Kossuth Kiadó strana 179 z 233
vydavateľstvo
Lacná kniha A magyar jazz története (-90%)
Idén ötven éve annak, hogy megjelent az Anthology '64, rajta a hatvanas évekbeli modern magyar jazz 13 legjobb formációjával. Ez a könyv azonban nemcsak az azóta eltelt fél évszázad legfontosabb műfajtörténeti eseményeit, szereplőit, folyamatait, dokumentumait mutatja be, hanem azt is, hogy mi volt ennek az előzménye. Hogy az egykoron New Orleansban született, majd a harmincas évekre Amerikát meghódító jazz hogyan jelent meg - mintegy a szabadság szimbólumaként - a két világháború közötti Európában, így Magyarországon is. Hogy miként tiltották először a németek, majd az oroszok, és miként vetették be "kulturális trójai falóként" az amerikaiak. Hogy mindezek ellenére miként élt tovább az ötvenes évek fővárosi éjszakai életében, majd miként csúszott át a tiltottból a tűrt kategóriába, s tör(hetet)t a felszínre a hatvanas évek legelején. S hogy a kezdeti óvatos lépésektől - a Dália Klubtól, a Modern Jazz lemezsorozattól és a jazztanszak megalakulásától - mennyire göröngyös, ám sok színes egyéniséget és produkciót felmutató utat járt be a műfaj, mire eljutott odáig, hogy immár a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem keretein belül oktatják.
Az évforduló apropóján megszületett tehát a magyar jazz történetét átfogóan feldolgozó első olyan könyv, amely nemcsak a szűk szakmának, hanem a szélesebb nagyközönségnek is szól, szakszerű, de közérthető, olvasmányos stílusban. Olyan muzsikus nagyságokról, mint Martiny Lajos, Kovács Gyula, Pege Aladár, Vukán György, Szakcsi Lakatos Béla, Dés László, Szabados György, Dresch Mihály, Tóth Viktor vagy Oláh Kálmán, s olyan korszakos formációkról, mint a Benkó Dixieland Band, a Syrius, a Rákfogó, az Interbrass, a Trio Stendhal, a Trio Midnight vagy a Modern Art Orchestra.
A magyar jazz története egyszerre kultúrtörténeti munka, szakkönyv és olvasmányos "sztori", melyet nemcsak a közművelődésben, az oktatásban és a médiában dolgozók használhatnak alapvető forrásként, hanem a műfaj iránt érdeklődők is.
Vypredané
1,43 €
14,25€
dostupné aj ako:
Rosenstein szakácskönyv
"Ez a szakácskönyv három generáció receptjeit tartalmazza. Ahagyományos vendéglátásban érzem otthon magam, a hagyományos ételeket és ízeket képviselem. Persze tudom, haladni kell a korral, felnőtt egy új vendéggeneráció, amely egyre kíváncsibb és igényesebb. Ezért aztán a modernizációt, a friss irányokat már Robi fiamra bízom. Arra azonban közösen ügyelünk, hogy minden ételünk íze - akárhonnan jöjjön is az ötlete - "rosensteines" legyen. Kettőnk legkedvesebb ételei mellett bepillantást nyújtunk a privát hétköznapjainkba, és közreadunk egy csokorra valót azokból a receptekből is, amelyeket immár egyre gyakrabban készítünk el odahaza a lányokkal együtt. Mert akárcsak én egykor, már ők is sokszor ott sürgölődnek a konyhában a fazék körül, és kérdezik tőlem, hogy "Papa, ma mit fogunk főzni?".
Fogadják tőlünk jó szívvel ezt a receptgyűjteményt, teljen benne legalább annyi örömük, mint amilyen örömmel mi ezt a könyvet összeállítottuk. Tartsák a konyhában jó helyen a polcon, forgassák sokszor és főzzenek belőle jóízűeket, amikor csak tehetik!" (Rosenstein Tibor)
Vypredané
14,25 €
Karácsonyi ajándék - Hangoskönyv
"A legjobb karácsonyi ajándék a fülig érő mosoly. Ezt garantálja ez a hangoskönyvünk is, melybe újabb verseket, meséket, humoros történeteket válogattunk a karácsonyról, télről. Karácsonyra és hosszú téli estékre, kicsiknek és nagyoknak, az egész családnak." (a Kiadó)
... Folytatás ››
A CD tartalma:
1. Kosztolányi Dezső: Karácsony - Für Anikó előadásában
2. Slawomir Mrozek: A ponty - Mácsai Pál előadásában
3. Fésűs Éva: Mikulás apó őzikéje - Pogány Judit előadásában
4. Karinthy Frigyes: Karácsonyi szám - Rudolf Péter előadásában
5. Schäffer Erzsébet: Hóban - A Szerző előadásában
6. T.S. Eliot: Dal a jégpacsokról - Mácsai Pál előadásában
7. Kormos István: Vackor és a hó - Hernádi Judit előadásában
8. Stephen Leacock: Carolina karácsonya - Szacsvay László előadásában
9. Karinthy Frigyes: Hit, remény, szeretet (Szabolcska M.) - Fenyő Iván előadásában
10. Grimm: A suszter manói - Für Anikó előadásában
11. József Attila: Betlehemi királyok - Rátóti Zoltán előadásában
Teljes idő: 72 perc.
