Erdélyi Szalon Kft.

Budapest ostroma meghatározó esemény volt mindazok számára, akik átélték, túlélték. Az ostromról született talán a legtöbb civil napló és visszaemlékezés a II. világháború magyarországi eseményei kapcsán. Ifj. dr. Fábián Gáspár naplója azonban kiemelkedik a többi napló közül azzal, hogy a szerzők ismerete szerint ez az első megjelent rendőrnapló. A naplóíró nem számított sem civilnek, sem katonának. A hagyományos civil naplóírókhoz képest ifj. dr. Fábián Gáspár nem egy óvóhelyen töltötte az egész ostromot, a katonák írásaihoz képest ugyanakkor harci bevetésben sem vett részt. Budapest bekerítését és a karácsonyt a napló írója és édesapja a gellérthegyi Kelenhegyi lépcső 6. szám alatti villában élte meg. Egy nyilas razzia során azonban elfogták, majd elhurcolták, és csak szerencsével szabadult. Visszakerült rendőri szolgálatba, 1944 nyarától állásából ugyanis felfüggesztették. Rövid ideig szolgálatot teljesített, ennek során bejárta a várost keresztbe kasul, volt a Vár alatti Alagúti óvóhelyen, a Sziklakórházban, átkelt több alkalommal a meglévő hidakon Pestre, ahol találkozott az egyik nyilas vezetővel is az Operában, majd megsebesült. Ezt követően a gellérthegyi villában maradt, azonban a család szerencsétlenségére a Gellérthegy szinte az ostrom utolsó napjáig a német és magyar védők kezén maradt, ezért a hegy állandó tüzérségi és légitámadások célpontja volt. A szovjet katonák megérkezésével a megpróbáltatások nemhogy véget értek volna, hanem igazán csak ekkor kezdődnek. A német katonák kivégzése és a környékbeli nők megerőszakolása csak a kezdet volt. Ifj. dr. Fábián Gáspárt, mint rendőrt, a hatóságok letartóztatták, és csak szerencsével tudott szabadulni, majd később egy malenkij robot transzportba is bekerült, ahonnan rendkívül leleményesen szabadult ki. A családtagok felkutatására rövid időre Zamárdiba is elutazott, de menet közben Székesfehérváron ismét szovjet fogságba került, ahonnan szintén szabadult. Mindezek mellett a helyreállítás, a közmunka és a napi élet nehézségeit élte át és vetette papírra, ahol sokszor groteszk, humoros, vagy abszurd jelenetek résztvevője, szemtanúja volt. A kommunisták térnyerésével zsidóellenes gondolatok is megjelennek a naplóban a korábbi propaganda szólamait visszhangozva. Naplóját olvasmányos stílusban mennyasszonyához címzett levelek formájában írta, melyeket sosem küldött el. A lapokra írt leveleket később összefűzte egy mappába, azzal a nyilvánvaló céllal, hogy megmaradjanak. A közreadott rendőrnapló a Gellérthegy és környékének ostrom alatti és utáni történetéhez rengeteg információt ad, egyben rendkívül lebilincselő olvasmány is, mely visszaröpít minket a múltba. A napló szövegében, írásmódjában nem változtattunk, mert az a kornak (1944-45) megfelelő stílusban és a naplóíró akkori érzelmeinek kifejezését, leképezését adja vissza. Bármilyen módosítás a napló hitelességét és valódiságát kérdőjelezte volna meg.

