Gold Book

vydavateľstvo

Túl a tűz és érc falán


Ezernégyszázötvenhárom. Az oszmán seregek soha nem látott erőkkel, Tüzes Orbán irtózatos rombolásra képes ágyúival és az újonnan felállított török flottával sorakoznak fel Konstantinápoly falai előtt. A keresztény metropolisz utolsó reménye, hogy a Nyugat a végső fenyegetettség óráiban katonai segítséget küld, a láthatáron azonban nem akar feltűnni a felmentést hozó hajóhad. A védők már csak Hunyadi érkezésében bízhatnak, és maga a szultán is tisztában van vele, hogy Konstantinápolyt egyedül a kormányzói tisztjéről frissen letett magyar hadúr mentheti meg a végső bukástól.Hunyadi erőit azonban a belső széthúzás, az északi vármegyéket dúló huszita hordák megfékezése és a pártharcok újbóli fellobbanásának megakadályozása köti le.Konstantinápoly epikus ostroma világtörténelmet formáló esemény, közvetlenül kihat egész Európa jövőjére, és megpecsételi a túlélésért küzdő Magyar Királyság sorsát is. Hunyadi tisztában van a végítélet közeledtével, így kénytelen elfogadni az egyetlen szóba jöhető kompromisszumot a belső béke megőrzése érdekében: fiát, Hunyadi Mátyást össze kell házasítani Cillei egyetlen gyermekével, Erzsébettel.
Na stiahnutie
14,08 € 15,49€

A förgeteg hírnöke - Hunyadi tizenegyedik könyv


A rigómezei vereség után Magyarország végveszélybe kerül. Nincs jelentős hadereje, amellyel fel lehetne tartóztatni egy esetleges török inváziót a déli határon. Hunyadi János, a megtépázott hírnevű kormányzó hiába igyekszik sereget toborozni, az Országtanácsot irányító bárók, főurak, különösképp Cillei Ulrik gondoskodnak róla, hogy ez ne sikerülhessen. Ráadásként a Jan Giskra által vezetett huszita hordák garázdálkodása lángba borítja az északi vármegyéket. Hunyadi kénytelen engedni a nyomásnak, és Felső-Magyarországra vezetni csekély erőit, hogy legalább ideiglenesen megzabolázza a megszállókat. Eközben keleten világformáló események zajlanak. Konstantinápoly új, ambiciózus császára mindent megtesz annak érdekében, hogy a küszöbönálló oszmán támadástól megvédelmezhesse az ezeréves várost. Ebben segítségére lehet egy magyar ágyúöntő mester, aki elismertség és vagyon reményében kínálja fel szolgálatait Konstantinnak. Igen ám, de tehetségére másnak is szüksége lenne: az Oszmán Birodalom trónörököse, a mind türelmetlenebb Mohamed elhatározza, hogy a hatalmat megszerezve első dolga lesz ostrom alá venni a keleti kereszténység metropoliszát. Viharfellegek gyűlnek keleten, nyugaton. Konstantinápoly egyetlen reménye Hunyadi János marad, azonban a magyar kormányzó kezét a belső széthúzás és árulás következményei kötik gúzsba. Márpedig ha Konstantinápoly elesik, a török hadak útjában már csak a megrendült erejű Magyar Királyság áll, mielőtt az iszlám a Nyugat meghódításába kezdhetne. Olybá tűnik, mindenki az Európa sorsát eldöntő végső összecsapásra készül...
U dodávateľa
21,12 €

Halálos kiálltás


J. D. Robb legújabb regényében a halál a művészetet másoljaManhattanben rengeteg a galéria és a gazdag műgyűjtő, akik egyetlen kézmozdulattal elindíthatják egy festőművész karrierjét. Egy férfi mégis az ismeretlenség homályában vergődik, ragyogó tehetségét nem ismerik el, miközben gyengébb képességű művészek abban a dicsőségben lubickolnak, amelyről úgy véli, neki jár. Ezért megfogadja, a következő naptól kezdve a város csak az ő munkásságáról fog beszélni.Így is történik, és Eve Dallas hadnagy még hajnal előtt annak a két galériatulajdonosnak a háza felé száguld, akiknek ajtaját rémisztő bűntett helyszínévé változtatták az éj leple alatt. A fiatal nő jelmezbe öltöztetett és gondosan beállított holtteste egy régi, németalföldi mester modelljére emlékeztet, Dallas pedig beleveti magát a nyomozásba.
Na stiahnutie
9,27 € 15,49€

dostupné aj ako:

Vak Bottyán


Bottyán János mindent megszerzett, amire vágyott: vagyont, hírnevet, hűséges feleséget. De van, aki irigyli tőle, és el akarja venni – bármi áron1691 őszén megérkezik Esztergomba a helyőrség új parancsnoka, Franz Ferdinand von Kuckländer. A folyton elégedetlen osztrák tisztnek hamar feltűnik a Vízivárosban élő, vagyonos magyar ezredes. Vetélytársat lát benne, és elhatározza, hogy félreállítja.Bottyán János saját erejéből küzdötte föl magát egyszerű végvári vitézből a város leggazdagabb emberévé. Érdemeit Bécsben is elismerik, hírneve legendás, katonái a pokolba is követnék. Kuckländer viszont pénzen vette a rangját, és messzire elkerülte a háborút. Az emberei megvetik, de tartanak is tőle.A személyes ellentét másfél évtizedes, elkeseredett küzdelemmé fajul. Perek, gazdasági csapások, intrikák és cselszövések követik egymást. Amikor a kapitány tömlöcbe veti Bottyán asszonyát, átlép egy határt, ahonnan nincs visszaút. A fegyveres összecsapás elkerülhetetlenné válik. Bottyán megfogadja, addig nem nyugszik, míg ki nem szabadítja a feleségét.De nem csak férfiak jutnak szerephez. Benigna, a kapitány mélyen vallásos felesége fokozatosan ébred rá élete álságára, a másik oldalon pedig Bottyán talpraesett asszonya és biztos támasza, Judit áll.Miközben négyük sorsa végzetesen összefonódik, feltárul a magyar történelem egyik legzavarosabb időszaka. A török félholdnak már bealkonyult, ám helyette a Habsburg-sas karmai vájnak az ország elgyengült testébe. Csak idő kérdése, mikor tör ki a lázadás.1706-ban a kurucok beveszik Esztergomot, és Bottyán végre szemtől szemben áll gyűlölt ellenfelével. Meg kell hoznia élete legnehezebb döntését…A Gold Book Kiadó 2023-as történelminovella-pályázatán első helyezést elért Háromszéki Nándor első önálló regénye.
Na stiahnutie
11,24 € 15,49€

Nekünk Mohács


Nekünk Mohács oldalain a középkori Magyar Királyság tragédiájának részletei tárulnak elénk, de nem fakó történelmi tablót látunk, hanem hús-vér embereket, valódi helyzeteket. Mind ismerjük a történet végét, de annál kevesebben az oda vezető utat. Másképpen is lehetett volna? Hogyan lehet, hogy sokak jóakarata sem elég egy ország megmentéséhez?Ebben a regényben, a közelgő török veszély közepette, hol II. Lajos, hol Habsburg Mária szemszögéből bontakoznak ki az események. Egymásra találásukat, közös küzdelmeiket ismerhetjük meg, azokat az éveket, amelyekben még hitték, hogy virágzó, erős országot építhetnek Európa szívében. Főurak, főpapok, pápai, birodalmi és török követek, udvarhölgyek és udvaroncok veszik körül a felnőtt életüket éppen csak megkezdő fiatal párt, akiket elkísérünk külföldi útjaikra, Lajos Cseh Királyságába és Ausztriába, Mária testvérbátyja udvarába. Miközben sokféle érdek és indulat között próbálnak a pogányok ellen segítséget szerezni és az országban összefogást teremteni, a korban szokatlan módon, az elrendezett, dinasztikus házasságuk valódi szerelmi kapcsolattá érik.1521-ben Magyarországra érkezik Mária, hogy feleségül menjen az ifjú Lajos királyhoz. Mindkettőjüket arra nevelték, hogy uralkodjanak, házasságukkal birodalmak egyesülnek. Innen indul ez a különleges, ünnepi regény. Schmöltz Margit a királyné, Cs. Szabó Sándor a király hangján szólal meg. Fejezeteik nagy ívű, burjánzó, monumentális történetté olvadnak össze, felelgetnek egymásnak.A kétszerzős mű gazdag, sodró lendületű ikerregény, igazi irodalmi ritkaság. Egy nagy szerelem és egy szomorú csata története, mégis sokkal több annál. Méltó emlékezés a csata 500. évfordulója alkalmából, ugyanakkor kihagyhatatlan olvasmányélmény.
Na stiahnutie
11,24 € 15,49€

