General Press Kiadó strana 68 z 112
vydavateľstvo
Mississippi vér
A gyászoló és bosszúszomjas natchezi polgármester, Penn Cage világa összeomlani látszik. A családja széthullik, a szeretett nő sincs mellette többé, sziklaszilárdnak hitt elvei mintha cseppfolyóssá válnának, az édesapjának pedig, a köztiszteletben álló orvosnak bíróság elé kell állnia az egykori szeretője meggyilkolásáért. És ha mindez nem lenne elég, olybá tűnik, hogy az idős férfi egyenesen a vesztébe rohan. Noha könnyűszerrel támaszkodhatna a meglehetősen nagy ügyészi gyakorlattal rendelkező fiára, úgy dönt, kizárja a tárgyalás előkészületeiből. Inkább vállalja a börtönt, semmint hogy el kelljen árulnia Penn-nek a teljes igazságot, amely nemcsak erre az ügyre lesz hatással, hanem alapjaiban rengetheti meg Mississippi államot, és lebbentheti fel a fátylat annak erőszakkal teli múltjáról. A Dupla Sasok néven ismert, kegyetlenkedéseiről hírhedt, egykori ku-klux-klanosokból álló csoport tagjai azonban bármire hajlandók, hogy ezt megakadályozzák. A tét pedig nem kevés: az erőszaktevőknek a szabadságukért, a Cage család tagjainak pedig szó szerint az életükért kell küzdeniük.
A grandiózus zárókötetben megkezdődik a végső játszma Penn Cage és családja, valamint ellenségeik ádáz harcában. A megdöbbentő tanúvallomások, az orvos ügyvédjének mesteri stratégiája révén lehull a lepel az igazságról. De vajon ki nyer a végén, és milyen áron? Egy trilógia letehetetlenül izgalmas, megdöbbentő és mesterien szőtt befejezése.
Vypredané
14,48 €
A Majomisten elveszett városa
"Egy ötszáz éves legenda. Egy ősi átok. Egy megdöbbentő orvosi rejtély. És egy veszélyes utazás a világ legsűrűbb dzsungelének mélyére. A Majomisten elveszett városáról Közép-Amerika gyarmatosítása óta keringenek történetek. A legenda szerint az őslakosok a mai Honduras belsejébe menekültek a spanyol hódítók elől, és magukkal vitték a kincseiket is. A szent városukat azóta rettenetes átok védi: aki belép a területére, hamarosan megbetegszik, és meghal. 2012-t írunk, a népszerű krimiszerző, Douglas Preston csatlakozik egy régészekből és geológusokból álló kutatócsoporthoz, amely meg akarja találni az elveszett várost. Egy új, az amerikai hadsereg részvételével kifejlesztett légi radartechnika segítségével feltérképezik, mi rejtőzik a sűrű őserdő felszíne alatt. A képek azonban a legmerészebb várakozásaikat is felülmúlják: a meredek hegyektől övezett, elhagyatott völgyben ugyanis nemcsak egy város, hanem egy egész rejtélyes civilizáció nyomaira bukkannak. Hamarosan a saját bőrükön tapasztalják meg a vállalkozás árnyoldalait: zuhatagszerű esőzések, sártenger, vérszívó rovarok, jaguárok és mérges kígyók veszélyeztetik az expedíció sikerét, és nem utolsósorban a tudósok életét. Arra viszont még ők sem számítanak, hogy a legnagyobb fenyegetést az elveszett város átka jelenti: egy gyógyíthatatlan trópusi betegség, amely akár halálos is lehet. A Majomisten elveszett városa drámai fordulatokban bővelkedő, ugyanakkor hiteles beszámoló a 21. század egyik legjelentősebb régészeti felfedezéséről. A kötetnek ott a helye a történelmi rejtélyek iránt érdeklődő minden olvasó könyvespolcán."