Szenzációs leletmentés a Kanadából hazakerült emlékirat! Emlékül állítom ezt az írást a Donnál hősi halált halt bajtársaimnak, valamint azoknak a hadbíró kollégáknak, akik hazájuktól távol, öt világrész temetőiben alusszák örök álmukat, írja a szerző a memoár elé. Majd így folytatja: A magyar honvédség kötelékében eltöltött éveim hazánk egyik legdicsőségesebb, majd a háború befejezése után egyik legtragikusabb korszakára esnek. 1938-ban a tengelyhatalmak döntése folytán visszakaptuk a Felvidék főként magyarlakta területét, 1939-ben Kárpátalja tért vissza az anyaországhoz, majd 1940-ben Erdély nagy része követte a jó példát, míg 1941-ben visszaszereztük a Délvidéket. Leírhatatlan volt az egész ország lelkesedése, és amikor itt, külföldön számonkérik, hogy miért voltunk Németország szövetségesei, a válaszom: a fentiekért. Trianont, a világ legigazságtalanabb békediktátumát (nem békekötését), a tengelyhatalmak próbálták részben kijavítani és kárpótoltak bennünket hazánk szörnyű megcsonkításáért. Sajnos, az örömünk nagyon rövid ideig tartott. Az 1945-ben történt tragédiát nem kell részleteznem, hiszen most már az egész világ tudja, hogy a szovjet rabságban szenvedő országok min mentek keresztül közel negyvenöt év folyamán. Az én személyes balsorsom, két év internálás és börtön, családom, hazám, karrierem elvesztése egy másik történet. 1941. november 1-én kinevezték hivatásos főhadnagynak. 1942. április 30-al Kassára helyezték, a VIII. hadtest állományába, ugyancsak az ügyészséghez. 1942 októberétől százados, megjárta a doni poklot, Belgorodot és Novij Oszkolt is. 1944. december 11-én hagyta el Budapestet. Innen kezdve Sopronkőhidán szolgált. Nika emlékirata fontos részleteket árul el erről az időszakról, de munkájából fakadóan meghökkentő információkat közöl a Mindszenty-per, a Bajcsy-ügy kapcsán, ő volt az, aki még 1945 márciusában Rajk Lászlót is felmentette az első perben, holott a bíróság elnöke akasztást szeretett volna. A fordulat után Bajorországban fogságba esett, Münchenből Budapestre került az Andrássy út 60-ba, a Markóba és a Gyűjtőfogházba. Egy időben a világhírű Almásy László cellatársa volt, akit koholt vádakkal halálra akartak ítélni. Nikát végül ugyanúgy mentették fel, mint Almásyt, két év után Salgótarjánba került, ahol jogi végzettségével előbb üveggyári munkásnak állt, később azonban ügyvédként tevékenykedett. De az ÁVO nem engedte el, ezért néhány hónap után Kanadába emigrált. Nika Géza páratlan emlékirata lebilincselő írás a háborús időszakról, ritka diárium, melyben egyszerre olvashatunk a doni frontról, Sopronkőhidáról, a nyilas és a kommunista terrorról, valamint az utóbbi kettő közé ékelt nyugati fogság heteiről is.

Két kisregény az ember kiszolgáltatottságáról. Egyfelől egy székely gyerek harca egyetlen örökségéért (Egyedül a világ ellen), másfelől egy sebesülten magára hagyott magyar származású amerikai katona küzdelme az életéért a koreai háborúban (Magukrahagyottak). Az előbbi népmesei fordulatokkal beszéli el az Istenszékén élő árva legényke igazságkeresését. Mártonka egy magányos öregember oltalmában nőtt fel, aki halála után nem hagyott rá mást örökül, mint a hitet az igazságosság győzelmében. A másik kisregényről a szerző szavaival: ők magukrahagyottan őrizték a Kárpátokon Magyarországot és a mögötte lévő Európát, olyan egyedül, amilyen egyedül csak lehet az ember, akit magára hagy a világ. Álltak fönt az erdőgerinceken, derékig hóban, fagyott lábakkal, fagyott kezekkel, arcukat marta a jeges északi szél, és tudták, hogy senki sincs a hátuk mögött, aki segíteni tudna. Csak védtelen völgyek, falvak és városok, kiszolgáltatott asszonyok, más semmi. S mindezek mögött távol valahol egy érzéketlen nyugati világ, a maga vendéglőivel, színházaival, vasárnapi kereszténységével, gótikus templomaival, fennhéjázó civilizációjával, közömbösségével és értéktelen jelszavaival, egy nagyképű és gőgös Nyugat, aki barbárnak nevezi azt, aki érte harcol, és akinek eszébe se jut, hogy kezét nyújtsa annak, aki elbukik ebben a harcban.

A nagy Trianon album háromszáz fotóval, száz dokumentummal és negyven térképpel. Gróf Apponyi Albert és munkatársai, a Magyar Külügyi Társaság tagjai száz évvel ezelőtt elhatározták, hogy kiadványt állítanak össze Trianon kapcsán. Apponyi 1928-ban: A Magyar Külügyi Társaság, tapasztalva egyrészről azt a meleg érdeklődést, amely irányadó külföldi körökben jelenleg fokozottan fordul Magyarország felé, s amely a trianoni szerződés által ránk mért igazságtalanság revízióját sürgeti, másrészt pedig eleget óhajtva tenni annak az általános kívánságnak, hogy a művelt világ Trianon tarthatatlanságáról tárgyilagos és szakszerű felvilágosítást kapjon: vezetőségének több oly tagját, akik az idevágó egyes kérdésekkel már évek óta behatóan foglalkoznak, sőt azoknak bel-és külföldön, az élő szó és a nyomtatott betű erejével huzamosabb idő óta harcos katonái is, ennek a nagy problémának önálló, de mégis szerves egészbe olvadó tanulmányokban leendő megírására kérte fel. Mivel azonban nemcsak a külföldi érdeklődő közönség felvilágosítása szükséges, hanem itthon is érezzük egy, a trianoni kérdés sokoldalú anyagára vonatkozó s a művelt közönség igényeihez mért, rendszeresen feldolgozott tájékoztatás sürgősségét: ez a kettős szempont érlelte meg ennek a műnek a közzétételét, mely azonos szöveggel, de külön magyar és külön angol kiadásban jelenik meg avégből, hogy hirdesse a mi igazunkat széles e világon.Adja a Gondviselés, hogy ezek a munkálatok eredményesen szolgálják a nagyvilág felvilágosításának és a magyar igazság diadalának az eszméjét.A kötet szerzői és írásaik: Gróf Apponyi Albert, a Magyar Külügyi Társaság elnöke:Magyarországnak és a rovására megnagyobbodott államoknak történelmi hivatása Horváth Jenő, a Magyar Külügyi Társaság igazgatója:A trianoni szerződés diplomáciai története Lukács György, a Magyar Külügyi Társaság alelnöke:A trianoni szerződés igazságtalanságai Eöttevényi Olivér, a Magyar Külügyi Társaság ügyvezető alelnöke:A trianoni szerződés kulturális következményei Földes Béla, a Magyar Külügyi Társaság elnöki tanácstagja és szakosztályi elnöke:A trianoni békeparancs hatása a magyar közgazdaságra Báró Wlassics Gyula, a Magyar Külügyi Társaság társelnöke:A trianoni szerződés jogi orvoslása a nemzetek szövetsége és döntőbíróság útján Berzeviczy Albert, a Magyar Külügyi Társaság elnökhelyettese:A trianoni szerződés földrajzi megvilágításban Nagy Emil, a Magyar Külügyi Társaság alelnöke:Az út az orvoslás felé

