KKETTK Közalapítvány

Tisza István személyéről és életművéről a legutóbbi időkig a haladó kortársak és utókor kliséi élnek a köztudatban. Jellemző, hogy bár már elég sokan tudják, hogy ellenezte a háborút, közkeletű panel az, amely Tisza Istvánt mégis a háborús fanatizmussal azonosítja. Személye az ú.n. progresszív szemlélet számára még ma is mintegy a feudális Magyarország megtestesítője, holott aligha volt nála végiggondoltabban klasszikus liberális (szabadelvű) politikus. Tisza István a valóságban a szélsőséges, a radikális eszmék, a mindent ígérgető illúziós politikusok és értelmiségiek ellenfele volt - de mindig jogállami keretek közt és szenvedéllyel áthatott szellemi eszközökkel. Szenvedélyesen szerette hazáját, a történelmi Magyarországot, amelyért minden célszerű lépésre - tehát a folyamatos reálpolitikára (megalkuvás) is hajlandó volt. Egész életműve a veszélyeztetettség tudatában alakult, s az egykori kedvező dualista magyar nemzeti pozíció fenntartását szolgálta. Hívő keresztyénként a személyesen is vállalt szociális gondolat is áthatotta. Kevés nálánál őszintébb híve volt az önkormányzatiságnak.

Gyorstalpalón végzett ügyésznő, titkos apáca, vezérigazgató, szövőnő, SOS-anya, kozmetikus, divattörténész, rekord példányszámú hetilap főszerkesztője - utak, életek, a szépségtől a taszítóig, akikkel pályám 1970 és 1989 között összehozott. Majdnem két évtized a Nők Lapjánál. Itt ismerhettem meg a gazdasági érdekek szerint változtatott női szerepeket, amelyek forgatókönyvei mindig felülről érkeztek, ezért illett volna boldognak és hálásnak lenniük, lennünk. Nem értettem magam. Ha ez így lenne, miért jövök ki egy gyár, egy női munkásszállás kapuján olyan furcsa, szomorú hangulatban? Amikor már egy szabadabb korszakban erről az életérzésről beszélgettem tehetséges asszonyokkal, többször említették, hogy "akkoriban szürkének kellett lenni".

A nemzeti identitás, a hagyományos keresztény kultúra megőrzésének fontossága, a tömeges és illegális migráció veszélye, a gazdasági versenyképesség megtartása vagy a technológiai innováció, a mesterséges intelligencia kihívásai - ezek a kérdéskörök sohasem voltak még ennyire aktuálisak Európa szellemi küzdőterén. Jelen kötetünk a 2018. május 23-24. között Budapesten tartott nemzetközi tanácskozáson elhangzott előadásokat adja közre szerkesztett formában. Olvasóink is meggyőződhetnek róla, hogy a konferencia felszólalói egytől egyig korunk legkiválóbb gondolkodói közé tartoznak. A tanácskozást Magyarország Kormánya megbízásából és a V4-es magyar elnökség alkalmából a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány szervezte.

Semmi sem leplezte le jobban a kommunizmus követőit, mint a "lét határozza meg a tudatot" tétel állandó szajkózása. Ők is tisztában voltak vele, hogy Karl Marx állítása merő tévedés, ezért aztán hatalmas energiákkal kísérelték meg a tudat átformálását. Mivel politikai utódjaik, a kortárs baloldali gondolkodás képviselői is tisztában vannak a világ valódi rendjével, éjt nappallá téve, könyvtárakat megtöltő lendülettel igyekeznek filozófiai alapot teremteni eszméiknek. Roger Scruton, az angol konzervatív filozófus számukra légy a levesben, kavics a cipőben, bors az orruk alatt. Futóbolondok, csalók, agitátorok című könyvében Scruton nagy türelemmel és rendkívül szórakoztatóan bontja le a hamis légvárakat. A kötet végére magunk sem értjük, hogyan futhattak be ekkora pályát a baloldal pehelysúlyú sztárjai. Illetve dehogynem!

Andrássy Gyula (1823-1890) a magyar történelem egyik legkiemelkedőbb alakja, mégis alig beszélünk róla. A kiegyezés társszerzőjeként ő lett a dualizmus korának első miniszterelnöke. Kivételes politikai tehetség volt. A szabadság szerelmese, igazi romantikus hős, a reálpolitika mestere. Lelkes, de nem fanatikus. Művelt, de nem kioktató. Hagyománytisztelő, de nem a múltba ragadó. Megfontolt, alapos, de nem kukacoskodó. Nagyvonalú, méltányos és mindenkor szórakoztató. Andrássy Gyula szikrázó személyisége és politikai teljesítménye révén kiemelkedett kortársai közül. Tőkéczki László (1951-2018) a túlontúl korán elhunyt Széchenyi-díjas történész a tőle megszokott eleganciával és szerénységgel állítja elénk Andrássy Gyulát. A könyv megjelenését már nem érhette meg.

