Libri Könyvkiadó strana 81 z 128

vydavateľstvo

Kedvenc nővér


Amikor két, egymással a végsőkig versengő nővér bekerül egy valóságshowba, az egyikük hasznot húz belőle, a másik pedig nem éri meg a forgatás végét. A Goal Diggers - A siker amazonjai című, fiatal és sikeres vállalkozónők életét bemutató népszerű tévéműsor producerei fordulatos, intrikákban, szövetségekben, valamint árulásokban gazdag negyedik évadra számítanak. Ezek a hozzávalók, illetve a kamerák előtti és mögötti cicaharcok repítették a műsort a nézettségi listák élére, és tették közismertté a szereplők nevét. De senki sem sejtette, hogy az örök kedvenc, Brett holtan végzi, és azt sem, hogy ennyi szereplőtársának volt indítéka meggyilkolni őt. És Kelly sem ártatlan...
Vypredané
12,90 €

Tanger titkai


A legfontosabb történetek épp azzal kezdődnek, hogy megpróbáljuk örökre elfelejteni őket. Az 1950-es évek közepén Alice Shipley újdonsült férjével az egzotikus Tangerbe költözik. Alice a múlt elől menekül, ám egy nap váratlanul beállít hozzá régi barátnője, Lucy. Kollégiumi szobatársakként egykor elválaszthatatlanok voltak, de már jó ideje nem beszéltek egymással. Lucy szeretné helyreállítani a régi jó viszonyt. Alice akár örülhetne is ennek, hiszen magányosnak érzi magát és képtelen hozzászokni a marokkói életformához, Lucy pedig - aki mindig is vakmerő és független volt - segít neki, hogy az végre ki merjen lépni a lakásból, és felfedezze a várost, ahol él. Alice azonban hamarosan ugyanazt éli át Lucyvel kapcsolatban, amit diákkorukban: úgy érzi, Lucy minden mozdulatát ellenőrzi, és szinte megfojtja a szeretetével. Alice férje, John ráadásul váratlanul eltűnik, és Alice lassan mindenben kételkedni kezd: kapcsolatában a titokzatos barátnővel, döntésében, amelynek következtében Tangerbe költözött, s még a tulajdon ép eszében is... "Meleg van, hamarosan itt a nyár. A nap már leszállni készül, az égbolt különös, mandarinszínt ölt, közeleg a vihar. Ilyenkor, ha lehunyom a szemem, és beszívom a forró, sűrű, szinte fenyegető levegőt, újra érzem Tanger illatát. Lágy illat ez, mint a sütőkemence melege, de nem füstös, inkább a pillecukoréra hasonlít, csak nem olyan édeskés, mint az. Sokféle fűszer keveredik benne, akadnak ismerősek, mint a fahéj, szegfűszeg vagy a kardamom, de bújik benne valami tökéletesen ismeretlen aroma is. Megnyugtató ez az illat, mint egy gyermekkori emlék, ami körülölel, bepólyál, és az eljövendő boldogság ígéretével kecsegtet. Mindez persze ámítás. Mert a megnyugtató illat fátyla alatt legyek donganak, csótányok surrannak, éhes macskák kísérik rút tekintetükkel minden mozdulatodat." "Olyan ez a könyv, mintha Donna Tartt, Gillian Flynn és Patricia Highsmith közösen írtak volna forgatókönyvet Hitchcock számára. Lélegzetelállítóan izgalmas, és sűrű atmoszférája van." Joyce Carol Oates
Vypredané
11,93 €

Wabi Sabi - Útmutató a belső békéhez


A wabi sabi a japán esztétika egyik irányzata, amely segít, hogy megtaláljuk a szépséget a tökéletlenségben, és értékeljük az egyszerűséget, illetve a természetességet. A zenben gyökerező wabi sabi bölcsessége különösen fontos a modern korban, amikor folyamatosan keressük az élet anyagi világon túlmutató értelmét és belső békénket. A wabi sabi a maga évezredes bölcsességével segít lelassítani, és megmutatja, hogyan kapcsolódhatunk újra a természethez. Legyen szó az évszakok váltakozásban való gyönyörködésről, a hívogató otthon megteremtéséről vagy akár a méltósággal teli öregedésről, ez az ősi japán megközelítés és a könyvben található gyakorlati tanácsok segítenek, hogy tökéletesen tökéletlen életünk örömteli és tartalmas legyen. Beth Kempton a japán kultúra nagy tisztelője és követője. Japán szakot végzett az egyetemen, s második otthonaként tekint Japánra. Volt műsora a japán televízióban, és rendszeresen publikál a keleti filozófiákról. Online is népszerű workshopjainak köszönhetően emberek ezreinek segített rájönni, mi az, ami valóban inspirálja őket, és hogyan élhetnek kreatívabb és teljesebb életet.
Vypredané
11,93 €

