Könyv Guru strana 13 z 17
vydavateľstvo
Ítéletidő
Losonc, 1918-1919. Sorsfordító események, amelyeket távoli erők indítottak el, de mindenkit érintett.Két élet, két sors, két történet, amelyek egymás mellett futnak, szorosan összekapcsolódva. Két hivatalnok, akik féltik életüket, munkájukat, szeretteiket. Ellenállás vagy behódolás? Imre, a folyton lázadó természetű ember, és Ádám, a nyugodt, családszerető férfi a történelem vihara mellett meg kell, hogy küzdjön magánélete problémáival, tragédiáival is. Mire lesznek képesek a hatalmas történelmi erők sodrásában?Foglár Gábor 1989-ben született a felvidéki Rimaszombatban, majd Almágyban nevelkedett. Írásai történelmi témájúak, egy kis helytörténeti jelleggel fűszerezve, a Felvidékhez kapcsolódva. Foglalkozását tekintve tanár. Szabadidejében – az írás mellett – bőrművességgel és íjkészítéssel foglalkozik.
Na stiahnutie
5,61 €
Lelki Aikodo
Hiszek abban, hogy az emberek többsége előbb vagy utóbb felteszi magának azokat a kérdéseket, amelyek a születéssel, halállal, létezéssel és elmúlással foglalkoznak. Szeretnék segíteni nekik – a keresőknek – abban, hogy saját életutam és a szakmai háttér bemutatásán keresztül egy olyan látásmódot ébresszek fel bennük, ami a dolgok mögé látással új megvilágításhoz helyezheti életük eseményeit.A sorsfordító történéseink ugyanis nem a véletlenek szerencsés vagy szerencsétlen egymásra hatásai következtében alakulnak ki. Minél több ismeretanyagunk van, annál nagyobb a választási lehetőségünk, a szabadságunk. Lelki küzdelmeinknek nem az a célja, hogy elpusztítsuk magunkat vagy másokat, hanem az, hogy megérthessük, mi miért történik vagy nem történik meg az életünkben.Könyvem hasonlóan épül fel, mint egy puzzle kép: sok, kicsi, önmagában csak egy kicsit mutató részképből. Ezeket ha valaki szépen egymáshoz illesztgeti, eljuthat a teljes kép – önmaga – felismeréséig. Az igazi kérdés az, hogy ki mit gondol vagy nem gondol a saját életéről…Hasznára lehet laikusnak és szakembernek egyaránt, mert tartalmazza azokat a módszereket, amik segítségül hívhatók a magunkra találás nehéz, fáradtságos útján.
Na stiahnutie
7,01 €
Nők és Férfiak
Figyelem! Ez a fickó, ki össze-vissza van varrva, ki utálja a szőrt, és legszívesebben borotválja fejét rendszeresen tarra, ki nem lép a vonalra, és a zebrán is csak a fehérre, ha teheti, ki nem pusztít állatot, csak, ha mert azzal a szeretteit védheti, ki öt órát tud csak aludni egyben, ki a testén valójában mindössze csak egy tetoválással jár haláláig jegyben… …Ez a tollnok jött írottját ajánlani neked, ha van kedved a rigmusokhoz, olvass belém! Megteheted! Ez az ajánló, a kötet elején található Önkarcolat című vers utolsó versszaka is egyben. Kellemes időtöltést kívánok!
