Erdélyi Szalon Kft. strana 3 z 3

Ez egy sokadik könyv a költő életéről, de az első olyan, ami a zsenit és környezetét nem piedesztálra emeli, hanem a valóság szövetébe illeszti. A könyv nyomon követi a költő életútját születésétől kezdve egészen rejtélyes eltűnéséig, amely máig izgatja az emberek fantáziáját. Petőfi Sándor lánggal lobogott, mindent és mindenkit megperzselt és elégetett maga körül - önmagát is. Ízig-vérig magyar költő volt, igazi demokrata, valódi tisztánlátó vátesz, aki megreformálta irodalmunkat, és a költői magaslatokat érthetővé tette mindenki számára. "A két katona egyszerre sújtott le rá, és a kardpengék csengve csaptak össze a feje fölött. Kétszeres halált hal, ha ezek eltalálják, de a két szablya összeakadt, így csak az egyik érte el, amelyik megsiklott a másikon, és a lapjával akkora ütést mért a fejére, hogy eszméletét vesztve zuhant a földre. A másik a dzsidájához kapott, és belevágta az eszméletlen ellenfél mellkasába. Olyan erővel szúrt, hogy lemetszette Sándor egyik ujját, és a sárga táska ott maradt feltűzve a fegyverére, amikor visszahúzta. Ezen mindkét katona nevetett, aztán megnézték a "zsákmányt, személyes holmik mellett papírlapokat találtak, némelyiket a csatatérről készített szénrajzokkal, másokat számukra ismeretlen latin betűkkel teleírva, vagy csak pár mondatnyi firkával. Ez kém, vagy valami hírnök lehetett, nincs egyenruhában!, mondta az egyikük. Biztosan értékesebb, mint amaz, intett vissza a szőke ordonánc felé a fejével. Kár, hogy levágtad! Én ugyan nem!, nevetett rá a másik farkasvigyorral. Leszúrtam!" Tények és fantázia. Hiteles korrajz és olvasmányos történelmi események. Szerelem, menekülés a megszokásból, bűn és bűnhődés, mennybemenetel és pokolraszállás Nagykőröstől a Segesvár melletti harcmezőig, hatszáz oldalon át a Zsoldos Péter-díjas, Galaktika közönségdíjas írónő új regényében.

A századfordulót és főleg Trianont követően a magyar epikának az a vonulata, amely számot vetett a magyar sorskérdésekkel, illetve vállalkozott a "hol tévesztettünk utat?" lelkiismeret-vizsgálatára, vissza-visszatért Erdély etnikai arculata megváltozásának problémájához. Ez a látszatra demográfiai-nemzetiségi kérdéskör etikai problémává sűrűsödött az írók tollán, hiszen rendre fölvetődött az erdélyi birtokos osztály felelőssége: miért tűrte, sőt mi okból segítette, hogy a jóval olcsóbb munkaerőt képező román parasztság foglalja el a magyar földművesek helyét, melynek következtében néhány évszázad alatt a bevándorolt román ajkú népesség Erdély nagy területein többségbe került. A magyar lakosság szórványosodása a legdrámaibb módon a Mezőségben ment végbe - ennek a problémakomplexumnak és tájnak a történelmi tablóját, hatalmas etikai-emberi freskóját alkotta meg Wass Albert. A kétkötetes regény két mezőségi falu: Bölényes és Miklósdomb (azaz Vasasszentgothárd és Cege) kora középkortól az 1950-es évek második feléig terjedő krónikája. Az első kötet (Krónikás írás) a Szent István halálát követő évtizedektől, a 11. század derekától hatalmas panorámaképben idézi föl a táj történelmét és nemzedékről nemzedékre változó népéletét, elsősorban a létküzdelmeket mutatva föl, főként azt, miképp szerzett hont kardjával a magyarság Erdélyországban. Ez a nagy