Park Kiadó strana 44 z 46

"Talán ezt jelenti felnőtt nőnek lenni: nem a vérzést, ami havonta egyszer jön meg, nem a férfiak megjegyzéseit vagy a szép ruhákat. Hanem azt, hogy a szemébe nézek egy férfinak, aki azt mondja: "Az enyém vagy". És azt felelem: "Én nem vagyok senkié."" Monza, 1936. A Lambro partján két kamasz lány próbálja eltüntetni egy férfi holttestét, akinek az ingén nemzeti színű jelvény és fasiszta vesszőnyaláb díszeleg. A holttestig vezető történetet Francesca meséli el. A tizenkét éves kislány polgári családjában rendezett, unalmas életet él, legfőbb gondja, hogy szaporán lépkedjen a misére és illedelmesen viselkedjen az asztalnál. Vágyakozva figyeli a Lambro-parti vadócokat, leginkább a vezérüket, Maddalenát, aki mezítláb, felhúzott szoknyában, összekaristolt lábbal játszik a fiúkkal a sárban. Arról ábrándozik, hogy barátnők lesznek, annak ellenére, hogy a lányról azt beszélik, mindenkire szerencsétlenséget hoz, úgy is hívják: az Átkozott. Az abesszíniai háború hátterében a két lány együtt próbál eligazodni az összekuszálódott világban. Együtt küzdenek az igazságtalanság és a hatalmi visszaélések ellen, amelyek különösen a nőket sújtják. Sok minden megesik velük, mire maguk mögött hagyják a gyerekkort. Egyiküknek meg kell tanulnia bízni, másikuknak pedig önmagáért kiállni. Beatrice Salvioni első regényében két kamasz lány egymásba fonódó felnövéstörténetén keresztül mozgalmas képet fest a bontakozó olasz fasizmusról és a rezsim árnyékában boldogulni próbáló kisemberekről. Beatrice Salvioni (Monza, 1995) jártas a középkori harcművészetben, és megmászta a Monte Rosát. 2021-ben végzett az Alessandro Baricco által alapított torinói Holden Íróakadémián, és ugyanebben az évben Calvino-díjat nyert elbeszéléseivel. Az Átkozott az első regénye, 32 nyelven jelenik meg, és a közeljövőben tévésorozat is készül belőle.

"Ha hagyjuk, az erdő mindenhol gyorsan visszatér, és megerősödik. Csupán fel kellene ismernünk, hogy mi, emberek nem tudunk erdőt csinálni, legfeljebb ültetvényeket." A fák nemcsak alkalmazkodni képesek a környezetükhöz, de a magvaikban lévő örökítőanyag módosulásai révén "nevelni" is tudják az utódaikat. Továbbadják nekik a megváltozott környezeti viszonyokkal kapcsolatos tapasztalataikat, és így felkészítik őket arra, hogyan birkózzanak meg a változásokkal. Bámulatos alkalmazkodóképességüknek azonban határai vannak. A fáknak napjainkban égető szükségük van az ép közösségre, hogy párologtatással hűteni tudják magukat, és esőfelhőket hozhassanak létre. Csakhogy mindezt veszélyezteti az intenzív fakitermelés. Peter Wohlleben élesen kritizálja az erdészeti lobbi, a fakitermelő ipar és a politika önző és természetromboló döntéseit. Hangsúlyozza: nem várhatunk tovább, véget kell vetnünk a pusztításnak. Ha a fákat békében hagyjuk, képesek regenerálódni, és segíthetnek nekünk megküzdeni a klímaválsággal.

Antoine, a harminckét éves könyvkereskedő hisz abban, hogy amiről regényekben olvasni, az a való életben is megeshet. Egy nap kedvenc kávézójában megpillantja álmai asszonyát, de nem tudja, hogyan szólítsa meg. A nőhöz ekkor odalép egy másik férfi, és ezzel elillan a lehetőség. Vagy mégsem? Távozáskor az elbűvölő mosolyú nő leejt elé egy kártyát, rajta egy keresztnév, egy telefonszám és egy mondat: "Szívesen találkoznék magával." Antoine repes a boldogságtól. Aztán egy ostoba baleset miatt a telefonszám hiányossá válik, ezért Antoine őrült nyomozásba kezd. Az idő ellene dolgozik. A barátai bolondnak tartják, de ő mégse adja fel...

