Libri Könyvkiadó strana 65 z 128
vydavateľstvo
2015
A magyarországi parlamenti választások során megint a kisebbség kerül abszolút többségbe. Hogyan történhetett ez meg? A választási törvény torz, vagy a hatalmon birtokosai csaltak? És mi köze mindehhez egy Amerikában élő sikeres magyar feltalálónőnek? A fejlemények káoszba torkollnak, ezrek lepik el az utcákat Budapesten. A színfalak mögött egymásnak feszül a magyar politikai és gazdasági elit. Az országra feszült idők várnak. Ebben a válságos helyzetben André Calvinak ráadásul a családjában is drámai kihívással kell szembenéznie: a döntései végzetes következményekkel járhatnak. Vajon mi lesz a szerelmével, Adrienn-nel és hároméves kislányával, Fruzsikával? Frei Tamás nagy sikerű akcióthrillerei a hatalomról és a pénzről, a politikai és érzelmi játszmákról szólnak. A szerző mesteri módon keveri a fikciót a valósággal, miközben izgalmas történetbe csomagolva tárja elénk a világpolitika mindig aktuális kérdéseit, és egészen elképesztő összefüggésekre irányítja rá a figyelmet. Az események sodrában ráadásul bepillantást nyerhetünk a kulisszák mögé: megismerjük, miként köttetnek meg a tisztességtelen és korrupt politikai alkuk, hogyan gondolkodnak valójában a történelmet alakító kulcsszereplők.
Predaj skončil
10,98 €
Ellopott gyermekkor
Ha gyermekként sokkal talpraesettebbnek kellett lenned, mint a kortársaidnak, mert a szüleid ezt várták el tőled... Ha már kora gyermekkorodban felnőttként kezeltek, és egész életedben áldozatokat hoztál másokért... Ha időd jelentős részét a megoldandó problémák és a feladatok töltik ki, mert önként magadra vállalod mások életének felelősségét... Ha mindenki más fontosabb számodra önmagadnál... Ha nem szívesen kérsz segítséget, mert azt gondolod, mindent meg tudsz oldani... Ha nem tudod elengedni a kontrollt, és a tökéletességre törekszel... Ha nem veszel tudomást arról, hogy kimerültél, és akkor is kitartasz, ha közben önmagadat zsigereled ki... Akkor ez a könyv neked szól. A parentifikáció kifejezés arra a jelenségre utal, amikor a családi szerepek felcserélődnek, és a gyerekekre olyan feladatok hárulnak, amelyek nem az életkoruknak megfelelő felelősséggel járnak. Ilyenkor a gyerek "kis felnőtté" válik, akinek az a láthatatlan küldetése, hogy érzelmileg és fizikailag kiegyensúlyozza a családot. Ezeknek a gyerekeknek ellopják a gyerekkorát, aminek hosszú távon káros hatása van a felnőttkori és párkapcsolati működésre. Ebben a kötetben konkrét példákon keresztül mutatom be, hogyan alakul ki és működik a parentifikáció, és milyen kötődési problémák állnak a hátterében. Foglalkozom azzal is, hogy az életben milyen nehézségeik vannak a parentifikáltaknak, milyen társat választanak, és milyen dinamikák jellemzik a kapcsolataikat. A bemutatott esetek és a kötet utolsó fejezetében található gyakorlati feladatok révén tudatosítani szeretném a megtanult gyermekkori működést, hogy az önreflexió fejlesztése által elérhető legyen egy önazonosabb, boldogabb, kiegyensúlyozottabb élet.