Halálos kiállítás


J. D. Robb legújabb regényében a halál a művészetet másolja Manhattanben rengeteg a galéria és a gazdag műgyűjtő, akik egyetlen kézmozdulattal elindíthatják egy festőművész karrierjét. Egy férfi mégis az ismeretlenség homályában vergődik, ragyogó tehetségét nem ismerik el, miközben gyengébb képességű művészek abban a dicsőségben lubickolnak, amelyről úgy véli, neki jár. Ezért megfogadja, a következő naptól kezdve a város csak az ő munkásságáról fog beszélni. Így is történik, és Eve Dallas hadnagy még hajnal előtt annak a két galériatulajdonosnak a háza felé száguld, akiknek ajtaját rémisztő bűntett helyszínévé változtatták az éj leple alatt. A fiatal nő jelmezbe öltöztetett és gondosan beállított holtteste egy régi, németalföldi mester modelljére emlékeztet, Dallas pedig beleveti magát a nyomozásba.
U dodávateľa
12,67 €

dostupné aj ako:

Naptól vagyok, Holdtól vagyok


A IX. század utolsó évtizedében járunk. Egy nyíltól sebzett szarvas vérnyomát követő vadász három titokzatos regössel találkozik, akik arra kérik, hallgassa meg a történeteiket. A három elbeszélő három egymást követő évszázadot, nézőpontot és stílust képvisel, de mondandójuk azonos; egy múltja elől menekülő onogur javas, a kagán koronájának elkészítésére elhivatottságot érző avar ötvös és a tanítói ellen lázadó, majd a frankok szolgálatába szegődő magyar táltos elbeszélése nyomán minden képzeletet felülmúló összefüggésekre derül fény a honfoglalást megelőző háromszáz év eltitkolt, elhallgatott magyar történelméből. Fonyódi Tibor regényében három különböző korban élt ember több ponton egymásba kapcsolódó, drámai történésekkel terhelt, kalandos életútja elevenedik meg. A szerző olyan színes és eleven tablót fest az Avar Birodalomról, a Karolingok koráról és a IX. századi magyar történelemről, amely garantáltan felejthetetlen élményt nyújt a misztikummal fűszerezett történelmi kalandregények kedvelőinek. A korábbi kötetektől függetlenül is olvasható regény méltó párja a nagy sikert aratott Isten ostorainak. A regény első kiadásának kritikai fogadtatása és az olvasói reakciók alapján bátran kijelenthető, hogy a Naptól vagyok, Holdtól vagyok című könyvével a szerzőnek a kortárs történelmiregény-írás egyik megkerülhetetlen, és a mai napig vitára késztető kultikus művét sikerült megalkotnia.
U dodávateľa
15,49 €

A legsötétebb éjszaka


Berlin, 1940. január Németország meghódította Lengyelországot. A világ a békéért imádkozik. Otthon a náci párt hatalma abszolút. Egy fagyos éjszakán egy SS-orvos és felesége hazatérnek egy esti programról. Napkeltekor az orvosra élettelenül, vértócsában fekve találnak rá. Horst Schenke felügyelőre nyomás nehezedik, hogy az esetet öngyilkosságként zárják le, miközben a feltárt első bizonyítékok egy hátborzongatóan megrendezett gyilkosságra utalnak. A nyomozást Schenke felettesei gyorsan leállítják, azonban ő nem tudja annyiban hagyni. Amikor pedig kapcsolatot fedez fel egy gyermek rejtélyes halálával, rettenetes titok kezd kibontakozni. Háború idején, egy kegyetlen rezsim alatt vannak olyan helyek, ahová senkinek sem szabadna belépnie. Schenke attól tart, hogy nem tér vissza élve...
U dodávateľa
12,67 €

