Gold Book strana 4 z 37

vydavateľstvo

Tíz lövő, tíz asszony


Valahol a távoli Itáliában, Szalárd vezér győztesen hazatérő seregétől leszakadva keresi a hazautat tíz lövő. Egy névtelen Duna menti kis szálláson várják őket asszonyaik, gyerekeik. A szokásoknak megfelelően a család feje, Tege vezeti a tizedet, míg felesége, Szente asszony felel az otthon maradottakért: asszonyokért, gyerekekért, a lövőséghez már túl öreg, vagy még túl fiatal férfiakért. A család mindkét fele halálos veszélybe kerül, az otthon maradókra erőszakkal rákényszeríti magát egy fekete kabar tized, a lövők pedig túlerőbe ütköznek, miközben igyekeznek utolérni a fősereget. És ahogyan az a legjobb családokban is megtörténhet, az irigység, a nagyravágyás nyomán a külső és belső ellentétek ugyanúgy veszélyeztetik mindkét közösség létét. Valaki megcsonkítja Szente asszony szellemfáját, rontást hozva a falura. Valaki csak azt lesi, mikor léphet az öreg Tege helyébe. Valakit máshoz húz a szíve, mint akit az élet neki rendelt, és nem tud ellenállni a kísértésnek. Valaki nem tér haza a harcból.
U dodávateľa
11,26 €

Öt király kora - A turul nemzetsége


A Turul nemzetség történetének hatodik könyve ismét izgalmas korszakot ölel fel. Egyszerre szól Béla királyról, ki összeesküvés áldozatául esik, és András fia Salamonról, aki oly sok bajt hozott az országra. Akkor még akadtak pogányok, és többen voltak, mint kellett volna. Pusztulásukat felerészben önmaguknak köszönhették, hiszen a Hont vissza akarták vinni az időben, amikor a törzsi vezérek kezében volt a hatalom, és táltosok mondották meg, mi a jó és mi a rossz a nemzetnek. Salamon, az örök békétlen többször ráhozta német barátait, szövetségeseit és egyben rokonait a magyar hazára. Megesett, hogy egyszerre névleg ketten, valójában azonban hárman uralkodtak ezen az országon. Saját és idegen érdekek csaptak össze. Hadak vonultak egymás ellen, és magyar ontott magyar vért hol igaz, hol hamis eszmékért. Legtöbbször a hatalmukhoz görcsösen ragaszkodó urak álltak a békétlenkedések mögött. Csakhogy a királyok sem voltak ártatlanok. Őket mutatja be a szerző a maguk pőre valóságukban. Közben olykor kitekintünk idegen országokba is. Milyen hatása volt akkoriban a magyar viszonyokra Bizánc, Velence, a német birodalom és a pápaság hatalmi harcainak? Mi minden történt akkoriban külföldön, ami befolyásolhatta a Hon eseményeit? Ez az az idő, amikor László király akaratából nem a harcias Álmos, hanem bátyja, a "könyvesnek" nevezett-csúfolt király kerül az élre, és megindulnak a hadak Horvátország ellen. A cél: megszerezni az Adriai-tengert szegélyező Dalmáciát. Az előző részekben megismert egyszerű emberek tovább élik olykor nyomorúságos, olykor mégis szerencsés életüket. A dunai átkelőhely révészei, kovácsmesterei, kereskedők, lovas gazdák és oda vetődő idegenek hétköznapjain keresztül láthatjuk, hogyan éltek akkoriban azok, akiknek nem volt bejárásuk a fényes palotákba, nem alakíthatták saját sorsukat, sőt nemegyszer szenvedték meg a nagyok viszályait. A két világ az egyik szereplő személyében már-már érintkezik, azonban a sors közbeszól. Az egykorvolt középkori Magyarország története lüktet ezeken a lapokon.
U dodávateľa
12,67 €