Wass Albert 1945 és 1950 között kényszerült számot vetni a szülőföldjét ért veszteséggel, a háború elvesztésével, Erdély ismételt Romániához csatolásával, és ekkor kezdődött élete végéig tartó emigrációja is; ebben az időszakban keletkezett novelláit mutatja be a kötet, emberi sorsokon keresztül látleletet nyújtva egy kritikus történelmi korszak kiépüléséről.A szerző, akit az Úristen szemtanúnak rendelt, az utolsó nagy országromlásnak az emberi életekre gyakorolt hatásáról kíván beszámolni, a legkülönbözőbb helyszínekről: a románná kényszerített egykori magyar polgárvárosból, a havasok alján megbúvó kis faluból, a menekültek németországi táborából, az Ausztráliába pöfögő kivándorlóhajóról vagy éppen a Mennyek Országából, ahonnan isteni parancsra a földet kormányozzák. Egy-egy novella egy-egy emberi sorsot idéz az igazság- és szabadságszeretet, a természetes humánum nevében: a Mezőberény minden lakosáért harcba szálló, megbecstelenített kicsi Annát (Kicsi Anna sírkeresztje); Vitéz András gazdát, aki bárki betérőt megvendégel és amikor az új hatalom ezért megöli, az igazsághoz való örök jussot testálja fiára (Vitézek igazsága); Kovács Kis István fuvarost, az elrománosítás újaradi vértanúját (Az újaradi vértanú); Európa ezer meg ezer hontalanját, a lengyel tanárt, a Homo sapiensnek sírkövet faragó bolgár művészt, a német repülőszázadost és a magyar mérnököt. De felsorakoztatja az Isten Országában a magyarokat ért igazságtalanság miatt szervezkedő szenteket és Árpád-házi királyokat, a lópataki Dobokai-birtok kísérteteit csakúgy, mint az amerikai pilótát, aki csak akkor érti meg a háború igazságtalanságát, amikor éppen azok mentik meg az életét, akiknek elpusztítására bevetették (Valaki tévedett). Ember az országút szélén: Emigrációjának kezdetén, még németországi tartózkodása alatt írta és jelentette meg Wass Albert ezt a regényét, amely nemcsak összefoglalja az elvesztett szülőföld, Erdély iránti fájó nosztalgiáját, de egyben a történelmi Magyarország széthullásának okait is megfogalmazza: úgy, ahogy közvetlenül a háború befejeződése után az író látta.

Borosjenői és szegedi gróf Tisza István történetét kevesen ismerik, pedig ő volt hazánk legjelentősebb és legtöbbet vitatott politikai vezetője a 20. század hajnalán. Ki volt ő pontosan? Milyen okok vezettek szörnyű tragédiájához? 1918. október végén a magyar állam gépezete megbénult; a politikát ezekben a napokban a fronton és az utcán formálták. A Nagy Háború véget ért, s a vereség bűnbakjának Tisza Istvánt, Magyarország első világháborús miniszterelnökét kiáltották ki, akit október 31-én Hermina úti villájában gyilkoltak meg máig tisztázatlan körülmények között. A gróf korábban országgyűlési képviselő,a Magyar Királyság miniszterelnöke először 1903 és 1905 között, majd 1913 és 1917 között (egyben a király személye körüli miniszter), továbbá a Képviselőház elnöke 1912 és 1913 között, valamint több alkalommal a horvát-dalmát-szlavón tárca nélküli miniszteri tisztséget is betöltötte. A Magyar Tudományos Akadémia tagja. Politikai nézetei szerint az osztrák-magyar dualista rendszer fenntartásának volt a híve, valamint az akkor elterjedt liberális-konzervatív konszenzus képviselője, ezáltal egyszerre volt híve a joguralomnak, a parlamentarizmusnak és az alkotmányos monarchiának, ugyanakkor ragaszkodott az arisztokrácia és a dzsentri vezető szerepének és a korlátozott szavazati jog rendszerének fenntartásához is. Véleménye szerint csak ezek révén maradhat fenn a nemzeti kisebbségekkel szemben a magyar szupremácia, a hagyományos társadalmi rend és kultúra.

