Históriaantik Könyvkiadó

Meliórisz Béla a jogtudományok doktoraként heraldikai munkákat is írt. Ezek közül a jelen kötetben az Eperjesi Lapokban megjelent tanulmányát olvashatjuk a Sáros vármegyében élő nemesi családok címerhasználatáról. Meliórisz Béla. ? Eperjes : Kósch Árpád Kny., 1899.

Kis Bálint genealógiai munkája az Árpád-házi királyokkal rokonságba került főnemesi családok és leszármazottaikat követi nyomon.

Pesten Trattner J. M. és Károlyi Istv., 1840 - Hasonmás kiadás,Históriaantik Könyvesház Kiadó. AZ UTÓBBI ÉVTIZEDEK egyik legnagyobb gasztrotörténeti szenzációja volt, hogy előkerült Czifray István szakácsmester 1816-ból származó kéziratos szakácskönyve. Korának ismert szakácsáról csak nagyon kevese tudunk. Születési és halála dátumát egyetlen bibliográfia vagy lexikon sem tartalmazza, az azonban bizonyos, hogy ó volt az ország nádorának, József Antal János (1776-1847) osztrák főhercegnek, magyar királyi hercegnek a főszakácsa. Nem ez tette hallhatatlanná a gasztronómia világában, hanem az, hogy ő volt az első, akinek 1816-ban saját nevén jelent meg magyar nyelvű szakácskönyve az ezt megelőzők szerzői ugyanis a mai napig anonimok maradtak.

Ortvay Tivadarmonumentális munkája az Árpád-kori Magyarország vízföldrajzát dolgozta fel. Közli az összes "álló- és folyóvizet, forrás- és kútvizet, lápot és mocsarat, fürdőt és vízvezetéket, árkot, vízfogó gátat, gázlót, révet és hidat". A szerző megyénként közöl mintegy négyezer vizet (köztük 3050 folyót és 1050 állóvizet). Az első kötet A-tól az M-ig, a második kötet pedig az N betűtől Z-ig közli ABC sorrendben a vízek neveit.

írta Vámbéry Ármin. ? Pest :Heckenast Gusztáv, 1867.

Régi utazások Magyarországon és a Balkán-félszigeten 1054-1717

A kötet két részben tárgyalja az örmény irodalom a magyarokra vonatkozó munkáit. Az első részben az örmény nyelv és irodalom ókori történetét dolgozza fel a szerző, míg a másodikban a középkortól egészen a 19.századig mutatja be a különböző, a magyarság történetére vonatkozó örmény irodalmi munkákat. Írta Lukácsy Kristóf ... Kolozsvár : [s. n.], 1870.

Az Eszterházyak a Salamon nemzetségből származnak. Solomun" nemzetségét már III. Béla király 1186-ban kelt oklevele is említi, tagjait pedig IV. Béla 1239-iki oklevele nobiles honestissimi" nevezi. A munka a család azon főágával foglalkozik, amelynek birtoka Salamon-Watha volt. E főág tagjai a XIII. sz. folyamán Veszprém megyébe szakadtak, de innen már a XIV. sz. második felében újra visszatértek a csallóközi Salamon-Wathára, ősi birtokukra; ettől fogva felváltva használják nemcsak a de Salamon-Watha" és ?de Watha", hanem más csallóközi birtokaik után a de Thankwatha," vagy de Thankháza," de Belwatha" és ?de Zerhashaza" neveket is ; ez utóbbin kivűl a többi összes ág kihalt. E családokkal különben a szerző egyenként és részletesen foglalkozik;bennünket a ?de Zerhas" ág érdekel leginkább, mint a melyből az Eszterházyak veszik eredetöket. Ez ág ó'se I. Miklós ?eomes de genere Solomun" volt, a XIII. sz. első felében, kitől a szakadatlan leszármazás kimutatható. Az ág egyik tagja Balázs azonban a de Salamon" nemzetségi név mellett 1425. körűi felvette a dictus Zyrhas," Zerhás de Zerhásháza" vagy Zerhásfalva" neveket, valószinűleg egyik birtokáról. A birtokra pedig a név a Csallóközben ma is szokásos, de különösen a múlt századokban divatos házakról tapadt, melyek kissé magas tetőzetü, náddal fedett kinyúló ereszszel, csallóközi dialektus szerint zerhá"-val voltak ellátva. Zerhának synominja lévén az eszterha, - lett az Eztherhásháza és Eztherháza. írta Eszterházy János ; kézirat gyanánt kiadja Esterházy Miklós. Budapest : Athenaeum, 1901. Hasonmás kiadás.

A kötet két részben tárgyalja az örmény irodalom a magyarokra vonatkozó munkáit. Az első részben az örmény nyelv és irodalom ókori történetét dolgozza fel a szerző, míg a másodikban a középkortól egészen a 19.századig mutatja be a különböző, a magyarság történetére vonatkozó örményirodalmi munkákat. az írta Lukácsy Kristóf ... Kolozsvár : [s. n.], 1870.

