Fekete Sas Kiadó

Antal-Ferencz Ildikó a közel 120 észak-amerikai diaszpóra-interjú többségét (három magyar, két angol nyelvű) kötetben is megjelentette, Magyarnak lenni Amerikában (Being Hungarian in America) címmel. Az eredeti kötetekből készült válogatást tartja most kezében a Kedves Olvasó. Ezen életútinterjúk a személyesen megismert, magyarságuk iránt elkötelezett észak-amerikai magyarokról, a helyi magyar egyházak és civil szervezetek (cserkészcsapatok, hétvégi iskolák, klubok és néptánccsoportok stb.) képviselőiről, azok múltjáról és jelenéről, mindennapi életük örömeiről és nehézségeiről, szellemi örökségük megőrzéséről és továbbadásáról készültek, átfogó képet nyújtva az ottani magyar diaszpóra sorsáról. A bemutatott interjúalanyok kitartása és odaadó közösségi szerepvállalása többszörös példakép, ihlet és megerősítés mindannyiunk számára. Élettörténetük nemcsak önmagában érdekes és értékes, hanem hiteles észak-amerikai magyar korrajz is az emigráció különböző hullámairól, és egyben bizonyíték arra: a diaszpórában a magyarság túlélésének egyetlen biztosítéka a magyar nyelv, kultúra és hagyományok családi és közösségi szintű őrzése és ápolása, valamint a különböző generációk és szervezetek közötti szoros együttműködés.

Minden történet. Az álom is.Linda kívülálló a "városban", amelyben tíz éve él (nem nehéz ráismerni Budapestre, ahol az erdélyi származású szerző nem találja a helyét: "Majdnem egy évtizede éltem egy olyan városban, amit az első perctől idegennek éreztem, idegennek a testemtől és a gondolataimtól, és végképp idegennek az érzékelésemtől... A város ezt tette velem. Eltompította az érzékelésemet, megközelíthetetlenné tette a lelkemet."). Felül a repülőre, és elutazik a "szigetre". Bár a havas tájak, vulkánok, vízesések, gejzírek Izlandot idézik, a helyszín fiktív. "Amikor tombol a honvágy, de a hazatérés gondolata lehetetlennek tűnik, könnyebbnek bizonyulhat a látszólag nagyon idegenben megtalálni az otthont. Akkoriban ez volt számomra a sziget. Az idegenben meglelt saját, a messziben meglelt otthon."Sokan azért jönnek a szigetre, mert az "álmodókat" keresik - ők egy ponton feladják addigi életüket, és az álmaiknak élnek. Linda csak a szigeten hall erről a létformáról, de találkozik a jeleivel: a furcsa hangú fuvallattal, a föld lélegzésével. "A parton érzékeltük párszor a fuvallatot, és minden alkalommal libabőrös lettem. Hátborzongató volt hallgatni,és az arcomon érezni, miközben végig az álmokról beszéltünk..."A Lélegzik a föld irodalmi csúcsminőség, álmaink és a mindennapok közötti átjárás művészi megformálása. Mágikus realizmus a transzcendens megéléséről, amelynek létezését nem az anyagi világ, hanem az álmok valóságában kell keresnünk."A jó irodalom nem hagy kétséget afelől, hogy jó irodalom."

Ha nem találod az életben az igazságot, akkor keresd az igazságban az életet.Kr. után 537-ben járunk, a hajdani, skóciai Camlann település mellett vívott híres csata évében, amelyben a mitikus Arthur király életének legnehezebb párviadalát vívja Mordreddel, aki felett bár győzelmet arat, de ő maga is halálos sebesülést szerez.Egy héttel a csata napja előtt kezdődik a történet. Az idős Arthur számára a háborús idők már réges-rég a múlt ködébe vesztek, mostanra békére vágyakozó bölcs, akit már leginkább az élet nagy rejtélyei foglalkoztatnak, semhogy a közelgő veszedelem és a vele járó dicsőséges vérengzés lelkesíteni tudná.Három hős indul útnak, három különböző irányba a felföldi britónok, gaelek és piktek földjén, akiknek küldetését a regény valósággá varázsolva követi nyomon ama végzetes napig, amikor megtörténik, amit elkerülni valójában lehetetlen…Mert a sorsa elől csak úgy menekülhet halandó, ha egyszersmind beteljesíti azt.