Maddy azon morfondírozik, hogy mit ajándékozzon régi iskolai barátjának, Peternek, aki egy nehéz válás után most költözött vissza Londonból a dél-angliai Lenbourne-be. Peternek fogalma sincs, mivel lephetné meg kamasz lányát, Chloét, akit alig ismer. Chloe valami különlegeset szeretne venni a nagymamájának, Irene-nak, aki egyedül él a város másik végében. Meglévő és leendő szerelmek, testvérek, barátok, szülők, gyerekek, akik meg akarják ajándékozni a másikat, hogy kifejezzék érzéseiket, ami az év többi napján nem is olyan könnyű. Az Ajándékok egy regény arról, hogy szeretni, örömet szerezni jó. A karácsonyi füzérként egymásba kapcsolódó történetek inspirálnak, meghatnak és vigasztalnak; arra emlékeztetnek, hogy milyen csodálatos és szomorú, nehéz és boldog, milyen különös lehet a karácsony. "Egy este a sok-sok többi este között, amikor ragyoghatunk, mosolyoghatunk, és azt mondhatjuk a világnak, de legalábbis a családunknak és a barátainknak: Itt vagyok, élek, és legalábbis ma jól érzem magam."

"Zavarba ejtő önfeltárulkozásával Ditlevsen forradalmárnak számított a maga korában, amikor még az is kérdéses volt, hogy nő egyáltalán lehet-e költő. A "Tove-láz" a 2019-es angol, majd a 2021-es amerikai kiadások nyomán csakhamar elterjedt az egész világon. - Kertész Judit fordító az 1749.hu-nak "A fiatalság önmagában is átmeneti, törékeny és mulandó állapot." Tove Ditlevsen írásai reneszánszukat élik. Koppenhága-trilógia című memoárjában, amely az 1960-as és 70-es évek fordulóján látott napvilágot, fájdalmas őszinteséggel tárja az olvasó elé legszemélyesebb élményeit, élete legintimebb történéseit. Mesél koppenhágai gyerekkoráról, fiatalságáról, íróvá válásáról, házasságairól és függőségéről. A trilógia második kötete, az Ifjúkor a költőlét felé vezető első, tapogatózó lépéseknek állít emléket, miközben a háttérben már gyülekeznek a második világháború sötét felhői. A Koppenhága-trilógiát 2021-ben a The New York Times az év legjobb könyvei közé sorolta. "Útban hazafelé bekukkantok minden babakocsiba, mert imádom nézni a kisbabákat, ahogy feltett kézzel alszanak a fodros párnahuzatokon. Szeretem nézni az embereket is, akik valamilyen kifejezést adnak az érzéseiknek. Szeretem nézni a gyermekeiket simogató anyákat, és szívesen teszek meg hosszabb utat, hogy kövessek kéz a kézben sétáló fiatal párokat, akik szemlátomást szerelmesek egymásba. Vágyakozást és boldogságot érzek ilyenkor, és valamiféle reménységet a jövőre nézve." Tove Ditlevsen (1917-1976) a 20. századi dán irodalom legeredetibb női hangja. Koppenhága munkásnegyedében, Vesterbróban nőtt fel, első költeményeit 12 évesen írta. Hosszú alkotói pályafutása során több mint harminc verseskötetet, regényt, novellát, gyerekkönyvet és memoárt írt, amelyek középpontjában a szorongás, a traumák és a lelki vívódások állnak. Írásaiban elmosódnak a határok önéletrajz és fikció között, megelőzve ezzel az autofikció olyan kortárs klasszikusait, mint Rachel Cusk és Karl Ove Knausgard. Műveit mintegy harminc nyelvre lefordították. Az első kötet, a Gyerekkor 2023 tavaszán jelent meg, a harmadik kötet, a Függés 2024. tavaszán várható.