Lázadás


Kr. u. 60 Boudica lázadása a római uralom ellen gyorsan terjed egész Britanniában, és a vérszomjas lázadók seregét hatalmasra duzzasztja az elégedetlen törzsekből érkező harcosok tömege. Cato praefectus Suetonius helytartó seregével együtt a távoli Mona szigetéről indul vissza a lázadók által fenyegetett Londinium felé. Britannián hetek alatt káosz és rémület lesz úrrá. Cato és Suetonius tisztában van azzal, hogy a provincia római erői nem állnak készen egy általános felkelés leverésére. Londiniumban lesújtó hírek várják őket. Macro centurio sorsáról semmit sem lehet tudni azután, hogy Boudica emberei lemészárolták a camulodunumi veteránkolónia védőit. Vajon Cato bajtársa is ott esett el? Miközben Cato a következő lépést tervezi, reménykedhet abban, hogy a csatákban edződött, félelmet nem ismerő Macro valahogy megmenekült a borzalmas haláltól? Ő az egyetlen ember, akit Cato maga mellett szeretne tudni, amikor elindul élete legfontosabb hadjáratára, miközben a Római Birodalom jövője Britanniában pengeélen táncol.
U dodávateľa
15,49 €

Halálos kötelék


J. D. Robb epikus történetszövése hűségről, árulásról, gyilkosságról és a háború hosszúra nyúlt árnyékáról... Az útlevelében a Giovanni Rossi név állt. Csakhogy évtizedekkel korábban, a Városi Forradalom idején tagja volt a Tizenketteknek nevezett titkos szervezetnek. Honfitársának sürgető hívására érkezett New Yorkba, ahol kényelmesen elhelyezkedett a rá váró kocsiban. És perceken belül meghalt... Eve Dallas hadnagy frusztrálónak találja a Rossi-ügyet. Ott az idősödő áldozat, aki éppenhogy csak megérkezett Rómából; az özvegy, akinek fogalma sincs róla, hogy a férje miért hagyta el az otthonát; az egyelőre azonosítatlan gyilkos fegyver; továbbá az arcfelismerő rendszer teljes kudarca. Amikor rájön a 2020-as években tomboló Városi Forradalomhoz köthető kapcsolatra, azonnal eszébe jut, hogy Summerset - a végletekig lojális, ugyanakkor meglehetősen mogorva komornyik, aki annak idején befogadta a férjét a dublini utcákról - talán a segítségére lehet, elvégre abban az időben szanitécként szolgált Európában. Amikor Summerset tudomást szerez a gyilkosságról, úrrá lesz rajta a döbbenet és a gyász - ugyanis, mint azt később felfedi, ő is tagja volt a Tizenketteknek. Nem szívesen emlékszik vissza erre az időszakra. Most viszont kénytelen - nem csupán azért, hogy segítse Eve nyomozását, hanem mert az elkövető egy titokzatos üzenetben azzal kérkedik, hogy végezni fog a Tizenkettek még életben lévő tagjaival. Akik közé Summerset is tartozik - és a gyilkos küldetés közel sem ért még véget...
U dodávateľa
12,67 €

A penge éle - Toldi - Ötödik könyv


Ezerháromszázhatvanöt. Toldi testben-lélekben megtörve szenved a sienai tömlöcben. Démonai nem hagyják nyugodni, lassan saját maga is kételkedni kezd elméje épségében. Hű társai azonban nem feledkeznek meg róla, és saját életüket gondolkodás nélkül kockára téve a kiszabadítására indulnak. Lajos királyt egyre jobban aggasztja az Oszmán Birodalom jelentette fenyegetés, és elhatározza, hogy keresztes hadjáratot indít a törökök megfékezésére. Ehhez azonban a pápa jóváhagyására is szüksége lenne, ennek elnyeréséhez megpróbálja rávenni a szorongatott helyzetben lévő V. János bizánci császárt, hogy térjen át a katolikus hitre. Erőfeszítéseit nem koronázza siker, és hamarosan kénytelen megütközni a törökkel - természetesen Toldival az oldalán. Az erejét visszanyerő Toldi tovább szolgálja királyát, újabb birtokokat és címeket kap, majd az 1370-es években ismét Itáliában hadakozik. A szerző a nagy elődök (Arany János, Ilosvai Selymes Péter és Benedek Elek) irodalmi alkotásai mellett kiterjedt kutatásokkal alapozza meg sorozata hitelességét, átfogó betekintést nyújtva a korszak európai politikai és történelmi eseményeibe, s így a korábbiaknál tágabb kontextusba helyezve szereplői történetét.
U dodávateľa
15,49 €