Predaj skončil
9,29 €
Te magad vagy a hegy
"Az életben semmi sem tart vissza jobban saját magunknál. Ha örökösen szakadék választja el azt, ahol vagyunk, attól, ahol lenni szeretnénk - és hiába próbáljuk áthidalni, megakadályoz benne saját ellenállásunk, fájdalmunk, a kellemetlenség érzete -, ez szinte mindig az önszabotázs hatása. A felszínen úgy tűnhet, hogy az önszabotázs mazochizmus. Mintha az öngyűlölet, az önbizalomhiány, a hiányzó akaraterő jele volna. Valójában azonban egyszerűen egy öntudatlan szükségletet fejez ki, amelyet az önszabotáló viselkedés elégít ki. Ahhoz, hogy leküzdhessük, lélektani mélyfúrást kell végeznünk. Meg kell találnunk a traumatizáló eseményt, ki kell engednünk a feldolgozatlan érzelmeket, egészségesebb utat kell találnunk szükségleteink kielégítésére, újra kell teremtenünk az énképünket, fejlesztenünk kell néhány képességet, például érzelmi intelligenciánkat és ellenállóképességünket. Nem kis feladat ez, valamikor azonban mindannyiunknak el kell végeznünk ezt a munkát." Amikor elakadunk az életünkben, sokszor nem tudjuk, hogyan lehetnénk jobban, és hiába próbálunk meg mindent, a változásra tett erőfeszítéseink egymás után kudarcot vallanak. Közben nem is sejtjük, hogy általában mi magunk állunk a saját boldogságunk útjába. Miért tesszük ezt, mikor tesszük ezt, és a legfőbb kérdés: hogyan hagyjuk abba - egy életre? Ez a könyv ebben nyújt segítséget, miközben megmutatja a kiutat az önszabotáló viselkedés ördögi köréből. Ha tanulunk a legkárosabb szokásainkból, ha az elménk és a testünk alaposabb megismerésével fejlesztjük az érzelmi intelligenciánkat, ha feldolgozzuk a múltbeli traumáinkat, akkor megváltoztathatjuk az életünket, és kiaknázhatjuk a bennünk rejlő lehetőségeket. Évszázadokon keresztül a hegy metaforája jelképezte az előttünk tornyosuló, leküzdhetetlennek tűnő nehézségeket. A saját belső hegyünk megmászásához el kell fogadnunk az érzéseinket és lelkileg erősebbé kell válnunk, hogy végül felismerjük, a hegy meghódítása valójában nem más, mint önmagunk jobbá tétele.
Predaj skončil
8,45 €
A lány hét névvel - Szökésem Észak-Koreából
,,Megrázóan szép történet egy lányról, akitől még a nevét is elvették, élete mégis azt példázza, mi tesz valakit emberré." Jang Jin-sung, a Dear Leader című könyv szerzője
Hyeonseo Lee gyermekkorát Észak-Koreában töltötte, egyike volt annak a több millió embernek, akit túszul ejtett a titkolózó, brutális kommunista rezsim. Amikor az 1990-es években lesújtott Észak-Koreára az éhínség, ráébredt, hogy egész életében elrejtették előle az igazságot. Képtelenség, hogy "a világ legnagyszerűbb országában" a népnek ennyi éhezés és elnyomás jusson osztályrészül.
Tizenhét évesen elmenekült hazájából. Ekkor még nem sejthette, hogy csak hosszú idő elteltével láthatja viszont szeretteit. Hazatérésre menekültként nem gondolhatott, Kínában maradt, megtanulta a nyelvet, kivárt és túlélt. Tizenkét év elteltével azonban visszatért az észak-koreai határhoz, hogy egy merész, költséges és rendkívül veszélyes küldetés során átsegítse családját Dél-Koreába.
A lány hét névvel különleges, bátor történet, amely bepillantást enged a világ legzártabb diktatúrájának mindennapjaiba, első kézből ad számot a történelem egyik legkegyetlenebb éhínségéről, miközben megismerhetünk egy kivételes nőt, aki nem félt küzdelmesen kivívott szabadságát kockára tenni a családjáért.
HYEONSEO LEE a Hankuk Egyetem angol és kínai szakán szerzett diplomát, jelenleg Dél-Koreában, Szöulban él. 2015-ben publikált önéletrajza, A lány hét névvel nemzetközi siker lett, megjelenése óta több mint húsz országban adták ki.