Norvégiáról mindenkinek a fjordok-trollok-rénszarvasok hármasa jut eszébe, leginkább ez csábítja ebbe az országba az embereket a világ minden sarkából. Pedig ez csak a jéghegy csúcsa. E rendhagyó útikönyvben, melyet a szerző saját fotói illusztrálnak, személyes történetei, naplóbejegyzései elevenítik meg a lélegzetelállító tájak mellett Norvégia különleges állat- és növényvilágát is. Megismerhetjük a legérdekesebb utakat, hidakat, kirándulóhelyeket, délről elindulva messze a sarkkörön is túl. Szinte minden kanyarban meglepetés vár ránk, már pedig ebben az országban nem igen vannak egyenes utak! A könyvet olvasva képet kapunk e kivételes lelkületű nemzetről, a norvégok kultúrájáról, gazdagságáról, múltjáról és jelenéről; emellett film- és könyvajánló is színesíti a kötetet. Több mint 100 fotóval! * Rendhagyó útikönyvet tart kezében az olvasó, mely nem csupán a legnépszerűbb látnivalókat sorolja fel, hanem jóval többet próbál megmutatni e káprázatos ország kultúrájából, gazdaságából, múltjából és jelenéből. Miért Norvégia a világ egyik legélhetőbb országa? Miért olyan drága minden, ha ez Európa egyik leggazdagabb jóléti társadalma? Hogyan viszonyulnak a norvégok a globális felmelegedéshez és a környezetvédelemhez, miközben a világ legnagyobb olajexportőrei közé tartoznak? Hogyan birkóznak meg a hosszú, sötét téli hónapokkal, mivel szórakoztatják magukat? Miért nő fű a házak tetején? Kinek fontos a bálnavadászat ősi hagyományának fenntartása? Mi mindenre jó a rénszarvas? Kik azok a trollok? Milyen a norvég király élete? Ezekre a kérdésekre is találunk válaszokat e sokszínű könyvben. * "Szeretném megmutatni, hogy észak fagyos lehelete nem is olyan hideg, hogy vannak még Európában olyan helyek, melyeket a civilizáció nem volt képes letarolni, ahol évszázadok óta semmi sem változott, ahol a csend és a gondolat mélyen befészkeli magát az emberi elmébe." Zelei Anna

"Egy enyhe esti hang a fülem által felmagasztal, és az életet kimondhatatlanul ünnepélyessé teszi körülöttem. Lehet, az Uranust hallom, lehet, hogy a zsalu sarokvasát." Napló, 1841 Thoreau, Thoreau - elsuttogott, titkos jelszó is lehetne, a természettel harmóniában élőké. A XIX. századi Amerikában Rousseau eszméjét a gyakorlatban megvalósító Ember - nem az Író - valóságosan is titkos: amennyiben elfelejtett. Pedig Whitman és Emerson társa: a természetet mint szabadságot meghódító és értelmező, azzal harmóniát kereső lény. Naiv eszmefuttatásokban mutatja ki a gyakorlatias társadalom észszerűtlenségét, ám nem elégszik meg ennyivel. Két éven át a vadonban él - a Walden-tó mellett -, saját kezével teremtve meg életfeltételeit. "Mélyen akartam merülni az életbe, kiszívni csontja velejét, olyan erőteljesen, spártai módra akartam élni, hogy megfutamodásra kényszerítsem mindazt, ami nem élet..." E társadalomból való "kivonulás" krónikája a könyv; olyan ízekkel, illatokkal, hangokkal, fényekkel, hogy ehetnénk-ihatnánk belőle, fürdőzhetnénk benne. Ezt megtenni nem tudjuk - csak szellemünkön leng keresztül valami régi-friss fuvallat. Thoreau, Thoreau - egy hangosabb jelszó is lehetne, a polgári engedetlenségé. Az ő nevéhez fűződik ez a fogalom - ugyanis ő írta le először a Civil Disobedience-ben. Mondván, az állampolgár joga, sőt kötelessége, hogy bizonyos körülmények között nem-kollektív erőfeszítéssel az erkölcsileg helyes magatartásra magánemberként kényszerítse az államszervezetet. Mert az öntörvényű író-filozófus a maga módján akart lélegezni. A kormányhatalomnak "nem lehet joga a teljes személyemre és vagyonomra - vallotta -, hanem csak annyi, amennyit átruházok rá. Engem csak azok kényszeríthetnek valamire, akik valamilyen magasabb törvénynek engedelmeskednek, mint én".