Közös titkaink


,,A régi szerelemhez semmi sem fogható. ,,Az év egyik legjobb könyve Financial Times Lorena Hickok 1932-ben ismeri meg Eleanor Roosveltet a későbbi elnök, Franklin Roosevelt elnöki kampánya során. Lorena szegény sorban nőtt fel Dél-Dakotában, ám később korának legelismertebb újságírónője lett Amerikában. Hick, ahogy a barátai hívják, először nem rajong az idealista és előkelő Eleanorért, ám ahogy egyre jobban megismeri, mégis szoros kapcsolat alakul ki közöttük, s a barátságuk végül szerelemmé mélyül. Lorena invitálására Hick is a Fehér Házba költözik mint a fist lady legjobb barátja. Valódi státusza éppen úgy nyílt titok, mint az, hogy a felesége mellett Franklin Rooselvelt is szeretőket tart. Az éles eszű, független és erős Hick egyszerre csodálja az elnököt, miközben egyik legnagyobb riválisa is. Versengés és önfeláldozás, szeretet és árulás, gyengédség és kíméletlen harc - Amy Bloom regénye magával ragadó képet fest szenvedélyről, politikáról és a Fehér Ház kulisszatitkairól. ,,Eleanornak nincsenek előttem titkai. Ha a teljes őszinteség az igaz szerelem jele, akkor engem úgy szerettek, ahogyan senkit. ,,Amy Bloom hihetetlen erővel kelti életre a történelmi szereplők ismeretlen oldalát. Lélegzetelállító mű.
Vypredané
12,90 €

A svéd módszer


Szorongás helyett boldogság Tévhitek helyett tények Leendő szülőként mindenki a legjobbat szeretné a gyerekének. A várandósság ideje alatt azonban nem könnyű eligazodni az információk áradatában. Az egymásnak ellentmondó tanácsok közül vajon mit érdemes megfogadni? A svéd módszer című kézikönyv azt mutatja meg, hogy a svédek mit gondolnak a babavárásról és a csecsemőgondozásról. Svédország évtizedek óta a világ legboldogabb országainak egyike. Lehet, hogy mindennek ahhoz is köze van, ahogy a gyerekvállaláshoz és a gyerekneveléshez állnak? Vajon a különböző családmodellek elfogadása, az ítélkezésmentes hozzáállás, az egyéni szuverenitás megőrzése is segíthet elérni a boldogságot? A szerzők a megengedő, svéd életszemléletet tükröző útmutatásaik mellett sorra veszik azokat a témákat is, amelyek a várandósság és a baba első éve során felmerülhetnek, és szakmailag megalapozott tanácsaikkal segítenek eligazodni a rengeteg felmerülő kérdésben. A tartalomból felkészülés a babavárásra • a szülői teendők megosztása • vizsgálatok a terhesség ideje alatt • lehetséges komplikációk • a szülés • hitek és tévhitek a szoptatás körül • párkapcsolati nehézségek és megoldásuk • hozzátáplálás • mit tegyünk, ha rossz alvó vagy evő a baba • csecsemőkori betegségek, védőoltások Dr. Agnes Wold bakteriológus és immunológus, aki fáradhatatlanul küzd a nők egészségével kapcsolatos mítoszok és tévhitek ellen. Ismeretterjesztő munkájáért Svédországban „Az év nője” címre is jelölték. Dr. Cecilia Chrapkowska Svédország legnépszerűbb gyermekneveléssel foglalkozó blogjának szerzője, orvosként pedig a védőoltásokkal kapcsolatban végez kutatásokat
Vypredané
12,90 €