Predaj skončil
8,99 €
Halálos játék
Egy megoldatlan ügy minden nyomozó rémálma. A Westerley orvostudományi kutatóintézet tudósai az emberi test bomlását tanulmányozzák, hogy pontosabban meghatározhatók legyenek a halál körülményei, ezzel is segítve a rendőrség munkáját. Kim Stone nyomozó épp egy frissen lezárt eset után látogat el a csapatával a jól őrzött intézménybe. Az unalmasnak ígérkező bemutató azonban hamar félbeszakad, amikor Kim egy, a helyi kutatók számára is ismeretlen női holttestet talál. A testen minden különösebb vizsgálat nélkül látszik, hogy az áldozat gyötrelmes halált halt: földet tömtek a szájába. Alig indul meg a nyomozás, amikor a felügyelőt máris újabb áldozathoz riasztják. A minta ugyanaz, de a tettest megzavarhatták, mert a nő ezúttal életben maradt... Angela Marsons legújabb regényében Kim Stone és csapata nincs könnyű helyzetben; alig van nyom, amin elindulhatnának, és az idő is ellenük dolgozik. A segítség ezúttal onnan jön, ahonnan nem várnák egy „döglött ügy" ugyanis hirtelen meglepően aktuálissá válik.
Predaj skončil
6,73 €
Végső fázis
A szülei meggyilkolásáért halálra ítélt Melvin Marsnak alig pár órája van hátra a kivégzésig, amikor az ítélet végrehajtását váratlanul felfüggesztik. Egy másik férfi ugyanis beismerte a gyilkosságok elkövetését. Amos Decker épp az új munkahelyére, az FBI quanticói központjába tart, amikor a rádióból értesül erről a hírről. Azonnal felkelti az érdeklődését a férfi ügye, mivel az sok hasonlóságot mutat a saját életével. Ő és Melvin Mars is ígéretes futballkarrier előtt álltak, amelyet egy tragédia tört ketté. Mindkettejük családját kegyetlenül meggyilkolták. És évekkel később mindkét esetben felbukkant valaki, aki beismerő vallomást tett. Egy gyanúsított, aki vagy elkövette a gyilkosságokat, vagy nem. A váratlan beismerő vallomás szabad emberré teheti Melvin Marst, akár bűnös, akár nem. Vajon kinek áll érdekében, hogy a férfi kikerüljön a börtönből? És miért éppen most? Ahogy Decker egyre közelebb kerül a kérdések megválaszolásához, úgy válik mind nyilvánvalóbbá, hogy minden különleges képességére szüksége lesz ahhoz, hogy megakadályozza egy ártatlan ember kivégzését.
Predaj skončil
7,86 €
Aki szelet vet...
Egy éjjeliőr lezuhan a lépcsőn egy szélerőműparkok létesítésével foglalkozó cég irodaházában, és halálra zúzza magát. Kirchhoff és Bodenstein főfelügyelők számára hamarosan nyilvánvalóvá válik, hogy nem baleset történt. A nyomok egy természetvédő csoporthoz vezetnek, amelynek a tagjai bármit megtennének azért, hogy megakadályozzák a Frankfurt környékére tervezett erőmű megépítését. A projektre ráadásul a korrupció árnyéka vetül: úgy tűnik, az engedélyezéshez szükséges adatokat meghamisították, a minisztériumot megvesztegették. Amikor az egyik környezetvédőt is holtan találják, a nyomozók egyre világosabban látják, hogy a háttérben életveszélyes hatalmi és személyes játszmák zajlanak, amelyeknek minden résztvevője szerepet játszik, és senki sem az, akinek látszik... Bosszú, kapzsiság, szex: ezek az elemi indulatok és szükségletek irányítják Nele Neuhaus letehetetlen, elgondolkodtató krimijének szereplőit, akik első látásra mind gyanúsak. Ahogy azonban közeledik a sokkoló végkifejlet, mindenkiről lehull az álca, és a bűnösöknek szembe kell nézniük tetteik következményével.