A(z) Karácsonyi ajándék - Hangoskönyv (Hangoskönyv) szerzője .
Vypredané
7,42 €
Pacsirta - Esti Kornél
"A Kossuth Kiadó új, 26 kötetes sorozata magyar írók remekeiből. Irodalmunk klasszikusai elérhető áron - családi könyvespolcra vagy útitársnak. Mondhatnánk, klasszikus művek - ám ez a jelző díszes vitrinbe való könyveket, nem eleven, ma is izzó olvasmányélményeket sejtetne. Márpedig válogatásunk ilyen élményeket kínál: tizennégy szerző huszonhat regényben a múltunkról úgy mesél, mint előéletünk konfliktusairól, országos vagy magánemberi tragédiáiról és gyönyörűségeiről, keserves és mulatságos pillanatairól. Képzeletük, művészetük az egekbe emel, megfigyeléseik a földön tartanak. Köteteik zsebbe, táskába, hátizsákba való útitársak, amíg csak magyarul gondolkodunk, szenvedünk és szeretünk. "
Vypredané
3,19 €
A szabadság melankóliája
Mi történt egykor a monori ellenzéki találkozón? Hogyan íródott a Fordulat és reform? Mi történt Lakiteleken? És mi zajlott a Pártszékházban a Kádár-kor alkonyán, a pártkizárás idején? A politikai publicisztika kivételes hatású alakja, Lengyel László a rendszerváltást megelőző évtized történéseit tekinti át új kötetében.
A szabadság melankóliája a reformellenzék kibontakozásának, a hatalomhoz és a szamizdat-ellenzékhez való viszonyának krónikája, egyben a szerző, a hajdani közvetítő mai, személyes számvetése. Az olvasó mindeközben plasztikus portrékat kap a korabeli politikai főszereplők - Pozsgay Imre, Grósz Károly, Nyers Rezső, Kis János, Antall József - és persze a reformer elvbarátok - Antal László, Bihari Mihály, Bokros Lajos, Gombár Csaba - egész soráról. A számvetés pedig újabb kérdéshez vezet: milyen mélyen határozta meg a '80-as évtized a rendszerváltás utáni idők esélyeit, fordulatait és csalódásait? Honnan jöttünk és hová jutottunk? Kik voltunk, kivé váltunk?
Könyvünk Lengyel László tervezett önéletírásának középső kötete, s egyben szellemi kalandregény: egy erdélyi kötődésű, Benedek Elek-leszármazott szerző kalandjai a nyolcvanas évek Magyarországában.
Vypredané
13,57 €
dostupné aj ako:
A test könyve
Cameron Diaz a csodált és irigyelt nőideált testesíti meg. Könyvében bevallja, hogy korábban ő sem ügyelt az étkezésre, és a nem megfelelő táplálkozás rossz hatással volt a bőrére és a testére. "Ha igaz a mondás, hogy az vagy, amit megeszel, akkor én babos burrito voltam extra sajttal és extra szósszal, hagyma nélkül" - modja.
Amióta először olvasott arról, milyen szoros összefüggés van az étkezés és a test egészsége között, Cameron alapjaiban változtatta meg az életmódját. Könyvében megosztja az egészséges étkezésről és a mozgásról szerzett tudását, tapasztalatait, és megtanít minket arra, hogyan vigyázzunk jobban a testünkre.
A könyv táplálkozási tanácsokkal kezdődik, Cameron elmagyarázza,hogy nem kell félnünk az éhségtől, hagyatkozzunk nyugodtan testünk jelzéseire, és kényeztessük értékes tápanyagokban gazdag fogásokkal. A második részben a mozgásról ír. A legtöbb nő számára a mozgás elsősorban a testformálás miatt fontos. Azonban ha jobban belegondolunk, az izzasztó gyakorlatoktól leszünk jókedvűek, energikusak, és nagy szerepük van a betegségek megelőzésében is.