Máig tabu, máig hallgatnak arról, hogy '44-45 telén lemészároltak, kiirtottak több tízezer magyart a Délvidéken. A borzasztó, hogy még a pontos számot sem ismerjük, ismerhetjük. Az elkövetők jugoszláv partizánok voltak. Nevezik ezt bosszúnak, vérbosszúnak, de több jel arra mutat, hogy tudatos népirtás volt. A partizánok és a hozzájuk csatlakozó jugoszláv csőcselék Tito utasításait követve megpróbálta kiirtani, eltüntetni a jugoszláviai magyar férfi lakosságot, különös tekintettel polgári, értelmiségi elitre. Sajnos ez jórészt sikerült. Ez a népirtás, a kollektív bűnösség bélyege és a kötelező hallgatás nemcsak az áldozatok generációját, de a következő nemzedékeket is megtörte, megsebezte. Mező Gábor új könyve felkavaró, megrázó olvasmány, a szerző elmondása szerint kutatni, megírni is nagyon nehéz volt. Többször feladta, abbahagyta, de végső soron arra a következtetésre jutott, hogy hallgatni nem lehet. A múltat nem lehet elfeledni, nem lehet szőnyeg alá söpörni, a szembenézés elmaradása, a múlt ki nem beszélése és az igazság be nem mutatása valójában a jelen eltorzítása is egyben, nem beszélve arról, hogy a jövő, a jövőkép megint hamis lesz, ha megspóroljuk a tényfeltárást és az ezzel járó küzdelmet. Nem feledhetjük el a Délvidéket sem, azokat a magyarokat, akiknek többségét teljesen ártatlanul gyilkolták meg.

Az utóbbi időkben ismét fellángoltak azok a viták, amelyek nehezítik vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó elfogulatlan megítélését, történelmi helyének korrekt és megnyugtató kijelölését. E téren a legnagyobb gondot az objektivitás hiánya, a valós tényeket figyelmen kívül hagyó indulatok, a vitatott kérdések erőből történő eldöntésének szándéka okozza. Pedig a téma csak nyugodt légkörben, a tárgyilagosságra való törekvés szellemében kerülhet terítékre. A kötetben szereplő publicisztikákkal, jegyzetekkel, interjúkkal a szerző olyan információtöredékeket, véleményeket ad közre, amelyek bővíthetik a vitéz nagybányai Horthy Miklóssal kapcsolatos ismereteket, s hozzájárulhatnak sokat vitatott történelmi szerepének tisztességes megítéléséhez. Bánó Attila e tárgykörben publikált első írásai harminc éve, 1993-ban, a kormányzó kenderesi újratemetése alkalmából jelentek meg a Pest Megyei Hírlapban. Később a Nyugati Magyarságban, a Kis Újságban, a Magyar Hírlapban, történelmi ismeretterjesztő könyvekben, a közelmúltban pedig a Magyar Nemzetben bukkantak fel Horthyval és a korszakkal foglalkozó dolgozatai, publicisztikái.