ívű, az első világháborúig tartó történelmi tabló jószerivel csak bevezető, előtörténeti áttekintés a második kötethez (Szemtanúság), amelynek epikus anyaga nagyrészt már az író személyes élményein, történelmi és emberi tapasztalatain alapszik, ilyenformán a maga - a magyar és arisztokrata - tanúságtétele abban a morális "perben", amely az erdélyi magyar arisztokrácia felelősségét vizsgálja. És persze annak az eszmei mondandónak az igényes megjelenítése, hogy nem elegendő karddal megszerezni a hazát, de azt gondos és előrelátó munkával, szívós kitartással - azaz kaszával - meg is kell tartani! A feszesebb szerkezetű, valóban regény kompozíciójú rész is teljességérzetet kelt, de immár nem a történelmi sors teljességéét, hanem az emberi sorsét, hiszen fölvonultatja a mezőségi társadalom minden képviselőjét, jellemző rétegét és alakját: az arisztokratát, a hivatalnokot, a román pópát, a zsidó kereskedőt, az egyszerű embereket, románokat és magyarokat. E kötet cselekményének középpontjában Erőss Miklós gróf áll, akinek sorsát gyermekkorától az 1950-es években a románok börtönében elszenvedett haláláig követi nyomon Wass Albert - személyes formába sűrítve a kisebbségtörténelmet. (Legeza Ilona)

A századfordulót és főleg Trianont követően a magyar epikának az a vonulata, amely számot vetett a magyar sorskérdésekkel, illetve vállalkozott a "hol tévesztettünk utat?" lelkiismeret-vizsgálatára, vissza-visszatért Erdély etnikai arculata megváltozásának problémájához. Ez a látszatra demográfiai-nemzetiségi kérdéskör etikai problémává sűrűsödött az írók tollán, hiszen rendre fölvetődött az erdélyi birtokos osztály felelőssége: miért tűrte, sőt mi okból segítette, hogy a jóval olcsóbb munkaerőt képező román parasztság foglalja el a magyar földművesek helyét, melynek következtében néhány évszázad alatt a bevándorolt román ajkú népesség Erdély nagy területein többségbe került. A magyar lakosság szórványosodása a legdrámaibb módon a Mezőségben ment végbe - ennek a problémakomplexumnak és tájnak a történelmi tablóját, hatalmas etikai-emberi freskóját alkotta meg Wass Albert. A kétkötetes regény két mezőségi falu: Bölényes és Miklósdomb (azaz Vasasszentgothárd és Cege) kora középkortól az 1950-es évek második feléig terjedő krónikája. Az első kötet (Krónikás írás) a Szent István halálát követő évtizedektől, a 11. század derekától hatalmas panorámaképben idézi föl a táj történelmét és nemzedékről nemzedékre változó népéletét, elsősorban a létküzdelmeket mutatva föl, főként azt, miképp szerzett hont kardjával a magyarság Erdélyországban. Ez a nagy ívű, az első világháborúig tartó történelmi tabló jószerivel csak bevezető, előtörténeti áttekintés a második kötethez (Szemtanúság), amelynek epikus anyaga nagyrészt már az író személyes élményein, történelmi és emberi tapasztalatain alapszik, ilyenformán a maga - a magyar és arisztokrata - tanúságtétele abban a morális "perben", amely az erdélyi magyar arisztokrácia felelősségét vizsgálja. És persze annak az eszmei mondandónak az igényes megjelenítése, hogy nem elegendő karddal megszerezni a hazát, de azt gondos és előrelátó munkával, szívós kitartással - azaz kaszával - meg is kell tartani! A feszesebb szerkezetű, valóban regény kompozíciójú