A penge éle


Ezerháromszázhatvanöt. Toldi testben-lélekben megtörve szenved a sienai tömlöcben. Démonai nem hagyják nyugodni, lassan saját maga is kételkedni kezd elméje épségében. Hű társai azonban nem feledkeznek meg róla, és saját életüket gondolkodás nélkül kockára téve a kiszabadítására indulnak.Lajos királyt egyre jobban aggasztja az Oszmán Birodalom jelentette fenyegetés, és elhatározza, hogy keresztes hadjáratot indít a törökök megfékezésére. Ehhez azonban a pápa jóváhagyására is szüksége lenne, ennek elnyeréséhez megpróbálja rávenni a szorongatott helyzetben lévő V. János bizánci császárt, hogy térjen át a katolikus hitre. Erőfeszítéseit nem koronázza siker, és hamarosan kénytelen megütközni a törökkel – természetesen Toldival az oldalán.Az erejét visszanyerő Toldi tovább szolgálja királyát, újabb birtokokat és címeket kap, majd az 1370-es években ismét Itáliában hadakozik.A szerző a nagy elődök (Arany János, Ilosvai Selymes Péter és Benedek Elek) irodalmi alkotásai mellett kiterjedt kutatásokkal alapozza meg sorozata hitelességét, átfogó betekintést nyújtva a korszak európai politikai és történelmi eseményeibe, s így a korábbiaknál tágabb kontextusba helyezve szereplői történetét.
Na stiahnutie
9,27 €

A királyság kapuja


„1521. Az előző évben trónra került I. Szulejmán török szultán első hadjáratát a Magyar Királyság ellen indítja: az anatóliai hadtest Nándorfehérvár alá vonul, a ruméliai célpontja Szabács várának bevétele után Buda lenne, de végül kénytelen egyesülni a fősereggel.Nándorfehérvár és az ország dicsősége a Mátyás király halála óta eltelt három évtized alatt jelentősen megkopott. A királyi hatalom gyengesége és a főúri torzsalkodások miatt a végvárak és az azokat védő vitézek felszereltsége gyenge, a hadak lassan gyülekeznek, hogy felvegyék a harcot a közelgő törökkel.Az ország kapujának a védelme Nándorfehérvár két vicebánjára, Oláh Balázsra és Móré Mihályra hárul. Azonban hiába tudhatják soraikban a híres bajvívót, Káldi Miklóst, vagy a könnyűlovasság hadnagyát, Morgay Jánost, a várat mindössze hétszáz hadra fogható férfi védi a több mint húszezer főt számláló török sereggel szemben.Nándorfehérvár 1521-es ostroma kevésbé került be a történelmi köztudatba, mint Eger vagy Szigetvár története, pedig a védők az egész végvári korszakot tekintve a leghosszabb ideig, hatvanhat napig tartottak ki a nyomasztó túlerővel szemben. Magyarok és rácok, várkatonák és végvári vitézek, férfiak és asszonyok vállt vállnak vetve közel húsz rohamot vertek vissza, mindvégig hiába reménykedve a király felmentő seregének érkezésében.
Na stiahnutie
9,27 €

Halálos szenvedély


J. D. Robb legújabb regényében Eve Dallas olyan elkövetőt hajszol, aki egy esküvőt megelőző bulit változtatott gyilkossági helyszínné. Egy forró, augusztusi estén Eve Dallas a férjével, Roarke-kal együtt őrülten száguld Manhattan utcáin a Mocskos Alja klub irányába, ahol egy vidám, hangos leánybúcsú torkollt váratlanul gyilkosságba. Az egyik menyasszonyt vértócsában fekve, megfojtva találták a privát szobában, ahol meglepetést akart átadni a párjának - két, nehezen kigazdálkodott, Hawaiira szóló jegyet. A többtucatnyi bulizó között alig lehet értékelhető szemtanút találni. Ezenfelül a helyszín régi, rossz emlékeket ébreszt Eve-ben, akire hajdan ugyanabban a szobában támadtak rá - de képes volt küzdeni a túlélésért. Ő igazságra talált. Most viszont neki kell igazságot szolgáltatnia a szerencsétlen, fiatal Erinnek. Eve jól ismeri ezt a fajta heves erőszakot, és a minden jel szerint előre megfontoltan elkövetett tett a remekül palástolt izzó szenvedély és a hűvös számítás illékony elegyét vetíti előre. Az ilyen esetet csak kemény munkával és engesztelhetetlen elszántsággal lehet felderíteni - és nem adja fel, amíg meg nem találja azt, aki még a nászút előtt porrá zúzta az ifjú pár álmait...
U dodávateľa
12,67 €