Hogyan lett Kína a világ második legnagyobb gazdasága - a százhuszonhatodikból? Frank Dikötter Kína-szakértő megkérdőjelezi mindazt, amit eddig tudni véltünk Kína példátlan átalakulásáról. Eltekint a fegyelmezett társadalom és a növekedés felé a pártdob ütemére rendíthetetlenül menetelők mítoszától, ő az ellentmondások, az illúziók és a palotai intrikák történetét meséli el. Az épphogy megúszott katasztrófákét, az árnyékbankokét, a korrupcióellenes tisztogatásokét és a mindennapi szegénységet ellenpontozó rendkívüli állami vagyonét. Arra kérdez rá, hogy az elmúlt negyven év változásai vajon nem egy óriási piramisjátékra, egyfajta Ponzi-rendszerre épültek-e. Levéltári kutatásokra, kiadatlan emlékiratokra és interjúkra hivatkozva egyértelművé teszi: a Kommunista Párt célja soha nem a demokratikus világhoz való csatlakozás, hanem az ellenállás, végső soron a leigázás volt. "Minden értesülés megbízhatatlan, részleges vagy torz. Mivel egyetlen helyi kormányzat sem közöl pontos adatokat, nem ismerjük sem a gazdaság valódi méreteit, sem a bedőlt hitelek mértékét. A lelkiismeretes kutatónak a szókratészi paradoxon jár az eszében: "Csak azt tudom, hogy semmit sem tudok." Ami Kínát illeti, még azt sem tudjuk, hogy mit nem tudunk."

"Mi értelme van az életnek, ha nem oszthatjuk meg valakivel?" Nathan nyolcéves korában belépett a fényalagútba, amelyről a halálból visszatérők mesélnek. És azután… kapott egy második esélyt. Húsz évvel később Nathan az egyik legmenőbb ügyvéd New Yorkban. Még mindig szerelmes a feleségébe, akiért gyermekkora óta rajong, és aki nemrég elhagyta őt. A gyermekkorában történtekre már alig emlékszik. És nem tudja, hogy akik visszatértek a halálból, többé már nem ugyanazok, akik voltak. Egy túlvilági hírnök meglátogatja, és élete legnehezebb próbatétele elé állítja: meg kell értenie, miért jött vissza, hogy mi a küldetése a Földön. Guillaume Musso regénye lenyűgöző ezoterikus utazás, elsöprő szerelmi történet és fordulatos thriller is egyben. Guillaume Musso regényről regényre különleges kapcsolatot alakít ki olvasóival. Az 1974-ben Antibes-ban született szerző diákévei alatt kezdett írni. A közönség először 2004-ben, az És azután… megjelenésekor találkozhatott vele. Majd egymást érték a regények. Mára ő a legnagyobb példányszámban eladott kortárs francia író, aki tizenkét éve megszakítás nélkül vezeti a francia sikerlistát, és népszerűsége a világ minden táján töretlen. 2021-ben elnyerte a thriller és noir műfajában teljes életműért járó Raymond Chandler-díjat.

Töredékek, levelek, interjúk 1991-2016 Elena Ferrante ezúttal dolgozószobájába hívja olvasóit. Kinyitja íróasztalának fiókjait, és felkínálja annak tartalmát: regénytöredékeket, leveleket, interjúkat. Elmondja, hogy miért a rejtőzködést választotta, kiadja levelezését a könyveit megfilmesítő rendezőkkel, beszél arról, hogy miért olyan nehéz tömör és hiteles válaszokat adni olvasók és újságírók kérdéseire, miért nem szereti az interjúkat. Megosztja gondolatait az alkotói munka örömteli és küzdelmes időszakairól, kiadatlan műveiről. Érinti a pszichoanalízis, a szülőváros, az otthon, az anyaság, a feminizmus, a gyerekkori emlékek, az irodalmi elődök, az ihlet és a képzelőerő kimeríthetetlen témáit. A kötet végén összegyűjtött interjúkban újságírók, irodalmárok és olvasók kérdéseire válaszol. A több mint húsz év írói hordalékából egy szenvedélyes író arcképe bomlik ki. "A női küzdelmek, a női tényirodalom és szépirodalom nélkül nem lennék az, aki ma vagyok - ezeknek köszönhetem a felnőtté válásomat. Regényírói tapasztalataim - akár a kiadatlan, akár a kiadott műveimet tekintem - húsz év után abban a kísérletben csúcsosodtak ki, hogy a nememet érintő dilemmákhoz hiteles elbeszélői hangot találjak. Ám egy ideje egyre erősebb az érzés, hogy ha ápolni szeretnénk narratív hagyományainkat - amelyek mindannyiunkat megilletnek -, a rendelkezésünkre álló elbeszélői technikákból kell merítkeznünk. Be kell bizonyítanunk - épp azért, mert nők vagyunk -, hogy ugyanolyan tágas és életképes világokat tudunk teremteni, mint a nagy elbeszélőelődök, ha nem jobbakat. Felkészülten, a legkifinomultabb eszközökkel felszerelkezve kell leásnunk a másságunk mélységeibe. És mindeközben nem szabad feladnunk a szabadságunkat. A női elbeszélőknek - akárcsak az élet más területein - nem csupán a többi női elbeszélővel kell felvenniük a versenyt, hanem a valaha élt legtehetségesebb szerzőkkel kell megmérkőzniük. Az írónak az a dolga, hogy legjobb tudása szerint elmesélje mindazt, amit tud és érez, jót és rosszat egyaránt. Az írás a lehető legnagyobb eltökéltséget, gátlástalanságot és programszerű engedetlenséget követeli meg." Elena Ferrante az olasz irodalom egyik legnagyobb hatású szerzője, a kortárs világirodalom népszerű, rejtőzködő írója. Regényei zajos sikert aratnak, díjakat nyernek, számos nyelvre fordítják őket. Nápolyban született, ő a Tékozló szeretet, az Amikor elhagytak, a Nő a sötétben és A felnőttek hazug élete szerzője. Világhírét a Nápolyi regények (2011-2014) című regényfolyamának és az abból készült HBO-sorozatnak köszönheti. Esszékötete Véletlen találatok címen jelent meg.