rész is teljességérzetet kelt, de immár nem a történelmi sors teljességéét, hanem az emberi sorsét, hiszen fölvonultatja a mezőségi társadalom minden képviselőjét, jellemző rétegét és alakját: az arisztokratát, a hivatalnokot, a román pópát, a zsidó kereskedőt, az egyszerű embereket, románokat és magyarokat. E kötet cselekményének középpontjában Erőss Miklós gróf áll, akinek sorsát gyermekkorától az 1950-es években a románok börtönében elszenvedett haláláig követi nyomon Wass Albert - személyes formába sűrítve a kisebbségtörténelmet. (Legeza Ilona)

A két összetartozó regény egy kötetben jelenik meg a díszkiadás negyedik köteteként. Az 1940-ben írt Jönnek! azt a két hetet öleli fel, amely a második bécsi döntés eredményének - Észak-Erdély visszacsatolásának - nyilvánosságra kerülése és a magyar csapatok Szolnok-Doboka vármegyébe való bevonulása között telt el. Ez a tizennégy nap az ottani magyarság számára talán nehezebben, kínosabb lassúsággal vánszorgott, mint az azt megelőző huszonkét, kisebbségi sorban végigtengődött esztendő. A várakozás feszült napjai alkalmat adnak a falu, Vasasszentgothárd lakóinak - magyaroknak és románoknak -, hogy átgondolják a sanyarú múltat és a lehetséges, biztató jövőt; hogy számot vessenek az elkövetett bűnökkel és az elszenvedett sérelmekkel, ki-ki a maga korábbi és reménybeli helyzete, illetve erkölcsi fölfogása szerint. Vibráló érzések pontos lekottázása adja a feszes cselekményű, izgalmas epizódokkal tűzdelt helyzetjelentés drámai hangulatát, katartikus tanulságait. A rablóhordákra emlékeztető kivonuló románok fejvesztett kapkodását, fosztogatását, az utolsó napok megannyi személyes sorsdrámáját feledteti a nagy nap kifejezhetetlen, már-már artikulálatlan öröme, a lelkek ujjongása, az egyetlen boldog sikollyá váló fölszabadulás pillanata. Az 1949-ben, immár Nyugaton keletkezett Adjátok vissza a hegyeimet! egy korán árvaságra jutott fiú élettörténetébe sűríti az erdélyi magyarság megpróbáltatásait. A kisebbségi sors balladai tónusú regénye az örök megaláztatás, a kiszolgáltatottság, az áldozati sors és vállalásának hátborzongató jeremiádjává növekszik. Ennek az ágrólszakadt juhászbojtárnak és szénégetőnek egész életében négy olyan esztendő jutott, amikor egyáltalán embernek érezhette magát: a "magyar világ" 1940 és 1944 közötti ideje. S ami ezután szakadt Erdélyre, az maga volt a pokol, a "világ vége": háború, véres bosszúhadjáratok, genocídium, útonállás, gyilkosságok, az élet tönkresilányítása. Ebben a törvényen kívüli, nyers ököljogra épülő, tébolyodott világban ép erkölcsi érzékű, hazafias lelkületű, tudatos gondolkodású embernek helye nem lehetett, így lesz a hajdan jámbor fiúból a havason bujdosó haramia, aki az olvasó előtt mégis hőssé magasztosul. Hiszen ez a - szándékoltan névtelen - hős szinte puszta kézzel, a tíz körmével védte Erdélyt a beözönlő román és orosz hordáktól - mindhiába. Végül szerettei elvesztése után a hazájától is megfosztják, s mivel a becsületes életre és a jövőre semmi kilátása nem marad, nyugatra szökik, hogy beleordítsa a "szabad világ" fülébe Erdély irtózatos tragédiáját. Megrendítő, letaglózó, egyben lélekemelő olvasmány mindkét, fordulatokban bővelkedő, izgalmas cselekményvezetésű regény (Legeza Ilona).