Kommunista kiskirályok


Hogyanéltek a kommunista vezetők a hétköznapokban, mik voltak a legfontosabb kiváltságaik? Miképp jutottak luxuslakáshoz, hogyan zajlottak a hírhedt vadászatok? Valóban elkártyázták a helyi hatalmasságok a mezőtúri téeszt? Mennyi pénz volt a hortobágyi libáztatásban? Volt-e gátja akorban a visszaéléseknek, a korrupciónak, és követte-e a bűnt olykor büntetés is? A kötet írásai a kommunista korszak politikusainak életvitelét, hatalmi túlkapásait elemzik, miközben megdöbbentő képeket villantanak fel a közelmúltból és a kommunista kiskirályok mindennapjairól: fényűző villák, féktelen italozások, színlelt szerződések, strómanok, gyarapodó magánvagyonok... A könyv történész és levéltáros szerzői e történetek kapcsán elemzik a korszak hatalmi viszonyait, társadalmát, és általánosabb kérdéseket is megfogalmaznak a hatalom természetéről. Kutatásaik korábban eltitkolt, mindmáig ismeretlen eseteket tárnak elénk a diktatúra mindennapjaiból.
Vypredané
12,90 €

A kutya - Az ember legjobb barátjának története


"A kutyákról szóló könyvek egy része még ma is régi hiedelmekkel van teli, egy másik részük ugyanakkor tudományos kísérletekkel igyekszik bizonyítani, hogy a kutyák "szőrös gyerekek". A kutya című, átfogó kézikönyv természetesnek veszi a kutyaetológia eredményeit, egyúttal mellőzi a sokszor fárasztó tudományos hátteret. Melegen ajánlom minden kutyabarát olvasónak." Csányi Vilmos Gyönyörű fotókkal illusztrált, információban gazdag enciklopédia Evolúció és ökológia Anatómia és élettan Viselkedés és társas kapcsolatok Érzékelés, gondolkodás és személyiség Kutyák és emberek Kutyafajták tudástára Miklósi Ádám akadémikus az Eötvös Loránd Tudományegyetem Etológia Tanszékének vezetője, illetve a tanszéken működő Családi Kutya Program társalapítója és vezetője. Szerzőtársai, Faragó Tamás, Claudia Fugazza, Gácsi Márta, Kubinyi Enikő, Pongrácz Péter és Topál József a kutyák viselkedésének kutatói és a Családi Kutya Program munkatársai.
Vypredané
19,35 €

Öngyilkos királyok - Wild Cards 20.


A világ szíve vérzik. Az Afrikai Nép Paradicsoma háborúba kezdett a Kalifátussal, Szudán sírkamrává változott, a nagyhatalmak pedig nem tesznek semmit. Egymás után vállalnak szerepet ebben a játszmában az ászok, persze mind más és más okból... A Fekete Lap vírus 1946-ban a fertőzöttek 90 százalékával végzett a világban, a túlélők azonban különleges képességeket kaptak. Ők az ászok, mint Buborék, aki bármilyen mennyiségű energiát képes elnyelni és Bugsy, aki darázsrajjá tudja változtatni a testét, vagy Duplaspirál, az alakváltó, teleportáló orgyilkos. Vagy ott van Radikális, a legerősebb, legsokoldalúbb ász, aki tud repülni, természetfeletti ereje van, de legfontosabb képessége: a megingathatatlan hite. Megtalálta a módját, hogy még több ászt állítson az Afrikai Nép Paradicsoma mellé. Sokkal több ászt. És itt kezdődnek a problémák... George R. R. Martin és írótársainak fantasztikus világából az Universal Cable Production készít tv-sorozatot.
Vypredané
12,90 €

Lakoma 3.


A lakoma folytatódik - a Földközi-tenger keleti medencéje és Olaszország után Váncsa István ezúttal a francia konyha rejtelmeibe vezeti be az olvasót. A Lakoma - A francia konyha legfinomabb ételeiből ugyanakkor nem pusztán szakácskönyv: életszemlélet inkább, az emberi szellem lenyomata a gasztronómián keresztül. Gondolatgazdag, akár egy filozófiai mű, és bár elmélkedéssel még senki nem lakott jól, Váncsa bebizonyítja, hogy a gondolat lehet az étel fűszere.  Hogyan működik egy vándorpiac? Mi az előétel jelentősége? Miért fontos csalánleves? Az esszék olvasása egyfajta meditáció a főzés gyakorlata előtt, hiszen az ételnek is más íze lesz, ha tudjuk, mi formálta olyanná, amilyen.
Predaj skončil
10,96 €