Vannak pillanatok, amikor egyszerre minden megváltozik. Történik valami, és a folyó, amelyben addig lubickoltunk, hirtelen ismeretlen irányba kezd rohanni. A regény főhőse egy érzékeny és kíváncsi fiatalember, aki mindig is megelégedett a természettudományos magyarázatokkal, most mégis megválaszolhatatlan kérdések özönével találja magát szemben. A házassága válságba került, és ahogy szétnéz maga körül, látja, hogy mindenki más is válságban van: tudóstársa, Novelli, aki túl idős és öntelt ahhoz, hogy eligazodjon a #metoo utáni világban; Karol, a pap, aki váratlanul szerelmes lesz; barátja, Giulio, aki éppen elveszíti a fiát. A regényben megidézett válság mégsem csupán egy házaspár vagy egy nemzedék, hanem az általunk ismert egész világ válsága, Tasmania pedig az a vágyott hely, ahol talán megmenekülhetünk. A regény főhőse abban keresi a menekülést, a maga Tasmaniáját, hogy könyvet ír az atombombáról. Küszködve halad, de nem adja fel. Egyfajta ördögűzés ez számára - mert az apokalipszis itt van bennünk, kétségbeesett küszködésünkben és a szív ellenőrizhetetlen mozgásaiban. A langyos vizes fürdőn és a pina coladán alapuló délután négyórai kezelés működött. Újrakezdtük a szexet - ez volt az igazi ok, amiért egészen idáig eljöttünk. Aztán Lorenza hason fekve olvasni kezdett - a bugyiját sem vette vissza -, és nyugodtnak látszott. Én ismét közelíthettem hozzá szabadon, vagy ott maradhattam a közelében, hogy aláhúzogassam a Giuliótól kölcsönkapott könyv legmeggyőzőbb részeit, és így halogassam a vágyat. Hát ilyennek kellene lennie a házaséletnek - gondoltam -, mindig ilyennek: tele ezzel az érzékiséggel. Talán Lorenzának volt igaza: az apasághoz fűződő elvárásaim túlzók voltak, és az idealizálás csapdájába estem. Végtelen sok pár él gyermek nélkül, és semmi sem utal arra, hogy kevésbé lennének kiteljesedve vagy kevésbé volnának boldogok, mint a többiek. És mégis, még az ocean roomban is ott volt kettőnk között a kimerültség érzése - főleg abban, ahogy beszéltünk: mintha már az élvezet közepén is hasadék nyílt volna. A mi saját ózonlyukunk.

"Bárhol is tarts a főzés terén - akár most kezded kulináris utazásaidat, akár magasan képzett séf vagy -, a kötet fogásai inspirálni fognak, ezek a receptek ugyanis az egyszerűséget éltetik. Gondolj bele: minimális hozzávaló, minimális mosogatás, viszont bámulatos ízek. Szóval dőlj hátra, lazíts, lapozgass és inspirálódj! Olyan nélkülözhetetlen könyvet akartam írni, amely jóval élvezetesebbé teszi az életedet - az EGY a mágikus szám." (Részlet a kötet Előszavából.) Kedvenc szakácsunk, Jamie Oliver ebben a könyvében, amely magyarul a 19. a sorban, azt ígéri tehát, hogy csak egy serpenyőre van szükséged, gyors és egyszerű receptekből dolgozhatsz, amelyek eredményeként finom fogásokat alkothatsz. És keveset kell mosogatnod!