Aki kezébe veszi ezt a könyvet, az bizonyára hallott már a demencia fogalmáról. Legtöbben akkor figyelünk föl rá, amikor magunk is érintetté válunk egy ismerős vagy családtag révén. Szomorú tény, hogy a demenciával küzdők száma rohamosan nő szerte a világban, és Magyarországon is immár kétszázötvenezerre tehető. Ha hozzávesszük a családtagokat és a közvetlen környezetet, akkor csak nálunk egymillió ember érintett. Döbbenetes adat. Az első ijedtséget követően azonban megismerésre és elfogadásra van szükség. A demenciáról való társadalmi diskurzust sokáig az elhallgatás, titkolózás, sőt szégyenkezés övezte. Az utóbbi években végre kezd a közbeszéd részévé válni, az egyén szintjén azonban még mindig nagy szükség van a megerősítésre. Arra, hogy a demencia modern világunk megkerülhetetlen velejárója, és bárkivel vagy bárkinek a környezetében előfordulhat, ezért felismerni, megérteni, beszélni róla vagy épp segítséget kérni nem szégyen. Az elérhető kiadványok többsége orvosszakmai megközelítésű, vagy a betegápolás gyakorlati részét mutatja be. Farkas Márta többkötetes írónő személyes élményeiből fakadó esetleírásaival praktikus észrevételei mellett elsősorban lelki támaszt nyújthat az Olvasóknak az azonosulás lehetőségét megteremtve. A "nem vagyok egyedül", a "pont ugyenezek történnek velünk is" érzése lehet fájdalmas, megható vagy épp örömteli, de mindenképp felszabadító a magunkba fojtott érzelmekhez, gondolatokhoz képest. Minél többen élhetjük ezt át, annál kevésbé kezeli majd a társadalom tabuként a témát. A kötet külön érdekessége, hogy amíg három család történetét a megszokott felnőtt nézőpontból láthatjuk, addig a negyedikben egy kisfiú narratíváján keresztül tapasztalhatjuk meg, hogyan jut el a család a diagnózis körüli káoszból a demens nagypapával való szeretetteljes együttélésig.

Szonja German eredeti­leg or­vos végzettségű, kor­társ ma­gyar szerző. Fi­atalkora nagy részét külföldön töltötte, 2010 óta orvos férjével boldogan él Budapesten, a titokzatos, festői Hegyvidéken. Nem le­het vélet­len, hogy Szonja pont ezen a dim­bes-dom­bos, mese- és ro­mánc­szö­vésre ösztönző, cseppet sem unalmas tájon al­kotta meg elbeszéléseit. A szatirikus hangvételű, olykor lírai, olykor finom iróniával átszőtt írások hétköznapi, ismerős szituációkat, korántsem tökéletes, mégis sze­rethető, esendő karaktereket állí­tanak elénk. Hozzánk ha­sonlóan legjobb tudásuk szerint, főpróba nélkül élik az életüket. Önazonosság, önámítás, hazugság, életközepi válság, felelősség és esztétikum időtlen témái ezúttal a jóléti társadalom közegében jelennek meg. A modern élet kényelme, munkakörük kivételes szabadságfoka lehe­tő­séget te­remt a szereplőknek az élményfüggőségükből is fakadó unalomérzésük csillapítására. Az életvitelükre jellemző vi­szonylagos keretnélküliségben felszínre kerül­nek belső konfliktusaik, fel nem dolgozott tra­u­máik és legalapvetőbb szükségleteik is. A kötet miközben mi­nőségi szórakozást nyújt, észrevétlenül a sorok mögé vezet, és elgondolkodtat. Ki a nyertes, ki a vesztes? Hol az igazság? Van-e remény a személyiségfejlődésre? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ könnyed humorral és finom intellektussal a szerző.