Predaj skončil
7,86 €
Vérvonal
Deanna Brightmant egyetlen pontos, szívet ért szúrással gyilkolták meg. Az egykori szociális munkás holttestére egy meglehetősen rossz környéken találnák rá, ezért a bűntény sokaknak egy balul sikerült rablótámadásnak tűnik. Kim Stone nyomozó azonban nem elégszik meg az egyszerű magyarázatokkal. Amikor nem sokkal később egy kábítószerfüggő, fiatal lány holttestére bukkannak a korábbi áldozatéval megegyező sérüléssel, a nyomozó már biztos abban, hogy egy hidegvérű sorozatgyilkost kell keresniük. De milyen nyomon indulhatnak el, ha látszólag semmi sem köti össze az áldozatokat? Ám Kim Stone-nak nem csak a rejtélyes gyilkosságsorozat ügyét kell megoldania. Egy váratlan levél ugyanis meglehetősen fölzaklatja az életét. Dr. Alex Thorne pszichiáter már egy korábbi esetnél is kis híján az őrületbe kergette, ezúttal pedig a börtönből nyúl Kim után, a legérzékenyebb pontján támadva a felügyelőt, akinek így ismét szembe kell néznie a testvére gyilkosával: a saját anyjával.
Predaj skončil
6,73 €
Akit mind szerettünk
Phoebe élete legnehezebb döntése előtt áll: menjen férjhez kamaszkori szerelméhez, és alapítson családot, vagy térjen vissza a francia Alpokba, hogy a szenvedélyének, a hegymászásnak hódolhasson?Eliza szerelmes egy férfiba, aki már rég nem az övé. Tulajdonképpen valószínűleg soha nem is volt az. Ráadásul az álma, hogy egyszer sikeres zenész lesz belőle, egyre elérhetetlenebbé válik. Rose-nak nincs munkája, és a kapcsolata is épp véget ért a barátjával. És ha ez mind nem lenne elég, arra kényszerül, hogy visszaköltözzön az anyjához. Ebben a három igen különböző lányban azonban van egyvalami, ami közös: Angus, a férfi, akit mind szerettek...
Predaj skončil
5,61 €
A lázadó özvegy
Amikor 1814 nyarán a brit hadsereg bevonul Washingtonba, Callista Brooke-ot, a város köztiszteletben álló varrónőjét végzetes sorscsapás éri. Mindenét elveszíti, amiért eddig küzdött: a megélhetését, a házát, a szeretteit, sőt még az élete is veszélybe kerül. Egy jóképű angol úriember siet a segítségére, és kimenti az erőszakos katonák karmai közül. A védtelen özvegy azonnal felismeri az idegent: Richard Audley az, a halottnak hitt gyermekkori barátja, aki tizenöt éve egyszer már megpróbálta megmenteni őt - de akkor nem járt sikerrel. Most azonban a férfi megfogadja, hogy akár az élete árán is megvédelmezi Callie-t, és elkíséri Baltimore-ba, ahová az asszony a családját küldte a háború elől. A kalandokkal teli, veszélyes út során azonban ráébred, hogy a barátságnál sokkal többet érez a védence iránt, és elhatározza, hogy ráveszi a nőt, térjen vissza vele a közös gyermekkoruk helyszínére, Angliába, ahol új élet vár rájuk. Mary Jo Putney sorozatának (A jó útra tértek testvérisége) második részében két magányos lélek egymásra találásának lehet tanúja az olvasó, akiket a sorsuk megoldhatatlan dilemma elé állít: kialakulhat-e életre szóló szerelem egy igaz barátságból?