Kötetben meg nem jelent Rejtő-írások a Madam Dávid eredeti gépiratának fotóival! Kiss Ferenc Rejtő-kutató a kötetről:...Ekkoriban találkoztam Sándor János, kétszeres Jászai-díjas rendezővel és színháztörténetkutatóval. Tőle kaptam ajándékba Rejtő első, bemutatott színdarabjának, az Egy görbe éjszakának az eredeti súgópéldányát és kottáját. A tömegvonzás elve alapján a nagy gyűjtemények idővel még nagyobbá válnak, mert óhatatlanul magukhoz vonzzák a hiányzó részeket. Alapszabály: egy gyűjtő gyűjteménye sohasem lehet teljes! 1934. július 28-án a Budai Színkör mutatta be az Egy görbe éjszaka című operettet három felvonásban és öt képben, mely a Szökik a ruha és a Madam Dávid egy jócskán kibővített változata volt. Közismert tény, hogy írásaiból Rejtő egyes elemeket többször is felhasznált. Esetünkben egy kabarétréfából így lett bohózat, és a bohózatból nagyoperett. Valószínűsíthető, hogy az alapötlet kitalálásán kívül Nádassynak nem sok köze lehetett az átdolgozásokhoz, ugyanis az operett szerzői között már nem íróként, hanem csak mint dalszövegíró szerepelt. 1933. októberétől 1939 augusztusáig Sziklai (Schwartz) Jenő színész volt a Szegedi Nemzeti Színház direktora. Az Egy görbe éjszaka egyik súgópéldánya - sőt kottája is - az ő regnálása alatt maradt fenn. Az ezredforduló táján ezeket a szövegkönyveket kiselejtezték. Először a Somogyi Könyvtárnak ajánlották fel, ahol nem tartottak rá igényt. Így kerültek Sándor János birtokába, tőle pedig az én gyűjteményembe.A szövegkönyv tanúsága szerint az operettet a trianoni "békediktátum" után 1935/36-ban a Felvidéken, Kassán is bemutatták. A cenzori pecsét 1935. augusztus 30-án került a gépiratra azzal a megjegyzéssel, hogy "Fiatalok számára nem ajánlott!" A szövegjavításokat minden bizonnyal a rendező végezhette, akinek sikerült minden magyar vonatkozást gondosan átírnia, kigyomlálnia. Így lett a szövegben pesti lányból drága lány, Pesten helyett régen és az Alföld is külfölddé változott. A szöveget először is gondosan megtisztítottam a rendező kézírásos húzásaitól, változtatásaitól, és visszatértem Rejtő alapszövegéhez. Az oroszlánvadász című kabarétréfa Nádassy László irodalmi hagyatékából került elő. Rejtő 1936 tájon nyergelt át a kabaréról a prózai művekre, ezért felhatalmazta barátját, hogy jeleneteit átírhassa, és közös név alatt - esetleg új címen - újra értékesítse.

77. cikk: Magyarország az átengedett területek polgári, katonai, pénzügyi, igazságügyi vagy egyéb, közigazgatására vonatkozó mindennemű levéltárakat, lajstromokat, tervrajzokat, okiratokat és okmányokat az érdekelt Szövetséges vagy Társult Kormányoknak haladéktalanul át fogja adni. Ha ezek közül az okmányok, levéltárak, lajstromok, okiratok vagy tervrajzok közül egyeseket a helyszínéről elvittek volna, Magyarország köteles azokat az érdekelt Szövetséges vagy Társult Kormányok megkeresésére visszaszolgáltatni. 197. cikk: Hacsak a jelen Szerződés vagy a kiegészítő szerződések és egyezmények eltérő szabályt nem állapítanak meg, a jelen Szerződésen alapuló és osztrák–magyar aranykoronában kifejezett készpénzfizetési kötelezettséget a hitelező választása szerint kell teljesíteni, éspedig: Londonban fizetendő font sterlingben, Észak-amerikai Egyesült Államoknak New Yorkban fizetendő aranydollárban, Párizsban fizetendő aranyfrankban, vagy Rómában fizetendő aranylírában. És így tovább… a békeszerződésnek nevezett diktátum valójában egy ország, egy nép tönkremenetelét rögzítette, számos olyan ponttal kiegészítve, melyre nem volt észszerű vállaláslehetőség az adott körülmények között. Megdöbbentő olvasni az egyes pontokat, melyek rávilágítanak a kor politikai viszonyaira és a döntéshozók bosszúéhségére. A jelen kiadás a teljes békeszerződés szövegét adja közre, mind a 364 pontot, jegyzetekkel kiegészítve. A történelmi trauma, mely száz éve kísért, tökéletesen érthető: ez nem szerződés, hanem egy ország és egy nép eltiprásának dokumentuma, melyhez fogható diktátum nem született az egyetemes történelemben. Megrendítő olvasni a minden részletre kiterjedő jogfosztás paragrafusait, az eltiprás, a kivéreztetés, a legálissá tett elkobzás, valamint a korlátlan szabadrablás dokumentumait. A jegyzőkönyv kérdések sorát veti fel, már eleve a kiindulási rész, a szerződő felek névsora is érthetetlenségre ad okot, nem beszélve az igények tételes felsorolásáról. Kordokumentum ez a javából, melyről nem lehet eleget beszélni.

