Lucidus Kiadó

Luigi Ferninando Marsili (1658-1730) a 17-18. századi enciklopédista típusú polihisztorok egyik legjelentősebb képviselője. Kisebb-nagyobb megszakításokkal húsz évet töltött Magyarország, Erdély, Havasföld és Moldva területén. Fő műveit itt, vagy err ől a térségről írta. A könyvben a szerző azt igyekszik bebizonyítani, hogy a Kárpát-medence földrajzi, történelmi, biológiai, néprajzi, növény-és ásványtani feltárásával Marsili valójában a Habsburg Birodalom expanziós törekvéseit szolgálat; de ugyan akkor a korabeli két nagyhatalom (a Habsburg és az Oszmán Birodalom), azaz két világrész (a keresztény nyugati és a mohamedán keleti) közti együttműködés lehetőségeit felvázolta.

A tanulmánykötet központi alakja: Janus Pannonius, Galeotto Marzio, Antonio Bonfini, Zsámboky János, Heltai Gáspár, Zrínyi Miklós, illetve mellettük Mátyás és Beatrix kultúraalakító munkásságát elemzi úgy, hogy következtetései révén e személyiségek sok tekintetben más megvilágításba kerülnek, mint a korábbi szakirodalomban. A kötetben közölt tanulmányok 1969 és 1995 között készültek.

Az eredetileg 1941-ben megjelent nagyszabású munka ma is jó szolgálatot tesz a szláv szomszédság jobb megértése érdekében. Annál inkább, mert a szláv világ alapkérdései közül bennünket, magyarokat a pánszlávizmus eszmetörténeti rejtélye foglalkoztat talán leginkább.

Az olvasó kezébe most kerülő monográfia a négy visegrádi állam (Cseh Köztársaság, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) 1989 utáni alkotmányos fejlődésével foglalkozik, legalábbis annak államszervezeti részével. Miután az államszervezet egy nagyon szerteágazó fogalom, a jelen publikáció az államszervezeti felépítésnek csak egy szeletére koncentrál. Ez a szelet viszont a modern nyugati típusú hatalommegosztás szempontjából talán a legfontosabb - azaz az államfő, a parlament és a kormány közötti kapcsolatrendszeréről lesz itt szó. A publikáció az egyes közép-európai államhatalmi szerveket a maguk történetiségében szeretné bemutatni, legalábbis, ami a 20. századi alkotmányos és demokratikus fejlődést illeti. Ez különösen igaz az államfői poszt és a parlamentek esetében. Az egyes nagy fejezetek nemcsak az alkotmányokba foglalt írott szabályokra fókuszálnak, hanem a közjogi rendszer gyakorlati működése során felmerült problémákra és azok alkotmánybírósági feloldására is. Szintén fontosak azok az íratlan konvenciók, amelyek az elmúlt negyedszázadban kialakultak az egyes közép-európai államokban. A monográfia nem feledkezik meg a terminológiai kérdésekről és a szimbolikus elemekről sem, főleg ami az egyes közhatalmi szervek - így különösen az államfő és törvényhozás - szimbolikus jelentőségét illeti.

A könyv, amelyet az olvasó a kezében tart, Magyarország demográfiájának két központi témájával foglalkozik, a népességfogyás és vándorlás kérdésével (amelyek egyébként Európa-szerte jellemző folyamatok). A szerző, Tóth Pál Péter, az ország egyik prominens demográfusa, mostani munkájában különböző szempontok szerint vizsgálja e két folyamatot, és bemutatja ezek egymást erősítő hatását.