A pápa zsoldosa: Toldi - Negyedik könyv


Ezerháromszázötvennyolc. A csatáktól és a saját démonaival való harcoktól megcsömörlött Toldi visszavonultan él, ám békés magányából kizökkenti az, amelynek a legkeményebb harcosok sem tudnak ellenállni: a szerelem. Feleségül veszi Rozgonyi Piroskát, aztán közvetlenül az esküvő után Keszei Miklós esztergomi érsek, főkancellár megkéri, hogy utazzon Itáliába, és hozzon el Lajos király számára két oroszlánkölyköt. Toldi útra kel feleségével és legközelebbi kíséretével. A nászúttal is felérő utazás azonban váratlan fordulatot vesz, amikor kiderül, hogy bátyja, György, Egidio Álvarez de Albornoz y Luna bíboros fogságában várja halálbüntetését. A bíboros hajlik a megegyezésre, viszont súlyos árat kér Tolditól fivére életéért cserébe: a Fekete Halál, Esztergom Oroszlánja álljon a pápa szolgálatába, segítsen felülkerekedni az Itáliát dúló zsoldoshadakon. A szerző a nagy elődök (Arany János, Ilosvay Selymes Péter és Benedek Elek) irodalmi alkotásai mellett kiterjedt kutatásokkal alapozza meg sorozata hitelességét, átfogó betekintést nyújtva a korszak európai politikai és történelmi eseményeibe, s így a korábbiaknál tágabb kontextusba helyezve szereplői történetét.
U dodávateľa
12,67 €

Halálos ráadás


Egy csillogó partin meggyilkolnak egy népszerű színészt. Eve Dallas talán még soha nem nyomozott ennyire erős reflektorfényben. Vagy ennyire halálosban... Eliza Lane és Brant Fitzhugh, a híres házaspár, akik egyaránt meghódították Hollywoodot és a Boadwayt, ragyogó fogadást adnak, tele A listás sztárokkal. Idővel Eve Dallas is megérkezik - csakhogy egyáltalán nem vendégként. Miután Fitzhugh köszöntőre emelte a poharát, ciánmérgezés jeleit mutatva holtan zuhant a padlóra, a rendőrség érkezése pedig véget vetett a szórakozásnak. A jelek szerint nem az a fajta sztár volt, aki halmozta az ellenségeit. Mindenki szerette - még az özvegye is. Mivel a halálát okozó pezsgőkoktélt eredetileg Elizának szánta, talán a felesége volt az igazi célpont, akivel kapcsolatban képbe került egy nemrég elbocsátott asszisztens, egy megkeseredett rivális, továbbá egy megszállott rajongó. Eve dolga rájönni, hogy a számos meghívott, valamint a személyzet és a felszolgálók között ki követte el a gyilkosságot a tömeg kellős közepén - és mi volt az igazi indítéka. Minthogy Eve nem kedveli a reflektorfényt, aggasztja az eset körüli médiacirkusz. Nem akar mást, mint rájönni, ki az, aki valóban ártatlan, és ki, aki csupán eljátssza az ártatlanságát...
U dodávateľa
9,86 €

Halálos elszántság


J. D. ROBB legújabb, izgalmas regényében Eve Dallas nyomozó egy kizsákmányolásra épülő, gonosz összeesküvéssel találja magát szemben... New York, 2061. A Gyönyörakadémia néven ismert hely maga a megtestesült rémálom, ahol elrabolt lányokat tartanak fogva és arra tanítják őket, hogy lealacsonyító szolgáltatásokat nyújtsanak, miközben lelkük lassan, de biztosan romba dől. Dorian, a tizenhárom éves kislány, akit ugyancsak oda zártak, talán sohasem tudott volna elmenekülni a rabtársa, Mina segítsége nélkül, aki a szökési tervet kieszelte. Kettejük közül Mina volt a bátrabb - noha mindketten ugyanazzal a kétségbeesett elszántsággal vágtak bele a terv megvalósításába. Sajnos nem sikerült kijutniuk elég gyorsan. Dorian sebesülten, rettegve bolyong New York utcáin, miközben Eve Dallas hadnagy Mina folyóparton heverő holttestét vizsgálja. Mina drága, elegáns ruhái és kozmetikai cikkei arról árulkodnak Dallasnak, hogy szó szerint és átvitt értelemben is a szexipar számára tartották ennyire ápoltan - és bárki is fektetett be ebbe az igencsak pénzigényes üzletbe, hatalmas profitra számít. Eve elszántan keresi az igazságot és a nyomába ered azoknak, akik az ártatlanokra vadásznak.
U dodávateľa
9,86 €