Na stiahnutie
5,61 €
A kacatkuckó lakója
Főszereplőnk Kópé, egy erdei manó, aki kirándulók fogságábae sik, majd az erdőből egy fővárosi lakótelepre kerül. A manó megszökik a rabságból, és meghúzódik egy limlommal zsúfolter kélyen. Nem esik kétségbe, hanem kényelmes kuckót alakít ki a kacatok között. Kópé az épület előtt magasodó akácfán közlekedik az erkélyek között. Így talál egy barátot, Dórit, aki egyedül él az anyukájával, és soha nem járt erdőben. A manó mesélni kezd az otthonáról, az odvas tölgyrol, a barátairól. A mesékhez Dóri rajzokat készít. A rideg lakótelepen nem ismerik egymást az emberek, és éppen Kópé kalandozása, kíváncsisága hozza őket öszsze. Dóri megismerkedik Olga nénivel, akitől kertész kedni tanul,virágokat nevel az erkélyen, másoktól cicát kap. A könyvben az izgalmas kalandokat, mint például amikor Kópét majdnem elüti egy autó, vagy amikor lepottyan egyik erkélyrol a másikra, mulatságos részek gazdagítják. Az erdei élővilág valósághű bemutatása keveredik a fantáziavilágbeli lények, tündérek és manók jellemzésével. Megtudhatjuk például, milyen is egy manó esküvő! Ajánlott korosztály: 5 és 10 év között.
Na stiahnutie
4,20 €
A hallgatás mérge
Abból mi lesz, ha egy iszákos rocker gyámságába kerül az édes tizenhat éves? Miután szüleit elveszíti egy autóbalesetben, Sophia minden vágya, hogy elmenekülhessen a világ elől, és szabadon gyűlölhesse családjának gyilkosát, a világhírű Harry Jonest. Arra viszont nem számít, hogy a bíróság rokonok híján éppenséggel pont az iszákos, nőcsábász férfit nevezi ki gyámjának, ami hatására minden terve dugába dől.Míg a két fiatal próbálja megszokni a kialakult helyzetet, Harry a folytonos merevedéseivel, Sophia pedig a gyűlöletével küzd, hogy valahogy megoldják a felmerülő problémákat. Eközben megjelenik még valaki, aki mindkettejük bukását kívánja. Vajon pont a közös ellenség fogja közelebb hozni a fura család tagjait?
Na stiahnutie
5,61 €
Ez van
Ez van… Vagyis, hogy volt. Mára még színtelenebbé vált a világ – a vadászatban is. Szerencsémre még elcsíptem azt az utolsó öt-hat évet, amikor csak az ment, akit igazán érdekelt. Vagy, akinek kellett valami. Hazajövünk, nappal lesz. Megyünk dolgozni, kommunikálunk, a család. Folynak az évek… Mennyi titkot hordozunk magunkban! Mert, majd’ mindegyiknek nyoma van, hivatalosan. De ki tudja, hogy miként is volt valóján azon az éjszakán. Csak mi. Magunkban hordjuk. Elképedek tisztázva a régi szövegeket. Ez én voltam? Ötödét se vállalnám be már. Mások se. Változunk. A világ is. Denaturált lett. (Mint Afrika.) De még itt, az van. Azt mesélem… Nem viszem a sírba.
Na stiahnutie
7,04 €
A pillangó útja
Katherine Shaw egész életét a balettnek szentelte. Mindig is arról álmodott, hogy hivatásos balerina lesz, ám tizenkilenc évesen úgy dönt, hogy még szüksége van pár évre, mielőtt meg tudna birkózni egy társulattal. Így legjobb barátjával, Alexanderrel együtt egyetemre megy. Persze az új élet, távol a szülőktől nem könnyű. Kat kétségbeesetten vágyik arra, hogy végre lány barátja is legyen. Belinda, a szobatársnője ezt kihasználva, először a legjobb barátnője, majd a legnagyobb riválisa lesz. Katherine-nek azonban nemcsak Belindával kell megküzdenie, hanem arról is döntenie kell, hogy végre megvalósítja nagy álmát, és a Királyi Balettben táncol, vagy átadja magát a szerelemnek.