New York, 1920. augusztus 5.: Százharminchárom nap alatt az óhaza magyar népe a pokol minden kínjait szenvedte át a bolsevista rémuralom alatt. Tanulságul és okulásra írtam e könyvet és ajánlom az amerikai magyarság figyelmébe. Magyar testvéri szeretettel, Huszár Károly, volt magyar miniszterelnök, nemzegyűlési képviselő. A magyar kommunizmus 133 napja, melyet az 1919. március 21 és augusztus 1. közötti időszak fémjelez, a forradalmi terror hónapjai voltak Magyarországon, amikor a bolsevikok pillanatok alatt lerombolták a polgári berendezkedést, s utat engedtek a proletároknak a lopásra, vagyonelkobzásra, az ingatlanok eltulajdonítására, továbbá szétverték az oktatást, üzemi tanácsokra bízták az ipart és jegyrendszert vezettek be. Az elégedentlenkedők ellen terrorkülönítményeket hoztak létre, és kíméletlen gyilkolásba kezdtek. A szörnykorszak rémtettei azonban mintha a történelem homályába vesztek volna az elmúlt évtizedek alatt. A szembenézést elsőként a bukás utáni időszakban, a volt magyar miniszterelnök Huszár Károly tette meg, aki 1919. novemberétől 1920 márciusáig vezette a kabinetet: az ő könyvéből ismerte meg a világ elsőként, micsoda bűnszervezet uralta Magyarországot a vörös hónapokban. A kivételes kiadvány éppen száz évvel ezelőtt jelent meg Amerikában, itthon teljességgel ismeretlen, pedig a benne foglaltak a nyers valóságot ábrázolják, ami elrettentő, hihetetlen, alattomos, vérgőzös és felháborítóan hazug. És döbbenetes ma is olvasni, mit tett Kun Béla, Szamuely, Cserny, Böhm és a többi vörös hóhér ezzel az országgal. A reprint kiadvány az amerikai közlés fakszimiléje. Részlet az Előszóból: A magyar proletárdiktatúra bebizonyította a világnak, hogy a termelési eszközök közbirtokba való vétele nem az a csodaszer, amelynek a szociáldemokraták hitték, sőt rosszabb orvosság, mint maga a betegség. Kiderült, hogy a tanácsrendszer nem a tehetségesek és puritánok, nem a dolgozók és az idealisták uralmát jelenti, hanem a hazárdőrökét és a gonosztevőkét. A kommunista gazdasági rendszer összeomlott, saját belső hibái folytán, mert a termelést a minimumra redukálta. Hogy a burzsujokat proletarizálják, mesterségesen fokozták a drágaságot. A kapitalizmus elpusztítása érdekében őrülten hamisították a pénzt. Primitív csereforgálommal tudták csak fenntartani az élelmezést. A gazdasági tetszhalál volt a kommün. A proletáruralom alatt a legtöbbet szenvedtek a munkáscsaládok. A bolsevista diktatúra, a kisebbség zsarnoksága könyörtelenül végiggázolt minden jogon és szabadságon. A véghezvitt erkölcsi és anyagi rombolássál szemben semmi eredményre sem tudtak hivatkozni. Ezeréves intézményeket döntöttek le, de egyetlen újat sem tudtak életre kelteni, mert a kontárok és laikusok kezére bíztak mindent az államban. (...) Akiknek szent a demokrácia, a kultúra, az erkölcs, a jogrend, a haladás, a béke, a kereszténység, a tisztességes vagyonosodás, a szabadság és a liberalizmus uralma, fogjanak össze mind a bolsevizmus ellen, amely nem egyéb, mint a csőcselék terrorisztikus zsarnoksága az egész emberiség felett. Világ népei, egyesüljetek - a bolsevizmus ellen!