Árpád fiai


A szerző legújabb regénye a honfoglalás utáni fél évszázad történetét dolgozza fel, amelyet a történelemkönyvek általában a "kalandozások korának" szoktak meghatározni. Azonban ahogyan az Árpád fiaiból is kiderül, ez az elnevezés meglehetősen leegyszerűsítő. A honfoglalást követően egy erős pusztai törzsszövetségre várt az új otthon teljes meghódítása és megőrzése a szinte minden irányból várható fenyegetésekkel szemben. Nyugaton a különböző német királyságok, a formálódó Német-római Birodalom csírái, keleten a besenyők, délen és délkeleten a bolgárok és a Keletrómai Birodalom válhatott évről évre, évtizedről évtizedre szövetségessé vagy ellenséggé. Árpád halála egyben a magyar törzsszövetség új rendjének, a vezéri hatalom vérségi alapon történő öröklésének első próbatétele is volt. A honfoglaló vezér fiai azonban kellő erővel, elszántsággal és tehetséggel léptek apjuk örökébe - és talán ennek köszönhető, hogy a magyar nép fennmaradt. Cs. Szabó Sándor regénye a korabeli forrásokat aprólékosan feldolgozva, rendkívül olvasmányos formában állít emléket államalapítónk, Géza fejedelem és az I. István korát megelőző sorsdöntő fél évszázadnak.
U dodávateľa
12,67 €

Délibábok kora - Gróf Andrássy Gyula


Andrássy Gyula száműzött, halálra ítélt, emigrációba kényszerült "rebellisből" vált a párizsi szalonok kedvencévé, majd Magyarországra történő visszatérését követően Deák Ferenc mellett ő lett a kiegyezés egyik megteremtője, miniszterelnök, ezt követően közös külügyminiszter. Ferenczy Ida, az egyszerű, vidéki kisnemes család lánya Erzsébet császárné (később királyné) felolvasónője és egyben bizalmas barátnője lett. E két hihetetlen életút 1851 és 1861 közötti szakaszának bemutatására vállalkozik a regény. A történet az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverését követő legsötétebb években kezdődik. Az országban mindennaposak a letartóztatások, kivégzések, az emberek zsandároktól, kémektől, besúgóktól rettegnek, ellenállásuk jeleként gyászszalagos kalapot, az aradi tizenháromra utalókarkötőket, a hősök miniatűr képeit viselik, bár mindez szigorúan tilos; ahol tudják, akadályozzák a rendőrséget, nem fizetnek adót, a tilalom ellenére vágott dohányt szívnak, kényszersorozás elől szöknek, menekülő honvédot bújtatnak, titkos összeesküvéseket szerveznek - ezer módja van az ellenállásnak. És közben nem szűnnek meg reménykedni abban, hogy visszatér még Kossuth, új forradalom, új szabadságharc lesz, amelyben Magyarország végre kivívja függetlenségét. Ám ezek a remények sorra meghiúsulnak. Az 1850-es évek időszaka nem csak az önkény, hanem a délibábok kora is...
Na sklade 1Ks
11,26 €

Botticelli szerelmei - Hársfakánon


Négy reneszánsz erény: Igazságosság, Mértékletesség, Erő, Bölcsesség. Mi más kerülhetne egy vászonra, egy templom mennyezetére, egy főpap studiolójába, mint a hibátlan, tökéletes szépség? A konyhalány és az apáca. A feleség és a mostohalánya. Négy nő, négy teljesen eltérő életút, amelyek metszéspontjában Esztergom városa és egy különleges tehetségű férfi, Sandro Botticelli áll. Vágyak, vonzalmak, plátói és testi szerelmek, a reneszánsz Esztergom pezsgő lüktetése - Schmöltz Margit finom ecsetvonásokkal megfestett története egyedi élményt ígér. 2007-ben világszenzációt keltett a Vitéz János érsek esztergomi dolgozószobáját restauráló művészettörténészek - Wierdl Zsuzsa és Prokopp Mária - azon megalapozott hipotézisének bejelentése, hogy a falakat díszítő, a négy reneszánsz erényt ábrázoló freskók egyikét Sandro Botticelli, a firenzei iskola talán legjelentősebb festője készítette. Schmöltz Margit regénye Botticelli esztergomi tartózkodásának és a freskó születésének állít emléket, magával ragadó mesét szőve mindabból, amit biztosan tudhatunk a mű keletkezéséről.
U dodávateľa
11,26 €