Na stiahnutie
5,61 €
Árnyak könyve
„Ha a sötétség megtalál minket és csontunkig hatoló fájdalmat kapunk tőle, akkor azt el kell fogadnunk, mint egy ajándékot. Nem szabad menekülni előle, át kell élni a lehető legmélyebben. Magunkba kell, hogy öleljük és eggyé kell vele válnunk, mígnem teljesen a részünkké nem lesz. Aztán meg kell fordítani ezt a hatalmas energiát, és felhasználva azt tovább kell menni az úton, mely tisztábbá válik az élmény által. A sötétség és a fájdalom a barátaink kell, hogy legyenek.”Az alkoholista Harry Bradford az öngyilkosság gondolatával játszik, miután nem tudja túltenni magát felesége halálán. Amikor azonban betér egy antikváriumba, céltalan élete új értelmet nyer. Anne és Jim Dalton boldog házasságban élnek kisfiukkal, Adammel együtt. Az idillnek akkor szakad vége, mikor egy nap Adam nem jön haza az iskolából. Másnap a rendőrség egy elhagyatott házban találja meg a fiú megcsonkított holttestét, aki kegyetlen rituális gyilkosság áldozata lett. Miután a házaspár és Harry útjai egy ősi kötet, az Árnyak könyve által keresztezik egymást, Anne és Jim előtt egy addig ismeretlen világ tárul fel, felcsillan a remény, hogy újra magukhoz ölelhetik imádott gyermeküket. De az út, amire ráléptek, fájdalommal, vérrel és halállal van kikövezve. Végén talán emberségük utolsó morzsáját is fel kell adniuk.
Na stiahnutie
5,61 €
Fáj-dalom
Kívánom, adjanak erőt ezek a költemények sokaknak! Azokhoz szólok most, akiknek valamikor, valamije fájt már életében, és/vagy ismernek olyan embert, aki tudja, hogy a szó szoros értelmében mit jelent az a szó: jaj! Tetovált társaim! Ti egytől egyig tisztában vagytok ennek a fogalomnak a jelentésével, és azzal is, hogy ez a választott életérzés megéri, méghozzá busásan. Akiknek jelen pillanatban is fáj valami, azoknak pedig… Nekik drukkolok leginkább!
Na stiahnutie
5,61 €
Jelek...
Mindenkinél elérkezik egyszer az az időpont az életében, hogy visszatekint. Ez nálam akkor érkezett el, amikor is betöltöttem azt a bizonyos ötvenet. Mindig jó tanuló voltam, így nem az ötössel kezdődő szám volt a sértőn mérvadó számomra. Inkább azon gondolkodtam, elmélkedtem, hogy ennyi évből már kell tudni levonni tanulságokat. Nehogy újra és újra elkövessem ugyan azokat a hibákat. Hisz én nem egy mókuskerékben vagyok, ugye? Rengeteg mindent sikerült meg és átélnem, megértenem és értelmeznem. Ezekből szeretnék egy-egy csokrot átnyújtani olvasásra, vagy mondhatnám azt is, tanulságul. Imádom a verseket, sokszor úgy ébredek reggel, hogy csak úgy tolonganak a gondolataimban a szavak és mondatok elegye arra várva, hogy ki és leírjam őket. Pontosan én sem tudom honnan is jönnek, ki is küldte, küldi nekem, de biztosan céllal teszi azt! A versek és a novellák, az elbeszélések adják a könyvem szivárványos sokszínűségét, a női lélek érzékenységével és érzékiségével egyetemben. Szeretem látni az emberek arcán azt a különös mosolyt, amikor verseket olvasva, annak érzelemvilága összeölelkezik az ő lelkükkel. Engedjük, hagyjuk, merjünk mosolyogni!
Na stiahnutie
4,20 €
Miután meghaltatok nélkülem
Hat év – hosszú idő, pláne ha magányosan töltöd.Pontosan ennyi évvel ezelőtt Sev élete szilánkokra hullott, miközben ő megpróbálta felvenni a harcot egyre súlyosbodó drogfüggőségével. A barátai meghaltak, szerelmének nyoma veszett, az apja pedig magára hagyta. Azóta magányosan vergődik az emlékek és az őt kísértő rémálmok és hallucinációk között. Képtelen továbblépni, és legyűrni a depresszióját, mert nem tudja elengedni a múltat. Nem tudja elengedni őket.Egészen addig, míg fel nem bukkan egy ismerős arc. Ő beindítja az eseményeket, Sev pedig kénytelen belátni, hogy menekülnie kell a múlt kísérteteitől, a gyötrelmes magánytól. Sev tudja, hogy jól dönt, mikor végre hátat fordít a múltnak. Az élet viszont nem egészen ezt a sorsot szánta a lánynak.A történeten keresztül megismerkedhetünk a drogokkal való harccal, azoknak hosszan tartó káros hatásaival, az örök, maradandó sebbel,amit a barátok elvesztése ejt, és az olyan sötét mentális betegséggel,mint a depresszió. És persze a soha el nem múló szerelemmel.