Vypredané
12,67 €
Házikó az ír dombvidéken
Hannah Campbell tehetséges jogász Manchesterben, ki sem lát a munkából. Az utóbbi időben azonban ott motoszkál benne az érzés, hogy ideje változtatni az életén. Így rá nem jellemző módon, egy hirtelen ötlettől vezéreltetve beiratkozik az Írországban található, világhírű Killorgally Főzőiskolába. Első dublini estéjén, a főváros csábításaival ismerkedve Hannah egy feltűnően jóképű idegen, Conor bűvkörébe kerül, ám tovább kell utaznia, hiszen várja a főzőiskola. A festői szépségű Killergollaryba megérkezve azonban rádöbben, nem képes csak úgy túllépni mindazon, ami Dublinban történt... A lélegzetelállító ír vidék zölden hullámzó dombjai között megbúvó főzőiskola végül újra összehozza Hannah-t és Conort, akik kis szerencsével még azt is felismerhetik, hogy nekik bizony egymás mellett van a helyük "jóban, rosszban"...
Predaj skončil
8,45 €
Hullámsír
Kardos Júlia, a keszthelyi rendőrség nyomozója éppen túl van élete ügyén. Boldognak és elégedettnek kellene lennie, mégis az egyik gimnáziumi barátjától kölcsönkapott siófoki luxusapartmanban tölti a napjait, és igyekszik számot vetni a múltjával és még inkább a jelenével. Amikor holttestet találnak a Balatonban, Júlia mindent megtesz, hogy a végére járjon a dolgoknak. Pedig az ügy nem hozzá, hanem egy fiatal rendőrtiszthez kerül, aki először magabiztosan vág bele a nyomozásba, később azonban elbizonytalanodik. Vajon elfogadja Kardos segítségét? Elfogadhatja-e egyáltalán? Mert mi van, ha Júlia esetleg érintett az ügyben? És mi van, ha épp ő a kulcs a megoldáshoz? Szlavicsek Judit krimijének helyszíne ezúttal is a Balaton. A csendes, a haragvó, a befogadó, a bosszúálló Balaton. SZLAVICSEK JUDIT 1974-ben született Kaposváron. A Pécsi Tudományegyetemen magyar nyelv és irodalom szakon diplomázott, szakdolgozatát a krimi és a szépirodalom kapcsolatáról írta. Később elvégezte a jogi egyetemet is, és jogászként dolgozott. Első krimije 2020-ban jelent meg Légy/ott címmel. Jelenleg a Balatonnál él a családjával.
Predaj skončil
8,45 €
Agrárbárók
André Calvit és kislányát a nyílt utcán akarják megölni Nizzában. Egyetlen másodperc az egész, de André élete gyökeresen megváltozik. Pár napon belül Kelet-Ukrajnában, a háború kellős közepén találja magát. Eközben magyar agrárbárók kiárusítják az országot az oroszoknak. Kapzsi hazárdjátékot űznek Magyarország sorsával! Félő, hogy az Egyesült Államok és Oroszország konfliktusában a hintapolitikával próbálkozó magyar miniszterelnök az országot ismét "a történelem vesztes oldalára" állítja. Dúl az ukrán háború, és Magyarországot közben a NATO-ból is kizárhatják. André Calvire ezúttal szinte reménytelen küldetés vár, mert Ukrajnában először azokat kell elkapnia, akik megpróbálták likvidálni... Frei Tamás nagy sikerű akcióthrillerei a hatalomról és a pénzről, a politikai és érzelmi játszmákról szólnak. A szerző mesteri módon keveri a fikciót a valósággal, miközben izgalmas történetbe csomagolva tárja elénk a világpolitika mindig aktuális kérdéseit, és egészen elképesztő összefüggésekre irányítja rá a figyelmet. Az események sodrában ráadásul bepillantást nyerhetünk a kulisszák mögé: megismerjük, miként köttetnek meg a tisztességtelen és korrupt politikai alkuk, hogyan gondolkodnak valójában a történelmet alakító kulcsszereplők.