Szonja ?German immár második, a kétnyelvűség fűszeres nyomait változatlanul magán viselő kötete valódi csemege a magyar irodalmi polcon. A Három nap egy esztendő ott kezdődik, ahol a számtan, a fizika s néha még a józan ész is csődöt mond. Rébuszoktól mentes, mégis sejtelmes írásaiban az idő legkevésbé sem lineáris, és a 2+2 számtani összege sem mindig négy…A valóságon innen és túl, hol az álom, hol az ébrenlét mezsgyéjén fonódó tizenhét, látszólag egyáltalán nem összefüggő történet a minőségi kikapcsolódás élményét kínálja az olvasónak. Soha nem öncélúan, hanem mint egy titokzatos rendező szavára fokozatosan kitágulnak a határok, és észre sem vesszük, ahogy szárnyat bont a képzelet.Emlékmorzsákkal teli káprázatkóc ez a kötet. A szerző több kultúra nyomait is magán viselő látásmódja óhatatlanul eltér a mainstreamtől. Amennyit elvesz a megszokottból, annyit biztosan hozzá is tesz. Kísérletezik a nyelvvel, játszik az asszociációkkal, ha a mondandó úgy kívánja, a műfaji határokat is bátran áthágja. Számára az irodalmi forma csupán eszköz, sosem cél. Ezért annak, aki a szigorúan megszokottat keresi, vagy valami konkrét, kiszámítható irodalmi stílust vár, nem ígérjük, hogy ebben a kötetben megtalálja. Egy bizonyos: Szonja German kézzelfogható transzcendenciával, asszociációkkal finoman átszőtt prózája megszólít, elgondolkodtat, vigasztal, mosolyt fakaszt. Aki nem hiszi, járjon utána…

Borsi Bálint 1992-ben született Budapesten. Rákospalotán él, tanít, költ, műfordít.Évek óta publikál rangos folyóiratokban és antológiákban. Első verseskötetét tartja kezében az olvasó.Díjai: Babits Mihály-ösztöndíj (2023)Móricz Zsigmond-ösztöndíj (2024)Olvassunk Borsi Bálintot?Én e kérdésre bólintok.Így szól: „utánam ezt csináld!”és ódát ír meg szesztinát,a szakmát virtuózan űzi,bár szavait furcsán betűzi– lemarad itt-ott egy betű,de ez kicsit se szembetű’ –,lazán vesz minden kötöttséget,én minden versén röhögcsélek.Nem az a súlyos költészet,mire a medvék fölnéznek,pedig bizony ezek a medvék,ha fölnéznének, jobban tennék,mert van súly benne, és olyasmi,ami a fejre tudhat esni –egy üllő vagy egy zongora,vagy felfal mondjuk egy boa.Csak az olvassa verseit,ki nem Soroksáron lakik,akinek az se katasztrófa,hogyha a humor akasztófa,ki saját véleménye híve,s egy plázaparkoló a szíve,amiben olykor elröhincséla csokinyusz s a marhasintér.Varró Dániel 

Nagyi kiköltözik külföldre, de a hamvait majd hazaküldeti. Apára ráugrik egy szarvas, megöli, de milyen sztori ez már! A Toi-Toi vécé teljesen kiborul, hát még a fickó, akire ráborul! A hamvaska gazella móresre tanítja a kiöregedett oroszlánt. Az elhasználódott rokonokat ki kell rakni lomtalanításkor. Haza kéne vinni egy nőt, csak hát, ugye, ott az anyám! Vajon a világvége jót tesz az emésztésnek? Ott is kell csákányozni? Vajon Doktor Kuvik csak különc vagy tényleg ragadozó? Na jó, nem spoilerezek tovább, falatozza inkább komótosan a nyájas olvasó Makó Ágnes jobbnál jobb minisztorijait, melyek akár velünk is megtörténhetnének. Hús-vér életek ütköznek ezekben a prózákban, hol tragikusan, hol komikusan, hol tragikomikusan. Az író stílusa precíz, mégis virtuóz. Higgadt, mégis szikrázó. Visszafogott, mégis izgalmas. Figurái tovább élnek bennünk, helyzeteit nem fogjuk elfelejteni. Vigyázat, száz százalék jóféle irodalom! A kockázatok és mellékhatások beláthatatlanok! Lackfi János

Fodor Ákos versei sokak gondolataiban-érzéseiben keltek már önálló életre - a szó szoros értelmében velünk élnek Éppúgy idézik őket irodalmi esteken és iskolai ünnepségeken, mint internetes honlapokon, blogokban, videókban, pólókon, bögréken, ékszereken és más használati tárgyakon, vagy könyvek-cikkek mottójaként és esküvői meghívókon. A 2015-ben elhunyt költő a legnépszerűbb kortárs szerzők egyike, aki rendkívül koncentrált formában, új és meglepő szemszögből képes megközelíteni az evidensnek tűnő dolgokat, arra késztetve minket, hogy nyitottabban és elfogadóbban figyeljünk - kifelé és befelé egyaránt. Erre ad most újabb jó alkalmat a Benső beszéd: hangminta című könyv. A verseket Podonyi Hedvig válogatta. Az összeállítás a kolozsvári születésű kiváló színművész, Szilágyi Enikő tolmácsolásában hangos könyv formájában is elérhető.