Nicolas Barreau A nő mosolya című világsikerű regénye majd egy évtizede lett a magyar olvasók kedvence, azóta még 8 könyve jelent meg a Park Kiadónál. A tízedik Fények a Szajna felett című kötete egy hamisítatlan karácsonyi történet. "Albert bácsira gondoltam, és az útravalóra, amit kaptam tőle. Két kézzel ragadom meg a boldogságot, nem szalasztom el a sorsdöntő pillanatot. És a sorsdöntő pillanat éppen most jött el." Joséphine Beauregard-nak elege van a családjából. Kiváltképp az anyjából és a nővéreiből, a sikeres családanyákból, akik mindenáron meg akarják mondani, hogyan élje az életét. Pedig Joséphine-nek esze ágában sincs beállni a sorba, és pontosan tudja, mit akar: továbbra is finn regényeket fordítani szobája magányában szerény fizetségért, és a következő karácsonyi vacsoránál végre bemutatni a családnak a szeretőjét, aki addigra egész biztosan beszél a feleségével - hiszen megígérte. Joséphine tehát vár. És ahogy vár, egyszer csak valami váratlan történik: kiderül, hogy örökölt egy, a Szajna partján ringatózó lakóhajót, és vele együtt egy egész ismeretlen múltat és talán egy egész ismeretlen jövőt... "Sokáig szerettem a karácsonyt. A karácsonyfánk, amelyet a papa minden évben a szalonban díszített fel, zárt ajtó mögött, nekem soha nem volt elég nagy, és már novemberben jártam a fényfüzérekkel kivilágított várost, a feldíszített utcákat és üzleteket, és ajándékokra vadásztam. Három éve azonban már nem olyan szép és ígéretes számomra az ünnepek ünnepe, az évnek e békés végpontja, látszólagos célja, amely családokat hoz össze és haragosokat békít ki. Őszintén szólva utálom a karácsonyt, és erre jó okom van. Idén novemberben azonban történt valami, ami - a szó szoros értelmében - új irányt adott az életemnek."

Azért ilyen nehéz tehát elfogadnunk akár a legapróbb veszteséget is, mert rádöbbent, hogy nem körülöttünk forog a világ, nem tudunk mindent megoldani, véges a hatalmunk. A vesztés alázatra tanít. Rákényszerít, hogy szembenézzünk elménk korlátaival: a ténnyel, hogy a vendéglőben hagytuk a pénztárcánkat; a ténnyel, hogy nem emlékszünk, hol hagytuk. Rákényszerít, hogy szembenézzünk akaratunk korlátaival: a ténnyel, hogy nem áll hatalmunkban megvédeni szeretett tárgyainkat az idővel, a változással, a véletlennel szemben. Mindenekelőtt pedig rákényszerít, hogy szembenézzünk a létezés korlátaival: a ténnyel, hogy előbb-utóbb szinte minden elenyészik vagy megsemmisül. Veszteségeink újra meg újra azt sugallják, hogy számolnunk kell ezzel az egyetemes mulandósággal - a döbbenetes, őrjítő, szívszakasztó ténnyel, hogy valaminek, ami az előbb még itt volt, hirtelen nyoma vész. Hitték volna, hogy átlagosan kétszázezer tárgyat veszítünk el életünk során? És elgondolkodtak már azon, hogy miképpen viszonyulnak hétköznapi veszteségeink az egész lényünket érintő, "nagy" veszteségeinkhez? Kathryn Schulz újságírót egy megtalált szerelem és egy mélységes gyász egyidejű, együttes élménye vezette arra, hogy esszé-memoár regényében feltegye magának ezeket a kérdéseket. Ez az ikertapasztalat adja könyvének gerincét, amelyben a szerző többek között azt vizsgálja, hogy a veszteség és a rátalálás kölcsönhatása hogyan formálja az életünket. Rávilágít a keresés fontosságára, legyen szó ősi romokról, új eszmékről, barátságról, hitről, értelemről vagy szerelemről. A The New Yorker munkatársaként dolgozó, Pulitzer-díjas Schulz kíváncsian, gyengéden és humorral ír öröm és bánat kapcsolatáról - és arról, hogyan kapcsolódhatunk mi, emberek egymáshoz.