Vypredané
14,25 €
dostupné aj ako:
Elég volt a bújócskából!
Diane Keaton Elég volt a bújócskából! című, humorral és öniróniával sűrűn átszőtt új memoárkötetében a melankolikus hang is megszólal.
Izgalmas életének eseményeit, nagy ívű pályájának szereplőit - akik között olyan emberek tűnnek fel a kötetben, mint Woody Allen, Warren Beatty, Al Pacino vagy Jack Nicholson - a színésznő pillanatképekben villantja fel számunkra. Sajátos, vicces stílusában ír a hétköznapok csip-csup ügyeiben rejlő bosszúságokról és örömökről, és a sokféle szerepről - a gyermektől kezdve, a művészen át az anyáig és a nemzetközi hírű filmsztárig -, amelyet valaha is alakított.
Az élet szépségéről vallott gondolatokra olyan egészen különböző dolgok indítják, mint például egy vásárlás a Victoria's Secret alsóneműboltban, vagy fotók nézegetése, esetleg egy régi ruhadarab, vagy éppen saját testrészei. A kor és a szépség kérdései központi szerepet játszanak ebben a könyvben, s Keaton az idő előrehaladtával egyre határozottabban a szépség pártjára áll!
Vypredané
10,68 €
dostupné aj ako:
Élet az élet után
Beszélgetés hazai szakértőkkel, ismert személyiségekkel és átélőkkel a halálközeli élményekről - pro és kontra.
A kötet a hasonló című dokumentumfilm-sorozat alapján készült, R. Kárpáti Péter, a dokumentumfilm rendezője a tényszerűségre törekedve tárja fel mindazt, amit a halálközeli élmények jelenségköréről a 21. század elején tudni lehet.
A halál vajon a mindenkori létezésünk végét jelenti, vagy csupán a Földön eltöltött életünk fájó záróakkordja? A korábban tabuként kezelt témában egyre gyakrabban látnak napvilágot beszámolók, zavarba ejtő tapasztalatok. Óhatatlanul felmerül a kérdés: van-e élet az élet után...
A kötetben megszólalnak: dr. Bárdos György neurobiológus professzor, Benkő László zenész, dr. Garamvölgyi László bűnügyi szakértő, író, Jókai Anna író, dr. Keller Éva kutató, egyetemi tanár, Molnár Piroska színművész, dr. Papp Lajos szívsebész, Paulinyi Tamás író, PSZI-kutató, Réz András esztéta, dr. Székely László szívsebész, dr. Szűcs Ferenc teológus professzor, Vágó István televíziós személyiség, dr. Vekerdy Tamás pszichológus...
...és az átélők.
Vypredané
9,65 €
dostupné aj ako:
A tempomos lovagok
"A legtöbb embernek a templomosokról egy összeesküvés jut eszébe. Noha Dan Brown a Da Vinci-kód című könyvében mindössze öt oldalt szentel nekik, a lovagrend fontos szerepet játszik egy rejtélyes eseménysorozatban, amely visszanyúlik a XIV. századig, és napjainkban is tovább él. Umberto Eco nagyszerű szatírájában, A Foucault-ingában az egyik főszereplő, Belbo, aki egy könyvkiadónál dolgozik, állítja, hogy mindig képes felismerni egy őrültet, mivel - egyéb tünetek mellett - "előbb vagy utóbb megemlíti a templomosokat"." (részlet a könyvből)
Vypredané
2,00 €
Bajorimi a Kicsihuszár
Bajor Imre, a Kicsihuszár születésétől fogva játszott, mókázott, nevettetett, szórakoztatott, ameddig csak bírta erővel: megajándékozott minket a nevetés, az öröm, a búfelejtés csodájával. Sosem lehetünk neki eléggé hálásak ezért. A Bajorimi című életrajzi kötet 2001 áprilisában jelent meg. Az utánnyomás boltba kerülhetett volna Bajor Imre 80-ik vagy 90-ik születésnapja alkalmából, esetleg a kerek 100-on, de az Élet másként hozta: 2014. augusztus 6-a óta már az Égi Kávéházban szórja fanyar humorú, csípős, ám mindig találó poénjait a régi és nem annyira régi művészkollégáknak. És még csak 57 éves volt...
Az elmúlt tizenhárom évben sok minden jó és rossz történt vele, körülötte és a szeretteivel. A legmeghatározóbb azonban mégiscsak az lett, hogy Imi elment. Örökre. Így született újjá és egészült ki fontos történésekkel a róla szóló könyv, amely emlékkönyvként mindörökre megmarad nekünk. Ahogyan Bajor Imre is az emlékezetünkben, a szívünkben, a lelkünk jobbik felében.