Ahol a folyami rákok énekelnek


„Titkot legjobban a kagylóhéjak tudnak tartani.” Delia Owens regénye Észak-Karolina ritkán lakott, mocsaras partvidékén játszódik az 1950-es és ’60-as években. A történet főhőse a lápvidéken sorsára hagyott kislány, Kya Clark, aki az évek során elszigeteltségében önellátásra rendezkedik be, s alig érintkezik a környékbeliekkel. Az első szerelem azonban Kya életét is felforgatja: a közeli kisvárosban élő Tate megtanítja olvasni, és ő az, akivel a lány osztozni tud a természet és a költészet szeretetében is. Ám nem Tate az egyetlen, aki érdeklődik a különleges, magának való lány iránt… Egy rejtélyes gyilkosságot követően a helyi közösség felbolydul, és a gyanú hamarosan a mocsárban magányosan élő „Lápi Lányra” terelődik. Az Ahol a folyami rákok énekelnek egyszerre fordulatos krimi, érzékeny fejlődésregény, valamint a vadon és az emberi lélek lenyűgöző természetrajza. DELIA OWENS 1949-ben született az egyesült államokbeli Georgiában. Jelenleg Idahóban él. Eredeti foglalkozása zoológus. Férjével, Mark Owensszel közösen három dokumentumkönyvet jegyeznek, amelyek afrikai kutatásaikat örökítik meg naplószerűen. Természettudományos írásaiért megkapta a John Burroughs-díjat. Publikált többek között a Nature-ben és az African Journal of Ecologyban is. Az Ahol a folyami rákok énekelnek az első regénye. A kötetet harminckilenc nyelvre fordították le, s hosszú ideig vezette a New York Times, valamint az Amazon sikerlistáját is. Néhány hónap alatt több mint kétmillió példány kelt el belőle, Reese Witherspoon pedig beválogatta könyvklubjának ajánlott olvasmányai közé, sőt: a színésznő produkciós cége filmet készít a történetből.
Predaj skončil
7,30 €

Lacná kniha A döntés (-90%)


Dr. Edith Eva Eger tizenhat éves volt, amikor a nácik megérkeztek magyarországi szülővárosába, Kassára, és családjával együtt Auschwitzba hurcolták. Szüleit a hírhedt náci orvos, Joseph Mengele küldte gázkamrába, aki később arra kérte Edithet, hogy táncolja el a Kék Duna keringőt - jutalmul egy vekni kenyeret kapott. Edith a nővérével együtt túlélte a borzalmakat, és úgy döntött, megbocsát fogva tartóinak, és mindennap élvezi az életet. Évekkel a kiszabadulását követően egyetemre ment és pszichológusnak tanult, ma pedig többek között bántalmazott nőknek, poszttraumás stresszel, függőséggel vagy gyásszal küszködőknek segít. A döntés egyszerre memoár és útmutató, melynek célja, hogy mindannyiunknak segítsen kiszabadulni saját elménk börtönéből. Dr. Eger műve reményt és lehetőséget ad mindazoknak, akik meg akarnak szabadulni a fájdalomtól és a szenvedéstől. Akár rossz házasság, mérgező család vagy gyűlölt munkahely börtönében sínylődnek, akár önmagukat korlátozó hiedelmek szögesdrótja tartja őket fogva a saját elméjükben, ez a könyv arra tanít, hogy a körülményektől függetlenül dönthetünk úgy, hogy az örömöt és a szabadságot választjuk.
Vypredané
1,29 € 12,90€

dostupné aj ako:

A képlet - A siker egyetemes törvényei


Álltál már értetlenül egy Oscar-díj vagy egy világhírű festmény sikere előtt? Elgondolkodtál már azon, miért ismeri mindenki Einstein nevét, miközben a relativitás elméletét nagyon kevesen értik? Előfordult már veled is, hogy a legidegesítőbb kollégádat léptették elő? A neves hálózatkutató, Barabási Albert-László legújabb könyvében a reáltudományok előtt eddig ismeretlen, sőt kifejezetten gyanúsnak mondható területtel foglalkozik. Kutatócsoportjával a matematika nyelvén írja le azt a rejtélyes és sokszor érthetetlennek tűnő jelenséget, amit sikernek nevezünk. Barabási meg akarja fosztani a sikert a titokzatosságától, és tudományos magyarázatokat keres azokra a folyamatokra, amelyek kiváltják és táplálják a sikert. A képlet közérthetően, szórakoztató stílusban, tanulságos példákon keresztül, de érvekkel és adatokkal alátámasztva tárja fel a siker univerzális törvényeit. Komoly segítséget nyújthat bárkinek, aki tudni szeretné, milyen viselkedési mintázatok és véletlenek határozzák meg a sikert, mi múlik rajtunk, és melyek azok a tényezők, amelyeket nem befolyásolhatunk.
Vypredané
11,29 €