Predaj skončil
10,98 €
Mi, magyarok - 51 hihetetlen történet a nagyvilágból
Minden ember élettörténete izgalmas, de különösképpen érdekes, amikor valaki minden nehézség ellenére képes maradandót alkotni. A 20. században sok tehetséges magyar hagyta el kényszerűségből Magyarországot, hogy külföldön aztán elképesztő sikereket érjenek el. Ki jobban, ki kevésbé ápolta magyar gyökereit, az utókor azonban sokszor nincs tisztában származásukkal.
A Facebookon hihetetlen népszerűségnek örvendő Újságmúzeum oldal szerkesztője, Sal Endre szenvedélyesen kutatja ezeknek az elismert és elfeledett magyar származású hírességeknek az életét. Könyvéből, a Mi, magyarokból kiderül, hogy ezek a tehetséges emberek milyen sok árnyalattal színesítették a világot. Van, akinek a Volkswagen Bogarat, másnak a színes televíziózást köszönhetjük, mégsem hallottuk a nevét, s akad olyan is, aki New York leghíresebb felhőkarcolóit tervezte, itthon mégis szinte ismeretlen.
Megannyi felemelő, megrázó és érdekfeszítő történet, amelyet gazdag képanyag és sok kitekintő kiegészítés tesz még lenyűgözőbbé.
Vypredané
19,72 €
Viharcsapda
Felhőtlen nyaralásnak indult... A nap hét ágra süt, az Adriai-tenger türkizkék vize szinte szikrázik a melegben, amikor a hattagú család hajóra száll, hogy méltóképpen ünnepeljék meg a családfő hatvanadik születésnapját. Váratlanul azonban vihar kerekedik, így kénytelenek kikötni egy lakatlan szigeten. Azt remélik, átvészelik valahogy az éjszakát, aztán reggel indulhatnak is tovább. Esztert nem csak a vihar aggasztja, hanem az is, hogy az elutazásuk előtt valaki feltörte a Facebook profilját, és a nevében obszcén bejegyzéseket posztolt. Ki akarja befeketíteni az ismerősei előtt? Vajon a posztok tartalma szemenszedett hazugság vagy épp ellenkezőleg? És van ennek az egésznek bármi köze ahhoz, ami a szigeten történik? Az elemek tombolása nem csitul, és amikor az egyik utas eltűnik a fedélzetről, Eszter úgy dönt, a kezébe veszi az irányítást, és megpróbál rájönni, ki és mi áll a háttérben. Sietnie kell, mert az idő szorít, ők pedig egyre kevesebben vannak... "...a sötétség odakint, a tengeren, egész mást jelent. Körbenézel, és áthatolhatatlan, egynemű fekete függönynek látsz magad körül mindent, aztán rápillantasz a navigáción a térképre, és rájössz, hogy az a fekete valójában apró szigetekkel, zátonyokkal és magányos sziklákkal teliszórt, dühöngő tenger, és akkor - ha addig még nem tetted - rettegni kezdesz."