Vérzivatar - A Turul nemzetsége


A Turul nemzetség történetének ötödik könyve részben István király, részben az utódai idején játszódik. István nagy reményeket fűz fiához, Imréhez, aki azonban odavész, és onnantól Istvánnak nagy gondja van: ki örökölje utána a trónt? A magyarokat keresztény hitre térítő, és ezáltal a Hon szabadságát fenntartó uralkodó rossz döntést hoz, s mérhetetlenül sok baj szakad az országra. A méltatlan utódok, a trónkövetelők miatt testvérháborúk dúlnak, a hazát idegen seregek pusztítják és magyar ont magyar vért. A regényből megismerjük Orseolo Péter, Aba Sámuel, majd Vászoly és fiai, András, Levente és Béla alakját, jellemét, szándékait, sorsát. A magyar történelem válságos időszaka ez. A "vérzivatar korában" kétségessé válik, hogy Magyarhon keresztény ország marad-e, vagy visszatérnek a pogány idők, szerte mindenhol ismét felhangzik a táltosdobok tompa zaja, tovább égnek a templomok és gyilkolják a papokat. Ezenközben német támadásoknak van kitéve a királyság, egyik háború a másikat éri. Ráadásul az urak széthúznak, nem mindenkinek egyformán fontos az ország szabadsága vagy rabsorsa. Megmarad-e a Hon, ha a német birodalommal kerül szembe? István halála után sok dolog megváltozik e földön, új emberek kerülnek elő, új vezérek állnak a tömegek élére, s kevés köztük az, kinek nem maga felé hajlik a keze... A sorozat előző részeiben megismert egyszerű emberek, a dunai átkelő révészei, a kovácsmesterek, valamint családjaik sorsa tovább bonyolódik. Ők azok, akik soha nem ülnek főurak asztalánál, nem találkoznak királyokkal és hercegekkel, ám szenvedő elviselői az úri szándékoknak és a háborúknak. Majdnem a teljes pusztulás lesz a sorsuk - azonban túlélik, noha a történelmet mindig alulról látják és "odalent" élik át. És túlélik, akiket az életük ideköt ehhez a nagy hegyek, folyók és óriási erdők között elnyúló földdarabhoz, amit egyszerűen Magyarhonnak neveznek és annak éreznek.
U dodávateľa
12,67 €

Elsötétítés


Berlin, 1939. december Németország háborúban áll. A nácik szorítása egyre rémisztőbb az országban. A paranoiát tovább fokozza a lakosságra kényszerített parancs, amely miatt minden éjjel kötelező a teljes elsötétítés a fővárosban. Egy nő meggyilkolása után Horst Schenke bűnügyi nyomozóra óriási nyomás nehezedik, hogy minél hamarabb megoldja az ügyet. Schenke, akit felettesei gyanakodva figyelnek, mert még mindig nem lépett be a náci pártba, borotvaélen táncol – a hűtlenség büntetése az azonnali halál. A második áldozat megtalálása megerősíti Schenke legnagyobb félelmét. Miközben a nyomozás mind közelebb viszi a rezsim gonosz szívéhez, a felügyelő rájön, hogy a náci párt egymással viaskodó frakciói ugyanolyan könyörtelenek, mint az utcákon lesben álló gyilkos…
Na stiahnutie
9,27 €

Vérzivatar


A ?Turul nemzetség történetének ötödik könyve részben István király, részben az utódai idején játszódik. István nagy reményeket fűz fiához, Imréhez, aki azonban odavész, és onnantól Istvánnak nagy gondja van: ki örökölje utána a trónt? A magyarokat keresztény hitre térítő, és ezáltal a Hon szabadságát fenntartó uralkodó rossz döntést hoz, s mérhetetlenül sok baj szakad az országra. A méltatlan utódok, a trónkövetelők miatt testvérháborúk dúlnak, a hazát idegen seregek pusztítják és magyar ont magyar vért. A regényből megismerjük Orseolo Péter, Aba Sámuel, majd Vászoly és fiai, András, Levente és Béla alakját, jellemét, szándékait, sorsát. A magyar történelem válságos időszaka ez. A „vérzivatar korában” kétségessé válik, hogy Magyarhon keresztény ország marad-e, vagy visszatérnek a pogány idők, szerte mindenhol ismét felhangzik a táltosdobok tompa zaja, tovább égnek a templomok és gyilkolják a papokat. Ezenközben német támadásoknak van kitéve a királyság, egyik háború a másikat éri. Ráadásul az urak széthúznak, nem mindenkinek egyformán fontos az ország szabadsága vagy rabsorsa. Megmarad-e a Hon, ha a német birodalommal kerül szembe? István halála után sok dolog megváltozik e földön, új emberek kerülnek elő, új vezérek állnak a tömegek élére, s kevés köztük az, kinek nem maga felé hajlik a keze… A sorozat előző részeiben megismert egyszerű emberek, a dunai átkelő révészei, a kovácsmesterek, valamint családjaik sorsa tovább bonyolódik. Ők azok, akik soha nem ülnek főurak asztalánál, nem találkoznak királyokkal és hercegekkel, ám szenvedő elviselői az úri szándékoknak és a háborúknak. Majdnem a teljes pusztulás lesz a sorsuk – azonban túlélik, noha a történelmet mindig alulról látják és „odalent” élik át. És túlélik, akiket az életük ideköt ehhez a nagy hegyek, folyók és óriási erdők között elnyúló földdarabhoz, amit egyszerűen Magyarhonnak neveznek és annak éreznek.
Na stiahnutie
9,27 €