Egy kötetben jelenik meg Wass Albert két első műve, ezúttal az eredeti első kiadások szövege szerint. A magyar regényirodalom évtizedekig rejtett értéke volt a Farkasverem, amely először 1934-ben jelent meg, és amelyért szerzője Baumgarten-díjat kapott. A különöshangulatú, különc figurákat fölvonultató műaz 1920-as évek végén, Erdélyben, a Mezőség kopár és álmosító tájain játszódik.A szerző legendás első kötete mindmáig a legnagyszerűbb körkép a több évszázados elszigeteltségben élő erdélyi Mezőség életéről és egyben a trianoni nemzetcsonkulás után felnövekvő ifjúság lélektani pontossággal megrajzolt "szomorú" és hiteles ábrázolása. "De mennyire író írta! Tamási Áron hangja mellett ma a legbiztatóbb üzenet Erdélyből" - írta a Nyugat 1940-ben a frissen megjelent Csaba regényről, mely most először jelenik meg Magyarországon a szerző 1981-es előszavával, amit az amerikai kiadás elé írt Wass Albert. De olvassuk tovább a Nyugat sorait: "Milyen szomorú regény, már az első kortyban ezt érezzük, s ínyünkről végig nem múlik ez a szomorúság. Nem édes, ártatlan érzelmeskedés, s nem démonok viaskodása. Ez a hangtalan szomorúság ott settenkedik Wass Albert regénytájain, a mezőségi falvakbarna estéiben. Hóolvadásos koratavaszban tépett hegyoldalakra telepszik, néha öreg holló lomha szárnycsapásával felröppen a háztetőre, máskor a lámpagyújtogatót kíséri esti körútján és a kolozsvári ázott utcákon felgyűrt gallérok mögé bújik. FilekiFerkó gyerekszobájában az alkonyat szorongásoktól válik sűrűvé, a kisfiú egy érthetetlen mondattal viaskodik: mit jelent elveszteni a hazát? A felnőttektől hallja ezt a mondatot, 1918-ban vagyunk, Erdélyben, ekkor indul a regény. A mondat sok mindent jelent: azt, hogy el kell költözniök a kolozsvári családi házból, hogy kivágják apja kedves erdejét, megérti, hogy az új szavak szegénységet jelentenek, olyan küszködést, amely talán nem ér véget soha. Mire megért mindent, a gondok felnőtté érlelték. Az első szerelem is elpattant egy sírós búcsúdélutánon. A tizennyolcéves Ferkó már otthonos a magányban, lerongyolódott birtokával vesződik, társtalan férfi." A Csaba jelkép: az embernek soha nem szabad elcsüggednie, a romokon is építeni kell. Hőse Erdély, a leigázott erdélyi magyarság egy rétege, egy mozdulatlan, pusztuló világ, mely bűvös erővel köti magához embereit. Kitűnő alakokat mutat be, különcöket, megható, elkallódott sorsokat és sorssal harcbaszálló férfiakat. Természetérzéke, tájmegidéző képessége csodálatos. Egy nép tragikus, nagyszerű küzdelmének regénye ez a szélesen hömpölygő, robbanó erejű, nagyvonalú munka.

Különleges memoár Wass Albert önéletrajza, hiszen a terjedelmes életmű létrehozása mellett épp az emlékirataira maradt a legkevesebb ideje: Még erdélyi időszaka alatt, 1940 körül kezdte foglalkoztatni az önéletírás gondolata, aztán később, már az emigrációban újra és újra visszatért a feladathoz, és számtalan jegyzetet, feljegyzést, tárcát írt a tervezett memoárba. Végül ennek összeállítása elmaradt, az eredeti jegyzetek és címek alapján az író fiai és Takaró Mihály állították össze a Voltam kötetet 2005-ben. A jelen kiadás ezen alapszik, miközben számtalan jegyzettel, levélrészlettel és életrajzi pontosítással egészült ki, ahogy a kötet képmelléklete is pazar képet mutat a tündérország Erdélytől a napsütötte Floridáig. Az önéletrajz lebilincselő olvasmány, benne megjelennek a dimbes-dombos Mezőség hétköznapjai, a Monarchia Erdélye, az első világháborút követő impériumváltás után pedig az erdélyi hétköznapok és a család története is az újkori Romániában. Mindezt alapjaiban söpri el a második világháború, melynek végén Wass Albert Ausztrián át Németországba kerül, hogy aztán néhány évi bizonytalanságot követően 1951 őszén Amerikába jusson el, először Ohióba, majd Floridába, amely második otthona lesz. Európába, Magyarországra vagy Erdélybe nem jutott el többet. Könyve a szülőföld mementója, még akkor is, ha az amerikai létről és kultúráról, az emigráns lét nehézkességéről épp olyan részletességgel ír, mint Vasasszentgothárdról vagy Cegéről, vagy nagymama "tündérkertjéről".