Predaj skončil
9,29 €
Papírsárkányok
Khaled Hosseini nemzetközi áttörést hozó, 80 országban megjelent sikerkönyve, a Papírsárkányok egy nem mindennapi barátság felejthetetlen és megható története, ami egy tehetős fiú és a család szolgájának fia között szövődik egy pusztulásra ítélt ország végnapjaiban. A két fiút közös élményeik és kedvenc időtöltésük, a sárkányeregetés köti össze. Egy szörnyű esemény azonban örökre megváltoztatja életüket. Amir cserbenhagyja barátját, Haszant és a gondtalan gyerekkor ezzel véget ér. Amir hazájától távol, az Egyesült Államokban kezdi felnőtt életét, ám nem tud szabadulni egykori tette miatti bűntudatától. Visszatér a tálibok uralta háborús Afganisztánba. A megtépázott, vérzivatarok áztatta ország romjain végre jóváteheti azt, amit elrontott, és megszabadulhat a bűntudat és a fájdalom terhétől. A hol izgalmas, hol szívszorító fordulatokban bővelkedő regény tényfeltáró módon ábrázolja az afgán történelem nemzetiségi, vallási és társadalmi hátterét. Egy korábban a világ szeme elől eldugott ország népével és kultúrájával ismerkedhetünk meg, testközelben érezhetjük Afganisztánt, amely az új évezred világpolitikájának sarkpontjává vált. A Papírsárkányok egy igaz történet az olvasás erejéről, az árulásról, a megbocsátás lehetőségéről és az apák hatalmáról a fiaik fölött. Egy elsöprő erejű családi krónika Afganisztán történelmének legsötétebb évtizedeiből, amelyben a szerelem és a barátság küzdelmei egy szokatlan és megrázó regénnyé állnak össze. A Papírsárkányok a megjelenése óta milliók kedvencévé, igazi modern klasszikussá vált. „Szerettem a kabuli telet. Szerettem éjjelenként a hó halk dobogását az ablakomon, szerettem a friss hó ropogását a gumicsizmám alatt, szerettem az öntöttvas tűzhely melegét, amikor hideg szél sivított az udvaron. De legjobban azért szerettem, mert épp amikor a faágakon megfagyott a dér és az utakat jég burkolta be, Baba és énköztem egy kicsit felengedett a dermedés. Ennek az oka pedig a sárkányeregetés volt. Hiába laktunk ugyanabban a házban Babával, mégis két különböző világban éltünk. A sárkány volt az a papírvékony felület, ahol világaink összeértek." Khaled Hosseini afgán származású, Amerikában élő író 1965-ben született. Orvosnak tanult. Papírsárkányok (2003) és Ezeregy tündöklő nap (2007) című regényei 80 országban, összesen 40 millió példányban keltek el. Legutolsó világsikerű könyve És a hegyek visszhangozzák címmel 2013-ban jelent meg a Libri Kiadónál.
Predaj skončil
9,29 €
Illemkalauz - Protokolltanácsok mindennapi és kevésbé mindennapi helyzetekre
Hogyan kell felöltözni egy állásinterjúra? Miben különbözik az online értekezlet a hagyományostól? Kinek illik fizetni egy randevún? Ismerős kérdések, ugye? Még az egyszerű hétköznapok során is számtalan olyan helyzet adódhat, amikor elbizonytalanodunk, nem tudjuk, hogyan kelthetjük a legjobb benyomást. Ilyenkor lehet nélkülözhetetlen a protokoll ismerete, amely segít, hogy mindig magabiztosak maradhassunk. Ebben a gondosan összeállított kötetben minden kérdésünkre választ kaphatunk, legyen szó egyszerű munkanapról vagy elegáns eseményről. Kövessük a kötetben megfogalmazott jótanácsokat, és garantáltan legjobb önmagunk maradhatunk, bármi is történjék.
Czikkely Panni rajzaival
Az értő figyelem
Nem figyelünk. És senki nem figyel ránk.
Mikor fordult elő utoljára, hogy igazán figyeltél? Hogy úgy beszélgettél valakivel, hogy közben nem vetettél lopott pillantásokat a telefonodra, vagy nem vágtál a beszélgetőpartnered szavába, hogy a saját véleményed hangoztathasd? És rád mikor figyeltek utoljára?
A közösségi médián keresztül minden gondolatunkat megoszthatjuk, és gondosan kiszűrhetjük az ellenvéleményeket. Azt hisszük, hogy a világ kinyílik előttünk, pedig valójában hermetikusan lezárt véleménybuborékokban kommunikálunk.
Megértjük-e valóban a másikat, és egyáltalán képesek vagyunk-e a való világra koncentrálni, amikor a virtuális valóság minden erejével a figyelmünket követeli?