Predaj skončil
6,45 €
A szélhámos szerető
Gavin Norwood, Kendale vikomtja, az egykori bátor katona nem hagyta volna ott a sereget, ha egy szörnyű családi tragédia nem kényszeríti erre. A megannyi csatát megjárt férfi mindenkinél jobban tudja: egyetlen franciában sem szabad megbízni. Egy francia asszonyban pedig különösképp nem. Társaival együtt fel is állít egy megfigyelőkből álló hálózatot, hogy leleplezze a hazája ellen ármánykodó kémeket. Így kerül a látószögébe a törékeny és titokzatos Marielle Lyon, aki Franciaországból Angliába menekült, és egy kivégzett gróf unokahúgaként mutatkozott be. Ezzel óhatatlanul felhívta magára a figyelmet, sőt szárnyra kelt a pletyka, miszerint a franciáknak kémkedik. A valódi szándékait azonban csak igen kevesen ismerik... A bosszúvágytól égő lord mindenre hajlandó, hogy célt érjen - még arra is, hogy a csábítás játékát űzze az asszonnyal. De vajon végül ki fog elcsábítani kit? A szépséges és ravasz Marielle a lordot, vagy a sármos, délceg vikomt az asszonyt? A Fairbourne-kvartett harmadik részében Madeline Hunter az ármánykodás, a szenvedély és a szerelem kanyargós útjain vezeti végig a szereplőit, akik az igazság és önnön boldogságuk keresése közben kénytelenek lesznek ráébredni: sokszor nem minden az, aminek látszik.
Predaj skončil
6,73 €
A lelkek ítélőszéke
Az eső gyászosan zuhog Rómára. A Piazza Navona egyik régi kávéházában két férfi hajol az asztal fölé. Egy aktát tanulmányoznak, amely egy nyomtalanul eltűnt lány esetéről ad számot. Senki sem tudja, hogy önszántából hagyta-e ott a lakását, vagy valaki elrabolta. Az idő vészesen fogy, Clemente és Marcus, a ,,bűn profilozói"" pedig nehéz feladat előtt állnak, és minden reményüket Marcus sajátos képességébe vetik: abba, hogy észreveszi az esetben megbúvó anomáliákat, ezáltal leplezve le a háttérben munkáló gonoszt. Sandra réges-rég megtanulta, hogy az ördög a részletekben lakozik. A milánói rendőrség kriminalisztikai fényképészeként ezúttal azonban nem egy bűntény, hanem a saját tragédiája ügyében lesz kénytelen nyomozni. Egy telefonhívás nyomán kételyei támadnak: vajon a férje valóban egy balesetben veszítette el az életét? És mit keresett egyáltalán Rómában? Amikor Marcus és Sandra útjai keresztezik egymást, szörnyű felfedezések, nem várt titkok és egy ördögien szövevényes, kegyetlen világ kellős közepén találják magukat, ahol az igazságra szomjazók két lehetőség között választhatnak: vagy megbocsátanak, vagy bosszút állnak az őket ért sérelmekért. Donato Carrisi (Démoni suttogás) új sorozatának első részében megvan minden, ami a világhírű szerző védjegyévé vált: a remekül felépített cselekmény, az alaposan kidolgozott karakterek, a fantasztikus útvesztő, amelyet a csavaros fordulatokból, a hazugságokból, az elhallgatásokból, a titkokból és a hátborzongató történésekből alkot meg, nemegyszer az orránál fogva vezetve olvasót, mindez Róma festői háttere előtt. Egy újabb klasszikus született.