Kétszeresen is irodalmi szenzáció a kötetben kiadatlan Wass Albert-írások publikálása: egyrészt a két világháború közötti időszak lenyomata, szám szerint mintegy félszáz darab, másrészről pedig a jelen kötet az életműsorozat új kiadásának nyitódarabja, hiszen a revideált, az első közlésekkel és gépiratokkal összevetett, valamint újrafordított kötetek kiadása hiánypótló (de el nem késett) vállalkozás a hányatott sorsú kiadások zavaros évtizedei után. Wass Albert számtalan lapban publikált a Nimródtól a kolozsvári Ellenzéken át az Erdélyi Gazdáig, korai versei a Vadász Újságban, az aradi Vasárnapban vagy éppenséggel a Debreceni Újságban jelentek meg a húszas évek derekától. Az írói sikerkorszak a harmincas évektől köszöntött be, ismert írásainak részleteit (Jönnek!, A titokzatos őzbak) például lapoknak is elküldte más és más címekkel. A jelen kötet ezekből is közöl fejezeteket, ahogy a Debrecenben írt levelekből, egészen a háborús időszak passióiig (Levél a Pusztulás Földjéről). A köztük lévő ív pedig a tündérország Erdély: a Mezőség, Kolozsvár, Marosvásárhely, a Kelemen-havasok, Istenszéke, Ratosnya vidéke: mintha csak A funtineli boszorkány helyszínein látogatnánk végig. Vagy a magyar múlt fejezetein, például így a Koppány haláláról szóló novellában: Nyugat felől hideg szél zuhant lefelé a lankán és éles-karmosan rohanta meg a sátort. Vijjogva ostorozta a fákat, a rónán horkanva bokrosodtak tőle a kipányvázott lovak, s remegő orrcimpákkal kémleltek nyugatnak. Sűrű vérében magába roskadva omlott alá a megnehezült nap, és kínjában pozdorjává tépett párákkal dobálta tele az eget. Farkasok vonyítottak azon az estén, szerte a somogyi mocsarak között, és az erdők rejtett tisztásain csapatba verődve csörtetett a megriadt nemesvad. Napok óta nehéz viharok szagát hordozták a szelek, napok óta véresen borult le az este, és rémült csillagok nyugtalan tűzcsóvái izzották tele az éjszakákat. Messze országokban lakozó bölcsek és jövendőmondók roppant furcsa csillagokat láttak jönni és szétomolni Pannónia fölött, és mindazok, kik ezt a pompás tűzijátékot nézték, egy nagyszerű nép pusztulásáról regéltek a tanítványaiknak.

LŐRINCZ L. LÁSZLÓ: Ragyogó fantáziával megírt, letehetetlenül izgalmas történet. Amikor olvastam, úgy éreztem, hogy magam is ott vagyok a kincsvadászok között. És persze reménykedtem, hogy megúszom élve a kalandot. Dr. Fedina Lídia kétszeres Zsoldos Péter-díjas írónő legújabb regénye mesterien ötvözi a történelmi tényeket és a dedukciót, a valóságos és a vélt eseményeket. Korokon át követhetjük a Seuso-kincs útját a későrómai kori Pannonia Valeriától, a kiegyezés utáni békeéveken át a Waffen-SS Tavaszi ébredés hadműveletén keresztül egészen a gulyáskommunizmus langymelegéig, de nem marad ki a Magyar Néphadsereg prominens képviselőinek vetélkedése és a szovjet titkosszolgálat ténykedése sem. A meghökkentő események között betekinthetünk a szerb és libanoni ügyletek mögött meghúzódó külföldi műgyűjtők és múzeumok világába, majd a New York-i per részleteibe is, hogy aztán a kincsek hazakerülésével és a bűnügyi szálak elvarrásával a jelenbe érjünk... Műkincsvadászat évszázadokon keresztül, amit ármány és gyilkosság, vér és hazugság övez.