Kate Murphy szemléletesen, közérthetően és a humort sem mellőzve igen szórakoztatóan vezet be minket a figyelem pszichológiájába és szociológiájába. Az értő figyelem tanulható és fejleszthető, a kötet kulturális és tudományos magyarázatai, valamint a szerző gyakorlati tanácsai pedig segítenek, hogy ne pusztán elbeszéljünk egymás mellett, hanem valódi beszélgetéseket folytathassunk.
"Az életben nem is annyira a sorscsapásszerű, traumatikus eseményektől érezzük igazán magányosnak és elszigeteltnek magunkat, hanem... az elszalasztott lehetőségtől, hogy kapcsolódhassunk valakihez, de nem figyeltünk vagy nem figyeltek ránk.
"A szülő-gyermek kapcsolatban a varázslatot keressük, az érdeklődésnek, az egymásra hangolódásnak és a megértésnek azt a még oly rövidke pillanatát, amely megragad a szülő és a gyermek fejében, és figyelemre bírhatja őket egy-egy későbbi helyzetben is" - mondja Miriam Steele, a New York-i New Schoolban működő Center for Attachment Research (Kötődési Kutatóközpont) pszichológiaoktatója... Ezek a varázslatos pillanatok adják az élet értelmét, és ez konkrétan is látszik Uri Hasson egymásra hangolódott agyakról készített fMRI-felvételein. Ez az a mérhető pillanat, amikor a figyelemnek köszönhetően kapcsolódunk valakihez."
Vypredané
12,11 €
Karácsonyi meglepetés és más történetek
Egy nap van már csak karácsonyig, és még annyi a teendő, az ember azt sem tudja, hol áll a feje!
Romy például rohan a reptérre, mert Franciaországban várja a pasija, hogy ott ünnepeljenek. De mi lesz, ha a hóvihar miatt nem száll fel gép?
Ginny és Ben karácsonyra időzítették a nászútjukat. Egy romantikus vendégházban szeretnék tölteni ünnepeket, a szállásról azonban kiderül, hogy van vele egy kis gond...
Fenelláékhoz megérkeznek a barátai, akik ikerbabáik mellett egy francia fiút is magukkal hoznak. S hogy még nagyobb legyen a káosz, Fenella férjének szülei is bejelentkeznek...
Stella az apjától örökölt erdei házban karácsonyozik. S bár az eredeti tervek szerint egyedül lett volna, váratlanul társaságot kap...
A barátság kötelez, vallja Jo, és rááll, hogy a barátnője sznob munkaadójának és vendégeinek megfőzi és feltálalja az ünnepi ebédet, de úgy, hogy ne vegyék észre a személycserét...
Ellának hivatása, hogy szebbé tegye mások karácsonyát, de nincs mindig könnyű helyzetben. Vajon boldogul a mogorva nagybácsival és a nála karácsonyozó rokongyerekekkel is?
Hat szívmelengető és humoros történet, amellyel a nagy rohanásban is könnyedén hangolódhatunk rá az ünnepekre.
Vypredané
12,67 €
Gondolkodj úgy, mint egy szerzetes
"Segítek újraformálni az életedet, hogy tudatosan, a célodra koncentrálva és önbizalommal telve tudd meghozni a döntéseidet."
Jay Shetty napjaink egyik legismertebb, legnépszerűbb motivációs trénere. Sikerének kulcsa, hogy gazdag élettapasztalatát és időtlen bölcsességét, tudását, amelyet hindu szerzetesként sajátított el, olyan friss és gyakorlatias formában tudja átadni, amely révén mindannyiunk számára elérhetővé teszi a letisztult, mélyebb értelemmel teli életet.
Shetty útmutatásai alapján felszabadíthatjuk a bennünk rejlő energiát és erőt, túlléphetünk rossz beidegződéseinken, negatív gondolatainkon, szorongásainkon, és eljuthatunk a lelki békének és tudatosságnak arra a szintjére, ahová valamennyien vágyakozunk.