Barazsuly Eta haikukkal jelentkezik Selyemeső című kötetében. A kis könyv lapjait forgatva úgy érezhetjük, hogy nem is Kolozsvárról, hanem egyenesen Kiotóból érkeznek hozzánk ezek a leheletfinom szövegek. A nálunk Fodor Ákos által népszerűvé tett költői formának a klasszikus, japános változatát műveli, írja és éli a szerző. Nem csupán a lényekkel teli és az élettelen táj, de az "örök" és a "mindennapjait élő" lélek apró rezdülései is kifejezést nyernek Barazsuly Eta lírájában. Régi japán tusrajzokat és színes fametszeteket vélünk látni, melyek mögül áttetszik az önmagáról is valló kortárs költő, aki hívja az olvasót, lakják be együtt az 5+7+5 szótag által teremtett varázslatos haiku-világot.

II. Rákóczi Ferenc utolsó három napjáról szól ez a kisregény. Rodostói halottas ágyán a fejedelemnek még meg kell küzdenie a legnagyobb ellenséggel, amivel valamennyien viaskodunk egész életünkben. A küzdelem szellemi és lelki, ezért a testinél nagyobb erőfeszítést kíván. A tét óriási: felelősség és hit, becsület és üdvösség elvesztéséről vagy megtartásáról van szó a szenvedélyek és szenvedések mélységében.

Mit csinál egy idegenvezető? Hát tiszta sor, azon fáradozik, hogy az idegen, ha már idetévedt, ismerje meg, sőt: szeresse meg az ő szeretett országát, városát, vidékét. És akkor egyszer csak jön a Covid, és nem jön a turista. De még csak nem is megy. Itthon kuksoltunk egy hirtelen elnéptelenedett városban - az én nemzedékem még emlékszik azokra az évekre, amikor megbámultunk a Várban két franciául beszélő embert, nyakukban drága fényképezőgéppel, mi magunk pedig türelmetlenül vártuk, hogy három hosszú esztendő elteltével kézbe vehessük a kék útlevelünket meg azt a nyamvadt száz dollárt, ami csak az éhenhaláshoz volt elég, de sebaj, cipeltük a Colosseumhoz a májkonzervet. Akkoriban még senkinek nem jutott eszébe, hogy budapesti bennszülötteknek tervezzen felfedező túrákat, hiszen alig tudnak valamit a városukról. Ez már rég nincs így: évek óta egyre népszerűbbek és szakszerűbbek, színesebbek az erre szakosodott cégek sétái Kőbányától Makkosmáriáig, a Rákosoktól Budafokig. Szuhai Barbara munkanélkülivé vált idegenvezetőként - évtizede írt blogján, majd városi sétáin és most már ebben a könyvben is - olyasmit csinált, amit mások nem, pedig pofonegyszerű: lépjünk be látszólag érdektelen utcákban látszólag semmitmondó kapukon, és álmélkodjunk. Hol alig ismert építészek lépcsőházain, hol csak belülről látható üvegablakokon, hol a híres vagy nem híres lakók elképesztő élettörténetein. Mesélő házak. Egyesével is elbűvölőek, de így együtt, csokorban mindennél jobban bizonyítják: egy város eleven életénél nincs izgalmasabb, tán még bérlet se kell hozzá, a csodák itt vannak tőlünk két lépésnyire, csak legyen, aki rájuk nyitja azt a kaput. Kedves olvasók, tárva-nyitva minden, tessék befáradni! Saly Noémi