Mostani tudásunk, ismereteink szerint ez a négy kötet, Csoóri Sándor Összegyűjtött versei I-IV. Csoóri Sándor költészetének teljessége. Lehet, hogy rejtelmes helyekről még előkerülhet néhány adalék, de szinte biztos, hogy azok nem írják majd át ennek a poézisnak a jellegét. Maga a költő vigyázott rá, hogy minden fontos egyben legyen. Ránk, most élőkre és az utókorra vár ennek a költészetnek az eddiginél mélyebb megértése. Kiderülhet például az egyedisége. Különösképpen abban, hogy bár hasonló iránnyal és szenvedéllyel, mégis rajongott elődeitől és kortársaitól eltérően tudta megfogalmazni azt a világot, amelyet ők is egyedien rögzítettek az örökkévalóságnak, de az ő versei nélkül valami nagyon lényeges hiányozna. Talán leginkább az a belső gyötrődés, ami költészetének egyre magasabbra ívelő utolsó évtizedeit jellemzi. Aki lelkében magára akar ismerni, s megélte ezeket az évtizedeket, ezek a versek mindennapi olvasmányai lehetnek. Olykor szociográfiai pontosság, olykor festői víziók, olykor utánozhatatlan emberi-nemzeti aggódás... És mi minden még! Része lesz ez a magyar klasszikának. Pálfy G. István

Mostani tudásunk, ismereteink szerint ez a négy kötet, Csoóri Sándor Összegyűjtött versei I-IV. Csoóri Sándor költészetének teljessége. Lehet, hogy rejtelmes helyekről még előkerülhet néhány adalék, de szinte biztos, hogy azok nem írják majd át ennek a poézisnak a jellegét. Maga a költő vigyázott rá, hogy minden fontos egyben legyen. Ránk, most élőkre és az utókorra vár ennek a költészetnek az eddiginél mélyebb megértése. Kiderülhet például az egyedisége. Különösképpen abban, hogy bár hasonló iránnyal és szenvedéllyel, mégis rajongott elődeitől és kortársaitól eltérően tudta megfogalmazni azt a világot, amelyet ők is egyedien rögzítettek az örökkévalóságnak, de az ő versei nélkül valami nagyon lényeges hiányozna. Talán leginkább az a belső gyötrődés, ami költészetének egyre magasabbra ívelő utolsó évtizedeit jellemzi. Aki lelkében magára akar ismerni, s megélte ezeket az évtizedeket, ezek a versek mindennapi olvasmányai lehetnek. Olykor szociográfiai pontosság, olykor festői víziók, olykor utánozhatatlan emberi-nemzeti aggódás... És mi minden még! Része lesz ez a magyar klasszikának. Pálfy G. István

Ez a könyv súlyos bizonyíték az utóbbi négy évtizedben egyre inkább romló újságírás értékbajaira. Amit Csoóri Sándor ír vagy nyilatkozik, interjút ad valakinek, az ma is úgy áll, mint a cövek. Olyannyira úgy, hogy ezzel szemben nem is kell emlékeztetnem azokra az akkori - és érdekes módon mindig ugyanazoktól származó - harcos újságírói teljesítményekre, amelyekre már senki sem emlékezik.Viszont Csoóri Sándornak ezek a nem igazán az örökkévalóságnak szánt írásai, beszédei ma is az igazságukkal vannak jelen, alighanem épp azért, mert az igazságuk nem csupán visszafelé, hanem a jövő felé is fénylenek. Mert a lényegről szólnak, mindig egy nép történelméről, kultúrájáról, abban a mindennapiságban is, amikor valaki magyar tudósként fedez fel valami Nobel-díjasat, vagy Kodály-Bartók-példákat teremt, s épp ugyanúgy, ha "csak" talicskát tol vagy leveses kanalat vesz a kezébe. Nem a szakmai, iskolai előmenetel, pláne nem a hatalmi ranglétra az osztályozás fő szempontja, hanem a Németh László szerinti emberi-nemzeti minőség. Csoórinál nincs időjeles "csak", nincs kizárás, kirekesztés. Nincs abban az értelemben sem, amit az általa kimondott igazság el nem fogadása miatt rábélyegeznek és elhallgatják a nevét, az életművét, mintha nem létezne. Pironkodhatnának, ha olvasnák is Csoórit, például a névsorait. Egyetlen kortársi névsort idézek most ebből a kötetből: Pilinszky, Nagy László, Csanádi Imre, Nemes Nagy Ágnes, Szécsi Margit, Orbán Ottó, Petri György, Szilágyi Domokos, Páskándi Géza. És az önkényesen kiválasztott irodalmi névsorból hiányzik Illyés, Sütő András, Juhász Ferenc, Sánta, s hiányzik Zelk, Déry Tibor, Vas István vagy az az Örkény István, akinek a nemzeti elköteleződését - a felsoroltak közül többel együtt - szívbéli barátként fogadta. Nem ők voltak azok, akik nacionalizmusnak tartották Csoóri Sándornak azt a konok felfogását, hogy én még mindig a nemzetet tartom az összefogó keretnek. Vannak, akik azt állítják, hogy én 19. századi eszméket, a német romantika eszméit követem nemzetfelfogásommal. Sajnálkozom azokon, akik engem ezért támadnak. Mert ha végignézik a magyar irodalmat, legnagyobb gondolkodóinkat Balassitól, Zrínyitől, Bornemisszán, Kölcseyn, Vörösmartyn, Adyn, József Attilán, Illyésen, Németh Lászlón át a máig, akkor azt az eszmét, amely szellemileg, érzelmileg megtermékenyítette őket, nem lehet elfújni a levegőbe, hogy szálljon el, mint a pitypang pelyhe: volt, aztán nincs! Ez a könyv egy makacs és értelmiséginek elkönyvelt közvélekedésnek is ellent mond. A Nappali hold brutális és örökre megsemmisítőnek szánt gyűlöletrohamai után igen sokan hihették, hogy Csoóri Sándor a Magyarok Világszövetsége elnöki tisztét nem közfelkiáltással, hanem a kormány ajándékaként kapta. Nem így volt. A megrázó és történelmileg is eligazító világszövetségi küzdelem egésze külön feldolgozást igényel. De az biztos, hogy semmi sem az alkotói megsemmisítés kiagyalt forgatókönyve szerint történt. Az alkotó Csoóri Sándor - ezek az írások is tanúsítják - nem volt hajlandó megsemmisülni. Hiába írták róla a Nappali hold irtóhadjáratában, hogy csak volt. Azaz: fuit. Polgári úriasan, latinul. Ezt komoly készültségű ember nem nagyon hihette, de ebben a közérzeti világban élt és mégiscsak hitte.

Mostani tudásunk, ismereteink szerint ez a négy kötet, Csoóri Sándor Összegyűjtött versei I-IV. Csoóri Sándor költészetének teljessége. Lehet, hogy rejtelmes helyekről még előkerülhet néhány adalék, de szinte biztos, hogy azok nem írják majd át ennek a poézisnak a jellegét. Maga a költő vigyázott rá, hogy minden fontos egyben legyen. Ránk, most élőkre és az utókorra vár ennek a költészetnek az eddiginél mélyebb megértése. Kiderülhet például az egyedisége. Különösképpen abban, hogy bár hasonló iránnyal és szenvedéllyel, mégis rajongott elődeitől és kortársaitól eltérően tudta megfogalmazni azt a világot, amelyet ők is egyedien rögzítettek az örökkévalóságnak, de az ő versei nélkül valami nagyon lényeges hiányozna. Talán leginkább az a belső gyötrődés, ami költészetének egyre magasabbra ívelő utolsó évtizedeit jellemzi. Aki lelkében magára akar ismerni, s megélte ezeket az évtizedeket, ezek a versek mindennapi olvasmányai lehetnek. Olykor szociográfiai pontosság, olykor festői víziók, olykor utánozhatatlan emberi-nemzeti aggódás... És mi minden még! Része lesz ez a magyar klasszikának. Pálfy G. István