A Gondolkodj úgy, mint egy szerzetes utazásra hív bennünket önmagunk legbensőbb berkeibe, hogy felgyorsult, ingerekkel túlterhelt, stresszes világunk ellenére képesek legyünk megtalálni a boldogságot és nyugalmat.
Vypredané
12,67 €
Ahol a folyami rákok énekelnek - kemény kötés
„Titkot legjobban a kagylóhéjak tudnak tartani.”
Delia Owens regénye Észak-Karolina ritkán lakott, mocsaras partvidékén játszódik az 1950-es és ’60-as években. A történet főhőse a lápvidéken sorsára hagyott kislány, Kya Clark, aki az évek során elszigeteltségében önellátásra rendezkedik be, s alig érintkezik a környékbeliekkel.
Az első szerelem azonban Kya életét is felforgatja: a közeli kisvárosban élő Tate megtanítja olvasni, és ő az, akivel a lány osztozni tud a természet és a költészet szeretetében is. Ám nem Tate az egyetlen, aki érdeklődik a különleges, magának való lány iránt…
Egy rejtélyes gyilkosságot követően a helyi közösség felbolydul, és a gyanú hamarosan a mocsárban magányosan élő „Lápi Lányra” terelődik.
Az Ahol a folyami rákok énekelnek egyszerre fordulatos krimi, érzékeny fejlődésregény, valamint a vadon és az emberi lélek lenyűgöző természetrajza.
DELIA OWENS 1949-ben született az egyesült államokbeli Georgiában. Jelenleg Idahóban él. Eredeti foglalkozása zoológus. Férjével, Mark Owensszel közösen három dokumentumkönyvet jegyeznek, amelyek afrikai kutatásaikat örökítik meg naplószerűen. Természettudományos írásaiért megkapta a John Burroughs-díjat. Publikált többek között a Nature-ben és az African Journal of Ecologyban is.
Az Ahol a folyami rákok énekelnek az első regénye. A kötetet harminckilenc nyelvre fordították le, s hosszú ideig vezette a New York Times, valamint az Amazon sikerlistáját is. Néhány hónap alatt több mint kétmillió példány kelt el belőle, Reese Witherspoon pedig beválogatta könyvklubjának ajánlott olvasmányai közé, sőt: a színésznő produkciós cége filmet készít a történetből.
Vypredané
16,90 €
Apró csontok
Az anyák hazugságaiért a gyerekeik halállal fizettek.
Isabel Gallaghert holtan találja az édesanyja a gyerekszoba padlóján. A fiatal anyát kegyetlenül meggyilkolták, és egy régimódi borotvapengét nyomtak a kezébe. Ki akarhatta bántani ezt az ártatlan családot?
Lottie Parker tudja, hogy kimerítő nyomozás vár rá.
Még aznap kap egy hívást. Egy másik fiatal anya, Joyce Breslin eltűnt, és négyéves kisfiát elrabolták az óvodából. Amikor egy véres borotvapengét találnak Joyce-ék házában, Lottie biztos benne, hogy ez az ügy kapcsolatban van Isabel halálával.
Lottie versenyt fut az idővel: mielőbb meg kell találnia a gyereket, ezért mindent bevet, hogy feltérképezze Isabel és Joyce múltját. Kiderül, hogy a két nő titokban találkozott, de vajon miért?
Egy szeles hegyoldalban előkerül néhány apró csont, nyilvánvaló, hogy egy gyermek maradványai. Úgy tűnik, a könyörtelen gyilkos semmitől sem riad vissza...
Patricia Gibney nyomozós sorozatának következő része ismét egy megrázó történetet mesél el. Az izgalmas és váratlan fordulatokban bővelkedő thrillert Daniel Cole és Karin Slaughter olvasói is élvezni fogják.
Vypredané
12,67 €