Na stiahnutie
5,61 €
Őszintén hazudva
Én már előző életemben sem hittem a reinkarnációban, de ennek ellenére azt kívánom, történeteim olvasása által sikerüljön újjászületned azokban a kapcsolatokban, melyeken változtatni szeretnél, de nem mersz, vagy úgy érzed, nem tudsz lépni igazán. Legyen az párkapcsolati kuszaság, gyermeke(i)ddel való rendezetlenség, akár lelki, akár testi eredetű bonyodalom önmagaddal, azaz: „nem bírok a tükörbe nézni” szindróma. Természetesen annak is örülök, ha egyszerűen csak szerzek néhány gondtalan percet. Ezeket a sztorikat a fantázia diktálta nekem; ha valamelyikben ráismersz valakire, ne hagyd magad megtéveszteni, az csakis és kizárólag a véletlen műve lehet.
Na stiahnutie
5,61 €
Az erdő vándorai
Emma 11 évesen nekivág Európának, hogy megtalálja azt a szeretetet és békét, amit Londonban elveszített. Ám úgy tűnik, a sors még mást is el akar venni tőle: őt, saját magát. Hollandiában egy viharos éjszaka után már nincsenek emlékei. Nem tudja, ki ő, és honnan jött. Egy új, szépnek ígérkező élet veszi kezdetét egy mesés erdei iskolában, amely életet azonban hamarosan rettegett árnyak fenyegetik meg. Pusztulni kezd a város, pusztulni kezd a lány új otthona is. Mintha ő sehol nem lehetne boldog. Vajon elég bátor és eszes ahhoz, hogy megőrizhesse ezt az életét, vagy erről is le kell mondania? Vajon elég erős, hogy megmentse barátait az utcára kerüléstől és a haláltól? Vajon megleli emlékeit? És vajon képes megőrizni önmagát, vagy a világ árnyai őt is megmérgezik?
Na stiahnutie
7,01 €
A belső vad
Árvaság, adósság, kényszermunka, menekülés, küzdés, reménykedés. Életünk előre megírt véletlenek hálója, és sorsunkat csupán az elfogadással győzhetjük le… De valóban véletlen lenne minden? Miként orvosolható a saját démonainktól való félelem, ha egy belső késztetésre önakartunkon kívül tépjük fel ellenségünk torkát vagy félholtan állunk újra talpra? Lora és Wolf tudathasadásos személyiségzavara, a Lora feje fölött pallosként lebegő szerződés; Nancy és Hans gyermekkori döntései és keserű múltjuk egyazon irányba mutatnak. A kérdés csupán az, hogy kinek van elég ereje szembeszállni a saját végzetével és ezáltal a Mezzúr családdal, amely a kisvárost, Bércesházát is uralja.