A pápa zsoldosa


Ezerháromszázötvennyolc. ?A csatáktól és a saját démonaival való harcoktól megcsömörlött Toldi visszavonultan él, ám békés magányából kizökkenti az, amelynek a legkeményebb harcosok sem tudnak ellenállni: a szerelem. Feleségül veszi Rozgonyi Piroskát, aztán közvetlenül az esküvő után Keszei Miklós esztergomi érsek, főkancellár megkéri, hogy utazzon Itáliába, és hozzon el Lajos király számára két oroszlánkölyköt. Toldi útra kel feleségével és legközelebbi kíséretével. A nászúttal is felérő utazás azonban váratlan fordulatot vesz, amikor kiderül, hogy bátyja, György, Egidio Álvarez de Albornoz y Luna bíboros fogságában várja halálbüntetését. A bíboros hajlik a megegyezésre, viszont súlyos árat kér Tolditól fivére életéért cserébe: a Fekete Halál, Esztergom Oroszlánja álljon a pápa szolgálatába, segítsen felülkerekedni az Itáliát dúló zsoldoshadakon. A szerző a nagy elődök (Arany János, Ilosvai Selymes Péter és Benedek Elek) irodalmi alkotásai mellett kiterjedt kutatásokkal alapozza meg sorozata hitelességét, átfogó betekintést nyújtva a korszak európai politikai és történelmi eseményeibe, így a korábbiaknál tágabb kontextusba helyezve szereplői történetét.
Na stiahnutie
9,27 €

Angyal a kapuk felett - Hunyadi tizenkettedik könyv


Ezernégyszázötvenegy. Világrengető események készülnek mindörökre megváltoztatni Európa sorsát. Az ifjú Mohamed szultán eltökélten készíti fel seregét az addig legyőzhetetlennek hitt Konstantinápoly elleni támadásra. A várost talán meg lehetne menteni, de ehhez a Nyugat nemzeteinek összefogására lenne szükség. Csakhogy királyai, fejedelmei ügyet sem vetnek a fenyegető veszedelemre, és pillanatnyi érdekeiknek megfelelően inkább sorsára hagyják a létéért küzdő, valaha hatalmas birodalom maradékát. Egyetlen katonai erő marad, amely a szorongatott Konstantinápoly felmentésére siethetne, ám a belső széthúzás és a határokon túlról szőtt ármány megakadályozza, hogy Magyarország kormányzója hadjáratot indíthasson a Török Birodalom ellen. Sőt Hunyadi Jánosnak élete egyik legnehezebb döntését is meg kell hoznia ezekben a hónapokban: tartja magát esküjéhez és harcba indul a gyermek V. László kiszabadításáért, amivel lemondana kormányzói posztjáról, vagy elkezdi kiépíteni a Hunyadi-ház eljövendő királyi hatalmát.
U dodávateľa
18,31 €