"Belehalt Istenbe, akit nem hitt, de megtalált." Irodalmi szenzáció: először jelenik meg a kultikus regény az eredeti befejezéssel, mely a hajdani első kiadás sajátja volt eddig. Az író ugyanis a regényfolyam végső lezárását, azaz az utolsó fejezetet két verzióban írta meg, melyek közül csupán egyik volt ismert eddig. A jelen kiadás mindkét szövegverziót tartalmazza, így gyakorlatilag két regényt olvasunk, hiszen a merőben más lezárás újra- és átírja a könyv üzenetét. Egy kis székely faluban a Monarchia legkülönbözőbb tájékairól verbuválódott cserkészek közül hatan elkötnek egy csónakot. A tákolmányt elragadja az ár, azonban mielőtt alázuhanna a zúgóba, megáll a víztömeg fölött, s csak akkor bukik a mélységbe, amikor a gyermekeket a helybéliek mind kimenekítették. A falubeliek csodát emlegetnek, és a hitét vesztett halász, Hiribi úgy dönt: ő is a víz szeszélyére bízza magát, megtapasztalandó, van-e Isten. Ha megmenekül, akkor bizonyára földi erő akasztotta meg a cserkészek csónakját is, ha nem, akkor Isten csodája óvta meg a gyermekeket. Végül Hiribi belevész a zuhatagba - és élete utolsó pillanataiban felülkerekedik kétségein az Isten létéről szóló bizonyosság. Ezzel a történettel indul Wass Albert egyik leghíresebb és kitűnő regénye, s természetesen ennek a hat gyermeknek az élettörténetével ismerkedhetünk meg.Részlet: "Azt mondtam, ugye, hogy a vén Hiribi évekig tagadta azt, hogy van Isten. Azért, mert a fiai meghaltak. De amikor látta, hogy egy evező nélküli csónak, amit hat gyerekkel elragadott a víz, megállt a vízesés fölött, ott ahol nem volt semmi, ami megakassza és addig állt ott, amíg mind a hat gyereket kimentették: akkor az öreg Hiribi arra gondolt, hogy talán mégiscsak van Isten, mindössze ő nem találkozott még vele. Nos tehát ez a vén Hiribi elhatározta, hogy végére jár a dolognak. Tudni akarta, hogy van-e Isten, vagy nincs. Nem csak hinni, hanem tudni. Fogta magát és beült egy másik csónakba, eldobta az evezőt és hagyta, hogy sodorja a víz a csónakot, ugyanúgy, mint ahogy annak a hat gyereknek a csónakját sodorta." A párhuzamos történeteket, a hat gyerek sorsát Baradlay tiszteletes követi végig, a szereplők pedig az utolsó fejezetben egy vonaton találkoznak újra hosszú évtizedek után. És itt jön a csavar: a két verzióban a zárótörténet különbözik...

Indiánok, spanyolok, franciák és angolok: Florida évszázados történelme olyan, mint az amerikai múlt vagy mint egy jó kalandregény. A végén drámával. A félsziget történetét véres háborúk taglalták a spanyol hódítók megjelenésétől kezdődően, a meghódított területen pedig évszázadokkal később a keleti parti gazdagok üdülőövezeti jöttek létre. Ami a kettő között történt, az a legizgalmasabb történelmi panoráma és tabló. Wass Albert a közép-floridai Astor és Astor Park történetén keresztül meséli el a régió történelmét, Astor és környezete kiemelésével; annak a területnek a krónikájával, ahol őmaga is élt az emigrációban. A kötet bevezetőjéből: A mai napig a floridai Astor egyetlen hiteles történetét bizonyos Blanche S. McKnight írta meg és tette közzé az All Florida and TV Week Magazine 1962. december 30-i számában A város, mely kétszer pusztult el és újra él címmel. Jóllehet az újságcikk nyilvánvaló célja az volt, hogy az idelátogató turisták figyelmét felkeltse a kellemes horgászparadicsom iránt, komoly kutatómunkán alapult, melyet a szerző a Leon megyei közkönyvtárban végzett.Azonban a földrajzi helyet, ahol Astor fekszik, nem tekinthetjük elszigetelt egységnek. E hely szorosan a St. Johns folyó völgyéhez tartozik, így az Astor történetét kitevő események szorosan összefonódnak a folyó menti történetekkel, s utóbbiak kihatottak az előbbiekre. Ezért a kutatást nagyban megszabta az a tény, hogy szükségét éreztük megemlíteni a St. Johns partjain történt valamennyi történelmi eseményt, mely elég fontos volt ahhoz, hogy kihasson mindazoknak az életére, akik úgy határoztak, hogy a George és a Dexter tavak között telepednek le. E tengerszemek Astor természetes földrajzi határainak tekinthetőek. Blanche S. McKnight a következő szavakkal vezette be Astorról szóló kis esszéjét: Astor, a nagynevű kisváros épp olyan, mint a közmondásbeli macska, amelynek több élete van. Virágzott, kétszer elpusztult és most újra él - mindezt százötven év leforgása alatt. A mi kutatásaink részben megcáfolták a szerző állításait. Az igazság az, hogy a ma Astor néven ismert közösség négy különböző név alatt virágzott, látszólag négyszer pusztult el, de újra és újra életre kelt, nem úgy, mint a közmondásbeli macska, hanem inkább úgy, mint őshonos állata, az oposszum, mindezt nem százötven, hanem kétszázhúsz év leforgása alatt.