Sváby Frigyes. ? Lőcse : Reiss Ny., 1895. - Hasonmás kiadás

A Kiskirályok korában a legjelentősebb Trencsényi Csák Máté volt, aki egymaga uralta gyakorlatilag a később Felvidéknek nevezett terület nyugati részét, a Mátyusföldnek nevezett nagy vidéket, mely a Duna mentén Pozsonytól Visegrádig s a Dunától északra a Kárpátokig terjedt. A kötet elsőként a család eredetével foglalkozik, majd Csák Máté előéletét vizsgálja, ám életének ismertetésénél hozzáteszi: adataink elégtelenek a pontos életrajzhoz, ezért gyakran leginkább a kor eseménytörténetével foglalkozik. Olvashatunk a "kiskirály" Vencellel és Bajor Ottóval való küzdelméről, majd Gentilis bíboros látogatásáról, az Amádé-fiakkal vívott rozgonyi csatáról (1312), s a szerző ezek után azzal foglalkozik, miért is nem indított Károly nagyobb hadjáratot Csák ellen. A szerző a kötet végén főhőse 1321-ben bekövetkezett haláláról ír, s arról, hogyan került vissza a királyhoz Mátyusföld.

Már több izben felszólítottak barátaira és jóakaróira: adnám ki eddig megjelent geographiai és statisticai dolgozataimat egy summás kivonatban: minthogy 9 kötetet megvenni nem mindenkinek van módjában, de ideje sincs soknak illy terjedelmes munkák átolvasására. E felszólításnak engedni , czélszerűnek tartottam a most említett okokon kívül azért is, mert a statisticai adatok szüntelen változnak, s ennélfogva az illynemű munkák koronkénti megújítása minden országban, de különösen átalakulási korszakában levő hazánkban, elmúlhatlan szükséges. Jelen munkám tehát summás átnézete Magyarország földirati s állományiam viszonyainak, a legújabb adatok és változások szerint; mellynélfogva ezt azok is használhatják, kik eddig megjelent munkáimat birják. Névszerint egészen újonnan vannak átdolgozva a következő czikkek: 1. a népességi s pedig minden oldalról tekintve, 2, a bányászat, 3. műipari, 4. kereskedési, 5. közjövedelmi, 6. fenyitőügyi, 7. takarékpénztári. A földirati változások is, mint az olvasó látni fogja, tetemesek. E munkámat tehát mintegy kézikönyvül jónak tartottam előbocsátani addig is, mig az országos iparegylet felszólítására Magyarország részletes és kimerítő iparstatisticáját s legforróbb régi vágyam tetőpontját Magyarország geographiai nagy szótárát, (melly minden várost, falut, pusztát, nem csupán népességével, hanem határkiterjedésével s minémiiségével, és történetével is magába foglalna) kiadhatnám. E két utóbbira nézve azonban az adatok most is folyvást gyűlnek, s felvilágosításul jelenthetem az általam megkeresett t. cz. tisztviselő, lelkész, gyáros és tudománykedvellö uraknak, hogy a kapott kérdőpontokra teendő feleletek még el nem késtek, mert én ezeket akarmikor is, csak beküldessenek, a legszívesebb. köszönettel veszem, s fel is használom, mert bár testem már törődött és gyenge, de azért tollamat addig nem akarom letenni, mig e súlyos és nehéz, de hazám állapotját felderítő vállalatot be nem végzendem. Költ, Pesten, junius 23-kán, 1847. Fényes Elek.

Dr Józsa László legújabb könyve "Szex a középkori Magyarországon" olyan keveset kutatott témákat tárgyal, mint a szüzesség kérdése, az erotikus irodalom kezdetei, a szexuális erkölcsök és aberrációk a középkori Magyar Királyságban, hogy csak pár fejezetcímet említsünk.

A századforduló nagy vállalkozása volt a Genealógiai Társaság sajnos félbemaradt sorozata a magyar nemesi családokról. E kötet a nemes családokat tartalmazza.

Erdélyi László munkája Szent István, Szent László és Könyves Kálmán királyok törvényeinek szövegein keresztül mutatja be a Magyar Királyság társadalmi és művelődési viszonyait az Árpád-kor első századában.

A középkori magyar központi kormányzat egyik legfontosabb intézménye volt a királyi kancellária, az uralkodó oklevélkiadó hivatala, amelynek hatáskörébe adományozási, bíráskodási, diplomáciai ügyek egyaránt tartoztak. Fejérpataky László eredetileg 1885-ben megjelent akadémiai székfoglalójában elsőként tekintette át a kancellária Árpád-kori történetét. Fejérpataky a magyar történetírás talán kevésbé közismert, de annál jelentősebb alakja volt. A modern szemléletű forráskiadás és oklevéltan (diplomatika) egyik hazai megalapozójaként és a budapesti egyetem tanáraként történészek nemzedékeit tanította a korszerű történettudományi módszerekre. Munkásságában jelentős teret foglalt el az Árpád-kori oklevélkiadás, illetve a mögötte álló királyi kancellária működése. Ezzel kapcsolatos eredményeiről ad számot ebben a kötetében, amely a 11. századtól kíséri nyomon a királyi kancellária fejlődését, bemutatja a hivatal szervezetét, végül a kancellária személyzetének névsorát állítja össze, azok működési idejét is tisztázva. Munkája nemcsak hivataltörténeti szempontból jelentős, hanem a korabeli oklevelek keltezéséhez, eredetiségüknek eldöntéséhez is nélkülözhetetlen háttéradatokat nyújt a szakemberek számára.