Angyal a kapuk felett


Ezernégyszázötvenegy. ?Világrengető események készülnek mindörökre megváltoztatni Európa sorsát. Az ifjú Mohamed szultán eltökélten készíti fel seregét az addig legyőzhetetlennek hitt Konstantinápoly elleni támadásra. A várost talán meg lehetne menteni, de ehhez a Nyugat nemzeteinek összefogására lenne szükség. Csakhogy királyai, fejedelmei ügyet sem vetnek a fenyegető veszedelemre, és pillanatnyi érdekeiknek megfelelően inkább sorsára hagyják a létéért küzdő, valaha hatalmas birodalom maradékát. Egyetlen katonai erő marad, amely a szorongatott Konstantinápoly felmentésére siethetne, ám a belső széthúzás és a határokon túlról szőtt ármány megakadályozza, hogy Magyarország kormányzója hadjáratot indíthasson a Török Birodalom ellen. Sőt Hunyadi Jánosnak élete egyik legnehezebb döntését is meg kell hoznia ezekben a hónapokban: tartja magát esküjéhez és harcba indul a gyermek V. László kiszabadításáért, amivel lemondana kormányzói posztjáról, vagy elkezdi kiépíteni a Hunyadi-ház eljövendő királyi hatalmát. Bán Mór nagy ívű történelmiregény-ciklusának tizenkettedik kötete a magyar történelem talán legdicsőbb, s mégis legellentmondásosabb korszakának egyik kulcsfigurája, Hunyadi János szerepét mutatja be a Konstantinápoly elestét megelőző években. A kiterjedt történelmi kutatómunkán alapuló sorozat feleleveníti Hunyadi János életének és a Magyar Királyság XV. századi történelmének sorsfordító pillanatait, egybeszőve az ismert tényeket a néphagyomány elemeivel és az írói képzelettel. Bán Mór eleven és hiteles képet fest a korabeli Magyarországról és Közép-Európáról. Alakjai nem a történelemkönyvekből előhúzott idealizált hősök, hanem hús-vér emberek, akik elvitathatatlan erényeik mellett néha a legszörnyűbb bűnök elkövetésétől sem riadtak vissza. A szerző egyedi hangvételű ciklusa egyszerre kíván tisztelegni a magyar történelmiregény-írás múltja előtt, megőrizve megújítani annak hagyományát.
Na stiahnutie
11,24 €

Halálos elszántság


J. D. Robb legújabb, izgalmas regényében Eve Dallas nyomozó egy kizsákmányolásra épülő, gonosz összeesküvéssel találja magát szemben… New York, 2061. A Gyönyörakadémia néven ismert hely maga a megtestesült rémálom, ahol elrabolt lányokat tartanak fogva és arra tanítják őket, hogy lealacsonyító szolgáltatásokat nyújtsanak, miközben lelkük lassan, de biztosan romba dől. Dorian, a tizenhárom éves kislány, akit ugyancsak oda zártak, talán sohasem tudott volna elmenekülni a rabtársa, Mina segítsége nélkül, aki a szökési tervet kieszelte. Kettejük közül Mina volt a bátrabb – noha mindketten ugyanazzal a kétségbeesett elszántsággal vágtak bele a terv megvalósításába. Sajnos nem sikerült kijutniuk elég gyorsan. Dorian sebesülten, rettegve bolyong New York utcáin, miközben Eve Dallas hadnagy Mina folyóparton heverő holttestét vizsgálja. Mina drága, elegáns ruhái és kozmetikai cikkei arról árulkodnak Dallasnak, hogy szó szerint és átvitt értelemben is a szexipar számára tartották ennyire ápoltan – és bárki is fektetett be ebbe az igencsak pénzigényes üzletbe, hatalmas profitra számít. Eve elszántan keresi az igazságot és a nyomába ered azoknak, akik az ártatlanokra vadásznak…
Na stiahnutie
9,27 €

Halálos ráadás


Egy csillogó partin meggyilkolnak egy népszerű színészt. Eve Dallas talán még soha nem nyomozott ennyire erős reflektorfényben. Vagy ennyire halálosban... Eliza Lane és Brant Fitzhugh, a híres házaspár, akik egyaránt meghódították Hollywoodot és a Broadwayt, ragyogó fogadást adnak, tele A listás sztárokkal. Idővel Eve Dallas is megérkezik – csakhogy egyáltalán nem vendégként. Miután Fitzhugh köszöntőre emelte a poharát, ciánmérgezés jeleit mutatva holtan zuhant a padlóra, a rendőrség érkezése pedig véget vetett a szórakozásnak. A jelek szerint nem az a fajta sztár volt, aki halmozta az ellenségeit. Mindenki szerette – még az özvegye is. Mivel a halálát okozó pezsgőkoktélt eredetileg Elizának szánta, talán a felesége volt az igazi célpont, akivel kapcsolatban képbe került egy nemrég elbocsátott asszisztens, egy megkeseredett rivális, továbbá egy megszállott rajongó. Eve dolga rájönni, hogy a számos meghívott, valamint a személyzet és a felszolgálók között ki követte el a gyilkosságot a tömeg kellős közepén – és mi volt az igazi indítéka. Minthogy Eve nem kedveli a reflektorfényt, aggasztja az eset körüli médiacirkusz. Nem akar mást, mint rájönni, ki az, aki valóban ártatlan, és ki, aki csupán eljátssza az ártatlanságát…
Na stiahnutie
9,27 €