Vypredané
10,68 €
dostupné aj ako:
Klasszikus zeneszerzők
A Britannica Hungarica Kisenciklopédia kettős célt szolgál: tömör szócikkekben, áttekinthető formában tájékoztat a legfontosabb életrajzi tényekről, alkotói pályaképekről, művészi hitvallásokról, ugyanakkor - igazi enciklopédiaként - széles áttekintést nyújt az adott kötet témakörének egészéről.
A Britannica Hungarica Kisenciklopédia köteteit haszonnal forgathatják a középiskolás diákok éppúgy, mint a kultúra évszázadai iránt érdeklődő felnőtt olvasók.
Vypredané
14,25 €
Egy angol Batu kán udvarában
János, angol király és a tatárjárás közös, európai idejében járunk. A magyar származású történész, Gabriel Rónay egy hányatott sorsú, különleges ember történetét meséli el, akit száműzetése és kalandvágya Londonból a mongol sztyeppékre röpített, hogy azután az Európa elpusztítására készülődő vérszomjas hordák élén lássuk viszont.
A szerző korabeli források alapján rajzolja meg a követ magasba ívelő pályafutását, lerántja róla a névtelenség oltalmazó leplét, amely mögé elrejtőzni igyekezett, és végigkíséri őt földrészeket és civilizációkat átszelő útján. Egy viharos és magával ragadó történelmi korszak krónikájában királyok és lovagok, hittérítő szerzetesek és tömeggyilkosok elevenednek meg, és lélegzetelállító körképet kapunk a mongol birodalom működéséről.
Vypredané
11,43 €
dostupné aj ako:
Lacná kniha Klasszikus zeneszerzők (-70%)
A Britannica Hungarica Kisenciklopédia kettős célt szolgál: tömör szócikkekben, áttekinthető formában tájékoztat a legfontosabb életrajzi tényekről, alkotói pályaképekről, művészi hitvallásokról, ugyanakkor - igazi enciklopédiaként - széles áttekintést nyújt az adott kötet témakörének egészéről.
A Britannica Hungarica Kisenciklopédia köteteit haszonnal forgathatják a középiskolás diákok éppúgy, mint a kultúra évszázadai iránt érdeklődő felnőtt olvasók.
Vypredané
4,28 €
14,25€
dostupné aj ako:
A kis hableány - Hangoskönyv (CD)
A kis hableány mindennél jobban vágyik arra, hogy a szárazföldi világban éljen és hogy szerelméhez, a herceghez közel lehessen. Így hát megkéri a gonosz boszorkányt, hogy tüntesse el a halfarkát. De a boszorkány nagyon nagy árat követel ezért: a kis hableány csodaszép hangját akarja...
Andersen gyönyörű meséjét csodaszép hangú operaénekesnőnk, Rost Andrea előadásában hallgathatjuk meg.
Teljes idő: 72 perc.
Vypredané
7,11 €
dostupné aj ako:
Barca - Több mint egy klub
A Barca - több mint egy klub (més que enclub) - világszerte híres legendás játékosairól és nagyszerű játékfilozófiájáról.
A klubhivatalos könyve bemutatja a futballtörténelem egyik legnépszerűbb csapatának évszázados örökségét, történetét és diadalmenetét.
A kötet a rajongók Bibliája, a futball szerelmeseinek kihagyhatatlan olvasmánya. Megismerhetjük belőle a legendás csapat történetét az alapítástól napjainkig, olvashatunk izgalmas meccsekről, sokat megtudhatunk a híres világsztárokról - és a kitartó rajongókról is, akik tudják: a Barca több, mint egy klub...
Vypredané
24,96 €
Magyar irodalom
A Britannica Hungarica Kisenciklopédia kettős célt szolgál: tömör szócikkekben, áttekinthető formában tájékoztat a legfontosabb életrajzi tényekről, alkotói pálaképekről, művészi hitvallásokról, ugyanakkor - igazi enciklopédiaként - széles áttekintést nyújt az adott kötet témakörének egészéről.
A Britannica Hungarica Kisenciklopédia köteteit haszonnal forgathatják a középiskolás diákok éppúgy, mint a kultúra évszázadai iránt érdeklődő felnőtt olvasók.
A 25 kötetes Britannica Hungarica Nagylexikon életrajzi szócikkeiből készült válogatás csaknem 400 költő, elbeszélő és drámaíró pályaképén keresztül ad áttekintést a magyar irodalom öt és fél évszázados történetéről.
Vypredané
14,25 €

























