Kárpátia Stúdió strana 4 z 4

Gratz Gusztáv A forradalmak kora című könyvét a Magyar Szemle Társaság adta ki 1935-ben. A Trianon utáni időszakban ez volt az első nagy átfogó történelmi elemzés, amely tablókép formájában foglalta össze annak a kataklizmának az örvényléseit, amelybe a magyarság 1918 és 1919 fordulóján került. (Ezt követi majd egy másik történelmi alapmű Horváth Jenőtől 1938-ban A Millenniumtól Trianonig címmel, melynek újrakiadására ugyancsak a napokban került sor a Kárpátia Stúdió jóvoltából.) Gratz Gusztáv könyvének fogadtatását látványos siker övezte, a korabeli sajtóvisszhang egyöntetű visszajelzése volt, hogy a korszak talán legfontosabb történelmi munkája látott napvilágot. A szerző 1918 és 1919 eseményeinek a lényegét ragadja meg, mint egy nyomozó, úgy tárja fel lépésről-lépésre a történéseket és azoknak hátterét, személyi összefüggéseit. Színről-színre jutunk azoknak az okoknak a közelébe, amelyek a végzetet okozták és már akkor is felismerhetőek kellett volna legyenek azok számára, akikre az ország volt bízva. Gratz az általa megírt időszakban maga is benne volt az események sűrűjében, sokakkal szervezte az ellenállást a proletárdiktatúra megdöntésére, ez pedig még élőbbé teszi az események leírását. Állami vezetőként pedig olyan dokumentumokba és összefüggésekbe láthatott bele, amibe senki más. A mai világ előnyben részesíti a felszínes tudást, ám Gratz Gusztáv könyve inkább azoknak ajánlható, akik gondolkodni szeretnének, nem arra vágynak, hogy más mondja meg, mit kell érteniük, miként kell vélekedniük egy-egy történelmi korszakról.

A XIX. század végére Európa számos országában szabadkőműves kormányok alakultak. A titkosan működő szervezet egyre nagyobb befolyásra tett szert a nemzetállamok fölött, és mint egy pók, elkezdte behálózni azokat a területeket, amelyeket meghódításra szemelt ki. Ebbe a körbe tartozott a Magyar Királyság is. Már az 1890-es években a budapesti vezetésű páholyok államot képeztek az államban. Titkos összejöveteleiken olyan dokumentumokat szerkesztettek a társadalom átalakítására, amelyeket a magyar Országgyűlés később már törvényként fogadott el. A szabadkőművesek ugyanis szinte minden pártban befolyásos pozícióban voltak. Mindezekről az ország közvéleménye semmit sem tudott. A történések hátterét Raffay Ernő már több könyvében megírta, ám most először kerül sor arra, hogy csak és kifejezetten szabadkőműves dokumentumokat felvonultatva ismerteti azokat a páholy-törekvéseket, amelyeknek legfontosabb céljuk volt, hogy Magyarországból szabadkőműves köztársaságot hozzanak létre. Az összeomlás előtti két-három évtizedben a szabadkőművesek lényegében minden kérdésben a magyar érdekekkel szemben foglaltak állást, ezzel is elősegítve azt a bomlasztási folyamatot, melynek vége Magyarország szinte teljes megsemmisülésével járt.

A szabadkőművesek valós szerepének vizsgálatára 1913-ban még semmilyen levéltári forrás nem állhatott rendelkezésre a páholyokból, de az akkor megindult jezsuita Magyar Kultúra című lap azt a célt tűzte ki, hogy felveszi a harcot az ateista forradalmárokkal szemben. A Bangha Béla szerzetes által irányított szellemi küzdelem hevében olyan tudás acélosodott meg, amely nemcsak védekezett, hanem látványos támadásokat bonyolított le az országhódítók irányába. Dömölki János ezekből, a Magyar Kultúrában megjelent írásokból állított össze egy kötetet, amely tökéletes kiegészítője Raffay Ernő történész kutatásainak. Hiszen amíg Raffay a titkos szervezet belső konspirációit leplezi le, addig Dömölki azt ismerteti, hogy az adott korban miként látták a szabadkőműves mesterkedéseket a Magyar Kultúra szellemi honvédői. Nekik nem voltak bizonyítékaik, de figyelték az akkori idők jeleit és nagyjából olyan kortünetet írtak le, mintha a zsebükben lettek volna a titkos összejövetelek jegyzőkönyvei. Bámulatos összegzéseik azt igazolják, hogy a tudás és a szellemi erő mekkora leleplezésre képes, ha tisztában vagyunk ennek az erejével. Dömölki János nem most kezdte a tematikus kötetek összeállítását. Személyében korunk egyik legjelentősebb "szabadkőműves-szakértőjéről" van szó, aki mások mellett olyan műveket állított össze, mint a szabadkőművesség magyar nyelvű irodalmának kalauza és bibliográfiája 1786-2017 között. Saját könyvtára az ország egyik legjelentősebb szabadkőműves vonatkozású gyűjteményével rendelkezik. És ami még ennél is fontosabb, Dömölki János is azt az utat járja, mint Raffay Ernő.

