyiünkről) szól a kötet.

A megrázó őszinteségű, személyes hangú, leginkább egyfajta sajátos naplóra emlékeztető könyv – anya és lánya „párbeszéde” az élet utolsó szakaszába érve – nem mindennapi kapaszkodót nyújt felderítetlen emberi kapcsolataink kibogozásához, megfejtéséhez. A történetek minden pillanatában ott a dráma, és ott a feloldozás, ott vannak a fogódzók, a megélt tapasztalások, hogy az élet olykor kikerülhetetlennek látszó buktatóin is át lehet evickélni. Az utolsó öt percben is. Nehéz pakkal megrakodva is. Nem biztos, hogy száraz lábbal, de partot érünk.

Különös könyv. Az egyik felét nőknek, a másik felét férfiaknak ajánlja a szerző, aki most is – éppúgy, mint korábbi köteteiben – az emberi kapcsolatokat vizsgálja kitartó érdeklődéssel. Mit vár egymástól férfi és nő? Meddig tart a szerelem? Van-e hűség? Lehet-e tartós a boldogság? Van-e jövője a házasságnak? Sírás-nevetés, elfogadás-tiltakozás, belenyugvás-felháborodás, az érzelmek széles skáláját járja be az olvasó, miközben megismeri a kötetben megszólalók sorsát, és előbb-utóbb magára ismer… V. Kulcsár Ildikó, a Nők Lapja népszerű újságírója természetesen nem tagadja meg önmagát: még a drámai, provokatív történetekből is kicsillan a szerző megbocsátó humora.

Egy leselkedő kislány, egy utazóvekker kalandja, egy nagybácsi, aki soha nem ül le, egy pipa és a hozzá tartozó nagyapa, hét szál dália vándorlása egy kiskertből – és mellettük az emberek. Akik arra vágynak, hogy megéljék a pillanatokat, s akkor majd övék lesz a pillanatok szövetéből szőtt végtelen takaró, az idő. Ami nem más, mint az életünk.  Schäffer Erzsébet makacs következetességgel, az írásaiból ismert csendes erővel gyűjti és veti papírra történeteit, melyek most is a bizalomról szólnak, arról, hogy az élet társasjátékát a legsikeresebben nyitott lélekkel lehet játszani. Akkor is, ha nem dobunk mindig hatost.

Schäffer Erzsébet új könyve, a Toronyiránt külső és belső utazások egymásra felelő története. Szereplői egyben hasonlóak. Akár vándorméhészek, akár a jurtában élő fiatal család, egy vonat egymás mellé került utasai, Csen úr Hainan szigetén, vagy a Lány, aki már nem gyerekkora kockavárát építi – mindannyian hazafelé tartanak. A helyszín hol Mexikó, hol Nyírmada határában egy akácos, hol Borneo szigete, vagy Zalában az Öreghegyen egy présház, lehet a Yalong-öböl Kínában, vagy a balástyai tanyákon egy kecskefarm – mindhez ugyanaz az út vezet. Lakóinak lélektől lélekig tartó útja. Amit, ha velük végigjárunk, fogódzókat találunk a magunk megszenvedett, megáldott, életünk utolsó pillanatáig tartó utazásához.

Az igazán jó válaszok nem a receptek, hanem azok, amelyek tovább kérdeznek, és netalán újabb kérdéseket hívnak elő az olvasóban. A kötetben összegyűjtve olvashatjuk a Nők Lapja hasábjain megjelent olvasói levelekre adott szakértői válaszokat.

„Jó ?itt látni az arcodat, ómama. A fiatalasszonyarcodat. Messze nézel, olyan messze, ahová már csak te látsz el. Te voltál most a kapaszkodóm. Te, aki álltad a sarat. Akinek soha nem hunyt ki a huncut fény a szeméből. Aki nem tudott egyedül maradni, ezért választott mindig társat magának… Egy hölgyfodrászt és három főpincért… Ok voltak sorban a társaid. A te életed foglalja keretbe ennek a könyvnek a sokarcú üzenetét. Mind ugyanarról szól: hogyan tudunk hazatalálni…” (A Szerző) Nagy szájjal szoktam elmesélni: az én temesvári ómamámnak négy férje volt. Hölgyfodrász és főpincérek… Hát ez remek! Nem is kell tovább mondanom… Most elcsöndesedtem. Elővettem a régi fényképeket, fölidéztem, milyen lehetett Karola, az ómamám. Gyűjtögetett, mint én… Így lett az ő félszavakban elmesélt élete a kerete annak a sok találkozásnak és élettöredéknek, ami most ebbe a kötetbe elfér. Polcz Alaine, Törőcsik Mari, Závada Pál. A gyimesi furulyás, az alföldi rózsakertész, a galambász, a vándorfotográfus, a suszter és az állomásfőnök. És még hányan, ismerősök és ismeretlenek nyújtanak kapaszkodót. Nekem is… Fogadják el a kezüket.

"Én azt hiszem, hogy az igazán jó válaszok – ha vannak ilyenek – nem a receptek, hanem azok, amelyek tovább kérdeznek és netalán újabb kérdéseket hívnak elő az olvasóban. Mert azt hiszem, hogy a kérdező ember van igazán közel a dolgok áramához, és nem a válaszoló ember, különösen nem az, aki azt hiszi, azt képzeli magáról, hogy ismeri a helyes – netán egyedül helyes – válaszokat."(Vekerdy Tamás) A kötetben összegyűjtve olvashatjuk a Nők Lapja hasábjain megjelent olvasói levelekre adott szakértői válaszokat.