1886-ban járunk. A különleges tehetséggel megáldott festőművész, Hollósy Simon nyomorúságos körülmények között tengődik a műkereskedések európai fellegvárában, Münchenben. Ám szerelméről, Käti Wallace-ról festett portréjával átütő sikert arat a Kunstverein kiállításán, és miután barátai unszolására megnyitja magániskoláját, hamarosan a bajor főváros egyik legfelkapottabb mesterévé válik. A nemes egyszerűséggel "Öreg"-nek becézett, ám mindössze 28 éves művész és tanítványai nyíltan szemben állnak a müncheni Képzőművészeti Akadémia merev oktatási rendszerével, a művészet szabadságát hirdetik. Két nagybányai növendéke, Réti István és Thorma János rábeszéli Hollósyt, hogy iskolájával szülővárosukban töltse az 1896-os nyarat. Számos, pályája kezdetén álló festő, többek között Ferenczy Károly, Grünwald Béla, Glatz Oszkár és Csók István is csatlakozik hozzájuk. A francia barbizonihoz hasonló festőiskola megalapításával nem kevesebbre tesznek kísérletet, mint a magyar művészet felszabadítására... Láng-Kovács Éva művészettörténész, kulturális antropológus közel száz könyvtári és levéltári forrásra támaszkodva dolgozta fel Hollósy Simon és a nagybányai festőifjak életét. A tudományos igényű, fordulatokban gazdag regény lapjain hitelesen elevenednek meg a századforduló eseményei. Bepillantást kapunk az egymással is rivalizáló festők magánéletébe, alkotási folyamatába, a kiállítások körüli bonyodalmakba, s mindeközben úgy érezhetjük, mintha egy asztalnál ülnénk a korszak legendás alakjaival, együtt idéznénk fel a millenniumi időket Bródy Sándorral, Czóbel Minkával, Feszty Árpáddal, Görgey Artúrral, Hock Jánossal, Kiss Józseffel, Kossuth Lujzával, Jókai Mórral, Pósa Lajossal, Révai Ödönnel, Szinyei Merse Pállal és Wlassics Gyulával is. A Festők a szabadban egyedülálló könyvélményt ad a művészetrajongóknak. Láng-Kovács Éva természetes könnyedséggel vezeti be az olvasót a századforduló izgalmas világába, a korszak leghíresebb festőinek, íróinak életébe. A szerző a szépirodalmat és a tudományt egyesítette egy fordulatokban gazdag, szellemes regényben, miközben komoly művészeti kérdéseket fejteget. A személyes hangvételű, humoros írás baráti és szerelmi kapcsolatokon keresztül mutatja be a művészek titokzatos világát, megannyi izgalmas történet fonalából szőve egyetlen nagy, lebilincselő históriát. A regényírás már iskoláskorom óta foglalkoztatott, ez később az egyetem alatt kiegészült egy kutatói szenvedéllyel. 2008-ban olvastam először Hollósy Simonról és a nagybányai festőkről, ami elképesztő inspirációt adott. Egy belső hang fokozatosan vezetett rá az utamra, miként tudnám egyesíteni a művészet és a szépirodalom szeretetét. Úgy éreztem, minél több emberrel meg kell ismertetnem a nagybányai művésztelep történetét.

Mindannyian úton vagyunk - olyan úton, amelynek csak két biztos állomása van: a kezdete és a vége. Kié hosszabb, kié rövidebb; kié simább, kié rögösebb. Bejárhatjuk így is, úgy is: tétován botorkálva, katonásan menetelve vagy könnyed tánclépésben, futva-rohanva vagy ráérősen sétálva, bámészkodva vagy körül sem nézve, magányosan vagy másokhoz igazodva. Akkor is végigmegyünk rajta, ha - lábunkat megvetve - moccanni sem akarunk. Fodor Ákos (1945-2015) mindezt már maga mögött hagyta - közkinccsé tette azonban "útinapló-bejegyzéseit". Ezekből válogattunk mostani, negyedik posztumusz kötetének összeállításakor, 1978-tól napjainkig. A könyvben a szövegek sorrendje nem követi létrejöttük időbeli sorrendjét. Gondolati-érzelmi összefüggéseik mentén kerültek egymás mellé, gyakorta több évtizednyi távlatot áthidalva. Az, hogy ennek ellenére magától értődő módon rezonálnak és reagálnak egymásra - egyfajta vissza-visszatérő, önmagából építkező spirális pályán közelítve meg ugyanazokat az örök kérdéseket - jól körvonalazható képet ad a költő kezdettől fogva következetes és koherens alkotói attitűdjéről. És persze róla is, aki - művein keresztül - inspiráló, izgalmas, szerethető útitársunk lehet. A Fekete Sas Kiadónál eddig 5 kötete jelent meg 2009-től napjainkig: Gonghangok, 2009 (versek) Kis téli-zene, 2013 (versek) Gyöngyök, göröngyök, 2015 (válogatott versek) Zaj-szünet, 2017 (hátrahagyott versek) Zene-idő, 2019 (válogatott versek)