Az 1867-es kiegyezés utáni évek mindmáig a boldog békeidők korszakaként vannak ábrázolva a meghamisított magyar történelemkönyvekben. Valójában a liberális politikusok árulása révén Magyarország az akkori globális tőke kizsákmányoló, gyarmatosító törekvéseinek lett az áldozata. Az évek folyamán a magyarság fokozatosan szorult ki a gazdasági pozíciókból, a korabeli politikai elit pedig jelentős mértékben járult hozzá a magyar kézben lévő földbirtokok elveszítéséhez. Ezzel párhuzamosan az országunk területén élő nemzetiségek a pánszlávizmus hatására mind tudatosabban fogalmazták meg államellenes törekvéseiket, a liberális országvezetés pedig ezt is tétlenül nézte. Ebben a légkörben érkezett hazánkba egy skót származású személy, aki később a brit kormány kémkedéssel foglalkozó szervezetének lett az ügynöke. Fő célja a Magyar Királyság fölbomlasztása volt, azért hogy a brit külpolitika érdekei mentén egy szláv érdekszövetséget hozzon létre a Monarchián belül. Seton-Watson az évek során a magyarok legkártékonyabb rágalmazójává vált, hazug propagandája egész Nyugat-Európa közvéleményét megfertőzte, személye később a trianoni határok megalkotásában is komoly szerepet játszott. A Trianonhoz vezető út olyan részletei bontakoznak ki Raffay Ernő új könyvében, amelyeket még soha senki nem vizsgált. Magyarország egyik legnagyobb szaktekintélye a tőle megszokott lebilincselő stílusban tárja fel az összeomláshoz vezető okokat, s egyben újraírja a 19. századi magyar történelem számos fejezetét.

A háború szörnyű esemény a népek életében. Nemcsak nemzetek sorsát befolyásolja, hanem döntő módon beavatkozik minden ember életébe. A katona a háború viselője, és szükség esetén köteles az életét is kockára tenni. A háború nem kérdez jövőről, társadalmi hovatartozásról vagy politikai felfogásról. Mindenkinek a legtöbbet kell adnia, mert ha egyszer a háború kirobban, mindenki az "én vagy te" törvénye alá kerül és életösztöne arra készteti, hogy ennek megfelelően cselekedjék. Németország történelme bővelkedik olyan emberekben, akik túlnőttek önmagukon, akik nem ritkán az életüket áldozták fel a háborúban. Ezek az emberek nemzedékeken át eszményképei voltak az ifjaknak, akik igyekeztek hozzájuk hasonlítani és válságos időkben példájukból erőt meríteni. A legmagasabb német vitézségi kitüntetés adományozása - a Vaskereszt Lovagkeresztjéhez Kardokkal és Briliánsokkal ékesített Tölgyfalomb - a rendkívüli katonai teljesítmények elismerése volt. A háború utáni időszak éhséget és mérhetetlen nyomort hozott Németországra. Egy olyan szellemi világ omlott össze, amely addig a lét lényegét adta. Így merültek feledésbe azok az emberek, akik a jó ügybe vetett hitükkel önzetlenül kockáztatták életüket. Teljesítményeik vitán felül állnak, önzetlen odaadásuk megkérdőjelezhetetlen maradt.

Ez a velejéig romlott és beteg rendszer nem egyik napról a másikra fejlődött ki. Kezdeti megjelenési formája az úgynevezett kommunista kísérlet volt, amely a XX. században először Oroszországot borította lángba. Huszár Károly Az égő Oroszország című könyvében mint egy nagy szerkezetet, úgy szedi szét a bolsevizmus gépezetét, így a teljes keresztmetszetét láthatjuk egy olyan ideológiai rendszernek, amelyik teljesen máshogy működik és más célok felé halad, mint ahogy azt a tervezői hirdetik. Huszár Károly könyvének kiemelt jelentősége, hogy összekapcsolja a múltat a jelennel, ugyanis döbbenetes hasonlóságokat és tanulságokat fedezhetünk fel jelenkorunk történéseivel. A múlt tapasztalatainak birtokában lehet igazán megérteni, hogy milyen szakadék felé terelik a mai társadalmat a zöld kommunisták. Huszár Károly könyvének másik aktualitását a mostani orosz-ukrán háború adja. Ugyanazok az amerikai pénzügyi körök, amelyek 1905-ben, majd 1917-ben rászabadították az oroszokra a forradalmi vírusokat, most ismét uralmuk alá akarják vonni a bolsevizmus alól kiszabadult országot. "Színes forradalmakat" exportáltak a térségbe, az irányítást, a tömeggyilkos Lenin szerepét a puccsal hatalomba juttatott Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kapta meg. Az 1945-ben visszatérő kommunisták mindent megtettek, hogy a ma embere ne tudja elolvasni Az égő Oroszország című könyvet, amit az elsők között tiltottak be és minden példányát megpróbálták megsemmisíteni. Huszár Károly (1882-1941) magyar politikus, miniszterelnök, a nemzetgyűlés és a képviselőház volt alelnöke, a magyarországi keresztényszocialista mozgalom egyik elindítója. 1910-től 1918-ig a sárvári kerület országgyűlési képviselője. Az első világháború kitörésekor mint őrmester ment ki a frontra. A második és harmadik Friedrich-kormányban vallás- és közoktatásügyi miniszter. 1919. november 24. - 1920. március 1. között miniszterelnök. Ekkor történt Horthy Miklósnak Magyarország kormányzójává való megválasztása is. Ezt követően Huszár Károly benyújtotta lemondását, hogy átadja helyét egy olyan kormánynak, amely parlamentáris alapon a nemzetgyűlés többségi pártjaiból alakul meg. 1930-ban a Szent Imre Év jubiláris ünnepségeit rendezte, ezért XI. Pius pápától a Nagy Szent Gergely lovagrend nagykeresztjét kapta elismerésül. Alig volt olyan katolikus és nemzeti irányú egyesület, amelynek vezérkarában ne kapott volna helyet.