Apád előtt ne vetkőzz


Miskolc, 1920-as évek. A nyolcéves Károly és a négyéves Anna szüleit szinte egyszerre viszi el a spanyolnátha, a gyerekek pedig árvaházba kerülnek. Rideg és szeretetnélküli apácák gondoskodnak róluk, a fiúk között pedig farkastörvények uralkodnak: aki erősebb, az éjszaka leple alatt bármit megtehet a többiekkel. A testvérpárt néhány év múlva nevelőszülők veszik magukhoz, de vajon képesek-e elfelejteni mindazt, ami az árvaházban történt velük? Hatvan évvel később, szintén Miskolcon az ötéves Eszter elhidegül imádott édesapjától, miután anyja figyelmezteti, hogy vigyázzon vele. A kislány csak nagyapjára, Tatusra számíthat, aki mindennél jobban szereti unokáját, s akiben Eszter mindenki másnál jobban bízik. Péterfy-Novák Éva új regényében megrázó kérdéseket tesz fel: mi lesz egy megnyomorított gyermekből? Hogyan válik szörnyeteggé egy felnőtt? És vajon meg lehet-e törni a generációkon átívelő családi mintákat?
Predaj skončil
5,48 € 6,45€

A döntés


Dr. Edith Eva Eger tizenhat éves volt, amikor a nácik megérkeztek magyarországi szülővárosába, Kassára, és családjával együtt Auschwitzba hurcolták. Szüleit a hírhedt náci orvos, Joseph Mengele küldte gázkamrába, aki később arra kérte Edithet, hogy táncolja el a Kék Duna keringőt - jutalmul egy vekni kenyeret kapott. Edith a nővérével együtt túlélte a borzalmakat, és úgy döntött, megbocsát fogva tartóinak, és mindennap élvezi az életet. Évekkel a kiszabadulását követően egyetemre ment és pszichológusnak tanult, ma pedig többek között bántalmazott nőknek, poszttraumás stresszel, függőséggel vagy gyásszal küszködőknek segít. A döntés egyszerre memoár és útmutató, melynek célja, hogy mindannyiunknak segítsen kiszabadulni saját elménk börtönéből. Dr. Eger műve reményt és lehetőséget ad mindazoknak, akik meg akarnak szabadulni a fájdalomtól és a szenvedéstől. Akár rossz házasság, mérgező család vagy gyűlölt munkahely börtönében sínylődnek, akár önmagukat korlátozó hiedelmek szögesdrótja tartja őket fogva a saját elméjükben, ez a könyv arra tanít, hogy a körülményektől függetlenül dönthetünk úgy, hogy az örömöt és a szabadságot választjuk.
Vypredané
12,90 €

Konyhakert a lakásban


Szeretnél növényeket termeszteni, de nincs kerted? Semmi gond! A Konyhakert a lakásban bemutatja, hogyan termeszthetünk ízletes és csodaszép zöldségeket, gyümölcsöket és fűszernövényeket - a saját otthonunkban. Hogyan használhatjuk ki legjobban a teret és a fényeket Milyen növényt termesszünk, és hogyan gondozzuk őket Beltéri növénydekorációs ötletek és kompozíciók Az áttekinthető ábrák és a részletes útmutatók segítségével könnyedén nevelhetünk otthon epret, csilipaprikát vagy akár narancsfát is. A felfüggesztett befőttesüvegekben pompázó fűszerektől a muffintartóban zöldellő vízitormáig a könyvben bemutatott kompozíciók legalább annyira finomak, mint amennyire szépek. A saját lakásunkban kialakított konyhakertnek köszönhetően egész évben friss és biztonságos forrásból származó zöldségeket, gyümölcsöket és fűszernövényeket ehetünk.
Vypredané
19,35 €
  • 5 /5

A művészi rajz kézikönyve


A művészi rajz kézikönyve – Tájkép, csendélet, portré készítése ceruzával, szénnel, tollal és pasztellel
Vypredané
20,96 €