Mindannyian arra vágyunk, hogy elfogadjanak és szeressenek. Ideális esetben gyermekkorunk folyamán fejlesztjük ki azt a szükséges ön- és ősbizalmat, amely felnőtt életünkben végigkísér. Ám az átélt sérelmek mélyen belénk vésődnek, és tudat alatt meghatározzák összes kapcsolatunkat. A bennünk rejlő gyermeknek újra otthonra kell lelnie, vallja Stefanie Stahl pszichoterapeuta. Mert akinek nincs belső otthona, az a külvilágban sem találhat otthonra. Átfogó, gyakorlati programja segít abban, hogy levethessük azokat a régi, beidegződött mintákat, amelyek újra meg újra zsákutcába visznek. Lépésről lépésre jutunk el új és hasznos beállítódásokhoz, magatartásmódokhoz, amelyeket ha elsajátítunk, a kapcsolataink javulhatnak és kiegyensúlyozott, boldog felnőttek lehetünk.

A férfi szerint minden előre meg van írva A nő szerint minden megírandó Hat hónappal ezelőtt, 2010. április 12-én hároméves kislányomat, Carrie Conwayt elrabolták, miközben bújócskáztunk a Williamsburgben található lakásomban. Így kezdődik a nyilvánosságtól elzárkózó írónő, Flora Conway története. Carrie eltűnésére nincs magyarázat. A lakás összes ajtaja és ablaka zárva volt, a régi New York-i bérház biztonságikamera-felvételein behatolásnak semmi nyoma. A rendőrségi nyomozás eredménytelenül zárul. Mindeközben az Atlanti-óceán túlpartján, egy pusztulásnak indult házban magányosan gyötrődik a megtört szívű író. A rejtély kulcsa nála van. Flora mindent megtesz, hogy megtalálja. Ha az ember a nap jó részében egy kitalált világban kalandozik, nem egykönnyen találja meg a visszavezető utat. És szédeleg a két világ közti határvidéken.

Mindenki titkol valamit. A titkaink is hozzánk tartoznak. Meghatározzák, hogy kik vagyunk, honnan jövünk, és mit hozunk magunkkal. Sosem felejtem el azt a pillanatot. Előttünk a tenger. A fény megcsillant a végtelen horizonton. És akkor Anna azt kérdezte tőlem: - Ha valami szörnyűséget követtem volna el, akkor is szeretnél? Mit válaszoltam volna? Anna volt életem szerelme. Három hét volt hátra az esküvőnkig. Persze hogy szeretném, bármit tett is. Abban a pillanatban legalábbis így gondoltam. Ő azonban remegő kézzel keresgélt a tabletjén, és egy fényképet mutatott: - Én tettem ezt. Hogy mondhatjuk, hogy szeretünk valakit, ha képtelenek vagyunk megvédeni? Guillaume Musso 11 éve megszakítás nélkül Franciaország első számú bestsellerszerzője. Regényeit több mint negyven nyelvre fordították le. Művei a világ minden táján vezetik az irodalmi sikerlistákat, kiadók és filmproducerek versengenek értük.

"A Giorgio Parisinek odaítélt Nobel-díj egy rendkívüli tudóst jutalmaz, és visszaigazolja az olasz elméleti fizikai iskola kiemelkedő színvonalát." CARLO ROVELLI Önmagukat látszólag minden törvényszerűség alól kivonó kísérleti valóságok, magát a tudóst is meglepő felfedezésekhez vezető kutatások, a fizikai és matematikai intuíció felvillantása - ez az a világ, amelyet Giorgio Parisi több mint ötven éve kutat. A részecskékkel kapcsolatos úttörő felfedezések, szenvedélyes érdeklődés az olyan rejtélyes jelenségek iránt, mint az állapotváltozások, a "spinüvegek" és a seregélyek röpte, a gondolatok születésével kapcsolatos elmélkedések, a tudomány társadalmi szerepét firtató eszmefuttatások - ez a könyv tematikai sokféleségével izgalmas utazás egy olyan fizikus zseniális elméjében, aki az összetett rendszerek törvényszerűségeit keresi, mert az egyszerűek mindig is unalmasnak tűntek a számára. "A seregélyek röpte különös módon lenyűgözött, mert nemcsak az én kutatásaim vezérfonalához, de a modern fizika oly sok más témájához is kapcsolódott: ezek az egymással kölcsönhatásban álló, nagyszámú alkotóelemből (szereplőből) álló rendszerek viselkedésének megértését célozták. A fizikában ezek a szereplők lehetnek elektronok, atomok, spinek, molekulák; viselkedésük szabályai nagyon egyszerűek, együttesen azonban jóval összetettebb csoportos viselkedésre képesek."