Park Kiadó strana 46 z 46

A Brunelleschi kupolája és a Párisz ítélete szerzőjétől „Ülni Niccoli hófehér abrosszal leterített étkezőasztalánál, enni a porcelántányérokból, inni a kristálypoharakból és hallgatni, amint a mester Brunelleschiről mesél, vagy a többi vacsoravendéggel vitatkozik arról, hogy Platón volt-e a nagyobb filozófus vagy Arisztotelész, aztán gyönyörűséggel lapozgatni vendéglátójuk társaságában a könyvtár kincseit – az ifjú Vespasiano kétségkívül felismerte, hogy alig egy-két év leforgása alatt valóban istenáldotta, ragyogó elmék társaságába sikerült keverednie. Ez volt – sóhajtott fel jóval később – az aranykor.” Ha a firenzei reneszánszra gondolunk, szépséges freskók és szobrok, lenyűgöző épületek, bámulatos ötvösművészeti remekek jutnak eszünkbe. Pedig legalább ennyire gazdag és értékes volt a kéziratokkal foglalatoskodók világa: a kéziratvadászoké, írnokoké, másolóké, tudósoké és könyvkereskedőké. Jórészt nekik köszönhető, hogy az ókori és középkori irodalom nagy alkotásai –Platón, Livius, Cicero vagy Boccaccio művei – fennmaradtak. A 15. századi Firenzében a Könyvkereskedők utcájának jól ismert alakja volt a művelt és szakmáját szenvedéllyel űző könyvkereskedő, Vespasiano da Bisticci. Tehetős és magas rangú megbízói – a Mediciek, a Sforzák, Federico da Montefeltro vagy II. Pál pápa – megrendelésére már-már műalkotásszámba menő kéziratos könyveket készíttetett, melyeken korának legkiválóbb másolói és illuminátorai dolgoztak. Vespasianót páratlan mesterségbeli tudása, tájékozottsága és kiterjedt kapcsolatai miatt kortársai csak így emlegették: „a világ könyvkereskedőinek királya”. Csakhogy 1480 táján megjelent egy új találmány: a nyomdagép, a nyomtatott könyv, s ettől kezdve Európa egyik leghíresebb könyvkereskedőjének komoly kihívásokkal kellett szembenéznie.

Pascale Robert-Diard elismert francia újságíró lebilincselő tárgyalótermi drámája azt vizsgálja, miért hazudott egy tizenéves áldozat a megerőszakolásáról, és hogy milyen könnyen lesz a hátrányos helyzetűekből bűnbak. A tizenöt éves Lisa átlagos kamasz, aki sütkérezik a fiúk és a férfiak újdonsült figyelmében. Amikor viselkedése hirtelen megváltozik, tanárai aggódni kezdenek, átmeneti hangulatingadozásnál többre gondolnak. A lány végül elmondja, hogy többször is bántalmazták, és a gyanú egy Marco nevű fiatal férfira terelődik, aki néhány hónapig Liza szüleinek házában dolgozott. A szegény családból származó, erőszakos, alkalmi munkákból tengődő, egyedülálló férfit habozás nélkül tíz év börtönre ítélik. Mindenki elintézettnek tekinti az ügyet, és továbblép, a húszéves Lisát azonban bűntudat gyötri. A fellebbviteli tárgyalás előtt új ügyvédet keres egy nő személyében. Alice Keridreux elvállalja az ügyet, és karrierje legkockázatosabb tárgyalása elé néz: egy hazug áldozatot kell védenie. A #metoo-mozgalom és az osztályok közötti egyenlőtlenségek metszéspontjában játszódó regény egy Harper Lee és Georges Simenon nyomdokain haladó bírósági próza, egy szokatlan szembenézés felkavaró története. Pascale Robert-Diard (1961) politikai újságíróként került a Le Monde-hoz, bírósági tárgyalások százairól tudósított, 2002 óta a jogi rovat vezetője. A kis hazug című regényét Goncourt-díjra jelölték, eddig hat nyelvre, köztük angolra is lefordították.