Amit történelemként ismerünk meg és fogadunk el, az többnyire a győztesek történetírása, mely hatalmi pozícióik megerősítésére és legitimálására szolgál. Emiatt is lehetett 1956 sötét ellenforradalom 33 éven át, majd immár szintén 33 éve dicsőséges forradalom. Bogár László hatalmas ívet átfogó, történelemfilozófiai műve azokat a rejtett érdekeket, mélyben egymásnak feszülő erőket, eltitkolt összefüggéseket igyekszik láthatóvá tenni, melyek a lejátszástechnikai felszín alatt és a média (hamis) valóságképző díszletei mögött elemi erővel alakítják a - sokszor "véletlenek fura egybeesésének" álcázott - tényleges eseményeket. A Történelmi háttérkép a Nyugat szakrális létberendezkedésétől követi végig azokat a sorsformáló folyamatokat, amelyek törvényszerűen vezettek el a modernitás létrontásáig, hogy korunk globalizmusában "kiteljesedve" döntsék leaz emberhez méltó "normalitás" utolsó bástyáit is. A jelen könyv a szerző életművének esszenciájaként Oswald Spengler alapművével, A Nyugat alkonyával állítható párhuzamba azzal az egyedi jelleggel, hogy a kötet második felében a magyar történelmet - elsősorban az 1945 után napjainkig tartó részére fókuszálva - helyezi el a globális erőterek alakította események környezetébe, miközben kísérletet tesz azon fogalmak tisztázására is, amelyekkel a magyarság modernkori története ténylegesen elbeszélhető és egy esetleges "végső Mohács" elkerülhető.

Az angol beteg: aki se nem angol, se nem beteg: zsadányi és törökszentmiklósi Almásy László Ede utazó, Afrika-kutató és felfedező.1932. május 1-jén tette első jelentős felfedezését, amikor megtalálta a Zarzura oázist, felfedezőtársai Sir Robert Clayton, Penderel repülő-alezredes és Patrick Clayton voltak. A csapat felfedezte a Gilf Kebir fennsík északi fővölgyét, a Vádi Abd el Malikot. A csapat a homokdűnéken keresztül, Egyiptomon át közelítette meg Zarzurát. A helybeliek csak a keréknyomok láttán hitték el Almásynak, hogy a homoktengeren keresztül érte el Zarzurát, és az Abu Ramla (a Homok Atyja) nevet adták neki. A felfedezés híre világszerte elterjedt, 1933-ban, immár az Universal pénzügyi támogatását élvezve, Almásy visszatért Egyiptomba, a Gilf Kebír térségébe. Az expedíció a Líbiai-sivatag utolsó ismeretlen helyeit térképezte fel. Ekkor fedezte fel az úszók barlangját a sivatagban, benne a barlangi festményeket. A növény- és vízábrázolásokból arra a következtetésre jutott, hogy egykor azon a helyen, ahol egy fűszál sem maradt meg, egykor időszakos vagy állandó vizek voltak. Ain Dua sziklabarlangjaiban körülbelül nyolcszáz, fehérrel, vörössel, barnával és sárgával színezett állatalakot és feketével ábrázolt emberformát találtak. A közel negyven szikláról és a húsznál több barlangról fényképek és vázlatok százait készítették, továbbá a barlangokban talált kőszerszámokból is sok ládányit gyűjtöttek össze.Almásy 1934-ben és 1935-ben térképezte fel a Szahara közepén található Nagy-homoktenger nevű hatalmas homoksivatagot.Ő tudósított először arról, hogy a Nílus egyik szigetén, Vádi-Halfa közelében egy magyar nevű berber törzs él, amelynek tagjai állítólag II. Szolimán szultán serege által összefogdosott magyar hadifoglyok, majd katonák leszármazottai. A törzs magyarabnak nevezi magát. Részlet: Afrika térképén még a közelmúltban, ott, ahol a huszonhatodik hosszúsági fok szeli a Ráktérítőt, hatalmas fehér folt éktelenkedett. A térképrajzolók az üres helyet úgy töltötték be, hogy nagy betűkkel beleírták: Libyai Sivatag.Ha a Szaharát három részre osztjuk, a Libyai-sivatag a nyugati harmadrész. A hosszúsági és szélességi fokok képzelt vonalán futnak végig Egyiptom, Szudán és az olasz Tripolis határai. A valóságban ott azonban csak a homok határos a sziklával, a semmi a végtelenséggel.A régi egyiptomiak valamikor még ismerték ennek a hatalmas homok- és sziklatengernek a belsejét. Később évszázadokon át senki sem járta a Halál birodalmát, és feledésbe ment az ókori utazók ismerete. Amikor az arabok Kis-Ázsiából bevándoroltak Afrikába, lépésről lépésre kellett elfoglalniuk és megismerniük az új hazát. Babonás félelemmel nézték az ókori Egyiptom misztikus kultúrájának emlékműveit és csak lassan, tapogatódzva haladtak előre az ismeretlen országban.A Libyai-sivatag kérlelhetetlen pusztasága megfélemlítette a foglalók seregeit, és évszázadokig tartott, amíg egyes vakmerő felderítők felfedezték a homoktenger szigeteit, az oázisokat. Akik ilyen felderítő útról visszatértek, csodálatos dolgokat meséltek. Kékszemű, szőke, de sötétbőrű emberekről, akik végtelenül messze, kint, a sivatag hozzáférhetetlen helyein rejtelmes oázisvárosokban élnek.