Nyugtalanító jelenséggel kell szembenéznünk. A Nyugat nem érti a kommunizmus szorításából magukat több mint harminc éve kiszabadító országoknak a szuverenitásért és a szellemi önállóságért folytatott küzdelmét, az egykori Vasfüggöny mögötti népek pedig értetlenül állnak a Nyugat érzéketlensége és az általa képviselt, magának kizárólagosságot követelő neomarxista történelemszemlélet előtt. Schmidt Mária ebben a könyvében fejezetről fejezetre teszi mérlegre az elmúlt három évtizedet. Olvasva egymásra épülő, elemző és értelmező esszéit, hamar kibontakoznak azok a törésvonalak, amelyek ezeket a nyugtalanító jelenségeket okozzák. Érdemes leszögeznünk: ez a könyv csak itt, Közép-Európában születhetett meg. 2020-ban ez a régió a világ legszabadabb térsége, ahol a múlt századi totális eszmerendszerek tapasztalatával, valamint a nemzeti függetlenségért, a hazáért vívott szabadságharcok hatalmas örökségével felvértezve lehet felvenni a küzdelmet a Nyugat által képviselt és a diktatúrákat jellemző egyneműsítő szándékkal.

„A Puskás... és az egész világ azonnal tudja, kiről van szó. Kiről és miről. Arról, hogy volt egyszer egy zseniális labdarúgó, aki emberek százmillióit kápráztatta el. Tehetsége és zseniális játéka vigasztalást jelentett számunkra a szovjet megszállás, a terror, a kommunista elnyomás időszakában. Fénye akkor kezdett el ragyogni, amikor nekünk éppen befellegzett. Öcsinek végül el kellett menekülnie, nekünk pedig megtiltották, hogy beszéljünk róla. Igen, volt idő, amikor a politika még azt is meg akarta szabni, kit szeressünk, és kit ne, kire nézzünk fel, és kire ne. Mi azonban továbbra is szerettük Öcsit, ahogy ő is visszavágyott hozzánk a távolból. Mert Puskás Ferenc, akit minden kontinensen ismernek, akiről bolygót neveztek el, a világ tetején is az maradt, aki volt: egy huncut mosolyú kispesti srác. Az Öcsi. Ezzel a képregénnyel Puskás Öcsi előtt tisztelgünk. Mert Puskás Ferencet Puskás Öcsi tette naggyá. Megismételhetetlen a pályája, sorsa páratlan sikertörténet. Közalapítványunknak ez a második képregénye. Az 1956-os pesti srácokat megidéző Budapest Angyala komoly nemzetközi sikerei után fontosnak tartottuk, hogy Puskás Öcsiről is szülessen magyar képregény. Ez a kötet nemcsak a világ leghíresebb magyar labdarúgóját mutatja be, hanem azt a szenvedélyes szeretetet is, amely Puskás Öcsivel összefűz minket.”

G. Fodor Gábor meg akarja érteni és értetni, hogy hogyan lett egy 25 éves, tehetséges, érzékeny fiatalemberből megkerülhetetlen, közösségének stabil jövőt biztosító politikus, aki a legjobb úton halad ahhoz, hogy államférfi legyen belőle. Az Orbán-szabály olvasása közben szinte érezni, ahogy a politológus szerző maga is rádöbben: Orbán Viktor sosem a hatalomhoz elegendő többséget akarja megszerezni, hanem mindig arra törekszik, hogy egymással szót értő, egymást tisztelni képes barátok, bajtársak közösségét állítsa maga mögé. Ha kell, türelemmel és bölcsességgel, ha kell, megejtő és határozott példamutatással. A legfőbb Orbán-szabály ugyanis az, hogy a csapatkapitány erejét a csapata adja.

Az Operation Soros, vagyis a Soros-hadművelet olyan nyílt és fedett akciók sokaságából áll, amelyek alapvetően meg akarják változtatni a közép- és kelet-európai térséget. A Soros-birodalom története a '80-as évek derekán indult és ma is tart. Mindent fel akar számolni, alá akar ásni, amiért a 20. században milliók ontották a vérüket: a demokráciát, a szabadságot, az önrendelkezést és a nemzeti szuverenitást. Az egész világot behálózó szervezetei mostanra identitásunk alapjait is meg akarják rendíteni. Át akarják nevelni a gyermekeinket, szét akarják rombolni a családjainkat, el akarják venni a hazánkat.