Na stiahnutie
7,01 €
Zavarni néha még fogok
Élt egy orosz férfi a 20. század közepén, kire felfigyelt, aki látta, hallotta. Tíz évig volt Hamlet a moszkvai Taganka Színházban, százezrek nézték meg filmekben, de leginkább a dalai hatottak. Hazájában milliók adták kézről kézre magnófelvételeit, közülük kevesen fitymálva vagy félelemmel. A dalokat egyetemisták igazították saját alkalmaikra és énekelték krumpliszedés után. A külföldi közönséget, először a franciát, megbabonázták többnyire rekedten, saját gitárkísérettel előadott dalai. Pedig (Marina Vladyt kivéve) nem értették a szövegeket. Jó ideig nem értették magyar rajongói sem. De számít-e a szöveg, ha előadója Vlagyimir Viszockij? Számít-e a szöveg lefordítva, ha nincs, aki gitárral, rekedten előadja? Igen, amit Viszockij megírt, arra mi is rácsodálkozhatunk, ha vannak műfordítások. Szövegíró volt-e Viszockij vagy költő? Barátja, Mihail Semjakin szinte erre válaszolt: „Egyszer egy rémes ivászat után össze voltam törve. Vologya együttérzőn leült az ágyam szélére. Néhány teleírt papírlapot hozott. ‚Misenyka, ezeket már nem énekelni kell, hanem olvasni’ – nyújtotta nekem a lapokat. Vologya mindig költő akart lenni, már-már komplexusa volt miatta. Sosem felejtem el, amikor először jött Amerikába. Találkozott Joszif Brodszkijjal, aki nekiajándékozta verseskötetét. Utána Vologya egy hétig azzal nyúzott, hogy nézd, Brodszkij ezt írta ide: ‚A nagy orosz költőnek, Viszockijnak.’ Megrendítette ez az ajánlás.” Marosi Lajos 15 éve fordítja Viszockijt. A barátságot, a szerelmet és a hősiességet megéneklő versekkel kezdte, majd a börtön-, vodka- és sportdalokon át eljutott a szovjet képtelenségek kigúnyolásáig, végül a filozofikus, ám ijesztő látomásokat és undok pofákat is felvillantó költeményekig. A fordító a 160 időmértékes verset tartalmazó és kulturális háttérrel is aláfestett Viszockij-kötetet így jellemzi: „Bordaröntgen ez rivaldafénnyel”.
Na stiahnutie
5,61 €
A sors keze Kárpátalján
„Szív- és lélekérintő versek. Ezek a költemények nem csupán versek nekünk, kárpátaljai magyar embereknek, hanem a létünk, hiszen benne élünk. A részei vagyunk Ibolya néni gondolatainak. Benne van a hitvallásunk, hazaszeretetünk, reményünk, a múltunk, a jelenünk és bizony a jövőnk is. E csodálatos gondolatokon keresztül nemcsak a szerző enged betekintést az életébe, hanem vidékünk is feltárulkozik, de legfőképp a hármashatár, és a „két falu” mókás, és ugyanakkor szomorú összefonódásai. Emlékszem, úgy tíz éve történt, hogy szülőfalumba tartva, a határátkelő „innenső” oldalánál állt Ibolya néni, épp haza tartott. Pestről jött. Stoppolt. Felvettem, és az út nagy részén szinte csak ő mesélt. Elmondta milyen nehéz a nagyvárosban, de ott közelebb van a két lányához és unokájához, akiket annyira szeret. Itthon üres a ház, jön megnézni, hogy minden rendben van-e, és nyugodt szívvel vissza térne, ismét. Akkor azt gondoltam mosolyogva magamban, hogy Ibolya néniben egy költő veszett el. Bocsánat, egy költő él! És lám...”Samók Attila Beregszász „A versek hallatán kicsit közelebb kerülünk Kárpátaljához, az ott élő emberekhez, akik oly sok mindenen mentek keresztül. Elszenvedték az I., II. világháborút, a Szovjet szférát, de mindezek ellenére Isten megtartotta őket. Sokan csomagoltak, és elmentek az anyaországba vagy távolabb Kárpátaljától, így született meg ez az elbeszélő költemény is, amely segít megérteni Kárpátalján maradt magyar testvéreink életét. Mindig is lesz honvágyunk oda, ahonnan jöttünk, ahol születtünk, ahol felneveltek szüleink, ahol barátaink, testvéreink maradtak, és ez így van rendjén. Mindenkinek ajánlani tudom az elbeszélő költeményt, melynek a címe magáért beszél: A sors keze Kárpátalján.”Komáromi Zsolt Beregszász
Na stiahnutie
4,20 €