Az angol beteg: aki se nem angol, se nem beteg: zsadányi és törökszentmiklósi Almásy László Ede utazó, Afrika-kutató és felfedező. A húszas években Triesztből indulva Egyiptomon át a Nílus nyomába eredt, így bejárta a Szaharát egészen Szudánig és Kartúmig és a szudáni piramisokig. Úttörő és vakmerő vállalkozásáról naplót vezetett, mely valóban lenyűgöző és letehetetlen történet, ugyanakkor hihetetlen kalandos is, hiszen az angol gyarmati Szudánt fedezte fel az olvasóknak. Dr. Cholnoky Jenő, a világhírű földrajztudós előszavából idézünk: A francia Szaharán, Algéria és Tunisz felől már a vasút is benyomul, de azt mondhatnók, hogy állandó autózás tartja fönn az összeköttetést a guineai és szudáni néger gyarmatokkal. Ahol azelőtt csak hónapokig tartó, életveszélyes utazással lehetett keresztülvergődni, ott, a fehérlő csontokkal jelzett karavánutakon ma már néhány nap alatt játszva futnak keresztül a gépkocsik. A kontinens feltárása azonban még mindig nem kielégítő. Temérdek ember megélhetésére, temérdek érték kitermelésére van még itt kilátásunk, s azért mindig nagy érdem az, ha valaki a modern közlekedő eszközökkel minél mélyebbre hatol be a fekete világba. Ezért nagy érdeme Almásy László és Esterházy Antal herceg uraknak, hogy törhetetlen erővel és ügyességgel egyszerű túraautójukkal benyomultak az angol-egyiptomi Szudán mélyébe, közel Abesszíniához, arra a vidékre, amely egy fél évszázaddal ezelőtt még a legborzalmasabb vérontások és hadakozások színtere volt. Az ilyen benyomulás mindig tapasztalatokat eredményez s megkönnyíti az utána következők munkáját. Almásy László, a könyv szerzője, fia Almásy Györgynek, a nagynevű ázsiai utazónak. A sikerült túra végén néhány hetet vadászgattak a Kék-Nílus egyik mellékfolyója, a Dinder mentén, s vadászélményeik eleven leírása mindenesetre előbbre viszi a szudáni puszták és szavannák állatéletéről szóló ismereteinket. Autó, repülőgép, fényképezőgép, expresszpuska, sőt még grammofon is: valóban egészen modern világ. Milyen különös ellentét velük szemben a piramisok, szfinxek, egyiptomi templomok és hallgatag királysírok néma világa! Vajon melyik dicsőbb, melyik nagyobb? Talán majd, ha egyszer a mi hanyatló civilizációnk megsemmisül, elpusztul minden autó, minden repülőgép, elrozsdásodott a vaskor minden sínpárja: a piramisok akkor is állni fognak, s Ramszesz kőkolosszusai akkor is merengve néznek a Nílus zöld kertjein túl a végtelen sivatagba. A kötet az eredeti, százéves fotókkal jelenik meg.

Az angol beteg, aki se nem angol, se nem beteg. A híres magyar sivatagkutató és vadász kiváló útikönyve. "Ismeretlen földrészek, járatlan területek, a lét új lehetőségei és a természet új csodái... ezek felé irányul az örökké törekvő emberiség legősibb vágya.Korunk lázas tevékenységgé fokozta ezt a legemberibb törekvést, de mintha fejlődésünknek olyan korszakába értünk volna, amelyben a megismerés vágyát a türelmetlenség vezérelné. A mai ember egyidőben kívánja feltárni évezredek óta feledésbe ment eredetének titkát és jövő fejlődésének lehetőségeit. Segítségül veszi korának minden technikai alkotását, hogy leszállhasson ismeretlen mélységekbe és felemelkedhessen oly magasságokba, ahonnan áttekintést nyerhet eddigi kötöttségén.De mialatt szűkül a kör az ismeretlen földrészek körül, amint egyre csökken új területek feltárásának lehetősége, azalatt mintha elfakulna a tudományos munka érdeme az új kor új beállítása mellett: már nem az elért eredmény számít, hanem a rekord, nem a megismerésért folyik a munka, hanem a szenzációért. Sarki kutatók, a legmagasabb bércek megmászói, óceánok leküzdői, őserdők és sivatagok feltárói, egymással versengve, egymást túlhaladva küzdenek azért, amit a felfedezés és megismerés legnagyobb jutalmának tartanak - az elsőségért! A régiek pedig, az igazi úttörők joggal fordulnak el azoktól, akik csak az elsőségben látják az eredményt, csak a szenzációban keresik a kielégülést. Magam is ismeretlen földrészeket jártam, úttörő és felfedező munkára vállalkoztam a legtitokzatosabb kontinensen, Afrikában."