Ari Folman és David Polonsky arra vállalkoztak, hogy a képregény műfajának eszközeivel egészen új formába, amolyan grafikus naplóba öntik Anne Frank gondolatait, úgy, hogy szellemisége sértetlen maradjon. Egy eddig ismeretlen és érzelemdús nézőponton keresztül, már-már filmszerűen közvetítik egy kedves és nagyszájú kamasz lány hangját, aki - akárcsak kortársai a múltban, a jelenben és mindenkor - megértésre, törődésre, szerelemre és szabadságra vágyik, arra, hogy fölfedezhesse a világot, ahelyett hogy börtönéből lopva körbepillantson. "Remélem, előtted minden titkom feltárhatom, ahogy még senki másnak, és azt is, hogy sok mindenben segítségemre leszel" - jegyzi fel Anne Frank 1942. június 12-én naplójába, melyet tizenharmadik születésnapjára kapott ajándékba. Kezdetben csak a mindennapi eseményeket rögzíti, de később elhatározza, hogy naplójegyzetei alapján regényt ír a megszállásról. Terve sajnos nem valósul meg, mert alig tizenhat éves, amikor meghal a bergen-belseni koncentrációs táborban. Ám naplója, mely egy érzékeny lány bezártságában is szenvedélyes életszeretetéről tanúskodik, a világirodalom egyik gyöngyszeme. Milliók olvassák a világ több mint hatvan nyelvén, színházban is bemutatták, és filmet is forgattak belőle. Ari Folman 1962-ben született Haifában, szülei holokauszt-túlélők. 2008-ban rendezte meg a Libanoni keringő című animációs filmet, melyet számos nemzetközi fesztiválon díjaztak és Oscar-díjra is jelöltek. A film egy, az 1982-es libanoni háború idején az izraeli hadseregben szolgáló katona emlékei alapján készült. A futurológiai kongresszus című filmjét 2013-ban mutatták be Cannes-ban, és Európai Filmdíjra is jelölték. David Polonsky izraeli illusztrátor 1973-ban született Kijevben. A Libanoni keringő című animációs film művészeti vezetője. Jeruzsálemben és Tel-Avivban tanít.

A Koppenhága-trilógiát 2021-ben a The New York Times az év legjobb könyvei közé sorolta. Tove Ditlevsen írásai reneszánszukat élik. Koppenhága-trilógia című memoárjában, amely az 1960-as és 70-es évek fordulóján látott napvilágot, fájdalmas őszinteséggel tárja az olvasó elé legszemélyesebb élményeit, élete legintimebb történéseit. Mesél koppenhágai gyerekkoráról, fiatalságáról, íróvá válásáról, házasságairól és függőségéről. A trilógia harmadik kötete, a Függés a női lélek belső világába kalauzol el, kendőzetlen nyerseséggel beszél a női-férfi kapcsolatok útvesztőjéről, a kábítószer-függőségről és a leszokás felé vezető út pokláról. "Ha fölemelem a fejem, fáj a nyakam, de ha leteszem a párnára, megindulnak felém a falak, egyre közelebb jönnek, és elfogy a levegő a kis szobában. Ha leteszem a fejem, állatok nyüzsögnek a takarómon, apró, undorító, csótányszerű bogarak ezrével, a testemen mászkálnak, bekúsznak az orromba, a számba, a fülembe. Ugyanez történik, ha egy pillanatra becsukom a szemem, az állatkák ellepnek, nem lehet megállítani őket. Sikítani akarok, de nem tudom kinyitni a szám. Különben is, lassan kénytelen vagyok belátni, hogy nincs értelme sikítani. Senki sem reagál, senki sem jön oda hozzám." "Annyi fölösleges szenvedést okoztam neki, és soha nem fogja megérteni, hogy miért."

Alba Donati olaszországi könyvkiadóként mozgalmas életet élt - élvezte a nyüzsgést, a neves nemzetközi szerzők társaságát -, mégis készen állt a változtatásra. Egy nap úgy döntött, visszatér Lucignanába, szülőfalujába a toszkán hegyekben, és nyit egy kis könyvesboltot. Nem tűnt valószínűnek, hogy Alba boltja sikeres lesz, mégis hamarosan elterjedt a híre nemcsak a környékbeli könyvbarátok között, de szerte Olaszországban. Miután túlélt egy tűzesetet és egy világjárványt, népszerűsége nőttön-nőtt. Elkötelezett olvasók érkeznek távoli vidékekről nézelődni, meginni egy csésze teát abban a biztos tudatban, hogy Alba megtalálja a számukra legmegfelelőbb olvasmányt. A naplóbejegyzések formájában megírt, inspiráló történet az olvasást, az olvasókat és a könyveseket ünnepli - az irodalmi világ meg nem énekelt hőseit. Alba Donati költő, könyves szakember az olasz könyvkiadásban dolgozott a legjelentősebb nemzetközi szerzőkkel együttműködésben, mielőtt hazaköltözött Lucignanába, hogy nyisson egy kis könyvesboltot. A Könyvesbolt Toszkánában az első prózakötete.