Frank Füredi méhkasba nyúlt azzal, hogy a határok súlyát és szerepét elemzi, szükségességük mellett érvel, a "határok" és a "határoknélküliség" kérdéskörét feszegeti. Mert ahogy a 20. századi totális diktatúrák birodalomépítői, mai szellemi örököseik is arra tesznek kísérletet, hogy a határokat lebontsák, eltöröljék. Aki ezzel nem ért egyet, aki szerint a korlátoknak és a határoknak fontos, sőt megkerülhetetlen szerepük és helyük van, amelyek nélkül társadalmaink és civilizációnk nem tud fennmaradni, rögtön eretnekké, ellenséggé válik. Mert a határtalanságot hirdetők elvakultsága és gyűlölete is határtalan. De miért ilyen bátor ennek a kötetnek a szerzője? Mert Budapesten született. Mert 1956 formálta a gondolkodását. Mert szüleivel együtt ő is elhagyta a hazáját. Mert ő is ragaszkodott a szólás szabadságához, amitől a szovjet tankok megfosztották. Füredi pontosan érti, mit jelentenek azok a szavak, állandósult szókapcsolatok, mint a "határozott", a "határozatlan", a "határozat" vagy hogy "mindennek van határa". Ahogy azt is érti, mikor és kinek kell "határt szabni". Füredi Ferenc magyar, azért!

A múlt nem segít, csak visszaránt a tegnapba. A XXI. század első évtizedeinek népszerű álláspontja ez. Hogy mekkora tévedés, azt az I. világháború hatása és története mutatja, mely utóbbiból egyébként a ma népszerű álláspont is származik. Ez a száz évvel ezelőtti háború, pontosabban a kudarca, olyan kérdéseket vetett fel, amelyekre máig keressük a válaszokat. Például, hogy kik vagyunk? Milyen értékek alapján szervezzük meg az életünket? Mit jelent a kultúra, a szabadság, a szuverenitás, a legitimáció, a demokrácia? Ez a "régesrégi" háború és a nyomában létrejött új világrend összes problémája most is az ajtónkon dörömböl. Elég összehívni egy tucat történészt, filozófust, szociológust, hogy megbizonyosodjunk: az összecsapás még tart, és amíg a kérdésekre válaszokat nem találunk, tartani is fog.

Szétporladt a hidegháború vége óta ismert világunk. Az előző évek kihívásai világossá tették, hogy lehetetlen a kitaposott úton továbbmennünk. Fel kell ismernünk, hogy egy új rend új típusú próbatételeivel állunk szemben. Ehhez alkalmazkodnunk létszükséglet. Nem halogathatjuk tovább, hogy megfejtsük, mégis hogy jutottunk idáig, és ami ennél is fontosabb: hogyan tovább? Schmidt Mária esszékötete ehhez nyújt támpontot. Nincs sok időnk: korszakhatárhoz érkeztünk.

Az európai testvérháború hatalmas áldozatokat követelt. Európa lakosságának több mint 6%-a elesett vagy súlyosan megrokkant. 20 millió rokkant és több mint 8 millió halott maradt a csatatereken. A háború után legyen­gült lakosságot a spanyol influenzajárvány tovább pusztította, és közel 20 millió áldozatot követelt. A történelmi Magyarország veszteségei iszonyatosak voltak. Közel 700 ezer hősi halott, ugyanennyi sebesült és még egyszer ugyanennyi hadifogoly. Ezen belül a magyar anyanyelvű katonák vesztesége elérte a 350 ezer főt. Majdnem a duplája második világháborús harctéri veszteségeinknek. (Schmidt Mária)

Izrael államát a pesti Dohány utcában született Herzl Tivadar (1860-1904) álmodta meg. Annak a Deák téri evangélikus gimnáziumnak a tanulója volt, ahol még élénken élt Kossuth Lajos és a többi '48-as forradalmár emléke. Herzl az ő hatásukra vált a nemzeti gondolat elkötelezett hívévé. Zsidó volt és magyar. Újságíróként Párizsban dolgozott, és így testközelből élte meg a hírhedt Dreyfus-ügyet. Meggyőződésévé vált, hogy a zsidók üldöztetésére saját nemzetállamuk megteremtése a megoldás. Erre tette fel az életét. Álmából 1948-ban valóság lett. Megalakult Izrael. Herzl Tivadar államalapítóvá vált.

A kommunizmustól megszabaduló közép- és kelet-európai népek ragaszkodnak identitásukhoz. De mi történik, ha a szuper-Európa szembetalálja magát egy tagnemzettel, amely rátalál saját modelljére? Miért kellene például Magyarországnak érintettnek éreznie magát, amikor a nyugati országokat afrikai tömegek árasztják el? Hamarosan szembesülni fogunk azzal, hogy az európai egység nemcsak egy különleges "mechanizmust" indít útjára, hanem egy olyan ideológiát is, amely összeegyeztethetetlen Európa történelmi örökségével. Molnár Tamás 1990-ben írta le ezeket a szavakat, amelyek ma aktuálisabbak, mint akkor.