Vér és könnyek


A sorozat utolsó előtti kötete a magyar történelem egyik legtragikusabb korszakát mutatja be. Az Árpád-házi királyok mintha maguk is érezték volna, hogy hatalmuk hamarosan megfogyatkozik, majd elenyészik. A történetben párhuzamosan látjuk IV. László, a „Kun” életét és hadakozásait nemcsak a külső ellenséggel, hanem és főleg a Hon ellene lázadó nagyuraival, kik nem átallanak egyszerűen elrabolni, fogságba vetni a királyt. Ám a csak félig magyar „kun származék” nem hagyja magát, és vesztes helyzetekből is visszatér, mert nem tud és nem is akar lemondani a hatalomról.A történet másik szálán viszont ott van sokak új reménysége: András, a „velencei”. Ki még sohasem járt magyar földön, a nyelvvel is hadilábon áll, de az urak egy része úgy látja, Kun Lászlónál mindenki jobb lehet. Főleg, ha az új és fiatal király nem ismer senkit az országban, könnyen hajlítható és azt teszi majd, amit a „barátai” mondanak, parancsolnak neki. Csak arra nem gondolnak, hogy a majdani utolsó Árpád-házi király Nyugaton született, ott is nőtt fel, hát sok dolgot másképpen lát, mint a begyöpösödött magyar urak.Ám ebben a könyvben András még csak menetel célja felé, miközben a másik idegen, a kun király javában bogozza a hatalom szálait. Elpusztíthatatlannak hiszi magát, és mivel már sok veszélyből kimenekült, meg van győződve arról: ő a magyarok igazi uralkodója, a Kárpátok között nincs és nem is lehet nála jobb király!A történet harmadik szálán a dunai rév lakói is élik a maguk életét. Nem csak a trón közelében történnek fontos események: a maguk világában a révészek és társaik is átélik a kor eseményeit, nekik is kijut a jóból és a rosszból egyaránt.
Na stiahnutie
9,27 €

Halálos szenvedély


J. D. Robb legújabb regényében Eve Dallas olyan elkövetőt hajszol, aki egy esküvőt megelőző bulit változtatott gyilkossági helyszínné.Egy forró, augusztusi estén Eve Dallas a férjével, Roarke-kal együtt őrülten száguld Manhattan utcáin a Mocskos Alja klub irányába, ahol egy vidám, hangos leánybúcsú torkollt váratlanul gyilkosságba. Az egyik menyasszonyt vértócsában fekve, megfojtva találták a privát szobában, ahol meglepetést akart átadni a párjának – két, nehezen kigazdálkodott, Hawaiira szóló jegyet.A többtucatnyi bulizó között alig lehet értékelhető szemtanút találni. Ezenfelül a helyszín régi, rossz emlékeket ébreszt Eve-ben, akire hajdan ugyanabban a szobában támadtak rá – de képes volt küzdeni a túlélésért. Ő igazságra talált. Most viszont neki kell igazságot szolgáltatnia a szerencsétlen, fiatal Erinnek.Eve jól ismeri ezt a fajta heves erőszakot, és a minden jel szerint előre megfontoltan elkövetett tett a remekül palástolt izzó szenvedély és a hűvös számítás illékony elegyét vetíti előre. Az ilyen esetet csak kemény munkával és engesztelhetetlen elszántsággal lehet felderíteni – és nem adja fel, amíg meg nem találja azt, aki még a nászút előtt porrá zúzta az ifjú pár álmait…
Na stiahnutie
9,27 €