Predaj skončil
8,99 €
Farkashold
Jeremy Logan, a rejtélykutatóként elhíresült történész professzor az Adirondack-hegységbe utazik, hogy a festői környezetben végre a könyve befejezésére koncentrálhasson. Ám alig jelentkezik be az alkotóházba, máris látogatója akad. Legnagyobb meglepetésére egykori egyetemi barátja, a jelenleg vadőrként szolgáló Randall Jessup keresi fel, és rögtön a segítségét kéri. Az elmúlt három hónapban az alkotóháztól nem messze ugyanis két hátizsákos túrázót is megöltek. Mindketten fiatal, életerős férfiak, gyakorlott túrázók voltak - és mindkettejüket bestiálisan szétmarcangolták, mindkét alkalommal telihold idején. A hatóságok ugyan medvetámadásra gyanakodtak, de van valami különös a halálesetek körülményeiben, ami gyanakvásra készteti a vadőrt. A különleges képességekkel megáldott Logan a barátja kérésére megkezdi a maga nyomozását, és mint kiderül, gyanúsítottakból nincs hiány. A helyiek ráadásul előszeretettel mutogatnak egy bizonyos családra, amelyről már évtizedek óta hajmeresztő pletykák keringenek - azt állítják a tagjairól, hogy telihold idején farkasemberekké változnak... Logan kisvártatva egy hátborzongató rejtélyekkel, megannyi fordulattal és borzalommal teli ügy kellős közepén találja magát, és kénytelen ráébredni, hogy ezúttal olyasmivel kell szembenéznie, amivel még soha életében nem találkozott, és amely ő maga, valamint mások életét követelheti.
Predaj skončil
5,61 €
Erősebb a kardnál - Clifton-krónika 5.
Az IRA bombája. Egy bosszúszomjas rivális. Egy lehetetlen küldetés.
A hajnal csöndjében egy maroknyi bátor férfi lopakodik a Buckingham óceánjáró tatja felé. A fedélzet alatti kabinokban több száz ártatlan ember alussza álmát, mit sem sejtve arról, hogy az életük veszélyben van. Hiszen a kis csoport súlyos terhet cipel: megtalálták azt a bombát, amelyet az IRA rejtett el az egyik kabinban, és most rajtuk múlik, hány áldozatról szólnak majd a másnapi hírek
Mindeközben a szibériai hómezőn zakatoló vonat egy összetört embert, Anatolij Babakovot viszi a Gulagra. Bűne az elme bűne, eszköze pedig egy ártalmatlannak tűnő könyv. Csakhogy a párszáz oldal pusztító titkokat rejt: Babakov ugyanis egy Sztálint és rendszerét leleplező kötet szerzője.
Egyetlen férfi a kapocs egy hajónyi ember és egy nép sorsfordító pillanatában: Harry Clifton. És most bebizonyíthatja, hogy a toll erősebb a kardnál.
A Clifton-krónikák legújabb kötete letehetetlen olvasnivalót kínál. Jeffrey Archer a tőle megszokott módon rendkívül fordulatos és olvasmányos történetének segítségével bebarangolhatjuk Angliát, Amerikát és a Szovjetuniót. És a történet tovább folytatódik.
Vypredané
12,50 €
Lady Cassandra meghódítása
Lady Cassandra Vernham amilyen szép, legalább olyan makacs is. Fittyet hány a társadalmi elvárásokra. Szabados életmódjáért azonban nagy árat kell fizetnie: a családja elhidegül tőle, és megannyi pletyka kap szárnyra nem éppen szűzi erényeit illetően. Anyagi nehézségeit a Fairbourne Aukciósház legutóbbi árverése egy időre valamelyest enyhíti ugyan, de a legmagasabb áron elkelő ékszeréért az új tulajdonos, a meglehetősen jóképű és kicsapongó életet élő, ám rendkívül eszes férfi hírében álló Lord Ambury egy pennyt sem fizet. És erre meglehetősen jó oka van: azt gyanítja ugyanis, hogy az ékszert valaki eltulajdonította a családjától - talán éppen maga Cassandra. A férfi elhatározza, hogy nyomozásba kezd a gyönyörű fülbevaló eredetét illetően. Lady Vernhammel számtalanszor keresztezi egymást az útjuk, és egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a legkevésbé sem közömbösek egymás iránt. Csakhogy mindketten mást akarnak: Cassandra a pénzét, Lord Ambury pedig az igazságot. Egy váratlan fordulatot követően végül mégis kénytelenek lesznek egymást segítve küzdeni, és még csak nem is sejthetik, hogy a múltról, a családjukról és az érzéseikről mennyi titokra derül fény.
Madeline Hunter legújabb, szenvedélyes és fordulatosan szőtt regényében folytatódik A csendestársban már megismert szereplők története.
Vypredané
11,75 €
Hegyek között
Egy viharos éjszakán két idegen várakozik a Salt Lake City-i repülőtéren. Ashley Knox vonzó, sikeres újságíró, az általa olyannyira várt esküvőjére igyekszik. Dr. Ben Payne ortopédsebész és nem mellesleg tapasztalt hegymászó éppen egy orvosi konferenciáról tart hazafelé, hogy a másnapra előjegyzett műtétjét elvégezhesse. A közelgő hóvihar miatt azonban valamennyi járatot törölték.
Az egyetlen kiutat egy idős ember, Grover charterjárata jelenti így keresztezi egymást a két fiatal sorsa. Ám olyasvalami történik, amire a legrosszabb rémálmukban sem gondoltak. Repülőjük lezuhan, és hamarosan szembe kell nézniük a kegyetlen valóssággal: a faggyal, az éhséggel, a szédítő magassággal, a reménytelenséggel, önmagukkal és egymással is. Egy szívszorító és minden erejüket felemésztő küzdelem kellős közepén találják magukat, amelyet a hegyekkel és saját érzelmeikkel vívnak.
Vypredané
12,46 €
Könyvesbolti szerelmek
Emilia az apja halála után átveszi a kisvárosi könyvesbolt irányítását, és a nyakába szakadó adósság ellenére az életében valami varázslatos veszi kezdetét: mert aki belép az üzletébe, azt körbefonja a szerelem, vagy egyenesen társra talál.
Jönnek sorban a vevők: Thomasina, a lakáséttermet működtető, visszahúzódó tanárnő; June, egy régi csalódását évtizedek óta magába rejtő, odaadó asszony; Jackson, a könyveket eddig óvatosan elkerülő fiatalember, akinek mindene a kisfia, és akinek a gondolatai még mindig a régi szerelme körül járnak. Aztán itt van Bea, a menő folyóirat művészeti vezetője, aki majd belebolondul a gyereknevelésbe és a vidéki élet egyhangúságába; Sarah, a titokzatos asszony, aki különleges figyelemmel van Emilia iránt, és maga a lány, aki gyászában és a kötelességtudattól hajtva is azonnal észreveszi, hogy melyik férfi való neki igazán.
Veronica Henry regénye Anglia idilli vidékén, a meseszép Cotswoldban játszódik; habkönnyű, bájos könyv arról, hogy olvasni és szeretni jó
Vypredané
10,68 €
Védtelenül
Kate Priddy mindig is szorongó típus volt, ám miután a barátja kis híján végez vele, egyetlen szó határozza meg az életét: a rettegés. Amikor az édesanyja előáll az ötlettel, hogy a lány fél évre költözzön a másod-unokatestvére, Corbin bostoni lakásába, a férfi pedig az ő londoni otthonába, Kate vonakodva ugyan, de igent mond. Abban bízik, hogy az új környezetben végre maga mögött hagyhatja a múltat, és megszabadulhat a démonaitól...
Ám alig ér Bostonba, máris sokkoló felfedezést tesz: a luxuslakások egyikében, a közvetlen szomszédságában megölnek egy Audrey nevű lányt. Túl sok a véletlen egybeesés, és mind az unokatestvérére tereli a gyanút. Ráadásul a lány furcsa dolgokra lesz figyelmes a lakásban...
A lidérceivel küzdő, érzelmileg labilis Kate már saját magában sem mer bízni. És úgy tűnik, az őt megbéklyózó félelmek nem is teljesen alaptalanok - hamarabb és közelebb öltenek testet, mint gondolná...
Peter Swanson legújabb, hátborzongató, tűpontos thrillerében az emberi psziché legsötétebb bugyraiba enged bepillantást, egy olyan dermesztő világba, ahová minden bizonnyal egyikünk sem akarna önszántából ellátogatni.
Vypredané
10,68 €















